Lekció: Jel 19,1-16

Alapige: Lk 17,26-30

“És amint Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is: ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, egészen addig a napig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. Azután jött az özönvíz, és elpusztított mindenkit. Éppen úgy lesz, mint ahogy Lót napjaiban történt: ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek; de amely napon Lót kiment Sodomából, tűz és kénkő esett az égből, és elpusztított mindenkit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik.”

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk mi is az üdvözült lelkekkel, a mennyei seregekkel és az egész teremtett világgal együtt, és valljuk: néked adatott minden hatalom mennyen és földön. Te vagy a királyok Királya és az uraknak Ura, aki eljöttél és eljössz.

Dicsőítünk téged mindazért, amit első eljöveteleddel elvégeztél érettünk. Köszönjük, hogy megnyitottad előttünk a menny kapuját, az Istenhez visszavezető utat. Köszönjük, hogy megígérted: velünk vagy minden napon a világ végezetéig.

Köszönjük, Urunk, hogy mi nem valamiféle ismeretlen világvégét kell, hogy várjunk, hanem várhatunk vissza téged, aki megjelensz majd teljes dicsőségben ítélni élőket és holtakat. Bocsásd meg, hogy sokszor teljesen elfeledkezünk erről. Bocsásd meg, ha nem a veled való találkozásra való készülés a mi felelősségünk és örömünk alapja. Ezen a héten is oly sok baj, nyomorúság, teher tapasztotta tekintetünket a földhöz. Köszönjük, hogy most felemeled azt. Köszönjük, hogy reád nézhetünk, aki élsz és uralkodsz örökkön örökké.

Könyörülj meg rajtunk és segíts most valóban felemelni a tekintetünket. Sőt, segíts a láthatókon túl komolyan vennünk a láthatatlanokat is. Engedj bepillantást most a te mennyei világodba, és engedd, hogy a veled való hitbeli közösség által újra és újra erőt, világosságot, útmutatást kapjunk ebből a világból.

Szólj hozzánk igéden keresztül most egyszerűen, és mégis erővel és hatalommal, olyan nagy szükségünk van rád!

Könyörgünk különösen azokért és azokkal együtt, akik ezen a héten álltak meg ravatal mellett. Szentlelked adjon nekik igazi vigasztalást. A te igédre hadd épüljön az élő reménységük, és töltse be szívüket az a békesség, amit ez a világ nem tud adni, de nem tud elvenni sem tőlünk. Amit nem úgy adsz, ahogy a világ adja.

Kérünk, ajándékozz meg mindnyájunkat ilyen reménységgel és ezzel a békességgel. Könyörülj meg rajtam, hogy azt mondjam, amit te akarsz most szólni nekünk. Segíts, hogy az, aki hirdeti s hallja itt az igét, adja néked egészen a szívét, és tudjunk sokkal több örömmel, tudatosabban, felelősebben készülni a te dicsőséges visszajöveteledre.

Ámen.

Igehirdetés

Mielőtt a felolvasott igére térnék, szeretném megkérdezni, hogy kinek sikerült a múlt vasárnap délután vagy a hét folyamán megállnia valóban Isten előtt, hogy őszintén megalázza magát, hogy keresse az Ő orcáját imádságban, és hogy abbahagyja mindazt, ami Isten szerint utálatos az életében.

Nagy dolgok történnek néha ebben a csendben. Komolyan vettem ezt a javaslatot, és vasárnap délután Isten olyan egyszerű, s mégis számomra fontos felismerésre segített, aminek a következtében más-ként készülök a mi Urunk, Jézus Krisztus visszajövetelére.

Végül is ez az Ő célja most, hogy készüljünk arra, hogy felelős életet éljünk. Erről volt szó már múlt vasárnap is, erre figyelmeztet a ma hallott ige is. Arra az egyszerű batényre, hogy minden nappal közelebb kerülünk az Ő dicsőséges megjelenéséhez. Akkor azonban véget ér annak a lehetősége, hogy bármin változtathassunk az életünkben. Éppen ezért addig kell rendeznünk a vele való kapcsolatunkat, és minden rendetlenséget, ami az életünkben felhalmozódott.

Láttuk a múltkor, hogy Isten erre az Ő csendes, szelíd igéjével figyelmeztet. De szeret annyira, hogy ha a csendes igét nem halljuk meg a körülöttünk és bennünk zakatoló lármától, akkor néha belekiált ebbe az életbe. Ezek az Ő mentő kiáltásai egyebek közt azok a természeti katasztrófák is, amikkel próbál ráébreszteni minket tehetetlenségünkre és elveszett állapotunkra.

