PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. február 23.
(csütörtök)

Földvári Tibor


ÚGY VAN, URAM!


Alapige: Mt 15,21-28

És elmenvén onnén Jézus, Tirus és Sidon vidékeire tért. És ímé egy kananeai asszony jött ki abból a tartományból, kiáltozva hozzá: Uram, Dávid fia, könyörülj rajtam! Az én leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik. Ő pedig egy szót sem felelt neki. Az ő tanítványai hozzámenve, kérték őt, ezt mondva: Bocsásd el őt, mert utánunk kiált. Ő pedig felelvén mondta: Nem küldettem csak az Izrael háza elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérvén, leborult előtte, mondván: Uram, légy segítségül nekem! Ő pedig felevén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni. Az pedig mondta: Úgy van Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, amik az ő uruk asztaláról aláhullanak. Ekkor felelvén Jézus, monda neki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen meg a te akaratod szerint. És meggyógyult az ő lánya attól a pillanattól fogva.


Imádkozzunk!

Magasztalunk téged Atyánk, hogy bennünket már megtanítottál hinni és áldunk, amikor erősítetted hitünket igéddel napi Biblia olvasás, vagy a gyülekezeti igehirdetés során, egymás hite által épülve, vagy a hétköznapi próbák, nehézségek idején azzal a vigasztalással, kegyelemmel, amely tartott bennünket. Urunk, a hit valóban ajándék tetőled valóan, de köszönjük amikor gyakorolhatjuk azt alázattal. Segíts abban, hogy a mi hitünk soha semmi másra ne épüljön, egyedül tereád. Tudjunk akkor is benned bízni, amikor még tégedet sem értünk. Segíts, Urunk, hogy mi ne olyannak képzeljünk soha, amilyennek magunkban elgondolunk, vagy amilyennek a körülményekből láthatnánk, hanem egyedül olyannak, akinek kijelentetted magad az igében.

Köszönjük neked, hogy ma este is a hitben akarsz segíteni. Kérünk ezért, hogy tudjunk igéd üzenetére figyelni, vedd el a testi fáradtságot rólunk, hadd tudjunk megnyugodni, megerősödni tebenned a hit által.

Köszönjük, hogy a gyülekezet közösségében valóban elcsendesedhetünk a munkanap végén.

Ámen.


Igehirdetés

A Máté evangéliuma 10,20-al befejeződik azoknak a csodáknak, Jézusi tanításoknak a bemutatása, amiket Galileában végzett az Úr Jézus, szolgálata kezdeti időszakában. A mai igeszakasz a Mester újabb helyszínét írja le, és az evangélium szerkesztésében is látható itt, hogy nagy váltás előtt van. Itt a kánaáni asszonnyal beszélget, majd végbe viszi a csodát. Márk evangélista az evangéliuma 7. részében szintén beszámol erről a történetről, Máté egy kicsit hosszabban ír a Jézus és az asszony közötti párbeszédről.

A történetet közelebbről megvizsgálva, az Úr Jézus viselkedését és az asszony válaszából kiderülő hitét fogjuk látni. Jézus Krisztus személyéről, munkájáról fontos tisztázni, hogy vele kapcsolatban miről akar a Szentírás szólni, mert ő mint Izrael Messiása munkálkodott még ott, és egy pogány asszonnyal találkozott. Később azonban, az újszövetségi egyház a pogányok közé is ment, itt azonban még elsősorban Izrael népe között szolgált. Ezek figyelembevételével látni fogjuk, hogy mit mond Jézus és hogyan viselkedik.

Az Úr Jézus mindenképpen - derül ki a megelőző versekből - az írástudókkal és a farizeusokkal való vitája után volt, ahol a kultuszi tisztaságról vitatkozott, majd visszavonult. Máskor is tett már ilyet, de ekkor mindenképpen elhagyta Izrael földjét, nemcsak Galileát és pogány vidéken járt. Márk evangélista megfogalmazta, hogy a célja nem az Isten országa evangéliumának a hirdetése itt, vagy csodatétel, hanem titokban kívánt ott tartózkodni. Még nem jött el a pogányok missziójának az üdv ideje, szolgálata még az ószövetségi választott népre korlátozódott.

