PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. április 23. (vasárnap este) Varga Róbert

ÉLET KRISZTUSBAN

Alapige: Gal 2,20

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy szívből könyöröghetünk hozzád, és te nem vetsz el minket szent színed elől. Kegyelmedet és irgalmadat nem vonod meg tőlünk. Nem vétkeink és bűneink szerint bántál és bánsz velünk most sem, hanem irgalmas szereteted, kegyelmed és igazságod, sőt igazságosságod szerint.

Köszönjük, Istenünk, hogy eléd hozhatjuk a mi sokszor bűntől roncsolt életünket, minden nyomorúságunkat, testi, lelki bajainkat, betegségünket, hitetlenségünket és kételkedésünket, mindenfajta félelmünket vagy aggodalmunkat. Isten, könyörülj rajtunk, bűnösökön!

Könyörülj meg ezen az országon is, hogy el ne pusztítsd azt vétkei, bűnei és nyomorúságai miatt.

Köszönjük, Urunk, hogy a beléd vetett reménység nem szégyenít meg, s akár megengedsz valamit, akár akarsz valamit, minden a te dicsőségedre fog történni.

Így kérünk most azért is, hogy te szólíts meg minket igéd és Szentlelked által, hadd változzék meg a mi felfogásunk, látásunk, gondolkodásunk, és aztán cselekedeteink. Köszönjük, hogy Jézusért meghallgatsz minket.

Ámen.

---

Igehirdetés

Egy orosz katonai díszszemlén a parancsnok, egy Knovedorf nevű férfi a következő parancsot adta ki: azt mondta, hogy minden szabó lépjen előre egy lépést. Azonnal több katona kilépett a helyéről. A tiszt magához hívta az elsőt, és azt mondta, hogy mivel maga szabó, kérem, legyen szíves az egyenruhámról leesett gombot visszavarrni a helyére. Mire a katona zavartan azt válaszolta, hogy nekem a nevem Szabó, nem a foglalkozásom. Aztán sorba kiléptek a többiek is, és mindenkiről ez derült ki, hogy csak a nevük volt Szabó, és nem a foglalkozásuk.

A Szentírás azt mondja, hogy nagyon sok embernek csak a "neve" keresztyén, de valójában, igazán semmi köze nincs az élő Krisztushoz. Keresztyénnek hívják, nevezik őket, de nincsen igazán élő hitük Krisztusban. Sőt, ahogy azt a Jelenések könyvében a 3. fejezetben a szárdiszi gyülekezet tagjainak írt levélben olvassuk: az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Sokan mondják azt magukról, hogy hitben járnak, és hitben élnek, pedig, amikor Isten minősíti egyes emberek életét, akkor ez a minősítés a következő: az a neved, hogy élsz, pedig lelkileg halott vagy.

Milyen életről beszél a Szentírás, amiről itt Pál is beszélt, meg több helyen olvasunk az élet szóval kapcsolatban a Bibliában? Arról, hogy az értünk meghalt és feltámadott Jézus Krisztus a benne hívőknek elvehetetlen és kikezdhetetlen, örökéletet ad.

Jézus él. Ez volt húsvét legrövidebb evangéliuma. Jézus feltámadott és él úgy, ahogy azt az Írások előre megmondták. Az a Jézus, akit pénteken keresztfára feszítettek, aki a sírban volt három napig, aztán húsvétkor dicsőségesen föltámadott, találkoztak vele a benne hívő asszonyok, a tanítványok, Tamás, a kételkedő, a többiek, mintegy ötszáz tanú, akik el is mondták, hogy láttuk az Urat, mert feltámadott.

Ezek után manapság is sokan mosolyogva azt kérdezik a hívőktől: Ugyan kérem: feltámadás és élet? Hol él az a Jézus, akiről ti beszéltek? Sokan megijednek a templomba járók közül egy ilyen kérdéstől, és zavarba jönnek, pedig ez egy nagyon jó kérdés. Mondhatom így is, hogy egy feldobott labda, amibe bele lehet ütni, amire válaszolni lehet, ami alkalom arra, hogy valaki elmondja azt, hogy kicsoda a feltámadott Jézus Krisztus.

Igen ám, de ez csak úgy lehetséges, ha annak, akit kérdeznek a feltámadott Jézusról, olyan élő hite van, hogy ezt el tudja mondani úgy, hogy az valóságos bizonyságtétel lesz Jézusról.