Megállapítottuk, hogy ezeknek a száma és intenzitása sajnos folyamatosan nő. Múlt vasárnap még nem olvastam, ezen a héten tette közzé az a bizonyos intézet, amelyik ezeket számon tartja, hogy ennek az évnek az első tizenegy hónapjában negyvennyolc százalékkal több ilyen katasztrófa és azok nyomán több kár következett be, mint az eddigi csúcsesztendőben, 1996-ban. Majdnem a felével több nyomorúság szakadt ránk, mint két évvel ezelőtt, és Isten ezt is figyelmeztetésül szánja.

A katasztrófák során több mint 300 millió ember volt kénytelen elhagyni az otthonát, vagy semmisült meg az otthona. Gondoljunk bele: többen, mint az Egyesült Államok összlakossága, otthontalanná váltak vagy azért, mert el kellett onnan menekülniük, mint itt a Délvidéken is sokaknak, vagy azért, mert romba dőlt az otthonuk. És még az ilyen hangos kiáltásokra sem figyelnek oda sokan. Isten egyelőre még vár. Péter levelében azt olvassuk: nem akarja, hogy elpusztuljunk, azért késik a mi Urunk visszajövetele, hogy minél többen megtérésre jussanak. Innen közülünk is.

Amit ma olvastam, az Jézus Krisztusnak egy másik beszédéből való. Ebben a tanításban is arra figyelmeztette hallgatóit, hogy az Ő eljövetele váratlanul fog bekövetkezni, de arra fel lehet készülni idejében. Ő idejében figyelmeztet bennünket, de csak az menekül meg a végső nagy ítélet elől és alól, aki az Ő figyelmeztetését komolyan veszi.

Történelmi párhuzamokkal szemlélteti ezt Jézus. Röviden utal arra, hogy ahogyan volt a Nóé napjaiban, ahogyan történt Lót napjaiban, úgy lesz az Emberfiának az eljövetelekor is. Mind a három esetben hirtelen és váratlanul tör rá az ítélet az emberekre. Mind a három esetben előre megmondta Isten, mi fog következni, és az elkerülhető. És mind a három esetben csak azok menekülnek meg, akik az Ő igéjét komolyan veszik.

Mi volt Nóé napjaiban? Azt olvassuk a Bibliában, hogy a gonoszság úgy megszaporodott, hogy Isten megbánta, hogy embert teremtett. Ezért parancsolta meg Nóé-nak: építse meg a bárkát, menjen be oda családjával, mert özönvíz pusztítja el a földet. Nóé engedelmeskedett, és a szárazföld közepén elkezdte építeni ezt a hatalmas ha-jót, miközben a hétköznapok folytak a maguk megszokott medrükben. Az emberek ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, és nem vettek észre semmit — ezt olvassuk még a Máté evangéliumában.

Senki nem látta, hogy valami katasztrófa közeledik. Nem is lehet azt látni, arról hallani lehet előzőleg, mert Isten figyelmezteti az embereket. De ki törődik az Isten figyelmeztetésével? Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, egyszer csak hirte-len rájuk szakadt az ítélet, ami elől már nem lehetett menekülni.

Ugyanez ismétlődött Lót napjaiban. Nóé napjaihoz képest rendkívül sokat fejlő-dött a civilizáció. Lót már egy nagyvárosban, kis túlzással mondhatnánk: megapo-liszban élt. Városfallal körülvett nagy közösségekbe tömörültek az emberek. Egységben az erő, minél többen vagyunk, annál nagyobb a város, annál büszkébbek lehetünk rá. Gazdagság, biztonság, jólét jellemezte az életet. Ilyenkor mindig újabb és újabb élvezeteket keres az ember.

Sodmáról, ahol Lót akkor lakott, feljegyzi a Szentírás, hogy a szexuális perverzióknak, rendellenességeknek egész sora alakult ki. Így például általánossá vált a homoszexu-alitás. Még Lótnak a két férfi vendégét sem akarták kímélni. Valósággal megrohamozták a város férfiai szegény Lótnak a házát, hogy fajtalankodjanak a vendégeivel.

