NEM TÖBB-E AZ ÉLET?

Alapige: 1Pt 5,7

"Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok."

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy már az ének szavaival is arra biztattál minket, hogy adjunk át mindent neked. Számunkra ez a legnehezebb feladat. Itt károsítunk meg téged legjobban azzal, hogy nem figyelünk rád. Nem adjuk oda neked mindazt, ami bánt, megszomorít, megnyomorítja a lelkünket. Nem adjuk oda a félelmeinket, az aggódásainkat, vagy a rettegést éppen. Kinek mi van a szívében. Sokszor nem osztjuk meg veled az örömöt vagy az örömeinket, s így szegények maradunk.

Kérlek, Urunk, segíts, hogy mostantól fogva másképpen legyen. Köszönjük, hogy te arra biztatsz minket, hogy keressünk először téged, s mindaz, amire szükségünk van, tőled jön ajándékképpen életünkre nézve.

Kérünk, segíts változni, akár úgy elmenni innen, hogy átadjuk neked mindazt, ami megterhel, ami megnyomorít. Megosztunk veled mindent, s mostantól kezdve így is marad. Erre segíts el bennünket, kérünk, igéd és Szentlelked által.

Köszönjük, Istenünk, hogy bár sokszor nem úgy készülünk, te mégis meg tudsz minket szólítani. Áttöröd az ellenállást meg az ellenkezés falát. Megsemmisítesz minden olyan gondolatot, ami ellenedre van, s egyszerűen átélhetjük azt a csodát, hogy a te Lelked által megérthetjük, amit személyesen nekünk készítettél el, s mondani akarsz. Cselekedd meg velünk, kérünk, ezt a csendben végbemenő csodát, hadd érthessük szent, tökéletes, jó akaratodat ma reggel is.

Ámen.

Igehirdetés

Az aggodalmaskodás kérdése bonyolult és szerteágazó kérdés, de valójában Isten egyszerűen tud válaszolni erre a kérdésre. Tegnap nézegettem otthon a szobabiciklit, és arra gondoltam, hogy milyen nagyszerű szerkezet, és milyen élelmes ember volt, aki ezt kitalálta. Ugyanakkor tulajdonképpen azon kívül, hogy energiát fogyaszt, és pont erre hozták létre, valójában nem jó semmi másra. Az ember felül rá, elkezdi hajtani. Hajtja, hajtja, izzad. A bonyolultabb vagy egyszerűbb kicsiny kis kijelző mutatja a kalória-veszteséget, és mindazt, ami fontos meg kevésbé fontos. De akármilyen szorgalmasan tekerjük, nem jutunk el vele sehova sem. Helyben járunk. Körülbelül ilyen az aggodalmaskodás is. Beleizzadunk, elfog a félelem. Sokféle nyomorúságot okoz. Tekerjük, hajtjuk, de valójában nem jutunk. Olyan, mint a szobabicikli, az aggodalmaskodás nem segít rajtunk. Megnyomorít, megszomorít, és mint bűn Isten és közénk áll.

Péter apostol szavai, hogy minden gondotokat Istenre vessétek, mert neki gondja van rátok, valójában döntés elé állítja az olvasókat és hallgatókat. Arra szólít fel, hogy gondolkodjunk, mielőtt cselekedni akarunk. Tiszta fejjel, és józanul vizsgáljuk meg, hogy milyen döntést akarunk hozni egy-egy kérdéssel kapcsolatban. Magunk akarjuk az életünket irányítani, és saját magunk akarunk döntéseket hozni, s akkor következik előbb utóbb az aggodalmaskodás, vagy a döntéseinket, sorsunkat, életünket Isten kezébe tesszük, és akkor mentesek leszünk a legtöbb esetben az életünket megnyomorító félelemtől és aggódástól.

