PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. június 15. (vasárnap) Cseri Kálmán

A HÁRMAS FONÁL

Alapige: Préd 4,7-12

---

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, kimondhatatlan ajándéknak tartjuk, hogy újra magad elé engedsz minket. Köszönjük ezt az új napot, köszönjük, hogy minden vasárnap a te dicsőséges feltámadásodra emlékeztet minket, megváltó Urunk, Jézus Krisztus.

Köszönjük, hogy kereszthaláloddal legyőzted a bűn erejét, feltámadásoddal kiszabadítottad a benned hívőket mindenféle rabságból és kényszerből.

Köszönjük, hogy hallhattuk már sokszor az erről szóló örömhírt. Ajándékozz meg minket most újra azzal, hogy te magad szólsz nekünk evangéliumot.

Köszönjük, Urunk, hogy még ez az eső is arra emlékeztet bennünket, amit megígértél, hogy ahogyan az eső felülről lefelé esik, és ahova hull, ott megtermékenyíti a földet, így lesz a te igéd, ami a te szádból származik: nem tér hozzád vissza üresen, hanem megcselekszi, amit akar. Hisszük, hogy te mindig jót akarsz a mi életünkben.

Szeretnénk ezzel a belső csenddel, nyitottsággal, előtted való őszinte megalázkodással figyelni most a te szavadra. Kérünk, ajándékozz meg minket olyan igével, ami valóban a te szádból származik.

Bocsásd meg, valahányszor csukva maradt a Bibliánk, amikor pedig ilyen igét készítettél el számunkra. Bocsásd meg, amikor még itt is a gondjainkon jár az eszünk és nem nyilunk meg egészen előtted. Bocsásd meg, hogy olyan sokszor mi is ahhoz az emberhez hasonlítunk, akiről a te igéd szól: megnézi magát a tükörben, és nem változtat semmit magán.

Tarts elénk tükröt most is, kérünk, és a te Szentlelked tegyen készekké minket arra, hogy igédhez igazodjunk. Te magad igazíts minket a te akaratodhoz, igédhez, hiszen tudjuk, hogy ez válik leginkább a javunkra.

Köszönjük, hogy te mindent tudsz rólunk, ismersz minket és így is szeretsz. Legyen a te szereteted ajándéka ez a csendes óra, és mindaz, ami utána következik igéd nyomán.

Ámen.

---

Igehirdetés

Egyre gyakrabban lehet hallani, hogy ismerőseink, rokonaink közül többeknek a házassága felbomlott. Olyan emberek is kerülhetnek ilyen helyzetbe, akikről egyáltalán nem gondoltuk volna. Akiknek az élete, házassága úgy a külső szemlélő számára rendben van. Sőt újabban egyre több hívő emberről is halljuk: elváltak.

Mindig megdöbbent az, amikor némelyek olyan könnyedén tesznek ilyen kijelentést: legfeljebb majd elválunk! Mintha ez olyan jelentéktelen, egyszerű esemény lenne, aminek semmi különösebb következménye nincs, csupán az, hogy valamitől, ami nehéz és gondot okoz, megszabadulnak. Mintha egy intarziás asztalt olyan könnyedén kettéfűrészelnénk: fele a tiéd, fele az enyém. Vagy mintha egy gyermeket ketté lehetne szakítani: jobb keze, jobb lába a tiéd, bal keze, bal lába az enyém. Sokszor ilyen hányaveti, felelőtlen könnyelműséggel beszélnek emberek a válásról. És még ha el lehetne szakítani is egy gyermeket, szíve csak egy van, azt is kettéhasítjuk?

Olyan különös dolog, hogy noha minden válás tragédia, ha belegondolunk, és magyarul akarjuk nevezni a történteket, akkor a válás szóról ilyenek jutnak eszünkbe: esküszegés, szövetségszegés, árulás, cserbenhagyás, és ezeket mind súlyos bűnnek tartjuk és a törvény is bünteti, vajon a válást miért nem így tekintjük?