Közben pedig a megszokott hétköznapok folytak a maguk medrében. Az emberek ettek, ittak, vettek, adtak, ültettek, építettek és nem vettek észre semmit, mert nem vették komolyan az isteni figyelmeztetést. Egyszer csak hirtelen rászakadt az ítélet Sodomára és elpusztította a tűz a várost. Csak az menekült meg, aki komolyan vette Isten igéjét.

Jézus lezárja ezt a szakaszt a beszédében: ugyanígy lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik. Zajlik az élet most is. A hétköznapok követik egymást, és senki sem látja, hogy valami nagy katasztrófa közeledik. Vagy ha látja, igyekszik azt elfelejteni. Közben hangzik Isten igéje. Annyira szeret minket, hogy most is hétről-hétre felhívja a figyelmünket erre a bekövetkező eseményre, és igyekszik megóvni minket a bekövetkező ítélettől. Mert az az ítélet ugyanilyen hirtelen és váratlanul fog az emberiségre szakadni, és ugyan-így csak az menekül meg, aki komolyan vette Isten igéjét.

Abból, ahogyan Jézus Krisztus ezeket a nagy korszakokat röviden jellemzi, három megfigyelést szeretnék most kiemelni.

Mi volt jellemző Nóé korára? Az, hogy az élet végzetesen tárgyiasult. Eldologiasodott, elszemélytelenedett. Ezzel a néhány szóval lehetett jellemezni, hogy ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek. Megkérdezhetnénk: mi rossz van ebben? Ez a feltétele annak, hogy életben maradjon az emberiség. Enni kell, meg szaporodni kell. Ez rendben is van. Nem ez a rossz, amit csináltak, az a rossz, hogy sok mindent nem csináltak. Az kiabál itt, ami hiányzik a felsorolásból.

Az volt a rettenetes, hogy az embernek nem lett magasabb igénye, mint az állatnak. Táplálkozni és párosodni. Kész. Ennyi. De ez nem emberhez méltó élet. Isten nem erre teremtette az embert. Isten az embert oda állította a teremtéskor a láthatatlan és a látható világ határára. Az egyet-len teremtmény, aki a láthatatlanokkal is kapcsolatba kerülhet, aki megértheti az Isten gondolatait, aki megismerheti a Teremtőt, hogy képviselje itt, a teremtett világban, mint az Ő képviselője, hiszen a maga képére teremtette az embert. Isten úgy teremtette, hogy nemcsak kenyérrel él, mint az állat, hanem minden igével is, mert ő ember. Hogy éppen az ige tanítja meg arra, hogy hálásan éljen a kenyérrel, hogy tudjon éltetni másokat, hogy tudjon örülni mindannak, ami van, és örömöt szerezni másoknak.

Na, de éppen ez veszett el. Az Istennel, a Teremtővel való kapcsolat, meg az egymással való ilyen kapcsolat, ami mögött a gondoskodás, a szeretet, az örömszerzés van. Tárgyiasult az élet. Ha röviden kell jellemezni, belefér ebbe, hogy ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek. Aztán ezt meg is lehet szokni.

Nem ezt történik körülöttünk? Mint báb rohan tovább, tovább… Nem mint ember, aki megkérdezi: menjek erre, vagy ne menjek? Ez tőled függ, teremtő Istenem. De még ő maga sem mond ki igeneket és nemeket, hanem báb lett. Sodródik, sodor-ják. Nem is ő megy, viszik az események. Más osztja be az idejét. Más írja tele a naptárját. A vers vége felé azt mondja a költő: s ha Isten nem kell semmiképpen, — gondolj magadra legalább.

Akinek azonban Isten nem kell semmiképpen, az magára sem tud már gondolni. Annak éppen ez lett a baja, hogy személytelenné vált az egész gondolkozása. A saját érdekét sem tudja szem előtt tartani. Tárgyiasult, dologiasodott. Anyagiassá vált az egész gondolkozás. Ez az igazi materializmus. Amikor Istennek már nem marad helye az életünkben, és éppen ezért nem marad hely az embernek, az emberinek sem.

Amikor annyira tárgyiasul valakinek a gondolkozása, hogy már csak a közös lakás és közös vagyon tartja együtt két ember szövetségét, és amikor sokszor már a gyerekről is mint egy tárgyról tárgyalnak: a-dom, veszem, hova viszem, mikor kinél lesz, ki mennyit fizet érte.

Ami a Nóé napjaiban történt, az a mi napjainkban is történik. Csak a test körül forog az ember gondolkozása, a szellem meddő marad, a lélek pedig nem kapván meg a táplálékát, ahogy olyan találóan írja itt a vers fordítója: végül lerogy. És lelketlenné, lélek nélkülivé válnak a legmeghittebb kapcsolatok is, és válik a társadalom, az emberi együttélés.

