Lekció: Mt 15,10-20

Alapige: Mt 12,33-37

“Vagy legyetek jó fák, és teremjetek jó gyümölcsöt, vagy legyetek romlott fák, és teremjetek romlott gyümölcsöt; mert gyümölcséről ismerik meg a fát. Mérges kígyók fajzatai, hogyan szólhattok jókat, holott gonoszak vagytok? Mert a szív teljességéből szól a száj. A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat. De mondom néktek: Minden hiába való beszédért, amit beszélnek az em-berek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédeidből ismertetel igaznak, és a te beszédeidből ismertetel hamisnak.

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, ezen az ádventi vasárnapon újra hálásan megköszönjük neked, hogy örök isteni természeted mellé magadra vetted a mi nyo-morult emberi természetünket is, hogy segíts rajtunk. Dicsőítünk, mert gazdag lévén, szegénnyé lettünk értünk, hogy mi a te szegénységed által meggazdagodjunk.

Köszönjük, hogy ebbe a nagy szellemi és erkölcsi sötétségbe, amiben élünk, elhoztad azt a csodálatos világosságot, amely megvilágosít minden embert, s amelyiknek a fényénél nem tévedünk el. Köszönjük hálásan, hogy azzal a számunkra elképzelhetetlenül sok testi-lelki kínnal, és a te golgotai keresztáldozatoddal az életet, az örök életet szerezted vissza nekünk.

Segíts, Urunk, hogy ma még jobban megértsük mindezeket a tényeket, és hadd járják át ezek a mi szívünket, és formáljanak át egészen más emberekké. Olyan nagy szükségünk van arra, hogy reménységet adj nekünk. Olyan nagy szükségünk van a te vigasztalásodra, biztató, bátorító szavadra. De létszükség számunkra, hogy még idejében leplezd le az életünkben mindazt, ami utálatos neked, ami ítéletért kiált, és segíts el minket a bűnöktől való szabadulásra, arra, hogy ezentúl valóban ne-ked éljünk. Tudjuk, Urunk, hogy nagy dolgokat kérünk tőled, de neked semmi sem lehetetlen, az sem, ami az emberek szemében lehetetlennek tűnik.

Vedd kezedbe életünket, kegyelmesen hozd helyre benne, amit elrontottuk. Pótold ki, ami hiányzik, szabadíts meg attól, ami megterhel, munkálkodj bennünk most hatalmasan a te teremtő igéd és Szentlelked által.

Ámen.

Igehirdetés

Ezeken az ádventi vasárnapokon sze-retném a Tíz parancsolat igéinek is elsősorban az ádventi üzeneteit hangsúlyozni. A IX. parancsolat nagyon is ádventi üzeneteket hordoz. Így hangzik: “Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.” Vagy nyugodtan fordíthatjuk így is: “Ne tanúskodj hamisan felebarátod el-len.” Valaki így fordította: “Ne lépj föl mint hamis tanú felebarátod ellen.”

Majd látni fogjuk, mi volt ennek a parancsnak az eredeti jelentése, és mi az a tágabb jelentéskör, amire szintén oda kell figyelnünk. Mindenképpen azt jelenti, hogy ne rágalmazzuk egymást. Ne mondjunk valótlant, ne hazudjunk semmiféle formában. Jézus Krisztus tehát ma a nyelvünk bűneire mutat rá. Azt olvas-tuk ebben az igében, erre figyelmezteti hallgatóit, hogy minden hiábavaló beszé-dért, minden haszontalan beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszéde-id alapján ítélnek el, vagy mentenek fel. Amikor tehát Ő mint igaz Bíró megjelenik az utolsó ítéletkor, nagy súllyal esik latba az, hogy életünk folyamán mit beszéltünk. Erre ritkán gondolunk. Jézus azt mondja, hogy a beszédünk alapján születik meg az ítélet ellenünk, vagy a be-szédünk alapján mentenek fel. Mire hasz-náltuk a nyelvünket? Használtunk-e valakinek a beszédünkkel, vagy esetleg ár-tottunk valakinek, sokaknak?