Ez a könnyedén odavetett mondat: legfeljebb elválunk, ugyanolyan súlyú, mintha azt mondanánk valakiről, akire haragszunk, hogy legfeljebb majd agyonütjük. Az emberölést egyelőre még sokan bűnnek tekintik, - és az előbbit nem? Mindenki megsérül egy válás során, de leginkább a gyerekek. Ők sokszor egy életre szóló sérülést cipelnek azután magukkal.

Minden válásnak vannak előzményei, és a dolgok nagyon összetettek és bonyolultak. Erről a kérdésről aztán végképp nem szabad könnyelműen és felületesen beszélni. Viszont mivel az utóbbi időben a szolgálatom során is megdöbbentően sok erről szóló beszámolót kellett hallanom, arra gondoltam, hogy néhány alkalommal vegyük sorra, mik a leggyakoribb okai annak, hogy ide jut egy házasság, és mit mond a Szentírás a megelőzésről. Van itt is prevenció. Hogyan lehet kivédeni ezt a támadást, ami társadalmi méretekben fenyegeti már mindannyiunk házasságát?

Az okokról inkább rövidebben, és nem azt akarom most elmondani, amit könyvekből mindannyian olvashatunk, hanem amit a közelmúltban a pásztori szolgálat során tapasztaltam. Azután kicsit részletesebben szóljunk majd, mit tanít Isten igéje a megelőzésről vagy a gyógyításról. És ma kivételesen nem egy igének az üzenetét szeretném kibontani - általában erre törekszünk -, hanem az egész Szentírás tanítását tartsuk szem előtt. Az az ige, amit most felolvastam, különösen ennek az utolsó mondata: "A hármas fonál nem szakad el egyhamar," inkább csak mottója ennek a mai igehirdetésnek.

I. Nos, mit mondhatunk röviden az okokról?

A válások ijesztő szaporodásának az oka alapvetően bennünk van. A mi Istentől elidegenedett, megromlott természetünkben. Abban, hogy mindnyájan (és most aki akar, megsértődhet, elmondhatja védőbeszédét, ez a tényeken nem változtat) olyan természettel születünk, amit az önzés, a lustaság, az uralkodni vágyás, a kényelemszeretet, az élvezetekre való csillapíthatatlan éhség jellemez. Ilyenné váltunk, mióta Istentől függetlenítettük magunkat. Megromlott természetünknek e jellemző tulajdonságai rohamosan súlyosbodnak, ahogy az Úr Jézus második eljövetele közeledik, és ahogy ez a világ körülöttünk egyre jobban démonizálódik.

Amikor Pál apostol utolsó levelében, a Timóteushoz írt második levelében arra is figyelmezteti fiatal utódát, hogy mi-minden történik majd a Krisztus visszajövetelét közvetlenül megelőző időkben, akkor ilyeneket ír: "Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, gőgösek, istenkáromlók, szeretetlenek, kérlelhetetlenek, mértéktelenek, féktelenek, árulók, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent. Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el ezektől." (2Tim 3,1-5).

Az úgynevezett korszellem tehát egyre inkább démonizálódik, és egyre inkább ezek a tulajdonságok jellemzik. Ha ezt a listát maga elé teszi egy ember és kinyitja akármelyik napilapunkat, mindegyikre találhat benne illusztrációkat. Sajnos ilyen világban élünk. Csak eszünkbe ne jusson, hogy a magunk felelősségét elkezdjük áthárítani a korszellemre, mert Isten előtt mindenki a saját bűneiért felelős. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ilyen szellemiségű világban élünk és ez egyre jobban hat az emberre. Ez a korszellem fertőz, és egyre nehezebb lesz Isten igéjéhez ragaszkodva megállni abban az igazságban, amit egy hívő ember már felismert.