Ennél a visszavonulásnál Márk evangélista Jézus szándékát azzal a kifejezéssel írja le, hogy nem akarta, hogy bárki is észrevegye őt. Csakhogy a kánaáni asszony mégis megtudta, hogy ott van egy házban az ő vidékükön, s ezért rohant oda hozzá a lánya miatt. Máté párbeszédéből kiderül, hogy az Úr Jézus szándéka valóban az volt, hogy nem akarta, hogy észrevegyék. Amikor ez az asszony odamegy hozzá, és csodáért esedezik, nem akar segíteni. Úgy tűnik, a szándéka negatív.

Amikor mai tanítványként olvastam ezt, csodálkoztam. Valóban csodálkozni lehet, hogyha az Úr Jézus összes többi csodáját, párbeszédét vizsgáljuk, hiszen Jézus itteni viselkedése a hozzá forduló emberrel, esedezővel szokatlan. Máté biztos, hogy fontosnak tartotta az asszony megjelenését, használja itt is az íme kifejezést arra, hogy Jézus ilyen félrevonultan marad, amikor hozzáfordul az asszony.

Az asszony lánya súlyos démoni megkötözöttség áldozata, ami bizonyára testi tünetekkel is bírt, akinek pszichés és lelki nyomorúsága ennél is súlyosabb lehetett. Az asszonyt lánya iránti szeretete, és anyai ösztöne vitte oda Jézushoz. Bizonyára Jézust Messiásnak ismeri el és vallja, ezért biztos abban, hogy ez az Úr segíthet. Mindenképpen beszédes, hogy kiáltása folyamatosan zajlott. Valószínűleg már távolról elkezdte kiáltozni, hogy Jézus könyörüljön rajta, folyamatosan esedezett hozzá. Az Úr Jézus azonban nem felelt neki egy szót sem, s közben lépdelt tovább. Az asszony ment feléje, s Jézus egyre távolabb ment tőle.

Bármelyikünk tapasztalhatta, amikor életében először imádkozott Istenhez - talán többször is, amikor éppen olyan helyzet adódott -, hogy már meg kellett szólítania Istent, talán még a Bibliát is kinyitotta, eljött a templomba hallgatni az igét s nem volt semmi válasz. A hívő ember nagy döntései előtt, vagy amikor bajok vannak, akár tragédiák, szintén átélheti ezt. Többen vagyunk így, hogy imádkozunk, könyörgünk, s hallgat az Úr. Nincs semmi válasz, nem történik semmi.

A kánaáni asszonynak az Úr Jézus nem mondott semmit. A történetben beszédes, hogy a tanítványok nem bírják már tovább. Úgy érzik, valamit csinálni kellene már, az Úr Jézus viszonyulása az egész kérdéshez, amikor nem tesz semmit, nem megfelelő. Ezért azt mondják Jézusnak: bocsásd el őt, mert utánunk kiáltozik.

Amikor egy másik lelki testvérem volt bajban, vagy esetleg egy kereső, akiről tudtam, hogy már érdeklődik Isten iránt, akkor úgy éreztem, hogy az Úrnak már kellene valamit szólnia, valamit csinálnia, annak az embernek az életében már kellene valaminek történnie.

A tanítványok Jézusnak tanácsot adnak, csináljon már valamit. Jézus nekik mondja válaszát, amit az asszony - valószínűsíthetően - nem hallott; "Nem küldettem, csak az Izrael háza elveszett juhaihoz."

Az Úr Jézus hallgatása tehát tudatos volt, szánt, szándékkal tette Izrael Messiásaként. Édesanyjának is azt mondta, amikor Kánaánban csodát kellett volna tennie: "Asszony, nem jött még el az én órám." Lázár feltámasztásánál is tudatosan késett, Márta és Mária külön-külön elmondták: Uram, ha itt lettél volna, nem történik ez meg.

Jézus negatív cselekvése, amit környezete nem értett meg, a tanítványok sem, tudatos volt, Messiásként viselkedett úgy, ahogy. Ezt csak a tanítványok tudhatták meg, az asszony még nem. Ha belegondolunk az asszony helyzetébe, átérezhetjük az ő érzését, gondolkodását, amikor megtudja, mi volt Jézus hallgatásának az oka. Akkor válik ez világossá számára, amikor odaér Jézushoz, leborul előtte és azt mondja: "Uram, légy segítségül nekem." Ezt követően Jézus már válaszolt neki, nem hallgatott: "Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni."

