PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. január 13.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


"... HA TŐLE VESZEL"


Alapige: 1Jn 4,9-13

Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk általa. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az Ő szeretete lett teljessé bennünk.

Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és Ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk.


Imádkozzunk!

Hálásan köszönjük, hogy a te isteni felségedet mi is egy szívvel, egy szájjal magasztalhatjuk ma reggel.

Dicsőítünk, Atyánk, bölcsességedért, amivel elhelyezted a néked szentelt napot a munkanapok között. Köszönjük ezt a csendes vasárnapot is, segítsd ezt valóban neked szentelnünk. Olyan nagy szükségünk van arra, hogy türelmesen, kegyelmesen munkálkodj bennünk.

Ezen a reggelen magasztalunk téged különösen azért, mert örökkévaló szeretettel szerettél minket, ezért terjesztetted ki reánk is a te irgalmasságodat. Ennek a bizonyítéka az, hogy itt lehetünk.

Köszönjük, hogy azzal a várakozással csendesedhetünk el most, hogy tőled magadtól hallunk olyan igét, ami munkálkodik bennünk. Köszönjük, hogy szavadnak ma is teremtő, újjáteremtő hatalma van.

Dicsőítünk mindazért, amit eddig elvégeztél bennünk igéddel, de olyan sok híja van még hitünknek, az engedelmességünknek, a szent életnek. Kérünk, folytasd bennünk a te megkezdett áldott munkádat.

Köszönjük, hogy így szeretsz minket, amint vagyunk. Éppen a te szeretetedben fog egészen mássá változni az életünk.

Adj nekünk egészen megújult gondolkozást. Add, hogy a mi megváltó Urunk, Jézus Krisztus jellemvonásai ábrázolódjanak ki rajtunk. Segíts egészen levetkőznünk a testnek a cselekedeteit, és felöltöznünk téged, Urunk, Jézus Krisztus.

Köszönjük, hogy ismered mindannyiunk gondjait, terheinket, kérdéseinket, bizonytalanságunkat és a bűneinket is. Szeretnénk ezeket itt hagyni nálad, és elmenni a bűnbocsánat örömével. Szeretnénk tőled erőt kapni a terheinkhez, világosságot a döntéseinkhez.

Ajándékozz meg minket, kérünk, a veled való közösséggel, a te igéd világosságával. Szentlelked győzzön meg minket arról, hogy kik vagyunk mi valóban, és ki vagy te. Ragyogjon fel előttünk a te örök szereteted, és velünk kapcsolatos terved. Az engedelmesség lelkével támogass minket.

Ámen.


Igehirdetés

Az óév esti ige sokunkat szíven ütött: "Bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten megbocsátott nektek a Krisztusban." Láttuk akkor, hogy az tud szívből megbocsátani, aki bocsánatot kapott Istentől. Aki tudja, hogy mit és hogyan bocsátott meg neki Isten, az tudja az ellene elkövetett vétkeket igazán megbocsátani. Mert neki telik, mivel Isten gazdaggá tette erre. Aki sokat kapott, az tud továbbadni belőle másoknak.

A most felolvasott igének az alapján arról szeretnék beszélni, hogy ugyanez érvényes a szeretetünkre is. Sokan vannak, akik őszintén szeretnék szeretni azokat, akik között élnek. Valaki egyszer azt mondta: a fogamat összeszorítva, az államat előre szögezve szeretni fogom őket. És nem sokkal utána szomorúan panaszolta: nem megy. Egy ideig sikerül, de ha a másik tartósan úgy viselkedik, hogy nem szeretetre méltó, sőt olykor direkt ellenséges, akkor nem vagyunk képesek szeretni. És ez egészen természetes, hiszen a mi atyáinktól örökölt hiábavaló természetünk nem kész és nem képes arra, hogy egyenletesen, minden körülmények között, teljesen önzetlenül szeressük egymást.