Egy másik jellemző ok, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen mintát látnak az emberek a maguk szűkebb és tágabb környezetében. Mindnyájan cipeljük magunkkal, sokszor egy életen át, a gyerekkorból hozott batyukat, és mindnyájunkra akaratlanul, tudattalanul is hat az, amit otthon lát és hall egy gyermek. A rossz példa pedig mindenkit mérgez, szétzilál, fellazít, rombol.

Ha azonban tovább olvastam volta a Timóteushoz írt levélből ezt a kemény szakaszt, akkor többször olvashatjuk Pál apostolnak ezt a figyelmeztetését: de te... Az emberek ilyenek, a világ egyre ilyenebb, de te maradj meg mindabban, amit már igazságnak felismertél. Te azonban ragaszkodj ahhoz a Jézushoz, akit már nagyanyád is ismert, anyád imádkozott hozzá, ezt láttad otthon. Jó példát is láttál otthon, Timóteus. Ne a rossz minta hasson rád, hanem tudatosan szolgáltasd ki magad annak a jónak, ami szintén körülvett. Nem szükségszerű, hogy a rossz mintához igazodjunk, ami körülvesz bennünket.

Csakhogy ehhez tudatos életre lenne szükség. És ez a világ, amiben élünk, nem ilyen embereket nevel. Nem olyanokat, akik kritikus gondolkozással, átgondolt értékrenddel, markáns egyéniséggel állnak meg ebben a világban, és ennek sokféle negatív hatását semlegesítik.

Ma tömegembert nevel ez a világ, amelyik nem szeret gondolkozni, amelyik nem akar áldozatot hozni, akinek nincsenek céljai sem sokszor, tehát nem tudja alárendelni a többi dolgát a céljainak. Képtelen bármiről lemondani. Jelszava az, amit lépten-nyomon hallok fiataloktól, de most már kevésbé fiataloktól is: a lényeg, hogy most én jól érezzem magamat.

Most én... Micsoda beszűkült, szegényes, felszínes szemlélet ez! És ennek rendelnek alá emberek mindent. Az egészségüket, a kapcsolataikat, ha foglalkoznak a lelkükkel, akkor még azt is. Ezért van olyan sok gyenge és gyáva ember, akik nem mernek dönteni, főleg visszavonhatatlan döntéseket nem mernek hozni. Nem akarnak választani, főleg nem úgy, hogy ha valamit megfontoltan választott, akkor ezzel minden egyébről lemondott. Nem akarnak lemondani egyáltalán semmiről. A mohóság jellemzi a gondolkozást, és ezzel alkalmatlanná válik az ember arra, hogy egy másikat kiválasztva, egy életen át arra törekedjék, hogy őt boldoggá tegye.

Amikor az esküvők előtti úgynevezett jegyes-oktatás során ilyesmiről beszélgetünk fiatalokkal, egyre gyakoribb, hogy nagy szemeket meresztenek, hogy még vannak ilyen emberek, mint én is, akiket a Marsról szalajtottak ide, és effélékről beszélnek. Hogy tetszik azt gondolni, hogy holtomig meg holtáig? Ilyenkor vissza szoktam kérdezni: mégis, meddig gondolják, ha nem holtomig-holtáig? Akkor meddig? Hát, hát azt nem tudjuk. - Mégis, mondjunk egy számot. És itt már senki nem mond számot, mert az egészet nem gondolta át. Attól azonban irtózik, hogy életre szóló döntéseket hozzon, hogy következményeivel együtt mondjon ki egy igent, és az igen miatt minden egyébre nemet, egyre jobban irtózik a gyenge és gyáva ember.

Lemondani nem akarunk, márpedig a házasság azt jelenti: sok mindenről lemond az ember. Nem az a különbség az egyedül élők és a házasok között, hogy az egyedül élőnek sok mindenről le kell mondani, a másik meg mindent megkap. Mindkét állapotban sok mindenről le kell mondani, és mindkét állapotnak van sok előnye, ami a másikban nincs meg. Ezt kell mérlegelni, és ennek a tudatában dönteni.

