Lekció: Mk 16,1-14

Alapige: 1Kor 15,54-57

“Amikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba, akkor teljesedik be, ami meg van írva: “Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?”

A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!”

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk, mert nem maradhattál a sírban. Valljuk az Írások alapján, hogy harmadnapon hatalmasan feltámadtál.

Megvalljuk bűnbánattal, Urunk, hogy olyan sok kétely kapcsolódik ehhez a hitvallásunkhoz. Megvalljuk, hogy nem hiszünk el sok mindent, amit az Írásokból olvasunk, s amit a benned hívőktől hallunk. Ezért marad a szívünkben sok keserűség, bánat, csüggedés, reménytelenség.

Könyörülj rajtunk, és ezen a szép ünnepen segíts felemelnünk a tekintetünket tereád. Engedd meglátnunk üres sírodat és meghallanunk neked, az élőnek, hozzánk szóló szavadat. Legyen most mindnyájunk számára feltámadásod legfőbb bizonysága az, hogy egészen személyesen és meggyőzően megszólítasz itt minket.

Könyörgünk hozzád különösen azokért, akik gyászban vannak most. Legyen a feltámadásod jó híre megvigasztalódásuknak a forrása. Adj a szívükbe élő reménységet, ami ígéreteidre épül. Segíts mindnyájunkat, hogy túllássunk a láthatókon, veszteségeinken, könnyeinken, kételyeinken, csalódásainkon, és lássunk téged, aki meghaltál a bűneinkért és feltámadtál a mi megigazulásunkért, aki élsz és uralkodsz örökkön örökké, aki halott voltál, de íme élsz, és nálad vannak a halálnak és a pokolnak kulcsai, és egyedül neked van hatalmad mindezek felett.

Éreztesd velünk hatalmadat és irántunk való gyengéd szeretetedet most úgy, hogy megértjük, mit üzensz nekünk, mert az megfordítja az életünket, új tartalommal tölti meg, s megtanulunk reménységgel élni, még a gyászban is reménységgel gyászolni, és élő reménységgel készülni arra, amikor egyszer majd minket is hazahívsz magadhoz.

Kérünk, taníts minket most olyan titkokra és lehetőségekre, amiket csak te tudsz kijelenteni, és amely lehetőségeket te nyitottál meg előttünk. Rajtunk pedig könyörülj, hogy ne legyen a szívünk olyan, mint az első húsvéti hallgatóknak, ne maradjunk meg a hitetlenségben, hanem legyen bátorságunk és benned való bizalmunk hinni neked, hogy így másként folytatódjék az életünk.

Szólj, Urunk, mert hallják a te szolgáid!

Ámen.

Igehirdetés

Ezen az ünnepen a húsvéti történetnek nem egyetlen részletére szeretném irányítani a figyelmet, hanem az egésznek az a-lapján próbálom elmondani, mit jelentett Krisztus dicsőséges feltámadása az akkori hívőknek, és mit jelenthet ma nekünk is.

Mindenekelőtt szükséges hangsúlyozni, hogy Krisztus valóban feltámadt. Tehát kereszthalála és eltemettetése után valóságosan, testileg jelent meg tanítványai között, és ezt követően találkoztak vele sokan mások is. Pál apostol név szerint és számszerűen felsorolja azokat, akik feltámadása után találkoztak és beszéltek a dicsőséges Krisztussal. Ő is érzékelte azt, hogy Jézus feltámadásának a történetisége mennyire fontos része a mi keresztyén hitvallásunknak. (1Kor 15,3-7)

Éppen ezért elítélünk minden olyan feltételezést, amit például a század eleji liberális-racionalista teológusok mondtak, mely szerint Jézus csak a tanítványok hitében támadt volna fel. Annyira szerették volna, hogy velük maradjon még, hogy azt hitték, hogy feltámadt, s mivel ez jótékony hatással volt rájuk, meg ma is minden ilyen hiszékeny emberre, hagyjuk meg őket ebben a hitükben.