Isten azonban ezt is ígéri azoknak, akiket Ő Szentlelkével újjáteremt és gyermekeivé fogad. A Bibliában ezt olvassuk: "... az Isten szeretete kitöltetett a mi szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nekünk" (Róm 5,5). Ugyanezt az igazságot fejti ki részletesebben János apostol a most felolvasott fejezetben, amikor azt mondja: "nem az a szeretet, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy Ő szeretett minket, és elküldte az Ő Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Ha az Ő Lelke lakik bennünk, az Ő szeretete lesz teljessé mibennünk."

Ez tehát a sorrend: előbb Isten szeret minket, és aki az Ő szeretetét befogadja, azon keresztül ez a szeretet árad át. Az már nem az ember verejtékes produkciója, hanem egyszerűen átengedi magán azt, amit ő is ajándékba kapott, és ami őt is élteti. Előbb Isten szeretett minket úgy, hogy utánunk jött Jézus Krisztus személyében, és a Jézusban hívő szívében kész benne lakni a Lélek által. Az ilyen ember lesz képes szeretni másokat. Isten Lelke bennünk: ez az újjászületés csodája és ez szabadítja fel az embert a szeretetre.

Ahhoz azonban, hogy valaki így az Isten szeretetét befogadja, alázatra van szükség. Annak a mély és őszinte átélésére, hogy rászorulunk Isten szeretetére. Mégpedig konkrétan az Isten bűnbocsátó szeretetére, mert erről ír itt János apostol. Rászorulunk erre. Isten viszont szeret, árad belőle gazdagon, mérhetetlen bőségben ez a bűnbocsátó szeretet. Feltétel nélkül, mindnyájunkat úgy fogad el, ahogy vagyunk. Ha valaki koldusként nyújtja a kezét és elfogadja, megragadja ezt a bűnbocsánatot, az új életet, a szeretetet, az az ember képessé válik arra, hogy ő is szeressen. Ezt egész életünkön át folyamatosan, naponta megújulva gyakorolhatjuk.

Nem adhatjuk tovább azt, amit soha nem kaptunk. - Ezt a nagyon egyszerű igazságot hangsúlyozza mai igénk. Nem tudunk igazán szeretni, ha Istennek ezt a bűnbocsátó szeretetét be nem fogadjuk az életünkbe, s nem engedjük, hogy ez folyamatosan áradjon belénk, s aztán áradjon rajtunk keresztül.

Készülés közben egy gyermekének kezdett muzsikálni bennem:

Csak úgy adhatsz másnak, ha tőle veszel.
Átformál téged, és mássá leszel.

Erről szól ez az ige.

Ennek az igének különösen meggyőző szemléltetése egy történet, amit a Lukács evangéliumában olvashatunk. Ezt a történetet, meg ezt a Jánosi igét tegyük most egymás mellé, mert egymást erősíti, szemlélteti ez a két bibliai szakasz.

Arról szól az a történet, hogy egy farizeus nagy vendégséget készített és Jézust is meghívta. Még állt a lakoma, amikor hívatlanul megjelent egy közismerten bűnös nő, talán prostituált lehetett. Leguggolt Jézus lábához, sírva fakadt, és Jézus lábára hulló könnyeit a saját hajával törölte fel. Egyszer csak elővett egy kis edénykét, letörte a tetejét, és Jézus lábára kente azt a drága, illatos balzsamkenőcsöt, ami abban volt. A ház megtelt ennek a jó illatával. Olyan drága kenet volt ez, amiből vendéglátás során a legtiszteltebb vendég hajára vagy szakállára egy cseppet tesznek a tisztelet jeléül. Ez az asszony az egészet nem Jézus fejére, mert nem mert olyan közel merészkedni hozzá, hanem a lábára töltötte.

A házigazda mélységesen felháborodott. Hirtelen nem tudta, kire ordítson rá, erre a szajhára-e, vagy arra, aki beengedte. Mert ami ott történt, az nemcsak szokatlan és illetlen volt, hanem egyszerűen botrányos. A legnagyobb botrány számára az volt, hogy Jézus mindezt szó nélkül tűri. Ennyire nem ismeri, hogy ki kicsoda? Ha próféta lenne - mondja ez a farizeus -, akkor tudná, hogy ki ez a nő, és rá sem nézne, nemhogy elfogadja az érintését meg az olaját.