Még azt említem meg, hogy a gyenge ember könnyen sodródik abba az irányba, amelyikbe sokan mennek. Márpedig az, hogy valamit sokan elkövetnek, nem igazolja azt a cselekedetet. Attól az még, ha bűn, bűn marad. Még ha majdnem mindenki csinálná, akkor is bűn, ha a bűnt Isten igéjéhez mérjük, és aszerint döntjük el.

Kérem szépen, járvány lett a válás - mondja valaki, mintha ezzel igazolná a saját bűnét. A felelős ember éppen a járványok idején lesz még sokkal óvatosabb, és sokkal tudatosabban védekezik az őt is fenyegető veszedelmek ellen. Mert azt mindenkinek tudnia kell a legboldogabb házasságban is, hogy vigyázzon, aki úgy gondolja, hogy áll, el ne essék!

Van tehát egy ilyen mérgezett korszellem, ott van a velünk született minden rosszra képes régi természetünk, látunk mindnyájan sok rossz mintát, amit azonban nem kötelező követni, és van divat - lassan most már ezzé vált a válás is -, de nem kötelező a divathoz igazodni.

Egész röviden most csak ennyit néhány okról.

II. És mit mond Isten igéje nekünk a megelőzésről? Hogyan védekezhetünk, hogyan védhetjük egymást is attól, hogy ez a tragédia bekövetkezzék?

Először úgy, hogy fel kell készülni a házasságra. Akit Isten felelőssé tett fiatalokért, azoknak kötelességünk, hogy szeretettel, türelmesen készítgessük őket. Ez óriási vállalkozás, amikor egy ember rábízza magát egy másikra, hogy az a másik is rábízza-e magát ugyanúgy őreá. Micsoda felelősség ez, mi-mindennel jár ez. Csak egy töredékét szokták látni és komolyan venni sokszor az emberek annak, hogy mire vállalkoznak azzal, hogy összeházasodnak. Hogy mi-minden kincs van elrejtve egy ilyen életközösségben, és milyen sok új feladatot is jelent ez. Hogy megnöveli az ember lehetőségeit, de mennyire megnöveli a felelősségét is. Sokan csak az előbbire koncentrálnak, az utóbbit nem akarják komolyan venni.

Mire vállalkozik az ember, amikor megházasodik és mit vár a házasságtól?

A felkészüléshez tartozik az is, hogy ismernünk kell önmagunkat, és ismernünk kell a másikat is, akivel összekötjük az életünket. És ismernünk kell azt, aki a házasság intézményét kitalálta és elrendelte, az élő Istent. E nélkül az ismeret nélkül nem lehet felelősen kijelenteni azt: holtomig és holtáig szeretni fogom, és hűséges leszek hozzá. Mert enélkül hamar eljuthatnak oda, hogy ugyanolyan hányaveti módon, mint az elején említettem, kijelentik: már nem szeretjük egymást. Ilyenkor kedvem lenne azt mondani, csak a fájó szívet még kevésbé szeretném megbántani, hogy eddig se szerettétek. Az igazi szeretetről meg van írva: soha el nem fogy. Nem is tudjuk, mit jelentene igazán egymást szeretni úgy, ahogy azt Isten igéje elénk adja. - Majd erre még visszatérünk.

Isten kegyelmének a nagyságát mutatja azonban az, hogy menet közben, több évi házasság után is meg lehet tanulni egymást szeretni. El lehet kérni Istentől azt a szeretetet, ami válságba jutott házasságokat is képes meggyógyítani. Áldom az Istent azért, hogy többször hallottam már öt, tíz, tizenöt, húsz éve házasoktól azt, amikor erre az ismeretre eljutottak, hogy megismerték Istent, megismerték igazán önmagukat, és elkezdték "megtanulni" a társukat, hogy ki is ő valójában, azt mondták: tulajdonképpen most kezdődött el a házasságunk. Húsz évi házasság után most kezdjük sejteni, mit is jelent egymást úgy szeretni, ahogyan arról a Szentírás beszél. Meg lehet tanulni, kétségtelenül a tandíjat meg kell fizetni, de érdemes megfizetni még így elkésve is. Ilyen nagy az Isten kegyelme.

