PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. február 26. (vasárnap) Cseri Kálmán

KICSODA JÉZUS KRISZTUS?
6. HA GYŰLÖL A VILÁG...

Alapige: Jn 15,18-19

---

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, a te meg nem érdemelt szeretetedet látjuk abban, hogy idehoztál minket most a színed elé. A te szereteted munkája, hogy vágyat ébresztettél bennünk utánad, hogy fontossá teszed számunkra igédet. Sokszor magunk sem tudjuk, Urunk, hogy miért keresünk téged, pedig világosan mondod igédben, hogy te keresel bennünket.

Köszönjük neked, Jézus Krisztus, hogy azért jöttél, hogy megkeresd és üdvözítsd az elveszettet. Tudjuk, hogy mindannyian úgy láttuk meg a napvilágot, hogy elveszettek vagyunk.

Magasztalunk téged mindazért, amit eddig elvégeztél az életünkben. Dicsőítünk téged legfőképpen azért, amit elvégeztél a kereszten mindannyiunkért. Kérünk, hogy a keresztről való beszéd hadd hangozzék itt ma is, ami elég hatalmas arra, hogy megváltoztassa az életünket.

Köszönjük, hogy ismersz mindnyájunkat, és amint vagyunk, sok bűn és sok teher alatt, így engedsz magad elé. Szeretnénk másként elmenni innen. Itt hagyva bűneinket és megtelítődve a te igéddel és Szentlelkeddel. Ajándékozz meg minket ezzel, kérünk.

Hadd kerüljön most a te világosságodba az életünk, és itt a megterített szent asztalnál győzz meg minket arról, hogy te magad vagy az út, az igazság és az élet. Tudjuk, hogy reád van szükségünk. Bátoríts minket, hogy merjünk hinni, életünket a te kezedbe tenni, akaratunkat a tiédnek alárendelni.

Kérünk, így munkálkodj bennünk igéd és Szentlelked által.

Ámen.

---

Igehirdetés

Ma arról szeretnék elmondani néhány bibliai gondolatot, hogy Jézus Krisztus hogyan viselte, amikor támadták. Hogyan viselkedett, amikor megalázták, kigúnyolták, igazságtalanul megvádolták, rágalmazták. Neki bőven volt része mindezekből, és nekünk is van olykor részünk ilyesmiben, különösen, amikor összejönnek a dolgok: betegség, kudarc, gyász, hitbeli kételyek, anyagi gondok. Hogyan viselkedik ilyenkor egy hívő ember?

Azért is fontos tudnunk, hogy Jézus hogyan viselte ezeket a támadásokat, mert többször említi, hogy példát ad nekünk arra, hogy ha igazán az Ő tanítványa akar lenni valaki, akkor miben áll az, hogy követi Őt. Tulajdonképpen semmit nem kellene tennie egy igazi Krisztus-tanítványnak, mint Őreá nézni és követni a példáját minden élethelyzetben.

Szeretném először feleleveníteni a mi Urunk földi életének néhány jelenetét, hogy lássuk, mennyire záporoztak rá ezek a támadások, és utána azt vizsgáljuk meg, hogy mi adott neki tartást és miben ad nekünk példát.

I.

Amikor legutóbb beszéltünk Jézusról, láttuk, hogy a családja részéről is milyen sok bántás érte Őt. Nemcsak értetlenség és közöny, hanem odáig fajultak a dolgok, hogy bolonddá akarták nyilváníttatni, hogy így védjék Őt is, de főleg magukat a kiközösítéstől. Aztán tudjuk, hogy a legszűkebb tanítványi körben is többször nem értették, hogy Ő mit mond, és mit akar. A legaktívabb tanítvány, Péter is milyen ostobaságokat beszélt többször, pusztán értetlenség miatt.

Aztán akadt köztük, aki pénzért elárulta. A másik esküvel letagadta, hogy valaha is ismerte. Gondoljuk magunkat ebbe a helyzetbe, milyen fájdalmat okozhat ez valakinek.

A fő ellenség, az ős ellenség támadása is végig kísérte az Ő földi szolgálatát. Mindjárt nyilvános fellépése elején háromszoros támadást indított az ördög Jézus ellen: ha a köveket kenyerekké változtatod, ha leugrasz a templom párkányáról, milyen népszerű leszel. Adta a tanácsokat, az ötleteket, és a végső célja az volt, amit a harmadik kísértésben fogalmazott meg: ha leborulva imádsz engem, akkor ennek milyen jó következményei lesznek.