Csakhogy Jézus pontosan tudta, hogy ki kicsoda. Sőt még azt is tudta, hogy mi zajlik ennek az embernek a fejében. És ezt olvassuk a folytatásban: "Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta neki: "Simon, van valami mondanivalóm neked." Ő pedig így szólt: "Mester, mondd!" Jézus ezt mondta: "Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Közülük vajon melyikük szereti őt jobban?" Simon így válaszolt: "Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el." Jézus ezt mondta neki: "Helyesen ítéltél" - és az asszony felé fordulva beszélt tovább Simonhoz: "Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba: vizet a lábamra nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig kenettel kente meg a lábamat. Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret." Az asszonynak pedig ezt mondta: "Megbocsáttattak a te bűneid" (Lk 7,40-47).

Micsoda különbség a két ember között! Az egyikre felnéznek, a másikat lenézik. Az egyik hirdeti a jó erkölcsöt, a másik vétkezik ellene. Ez a férfi vendégül lát egy díszes társaságot, ez az asszony tönkreteszi az estéjüket. És Jézus azt mondja: mégsem ez a döntő különbség közöttük. Hanem mi? Az, hogy ez a farizeus azt gondolja, milyen gazdag, és mégis fontos dolgokat nem tud megadni másoknak. Ez az asszony meg teljesen tisztában van a szegénységével, de engedte, hogy Jézus őt megajándékozza, és egyszerre olyan gazdag lett, hogy mindenét tovább tudta adni neki.

Ennek a történetnek a kulcsa Jézusnak ez a mondata: "Akinek kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret." Amennyit kapsz Istentől, annyit tudsz továbbadni másoknak. Amennyi bűnbocsátó szeretetet elfogadunk Istentől, annyi szeretet árad át rajtunk másokhoz. Isten pedig kimondhatatlanul szeret. Ebben nincs hiány. Bőségesen árad az Ő szeretete.

Mi általában arra biztatjuk egymást: szeretned kell. Jézus azt mondja: szeretned lehet, mert az Isten kimondhatatlanul szeret téged. Ezzel az Ő szeretetével töltekezhetünk meg, és akkor erőlködés nélkül tudunk majd szeretni.

Jézus azt mondja: ne legyetek ilyen szegény gazdagok, amikor gazdag szegények is lehetnétek. Ez ennek az igének a nagy evangéliuma.

Ha egy kicsit részletesebben is összehasonlítjuk ennek a két embernek a lelkületét, akkor talán még közelebb jön hozzánk ez az örömhír.

Mi jellemzi ezt a Simon nevű farizeust? Az, hogy ő adni akar. Meghív sokakat, köztük a híres tanítót is. Legyen a vendége, legyen bőséges vendéglátás. Ő kitesz magáért, és láthatóan meg van elégedve önmagával. Sőt, tele van önmagával. Öntelt módon ítélkezik nemcsak az asszony felett, Jézus felett is. Kimondja magában az ítéleteket. Azt gondolja: tisztán látja, mi a helyzet. Ő pontosan ismer mindenkit, aki jelen van. Tudja, hogy kinek mit kellene tennie. Közben milyen szegény.

A keleti vendéglátás elemi kötelességeihez tartozott, hogy amikor mezítláb, vagy mezítlábas saruban megérkezik a vendég, akkor a bejáratnál megmossák a lábát. (Gondoljunk a kánai mennyegzőre, ahol ott voltak a kővedrek, hogy a vendégek lábát megmossák.) Ha nagyon tisztelt a vendég, akkor a házigazda a homlokát vagy a szakállát megcsókolta. Ha még inkább ki akarta fejezni a tiszteletét - ahogy említettem -, egy cseppet valami illatos olajból, kenőcsből a hajára vagy szakállára tett. Ez itt mind elmaradt.

Van nagy trakta, de nincs szeretet. Udvarias, korrekt levegő van, amiben azonban meg lehet fagyni. Nem ismerős ez nekünk?

És az asszony?

