PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. március 19. (vasárnap) Varga Róbert

NEM HIÁBAVALÓ

Alapige: 1Kor 15,57-58

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy most is adod a lehetőséget, hogy többé ne kelljen úgy élnünk, ahogy éltünk eddig, hogy többé ne kelljen olyan döntéseket hoznunk, ahogy döntöttünk eddig.

Köszönjük, Urunk, hogy most is kínálod a szabadulás, a szabadság lehetőségét mindenki számára. Köszönjük, hogyha te megszabadítasz valakit a régi életétől, gondolkodásától, cselekedeteitől és döntési mechanizmusától, az valóban szabad lesz. Hadd tudjunk ebben a szabadságban megállni, ha már eljutottunk arra. És kérünk, munkálkodj most is a te Szentlelked által bennünk, hogy aztán tudjál másokban munkálkodni Lelked által általunk.

Köszönjük, Istenünk, szeretetedet, kedvességedet. Köszönjük a lehetőséget, hogy színed előtt állhatunk. Beszélhetsz a mi szívünkkel, és kérünk, Urunk arra, hogy hadd történjen ez meg valóban. Hadd legyünk más emberré. Mi magunktól változni nem tudunk. Tragikus módon olyan sokszor szembe találjuk magunkat ezzel a ténnyel. Köszönjük, hogy neked van rá erőd, hatalmad, módod, hogy változtass a mi szívünk állapotán. Cselekedj velünk belátásod szerint, kérünk.

Ámen.

---

Igehirdetés

Sokan szeretnék azt, hogy a rendelkezésükre álló idő olyan lenne, mint egy sportmérkőzés, ahol, ha nagy a baj, időt lehet kérni, s a legtöbb esetben kapnak is a felek. S aztán megújult erővel, vagy akár más taktikával folytathatják tovább a mérkőzést.

Nekünk azonban nem adatott ilyen lehetőség. Akár tetszik, akár nem, az idő megy tovább, és nem áll meg, és nincsen haladék. Akár bölcsen, akár pazarlóan használjuk fel azt.

Talán az is ismerős, hogy nem egyszer elvesztegetjük az időnket lényegtelen dolgokra. A sürgőset elintézzük, a fontosat pedig nem. Gyakran egyszerűen sodornak minket az események, és úgy érezzük, hogy azokra semmilyen befolyásunk nincs. Máskor saját lustaságunk vagy éppen tehetetlenségünk, vagy a szív mélyén rögzült szokásaink szabnak meg egy-egy dolgot, és akadályoznak meg minket abban, hogy elvégezzük azt, amit éppen végeznünk kell.

A munka a Szentírás szerint Istentől kapott adomány. Az értelmező szótár szerint pedig szellemi lények céltudatos tevékenysége.

A Példabeszédek könyve 30. fejezetében azt olvassuk, hogy munkálkodnak a hangyák nyáron, hogy télen legyen eledelük. A mormoták sziklavárat építenek, a sáskák pedig jól szervezett rendben pusztítanak el mindent, ami zöld, és az útjukba kerül. De mindez - mondja a Szentírás - csak a beléjük kódolt ösztön következménye.

Isten a munkát ajándékba adja. Sőt azt olvassuk, hogy maga Isten is végzett munkát, ha nem is a szó emberi értelmében. Amikor a teremtés könyvét kinyitjuk, ott azt olvassuk, hogy megteremtette a világot. A 8. Zsoltárban arról olvasunk, hogy az ember bűneset utáni állapota arra indította Istent, hogy az óta is folyamatosan munkálkodjék az ember megmentésén. Megváltói munkája Jézus Krisztusban csúcsosodott ki. Azért jelent meg Jézus életében, halálában, föltámadásában Isten szeretete, hogy elvégezze a megváltói munkát, s az embert megmentse. Sőt Jézus a János evangéliuma 5. részében azt mondja, hogy az én Atyám mindez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. Megváltói munkája az, hogy ingyen kegyelemből megigazítja, üdvözíti az embert.

