KERESTEM VALAKIT ...

Alapige: Ez 22,30

Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállna a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam. - Ezt mondja az Úr.

Imádkozzunk!

Istenünk, megalázzuk magunkat előtted, amikor ilyen ítéletes szavakat olvasunk szent igédből, és kénytelenek vagyunk igazat adni neked.

Bocsásd meg, hogy sok minden ebből reánk is érvényes. Bocsásd meg, ha úgy telt el ez a hét is, hogy csukva maradt a Bibliánk. Bocsásd meg, ha még mindig azt gondoljuk, hogy nélküled is élhetünk tartalmas, tiszta életet. Bocsásd meg, ha eltelnek a napok úgy, hogy sokat fecsegünk, de keveset imádkozunk, és imádságaink is olyan felszínesek sokszor. Bocsásd meg, hogy sok mindent megkérdezésed nélkül, sőt a te törvényeid, akaratod ellenére cselekszünk. Isten, légy irgalmas nekünk bűnösöknek!

Annál inkább csodáljuk türelmedet. Valljuk, Urunk, hogy az égig ér a te hűséged és a felhőkig a te irgalmad. Ennek a bizonyítéka számunkra az is, hogy most itt lehetünk előtted. Ajándékozz meg minket azzal, hogy valóban veled találkozhatunk.

Kérünk, hogy az emberi szón keresztül a te isteni teremtő igéd érkezzék meg a szívünkhöz. Kérünk, hogy semmi ne akadályozhassa meg azt, hogy amit most nekünk mondasz, azt magunkra vegyük, amit te komolyan mondasz, azt komolyan vegyük, és amit ajándékként kínálsz, azt boldog hálaadással elfogadjuk.

Kérünk, legyen ez a csendes óra most a te ajándékozásod alkalma. Hadd legyünk egymás számára is ajándékká. Hadd tudjunk egy szívvel, egy szájjal dicsőíteni téged, megvallani a benned való bizalmunkat, és tőled kérni, várni mindazt, amire valóban szükségünk van.

Kérjük most különösen a te igédet, és azt, hogy Szentlelkedet áraszd ki ránk, hogy a te Lelked világosságában értsük és kövessük akaratodat.

Ámen.

Igehirdetés

Ezékiel próféta könyvét olvassuk most hetekig sokan a kalauz szerint. Csütörtöki istentiszteletünkön láttuk már, hogy milyen sok kép, jelkép és utalás van ebben a prófétai könyvben, amit első olvasásra nem mindenki érthet meg.

Itt van például ez a mondat, amit most hallottunk. Isten mondja népének: "Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállna a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam."

Milyen falról van itt szó? Miféle résre kellene odaállnia és kinek? És ha odaáll, akkor Isten miért nem pusztítja el az országot?

Valóban magyarázatra szorul sok részlete ennek a könyvnek. Maradjunk most ennél az egy mondatnál, próbáljuk kibontani az üzenetét, és Isten Szentlelkét segítségül híva megérteni azt a gyönyörű és fontos feladatot, amit Isten ezen keresztül ad a benne hívőknek.

Segít megértenünk azt, hogy mi van itt megírva, ha egy kicsit előbbre lapozunk a Bibliában, mert van a Zsoltárok könyvében is egy mondat, ahol ugyanezek a szavak sorakoznak egymás után. A 106. zsoltár 23. verse így hangzik: "Isten elhatározta, hogy elpusztítja a népet, de Mózes, az Ő választottja, eléje állt a résre, és Ő elfordította pusztító haragját, és nem veszítette el őket."

Itt megint kérdések szólalnak meg. Miért akarta Isten elpusztítani a népet? Hova állt Mózes, mit tett ő, aminek eredményeképpen mégsem teljesedett be ez, és elfordította Isten az Ő haragját?