Sokszor kérdezik azt, hogy miért ad az Isten olyan helyzeteket, amelyek miatt aggodalmaskodunk, vagy aggodalmaskodni lehet? A válasz erre valójában egyszerű. Azok a dolgok, amik miatt aggodalmaskodunk, valójában Isten gondoskodó szeretetére akarják a figyelmünket felhívni. Törődik velünk Isten, ezért olyan helyzeteket is megenged, amikor döntést kell hoznunk: Rábízzuk a kérdést, és akkor nem fogunk aggódni, vagy jóval kevesebbet, vagy pedig mi magunk a kezünkbe vesszük a kérdés megoldását, és akkor az aggodalmaskodás és félelem megnyomoríthat minket?!

A Máté evangéliumában, amiből egy részt felolvastam, azt kérdezi Jézus az övéitől, hogy nem több-e az élet mindazoknál, amiről én beszélek? A ruházkodás, az étel, a jövő, a munka, a pénz, a házasság, a gyermek-kérdés? Nem sokkal több az az élet, az a nyugalom és békesség, amit az Isten kínál nekünk?

Melyik apa becsüli ? ha józan ? többre a kertje virágait, meg a bokron a madárfészket, mint a gyerekei békességét és boldogságát? Isten mindent azért cselekszik, hogy nekünk békességünk legyen, és boldog emberek legyünk. Sokszor még azokat a dolgokat is, vagy minden esetben, ami miatt mi aggódunk, s a megoldást el sem tudjuk képzelni.

Sokszor aggodalmaskodunk mi a múltunk miatt, vagy a jelen vagy a jövő kérdései miatt. Jézus azt mondja ? többek között ?, hogy meg tudjátok növelni a testmagasságotokat majd fél méterrel? A szó, az arasznyi ezt jelenti. Az ember, ahogy öregszik, inkább összemegy, kisebb lesz. Nem magasabb. Azt mondja, Jézus, ha ezt a legkisebbet nem tudjátok megtenni, hogy a testmagasságotokat megnövelitek majd fél méterrel, akkor miért aggódtok amiatt, hogy mit esztek majd, mivel ruházkodtok, lesz-e munkátok, hogy alakul a házasság kérdése, meg a gyermekáldás? Ha ezt a legkisebbet nem tudjátok megtenni, akkor ne aggodalmaskodjatok a többi miatt.

Jézus soha nem becsülte le az ember testi szükségleteit. Hogyan is tette volna, hiszen Ő adta a testünket. Neki fontos az, hogy mi fel tudunk-e öltözni rendesen, vagy nem? Tudunk-e egészséges táplálékot magunkhoz venni, vagy pedig nem? Fontos neki a napi élelmünk, ruházkodásunk, és életünk fenntartása. De azt mondja, hogy az aggodalmaskodás azért bűn, mert a bizalmunkat vonjuk meg ilyenkor a mindenható Istentől. Ha nem hiszünk az ígéreteinek, ha nem bízunk benne, akkor belép az aggodalmaskodás az életünkbe.

Azt mondja Jézus, hogy ilyenkor az állatok és a növények szintjére süllyedünk. Ők nem aggódnak, nem fonnak, nem aratnak, nem vetnek, be sem szállítják a learatott gabonát a raktárakba, s az Isten mégis bőkezűen eltartja őket. Én még sosem láttam olyat, hogy ott ült a madár az ágon, egyik lábát az álla alá tette, és aggodalmaskodott, hogy holnap mennyi mag fog neki jutni. Az ember, ha tudna beszélni vele, megkérdezte volna, hogy min aggódsz? Erre azt válaszolta volna: nem tudom, hogy lesz-e mag holnap, vagy nem lesz? Az állatok nem aggodalmaskodnak. Rábízták az életüket, persze ez nem tudatos, mert teremtett lények, az Istenre, és Isten eltartja őket. Egyszer szűkösen, máskor bővebb, amit kapnak, de sosem lehet egy állatot vagy egy növényt aggodalmaskodni látni.