Az a szó, hogy elvégeztetett, amikor Jézus ezt kimondta a golgotai kereszten, azt jelentette, hogy megváltói munkájának földi küldetését, részét ott, akkor befejezte.

János első levelében azt olvassuk: Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Az Ő szolgálata, munkája, Jézus közbenjáró munkája az óta is tart, végzi ezt föltámadása és mennybemenetele után is.

Így olvassuk, hogy üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen Ő mindenkor él, hogy esedezzék értünk. Tehát szüntelenül közbenjár az emberekért. Alakítja, formálja a hívők imádságát is, hogy azok Isten előtt kedvesek legyenek.

A Lukács evangéliuma 1, 25-ben olvasunk a Szentlélek munkájáról. Általa fogant Jézus. Aztán a János evangéliuma 15-ben azt olvassuk, hogy a Szentlélek munkája az, hogy pártfogó, vigasztaló legyen, aki Isten jelenléte a hívő emberekben. A Lélek az, aki elvezet minket minden igazságra. Aki eszünkbe juttatja mindazt, ha mi hívő keresztyének vagyunk, amit tudnunk kell. Vezeti a hívőket, tanácsolja, bátorítja őket lelki erőtlenségük során is.

A római levélben azt olvassuk, hogy az angyaloknak is van szolgálatuk és munkájuk: vezérelték régebben Izráelt. Védelmezik, tanácsolják a kegyeseket.

Jézusról azt olvassuk, hogy a Gecsemáné-kertben akár tizenkét sereg angyalt, hívhatott volna segítségül, de nem tette. Elvégezte a megváltói munkát.

Aztán azt is olvassuk, hogy a gonosz, a Sátán, vagy görögül a Diabolosz is végzi a "maga" munkáját. Tudjuk, azért jött Jézus, hogy lerontsa a gonosz munkáit. A Sátán szó azt is jelenti, hogy vádló. Vádolja a hívőket szüntelenül. Szeretné a hívőket újra és újra elbizonytalanítani egy-egy döntéshozatal során.

Azt olvassuk a Krónikák első könyvében, hogy Dávidot Isten ellenére népszámlálásra indítja. Bízzon a hadseregben, és ne Istenben. Ez volt Dávid bűne a népszámlálás elrendelésekor.

A Zakariás 3,1-ben a Sátán vádolja Isten előtt Jósua főpapot. Az Efézus 2. szerint engedetlenségben akarja tartani az embereket, még a hívőket is, és ha lehet, ez legyen így egészen a kárhozatig. Tehát elválasztva tartani az embert az Isten kegyelmétől.

A Lukács 8. és más helyek arról beszélnek, hogy vannak emberek, akiket az ördög egy életen át, ha lehet, rabságban akar tartani.

Mi a helyzet az ember munkájával? Sokan tévesen úgy gondolják, hogy a munka mindig teher, mindig átok volt, és mindig verejtékkel dolgozott az ember. A Szentírás azonban nem ezt tanítja.

Az 1 Mózes 2-ben ezt olvassuk: "És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt." Itt a művelés az első helyen álló szó. Aztán jön az, hogy őrizze. Mi se őrizni, se művelni nem tudjuk a földet igazán jól a bűneset után. Vagyis azt akarta Isten, hogy dolgozzon az első emberpár. Az volt a különbség, hogy a munkájuk nem volt átkos. Nem bogáncskórót és tövist termett, mint ahogy a bűneset után, nem fáradt bele az ember, és nem fáradt el az ember.

Az, hogy munkára hajtotta, a maga uralma alá hajtotta az ember a földet, ez azért volt így, mert Isten azt akarta, hogy a munka által történjen mindez.