Egy ilyen kérdésre lehet, és kell is válaszolni. A Szentírás a következőt mondja erről a kérdésről. A Zsidókhoz írt levél 4. fejezetében azt olvassuk, hogy Jézus él az igében. Aki elkezdi olvasni a Szentírást, az az élő, feltámadott Jézussal találkozhat, mert Isten igéje élő és ható.

Aztán a Róma 8-ban azt olvassuk, hogy él a Szentlélek által. Mert azt mondta, hogy magam helyett vigasztalót küldök, aki meggyőz majd titeket bűn, igazság és ítélet tekintetében. Bűn az, hogy nem hisznek énbennem. Az az igazság, hogy aki így él hitetlenül, annak a vége kárhozat, és aki nem hisz Jézusban, az ítéletre kerül.

Aztán az Efézus 5. szerint pedig Jézus él az Ő földi testében, a keresztyén egyházban. Aki tehát egy egyháznak a tagja, és hisz Jézusban, az az istentiszteleti alkalmakon az élő Krisztussal találkozhat, mert Ő a feje az egyháznak.

Aztán tudhatjuk a most felolvasott galácibeliekhez írt levélből, hogy hit által Krisztus él a hívőkben. Ez óriási lehetőség minden hívő keresztyén számára, hogy benne élhet Jézus Krisztus. Ezért nem mindegy az, hogy valaki közülünk akár csak névleges keresztyén, mint az a sok Szabó nevű ott a hadseregben. Vagy pedig a foglalkozása, az életvitele, az élete keresztyén élet. Nagy különbség ez.

Amikor Pál azt mondja, hogy él bennem a Krisztus, ez személyes hitvallás volt a részéről, Jézus Krisztusról, Jézus mellett. Aki ezt megvallja, az ezzel azt is szeretné megmutatni, hogy egy élő Messiásról, Megváltóról tesz bizonyságot.

Mohamed meghalt. Az iszlámban sose hivatkoznak arra, hogy Mohamed él. Még azt sem mondják, hogy bennünk él Mohamed. Nem, ők azt mondják, hogy Mohamed tanítását kell megtanulnunk, megtartanunk, és vinni szét a világba. De sose merik azt mondani, hogy Mohamed él. Sírja zarándoklat helyszíne.

Jézusnak nincs sírja, mert feltámadott. Jézus ma is él. Csodálatos dolog ez minden hívő ember számára.

Pál élete hosszú és kanyargós utakon vitt. Élete végén az evangéliumért, Krisztus-hitéért újra börtönben ül, s az előzményekből lehetett már látni, hogy ez az utolsó rabsága lesz. Krisztusért a mártíromság vár rá, hiszen készen volt a halálos ítélet a számára.

Sok küzdelem, szenvedés egy láthatatlan, és bizonyos értelemben hallhatatlan Istenért. Olyan értelemben, hogy nem lehet hallani Őt füllel. Egy láthatatlan és füllel, nem hallható Istenért. Képes volt ezért Pál apostol az életét föláldozni?

Pál élete mégsem volt kilátástalan élet, hanem élete hitvalló élet volt. Erről beszél a galáciabelieknek is. Azt mondja, hogy mit jelent rajta keresztül megismerni Jézus Krisztust, a benne élő Krisztussal találkozni.

Aztán az Apostolok cselekedeteiben arról olvashatunk, hogy a húsvét előtti tanítványok milyen félénk és visszahúzódó emberek voltak. Annyira féltek, hogy még Jézus keresztje alól is elfutnak. Egyedül János, meg néhány asszony tartott ki a kereszt alatt.