Az aggodalmaskodás helyett ? azt mondja itt Péter ? vessük rá a mi gondjainkat a mindenható Istenre, mert Ő tudja megoldani az életünket. Nem csak a gondjainkat, az egész életünket. Mennyi bosszúság van időnként a ruhák körül. Nem? Hányszor elhangzik egy-egy asszony részéről, vagy néha férfiak részéről is, hogy "nincs egy rongyom, amit fölvegyek". Pedig nem egyszer, amikor látogattam, egy férj kinyitotta a szekrényt, és azt mondta: Ezt tessék megnézni. S ott sorakoztak a ruhák, máshol alul a cipők. Nem egy pár, nem kettő, nem három, és nem négy, hanem jóval több. Mennyit tudunk mi bosszankodni, meg aggódni felesleges dolgok miatt.

Jézus azt mondja, hogy a ruha is fontos, de sokkal fontosabb a ruha alatt a szív. Mivel van tele? Bizalommal az Isten iránt, vagy aggodalmaskodással?

Az aggodalmaskodás haszontalan és káros, mert megterheli az ember életét, sőt meg is betegítheti. Az aggodalmaskodó ember mindig arra néz, hogy mi történhet, mi jöhet? Ez nem zárja ki, hogy az ember józanul végiggondolja, hogyha ezt meg ezt csinálom, annak milyen következménye lehet? Nem biztos, hogy bekövetkezik. Nem minden repülő esik le. De vannak repülők, amelyek lezuhannak. Ha az ember repülőre száll, azért nem baj, ha végiggondolja, hogy lehet, hogy nem úgy fogok leszállni, ahogy fölszálltam. Ez nem aggodalmaskodás. Ez józan gondolkodás. Elrendeztem-e azt, mielőtt elutazok, amit esetleg el kell rendeznem, mert nem minden repülő úgy száll le, ahogy fölszállt. De az aggodalmaskodás megterheli az ember életét, mert homok a gépezetben.

Egyszer láttam, amikor egy motort szétszedtek az alföldön az egyik szerelőműhelyben. A gazdája mindig a homokos pusztán járt ki a szőlőbe. Olyan volt a motor belül, mintha sárral lett volna tele. A homok meg a motorolaj összeállt masszává. S tönkre tette a motort. Az aggodalmaskodás ilyen a lelkünk gépezetében. Akadályt képez, ellenállást Isten akaratával szemben. Eltömíti a közösséget, a kapcsolatot a mindenható Istennel.

Van egy biztosító, ami Gondviselésnek hívja magát, csak amikor fizetni kell, akkor már nem olyan gondviselő. Az Istennel sosem fordulhat ez elő. Az Isten valóban gondot visel, és valóban törődik velünk. Vele sosem fordul az elő, hogyha mi hozzá fordulunk, akkor elutasít és elküld minket.

Az aggodalmaskodás nem méltó azokhoz, akik hisznek benne, mert hiszen ? újra mondom ? sem a liliomok, sem a madarak nem aggodalmaskodnak.

Mivel emberi tapasztalatunk az, hogy nem mi alkottuk önmagunkat, külső és belső adottságainkat, így azokat megváltoztatni sem tudjuk. De az Isten meg tudja változtatni. Kiveheti az aggodalmaskodást a szívünkből. Fenntartja életünket, s megígérte, azt mondja Jézus Krisztus: keressétek először az Isten országát, s az ő királyi akaratát, s minden egyéb, amire szükségünk van, az megadatik nékünk.

A madarak és a növények nem tudnak imádkozni. Nem tudnak Istenhez fordulni, Isten mégis eltartja őket. Az aggodalmaskodó ember mindig az Isten szeretetét vonja kétségbe.