Jézusról minden ördögi támadás visszapattant, nem is tárgyalt a kísértővel. Egyetlen helyén mondott igével verte vissza ezeket a támadásokat. Még a kereszten, haldoklása közben is röpködtek felé az ördögi ajánlatok: ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről, és majd hiszünk benned. Ez volt a cél, hogy higgyenek benne, csak Jézus tudta, hogy ehhez a célhoz nem ez az út vezet. A támadásokat azért el kellett viselnie.

Az a bibliai fejezet, amelyikből az előbb olvastam ezt a rövid részletet, arról szól, hogy valóságos össztüzet nyitottak Jézusra nem sokkal a kereszthalála előtt. Minden akkori politikai párt és vallási csoport támadásba lendült. Olyanok, akik egymással soha nem értettek egyet semmiben, esküdt ellenségek voltak, ebben egyszerre egységfrontba tömörültek, ha Jézus ellen kellett valami támadást indítani.

Mindjárt az első versben feltűnhetett nekünk, hogy milyen közegben kellett Jézusnak a szolgálatát végeznie. "Állandóan szemmel tartották Őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust a saját szavaival fogják meg, és átadhassák a hatóságnak, és a helytartó hatalmának."

Ötszörös támadás egy mondaton belül. Állandóan szemmel tartják - hogy lehet úgy végezni egy hivatást, hogy közben tudom, árgus szemek figyelik minden mozdulatomat, hogy miben lehet hibát találni -, kémeket küldtek utána - tudjuk a másik evangéliumból, hogy a jeruzsálemi központból besúgok követték Jézust mindenhova, föl az északi tartományba, Galileába is. Miért? Hogy belekössenek minden szavába, saját szavaival fogják meg - nem az a cél, hogy megértsük, mit mond, mit üzen rajta keresztül Isten. Kit érdekel az? Hol lehet belekötni, s megy a jelentés, és egy rubrikával több Jézus bűnlistáján -, mert a végső cél az, hogy átadhassák Őt a hatóságnak, és a helytartó hatalmának. Ennyire ellenséges közegben hogyan végezheti valaki a szolgálatát, amit azokért végez, akik ilyen egységesen szembefordulnak vele? Mi már rég abbahagynánk, Ő azonban végigjárta ezt az utat.

Vajon miért fogtak így össze Jézus ellen? Mit ártott nekik? Lehet, hogy az ő rokonaikat is meggyógyította. Csak jót tett velük, és mégis ez az eltökélt gyűlölet Jézussal szemben.

Azért olvastam fel a János evangéliumából ezt a néhány mondatot, mert itt világosan megmondja a mi Megváltónk, hogy mi ennek a vele szembeni gyűlöletnek az oka. És felkészíti az övéit, hogy nekik is kijut majd ebből.

"Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ."

Annyira elütött Jézus attól a világtól, amelyikben mozgott, annyira idegen ma is mindaz, amit Ő tanít ahhoz képest, ami hangzik, és annyira mások azok, akik valóban az Ő tanítványai, mint a körülöttünk élő világ, hogy ez magában elég ahhoz, hogy gyűlölje a világ.

A szülővárosomban volt egy rokonszenves, rendkívül művelt, kedves fiatal tanár. Lassan közismertté vált a városban, mert szelíd, kedves, jó természete volt, és mégis sokan haragudtak rá. Egyszer akaratlanul fültanúja voltam mint gyerek egy párbeszédnek, ahol arról tanácskoztak a felnőttek, hogy miért haragszanak sokan erre a Sanyira, mikor olyan kedves ember? Valaki a következőt mondta, ez maradt meg az emlékezetemben: azért haragszanak rá, mert világít a feje, és ahova bedugja, ott kiderül, hogy sötét van. És ez így igaz. Hiába kedves, előzékeny, segítőkész, nem tehet róla, hogy világít a feje. A világban meg sötét van. És ha valahova bedugja, akkor kiderül: eddig itt sötét volt.