A szüntelenül munkálkodó Isten nem akarja az Ő saját képmására teremtett emberrel kapcsolatban azt, hogy ő munka nélkül legyen. Nem semmittevésre teremtette Isten az embert. Nem volt tehát fáradságos, verejtékes, és nem volt hiábavaló a munka a bűneset előtt. Ez az átok a munkán csak a bűneset után lett.

Sokan azonban nem tudják sajnos megmondani azt sem, hogy miért dolgoznak. Dolgoznak, hogy enni tudjanak, és esznek, hogy dolgozni tudjanak. Sokan azért dolgoznak, hogy eltartsák önmagukat meg a családjukat. De valóban ezért adja Isten a munkát? Csak ez a lényege? Vagy azért, hogy megfelelő életszínvonalon éljünk, és mindent megengedhessünk magunknak, még luxusutazásokat is akár a világ távoli tájára? Vagy azért, hogy valami jót alkossunk, és az mások hasznára legyen?

A Szentírás azt mondja, hogy a munka, amit Istentől kapunk, az Ő dicsőségére való. Munkavégzésünk minősége dicsőítheti Istent, és bizonyságtétel lehet mások számára.

A munka Isten áldása, azzal lehet előteremteni mindazt, ami az életünk fenntartásához szükséges. A pénz azonban soha nem válhat megszerzendő céllá, hanem mindig eszköznek kell maradnia, ahogyan azt Isten is megengedte, rendelte. Fizikai létezésünk alapja, hogy megszerzünk bizonyos összeget munkaerőnk eladása révén, hogy azzal fönntartsuk fizikai életünket.

Ha a pénz megszerzése a cél, akkor a munka átokká és gyötrelemmé válhat. A szüntelen lázas tevékenység pénzszerzés ügyben egy állandó stressz-állapotban tarthatja az embert, amely a végén lelkileg és szellemileg is tönkre teheti az embert.

Mi a munkával a célunk nekünk, akik itt vagyunk? Az, hogy megkapjuk azért azt a bért, jövedelmet, amivel fönntartjuk magunkat, vagy önhatalmúlag, maga a munka megszerzése, vagy munka által a pénz megszerzése vált a céllá. A siker elérése, a karrierre törekvés, vagy Isten akaratának a megismerése által dolgozunk, és tudunk akár gyarapodni is?

Áldás lehet tehát a munka, ha a jövedelmet Isten szerinti dolgokra fordítjuk, akkor akár még a karrier is lehet jó értelemben vett áldás. Miért ne akarná azt az Isten, hogy valaki többre vigye? Az ára a lényeges mindig, hogy mit kell azért fizetni, ha nem is pénzzel. Időben, egészségben, családi élet elhanyagolásában és így tovább. Ha Isten szerint dolgozunk, akkor átélhetjük azt a csodát, hogy Isten megáldja a munkánkat. Ad újabb és újabb lehetőséget, áldást, eredményt és gyarapodást. Hiszen Ő azt mondta, hogy azt akarom, hogy örömötök legyen, és bővölködjetek. Ebbe időnként még az anyagi bővölködés is belefér. Más az, ha valaki más kárára gyarapodik, vagy egy közösség vagyonának az elrablása árán akar maga gyarapodni. Lehet jogilag teljesen tiszta, de erkölcsileg abszolút sötét ügy az ilyen.

Fölépülhet egy ház Isten akarata ellenére is. Azt mondja a Biblia, hogy hiába fáradnak annak építői. Fölépülhet. Rablott vagyonokból is épülnek paloták. Engedi az Isten? Persze. De áldás nincs rajta.

Aki tudatosan úgy dolgozik, hogy Isten akaratát kutatja, keresi, s így akar döntéseket hozni, átélheti Isten szabadító szeretetét. Ne essünk tévedésbe. Sok lopott tégla lehet egy házban is, nem kell csodapalotákra gondolni. Amikor valaki úgy szerzi be az anyagot. Megvesztegetés, lefizetés által kap megrendelést és így tovább. Lehet ezt hallani bőven. És ne tessék csak a magasabb körökre gondolni. Amikor a munka vagy a munkaszerzés átok az Isten előtt. Ha valaki az Isten akaratát cselekedve, kutatva, keresve végzi a munkáját, az nem átok, hanem áldás lesz.