Egy repülőgép-pilóta nagyon félt a szakszolgálati vizsgától. Annak alapján repülhet, vagy éppen tiltják el a repüléstől. Ezt újra és újra meg kell újítani. Annyira rettegett a vizsgától, hogy végül is a vizsga nem sikerült. Rábízhatja magát az ember az Istenre, vagy választja az aggodalmaskodást, ami rettegésig fajulhat. Legyen ez tanulás, legyen ez a házasság kérdése, legyen ez a gyerekeink kérdése, a gyerekeink miatt ? ha vannak ? nincs ok mindig az aggódásra? Ha elmegy, azért. Ha hazajön, azért. Ha tanul, azért. Ha megnősül, azért. Ha férjhez megy, azért. Ha szülés előtt áll, akkor azért. Soha nincs vége. Egyszer valaki megkérdezte, hogy tessék mondani, ha embernek gyereke van, sosincs vége az aggódásnak? Ha emberileg nézzük, akkor azt mondhatjuk rá, hogy sosincs. Mindig van miért aggódni, de mindig van miért hálát adni. S mindig ott van a lehetőség bárki előtt, hogy a saját gyerekét, vagy más gyerekét odavigye az Isten elé. Tesszük mi ezt nap mint nap? És Istennek tesszük le, Istennél tesszük le mindazt, ami miatt aggódni lehetne. De az aggodalmaskodás kiüti az embert, mint a jobbhorog. Elterül. K O. kiütött. Nagyon nehéz fölkelni. Ezért jobb átadni Istennek, és elmondani neki.

Van egy olyan betegség, amit úgy hívnak, hogy katonareuma. De semmi köze a katonákhoz, és semmi köze a reumához. De általában azt figyelték meg, hogy olyan katonák betegedtek meg ebben, akik olyan szoros helyzetbe kerültek egy-egy bevetés során, ami miatt a szívük tele lett félelemmel, jogosan egyébként. Reumatikus fájdalmaik lettek, de nem voltak reumásak. A félelem munkálta bennük a fájdalmat, pszichoszomatikus problémaként. Az ok az aggodalmaskodás volt.

Müller György mondta a következőt, aki húsz év alatt több ezer árvát nevelt fel úgy, hogy nem volt saját jövedelme, csak adományokból tartotta fenn az árvaházakat: "Az aggodalmaskodás a hit vége. Az igazi hit kezdete az aggodalmaskodás vége." "Az aggodalmaskodás a hit vége. Az igazi hit kezdete az aggodalmaskodás vége."

Az aggódásnak mindig az a kezdete, hogy kihagyjuk Istent a számításunkból. Amikor aggódunk, valójában kimondjuk, és jobb, ha kimondanánk: Isten, nem vagy képes, nem vagy képes a világ menetét befolyásolni. Nézz körül ebben a világban. Ha képes lennél beleszólni a dolgok menetébe, nem így alakulnának a dolgok. De Isten a kezében tartja ezt a világot még akkor is, ha bizonyos dolgokat ideig-óráig megenged.

Az emberi világ olyanná vált, mint a vezető nélküli vonat. Rohan bele az alagútba, s aztán kisiklik a váltón, mert nem állítja át senki, és annál a sebességnél nem lehet azt a kanyart bevenni. Felborul, összetörik, és sokan meghalnak. A világ olyan, mint a vezető nélküli vonat, mert az ember ilyenné tette. De az Isten mégis a kezében tartja a világ menetét.

Az aggodalmaskodó kimondatlanul is azt mondja: Isten nem képes a családunkat megtartani. Az aggódás azt jelenti, hogy Isten nem képes az életünket a kezében tartani. Az aggodalmaskodó azt mondja, hogy Isten nem képes annyi pénzt adni, ami nekünk elég. S lehet, hogy tényleg annyit nem képes adni, ami nekünk elég lenne. De annyit mindig ad Isten, ami elég mindarra, amire szükségetek van. Azt mondja, hogy Isten az Ő kegyelmének gazdagsága szerint be fogja tölteni a mi szükségleteinket, szükségünket a Krisztusban. Be fogja tölteni. De kérdés, hogy elég ez, vagy sosem elég, amit kapunk?

Aggódás amiatt, hogy ilyen külsővel ad-e az Isten társat? De nem ez a kérdés. Én is kaptam feleséget, mert Isten adott feleséget. Mondhatnám magamra, és sokszor gondoltam, hogy egyáltalán lesz nekem valaha? És Isten adott társat, adott feleséget. Sokan elcsüggednek a miatt, ahogy a tükörbe néznek, s látják a valóságot. De nem ez a kérdés. Ha hiszem azt, hogy ez Istennél van, a kérdés, akkor Isten majd válaszol. Kegyelmesen betölti minden szükségünket az Ő kegyelmének gazdagsága szerint.