Aztán húsvét, és különösen pünkösd, a Szentlélek kitöltése után milyen döbbenetesen aktív emberekké váltak. Milyen félelemtől mentessé váltak. Milyen tevékennyé. Egyszerűen nem lehetett őket megállítani. Még a megverettetés, még a fenyegetés, még a halállal való fenyegetés sem tudta őket visszatartani. Azt mondták, hogy nem tehetjük meg, hogy ne mondjuk el azokat, amelyek történtek Jeruzsálemben, és ne beszéljünk arról a változásról, ami történt bennünk. Halottak voltunk, találkoztunk Jézussal, aztán a föltámadottal, és itt nincs tovább. Ott vannak elcsüggedve a Genezáret-tó partján. Azt mondja Péter, hogy visszamegyek halászni. Vége az egésznek. Itt nem lehet változás. Lemondunk az egészről. Isten úgysem csinál semmit. Magunkra hagyott. S akkor megjelenik Jézus, reménységet önt a szívükbe, s azt mondja, hogy gyertek ide, itt van a hal és a kenyér, s emberhalásszá teszlek titeket. S a szürke, hétköznapi kép színessé válik, megelevenedik minden. A tanítványok a csüggedés helyett erőt kapnak, mennyei látást. Ott hagynak hálót, hajót, bárkát, halakat, mindent, s mennek Jézus után, pedig nem is látják. Mint a Fehérke című könyvben, csak hallják a pásztort a bárányok, de mennek utána. S attól kezdve lesznek igazán tanítványaivá Jézusnak. Mint mikor a szélmalom lapátjaiba belekap a szél. Forogni kezdenek. Belül megindul az őrlés, s a betöltött gabonából életet adó liszt lesz. A szél hatására minden megmozdul. Az írástudatlan, de hitben élő Péter nagy tömegeknek mondja el az evangéliumot. S addig nem történt semmi, de igehirdetése hatására egy napon háromezren csatlakoznak a keresztyén gyülekezethez. Mert őszinte szívvel és Jézusról beszélt. Őszinte szívvel váltak, lettek Krisztus követőivé ilyen sokan.

Vagy amikor a születésénél fogva béna férfinak azt mondják, hogy nincsen aranyunk, és nincsen ezüstünk. De valamit kaptunk Jézustól, ezt adjuk most neked tovább. Elfogadod? S nem segítik föl, hanem azt mondják, hogy Krisztus nevében kelj fel, vedd az ágyadat, és menj! S ez az ember fölkel, veszi az ágyát, pedig béna volt. Elkezdett ugrándozni, és dicsőítette az Istent.

Amikor Isten életet ad, hitet ad, és életet ad, a kettő bizonyos értelemben ugyanaz. Akkor minden megváltozik egy ember életében. Ugrándozott, járt, és dicsőítette az Istent. Az élő Jézus ereje áradt az apostolok imáján és kéznyújtásán át a beteg testbe.

Vagy, amikor Pál a börtönben leszámol minden földi dolgával, s készül a Krisztusért való mártíromságban, semmi letörtség vagy borongó hangulat nincs a szavaiban, ujjongó levelet ír. Tudja, hogy Krisztusért meg fogják ölni. És? Hát Jézus Krisztusban a halál nyereség. Én tudom, hogy olyan könnyűnek tűnik ezt innen kimondani. Amíg az ember nem halálosan beteg, addig viccel a halállal is akár. Csak érje utol egy olyan lelet, amin ott van, hogy menthetetlen. Egyből nem lesz tréfa a halál. Vegyük komolyan, mert ellenség. Mint utolsó ellenség, de ellenség, töröltetett el Krisztus keresztjével a halál. Mert nem viccelődés témája. A halál súlyos, kemény, sötét ellenség. De legyőzött ellenség Krisztusban.

Nem bánta meg Pál, hogy Jézus követésébe szegődött. Neki szolgált élete második felében. Sőt, mintha minden dolga a legnagyobb rendben menne, úgy fogadja a hozzámenőket, úgy beszél Jézusról, úgy prédikálja az Isten országának evangéliumát, amíg erre van ideje. Mert aztán elvétetik az ideje, s nem lesz többé lehetőség. Tanít, int és bátorít teljes bizonyossággal és békességgel, mert tudja, hogy az idő rövidre van szabva. Egyszerűen azért tesz így bizonyságot Jézusról, mert az élő Jézus élt a szívében.

