A vetés látszólag tiszta veszteség, mert a jó magot elvetjük a földbe, és soha nem látjuk többé. A Szellemben való magvetés pedig még inkább veszteségesnek, sőt őrült dolognak látszik, mert megtagadjuk önmagunkat, és látszólag semmit nem kapunk érte. Mégis, mikor Szellemben vetünk azáltal, hogy tanuljuk az Istenben való életet, igyekszünk neki engedelmeskedni és az Ő dicsőségéért munkálkodni, akkor nem hiába vetünk. Jutalmunk az élet, sőt, az örök élet. Ennek már itt boldog részesei lehetünk, amikor megismerjük Istent, közösségünk lesz Vele és örvendezünk Benne. Ez az élet egy egyre mélyülő, szélesedő folyamhoz hasonlítható, amely az örök boldogság tengerébe visz bennünket, ahol mindörökké részesei leszünk az isteni életnek.

Ezért ne vessünk ma a (hús)testnek, mert akkor csak romlást arathatunk, hiszen a (hús)test csak erre képes. Éljünk inkább szent önmegtagadással magasabb, tisztább és szellemibb céloknak, keressük az Úr dicsőségét, és engedelmeskedjünk feltétel nélkül Szelleme vezetésének. Micsoda nagyszerű aratás lesz az, amikor majd az örök életet aratjuk! Akkor örökké tartó áldást aratunk majd! Micsoda ünnep lesz az az aratás!

Urunk, hadd legyünk ilyen aratók, a Te Fiadért!