Nagyon sokszor előfordul azonban az, és különösen a férfiak teszik ezt gyakran, hogy a családi felelősség elöl belemenekülnek a munkába. Leteszik a felelősséget, helyesebben föl se veszik. Beleássák magukat látástól, tényleg vakulásig a munkába, s ez által kihúzzák magukat a családi vagy egyéb felelős döntések alól. Anyukám, ez a te dolgod, végezd el te. Pedig a család vezetése a férfi dolga, és nem az asszonyé. Legalábbis a Szentírás tanítása szerint. Az más dolog, hogy közösen kell megállapodni dolgokban, de bizonyos kérdésekben a döntést a férfinak kell kimondani, mert a család vezetését Isten mindig a férfin kéri számon.

Valakit annyira rabul ejthet a munka, hogy az kábítószerré válhat akár. Aki Isten előtti szívvel végzi a feladatát, az annak sose lesz a rabjává. Ha valaki nem így cselekszik, az nagyon komoly lelki terhet vesz magára, és bizony fizikailag is tönkre mehet egészen gyorsan.

Aztán az is nagyon fontos, hogy minden erőfeszítés közepette, munkavégzés vagy szolgálat közepette mindig kell, hogy legyen időnk arra, hogy elcsöndesedjünk. Egy-egy nehéz döntés meghozatala előtt fölsikoltani, fölkiáltani, fohászkodni az Istenhez. Őt kérni, az Ő vezetésére számítani. Kell a munka során is a belső csend, amikor hálát adunk, amikor erőt kérünk, amikor lélekben leborulunk Isten előtt. Ilyenkor engedhetjük, hogy Isten Szentlelke munkálkodjék bennünk. Kimunkálja bennünk akár a lelkiismeretünk által, egy-egy tanács által, egy-egy körülmény alakulása által a jó döntéseket, az Isten szerint való döntéseket. Így munkánk nem lesz értelmetlen, és nem lesz görcsös erőlködés, és félelemmel teli dolog.

A Példabeszédek 10, 4-ben ezt olvassuk: "Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít." Az Ef 4, 28-ban - még egyszer megismétlem, amit felolvastam a Lekcióban - ezt hívő embereknek, a gyülekezetnek írja Pál. "Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek." Még egyszer mondom: sokféle módon lehet lopni. Időt, pénzt, más idegrendszerét és így tovább. Aki lopni szokott, többé ne lopjon. Az adót meg kell adni a császárnak, és meg kell adni az Istennek is. Aki lopott eddig, az többé ne lopjon.

A hívő ember munkájának egyik célja tehát az, hogy legyen mit adnia, mert így fejezi be Pál. Legyen mit adnia a szűkölködőknek. Nyílván nem azért kell dolgozni, hogy aztán szétosszuk. De azt mondja Isten igéje, hogy ez bele kell hogy férjen. Ez az egyik áldás, hogy adhatunk azoknak, akik betegség vagy munkanélküliség miatt nem tudnak dolgozni.

Van, aki tudna természetesen dolgozni, de nem akar. Nem ezekről beszél a Biblia. Azokról azt mondja, hogy aki nem akar dolgozni, az ne akarjon enni sem. Azt sem árt tudni, hogy olyan korban élünk, amikor egyáltalán nem biztos az, hogy egy életen át valaki fűtésszerelő lesz vagy ápolónő, vagy éppen tanár vagy mérnök. A helyzet nem igen fog változni, inkább csak rosszabbodni fog, mert a munkahely kérdése, és a munka kérdése az egyik legsúlyosabb kérdéssé vált világszerte. Látjuk ezt itthon is, a dübörgő gazdaság mellett négyszázhúszezer munkanélküli van. Meg látjuk Franciaországban, ahol kitervelték azt, hogy huszonhat év alatt két éves munkaviszonnyal bárkit, bármikor el lehet majd bocsátani. Ezért törtek ki a zavargások. A nagy eszű ember eljutott oda, hogy egy csomó fiatalnak, aki pályakezdő, kenyeret sem tud biztosítani. Isten nélkül ide jut az ember.