Olyan fontos kérdés ez, hogy mi így élünk? Így élünk, vagy bukdácsolunk egyik bűnből a másikba, egyik kétségbeesésből a másikba, vagy az élő Krisztus által kapunk bocsánatot, ha elbuktunk is? Ott van a feltámadás öröme a szívünkben, az új élet békessége? Pál azt mondja, hogy Krisztus azért jött a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első vagyok én. Pedig utoljára jutott hitre az összes apostol között. (1Tim 1, 13) Az első vagyok a bűnösök között, és mégis a legtöbbet - mondja maga a Szentírás Pálról - végezte el mindnyájuk közül. Korábban - írja Pál -Krisztust káromló, az övéit üldöző, sőt legyilkoltató voltam. De Isten kegyelmét elnyertem, megkaptam. Irgalmat nyertem. Találkoztam Krisztussal. Elfogadtam az élő Jézust, és életet kaptam Jézus Krisztus által. Elvehetetlen, a halál ellenében is biztosan megmaradó örökéletet. Olyan sok hívő ember élete számára is nyomorult tapasztalat az, hogy elbukik ebben is, abban is. Nem bírja a tv-t sem kikapcsolni sokszor. Ilyen pici dologban nem tud megállni. Nem bírja a pénzét, az idejét beosztani. Nem bír békességben élni. A régi, kritikus szemlélete mindig átüt a lelkén és a szavain, és sok bajt okoz neki. Sorozatos győzelmek helyett sorozatos vereséget tapasztal.

Újra és újra visszazökken abba az életbe, amelyből egyszer már kihozta őt Isten. Rádöbben, nem elég elhatározni, hogy engedelmes életet akar élni. Isten Lelkének az ereje nélkül nem bírunk mi igazán engedelmes, hívő életet élni. De Isten Lelke a mi kérésünkre, imádságunkra, bűnvallásunk után, és a szabadítás elfogadása után mégiscsak, újra és újra elkezd átformálni bennünket.

A Róma 8, 11-ben azt olvassuk: "de annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból. Megeleveníti a ti halandó testeiteket is az Ő tibennetek lakozó Lelke által." A ti halandó testeteket a bennetek lakozó Lelke által elevenné teszi. A lelki testről beszél itt az ige.

Micsoda felfoghatatlan és kibeszélhetetlen öröm forrása ez, hogy a bennünk lakozó Szentlélek elkezdi bennünk azt a jó munkát, hogy átformál minket, s egyre inkább tudunk nem vétkezni, és tudunk hívő ember módjára élni, szólni.

Micsoda felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan erő hozta ki Jézust a halálból. Azért gondoljunk ebbe bele. Ott volt eltemetve a sírban, sírja előtt ott volt a nehéz kő. Nem tudták elhengeríteni, ettől féltek az asszonyok. Micsoda erőt adott ott Isten ezen a világon, hogy elvitte onnan a követ, föltámasztotta a halálból, pedig a halál iszonyatos erő. Ha valaki meghal, hiába rázogatjuk, próbáljuk kinyitni a szemét, csipkedni, szurkálni, bármit tehetünk, nem fog életre kelni, mert meghalt.

Micsoda erő kellett ahhoz, hogy Jézust feltámassza Isten a halálból. Ez persze nem volt megerőltető a számára. Ne így értsük ezt. De az az erő, ami Isten Lelkének az ereje, nem hagyta, hogy Jézus rothadást lásson.

Az ember is tud játszani az erővel, az atommag-hasadással, s láttuk, hogy hány embert vagyunk képesek egy szempillantás alatt, egy gombnyomással elpusztítani, de egyetlen embert sem tudunk a halálból feltámasztani. Isten pedig meg tudja tenni ezt.

Mi nem tudunk kioltott életet visszaadni. Jézus által, a Szentlélek által pedig olyan erőt kapunk, amely meg tudja változtatni az életünket. Sok minden erő befolyásolhat egy életet. Sokszor a szerelem megváltoztathat életeket. Sokszor egy hatalmas összeg megváltoztathat. Akár tönkre tehet valakit. Ez is változás, csak negatív előjelű. De pozitív módon megváltoztatni, igazán Isten szerint való módon csak Isten Lelke tudja az embert.