A Biblia egészen mást mond nekünk. A Bibliából kitűnik, hogy számos bizonyítéka van annak, hogy Jézus valóságosan meghalt. Ugyanakkor számos tanúja van annak, hogy a halála után néhány nappal beszélt, tanított, találkoztak vele. Ha ez a kettő igaz, akkor közben valaminek történnie kellett. Ez az Ő feltámadása. Mi ezt hisszük, pontosan úgy, ahogy a Bibliában le van írva.

Ebből következik az, hogy Ő ma is él. Vele ma is lehet beszélni az imádságban. Ő ma is megszólít minket egészen személyesen és konkrétan. Ő ma is el tud végezni bármit az életükben, és Ő, az élő Úr, vár minket odaát a túlsó parton, ha egyszer majd elköltözünk ebből az életből. Jézus él, ez rendíthetetlen bizonyossága minden benne igazán hívő embernek. Ennek számos jelével is találkozunk a hétköznapokban lépten-nyomon, amiket nem lehet érzéki csalódásnak minősíteni.

Mi most sem egy halott Jézus emléke köré gyülekeztünk össze, hanem az élő Krisztus jelenlétében vagyunk itt, aki annyira jelen van, hogy éppen egy ilyen húsvéti istentiszteleten történt néhány évvel ezelőtt az, hogy valaki eljött ide keserű, szomorú és hitetlen szívvel, és telitalálat volt, ami elhangzott, pedig aki prédikált, nem ismerte őt, ő sem ismerte azt. Ezek azonban nem szempontok; — Jézus ismerte őt, és az élő Krisztus beleszólt az életébe. És — azt mondja az illető — megfordult az élete, azóta minden egészen más. Ez több év óta egyenletesen mélyül és gazdagodik, tehát nem pillanatnyi hangulatváltozás volt csupán.

Az élő Krisztussal ugyanúgy lehet nekünk is találkoznunk, mint az első húsvét délutánján az a két emmausi férfi találkozott vele, meg a tanítványai között is megjelent. Ugyanolyan valóságosan beleszól az életünkbe, és ahol az Ő szavának valaki hitelt ad, ott csakugyan megfordul az ember élete, és új tartalommal telítődik.

Melyek tehát Krisztus feltámadásának a gyümölcsei? Mi lett egészen bizonyossá húsvétkor az Ő feltámadásával? Sok mindent mond erről a Szentírás, én négyet szeretnék ma kiemelni és az utolsóról egy kicsit részletesebben is szólni.

1. Húsvétkor kiderült a kételkedők szá-mára is, hogy Jézus ebben is igazat mondott. Tudniillik Ő többször tájékoztatta tanítványait kereszthalála előtt arról, hogy mi vár rá. Elmondta nekik többször, hogy az Emberfia felmegy Jeruzsálembe, ott letartóztatják, összeverik, leköpdösik, megkötözik, megalázzák, megölik, és a harmadik napon feltámad. Ez így többször elhangzott tizenkét felnőtt ember füle hallatára.

A Jézus szenvedésére és halálára vonatkozó részt sem fogadták el már akkor sem. Emlékszünk talán, hogy Péter milyen hevesen tiltakozott ellene. De az Ő feltámadásáról szóló részletet meg mintha meg sem hallották volna. Senki nem reflektált rá. Az előbbire legalább reflektáltak. A harmadik napon pedig senki nem volt, aki várta volna, hogy Ő feltámadjon. Keseregtek az elvesztése miatt, és mindenki meglepődött, amikor találkozott vele.