Ennyit erről, hogy fel kell készülni, ennél sokkal többet is lehetne még mondani.

A másik, amit nem szabad elfelejtenünk: nincs tökéletes házasság. Miért? Mert nincsenek tökéletes házasfelek. A házasságokat ilyen magunkfajta tökéletlen emberek kötik, és csak hibalehetőséggel teli módon lehet egy ilyen "közös vállalkozásnak" nekikezdeni. De ha ezt tudjuk, és készek vagyunk arra, hogy folyamatosan ápoljuk, szakadatlanul karbantartsuk azt, amit úgy neveznek házasság, akkor mégiscsak el lehet oda jutni, hogy mindennek ellenére két ember egy életen át boldoggá tudja tenni egymást.

Ehhez azonban tudni kell azt, hogy ez feladat, mégpedig állandó feladat, mindkettőnk feladata, és aki vállalja ennek a feladatnak a folyamatos megoldását, az tapasztalni fogja Istennek a csodáit. Aki azonban valami olyanra vágyik, ami nincs, a tökéletes házasságra, az folyamatosan csalódni fog, és mindig meglesz az oka az elkeseredésre és az elégedetlenségre.

A harmadik, amit nem szabad elfelejteni: tartsuk szem előtt az emberi lélek összetevői közti hierarchiát, az alá-fölé rendeltséget. Bonyolult jószág a mi lelkünk. Sok minden van benne. Ennek a sok mindennek valahogy rendeződnie kell, mint ahogy a mágnes rendezi a vasreszeléket, ezeknek is a helyükre kell kerülniük. Mindegyiknek megvan a maga szerepe, a maga ideje, a maga fontossági helye, de ez változhat, és rendnek kell lennie. Olyan ez, mint egy piramis: mi van alul, aztán felül, aztán van csúcsa is.

Az emberi lélekben általában alul helyezkednek el az érzelmek. Az a legnagyobb kiterjedésű felület. De egy tudatosan élő ember életében az érzelmek felett uralkodnia kell az értelemnek. Nem engedem szabadjára az indulataimat, az érzéseimet. Bizonyos racionalitásnak érvényesülnie kell. És ha hívő emberről van szó, akkor az értelmünk felett is uralkodik az élő Isten, a vele való kapcsolatunk, a benne való hit. Tehát ha ezt a hármat ragadjuk ki, akkor az egészséges alá-fölé rendeltség ez: érzelem, felette az értelmem, felette az Istenbe vetett hitem, amelyik mindig figyel Istenre, és az utolsó szót az Isten igéjéhez igazodó hit mondja ki. Akármit szeretnék egyébként az ösztöneimmel, meg akármit súg az úgynevezett józan eszem, akkor is Isten igéje mondja ki az utolsó szót.

Amikor két ember megszereti egymást, hosszú ideig az érzelmek uralkodnak, és ez rendjén is van. Lobognak az érzelmek, ilyenkor szoktunk mondani ilyeneket: rózsaszínű ködben látja a világot, főleg a másikat - de fontos, hogy a józan értelmem (ha hívő vagyok, az Isten Lelkétől megvilágosított értelmem) kontrollálja az érzelmeknek ezt a zubogását. Vagyis az egész felett a hitem, vagyis Jézus Krisztus uralkodjék. Legyenek, akiket megkérdezek, és akiknek könnyebb ilyenkor józanul hozzászólni, és hallgassak rájuk. De nagy ajándék egy-egy életszakaszban, ha vannak az embernek ilyen ismerősei!