Jézus ezt fogalmazza itt meg sokkal szentebbül és nagyobb összefüggésben: azért gyűlöl engem és titeket a világ, mert nem vagytok azonosak vele. Én kiválasztottalak titeket a világból, mássá tettelek, átformáltalak, de visszaküldelek, és így só lesztek a nagy fazékban. A só pedig minőségileg különbözik attól, amibe teszik, hogy megízesítse. Ti kovász lesztek a lisztben. Az a liszt liszt maradna magától, de ha a kovász belekerül, tészta lesz belőle, megkeleszti. Ti ilyenek vagytok. Aki vállalja ezt a sorsot, jöjjön utánam. Áldássá lesz, és sokan áldani fogják, de sokan meg szidni.

Miért? Azért, amiért egy kedves barátomnak ott kellett hagyni a munkáját, miután Jézus Krisztust megismerte és új élete lett, mert ott - ők azt mondták - azt a munkát csak úgy lehet végezni, ha csalunk, lopunk, hazudunk írásban is. Ő meg erre nem volt képes attól kezdve, hogy új élete volt, mert elkezdte azt a munkát becsületesen csinálni. Ez azonnal feltűnik, hogy mindenki amúgy csinálja, ő egyedül emígy. Ezért kiutálták maguk közül, el kellett mennie más foglalkozást választani.

És miért kell szégyellnie magát annak a huszonéves ifjú jegyespárnak, akikről kiderül egy beszélgetésben, miután gyomrozzák őket, hogy ők szűzen szeretnének a házasságba menni? Egészen normális fiatalok, teljesen egészségesek. Amikor megkérdezik: miért? Azt mondják: mert Isten igéje ezt javasolja nekünk, és akivel eddig beszéltünk, még senki nem bánta meg. Ez teljesen "abnormális" ebben az abnormálissá vált világban. Ha a világ adja a normát, akkor ahhoz képest abnormális. Ha Isten igéjét tartja valaki szem előtt, akkor meg a fél világ lett abnormálissá. El kell dönteni, hogy mi a norma, mihez akar valaki igazodni.

Jézus számára mindig az Atya akarata volt a norma és attól nem tért el. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy gyűlölje Őt a világ.

Néhány jelenetet elevenítsünk fel, hogy lássuk: jobbról, balról támadták, rúgták, vágták Őt, és hogyan viselkedett Ő ilyen helyzetben.

Ennek a fejezetnek az elején ezt olvassuk: odamentek hozzá a főpapok, írástudók és a vének és megkérdezték: mondd meg nekünk, milyen hatalommal cselekszed ezeket és ki adta neked ezt a hatalmat? (Lk 20,2).

A főpapok, írástudók és vének alkották a Nagytanácsot. Ennek a képviselői mentek hozzá. A vallási főhatós delegációja kereste meg Jézust, és kérdezik tettetett naivsággal, hogy ki adta neked azt a hatalmat, amivel tudsz gyógyítani, ördögi megkötözötteket megszabadítani? Jézus ezt többször világosan megmondta, hogy ki adta neki a hatalmat.

Ez felesleges kérdés. Csak amit az ember nem akar megérteni és elfogadni, azt nem is fogja megérteni és elfogadni. Azzal kár vitatkozni. Jézus megmondta: Isten ujjával űzöm ki az ördögöket. Jézus következetesen Emberfiának nevezte magát és a Dániel könyve 7. része alapján tudjuk, hogy ez egybe írandó, nagy kezdőbetűvel, mert ez egy bizonyos személynek a méltóságjelzője. Nem azt jelenti, hogy egy embernek a fia, hanem az Emberfia: a Messiás, az eljövendő, aki isteni teljhatalommal fogja végrehajtani Isten akaratát. Ezt Ő magára értelmezte, és így mutatkozott be. De hiába mond akármit, hogy kitől vette a hatalmat, ők ezt nem akarják hallani, mert nem akarják elfogadni sem. Jönnek és "naivul" érdeklődnek.

Jézus erre az egy kérdésre ezért nem válaszol, hanem visszakérdez. Azt mondja: én is kérdezek tőletek valamit, utána megmondom. Keresztelő János Istentől jött, vagy magánvállalkozás volt, amit csinált? Hirtelen nem tudnak válaszolni. Visszavonulnak, tanácskoznak és olyan jellemző ez a tanácskozás. Egyáltalán nem az igazság érdekli őket, hanem hogy pillanatnyi érdekeiket mi szolgálja. Ha azt mondjuk, hogy Istentől jött, akkor megkérdezi, miért nem hittünk neki? Ha azt mondjuk, magánvállalkozás volt, akkor meg a nép megver bennünket, mert a nép Isten prófétájának tartja. Mindenképpen rossz. Nem mondunk semmit. Visszamennek, s közlik: nem tudjuk. Mire Jézus azt mondja: akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem. (Ez a beszélgetés így ért véget.)