Az Úr Jézus a korabeli értékítéletet használja, amikor az asszonynak válaszol, Izrael számított fiaknak, mint az Úr választott népe, a mennyei Atya családjában a fiak. A pogányok lenézettek voltak, tisztátalanok, nem mehettek be az Úr templomába sem, csak a pogányok udvaráig terjedhetett az ő bemenetelük lehetősége, a pogányok voltak az ebek, a kutyák.

Az újszövetségi Szentírás a kutya szót kétféle kifejezéssel élve írja le. Az egyik negatív értelemben használatos (Mt.7): a szent dolgokat nem kell odavetni a kutyáknak, ebeknek. Amikor Pál, vagy János a Jelenések könyvében beszél az ebekről, akik gonosz bűnös emberek, arra sem méltók, hogy örököljék Isten országát. Tehát negatív értelemben.

A mostani igerészben olyan szót használ, ami kicsinyítő képzővel van ellátva, ezért így lehetne mondani: házieb, kiskutya, olyan házi állat, amelyet a családtagok szeretnek, kedvelnek, szelíd, kis aranyos, de mindenképpen ez is tisztátalannak számít. Arra van joga, hogy az asztal alatt lévő morzsákból ehessen.

A kapernaumi százados, aki szintén pogány volt, ráadásul római is, önmagáról mondja az ítéletet, amikor hívja Jézust, hogy gyógyítsa meg a szolgáját, azt mondja: "Nem vagyok méltó, hogy a hajlékomba jöjj, csak egy szóval mond és meggyógyul a szolgám".

A nem vagyok méltó gondolat itt Jézus válaszában hangzik: Asszony, te nem vagy méltó, hiszen te nem a fiak, hanem az ebek közé tartozol. Nem vagy méltó, hiszen te bűnös pogány vagy. Jézus szavaiban ez a fajta magyarázat nagyon riasztónak és elutasítónak tűnik. Csakhogy, ne feledjük el, hogy az Úr Jézus ezt olyan asszonynak mondja, aki tényleg pogány és valóban az ebek közé tartozik. Ezt ő maga el is ismerte később.

Jézus ezt a választ akkor adja, amikor a kérdés az esedező asszony Istenhez való viszonyát érinti. Persze bajban van, sajnálatra méltó, de ha önmagában nézzük az asszony egész személyét, viselkedését, akkor bűnös, pogány, akivel Jézusnak nem kellene törődnie, hiszen Jézus szent és tiszta. Hogy jön ahhoz egy pogány ember, hogy Jézushoz közelítsen? Irgalomra és segítségre való szorulása nem változtat azon a tényen, hogy elveszett bűnös. Jézus nem véletlenül mondta a tanítványoknak, hogy ő Izrael elveszett juhaiért jött és a szolgálata akkor őrájuk vonatkozott. Izraelben is nagyon sok bűnös, elveszett ember volt.

A bibliamagyarázatokat olvasva sokat jelentettek számomra azok a vélemények, magyarázatok arra, hogy Jézus miért viselkedett így. Majdnem valamennyien egyetértettek abban, hogy Jézus azért volt ilyen kemény, elutasító, mert ennek az asszonynak a hitét akarta próbára tenni, hadd derüljön ki, milyen az asszony hite.

Csakhogy ez csak a történet vége szempontjából mondható. Egészen addig, míg Jézus ki nem mondja, hogy asszony milyen nagy a te hited, úgy tűnik, hogy az Úr Jézus nagyon elutasító. Természetesen ez a magyarázat az egész ige fényében megfelel, az asszony hite sokkal hatalmasabbnak látszik így. De az Úr Jézus szavaiból mégis látható, hogy először azt kell tisztázni, hogy mi a legdöntőbb, hogy segítségre szoruló-e ez a valaki, vagy pedig bűnös, pogány. Melyik a fontosabb, hogy az asszony lánya beteg, vagy ő olyan valaki, aki elveszett, akinek nincs joga és méltósága Izrael Messiásához járulni sem.

Az Úr Jézust nem kell megvédeni, de az asszony sem kéri ki magának ezeket a jellemzőket. Jézus nem humánusan szeretett volna segíteni ennek az asszonynak, ő nem humánus, hanem kegyelmes. Nagyon jól tudta, hogy az Isteni kegyelem és irgalom és nem az elesett iránt érzett emberi humanitás segíthet egyedül ennek az asszonynak.