Aztán később a házasság során megváltoznak a hangsúlyok. Mindig megmarad, meg kell, hogy maradjon a szerelem. Idős emberek is tudnak szerelmesek lenni - szeretném elárulni. Hetven-nyolcvan éves idős házaspárokat ismerek, akik ugyanolyan gyengéd kedvességgel nyújtják ki a kezüket egymásnak, mikor csoszognak az utcán.

Nem úgy szerelmesek egymásba, mint huszonöt évesen, de megmarad, csak átalakul, mélyül, még tartalmasabb lesz a szerelem. De a házasság során egyre nagyobb hangsúlyt kap a józan belátás, a tárgyilagos mérlegelés. Ez nem azt jelenti, hogy kioltja vagy csökkenti a szeretetet és a szerelmet, hanem jobban a helyére kerül. Az arányok megváltoznak. Jó esetben az ember és a házasság előnyére. És ha hívő emberről van szó, nem győzöm eleget ismételni, mindezek felett ott van az Isten előtti alázat, az Isten igéjéhez igazodó, benne vetett bizalom és hit. És így szépen együtt működik az egész.

De nem szabad elfelejteni, hogy van ilyen hierarchia, és fontos, hogy mindegyik a helyén legyen. Miért? Mert a házasság kríziseiben, amit egyikünk sem kerül el, akkor lesz fontos az, hogy mind a három működik-e, és mind a három a maga helyén és a maga súlyának megfelelően határozza-e meg a cselekedeteinket, meg a lelkületünket is. Még a hangulatunkat is.

Mert amikor nem szeretetre méltóan viselkedik a másik, amikor átéli valaki a házasságban is a nagy magányosságát, hogy őt még a párja sem érti meg, amikor egyre kedvesebb lesz egy harmadik, és úgy gondolja, hogy nem jól döntött, nem vele kellett volna összekötni az életét, mert ha amazzal köti össze, akkor most boldog lenne, vagyis amikor kísértésbe kerül a hívő ember is - akkor fontos az, hogy helyén legyen az esze, az Istentől megvilágosított értelme, és ebben a kísértéshelyzetben különösen is kész legyen engedelmeskedni Isten igéjének. Az ilyen emberektől hallottam már néhányszor azt, amikor elmondták, hogy bajba került a házasságuk, de a végén valamilyen megfogalmazásban hozzátették: de a válás mint megoldási lehetőség, eszünkbe sem jutott.

Van valami, ami ki van zárva. Miért? Mert Isten igéje ezt mondja. Beszél Jézus a válásról. A Máté envagéliuma 19. részét elolvassuk el otthon. Jönnek a farizeusok, hogy Mózes azt mondta, írjunk válólevelet, ha valaki elküldi a feleségét, tehát ezek szerint létezik válás. Jézus azt mondja: sajnos létezik - a ti szívetek keménysége miatt. Eredetileg nem így rendelte Isten, és mi igazodhatunk ahhoz, ahogy eredetileg rendelte Isten. És amit mi elrontottunk, Ő azt kegyelmesen helyre tudja hozni. Ami megbetegedett, azt Ő csodálatosan meg tudja gyógyítani. Néha nem könnyű bízni ebben, de bizakodjunk benne.

A negyedik, amit még megemlítek: van egy különös gondolat a Bibliában, hogy a házasságban lehet és kell - ha másként nem megy - parancsra szeretni egymást. Azt mondja Jézus: "Új parancsot adok néktek, hogy egymást szeressétek, ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást." (Jn 13,34).Parancsra nem lehet szerelmesnek lenni, viszont szerelem nélkül nem jó házasságot kötni. De ha már valaki házasságot kötött, akkor megszólal Jézus új parancsa: Úgy szeressétek egymást, ahogy én titeket. Itt Ő nem a házasságról szól, arról beszél, hogy a benne hívők a gyülekezetben így szeressék egymást. Szerették is, és azt mondják, a pogányok mutogattak rájuk: nézzétek, hogy szeretik egymást. Ezek olyan Krisztus-forma krisztianoi-emberek. Ebből a csúfszóból vállalták a keresztyén jelzőt. Krisztusiak. De ez a házasságra is érvényes.