Nagyon fontos, hogy a hívő ember több lábon álljon, hogy amit lehet, szakmailag is megszerezzen, képezze magát, hogyha az a trauma éri, ami elérhet bárkit, hogy egyik pillanatról a másikra munkanélkülivé válik, akkor tudjon hova lépni. Akkor könnyebben tudjon váltani, és akár új munkát találni. Az esélyei így nagyobbak.

A legfontosabb kérdés azonban az, hogy az egész kérdést rábízzuk-e Istenre? Minden időnk végső soron az Istené-e? Hivatásunk, munkánk mellett elegendő idő van-e arra, hogy a hívő ember igazi szolgálatát betöltse az, aki hívő keresztyén. Hogy szolgáljon Istennek, hirdesse az evangéliumot, hogy sokakat az igazságra vezessen. Mert a munkahely, a család, a tanulás valójában missziói terület. Mert az igazi feladata és munkája a hívő embernek, hogy hirdesse a jó hírt, az Isten szeretetéről szóló jó hírt.

Nem régen láttam egy nagy plakátot, az egyik újság hirdette magát. Azt írták rá keresztbe, hogy jó hírünk van. S legszívesebben - nem fogom megtenni - mellé ragasztottam volna egy másik papírt: igen, Jézus Krisztus megszületett. Az evangélium a jó hír. Minden egyéb az rossz hír. Igazán jó hír csak egy van. Az, hogy Jézus Krisztus megszületett, és szeret minket.

A Máté 20, 1. szerint a hívő ember legfőbb dolga Isten munkaterületén, vagy ahogy a Szentírás mondja, Isten szőlőjében munkálkodni.

Az 1Kor 3-ban azt olvassuk, hogy méltóság az, a hívő ember méltósága az, hogy Isten munkatársa lehet, hogy beenged a szolgálatba, hogy dolgozhatunk neki, hogy Ő a legfőbb munkaadó. Ha egy munkahelyen dolgozunk, akkor jó tudni, hogy a mi főnökünk mindig ott van. Akkor is, ha kimegy a főnök, a vezető a szobából. Az Isten mindig ott van, mert a hívő embernek az igazi munkaadója a mindenható Isten. Úgy végezzük mi a szolgálatot, a munkát, hogy neki dolgozunk, az Ő dicsőségére, vagy pedig csupán a fizetési szalagot, a papírt nézzük, hogy mennyi lesz a borítékban?

Pál azt mondja, hogy csendben dolgozva, a maguk kenyerén élve, hogy ne szoruljanak rá senkire, dolgozzanak és éljenek a hívő keresztyének.

A Kolossé 3,9. szerint is Isten munkatársa vagyunk, Isten szántóföldje. Munkálkodhat-e először bennünk a mindenható Isten, aztán pedig munkálkodhat-e általunk?

A 2Tim 2-ben azt olvassuk, hogy a földművesnek kell először a termésből részesülnie. Aki az Isten országáért munkálkodik, az kap először áldást, békességet, örömet, szeretetet, s aztán ezt tudja továbbadni másoknak is józansággal.

Aztán Pál így folytatja tovább Timóteusnak: Isten megadja majd neked, hogy mindent megérts. Óriási ajándék az a hívő ember számára, hogy Isten megnyitja az értelmét.

Isten megadja majd neked, hogy mindent megérts. Más fordítás szerint így olvassuk, hogy Isten ad majd belátást mindenben. A Róma 12-ben azt olvassuk, hogy a ti megújult értelmetekkel döntsétek el: mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata.