Jézus húsvéti feltámadása leleplezte a hozzá legközelebb állók hitetlenségét is, de megerősítette azt, hogy Jézus feltétlenül igazat mond, akár meghallotta azt valaki, akár nem, akár komolyan vették, akár nem, akár elképzelhetőnek tartották, akár mindenestől kétségbe vonták. És amikor az angyalok az asszonyokat tájékoztatják Jézus feltámadásáról, akkor minden mondatrész után hozzáteszik: amint megmondotta néktek. Minden aszerint történt. Semmi új és meglepő nem történt húsvét reggelén ahhoz képest, amit Jézus előre megmondott. Pon-tosan az teljesedett be, függetlenül attól, hogy hitték vagy nem, komolyan vették vagy nem.

Ha az ember belegondol a húsvéti történetbe, felsóhajt és azt mondja: mennyi könnyet, bánatot, keserűséget megtakaríthattak volna, ha odafigyelnek arra, amit Jézus mond. Ha komolyan veszik, amit Ő komolyan mondott. Ha nem kételkednek a szavaiban. És mennyi félelmet, szorongást, könnyet, felesleges tanakodást megtakaríthatnánk mi is, ha hinnénk azt, amit Ő mond. Ami itt le van írva. Ha nem kételkednénk az Írásokban, ha bizonyosak lennénk abban, hogy Isten igéje, a Szentírás, mindenestül megbízható.

Jézus húsvéti feltámadása tehát egyebek között ebben is megerősít minket: a Biblia igaz, minden részletében. Akkor is, ha egyik-másik részét nem értjük, akkor is, ha sok mindennel nem értünk egyet, akkor is, ha van benne számos ígéret, ami majd ezután teljesedik be. Úgy, ahogy Isten elénk adta, igaz, és nekünk meg kell tanulnunk így olvasni, mert akkor lesz belőle hasznunk. Meg kell tanulnunk így építeni rá, így várni a beteljesedését, így bízni benne, és abban, aki kijelentette ezt nekünk, és így beszélni róla másoknak. Meggyőzően az tud beszélni másoknak, aki maga is meg van győződve arról, hogy igaz, amit mond.

Nem véletlen ám az, hogy egyházon belül és kívül éppen a Biblia megbízhatóságát próbálják napjainkban is keményen támadni. Ez az a sziklaszilárd fundamentum, amin ha egy hívő megveti a lábát, és aminek az igazságába belekapaszkodik, akkor kikezdhetetlen. Akkor győzelmes hite van, és túléli ezeket a szellemi földrengésekben és viharokban nagyon gazdag időket is, amiket mi most élünk.

Kiderült tehát húsvétkor, hogy Jézus e tekintetben is igazat mondott.

2. A másik, amit feltétlenül meg kell jegyeznünk: Jézus feltámadása mintegy hitelesítette az Ő egész váltságmunkáját. Pon-tosabban: az Ő feltámadásával Isten hitelesítette azt, hogy valóban Ő küldte Jézust, és hogy mindazt, amit Ő mondott és tett, is-teni hatalommal mondta és tette. (Jn 5,24)

Krisztus dicsőséges feltámasztásával Is-ten vállalta Őt és mindent, amit tett. A magáénak vallotta Jézus Krisztus egész váltságmunkáját. Hiszen ez volt a kritikus pont, amit annak a kornak a vallási vezetői sehogyan sem értettek, vagy nem akartak elfogadni. Újra és újra ezt kérdezték tőle: ki bí-zott meg téged? Miféle hatalommal cselekszed ezeket? Honnan veszed a képességet erre? Hogy mered te a bűnt megbocsátani és még sok egyebet tenni, amit csak Istennek szabad?

Jézus türelmesen és tisztelettudóan válaszolt mindig, hogy őt Isten küldte, az Atya akaratát cselekszi és az Ő munkáját viszi véghez. Pontosan ez volt az, amit nem hittek el, vagy nem akartak elhinni. Jézus feltámadása éppen az ő számukra volt fényes bizonyítéka az Ő isteni eredetének, sőt Istenségének. Ezért tagadták olyan szen-vedélyesen az Ő feltámadását.