Akkor jön a legveszedelmesebb, a politikai csapda. Ennek a történetét olvastuk az előbb. Jönnek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak. Ezek egymással szemben álltak. A farizeusok nacionalisták voltak, a Heródes-pártiak azt tanították, hogy a nemzet érdekében ki kell egyezni a hatalommal, legalábbis ideiglenesen, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Ebben nem értettek egyet, de abban igen, hogy Jézust el kell tenni láb alól. Feltesznek neki egy kérdést, amire csak rosszul lehet válaszolni. "Szabad-e a császárnak adót fizetnünk vagy nem?" Ha azt mondja: szabad, akkor nem hazafi. Ha azt mondja: nem szabad, akkor lázad és lázít a megszálló hatalom ellen, s akkor feljelentik a császárnál, vagy annak képviselőjénél, a helytartónál.

Na, Jézus, most mit mondasz erre? És mit mond erre Jézus? Megkérdezi, van-e valakinél egy pénz, amit használtok általában. Nem templomi pénz, mert az külön volt, hanem amolyan pénz, amit tulajdonképpen nem is illett a templom területére bevinni. Van, persze, ott van mindenkinek a zsebében. Ezt használják minden nap, ezzel kereskednek. Ezzel lehet megszedni magukat.

Jézus megkérdezi: kinek az arca és felirata van rajta? Kórusban mondják a választ: "A császáré." Akkor mi a probléma? A császár ad nektek pénzt, ő segít abban, hogy a hétköznapi dolgaitokat megoldjátok, akkor az általa kiszabott adót fizessétek meg neki. Mindezt ő teszi lehetővé. "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré." De ez a császár Istennek képzeli magát, és imádatot is követel. Azt ne adjátok meg neki, mert nem Isten. Egyedül az élő Istent illeti az imádat. "Adjátok meg az Istennek, ami az Istené."

Ez nem valami elegáns kompromisszum, amit itt Jézus mond. Nem kállai kettős, hogy kettőt jobbra, kettőt balra. Nem valami ügyes diplomácia. Ez a valóság éles lelepleződése. Ha használjátok a császár pénzét, fizessétek meg neki az adót. De ha ti valóban hisztek az egy igaz, láthatatlan Istenben, akkor imádjátok azt az Istent. Ami a császáré, neki kell adni, az Istené, Istennek.

Erre nem számítottak. "Csodálkoztak válaszán, és elnémultak."

De nincs vége. Akkor jönnek a szadduceusok. Ők voltak a kor materialistái. Az értelmiség elitje, akik csak azt hitték el, amit látnak. Ennyire "okosak" voltak. Amit nem látok az nincs. Amit nem lehet az öt érzékszervünkkel és az értelmünkkel valamennyire megismerni, az nincs. Kitalálnak egy olyan történetet, ami nem lehetetlen éppen, de nem valószínű.

Izráelben szokás volt a sógorházasság. Ha egy férfi meghalt úgy, hogy nem születtek még gyermekei, és volt neki férfi testvére, akkor el kellett vennie feleségül az özvegyet, és az ebből a kapcsolatból született gyerekek az elhunyt gyermekeinek számítottak, mert utód nélkül, ha csak egy mód van, nem szabad meghalni. Volt ebben bizonyos gondoskodás is az özvegyekről.

Ők elmondják: volt hét férfitestvér. Az első megnősült, meghalt, nem volt gyermeke. Özvegyét elvette a testvére, és így tovább, mind a hét. Na, Jézus, ha azt tanítod, hogy lesz feltámadás, akkor a feltámadáskor kinek a felesége lesz ez az asszony?

Csodálom az Úr Jézus alázatát és szelídségét, hogy ennyire buta és provokatív kérdésekre is milyen csendesen válaszolt. Mint egy jó tanuló. De a válaszának éle is van. Azt mondja: ennyire nem ismeritek az Írásokat? Ők arra voltak büszkék, hogy mindenkinél jobban ismerik a Szentírást. Benne van világosan a Bibliában. Ott már semmi jelentősége nem lesz a rokoni, a vérségi kapcsolatoknak. Annak csak itt van jelentősége. A feltámadáskor olyanok lesznek az üdvözültek, mint az angyalok. Nem házasodnak, nem mennek férjhez. Nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát - mondja nekik.