Az Isten országáért munkálkodónak ad Isten tehát belátást. Itt egy olyan szó szerepel, ami azt jelenti, hogy félre húzza Isten a függönyt. Apokalipsis, leleplezés. Elhúzza a függönyt, beömlik a fény, s az ember, ha hívő ember, megérti az Isten akaratát. Átlátja a történéseket. A dolgok mögé lát. Mint amikor tényleg elhúzunk egy függönyt, és kilátunk az ablakon, vagy éppen belátunk valahova, és látjuk azt, hogy odabent mi történik. Ad belátást Isten például a választásokra is, hogy jó döntést tudjunk hozni, hogy a szavazás napjára kialakuljon a saját véleményünk és meglátásunk, amit nem befolyásolhat sem a híradó, sem a napkelte, sem a mega-reklámok, sem a szövegek, sem az ígéretek. Mert a hívő ember biztosan így tette: négy éven át figyelt. Négy éven át figyelt. Mi az, amit ígértek, és mi az, ami abból valósággá lett? Hova jutott az ország pénzügyileg, erkölcsileg és lelkileg? Közelebb az Istenhez, vagy egyre istentelenebbé vált mindenki?

Azt mondja Isten, hogy ad belátást a munkaválasztás kérdésében, az ország-választás kérdésében, hogy itt akar-e minket Isten látni, vagy máshol van a dolgunk? Ezen a munkahelyen vagy máshol. Amikor döntés elé állít egy helyzet minket. Ezt kell végezni, vagy azt kell végezni. Ott a helyem vagy nem ott. Vagy most föl kell mondanom, és máshova kell menni. Azt mondja, hogy Isten ad majd neked belátást mindenben. Félrehúzza a függönyt. Megérted az összefüggéseket. Ha van megújult értelmed, a megújult értelmeddel el fogod tudni dönteni, hogy mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata.

Hadd mondjam azt is, hogy mindig velünk, rajtunk és bennünk akarja a mindenható Isten kezdeni.

Amikor az ötezer embert megvendégelte Jézus, a tanítványoknak kellett csoportokba leültetni őket. Nekik kellett odaadni azt, amit Jézustól kaptak. Először nekik adta Jézus, s aztán ők osztották szét. Ez a munkarend az Isten országában.

A hívő ember megérti az Isten szavát. Azt akarja továbbadni, és segít akár másoknak is abban, hogy megértsék azt. Erről a munkáról mondja azt a Szentírás, hogy az nem hiábavaló. Reménykedjünk igazán, őszinte szívvel abban, ha Isten akaratát keressük, azt meg fogjuk érteni. Vagy így, vagy úgy. Ő pontosan meg tudja úgy mondani nekünk egy döntés előtt az Ő akaratát, hogy azt meg fogjuk érteni.

Mi a dolga tehát annak, aki Isten ügyéért munkálkodik? Hogy megértse Isten szavát. Hogy kapjon megértést, belátást, átlátást, bölcsességet. Kérjük-e és akarjuk-e ezt? Fölvállaljuk-e? Ez nem olyan egyszerű kérdés. Nagyon sokszor tusakodni kell imádságban azért, hogy megértsük az Isten akaratát. Nem egyszerű kérdés. Nem úgy van ez, hogy kinyitom a Bibliát, ott az első sor, amit olvasok az az, amit tennem kell. Néha ilyen is lehet, de a legritkább esetben van így. Meg kell küzdenünk sokszor azért imádságban, hogy megértsük Isten akaratát.

A János 10-ben azt olvassuk, Jézus ezt mondta: "Az én juhaim hallják az én szómat." Megértik, hogy mi az én akaratom. Vagy a Jób 34-ben van egy nagyon fontos igevers. Ezt kéri Jób: "Taníts meg arra Istenem, amit én nem látok." Kérhetünk arra nézve vezetést, amit nem látunk. Megint mondom, hogy a dolgok mögé lássunk. Ne csak azt lássuk, ami a szemünk előtt van, hanem lássuk meg a valóságot, meg az igazi igazságot, hogy lelepleződjön a hamisság, és nyilvánvalóvá legyen a valóság és az igazság. Adjon Isten belátást a dolgok mögé.