Tehát parancsra nem lehet szerelmesnek lenni, de azt megparancsolja Isten, hogy egy életen át szeresd azt, akibe szerelmes lettél, és szerelmesen ezt meg is ígérted neki. Innentől kezdve ez már parancs is.

Ki tudja ezt teljesíteni? Senki. Éppen az elején említett végzetesen megromlott természetünk miatt. Isten azonban erről is gondoskodott. Többször idéztük az utóbbi időben a Római levél 5. részének 5. versét, ahol ezt írja az apostol: "... az Isten szeretete nekünk adatott a Szentlélek által." Az Isten szeretete.

Ki kaphatja az Isten szeretetét? Az, aki Jézus Krisztust befogadta. Aki Jézust az élete Megváltójának és Urának vallja, az kapja az Ő Szentlelkét, és az kapja a Lélekkel az Isten szeretetét is. Egy szóval: az újjászületett ember. Ezért is mondja Jézus: értsétek meg, szükséges újonnan születnetek. (Jn 3,7).

Ketten erőlködhettek, ahogy akartok. Nagy jó szándékkal neki és nekirugaszkodhattok, nem tudjátok Isten szeretetével szeretni egymást. És ezen a temérdek kísértésen, ami körülvesz minket, és amire kaphatók vagyunk a régi természetünknél fogva, egyedül az Isten szeretete tud diadalmaskodni. De kaphatjátok az Isten szeretetét. Tartsd oda a szívedet, és az Isten szeretete kitöltetik a szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nekünk.

Itt két jó szándékú embert már a hatalmas harmadik vesz kezébe, és Jézus Krisztus ad a mi megromlott természetünk mellé egy újat. Az Ő tulajdon természetét, amelyikkel aztán tudjuk szeretni egymást. Tartósan, áldozatkészen, önzetlenül. Legrosszabb esetben egyoldalúan is.

Senkinek nem kívánjuk, aki házasságban él, de ismerek olyanokat, akik ezt kipróbálták. Nem könnyű, de Isten mégis győzelmet ad benne. Itt már nem két ember erőlködéséről van szó, hanem arról, hogy átöleli őket a harmadik, Jézus, és erőt ad nekik ahhoz, amire maguktól képtelenek voltak.

Ezért olvastam fel a Prédikátor könyvének ezt a szakaszát, és különösen ezt az utolsó mondatát: "A hármas fonál nem szakad el egyhamar." Itt nem a házasságról van szó. Arról elmélkedik az író, hogy mire képes egy ember egyedül. Sok mindenre képes. De bizonyos feladatokat ketten sokkal egyszerűbben megoldanak. Hát még hárman! És eszébe jut ez a kép, hogy az igazán erős köteleket három fonatból szokták összefonni. Azaz egy fonál is tart valamit, ha már kettőt sodornak össze, erősebb, de az igazi az, ha hármat. A házasságra ez különösen is érvényes. Fontos, hogy ketten igazán szeretetben összefonódjanak, de igazán erősen akkor fog tartani, ha hármas fonál lesz, és Jézus Krisztus mint harmadik, ott van velük.

Éppen ezért most a rövidség és egyszerűség kedvéért különösebb magyarázat nélkül csak ennyit szeretnék mondani: gyertek Jézus Krisztushoz! Aki egyedül él és hordozza az egyedüllét sajátos terheit, lemondását, jöjjön Jézushoz! Mindennek más lesz a súlya, ha vele hordozza.

Akik most készülnek a házasságra, már most hívják be a kapcsolatukba az élő Krisztust, és igazodjanak hozzá mindenben, amit az Ő igéjéből megismertek!