Ezt meg akkor értjük meg, ha még előbbre lapozunk, és onnan lesz világos az ezékieli mondat is. A Mózes második könyve 32. részében van leírva az a jól ismert történet, amikor Mózes távollétében a nép rávette Áron főpapot, hogy az arany fülbevalóikból készítsen nekik egy borjúformát, és azt körbe táncolva, elkezdték istenként tisztelni. Ilyen őrültséget mondtak: ez a borjú hozott ki téged, Izráel népe, Egyiptomból, a rabszolgaságból; holott mindenki tudta, hogy az élő Isten hozta ki őket, és mindenki tudta, hogy ez az, amivel nem szabad megbántani Istent, és önmaguk ellen is így vétik a legnagyobbat, ha istenként tisztelnek egy ilyen kezük által készített tárgyat. Mert ez azt jelenti, hogy az Isten velük kötött szövetségét szegték meg, rés, repedés támadt ezen a szövetségen, és ezen a repedésen feltétlenül bezúdul az Isten igazságos ítélete.

Amikor ezt Mózes megtudja, akkor leborul Isten előtt - nyugodtan mondhatjuk így: odaveti magát Isten elé -, és életre-halálra elkezd kegyelemért könyörögni. És magyaráz, érvel: Uram, ezt te nem teheted meg, mert mit szólnak a pogányok? Azért pusztítod el őket, mert nem tudtad bevinni őket az ígéret földjére. A te dicsőséged, a te presztízsed forog kockán, Uram! És egyébként is, te kegyelmes, irgalmas Isten vagy. Ebből éltünk eddig is, hogy újra és újra megbocsátottál. Szaporítsad kegyelmesen ennek a bizonyságait. Megígérted Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak ... és így tovább, sorolja. Isten meghallgatja ezt az elszánt imádságot, és nem jön be az ítélet a repedésen, mert Mózes, az Ő szolgája - ahogy olvastuk -, eléje állt a résre.

Ennek az imádságnak néhány mondatát hadd olvassam. "Mózes így esedezett az Úrhoz: Uram, miért gerjedsz haragra néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból? Uram, ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között. Múljék el a te izzó haragod, szánd meg népedet, ne hozz rá bajt! Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, és ezt ígérted: nékik adod ezt a földet és utódaitoknak. Az Úr szánalomra indult, és nem hozta rá népére ezt a bajt, amit mondott."

Mert elhangzott egy komoly, szenvedélyes, az Isten irgalmába vetett hittel elmondott imádság, és ez betömte azt a rést, ami támadt a szövetségen.

Akkor mit jelent a mai alapigénk?

Azt mondja Isten: kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállna a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el. Azt jelenti, hogy Ezékiel korában is Isten népe temérdek bűnével megint rést ütött a szövetség falán, és ezen a résen várható volt az ítélet, amit Isten már kilátásba is helyezett. De mielőtt ráengedte volna az ítéletet a népre, keresett valakit. Nem megrendítő ez? Isten keres. Az igazságos ítélet végrehajtása előtt keres valakit. Legalább egy valakit, aki tudna Mózeshez hasonlóan imádkozni a népért. Aki ismeri Isten hatalmát, aki tudja, hogy Ő irgalmas, aki szereti ezt a nyomorult, bűneibe belesüllyedt népet. És aki kész odaállni a résre, és ezzel az imádsággal betömni azt. Ezúttal azonban senkit nem talál Isten. Olyan szomorú ennek a mondatnak a vége: de nem találtam.

És akkor jön a folytatás: "Ezért kiöntöm rájuk dühömet, megsemmisítem őket haragom tüzével, fejükre olvasom tetteiket!"

Nem tudom, érzékeljük-e, milyen nagy horderejű ígéret van elrejtve ebben a mondatban? Ez azt jelenti, hogy minden Isten- és emberellenes bűn önmagában hordja az ítéletét. Ez az ítélet azonban elhárítható, ha vannak olyanok, akik odaállnak az ítélet elé. Akik odavetik magukat Isten elé, és ilyen imádsággal, mint betonnal, betömik ezeket a réseket, amik a nép bűnei miatt keletkeztek a szövetségen.

Ha vannak olyan imádkozó hívők, akik tudják, ki az Úr, akik szeretik a népüket, azokat is, akik a legfőbb bűnöket elkövették, akik bíznak abban, hogy Isten irgalmas és elfordítható az ítélet, és tudnak így életre-halálra, elszántan, Istenbe vetett bizalommal, állhatatosan imádkozni.