Valaki aggódott, hogy férjhez fog-e menni valaha. És ha férjhez megy, lesz-e gyereke? Tetszik figyelni a sorrendet. És ha lesz gyereke, akkor egészséges lesz-e? De még nem is ment férjhez, de már aggódott azon, hogy vajon lesz-e férje, és lesz-e gyereke, a gyereke egészséges lesz-e? Ebbe csak belebetegedni vagy becsavarodni lehet. Ezért mondja azt Jézus: minden gondotokat vessétek énrám, nekem gondom van rátok.

Vagy valaki aggódik, hogy hogy tudja majd beosztani a nyugdíját, ha nyugdíjas lesz, de még nem az. Most még csak a fizetését kell beosztani. Néha azt sem egyszerű.

Az aggodalmaskodó ember mindentől fél, ami lehetséges, ami bekövetkezhet, vagy ami bekövetkezik. Sokszor kimondja azt, hogy nem tudom megcsinálni. De nagyon sokszor e mögött az van, hogy nem akarja. Nem akarja, ezért nem tudja. De miért nem a mellé állunk, hogy bár úgy tűnik, hogy nem tudom, de akarom. Isten, légy szíves, segíts. Segítségül kellene hívni Istent a nyomorúság idején, és Ő megszabadít minket, és mi dicsőítjük Őt majd utána. Dicsőítjük Őt.

Valaki azt mondta, hogy az aggodalmaskodás számomra azt jelenti, hogy alig alszom éjszaka. Az ilyen összetörheti az ember lelkét, és megbetegítheti a testét.

Az aggódás egy régi kifejezés szerint azt jelenti, szorít és fojtogat. Átéltük mindnyájan már? A legtöbben. Nem? Elindul innen a félelem, fölmegy ide meg ide, és folyik az izzadság az ember homlokáról. Szorít és fojtogat az aggodalmaskodás. S ez visszatart attól, hogy munkánkat jól végezzük. Rombolja a szervezetünket, és megbetegítheti az ellenálló képességünket is. Az aggodalmaskodás nem tünteti el a holnaptól való félelmet, de elveszi a mai nap örömét, erejét és békességét.

Ha valaki nem hiszi el azt, hogy Isten képes minden felvetődő kérdésre korrekt választ adni, megoldást adni, akkor beleesik az aggodalmaskodás bűnébe.

Az életünkben még problémák és nehézségek is várnak ránk. Sok öröm, nagy békesség, Isten ajándékai, de problémák és nehézségek is. Emberileg tulajdonképpen minden okunk megvan arra, hogy aggodalmaskodjunk a jövendő miatt. De mégis minden okunk megvan arra, hogy rábízzuk magunkat az Isten kegyelmére. Újra és újra. Ugyanis a hívő embernek ? ha azok vagyunk már ?, ha nem, akkor marad az aggodalmaskodás, vagy marad, hogy most elmondjuk Istennek. Uram, aggodalmaskodom a holnapi nap miatt, vagy a mulasztásom miatt, vagy a lustaságom miatt, más bűn miatt, vagy a félelem miatt. Könyörülj meg rajtam, és vedd ki az aggodalmaskodást a szívemből. De nincs más választásunk. Vagy aggódunk, s aggodalmaskodunk, vagy minden gondunkat Istenre vetjük, ahogy erre felhívott minket.

Az aggodalmaskodó ember nem bízik abban, hogy az Isten az egyedüli, aki teljesen megbízható. Ha rábízzuk magunkat, nem fog visszaélni a bizalommal.

Amikor a következő nap terhét, a holnapi nap terhét hozzávesszük a mai nap terhéhez, akkor kezd a teher elviselhetetlenné válni. Túlterheljük magunkat. Ma aggódunk a holnap miatt, és a mai terhek, meg a holnapi terhek, meg a jövő hét terhei, ezt már nem lehet bírni. Ez túlterhel minket. Ezért mondja azt Jézus, hogy elég minden napnak a maga baja.