Ő tudja, hogy semmije nincs a kis balzsamkeneten kívül, amit valószínűleg a saját temetésére készített el, mert szokás volt, hogy sokszor már fiatalon az emberek ezt beszerezték a temetésükre és félretették. Ő ismeri a maga szegénységét, Jézustól azonban olyan gazdagságot kapott és fogadott el, amit senki más nem tudott volna neki adni. Nemcsak az, hogy Jézus emberszámba vette, megtűrte, közel engedte magához, hanem feltétel nélkül megbocsátotta a bűneit. Maga Jézus mondja itt: neki sok bűne bocsáttatott meg. Ezt a szeretetet elfogadja, és ez felszabadítja őt arra, hogy ő is adjon. Mit? Mindent. Mindenét, az egész vagyonát odaadja. Ez értelmetlen tékozlás, pocsékolás volt, amit ő ott csinált.

Egy másik esetben Júdás ilyenkor felszisszen és elkezd számolni: mi pénzt pocsékol ez itt. Mit lehetett volna kapni ezért, ha eladja. Elég lett volna egy csepp belőle. De ennek az asszonynak nem elég egy cseppet adni, mert túláradó hála és szeretet ébred a szívében, és mindenét oda akarja adni Jézusnak. És oda is adja az egész vagyonát. Önmagában ő szegény, de Jézustól megajándékozottan olyan gazdag lesz, hogy mindenét odaadja. Vize nincs, de a könnyei záporoznak Jézus lábára. Törölköző nincs, de a hajával törli meg Jézus lábát. Semmije nincs ezen a keneten kívül, de a szívét adja oda a Megváltónak.

Simon farizeus pontosan a szívét nem tudta odaadni. Mert aki nem fogadja el Isten ajándékaként azt az új szívet, új életet, amiről Isten sokszor beszél az igében, az, ha bármit ad is másoknak, a szíve hiányzik belőle. Szívtelenül fogja azt adni. Mert aki nem kapott szeretetet, az nem is tud továbbadni ilyen szeretetet.

Nekünk világosan kell látnunk, hogy mi most abban a korban élünk, amelyikről az Úr Jézus ezt mondta: "a gonoszság megsokasodik és a szeretet sokakban meghidegül" (Mt 24,12).

Az elmúlt héten, az utcán úgy megvertek egy tizennyolc éves tanulót, hogy a kórházban meghalt. Agyonvertek egy embert a nyílt utcán. Pontosan úgy, ahogy Káin agyonütötte a testvérét.

Másnap egy tizenkét éves gyerek úgy szúrta meg az egyik társát, hogy életveszélyes állapotba került. Miért? Mert így akarta megszerezni az MP3 lejátszóját. Mert egy MP3-as többet ér, mint egy ember. Ide jutottunk. Ide süllyedtünk.

És akkor valaki amiatt háborog, hogy igen, mert a közbiztonság nem megfelelő az utcákon. Ezt komolyan gondoljuk, hogy ez az oka annak, hogy ilyen tragédiák történhetnek? Sokkal mélyebben van ennek a valódi oka. Ide romlott a szívünk, hogy kész ölni is bármiért, akár cél nélkül is. Ennyire torzult az úgynevezett értékrendünk, amelyikből hiányzik Isten, és ezért nincs értéke az embernek, az életnek sem. A média tudatos, vagy csak a pénzre figyelő mérgező hatása, a démonizálódott korszellem, és a felnőtt társadalom rossz példája, vagyis a mi rossz példánk nyomán nő egy gyilkos és öngyilkos nemzedék. Szembe kell néznünk ezzel a ténnyel. Ó, de nagy szüksége van ennek a világnak az élő Isten jelenlétére, és a belőle áradó szeretetre!

De hogyan árad Isten szeretete ebbe a világba? Jézus azt mondja: a benne hívőkön keresztül. Akik már kapták Isten Szentlelkét, akikbe kitöltetett az Isten szeretete. Ahogy én szerettelek titeket - mondja Jézus a tanítványainak -, úgy szeressétek ti is egymást. A hívőkön keresztül áradhat Isten szeretete ebbe a világba. Te lehetsz az a csap, amin keresztül folyik ez az életet mentő és életet gazdagító szeretet.