Olyanok vannak, akik tudnak szövegelni. Itt is olvastunk a hamis prófétákról, akik hoznak egy vödör festéket, és mázzal mázolnak. Bemázolják a repedéseket. Nem tragikomikus? Kétségbeejtő! Attól az a repedés még ott tátong, és az ítélet be fog jönni. A szöveg, a bölcselkedés, okoskodás nem tömi be a repedéseket. Az egyetlen "cementáló anyag", ami betömi, ez a fajta imádság. Isten keres ilyen imádkozókat.

Az újévi igénkben láttuk, hogy a mai helyzetünk mennyire hasonlít Izráel akkori állapotához. Ez a rész, amit most olvastunk, csak megerősít bennünket ebben. Sajnos mi is elmondhatjuk most népünkről azt, amiben Isten summázza a maga szomorúságát. "Engem pedig elfelejtettél." Mi is elfelejtettük Istent. Gyakorlatilag kimarad a legtöbb ember életéből. Kihívóan megszegjük az Ő törvényét és parancsait, alig vannak, akik tudakozzák az Ő akaratát. Bűnt bűnre halmozunk.

És hogy milyen kísérteties a hasonlóság, arra nézve hadd olvassak fel néhány mondatot még ennek a fejezetnek az elejéről. Az Ezékiel 22,6 és következők így hangzanak: "Ezt mondja az Úr: Íme, Izráel fejedelmei közül mindegyik annyi vért ontott, amennyit csak bírt. Apát és anyát ócsároltak országodban, a jövevényt zsarolták, az árvát és az özvegyet (ma így mondanánk: a kis embert) nyomorgatták. A szent dolgokat semmibe vetted, és a nyugalom napjait meggyaláztad. Rágalmakat terjesztettek országodban, hogy vért onthassanak; a hegyeken bemutatott áldozatból ettek, galád dolgokat követtek el. A fiúk apjuk feleségével háltak. Erőszakoskodtak a tisztulásban levő nővel. Volt, aki a más feleségével követett el utálatos dolgot, volt, aki a saját menyét gyalázta meg galádul, olyan is volt, aki a húgával, a saját apja leányával erőszakoskodott. Hagyták magukat megvesztegetni országodban, hogy vért onthassanak. Uzsorát és kamatot szedtél, nyerészkedtél embertársaidon, zsarolva őket, engem pedig elfelejtettél! - így szól az én Uram, az Úr."

És olvastuk az elején a nép különböző csoportjaival szembeni panaszát Istennek: "Papjai erőszakot követtek el törvényemen, és meggyalázták szent dolgaimat. Nem tettek különbséget a szent és a közönséges között, nem tanítottak a tisztátalan és tiszta megkülönböztetésére. A nyugalom napjával nem törődtek, és gyalázatot hoztak rám. Vezérei olyanok, mint a ragadozó farkasok: vért ontanak, embereket pusztítanak el nyereségvágyból. Prófétái mázolják a habarcsot, hiábavalóságot beszélnek ... Az ország népe szívtelenül zsarol, és lelketlenül rabol, a nyomorultat és a szegényt elnyomják..."

Vezérei gátlás nélkül nyereségvágyból rabolnak, papjai megszentségtelenítik törvényemet - mondja Isten. Egyre-másra jelennek meg olyan könyvek, hogy azt nem úgy kell hinni, ahogy a Bibliában van, az ma már mást jelent, mi modernek vagyunk. Az Úr napját nem szentelik meg. Nem tudom, mi is hogyan szoktuk megszentelni, de a legtöbb embernek a vasárnap ugyanolyan, mint a többi. A paráznaság mindenféle formája egyre általánosabbá válik. Az istenkáromlás, a magzatgyilkosság, a szülők megvetése, a gyerekeink elhanyagolása egészen megszokottá válik, csak különféleképpen próbálják igazolni, akik még egyáltalán magyarázzák és igazolják.