Ezért mondja Pál azt a galatáknak, meggyőződéssel és erővel: Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve. Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él énbennem. Azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

Vagyis, aki hinni kezd Jézusban, átéli azt a csodát, hogy el tudja hagyni a régi dolgait. Az életéhez fűződő régi természetét. Magán kezdi észrevenni azt, hogy tud például nem káromkodni. Tud nem rosszat mondani a másikról. Tudja jól beosztani az idejét. Óriási probléma ez nagyon sok hívő embernek. Tud jól gazdálkodni a pénzzel. Hány családapának és családanyának ez a fő baja, hogy nem bírja megfogni a pénzt, és azt jól beosztani. Hányan nem tudják jól, Isten szerint való módon nevelni a gyerekeiket. A gyerek az úr a családban, és nem Krisztus. Nem a családfő mondja meg a dolgokat, hanem a kettő, három éves, vagy a tizenöt éves. Ujja köré tekeri a szüleit. Főleg, ha azok elváltak. Ezt nagyon gyakran látom. Ott még rosszabbak a mutatók, mert kihasználja egyiket a másik ellen. Az egyiket pumpolja ezért, a másikat azért. Mivel nem tudnak egymás a dolgairól, sikerrel viszi véghez tervét a gyermek. De hát a szülők hozták bizonyos értelemben ilyen helyzetbe. Tragikomikus időnként mindaz, ami történik egy hívő ember életében is, hogy mennyire nem hatja át az a mennyei erő, amit Isten pedig kész adni.

Aki hinni kezd Jézusban, aki megújul a hitében, az átéli ezt a csodálatos erőt, hogy tud nemet mondani a gonoszra. Olyan egyszerű az élet nem? Ha most innen kimegyünk, s valaki odajön hozzánk, hogy most zárva van az Erste Bank itt nem messze, gyere, raboljuk ki. Egyből azt mondjuk, hogy mit képzel. Hívő ember vagyok, nem szoktam bankot rabolni. És más bűnökkel kapcsolatban miért nem bírunk ilyen határozottan ellenállni, amikor parázna képeket nézeget valaki. Hát miért nem tud ellenállni, mielőtt rákattintana az interneten. Vagy amikor olyan filmet látunk, kezdünk el nézni a tévében, amiről lehet tudni, hogy erkölcstelen dolgokat fog majd elénk hozni. Miért nem bírjuk kikapcsolni? Hol az erő? Bankrablásban meg tudunk állni, ez nyilvánvaló? Erkölcsi kérdésekben - bár ez is erkölcsi kérdés -, abban miért nem? Hol van akkor az erő? Hol lágyul el a szívünk? Hol van a rés, mint Sámsonnál, ahol bejön a gonosz, és szó szerint kinyírja nagyon sokszor a hívő emberek hitét is.

Isten az Ő Lelke által elkezd munkálkodni a hívő emberben. Azt mondja Pál, hogy megfeszíttetett a régi indulat. Hisszük mi ezt? Mert ha igen, akkor átélhetjük ezt a csodát, hogy tudunk nemet mondani. Akkor felismerjük a kísértésekről, hogy az kísértés, és nem fogunk elbukni. Fantasztikus a győzelem íze, hogy meg tudtunk állni. Nem tudott elbuktatni. Köszönöm, Uram, hogy megálltam. S ez egyre többször fordul elő, mint amikor a gyerek biciklizni tanul, s az ember egy rúddal fogja. Emlékszem, amikor édesapámat kérdeztem, hogy fogod? Hát persze, s hallottam, jó messziről mondta, hogy persze. És már régen elengedett. Így tanulja meg az ember, hogy először fogják a rudat, vagy más módszerrel tanítják a gyereket, s aztán elengedik, s bizony esések is vannak ilyenkor. Megtanulunk, ha megtanulunk egyensúlyozni, s aztán már nem kell fogni. Vagy amikor autóvezetést tanul valaki. A végén már a mellettünk ülő oktató nem nyúl a pedálokhoz, ami előtte is ott van, meg nem kap oda a kormányhoz. Legfeljebb csorog az izzadság a homlokán, és csendben azt mondja, hogy most jó lett volna előbb fékezni. De engedi, hogy a tanuló megtanuljon vezetni.

Isten időnként engedi, hogy belemenjünk dolgokba, hogy megtanuljuk. Ő szeretné az erőt adni ahhoz, hogy mi megtanuljunk hívő életet élni, engedelmes életet élni.