Húsvét délelőttjén megmozdul a hatóság mindenféle szinten, és mindent elkövetnek, hogy valahogy próbálják meg nem történtként feltüntetni a húsvéti csodát. Pénzt adnak a katonáknak, hogy híreszteljétek el: amíg ti aludtatok, addig eljöttek a tanítványai és ellopták, — ugye alvás közben pontosan láthatták, hogy a tanítványai lopták el. Mindenféle trükköt és ötletet felhasználtak, és semmitől nem rettentek vissza, csak ki ne derüljön, hogy Jézus valóban feltámadott. A tényekkel azonban nehéz vitatkozni, és mivel Ő megjelent feltámadása után — ahogy itt az 1Kor 15. elején olvassuk — egyszerre ötszáz embernek is, akik közül a legtöbben máig élnek — írja Pál apostol —, de néhányan már meghaltak. Vagyis, akiket meg lehet kérdezni. És senki sem állt elő azzal, hogy kérem ez nem igaz, sőt sokan egybehangzóan vallották, hogy találkoztak vele, és hallották Őt.

Ezért hiábavalónak bizonyultak ezek az erőfeszítések, de az Ő ellenségei mindent megtettek azért, hogy feltámadását tagadják, mert Jézus húsvéti feltámadása hatalmasabb bizonyíték volt az Ő isteni eredete mellett, mintha leszállt volna a keresztről. És ez ma is így van ám, sőt Jézus egyenesen azt mondja: üdvösség kérdése az, hogy kinek hisszük őt. A Jn 5,24-ben van ez a fontos mondat: “aki az én beszédeimet hall-ja, és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van, és nem megy a kárhozatra, mert átment a halálból az életbe.”

Tehát, aki hiszi, hogy Jézus az, akinek az Atya Őt kijelentette — “Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok” —, annak van üdvössége. Nem közömbös az, hogy hisszük-e, hogy Ő valóban feltámadott és ma is él, mert ennek ilyen következményei is vannak.

3. Jézus feltámadása bizonyította azt is, hogy mégis csak szükség volt az Ő véres keresztjére.

Sokan voltak akkor is, és vannak ma is, akik azt mondják: Jézus gondolatai fenn-költek és eredetiek. Cselekedetei szépek és jók. Egész életvitele követésre méltó és példás, de miért kellett így meghalnia? Miért köti a Szentírás az Ő önmaga feláldozásához bűneink bocsánatát?

A Biblia erre azt mondja: egyrészt a-zért, mert vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Másrészt pedig azon egyszerű oknál fogva, hogy ha Ő nem vállalja az engedelmességet egészen a halálig, akkor nem következhet be az Ő dicsőséges feltámadása. Ami pedig sokak számára segített komolyan venni és hinni az Ő istenségét, isteni eredetét.

4. Jézus húsvéti feltámadása bizonyítot-ta azt is, hogy a halállal nincs mindennek vége. Van élet a halál után, megint csak úgy, ahogyan azt tanította, és ahogy a teljes Szentírás tanítja.

Mi ezt nem a klinikai halálból újraélesztettek beszámolói alapján tudjuk, hiszen ők nem jártak a halálon túl. Ők eljutottak az élet és halál mezsgyéjén egy olyan pontig, ahonnan még vissza lehetett őket hozni. De nem tudnak számot adni arról, hogy mi van a halál után. Ők visszaléptek, visszahozták őket ebbe az életbe. Jézus viszont a valóságos halálból támadt fel, mégpedig nem abban a testben, amiben meghalt, hanem az új testben, amiről a Biblia nem sokat mond, de a lényeget megtudjuk. Ebben az új testben ment fel a mennybe negyven nappal később.

Jézus tehát nem visszalépett ebbe az életbe, amikor feltámadt, hanem túllépett ezen, be egyenesen az örökkévalóságba. Azt a negyven napot csak azért töltötte itt feltámadása után, hogy tanítványait most már a feltámadás hitével a szívükben, felkészítse feladataikra, a szolgálatra.