Ezek is elnémulnak, és nem provokálják tovább. Legalábbis egyelőre.

Ezeket a beszélgetéseket végighallgatta egy írástudó. Az írástudók afféle teológus-jogászok voltak, akik könyv nélkül tudták a Mózes öt könyvét, és az abban foglalt rendelkezéseket alkalmazták a hétköznapi élet különböző helyzeteire és eseteire. Végighallgatta és felderül a szíve, hogy micsoda szellemi fölénye van Jézusnak. Ő is megszólítja: Mester (ez körülbelül azt jelenti: kedves kolléga, az írástudót is mesternek szólították), hallottam mindezt. Én is kérdezek egy dolgot. (Márk evangélista megjegyzi, hogy ő is kísértő szándékkal kérdezte ezt.) A sok parancsolat közül szerinted melyik a legfontosabb? Több, mint hatszáz parancsolatra bontották fel akkor már a Tízparancsolatot. Nem könnyű erre felelni. Jézus azonnal mondja. Ez a legfontosabb: "Szeresd az Urat teljes szívedből, és szeresd felebarátodat, mint magadat. Ettől a kettőtől függ az egésznek a megtartása."

Mire az írástudó ujjong: nagyszerű, Mester, én is így gondolom, szerintem is ez a legfontosabb. És olyan meglepő: Jézus ahelyett, hogy a keblére borulna, és azt mondaná: végre a sok ellenség között valaki, aki egyetért velem. Ehelyett egy ilyen hűvös mondattal zárja a beszélgetést: "Nem messze vagy az Isten országától." Amiben kemény kritika van, de kedves meghívás is. Benne van, hogy az, hogy te ezt tudod, sokkal több, mintha egyáltalán semmit nem tudnál. Te közelebb vagy az Isten királyi uralmához, mint a pogányok, a hitetlenek, a tudatlanok. De ugyanúgy kívül vagy az Istennel való közösségen, mint a pogányok, a hitetlenek, a tudatlanok. Mert az, hogy csak tudod, de nem ennek megfelelően élsz, azt jelenti: nem messze vagy tőle. Közelebb, mint ők, de ugyanúgy kívül rajta, mint ők. Még egy lépés kellene. Nem akarod esetleg átlépni a küszöböt?

Olyan jellemző, hogy ez az írástudó általános alanyt használ és főnévi igeneveket. Azt mondja: szeretni az embernek felebarátját, ez bizony nagyon fontos. Innen kellene eljutnia oda, hogy neked kell szeretned mindenkit. Ez lenne a fontos. De ezt ő nem óhajtja. Ő csak az elmélet síkján társalog Jézussal.

Ilyen és ehhez hasonló jelenetek mutatták, hogy milyen közegben dolgozott Jézus. Aztán hol meg akarták kövezni, hol meg királlyá akarták tenni, miután a tízezer embert jóllakatta. Ilyen király kell nekünk, aki kenyeret ad munka nélkül. Aztán volt olyan, hogy jelet követeltek tőle. Bizonyítsd be, hogy te valaki vagy. Tegyél csodát, hogy lássunk mi is csodát. És még a kereszten is gúnyolták Őt.

II.

Hogyan viselkedett Jézus ilyen körülmények között?

Soha nem volt ideges. Egyszer sem lett dühös. Nem is védekezett. Nem magyarázta: mit miért tesz úgy, ahogy. Nem is támadta soha azokat, akik Őt támadták. És ami különösen fontos nekünk: nincs egyetlen példa sem arra, hogy megsértődött volna. Aki meg tud sértődni, az nem jézusi módon viselkedik. Ezt jó tudnunk. Őt nem lehetett megsérteni. De nem is hagyta abba azt, amit elkezdett. Nem adta fel ezt a harcot. Ő mindvégig engedelmes maradt az Atyának, egészen a kereszthalálig.

És mi adott neki ehhez erőt?

Két dolgot világosan látunk Jézus magatartásában a sokféle bántás közepette.