Pál először is azt mondja itt, hogy az egocentrikus emberből krisztocentrikus emberré lesz, aki Krisztusban bízik. Ez mindig Isten csodája. Korábban az önző én középpontban volt. Ha valaki megismeri Jézust, akkor kikerül az ego a középpontból. Azt tette, amit az óemberi természet jónak gondolt. A fordulat után Jézus kerül egy ember életének a középpontjába. Ezért mondja Pál, hogy élek többé nem én. Többé nem vagyok egoista, hanem Krisztus-követő vagyok, keresztyén. Jézus követője. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. S attól kezdve Krisztus irányít. Nem manipulált életű ember vagyok. Olyan sok embert lehetett most is manipulálni a választások idején. Mondtak valamit, s lehetett manipulálni. A manipulálás az azt jelenti, hogy kézi vezérlés. Magam irányítom az életem. Manipulált élet az életem. Vagy Isten Szentlelke irányítja az életemet. Nagy különbség. Mert akkor Lélektől vezérelt ember vagyok. Élek többé nem én, nem én manipulálom az életemet, hanem Krisztus vezeti a Lelke által.

Ambrózius egyházatya, aki Krisztus után a háromszázas évek végén halt meg, azt mondja: Ki nekem Jézus? Ha segítségre van szükségem, Ő a Mindenható. Ha sebeim, vagy sebeid gyógyulását keresed, keresem, Ő az áldott orvos. Ha menekülsz a sötétségtől, Ő a fénysugár. Ha éhes a lelked, Ő az élet kenyere. Ha a halál közelsége rettent, Ő az örökélet. Ha a menny dicsőségébe vágyakozol, Ő az egyetlen út. Az út, az igazság és az élet.

Vagyis, ha Jézus Krisztus benne lakik a szívünkben, életünkben, ahogy Babits Mihály írja, onnan felülről, kimondhatatlan újjal irányít és vezet az Isten. Ez a felülről, és aztán hit által belülről munkálkodó Isten adja a kegyelmet, a vezetést, a tanácsot és a bátorítást. Ehhez egy valami kell, hogy az Isten nélkül élő ember elmondja azt Istennek, hogy szükségem van rád. Nálad nélkül romokban hever az életem. Az akaratomat odaadom neked. Rendelkezz azzal, Uram! Krisztus által azt akarom, hit által azt akarom, amit te jónak tartasz, és jónak látsz.

Ha azt értem meg, hogy egy barátság nem szerinted való, megszakítom azt. Ha azt értem meg, hogy egy együttélés valakivel paráznaság, mert te annak minősíted, befejezem, és szakítok az illetővel. Ha egy szerelem nem benned fogant, Jézus, hanem csak a testi indulatból született, nem akarok tovább szerelmes lenni abba az illetőbe. Ha az anyagi természetű dolgaim szennyes forrásból származnak, a pénzügyeim, a gyarapodásom, nem akarok többé így pénzhez jutni. Mert az Isten akarata előbbre való, mint az anyagi kérdések. Ha dolgozik valaki, akkor a munkáját attól kezdve, hogy Jézussal akar élni, Krisztusnak végzi. Nem azért, mert bért kap, és nem azért, mert látja a főnöke. Az ő főnöke attól kezdve mindig ott van. Ha tanul, Jézus Krisztusnak kezd el tanulni, és nem csak az érdemjegyeiért.

Vagyis, és ez a második, amiről Pál beszél, az életformája más lesz. Az új élet Krisztusban életformáló erő lesz. Erőt kap ahhoz, hogy másképpen tudjon élni. Ezt nem lehet rábeszélésre megtenni. Ideig-óráig az alkoholista is tud alkohol nélkül élni. Nagyon sokan pontosan ezért esnek vissza. A bennünk munkálkodó kegyelem átformálja a gondolatainkat. Megváltoztatja a tetteinket, az indulatainkat, a beszédünket. Vagyis nemcsak a nevünk lesz keresztyén, mint a katonáknak a Szabó, hanem, hogy úgy mondjam, az életvitelünk, a foglalkozásunk. Az lesz az igazi foglalkozásunk, hogy keresztyének vagyunk. És e mellett lehet, hogy szabók vagyunk, vízvezeték-szerelők, tanárok meg orvosok és fizikusok. Ki tudja, Isten tudja, hogy kinek mi a foglalkozása. De a legfőbb dolgunk az lesz, hogy úgy élünk, hogy Krisztusra mutassunk.