Jézus feltámadása tehát rést ütött a halálnak az áthatolhatatlan falán, és akik benne hisznek, ezen a résen át követik Őt az örök életbe. Mert Ő nem az egyetlen, aki így feltámadott, hanem csupán az első. Pál apostol ezt a szép szót használja: a zsenge. A benne hívő feltámadó embermillióknak a prototípusa. Ő nyitotta meg az utat előttünk, és követhetjük majd Őt. Erről is több alkalommal egész nyilvánvalóan beszélt. Né-ha csak egy-egy mellékes mondatban: élek én, és ti is élni fogtok. Vagy amit Betháni-ában mondott: aki hisz énbennem, ha meghal is, él az. Erősebb az az élet, amit a ve-le való közösség jelent, mint a biológiai ha-lál. Az megtörténik, bekövetkezik, de akinek előtte már közössége volt Krisztussal, annak megmarad ez a közössége utána is, sőt kiteljesedik, és végérvényessé válik. És aki hisz énbennem, soha meg nem hal — fejezi be azt a gondolatmenetet. Ezért nem félünk mi a haláltól. (Jn 11,26)

Vannak ilyenek is, akik egész életükben ennek a rabjai. S vannak olyanok, akiket akkor ejt rabul ez a félelem, amikor hirtelen rájuk tör valami súlyos betegség, megjön a híre valami ijesztő diagnózisnak, emberileg-orvosilag igen közelre kerül az, hogy el kell válnunk egymástól, és ilyenkor rátelepszik az emberre ez a félelem és szorongás. Sokan vannak, akik azt mondják: próbáljuk túltenni magunkat, hogy azzal úgyis mindennek vége, de a szívük mélyén sejtik, hogy ha még sincs vége mindennek, akkor nem mindegy, hogyan folytatódik, mert nem lehet azt tudni… Vannak, akik beszélni sem hajlandóak erről, annyira félnek tőle. Vannak, akik legyintenek és azt mondják: úgy sincs utána semmi, meg úgysem jött még onnan vissza senki… de ezzel nincs elintézve a szívükben a kérdés.

Aki viszont hiszi, hogy Jézus feltámadott, és — ahogy az egyik régi úrvacsorai kérdésünk mondta — minket is feltámaszt, halandó testünket halhatatlanságba öltöztetve átvisz az Ő örök dicsőségébe, az az ember Pál apostollal együtt elmondja: “Halál, hol a te diadalmad? Halál, hol a te fullánkod? Hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk, a mi Urunk, Jézus Krisztus által.” Vagyis az ilyen ember tudja, hogy ő is meg fog halni, és neki sem könnyű elválni szeretteitől, és sok szempontból nehéz ez az elválás, de még sem kell félni a haláltól. Ellenség, de legyőzött ellenség. Pál zseniális képével olyan, mint a fullánkja vesztett méhecske, ami egy ideig még él, tud röpködni, de nyugodtan kitartom a kezemet: szállj ide, mert tudom, hogy nincs fullánkod, és nem tudsz már megszúrni.

Ismerek valakit, aki attól kezdve, hogy meghallotta a diagnózist, valóban ebbe az igézetbe került, és gyötörte a haláltól való félelem. Aztán Isten kegyelmesen éppen ebben az időszakában nyúlt utána, és ez a férfi megtért. És amikor ezt követően később beszélgettünk, azt mondta: még mindig gondolok néha a halálra, de most már átnézek a válla fölött és látom mögötte Krisztust, akit én ismerek, és tudom, hogy hozzá megyek.

Ezt jelenti. A hívő is számol a halállal kapcsolatos kellemetlenségekkel, de átnéz a válla fölött és látja az élő Krisztust, akiről az apostollal együtt elmondhatjuk: szeretett engem, és önmagát adta érettem. Aki nekünk megígérte, hogy előre megy és helyet készít az atyai házban, és amikor majd magához vesz, mi is ott leszünk, ahol Ő van. És ebben mi lehet a rossz? Elválni ked-vesinktől — ahogy az ének mondja — fájdalmas és nehéz, de a Krisztushoz még közelebb kerülni — miért kellene ettől félni?