Jézus Krisztusnak ebből a mondatából négy megállapítást szeretnék most kie-melni.

1. Az első az, ami nagyon ádventi üzenet, hogy lesz ítélet. Ő ezt nem bizonygatja, nem érvel mellette, egyszerűen csak megemlíti, mint ami magától értetődő. Egészen természetes módon be-szélt arról a mi Urunk mindig, hogy ami-kor Ő másodszor eljön, beül majd az Ő dicsőségének királyi székébe — ahogy a Máté 25-ben olvassuk —, maga elé gyűj-ti a népeket és megítéli őket. És ott fehéren-feketén kiderül mindenkiről minden. Ezt a fehéren-feketén való éles kü-lönbségtételt azzal szemlélteti, hogy elválasztja az embereket egymástól úgy, ahogyan a fehér juhokat a fekete kecskéktől elválasztották. Látható lesz a különbség. És ebben az a félelmetes, hogy mindaz, amit ebben az életben sikerül eltagadnunk, eltitkolnunk, amit sikerült idejében elégetnünk, elásnunk, elrejtenünk, az nyilvánvalóvá lesz. Minden bűn, minden mulasztás, minden hamisság egy szempillantásban mindnyájunkról nyilvánvalóvá lesz, és az igaz Bíró előtt felelnünk kell mindezekért.

Ha valaki ebbe becsületesen belegondol, beleborzong az igazság kiderülésének ebbe a rettenetes ítéletébe. Minket megtéveszt az, hogy ezen a földön hosszú ideig lehet leplezni dolgokat. Sokszor azzal áltatjuk magunkat, hogy mindörökké el lehet temetni gazemberségeket, bűnöket, mulasztásokat, és ez a kor, amiben élünk, különösen is tápot ad ennek a hiedelemnek, hiszen valóban nagy gazemberségek történnek körülöttünk nap mint nap következmények nélkül. A gazemberek továbbfutnak, és egy-re jobban megszedik magukat, sőt egyre nagyobb pozíciókba kerülnek. Nincs kö-vetkezménye. Hányszor mondják ezt fiatalok: íme mégsem igaz, amit a Szentírás mond, hogy a bűnt büntetés követi. Látjuk, hogy nem követi! De ne felejtsük el, hogy ez rövid távú gondolkozás. Istennek nagy a türelme, de az Ő törvényei feltartóztathatatlanul érvényesülnek. Ő pedig megmondta, hogy minden bűnt követi a büntetés. Azt nem mondta, hogy azonnal, de ha előbb nem, ahogy itt Jézus mondja: az ítélet napján. Hiszen meg van írva, hogy az emberek egyszer meg-halnak, és utána az ítélet. (Zsid 9,27)

Jézus tehát idejében figyelmeztet min-ket az Ő szeretetéből arra, hogy lesz íté-let. Ennek a felelősségével járjon az em-ber, és egyebek közt ez is motiválja arra, hogy messze elkerüli a bűnöket. Amit az Apostoli hitvallásban olyan sokszor el-mondtunk már, azt tartsuk igaznak: úgy várjuk vissza a mi megváltó Urunkat, mint aki jön ítélni élőket és holtakat.

Ugyanakkor nem felejtjük el Jézusnak azt a nagyon fontos kijelentését sem, hogy aki Őbenne hisz, az már nem megy ítéletre, mert az már átment a halálból az életbe. Ez azt jelenti, hogy ha valaki komolyan veszi azt, hogy az ártatlan, bűn nélküli Isten Fia a mi halálos ítéletünket szenvedte el a golgotai kereszten, Isten a mi ítéletünket hajtotta végre Jézuson, aki ezt komolyan hiszi, és ennek megfelelően hálából az egész életét az Ő rendelkezésére bocsátja, az már nem megy ítéletre, annak az ítélete végrehaj-tatott. Csak azt ne feledjük el: ezt jelenti hinni a Biblia nyelvén, és nem azt, hogy elképzelhetőnek tartom, hogy van Isten, meg lehet hogy volt Jézus, meg talán van is. Hinni azt jelenti: amit Jézus hozott, azt elfogadom. Amit kínál, arra tudom, hogy rászorulok, és semmi más megoldása nincs az életemnek csak az, hogy kegyelemből adja nekem a felmen-tést. Az én halálos ítéletemet hajtotta végre Isten a kereszten, és ugyanakkor az én felmentésem történt ott meg. Aki ezt komolyan veszi, és ez megváltoztatja az életét, az már nem megy az ítéletre. Egyébként azonban az ítélet még hátra van mindenki másnak. Ne feledjük tehát, hogy lesz ítélet.