Pál apostol, amikor önmagáról beszélt, abból az időből, amikor még nem ismerte Jézust, nagyon kemény önmagához. Elmondja, hogy mi mindent tett Jézus nélkül; pedig ő Izrael népéhez tartozott. Jézus szerint az asszonynak nincsen semmilye sem, amivel jogot formálhatna, amivel kiérdemelhetné. Számára az maradt meg, hogy teljes mértékben Jézusra kellett magát bíznia. Teljes Jézusra való hagyakozásra volt szüksége, mert nem maradt semmije.

Ezeket a gondolatokat az Úr Jézus viselkedéséhez kapcsolódóan figyeltük meg. Azért fontos ez, mert az ő szavai szerint mindig azt kell tisztázni, hogy kicsoda ő és kik vagyunk mi. Egyetlen hívő ember sem mondhatja el magáról, hogy bármit is megérdemelne. Amikor mi is esetleg értetlenül könyörgünk már hosszú ideje az Úr Istenhez, és már akár számon is kérjük, úgy érezvén, hogy megérdemeljük, mert hozzá tartozunk. Az ilyen gondolkodás nem veszi figyelembe, hogy Jézus nélkül csak ebek lennénk mi is, zsidók és nem zsidók egyaránt.

Beszédes, hogy ez a történet azután következik, hogy Izrael vezetői elutasítják és megbotránkoznak Jézusban. Ők fiakhoz tartoztak, de úgy viselkedtek, mint az ebek.

Az asszony, amikor hallja az Úr Jézus válaszát, kiderül, hogy egyetért mindennel, kész kimondani: "Úgy van, Uram!" Az asszony hite nagyságát az igazolja, hogy ő abszolút és kizárólagos módon, Jézusra hagyatkozik. Még Jézus elutasítónak tűnő szavait is úgy ragadja meg, hogy elfogadja azokat is. Válaszában ott van a bűnös ember alázata, megalázkodása és az Úrba vetett teljes bizalom. Elfogadja saját magáról az Úr Jézus értékelését, valóban eb és nem a fiakhoz tartozó. Azt is elismeri, hogyha Jézus bármit tesz őérte, illetve a lányáért, ha Jézus meghallgatja az ő esedezését, az olyan, hogy valamivel kevesebbet kapnak a fiak. El kell Jézusnak vennie valakiktől, ha őnéki akar adni, hiszen még Jézus elsődleges munkája csak Izraelre korlátozódik az üdvtörténeti rendben. Az asszony tehát mindezt elismeri, de akkor is Jézus szavába kapaszkodik. Észreveszi Jézus szavában a nagy lehetőséget: nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni. Az asszony tudta, hogy Jézus olyan ebről, háziállatról beszél, amelyik ott van a házban és a család étkezésénél szokott kapni morzsalékot. Rádöbben arra, hogy ő eb, de Jézus nem zárkózik el attól, ha azt mondja, hogy ő eb az Úr házában. És itt már Jézuson van a hangsúly. Nem az a kérdés, hogy az asszony ki, hanem az, hogy kinek a valakije, kihez tartozó. Ezért mondja, hogy hiszen az ebek is esznek a morzsákból, amik az ő uruk asztaláról aláhullanak. Az asszony válaszában az a döntő, hogy valamilyen kapcsolatban mégiscsak van ezzel az Úrral. Ő az eb, Jézus pedig az Úr. Ebben az esetben az apró kis morzsa is, amely lehull az asztalról, számára elég ahhoz, hogy Jézus csodát tegyen. Hiszen az ő hatalma következtében egy kis morzsa is elég arra, hogy meggyógyítsa a lányát.

Az Úr Jézusnak azért kell gyakorolnia isteni hatalmát, mert még a házigazda is ad a vele lévő kiskutyának morzsákat. Mennyivel inkább igaz ez akkor Jézusra, ha az asszony azt mondja, hogy ő a ház ebe.

A kapernaumi századosnál arról volt szó, hogy Uram, én nem vagyok méltó, elég, hogyha csak szólsz. Hatalma van szavának. A kánaáni asszony hite még az övénél is nagyobb. Ebben az esetben nem kell Jézusnak keresnie őt, hanem a nagy kérdés az, hogy megszólal-e. Az asszony láthatja, hogy nem érdemli meg, hiszen pogány. Jézus is azt mondta, hogy nem érdemli. Így az asszony teljes mértékben Jézusra bízza, hogy mi fog történni. Azonban Jézus szavában észreveszi a kegyelmes, irgalmas megnyilvánulást, amit magára vonatkoztathat.