Így tudja leírni Pál apostol kivégzése előtt ezeket a sorokat: “Vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy itt maradjak.” És lamentál, hogy melyiket válasszam, meg sem mondhatom. Majd az Úr eldönti. (Fil 1,21-24) Ha kivégeznek, én járok jól. Vége lesz mindennek, ami itt meggyötört, és kiteljesedik az életemben mindaz, ami már itt is szép és jó volt: a Krisztussal való közösség. Ha életben hagynak, ti jártok jól, mert megyek hozzátok és valami hasznomat még veszitek. És milyen jó, hogy ezt majd az Úr eldönti.

Micsoda emelkedettség! A jól tájékozott embernek a biztonsága. Az a békesség, amit senki más nem tud adni, ha ez valóban bizonyosság az embernek a szívében. Mert, aki hiszi, hogy Krisztus feltámadott és minket is feltámaszt, sőt addig is számíthatunk rá, mivelhogy él, ebben az életben is, halálunk óráján is, meg utána is, az minderről egészen másként gondolkozik, és az ezekkel kapcsolatos — néha nehéz — terheket egészen másként hordja.

Ezt szinte nap mint nap látom, ahogy találkozom ezt hívő és ezt nem hívő emberekkel. Micsoda különbség az, ahogy az egyik veszít — mindegyiket érik veszteségek —, és ahogy a másik. Ahogy az egyik nem sajnálja magát, hanem kérdezi Istentől: Uram, most mi jót akarsz ebből kihozni? Te megígérted, hogy azoknak, akik téged szeretnek, minden a javukat szolgálja. A másik pedig kétségbeesve sajnálja magát. Mennyire másként gyászolnak emberek ezzel a hittel, vagy e nélkül! Másként hordozzák az egyedüllétnek a terhét, másként gondolnak elhunyt szeretteikre. Vagy egy-egy szorongató helyzetben, nagy műtét előtt, bizonytalan hosszú út előtt, mennyire másként készül és gondolkozik, aki az élő Krisztusra támaszkodik, és az Ő kezében tudja magát, vagy akitől mindez távoli és nem ismeri ennek az erejét. Másként hordozzák az öregség terhét azok, akik Jézussal hordozzák azt, vagy nélküle. Egészen máként fogadják egy-egy fenyegető betegségnek a hírét, és másként gondolnak a saját halálukra is.

A feltámadott Krisztus éppen a magunk kétségeiből, bizonytalanságaiból, és az ebből következő félelmekből, szorongásokból akar kiemelni, és megtanít emelkedetten gondolkozni. Magasabbról rálátása van az embernek. Magasabbról tágasabb a horizont. Ő oda akar segíteni, hogy ne csak a láthatókra nézzünk. Az a valóságnak csak egy töredéke, s aki azon tájékozódik, szükségképpen téves következtetésekre jut, hanem az egész valóságot vegyük alapul, a láthatatlanokat is. Mindazt, amit Ő az igében jelent ki nekünk. Mindazt, amit Ő tett értünk, és amit Ő ígér nekünk.

Olyan különös az, hogy akiknek a szívükben ott van ez a hit, sőt ez bizonyossággá érlelődik, és valóban befolyásolja a döntéseiket, a hétköznapjaikat, a kedélyüket, a munkabírásukat, azok olyan egyívású emberekké válnak, függetlenül a köztük levő nagy különbségektől.