2. Isten nemcsak a tetteinket ítéli majd meg, hanem a szavainkat is. Erről is úgy szól a mi Megváltónk a Hegyi beszédben is többször, mint ami magától értetődik. Nem kisebb bűn az, hogy valakiről gonoszt mondok, mintha valaki ellen valami gonoszságot elkövettem. A tettnek nincs nagyobb súlya, mint a szónak. Éppen a VI. parancsolat, a Ne ölj! magyarázatánál mondja Jézus: szóval is lehet ölni. Erre sok szomorú példát is lehet látni magunk körül. Mivel itt a beszédről van szó, Jézus a beszédünk ítéletéről szól, fontos ezt meggondolnunk.

A IX. parancsolat eredeti jelentése az akkori igazságszolgáltatásból érthető meg. A város véneiből toborzott alkalmi bíróság előtt tanúk vallomása alapján született meg az ítélet. Ott állt a vádlott, és ha két tanú egybehangzóan állított va-lamit, akkor annak alapján ítélték el a vádlottat. Rettenetesen nagy felelősségük volt tehát a tanúknak, hogy pontosan azt mondják-e, ami történt, nem színezi-e va-lami személyes összetevő a tanúvallomásukat. Lehetett hamisan is tanúskodni, és ha ketten egybehangzóan hamisan tanúskodtak, esetleg halálra ítélték a vád-lottat. Ha ez kiderült, utána a hamis tanú ugyanazt a büntetést kapta, ami miatta bekövetkezett. Nem volt ez kockázat nélküli. A tanúskodásnak a súlya tehát nagy volt. Esetleg élet és halál függött attól, hogy valaki hamisan tanúskodott, vagy az igazat mondta.

Ez a parancsolat tehát nem kisebb horderejű annál, hogy Ne ölj!, Ne légy házasságtörő!, Ne lopj!, Ne légy hamis tanú a te felebarátod ellen! Ne hazudj ellene! Nábót ellen két hamis tanú vallomása alapján halálos ítéletet hoztak. Jézus perében is ott voltak a hamis tanúk. Nyilván tágabb értelemben ez a parancsolat mindenféle hazugságra is vonatkozik, de ez az alapjelentése. És mind az alapjelentés, mind a tágabb jelentése arra utal, amit Jézus az ördög legfőbb jellemvonásaként említett: emberölő volt és hazug, és hazugságnak atyja. Minden hamis tanúskodás, rágalom, szófacsarás, valótlan állítás mögött valami módon ör-dögi indulat feszül. (Jn 8,44)

Ennek a részleteiről más vasárnapokon fogunk még szólni. Most csak Ravasz Lászlótól hadd olvassak fel néhány gondolatot, amelyikben a hazugság, a ha-mis tanúskodás démoniságára mutat rá: “A hazugság legrettenetesebb formája az, amikor az ember tudatosan valótlant állít, mert haszna van belőle. Ez azzal kez-dődik, hogy nem mondja az igazat, mert kára van belőle. Azután látja, hogy hazudnia kell, mert a hazugságból haszna van. Életérdekévé lett, hogy hazudjék. Ez azzal jár, hogy a hazugságot folytatnia kell, sőt fokozni, mert összeomlanék mindaz, amit hazugsága felépített. Lehetetlen nem hazudnia, mert igazmondása a halála. A hazugságot tehát tovább kell építenie, világnézetté kell tenni. A tudománnyal igazoltatni kell. A sajtóban és minden közéleti megnyilvánulásban ezt kell képviseltetni. Az ellenvéleményt el kell hallgattatni, a kételkedést üldözni, és az új nemzedéket a hazugságok el-hívésében nevelni fel. Ez a legszörnyűbb démoni vállalkozás, a hazugság világteremtése.”