A 32. Zsoltárban azt ígéri: "Bölccsé teszlek, és megtanítlak az útra, amelyen járnod kell. Szemeimmel tanácsollak téged."

Az áldás szó a Bibliában azt jelenti, hogy Isten szemébe nézni. Vagyis, Isten és köztem nincsen akadály. Tanácsolhat szüntelen, és vezethet engem. Ehhez az kell, hogy minden időm az Istené, a munkám az Istené, a pénzem az Istené legyen. A gondolkodásmódomat szeretném újra és újra, hogy Ő formálhassa át. S egyszer csak azt veszem észre, hogy vezet az Isten. Megértem az akaratát, letisztul előttem a döntés meg a helyzet, és tudok jól dönteni és választani Isten akarata szerint.

Nagyon fontos kérdés ez, mert aminek szolgálok, annak leszek a rabszolgája. Ha a pénzt szolgálom, akkor a pénz fog uralkodni rajtam. Ha a szerelem és a szexualitás az, amit szolgálok, akkor az fog rajtam uralkodni, annak leszek a mániása. Szex-mániás - szokták ezt mondani. Ha a család van Isten helyén, akkor a család meg a családtagok uralkodnak majd rajtunk. A hivatás vagy a munka fog uralkodni rajtunk, ha az a mániánk, ha annak adunk oda minden erőt. Ezért nagyon fontos az, hogy van-e józan belátásunk, amely segít a helyes arányok megtalálásában.

Jézus azt mondja, hogy az én parancsolataim nem nehezek. Nekünk azért tűnnek nehéznek Isten parancsai, parancsolatai, mert a mi ó emberi, emberi természetünkkel ellenkeznek. Ezért olyan nehéz azt megtenni sokszor. Ha tennénk jókedvvel, őszintén, örömmel, amit az Isten akar, akkor ez nagyon könnyű lenne. Az egyáltalán nem nehéz. Ha megértjük Isten akaratát, és megtesszük azt, azt vesszük észre, hogy megy. Ha valaki korcsolyával a lábán elindul a jégen, egyszer csak azt veszi észre, hogy korcsolyázik. Aztán időnként bukik is, mert az vele jár. De ha valaki elindul az Isten útján, akkor észreveszi azt, hogy tud járni az Isten útján, Isten akarata szerint.

Efézus 6-ban azt olvassuk, hogy ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni. Vannak emberek, akik úgy szolgálnak, hogy az az egyetlen fontos kérdés, hogy mit szólnak hozzá az emberek. És Isten mit szól hozzá, ahogy élsz, dolgozol, beosztod a pénzed, ahogy gondolkozol az erkölcsi kérdésekben? Ez nem számít? Csak az, hogy emberek mit mondanak?

Úgy szolgáljatok, ne látszatra, mintha embernek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát lélekből, jó akarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek.

Így átélheti minden hívő keresztyén, hogy amit az Isten akaratából végez, végzett, az valóban nem hiábavaló. Még akkor sem, ha első pillanatra esetleg annak tűnik. Vagy ha nincsen azonnal eredménye, vagy ha nem ér el azonnal különösebb sikereket.