Elöntötte az országot a babonaság, a szerencse-isten és a mammon-isten előtt tömegek hódolnak, és elképesztő pénzeket áldoznak nekik. És ami a legszomorúbb Isten szerint is, hogy ki tartja mindezt bűnnek? És kinek fáj az, hogy tömegek így vétkeznek az élő Isten ellen nap mint nap? És vajon vannak-e, akik mégis reménykednek abban, hogy Isten megkegyelmez? Megérdemelnénk az ítéletet. Óriási repedések tátonganak az Isten szövetségének a falán. Már nem is jelent védelmet ez a fal. Már alig vannak, akik odahúzódnak mögéje. És ebben az ítéletnek való kiszolgáltatottságban Isten még mindig keres.

"Kerestem valakit, aki odaállnak a résre énelém az országért, hogy el ne pusztítsam azt." Ilyen kétségbeejtő helyzetben, ekkora romlás közepette is Isten még vár. És vajon talál-e ilyen imádkozókat? Talál-e köztünk ilyen imádkozókat? Akik Mózeshez hasonlóan életre-halálra Istenben bízva, ezt a nyomorult népet nagyon szeretve nem mondanak le arról, hogy Isten kegyelmes, és van nála bocsánat. Akik - ahogy itt olvastuk - tudnak falat építeni, odaállnak a résre Isten színe elé az országért, és tudnak így imádkozni.

Ez a magatartás, amiről itt az ige beszél, ez más, mint amikor valaki elmondogatja a napi imádságait. Vannak sokan, akik semmit sem mondogatnak. Egyáltalán nem szoktak imádkozni. Vannak, akik a bajban felkiáltanak és megrendelik a segítséget Istentől. Nem is tudják, hogy kihez kiáltottak. Vannak, akik szoktak a kegyesség különböző változatai szerint imádkozni, esetleg naponta imádkozni. Elsősorban magukért, a családért. De itt nem erről van szó. Itt arról van szó, amikor valakinek a szívét egészen betölti az Isten dicsősége utáni vágy - mert Mózes az Isten dicsőségét tartotta szem előtt elsősorban -, és a népe iránti szenvedélyes szeretet. Feltétel nélkül és személyválogatás nélkül. Így tanul meg imádságban harcolni.

Mert az az imádság, amit Mózes mondott, meg még van néhány ehhez hasonló imádság, csak nem akartam mindet felolvasni, az az imádság harc. Mégpedig Isten kegyelmes akaratának a megvalósulásáért való harc. Ő nem azt kéri, hogy Isten forduljon el, és ne vegye észre, mit csinált a nép. Még csak nem is azt, hogy bocsásson meg mindent. Ő tudja azt, hogy ez például olyan égbekiáltó bűn volt, amire elvileg nincs is bocsánat, de Isten olyan kegyelmes, hogy ennek ellenére hátha mégsem veti el az Ő népét. Azért küzd, hogy Isten dicsősége ragyogjon fel a pogányok előtt is, meg a népe körében is, és hogy ez a nép jöjjön ki ebből a vakságból, ebből az istentelenségből, és készítsen Isten mindennek ellenére kegyelmes jövőt még a számára.

Itt teljesen önfeledten imádkozik az, aki így tud könyörögni Istenhez. Ezt általában hosszú távon, állhatatosan, kitartóan kell tenni, és ezt csak ezzel a szent komolysággal lehet gyakorolni, amire például Mózes is példát ad nekünk a Szentírásban.

Ez a fajta imádság mindig a legmagasabb fokú önmegtagadás, önfegyelem, lemondás is. Tehát imádság és böjt egészen természetszerűleg együtt valósul itt meg. Anélkül, hogy ezt tenné programként a hívő ember. Erre nem képes akárki. Ez az imádság magas iskolája. De Isten a benne bízókat felemeli ide. Ennyire közel engedi magához, hogy érthetik az Ő terveit, bízhatnak az Ő irgalmában, várhatják komolyan azt, hogy Ő cselekedni fog. Ezt kérik tőle, és ez ad értelmet imádságuknak. Itt nem az Isten akaratával szembe helyezkedve könyörög valaki valamiért, hanem az Isten kegyelmes akaratának a megvalósulásáért harcol. Azért harcol, amit Isten úgy is el akar végezni, és meg akar adni, csak a nép ezt minden módon akadályozta eddig. Megakadályozni nem tudja, de késleltetheti és nehezíti. Minden oka megvan az imádkozónak a bűnbánatra.