Akik nemrégen indultak el, és nagyon lobog a szerelem még, jöjjenek Jézushoz! Ő teszi tartóssá ezt a szerelmet, és Ő adja meg, hogy melegítse ez egész életükön át a kapcsolatukat.

Az öreg házasok is jöjjenek Jézushoz! Ő tudja megújítani a házasságukat újra és újra.

Ahol látszólag semmi gond, baj nincs, menjenek még közelebb Jézushoz, és áldássá teszi őket mások számára is.

Ahol meg csőstől jelentkeznek a gondok, bajok, nehézségek, még inkább keressük azt a Jézust, aki tud adni kiutat, igazi megoldást és érdemi választ a kérdéseinkre.

És akik már lemondtak arról, hogy valami jó változás bekövetkezhet, vigyék oda ők is gondjaikat Jézus elé, és az előtte való csendben Ő olyan lehetőségekre hívja fel a figyelmünket, amik magunktól eszünkbe sem jutottak volna.

Hadd fejezzem be egy olyan igével, minden magyarázat nélkül, ami ezt szépen összefoglalja: "Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk félre minden akadályt és bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatosan fussuk végig az előttünk levő küzdőpályát. Nézzünk Jézusra, a hit elkezdőjére és bevégzőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok arra, aki ilyen ellene irányuló támadást elszenvedett a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek." (Zsid 12,1-3).

Minden szaváról külön kellene beszélni. Most csak ezt hangsúlyozom: a házasság is küzdőtér. Nem egymás ellen küzdünk, hanem együtt kell, hogy küzdjünk a közös boldogságért, meg azokért, akiket Isten reánk bízott, meg ami feladatokat reánk bízott. Itt szükség van állhatatosságra, és Jézus a minta. Azt mondja: Őreá nézzetek, és ahogyan Ő cselekedett, ti is úgy. Ő mindent vállalt értünk, bűnösökért. Ti mit vállaltok egymásért? És akkor ragyog fel előttünk Jézusnak ez a mondata: "Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért." (Jn 15,13).

Amikor házasságot kötünk, elhatározzuk ezt is, hogy csendesen kész vagyok odaadni az életemet a másikért. És ha ez kölcsönös, ebből lesz igazi boldogság.

---

Imádkozzunk!

Istenünk, alázatosan kérünk: adj nekünk valóságlátást. Hadd lássuk, mire vagyunk képesek nélküled. Hogy mi-mindenre képesek lennénk nélküled. De ragyogtasd fel előttünk azokat a lehetőségeket is, Urunk, Jézus Krisztus, amiket te kereszthaláloddal és feltámadásoddal megnyitottál a benned hívők előtt.

Mutasd meg nekünk azt a mérhetetlen lelki gazdagságot, amit veled együtt kapnak a benned hívők. Engedd, hogy egyre inkább ki tudjuk bontani ezt a gazdag csomagot, és ne csak mi élvezzük, hanem tudjuk továbbadni másoknak azt, amit sáfárságra bíztál reánk.

Kérünk, töltsd meg a szívünket Isten szeretetével. Annyira távol áll ez tőlünk, olyan elképzelhetetlen az számunkra, hogy tudjunk újra és újra megbocsátani. Olyan ijesztően hangzik, Urunk, ez a mondat: "szenvedjük el egymást szeretetben". Tégy minket készekké és képesekké erre. És tegyen csodát az életünkben, családi kapcsolatainkban ez a tőled kapott szeretet. Tegyél csodát te magad, megváltó Urunk. Téged hívunk most a szívünkbe, az életünkbe, a házasságunkba, a magányunkba.

Eléd hozzuk mindazt, amit elrontottunk, tönkretettünk. Bevalljuk neked azt is, ha már semmi remény nincs bennünk, hogy változtatni lehet, de a magunk reménytelenségével szemben is bízunk benned, és hisszük, hogy igazak a te ígéreteid.

Kérünk, mutasd meg a te hatalmadat, gyógyító szeretetedet mindannyiunk életében ezen a téren is.

Ámen.