Mondhatnám nyugodtan azt, hogy olyan lehangoló, és olyan tragikus, amikor ott ülök egy haldokló mellett, beszélek neki Isten szeretetéről, és ez az utolsó lehetőség, hogy hallja valakitől. S látszólag semmi nem történik. Nem tér ott meg sírva. Kimegy az életből, s úgy kell elengedni, hogy látszólag semmi változás nincs. Nekem sokszor vált ez már vigasztaló igévé, hogy nem hiábavaló a ti munkátok az Úrban. Akkor is, hogyha ennek semmi következménye látszólag azonnal nincs. Ha dolgozunk becsületesen, s látszólag nincs különösebb eredménye, csak annyi, hogy megélünk becsületesen. Az nem eredmény? Az nem áldás? Zsenánt dolog, ahogy nem régen egy fiatal mondta, hogy az ember rendesen dolgozik? Ma már ez nem divat. Dehogynem. Csendes életet folytassatok - mondja a Szentírás -, s a magatok dolga után lássatok. Elégedjetek meg azzal, amitek van. Minden rossznak gyökere a pénz szerelme. S lehetne sorolni a bibliai verseket vég nélkül. Ez a mérce a számunkra, vagy az, amit bolond módon sulykolnak belénk, hogy így és így kell élni, mert ez a trendi. Az a meghatározó, vagy az, amit a Szentírás mond? El kell végre dönteni.

Ha nincs mindjárt eredmény, vagy ha úgy tűnik, hogy talán értelmetlen is, meg nincs pozitív következménye. Az Isten szerint való módon akarunk élni, vagy a világ szerint való módon?

Urunknak valljuk-e Jézust mindig, minden körülmények között? Legalább úgy, mint az a mohamedán, aki elővette a legforgalmasabb repülőtéren az emberek között az imaszőnyegét, és ott több száz ember előtt kihajtotta a kövön, letérdelt, és szépen elvégezte a napi kötelező imádságát. Lehet, hogy pont azért, hogy lássák. Ők komolyabban veszik, mint a keresztyének a saját hitüket? Nem elképesztő? Vállalja egy forgalmas repülőtéren, hogy Allahban hisz?

A keresztyén Európa meg az alkotmányába nem vette be Isten nevét. Hova süllyedtünk? Hova süllyedtünk? Mi vállaljuk, vagy feladjuk a missziót? Munkálkodván az Úrnak dolgában mindenkor. Mert a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.

Isten gazdagon megáldja ezt. Olyan furcsa ez a kontraszt, hogy a világban nagy a munkanélküliség, nem csak nálunk, máshol is. Az Isten országával kapcsolatban meg azt mondja Jézus, hogy kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat. Ott meg munkaerőhiány van. Itt munkaerő felesleg, ott meg munkaerőhiány. Nekünk az is dolgunk, hogy kérjük az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába. Az imádság a mi dolgunk, a küldés meg az Isten dolga.

Ha kérjük az Istent, akkor fog küldeni. De vajon küldhet-e minket? Úgy szolgálunk-e, úgy gondolkozunk-e, úgy hiszünk-e, úgy dolgozunk-e, s úgy végezzük a szolgálatot az Isten szőlőjében, hogy az Isten dicsőségére való, s az emberek áldására? Ha igen, akkor beteljesedik rajtunk ez az ígéret: buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, mert a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.

---

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük neked hálás szívvel azt, ha van munkahelyünk, van munkánk, és kenyér az asztalon. Könyörgünk most azokért, akiknek mindez nincsen, akik régóta vágynak arra, hogy dolgozhassanak, és nem jut nekik munka.

Kérünk azért, Urunk, hogy hadd tudjunk mi azokra is gondolni, akik bár dolgoznának, egészségi állapotuk miatt ezt mégsem tehetik. Könyörülj meg rajtunk, hogy kinyíljon a szívünk, és megnyíljon a pénztárcánk is, hogy legyen mit adni a szűkölködőknek.

Köszönjük, Urunk, hogyha a pénz, munka, munkaválasztás vagy munkahely változtatás kérdésében megakadunk, ha igazán őszintén, szívünkkel a te akaratodat akarjuk teljesíteni, meg fogjuk érteni azt.

Köszönjük, hogy megígérted azt, hogy aki tehozzád megy, azt te semmiképpen el nem küldöd magadtól. Így áldj meg minket, kérünk, hogy áldássá lehessünk.

Ámen.