Amikor Jób elszenvedte mindazt, amivel gyötörte őt a Sátán, amikor elvesztett mindent, minden gyermekét is, akkor ő hasonlóan, ilyen Istenre való hagyatkozást élt meg. Ő is leborult és azt mondta: "Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, mezítelenül térek oda. Az Úr adta, az Úr vette el, legyen áldott az ő neve." Ez az istenfélő ember, aki fedhetetlen volt, nagy tragédiák történtek életében, ez ő, a bűnös ember, akinek nincs semmije, mindent az Úrtól kapott. Most ő vette el, Jób ez, Isten pedig az, aki az ő Ura. A legnagyobb mértékben, mindenestül Istenre bízza magát.

Jézus erre mondja ki: Óh, asszony, nagy a te hited. Jézust akkor is Messiásnak látja, amikor átérzi és tudja, hogy nem méltó arra sem, hogy megközelítse őt, és a Messiás is tudatosítani akarja benne, hogy nem méltó rá. Ilyen szempontból, ennek az asszonynak a hite azt hirdeti, hogy a bűnös ember, pogány, vagy zsidó, amikor Jézushoz megy könyörögve, ne felejtse el sohasem, hogy egyedül Jézuson múlik minden. Hiszen őnélküle mi nem lehetnénk Isten gyermekei sem.

Az asszony viselkedése, ahogyan könyörgését elmondja, és ahogyan ez az egész történet végbemegy - a mi üzenetünk szempontjából - néhány példát hoz elénk. Hiszen először azzal küzdött meg ez az asszony, hogy Jézus hallgatott, ő viszont tovább kiáltozott. Nem értette Jézust még, talán mi sem, de kiáltozott, mert tudta, kicsoda Jézus, és hogy ő bajban van. Ebben benne van az, hogy a kitartó imádság az válasz, amit akkor is teszünk, amikor az Úr Jézus még mindig nem válaszol. Jézustól még nem kaptam választ, de tudom, hogy ő kicsoda és én egy dolgot tehetek, imádkozom. Maga Jézus is ezt tette, amikor az Atyával beszélgetett a Getsemáné kertben; átérezte annak az egész helyzetnek a súlyát, vért izzadt és még inkább imádkozott, mert tudta, hogy csak az az egy lehetősége van, amikor könyörgésről van szó.

Pál apostol is ezt tette, amikor a tövissel kapcsolatban háromszor imádkozott folyamatosan; mert úgy van Uram, te hallgatsz, nem tudom miért, biztosan van valami oka, de én tovább imádkozom, mert tudom, ez az én dolgom.

Amikor aztán az asszony odaért Jézushoz, leborult előtte - ez az a leborulás, amit az istenfélő tesz az Isten előtt, imádva őt -, a mozdulatával is érzékeltette kicsoda Jézus, és kicsoda ő. A lehető legközelebb van már Jézushoz, megalázkodik, mozdulatával érzékelteti, hogy teljesen kiszolgáltatott ennek az Úrnak. Jób is ugyanígy borult le Isten előtt, mielőtt kimondta: "Mezítelenül jöttem ki, mezítelenül térek oda vissza". Az asszony is ilyen Isten előtti imádattal, tisztelettel mondja el: "Uram, légy segítségül nekem!", könyörülj rajtam. De még mindig azt hallja, hogy nincs segítség, mert ő eb, s Jézus a fiakhoz jött. Az asszony hite azonban itt is megragadja az utolsó lehetőséget: "De te vagy az Úr", annak a háznak az ura, ahol én eb vagyok.

Jákób, amikor harcolt Istennel, akkor új nevet kapott azon az estén (1Móz 32). Tudjuk, hogy Jákób is milyen bűnös volt, s mégis amikor Istennel megharcolta a harcát, akkor azt a nevet kapta, hogy Izrael. Ez az asszony pedig, pogány asszony lévén és még nem indult el a pogányok közti üdv ideje, de már Jézustól azt hallhatta, hogy "nagy a te hited", azaz, úgy hisz, ahogyan a fiak hisznek. Ebből Isten gyermeke lett. Ilyen módon ez a történet előre vetíti, amikor a pogányok is jönnek Isten népe közé. Az Úr Jézus elvégzi a maga munkáját és a pogányokhoz küldi az ő népét.