Az első: mindvégig szoros közösségben maradt az Atyával. Rúghatták, vághatták, megszólhatták jobbról, balról, a legváratlanabb helyekről, a legközelebbi tanítványok és hozzátartozók részéről. Ez semmit nem változtatott azon, hogy Ő szoros, mély, folyamatos közösségben volt az Atyával. Mintegy elrejtőzött ebben az Atyjával való közösségben. Ott volt védve, és így pattantak vissza róla a támadások. Bizonyos volt abban, hogy vele csak az történhet meg, amit az Atya megenged. Végső soron minden az Ő szerető mennyei Atyjának a kezéből jött. Ezek az Ő ellenségei sem tudják, hogy ők csak azt csinálhatják, amit megenged nekik az Atya, de Ő tudja. Éppen ezért nem reájuk haragszik, hanem elfogad minden ilyen próbatételt az Ő mennyei Atyjától. Nem véletlenül történnek ezek, mindegyiknek Istentől kijelölt célja van. Még a pokolból is az Atyához kiáltott, mert Jézus számára a pokol, a kárhozat, amit helyettünk szenvedett el, az volt, amikor az Isten elhagyta. De még onnan is hozzá kiált: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?!"

És amikor vívja kegyetlen lelki harcát a Gecsemáne kertben, és verejtékezve imádkozik, és azt mondja: ha lehet, ne kelljen fenékig kiinnom a szenvedések poharát, ide vesszőt tesz, és így folytatja: mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.

Az Atyától való teljes függés, a benne való feltétlen bizalom, a neki való minden körülmények közötti engedelmesség, ez jellemezte Őt, mégpedig úgy, hogy ez nem valami erőlködésnek a gyümölcse volt, hanem ez volt a természetes életstílusa, életformája, sőt szolgálatának a tartalma. Szoros közösség az Atyával, és akkor bármit tehetnek vele, bírja.

A másik, ami jellemző Jézusra: kimondhatatlanul szerette azokat is, akik bántották. Nem lehetett kiirtani a szívéből az irántunk való szeretetet, akárhogyan viselkedett is valaki. Ő nemcsak tanította a Hegyi beszédben, hogy szeressétek ellenségeiteket, hanem gyakorolta is ezt. Hiszen még a kereszten, utolsó leheletével is azokért jár közben az Atyánál, akik Őt odajuttatták: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek."

Amikor a Hegyi beszédben az ellenség iránti szeretetről tanít Jézus, akkor ezt három dologban konkretizálja. Szeressétek ellenségeiteket: jót mondjatok azokról, akik rólatok rosszat mondanak, jót tegyetek azokkal, akik nektek ártottak, imádkozzatok azokért, akik kellemetlenkednek, üldöznek és háborgatnak titeket. Ő mind a hármat gyakorolta.

Sokan nem értik, mit jelent az ellenségért imádkozni. Egyszer egy adott esetben valaki nekem támadt: milyen dolog ez, az ellenségért imádkozni? Még az hiányzik, hogy sikerüljön minden terve! Nem azért imádkoztunk, hogy sikerüljön az ellenségnek minden gonosz terve, hanem azért, hogy Isten szeretete még őt is érje utol, és fordítsa meg a szívét. Vegye ki a gonoszságot belőle, és adjon a helyére valamit, ami Isten ajándéka.

Az ellenség iránti szeretet azonban nem azt jelenti, hogy Jézus Krisztus tanítványa buta, balek, akivel bármit lehet csinálni, mert neki kötelező és illendő mindent szó nélkül tűrni. Jézus sem tűrt mindent szó nélkül. Sok mindent úgy tűrt, mint bárány az ő nyírője előtt néma - olvassuk az igében az ézsaiási idézetet -, de volt, amikor megszólalt.

Amikor Kajafás kihallgatási termében vallatták, és az egyik szolga elkezdte Őt pofozni, akkor azt mondta a szolgának: tudod-e, hogy miért ütöttél meg. Ha igen, akkor indokold meg, ha pedig nem, akkor ne üssél engem. Mindezt indulat nélkül, legalábbis a ránk jellemző indulat nélkül, harag és bosszúállás nélkül mondta. És Pál apostol is, aki rengeteg szenvedést vállalt Krisztusért, időnként megszólalt. Amikor egyszer le akarták kötözni és megvesszőzni, akkor megkérdezte a rómaiakat: szabad-e nektek ítélet nélkül római polgárt megkötözni. Ettől rettenetesen megijedtek. Egy ezredes parancsolta ott meg. Az ezredes büntetést kapott volna, mert komolyan vették a római polgárok jogait. Ugyanez ismétlődött Filippiben. (ApCsel 16,37-39).

Van, amikor Isten gyermeke is megszólal, de soha nem áll bosszút. Nem azzal az indulattal szólal meg, ami egyébként ránk jellemző.