Isten Szentlelke segít úgy élni, ahogyan Jézus élt, Ez teljes életfordulatot jelent. S akinek így új szíve lesz, az akar is így élni. Annak ott lesz az akarat, az együttműködésre való készség a szívében. Ezért az új életért bármilyen áldozatra hajlandók. Akarata meghajlik Isten akarata előtt. Felismeri a maga istentelen természetének a rossz oldalait, tulajdonságát, hogy az egész úgy, ahogy van - ahogy Pál mondta - kár és szemét, és Jézusban új életet kap. Ezt a fordulatot nevezi a Szentírás, hívja a Szentírás megtérésnek. Ez történt Péterrel a tagadás után. Ez történt Pállal a damaszkuszi úton. Ez történt Tamással nyolc nappal húsvét után. A tanítványokkal, a többiekkel. S azóta is olyan sok emberrel, akik felismerték, hogy Isten nélkül éltek, s új életre van szükségük.

A 2Kor 4 szerint, ha Krisztus lakik és munkálkodik bennünk, akkor Jézus élete is nyilvánvaló lesz a mi halandó tetünkben. A mi életünkben nyilvánvaló már, hogy Krisztus lakik bennünk? Én sokszor szégyelltem magamat amiatt, hogy minden nyilvánvaló volt, csak az nem, hogy én Jézushoz tartozom. Amikor egy üzletben elfogott az indulat, mert becsaptak, meg megaláztak. Nem Jézus jött ki belőlem, hanem a saját óemberi, kutya természetem, ezért szégyenletes volt, ahogyan viselkedtem. Az más, hogy aztán elnézést kértem, de én tudtam, hogy most ahelyett, hogy bizonyságot tettem volna, hogy ott a krisztusi természet jött volna ki belőlem, az a düh és indulat jött ki, aminek nem kellett volna kijönni. Azért, mert megkárosítottak pár száz forinttal, vagy talán ezer forinttal. Elszomorodtam, hogy még mindig csak itt tartok? De jó volt átélni mégis azt, hogy megbocsátotta az Isten. Más indulat jött aztán elő belőlem, s tudtunk egy kicsit beszélni ott erről.

Ez a hitvalló élet, és ez a harmadik, amit Pál mond, meggyőző lesz. Mert ha átüt rajtunk Jézus Krisztus élete, akkor ez meggyőző élet lesz. Pált támadták a tévtanítók. Apostolságát kétségbe vonták. Még azt is szemére hányták, hogy nem volt igazán Jézus tanítványa, mert nem is találkozott Jézussal, csak egyszer a damaszkuszi úton. Személyesen nem ismerte Őt. Pál minderre csak annyit mondott, ez részben igaz, de magam Krisztus üldözőjéből Krisztus követőjévé lettem. Aztán Krisztussal együtt megfeszíttettem, élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Nem névleg, hanem valóságosan. S aztán képes volt Jézusért meghalni is gyalázatos módon. Ez az átformálódás, ez a meghalás, amit el kell, hogy tudjon végezni minden ember életében Krisztus.

Nem kell tehát nekünk küszködni, erőlködni, fogcsikorgatva szent életet élni, ha Krisztus él bennünk. Csak hagyni, kérni, akarni, elfogadni, könyörögni, magunkat megalázni, bűneinket felismerni, megvallani, kérni a bocsánatot, s azt, hogy Jézus gondolkodjék a lelkünkkel, szeressen a szívünkkel, cselekedjen az akaratunkkal, beszéljen a nyelvünkkel, nézzen a szemünkkel. Induljon a kezünk meg a lábunk által, mint az irgalmas samaritánusnál. Végezze az Ő áldott munkáját a kezeink által. Bennünk lakozzon, s ha bennünk lakik, akkor Ő fog kijönni belőlünk. Mondom így, hogy Ő fog kinézni a szemeinken, Ő fog simogatni a kezeinkkel. Akkor nem mi leszünk erősek, kitartóak, nem mi küzdünk, hanem Ő bennünk, aki megígérte nekünk. Nem hagylak el, nem távozom el tőled. Veled maradok, veletek maradok a világ végezetéig minden napon.