Erről szólt alapigénk, amikor az idős János arra figyelmezteti a levél olvasóit, hogy nem azt hívják szeretetnek, amit ti próbáltok kicsiholni magatokból. Nem ez a szeretet, hanem az, hogy Isten szeret minket, és elküldte Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Ha így szeretett minket az Isten, akkor következik az, hogy mi is szeressük egymást. Ha Isten lakik bennünk, az Ő szeretete lesz teljessé bennünk. És abból tudjuk, hogy benne maradunk és Ő mi bennünk, hogy a maga Lelkét adta nekünk.

Száz szónak is egy a vége: mindez ott kezdődik, hogy valaki úgy borul le Jézus lábaihoz, ahogyan ez az asszony azon a lakomán leborult.

Jövök, semmit nem hozva,
Keresztedbe fogózva,
Meztelen, hogy felruházz,
Árván, bízva, hogy megszánsz;
Nem hagy a bűn pihenést:
Mosd le, ó, mert megemészt.

Akinek már nem hagy a bűn pihenést, de meg akar szabadulni tőle, az jöjjön ahhoz a Jézushoz, akinek a földre jöttében nyilvánvalóvá lett az Isten irántunk való szeretete, és akinek a vére megtisztít minket minden bűntől. Az ilyen ember telítődik Isten szeretetével, aztán fog tudni szeretni másokat az Istentől kapott szeretettel.


Imádkozzunk!

Atyánk, csodálkozva köszönjük, hogy ilyen kincseket bízol ránk. Köszönjük, hogy a tulajdon szeretetedből ajándékozol a benned hívőknek.

Áldunk azért, mert valóban előbb szerettél minket. Köszönjük, hogy lehetséges, hogy a te szereteted áradjon rajtunk keresztül.

Megvalljuk neked bűnbánattal sok erőlködésünket. Köszönjük azokat a kudarcokat, amiket ezen a téren kellett átélnünk. Köszönjük, hogy nem sikerül kipréselni magunkból tartósan őszinte, igaz szeretetet. Köszönjük, ha megdöbbenhettünk már azon, hogy a legtisztábbnak szánt gesztusainkba is belekeveredik valami számítás, önzés, hiúság, elégedetlenség.

Dicsőítünk téged azért, mert a te szereteted nem ilyen. Áldunk azért, mert úgy szeretted ezt az ellened fellázadt világot, hogy a te egyszülött Fiadat adtad, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ajándékozd mindnyájunknak ezt az életet és vele ezt a túláradó szeretetet.

Engedd átélnünk mindnyájunknak azt a hálát, amelyik nem ismer határokat, amelyik mindent neked akar adni, hiszen mindent, amink van, tőled kaptunk.

Szabadíts fel minket arra, hogy ha kell, egyoldalúan is tudjunk szeretni másokat. Ajándékozz meg ezzel a gazdagsággal ebben a koldusszegény világban.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk most szeretteinket, akik oly sok mindent nem kaptak meg tőlünk, amit kellett volna. Segíts pótolni, amit még lehet, és bocsásd meg nekünk mindazt, amit már nem tudunk pótolni.

Könyörgünk hozzád ellenségeinkért, és könyörgünk a te ellenségeidért és az evangélium ellenségeiért. Vedd ki a szívükből a gyűlöletet, és közülük is sokakat teremtsen újjá a te teremtő szereteted.

Könyörgünk népünkért. Nyisd ki ennek a népnek a szemét, és ajándékozz meg lelki gazdagsággal minket. Segíts látnunk a láthatatlanokat is, téged magadat, ígéreteidet. Azt a jövőt, amit te készítesz a benned hívőknek.

Adj nekünk bölcsességet. Add nekünk Szentlelkedet, hogy tudjuk tartani a lelket egymásban, és mutatni a hozzád vezető utat.

Segíts ezt a mai napunkat igazán megszentelni. Bátoríts minket, Urunk Jézus, hogy ezzel az alázattal boruljunk a lábaidhoz, és ajándékozz meg minket önmagaddal, hogy aztán mi is egészen odaszánhassuk magunkat neked.

Ámen.