És mi jellemezte Lót korát? Itt egy másik felsorolás van: az emberek ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek. Érdekes, hogy itt kimarad a házasság, és belép a vál-lalkozás. Ettek, ittak, adtak, vettek — jön az üzlet —, ültettek, építettek. Nagyot fejlődött a kultúra, és látványosan visszafejlődik az erkölcs.

Az Isten által teremtett rend helyére az ember fabrikálta rendetlenség lép. Az isteni törvényt az emberi törvénynélküliség (ano-mia) váltja fel. A házasság helyére a homoszexualitás lép. Nagy kulturális fejlődés morális romlással párosul. Még messzebb került az ember Istentől. Mivel Isten nem kellett semmiképpen, önmagára sem tud gondolni, és tesz sok mindent, amivel a saját életét és jövőjét is megmérgezi. Itt már nemcsak elállatiasodik, hanem démo-nizálódik. Ráadásul nem veszi észre. Nem tartja rossznak, nem látja a veszélyeit. Az abnormis lesz a norma, a rendellenes, a megszokott, sőt a kívánatos. Hiszen mindenki így csinálja — szokták mondani ezt a hazugságot.

Egyre többet cikkeznek most az úgynevezett single családi állapotról. Aki ebben él, az nem köt házasságot, de még csak tar-tós kapcsolatra sem törekszik, hanem egymást gyorsan követő, rövid kapcsolatai vannak, amikor éppen kedve szottyan. És mivel egy helyébe ezer is akad, ha van egy kis pénze, ezt nem olyan nehéz megoldani. Így akar védekezni az ember a házasság kötelmei és felelőssége ellen, és egy esetleges válásnak a kellemetlenségei ellen. Csak-hogy e mögött az egészen meztelen és vég-letes önzés, szűklátókörűség, stupiditás áll, aminek a mélyén meg valami elképesztő felelőtlenség rejtőzik.

Pontosan az következik be az ilyen mo-dern divatokban, amit az Efézusi levél 4. részében így olvashatunk: “Az ő elméjükre sötétség borult, elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tévelygésükben.” Kijöhettek volna belőle, mert hal-lották az igét. De ők megmaradtak benne. “Ezért megkeményedett a szívük, és erkölcsi érzékükben eltompulva, gátlástalanul mindenféle tisztátalan tevékenységre vetemedtek nyereségvágyukban.” (Ef 4,18-19)

Érdemes lenne minden szót külön elemezni, de most nem ez a feladatunk. Eltompul az erkölcsi érzék, gátlástalanná válik az ember, nem kötik Isten védő törvényei, és ezért bármire képes vetemedni, ami mögött a legtöbbször meghúzódik a nyereségvágy. S e mögül a gondolkozás mögül — ha annak lehet ezt nevezni e-gyáltalán — éppen a felelősség hiányzik. Az az ádventi felelősség, amiről Jézus minden ádventi példázatában és tanításában szól: mivel várom vissza azt, akit a legjobban szeretek, s akiről tudom, hogy felelős vagyok neki, s aki majd kérdéseket fog feltenni, amikre felelnem kell, éppen ezért felelősen élem az életemet. Ami nem azt jelenti, hogy görcsölök, és állandóan izgulok: jaj, most mit rontok el. Ellenkezőleg! Azt jelenti: nagy belső szabadsággal azt akarom tenni, amit Ő segítségképpen elém adott. Nem nekem kell kitalálnom, elég bíznom benne, és Őreá nézve örömmel élni azt az életet, amit lehetővé tett.

Nos, ez hiányzik abból a magatartásból, ami a Lót napjaiban volt, és ami a mi napjainkban is van. Amikor nem a jövője határozza meg valakinek a jelenbeli magatartását, a jelenbeli kedélyét, munkabírását, tartását, hanem mindig csak a pillanat, még-pedig a pillanat élvezete. Az ilyen emberek-nek tulajdonképpen nincs jövőjük. Lemond-tak a jövőjükről, aminthogy homoszexuálisan és single állapotban nem is lehet jövőt létrehozni. Lemond az ember a jövőről.

Sajnos, ma már nemzedékek nőnek fel úgy, hogy maguk körül csak felelőtlenséget látnak. Sőt, erre a felelőtlenségre biztatják sokszor szülők is a gyermekeiket.