Jézus tehát nagyon szoros közösségben maradt az Atyával mindig és ez adott neki tartást, állóképességet lelkileg, és nagyon szerette azokat is, akik bántották.

Ezt javasolja nekünk is, akiknek néha sokféle szenvedésen keresztül vezet az utunk. Ugyanilyen szoros lelki közösségben maradhatunk Jézussal, és ez ad nekünk védelmet. Lehetséges az, hogy az Ő indulata legyen bennünk, az Ő szelídsége és alázata. Akkor fogjuk tudni, hogy mikor kell megszólalni, de jézusi módon megszólalni, és mikor kell, mint bárány, némán tűrni az érte vállalt szenvedést.

III.

A mi esetünkben még valamit tudni kell ezekről a nehézségekről. Mégpedig azt, hogy Isten senkit sem terhel azon felül, mint amennyit bír. Nem próbál minket feljebb, mint elszenvedhetjük - olvassuk az 1Kor 10,13-ban -, hanem a próbával együtt már a kimenekedést is elkészítette, hogy elszenvedhessük. Amikor ránk szakad valami nyomorúság, már akkor tudhatjuk, hogy Ő nem azt akarja, hogy összeroskadjunk ez alatt, hanem bizonyos edzésekre szükségünk van - a Zsidókhoz írt levél használja ezt a szót -, hogy egyre nőjön a teljesítőképességünk. Ő már a végét is megszabta ennek a próbatételnek. Ezekkel a próbákkal, megaláztatásokkal, nehézségekkel tisztítani és nevelni akar minket. És még azt a rosszat is, amit az övéi ellen valaki kitervel és végrehajt, fel tudja használni a javunkra, sőt még azoknak a javára is.

Csak József példáját hadd említsem, akit a testvérei meg akartak ölni, aztán száraz kútba dobták, majd rabszolgának eladták. Azt hitték, megszabadultak tőle. Végül is Józsefet használta fel Isten, hogy megmentse a testvéreket az éhhaláltól.

És olyan szép az, amikor József ezt mondja: "Ti gonoszt gondoltatok ellenem, de az Isten azt jóra gondolta fordítani, hogy sok nép életét megmentse," így a tiéteket is. (1Móz 50,20). Ilyen Istenünk van! Egy-egy száraz kút mélyén vagy a rabszolgapiacon jusson eszünkbe, hogy Ő erről pontosan tud, hogy én most hol vagyok, miben vagyok, ez nekem nehéz. Azt is pontosan tudja, hogy nekem ez mennyire nehéz, mert Jézus is megkísértetett mindenben hozzánk hasonlóan. Ezért tud segíteni azoknak, akik különféle nyomorúságokba esnek. Bízzunk Őbenne igazán! Maradjon meg ez a vele való szoros közösségünk, és akkor Ő fog adni nekünk olyan szívet, amelyikkel az ellenséget is fogjuk tudni szeretni. És ez nagy élmény, az ellenséget szeretni, és az ellenségért imádkozni.

Ezzel a mondattal hadd fejezzem be, amivel Jézus szinte összefoglalja ezt az egészet, amikor azt mondja a Jn 15-ben: "Maradjatok énbennem és én tibennetek." Ez, hogy én Őbenne, azt jelenti, hogy én vagyok belül, és Ő körülvesz engem. Védve vagyok. Minden nekem szánt ütés először Őt éri. Ő csak annyit enged tovább, hogy engem is érjen, amennyire szükségem van. Mert szükségem van arra, hogy néha megalázzanak, néha váratlan nehézségekkel nézzek szembe, így akarja edzeni a hitemet. De csak annyi, amennyi kell a lelki növekedéshez. Az pedig, hogy Ő énbennem, azt jelenti, hogy nem a magam bosszúvágya, elkeseredettsége és haragja, mérge határozza meg a támadásokra a reflexióimat, hanem a bennem élő Krisztus, az Ő szeretete, az Ő szelídsége, az Ő alázata. Mert az ellenséget szeretni csak Ő tudja, és csak azok tudják, akikben Ő valóságosan él. Mi Őbenne, Ő mibennünk. És akkor jöhetnek a támadások. Jobb, ha nem jönnek, de fognak jönni, és így talpon maradunk. Mi is példává lehetünk másoknak, sőt támadások közepette is tudunk segíteni, és áldássá lenni másoknak.