Az Istennek átadott életre az a jellemző, hogyha aggódik is, az aggodalmaskodását átadja Istennek. Nem erőlködik. Nem maga akarja megválasztani a megoldást. Nem kezébe veszi a dolgokat, hanem Isten kezébe teszi a dolgokat, és Isten elrendezi. Nem azonnal, és nem rögtön, de nála kész a megoldás. Mindaz, ami minket ér, először Jézus előtt megy el. Bízik az Istenben, csak benne bízik. Ez nem azt jelenti, hogy ül, és várja a sült galambot, és nem megy el dolgozni sem. Hanem ez azt jelenti, hogy keményen munkálkodik. Megdolgozik a béréért, a fizetéséért, a jövedelméért. Mindennapi kenyerét megkeresi a munka által. Úgyis tudja, hogy az, hogy képes arra, az is az Isten ajándéka. Ő adja az erőt, a kitartást és a józanságot.

Azért az igazi hitet alapjaiban mégsem tudja kikezdeni a félelem és az aggodalmaskodás. Minden világi zűrzavartól függetlenül tudja, hiszi és vallja az ember, hogy Isten gondviselő Isten, és mellette van.

Az aggodalmaskodás tehát olyan bűn, amitől az Isten megszabadít minket, ha ezt tőle kérjük.

Isten Illést a hollók segítségével táplálta, eltartotta, de nekünk újra és újra meg kell dolgozni mindazért, ami a miénk lesz, és amit továbbadhatunk másoknak. Hogy tudjunk adni az éhezőknek, hogy tudjunk segíteni, hogy beteljesedjék rajtunk, amit Isten mond. Az az én akaratom, hogy bőségben éljetek.

Az aggodalmaskodástól szabad élet nem jelent gondtalan életet. Lesznek gondjaink, de azt mondja, hogy minden gondotokat vessétek az Istenre, adjátok át neki. Lesznek megpróbáltatások. Nem mondja Isten, hogy a hívők kedvéért a gravitáció törvényét felfüggeszti. Leeshet az ember. Eleshet, elbukhat, de azt mondja a Biblia, hogy ne örülj én ellenségem, fölkelek, mert az Isten fölsegít, és megyek tovább.

Jézus nem azt ígérte, hogy nehézségtől mentes életünk lesz, hanem azt ígéri, Ő megtart minket, ezért vessük rá nehézségeinket, és gondjainkat. Az a Jézus, akinek az élete minden volt, csak nem szenvedésmentes élet, az övéivel marad. Ezt megígérte. Azért mondja azt, hogy lehet és kell minden gondunkat őreá vetni. Aztán átéljük majd, hogy az Isten tényleg megtart, megőriz, és gondot visel rólunk. Tudja, hogy mire van szükségünk, de azt is mondja, hogy keressétek először az én országomat, királyi akaratomat, s minden egyéb megadatik néktek. Egyébként ? ha ez nektek nem elég ?, olyanok vagytok, mint a pogányok, mert azok kérdezgetik, hogy mit együnk, mit vegyünk föl, mi lesz holnap, és hogyan fogom megoldani, és megy a spirál lefelé. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok!

Imádkozzunk!

Urunk, átadjuk most neked mindazt, ami megterheli a mi szívünket. Vedd el, kérünk. Köszönjük, hogy valóban hozzád fordulhatunk, minden gondunkat rád vethetjük, mert te nagyon szeretsz. Annyira szerettél, hogy meghaltál értünk, helyettünk és miattunk a Golgotán.

Köszönjük, hogy pont ez a biztosítéka annak, hogy a gondjainkat jó helyre tesszük le nálad. Könyörülj meg rajtunk, kérünk. Vedd ki a szívünkből mindazt, ami megterhel, ami megszomorít, ami félelemmel tölt el. Ajándékozz meg helyette bocsánattal, örömmel, békességgel és bizalommal.

Köszönjük, Urunk, hogyha hozzád fordulunk, te semmiképpen nem küldesz el minket.

Ámen.