Készülés közben eszembe jutott Pi-linszky Jánosnak Harmadnapon című verse. Ahogy az énekeskönyvben lapozgattam, elém jött egy alig iskolázott baranyai parasztasszonynak, a Borkó Juli néninek egy gyönyörű bizonyságtétele. Ugyanaz a hit süt belőle. egy-egy részletet hadd idézzek, hogy össze tudjuk hasonlítani. A Harmadnapon című vers így fejeződik be:

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
És megszűnhetett dobogni szíve,
Harmadnapra legyőzte a halált:
Et resurrexit tertia die.

Borkó Juli néni meg a maga néhány elemi-jével ilyen verseket írt a halálára készülve:

(411. ének)

Nem akarom sem őt, sem magunkat, magamat legkevésbé Pál apostolhoz hasonlítani, de ugyanaz az emelkedett szemlélet. Ugyanaz a teljes belső felszabadultság, a valóság komolyan vétele, de a teljesebb valóságon való tájékozódás. A láthatatlanokkal is számol, és ezek meghatározzák a látható világban való életét. Krisztus feltámadásának ez is fontos gyümölcse.

A Biblia tanúsítja, és mi hisszük, hogy Jézus feltámadott. Ez egyebek közt abban is megerősít minket, hogy akkor is igaz, amit Ő mond, ha nem vesszük komolyan, vagy nem tartjuk elképzelhetőnek. Az Ő feltámadása hitelesítette mindazt, amit tett, egyebek közt az Ő Istenségének tudatában is megerősít minket. Feltámadása szemlélteti, hogy kellett a kereszt, ahhoz meg kellett halnia, hogy dicsőséges feltámadására sor kerülhessen, és ezzel erősítse a hitünket. És mivel Ő él, ígéri nekünk is, hogy kész elkísérni egész földi utunkon. Kész megosztani velünk azt az utolsó órát, amit rajta kívül senki más nem oszthat meg velünk, és vár minket odaát a túlsó parton. Aki mindvégig állhatatos marad, az érkezik meg oda, az üdvözül.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk azért, mert feltámadásoddal aratott győzelmedet nekünk kínálod fel. Köszönjük, hogy ez hit által a mienk lehet.

Kérünk, növeld a hitünket, s taníts minket komolyan venni mindazt, amit erről az Írások mondanak. Szabadíts meg minket sokféle felesleges szorongástól, félelemtől, szomorúságtól, reménytelenségtől, és segíts el minket az Isten fiainak a szabadságára. Taníts minket az egész valóságot komolyan venni.

Kérünk téged, taníts meg minket reménységgel élni, ha gyászban vagyunk, reménységgel gyászolni, és reménységgel készülni arra, hogy egyszer majd veled lehetünk örökkön örökké. Segíts, hogy elkezdődjék ez a veled való közösségünk már itt, és hadd mélyüljön napról napra. Könyörgünk hozzád azokért, akiknek különösen nagy szükségük van vigasztaló szeretetedre.

Könyörgünk azokért, akik életveszélyben vannak. Kérünk, Urunk, te, aki az élet fejedelme vagy, állítsd le ezt az öldöklést itt a szomszéd országban. Te fékezz meg minden gonoszságot szerte ezen a világon, még a mi szívünkben, és a mi családunkban is. Könyörülj rajtunk, hogy merjünk valóban követni téged, hogy megtanuljuk tőled: szelíd és alázatos szívű vagy, s így nyugalmat találjunk a lelkünknek.

Könyörgünk hozzád népünkért, annak vezetőiért. Könyörgünk egyházunkért, és azért, hogy szaporítsad a gyülekezeteket az idvezülőkkel. Vegye körül oltalmad azokat, akiknek szenvedniük kell a te nevedért és az evangéliumért. Köszönjük, hogy ma is munkálkodsz, a te igéd újjáteremtő erő, s hirdettessék az itt közöttünk is. Sőt, használj minket, hogy hangozzék a húsvéti evangélium az ajkunkon is, és tudjunk meggyőződéssel reád mutatni és vezetni hozzád másokat.

Hallgasd meg a könyörgésünket, és segíts a csendben folytatni az imádságot.