Amig tehát Nóé napjaiban az élet eldologiasodásáról beszélhetünk, addig a Lót napjaiban az élet elfajulásának a jeleit lehet látni.

És a harmadik, amit Jézus Krisztus ebben a beszédében nagyon hangsúlyoz az, hogy jellemző lesz erre az utolsó időszakra az Isten teljes semmibe vétele. Egyedül Isten hiányzik ezekből a felsorolásokból. Sok minden ott van, sok mindenre igyekszik figyelni az ember, Isten azonban mintha nem létezne. Ahogy azt mondani szokták: elhanyagolható mennyiség.

Hiszen ahol a bank a legmagasabb épü-let, ott eltörpülnek a kis tornyos templo-mocskák. Ahol a cityben már nincs is templom, mert minek az oda, ott a templomok valóban a városok és az élet perifériájára szorulnak, vagy onnan is kiszorulnak. Ahol az ember nem az Isten törvényéhez köti magát, hanem ő szabja magának a törvényt, ott valóban autonomosz, öntörvényű lesz, és ha erre az autonóm voltára még büszke is lesz, végképp elveszíti a tájékozódó képességét, az iránytű esett ki a kezéből, mivel nincs tekintettel Istenre.

Isten ebben a korban már nem tényező. Már nem is tagadják, nem is gúnyolják, egy-szerűen kikapcsolták az életből. Esznek, isznak, adnak, vesznek, ültetnek, építe-nek… Istennek nincs helye. Mint ahogy sokszor talán a mi életünkben sem. Ha nem vagyok fáradt, ha marad rá egy kis időm, ha éppen jut rá egy kis pénz… Az utolsó helyen van, és sokszor már nem kerül rá sor.

Ma is ez történik tehát, amit Jézus a Nóé idejéből és a Lót idejéből kiemel, csak egyre fokozódó és egyre durvább formában. És Ő ugyanilyen váratlanul és hirtelen fog megjelenni, mint ahogy a Nóé és Lót napjaiban bekövetkezett az ítélet. Akkor egyszerre mindenki előtt minden világos lesz. Az is, hogy mit mulasztott, az is, hogy mit kellett volna másként, az is, hogy mégis csak van az a Jézus, akiben hihetett volna, de akkor már nem változtathat az ember az életén, és ott már nem dönthet Jézus mellett. Ezért nagy lehetőség és nagy felelősség az az idő, amit nekünk még Isten ad. Ezért óv minket attól, hogy majd csak ott akarjunk kapkodni.

Ezért bátorít arra, hogy aki hisz Jézusban, az várja őt tudatosan! Az készüljön örömmel, reménységgel erre a találkozásra. Persze örömmel, feszülten és reménykedve csak az készülhet a vele való találkozásra, aki ismeri Őt. Sőt, ami ennél még több, aki szereti Őt. Aki már itt együtt él vele, és éppen ennek a vele való közösségnek a mennyei kiteljesedését várja az Ő visszajövetelével.

Egy barátom mesélte, hogy komisz helyen volt katona, igen sok gonoszságban volt részük. (Akkor még ez több évig tartott.) Nem sokkal a leszerelésük előtt egy durva, kegyetlen megaláztatásban volt része ott egy társaságnak. Ő ezt követően is vidám, nyugodt lélekkel sepregetett valahol, ahova küldték, s még mosolygott is. Az egyik bajtársa szinte nekitámadt: hogy tudsz te még most is mosolyogni? S erre azt mondta: tudod, két hónap múlva lesz az esküvőnk, és most őreá gondoltam.

Aki Őreá gondol, a mi mennyei vőlegényünkre, aki minket eljegyzett az Ő vérével, aki megígérte, hogy ott leszünk a Bárány menyegzőjén, az ennek az életnek minden nyomorúsága közt is tud mosolyogni. Még akkor is ott van a szívében ez a Krisztusban megtalált csendes öröm, ha éppen valami miatt a könnyei hullanak. Elvehetetlen ez az öröm, ez a bizonyosság, ez a reménység a Krisztusban valóban hívő embertől. És Ő minket erre a közösségre hív önmagával már itt, ami közösség majd csak kiteljesedik, és tökéletessé válik odaát.