Nem sok embernek mondta ki az Úr Jézus azt a mondatot, hogy Legyen meg a te akaratod szerint. Az asszony könyörgésében azt mondta el szavak nélkül is, hogy az Úr Jézus azt tegye, amit neki tennie kell. Jézus is ezt mondta az Atyának a Getsemáné kertben: "Atyám, legyen meg a te akaratod!" Pál apostol is ezt mondta ki a tövisek elvételéért való könyörgésekor, amikor kiderült, hogy Isten akarata más. Az asszony eb volt, de az Úr asztaláról való morzsát ehetett és ez elég volt ahhoz, hogy a lánya meggyógyuljon.

Isten azt akarja hangsúlyozni nekünk, hogy amikor mi a bajainkkal, nehézségeinkkel, kérdéseinkkel az Úr elé járulunk esedezve, akkor se felejtsük el, hogy ő nem azért hallgatja meg a könyörgésünket, mert megérdemeljük, nem azért tesz csodákat az életünkben, mert mi kérjük tőle, mert mi sem érdemelnénk semmit. Bármi, ami történik Jézus kegyelméből történik, hiszen Jézusnak és a bűnösnek semmi köze sem lehetne egymáshoz. De az Úr Jézus, Izrael Messiása azért jött, hogy a bűnös, elveszett ember, az eb, a pogány is lehessen Isten gyermekévé. Így történnek az életünkben csodák. Ezt a fajta teljes Krisztusra való hagyatkozást akarja Isten bennünk is elvégezni.


Imádkozzunk!

Magasztalunk téged, Atyánk, hogy bennünket, elveszett bűnösöket ilyen szerető, kegyelmes, irgalmas Megváltóval ajándékoztál meg. Köszönjük, hogy te nem arra nézel, hogy miben vagyunk, hanem arra tekintesz, akik vagyunk és így adod számunkra is megoldásaidat. Magasztalunk téged, amikor bennünket is, az ebeket, gyermekeiddé fogadtál, Jézusért. Köszönjük, amikor bennünk is elvégezted a megalázkodást, az előtted való teljes alázatot, hogy gyermeki hittel ajándékoztál meg. Köszönjük, hogy mindezt tetted amikor a külső körülmények még nem változtak meg, maradt minden olyan nehéz, amilyenbe kerültünk a veled való találkozás előtt, de már mi mások lehettünk.

Köszönjük, hogyha velünk is keményen beszéltél, de azért tetted, hogy tisztázódjon számunkra, hogy ki vagy te és kik vagyunk mi teelőtted. Magasztalunk téged, hogy még a kemény beszédben is ott van a kegyelem. Köszönjük, hogy meghallgattad már annyiszor a mi könyörgésünket is. Segíts nekünk Urunk, kitartóan imádkozni, amikor hallgatsz, akkor is türelmesen várni, de tovább imádkozni. Könyörülj rajtunk, hogy a legnagyobb bajok között se feledjük el, hogy téged csak a dicséret és imádat illet, s merjünk benned bízva megoldásaidra várni.

Magasztalunk téged, hogy mi úgy lehetünk gyermekeid, hogy közben másoknak is beszélhetünk rólad és elmondhatjuk a téged nem ismerőknek, hogy milyen nagy a kegyelem. Segíts ebben Urunk, hogy a családban is, munkánk során is, hadd tudjunk téged így képviselni.

Könyörgünk, Urunk, hogy ne a mi érdemeink szerint, hanem a te irgalmad és kegyelmed szerint gondoskodj magyar népünkről. Könyörülj meg rajtunk, hiszen annyi a pogányság, gonoszság, hamisság. Kérünk, adj megtérést népünknek. Gondoskodjál határon túl élő magyarjainkról is. Urunk, te eléd tesszük le a választásokra előkészítő időszakot, s majd a választásokat is, a te akaratod mehessen végbe, kérünk.

Szeretnénk Urunk, azt az alázatot elkérni tőled, ami ki meri mondani, hogy legyen meg a te akaratod, hogy te is elmondhasd nekünk, hogy legyen úgy, ahogy te akarod. Köszönjük Urunk, hogy te ilyen kegyelmesen és irgalmasan vagy irántunk.

Hallgasd meg, kérünk, a csendben elmondott könyörgésünket is.

Ámen.