Azok, akiket Isten keres, így szoktak imádkozni. Ezek az imádságok történelemformáló imádságok. Erről megint beszél Isten igéje, és ez messze felette van már annak, hogy én Istenem, jó Istenem, segítsd meg a gyerekeimet. Messze felette van a mi megszokott imádságainknak.

Amikor Jézus az utolsó idők nyomorúságairól szólt, egyebek közt azt is mondta: Imádkozzatok, hogy a ti menekülésetek ne télen legyen. Hogyhogy? Lehet befolyásolni az Isten tetteit imádságunkkal? Azoknak az időpontját módosítja Isten a szerint, hogy imádkozik a hívő nép vagy nem? Jézus azt mondja: igen. Sőt azt mondja: Olyan elképesztő nyomorúság lesz akkor, hogy ha az mind bekövetkezne, aminek be kellene következnie, egy ember sem maradna életben. De a választottakért az Isten megrövidíti a nyomorúság idejét. De még mennyire, hogy van értelme és célja az ilyen imádságnak! Valóban történelmet formáló imádságok hangozhatnak el az ilyen lelkülettel.

Ki kész erre közöttünk, hogy ma elkezdi, holnap folytatja, holnapután is folytatja, és ennek az évnek minden napján ilyen Istentől elkért, a Mózeséhez hasonló lelkülettel tudunk odaállni a résre? Valamelyikre, amelyik hozzánk közel van, és betonozunk. Hangzik ez az imádság, és Istennek nem kell azt mondania, hogy kerestem valakit, de nem találtam, és ezért kiteljesedik az ítélet?

Azt szeretném javasolni, hogy félre a mázzal, mindenféle okoskodó szövegeléssel, találgatással, vádaskodással, mert az nem segít, és elő a "cementet"! Ezt a fajta imádkozást, és akkor nem jön a mostaninál is súlyosabb ítélet. Aki ebben bízik és kipróbálja, az csodákat fog látni. Aki ezen csak elmélkedik, kimarad abból, hogy Isten kezében áldott eszköz lehessen.

Mivel ez magától nem megy, és nem az elhatározásunknak a gyümölcse csupán, ezért egy szép énekkel imádkozzunk most együtt. A 474. énekünk egyetlen kérés, csak a mondatrészeket megfordítja ez az ének, és a végén hangzik el, amivel kezdődnie kellene, ezért nem értik sokan. Előbb felsorolja, mit kér, és itt mondja el a fő kérését:

Istennel járni, lakozni,
Szent élettel illatozni,
Igaz hitben nem habozni:
Jézus Krisztus taníts,
Taníts imádkozni!
(474. dicséret)

Csendesedjünk el, és adjunk hálát Istennek azért, hogy egyáltalán imádkozhatunk. Hogy meghallgat minket, hogy adta ezt a nagy lehetőséget, hogy ilyen egyszerűen, mint egy kisgyerek az apjához, elmondhatjuk neki mindazt, ami a szívünkön van.

Köszönjük meg az imádság lehetőségét. Valljuk meg bűnbánattal az imádság terén elkövetett mulasztásainkat.

Végül úgy, ahogy a mai igénk mondja: könyörögjünk népünkért, az országért, és ahogy a Timóteushoz írt levélben parancsolja a mi Urunk, minden magas pozícióban levő felelős vezetőért, hogy békés és nyugodalmas életünk legyen.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, köszönjük, hogy szüntelen esedezel érettünk. Alázatosan kérünk: taníts meg mindnyájunkat az eddiginél mélyebben, neked tetsző módon imádkozni. Éppen ezért újra hadd kérjünk egy szívvel: Istennel járni, vele lakozni, szent élettel illatozni, az igaz hitben nem habozni, Jézus Krisztus taníts, taníts imádkozni!

Ámen.