Ez volt Pál boldog tapasztalata, amikor leírta: "Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus." Nem volt benne többé önelégültség, önszeretet, önimádat, önhittség, öntetszelgés, sem önsajnálat, sem öndicséret, sem dicsekvés. Semmi. Nem volt semmi ilyen benne. Erre szokták azt mondani a fiatalok: hát ez nem semmi. Nem volt benne semmi ilyesmi. De megvolt benne az, hogy szerette és imádta Jézus Krisztust. Dicsekedett Krisztussal, alázatosan elfogadta a megverettetést, a hátratételt, a gyalázatot, a kínzást és a kalodát, a botütéseket, a megkövezést nem is egyszer Jézusért. Élek többé nem én. Krisztust verték, nem? Krisztust köpték le benne. Krisztust alázták meg. Azt mondja, ami titeket ér, az először Jézus előtt megy el.

Assisi Szent Ferenc mondta ezt, hogy ne gondoljátok már, hogy ami bennünket ér, azt nem látja az Isten. Hogyne tudna róla. Nem mindent akar az Isten, ami történik, de minden az Isten szeme előtt megy el. Gondosan mérlegeli, és lehet, hogy úgy dönt: drága gyermekem, ezt ki fogod bírni, ezért rád engedem, hogy edzett hitű ember legyél, hogy kibírjál ennél sokkal keményebb nyomorúságokat is.

Valaki így fogalmazta meg ezzel az igével kapcsolatban a mondanivalóját: Az isteni természet mindezek helyett, hogy önelégültség, önszeretet, önimádat és a többi, mindezek helyett és helyén virágzott ki Pál életében, és nem ezek mellett. Ezek helyett és helyén. Sok keresztyén itt bukik el, hogy együtt a kettő. Krisztus imádata, és önbecsülés, önigazultság. Krisztus szeretete és öntetszelgés. Önsajnálat és öndicséret. Nem egymás mellett ezek, hanem ezek helyett Jézus Krisztus az életünkben. Nem én és Jézus, hanem egyedül Jézus.

A hívő ember egész élete, szíve átjárható lesz Isten Lelke számára. Nem nekünk kell tehát küszködni, erőlködni, fogcsikorgatva szent életet élni akarni, ha Krisztus él bennünk. Csak hagyni, kérni, akarni, hogy Jézus gondolkodjék, akarjon és beszéljen bennünk és általunk.

Nem mi leszünk erősek, kitartóak. Nem mi fogunk küzdeni, hanem a bennünk lakó Krisztus. Ő megígérte, hogy velünk lesz, velünk marad a világ végezetéig minden napon.

Ez volt Pál boldog tapasztalata, amikor leírta: "Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus." Így volt igaz, és lehet ránk is igaz az az ige, amit felolvastam az elején. Azt az életet, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem a kereszten.

---

Imádkozzunk!

Urunk, mi sokszor kimondjuk ezt kegyes szavakkal: élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. S a következő pillanatban már szidunk vagy ócsárolunk valakit, vagy zúgolódunk. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Köszönjük, Urunk, hogy te a bűnt világosan bűnnek nevezted, de a bűnös embert mindig nagyon szeretted. Köszönjük, Urunk, hogy önmagadat adtad értünk a kereszten, hogy mi ne önmagunkat adjuk mindig, hanem a bennünk lakó Krisztust.

Köszönjük ezt a nagyon komoly kérdést, amit ma este tőlünk kérdeztél: bennünk lakozol-e már a te Lelked által? Kérünk, Urunk, ha ez nem így van, hadd történjék meg azokkal a csoda, akik még nélküled élnek, hogy akár itt, most, ma este befogadnak téged. S akik már veled járnak, de túl sok a bukás az életükben, hadd erősödjenek meg mostantól fogva. Hadd erősödjünk meg mindnyájan értelmünk felett is a Krisztusban, aki életét adta értünk, hogy mi élhessünk hit által őbenne.

Úr Jézus, áldunk és dicsőítünk ezért. S kérünk, add a te Szentlelkedet, hass át minket teljesen. Formáld át a szívünket, lelkünket, életünket, hogy kiábrázolódjék bennünk, hogy rólad szóló bizonyságtévő életet tudjunk és akarjunk élni, hogy magunk is rácsodálkozhassunk a csodára, ami bennünk végbe megy. Köszönjük, Urunk, hogyha ez megtörténhet, önmagunkat átadjuk neked, és ha cselekedni akarjuk a te akaratodat, akkor igazán sikerül az, és megismerhetünk téged, sőt folyamatosan benned elrejtett életet élhetünk. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Ámen.