Mert, aki már itt az Ő jegyese, az hivatalos a Bárány menyegzőjére. Olvastuk, ugye, hogy milyen lesz az? “Hallottam valami nagy sokaság hangját, mintha nagy vizek zúgása lett volna, és ezt mondták: “Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, (a hívők közössége, a hívő egyház), és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba.” Így szólt hozzám: “Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!” — Ezek az Isten igaz igéi. (Jel 19,6-9)

Ha úgy készülünk a vele való találkozásra, hogy már itt szüntelenül együtt é-lünk vele, akkor vagyunk hivatalosak a Bárány vacsorájára. A Biblia utolsó mondatait hadd idézzem: “A Lélek és a menyasszony így szól: “Jöjj!” Aki csak hallja, az is mondja: “Jöjj!” — Így szól, aki ezekről bizonyságot tesz: “Bizony, hamar eljövök.” Jövel, Uram Jézus! (Jel 22,17-20)

Legyen ott ez az ádventi várakozás és az ebből következő felelős magatartás bennünk, és ha szabad, hadd javasoljak ma délutánra néhány feladatot. Jézus három korszakról és azoknak a jellemvonásairól beszélt hozzánk. Vegyük ezeket sorra: Nóé idejében az élet eldologiasodott, Lót idejében az élet elfajult, az utolsó időkben, a Krisztust megelőző időkben pedig az életből kihagyják Istent. Nézzük meg, nem fenyeget-e valamelyik veszedelem minket is. Vizsgáljuk meg személyes kapcsolatainkat Istennel, egymással, és újuljunk meg ezekben. Vizsgáljuk meg, milyen rendellenességek vagy rendetlenségek vannak az életünkben, s engedjük, hogy Isten rendet teremtsen. S ha akármilyen szempontból úgy találjuk, hogy hiányzik, vagy nem az Őt megillető legfőbb helyen van Isten időben, tiszteletben, jelentőségben, akkor engedjük, hogy odakerüljön, és Ő legyen a legfőbb érték a számunkra.

Akkor fogunk tudni mosolyogni sokféle nyomorúság között is.

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy ilyen távlatot nyitottál előttünk. Köszönjük, hogy sokféle nyomorúságunk között beszélsz nekünk a te dicsőségedről, és arról, hogy azt megosztod velünk, nyomorult bűnösökkel. Köszönjük, hogy az, hogy tőled kegyelmet kapunk, azt is jelenti, hogy részesítesz a te dicsőségedben.

Segíts erre gondolni éppen, amikor minden egyéb van körülöttünk, csak jó, szép és dicsőség nincs. Hadd őrizzen meg ez minket attól, hogy a magunk dicsőségét keressük, és segítsen abban, hogy felragyogtassuk ebben az öndicsőítő világban a te dicsőségedet.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy mi sem vagyunk mentesek attól, hogy rohanunk, és szétzilálódnak személyes kapcsolataink. Olyan sok kárt szenved a veled való közösségünk, és egymást is elveszítjük a nagy rohanás közben. Segíts megújulni ezen a téren!

Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor a mi nagy aktivitásunkat is össze lehet foglalni ebben: esznek, isznak, vesznek, adnak, ültetnek, építenek, csak éppen azt nem kérdezzük: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Mire akarsz használni? Hol akarsz megáldani és áldássá tenni? most őszintén kérdezzük ezt, válaszolj erre nekünk külön-külön.

Segíts, hogy a téged egyedül megillető helyen légy az életünkben. Te legyél az első, a legfontosabb, akihez reggel mindjárt szólunk, akit egész nap szolgálni akarunk, akit dicsőíteni akarunk, és segíts el minket olyan cselekedetekre, hogy látván az emberek a mi cselekedeteinket, ők is dicsőítsenek téged!

Segíts minket, Urunk, hogy szoros közösségben éljünk veled, és így tudjunk mosolyogni sokféle bosszúság, keserűség, veszteség közepette is. Segíts, hogy túllássunk a láthatókon és lássunk téged, aki megjelensz majd nagy hatalommal, és dicsőségben. Segíts úgy élni és találkozni majd veled, hogy azt halljuk tőled: gyertek, én Atyámnak áldottjai. Engedd ezt a hetet is így eltölteni a te nagy kegyelmedből.

Könyörgünk a szenvedőkért, az árvizek károsultjaiért, az otthontalanokért, nélkülözőkért, betegekért, és könyörgünk mindazokért, akik érettük fáradoznak. Adj nekünk is engedelmességet e téren is, hogy észrevegyük, kinek mivel szolgálhatunk a te nevedben, egyedül a te dicsőségedre és mások javára.