| 2026-06-12 |
Zsolt 108
Reggeli ének háborús időbenEf 1, 15-23
Isten Krisztust mindenek fölé emelte15Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, 16szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; 17és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; 18és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok, milyen reménységre hívott el titeket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, 19és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével 20munkálkodott Krisztusban, amikor feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, 21feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. 22Mindent az ő lába alá vetett, és őt tette mindenek felett az egyház fejévé. 23Ez az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben.Prédikációk Ef 1 alapján:
| 2026.06.11.18:00 - Pék Marcell TÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK - Ef 1, 3-14 | |
| 2024.05.09.18:00 - Horváth Géza SZOROSABB KAPCSOLAT A MENNYEL - Ef 1,20-23 | |
| 2024.03.31.11:00 - Horváth Géza KRISZTUSSAL EGYÜTT VALÓ FELTÁMADÁSUNK - Ef 1,19-20; 2,5-6 - Mt 28,1-10 | |
![]() ![]() | 2022.05.29.10:00 - Horváth Géza KRISZTUS DICSŐSÉGE - Ef 1,15-23 - Ef 1,3-14 |
![]() ![]() | 2021.01.10.10:00 - Horváth Géza MIT VALLUNK A BŰNBOCSÁNATRÓL? - Ef 1,7 |
![]() | 2019.07.14.10:00 - Czakó Zoltán ERŐFORRÁSAINK A KRISZTUSBAN - Ef 1,18-23 - 1Kor 2,6-16 |
![]() | 2019.05.09.18:00 - Czakó Zoltán GARANTÁLT ISTENI ÍGÉRETEK - Ef 1,11-14 |
![]() | 2019.04.21.18:00 - Czakó Zoltán KRISZTUSBAN ELFOGLALT HELYZETÜNK ÉS A GYAKORLATUNK Húsvét - Ef 1,15-19a - 1Kor 15,12-20 |
![]() | 2019.04.11.18:00 - Czakó Zoltán MÉRHETETLEN GAZDAGSÁG KRISZTUSBAN 4. - Ef 1,7-8 |
![]() | 2019.04.04.18:00 - Czakó Zoltán MÉRHETETLEN GAZDAGSÁG KRISZTUSBAN 3. - Ef 1,3-6 |
![]() | 2019.03.07.18:00 - Czakó Zoltán MÉRHETETLEN GAZDAGSÁG KRISZTUSBAN 2. - Ef 1,4 |
![]() | 2019.03.03.10:00 - Czakó Zoltán MÉRHETETLEN GAZDAGSÁG KRISZTUSBAN - Ef 1,3-4 - 2Pt 1,3-11 |
![]() ![]() | 2016.10.06.18:00 - Horváth Géza MAGASZTALJUK DICSŐSÉGÉT - Ef 1,11-12 |
![]() ![]() | 2016.10.02.08:00 - Horváth Géza NYILVÁNVALÓ TITOK - Ef 1,9-10 - Ef 1,9-14 |
![]() ![]() | 2016.09.18.08:00 - Horváth Géza KEGYELMES DÖNTÉS - Ef 1,7-8 - Ef 1,3-9 |
![]() ![]() | 2016.09.01.18:00 - Horváth Géza AZ EFÉZUSI LEVÉLRŐL - Ef 1,1-3 |
![]() ![]() | 2014.06.22.10:00 - Horváth Géza CSELEKVŐ SZENTLÉLEK - Ef 1,18-19 - Ef 1,15-23 |
![]() ![]() | 2014.06.15.08:00 - Horváth Géza MUNKÁLKODÓ SZENTLÉLEK - Ef 1,15-17 - Ef 1,1-18 |
![]() ![]() | 2014.06.08.11:00 - Horváth Géza MUNKÁLKODIK A SZENTLÉLEK - Ef 1,13-14a - ApCsel 2,1-14 |
![]() | 2014.01.10.18:00 - Zila Péter ISTEN DICSŐSÉGE A KEGYELEMBEN Soli Deo Gloria imahét 5. rész - Ef 1,1-7 |
![]() | 2012.06.28.18:00 - Csere Mátyás EFÉZUSI LEVÉL - Ef 1,1;16-19 |
![]() | 2009.06.21.10:00 - Csere Mátyás A BÉKESSÉG CÉLJA - ApCsel 9,31 - Ef 1,3-14; 2,19-22 |
![]() ![]() | 2008.06.19.18:00 - Cseri Kálmán ISTEN AKARATÁBÓL - Ef 1,1-14 |
![]() | 2004.09.24.18:00 - Takaró Károly JÉZUS KRISZTUS APOSTOLA Evangélizáció, 2004 - Ef 1,1-10 |
![]() | 1998.07.26.10:00 - Somogyi Péter AZ Ő HATALMA RAJTUNK - Ef 6,10 - Ef 1,15-23 |
![]() | 1985.10.27.10:00 - Cseri Kálmán PREDESTINÁCIÓ Predestináció - Ef 1,1-14 |
RÉ21 108