Mérhetetlenül sok kárt tesznek emberek az ilyen haszontalan fecsegéssel. Már csak azért is, mert Isten igéjének ez a mondata is igaz: a sok beszédben elmaradhatatlan a vétek. De azért is, mert az ilyen ellenőrizetlen, üres beszéddel sokszor kiszolgáltatjuk a felebarátunkat. Senki nem akart tudatosan hamis tanúságot tenni ellene, csak éppen illetéktelenek előtt is feltárt olyan dolgokat, amik azokra nem tartoznak. És legfőképpen ő volt illetéktelen, hogy ezeket kifecsegje. Ennek néha tragikus következményei vannak. Az illető fogja a fejét, mentegetőzik: ő nem akarta, és ő nem gondol-ta, hogy ez lesz belőle. Éppen ez súlyos-bítja a bűnét, hogy úgy mert beszélni, hogy nem gondolkozott. Nem gondolt ar-ra, hogy mi lehet a következménye annak, ha ő most haszontalan beszédet enged meg magának.

Ezért írja körül olyan precízen és szigorúan Isten igéje, hogy milyen lehet a mi beszédünk, és ami nem olyan, az bűn. A Szentírásban azt olvassuk: “Sem-mi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem, csak ami hasznos a szükséges építésre, hogy áldásul legyen a hallgatóknak.” (Ef 4,29) Csak ami hasznos, csak amit szükséges mondanom, csak ami építi azokat, akik hallgat-ják, és aki mondja, mert csak így lesz áldás. Ha meg nem áldás, akkor átok. És minden ilyen haszontalan beszédért keményen számon kér minket a mi Urunk az ítélet napján.

Milyen sok ilyen beszéd jön ki a szánkon! Aki eddig nem gondolt erre, aki azt hitte, lehet következmények nélkül bármit mondani, aki nem akart rosszat tenni, de utólag mégsem vállalja a felelősséget, hogy az ő haszontalan fecsegésével okozta azt a rosszat, azoknak nagy kegyelem, hogy még bűnbánatra juthatnak. Jó lenne, ha az ádventi készülődésünk, a Krisztus második eljöve-telére való felelős felkészülésünk része lenne ez is, hogy engedjük, hogy ma a beszédünk területén teremtsen rendet a mi Urunk, és tisztítson meg minket min-den haszontalan beszédtől.

A múlt vasárnap arról szólt Jézus Krisztus példázata hozzánk, hogy Isten az egész emberre jogot formál. Ha mi komolyan akarjuk venni, hogy adjuk vissza Istennek, ami az övé, akkor először is önmagunkat kell visszaadnunk. Mert a bűnös embert az jellemzi, hogy Isten tulajdonjogát nem ismeri el önmaga felett. Tőle függetlenül használja magát. A megtérés azt jelenti: elismerem az Ő tulajdonjogát. Láttuk, hogy ebbe min-den beletartozik. A macedóniaiaknak még a pénztárcájuk is beletartozott. Az egész ember, úgy ahogy van, az is, ami a zsebében van. De az is, ami a szájában van: a nyelve is. Isten tulajdona a nyelvünk is, Ő akarja használni. Aki istenfélő, szent életet él, annak tudatosan Isten uralma alá kell rendelnie a nyelvét, és engedni, hogy Ő használja áldásul.

4. És még ami kiderül Jézus szavaiból: ha valaki csakugyan rendet akar teremteni a beszéde területén, akkor nem a nyelvével kell kezdeni. Mert a beszéd már csak következmény – mondja itt Jézus. Gyümölcs a fán. A fához kell nyúlni, ha a gyümölcsön változtatni akarunk. Hiszen minden fa csak olyan gyümölcsöt tud teremni, amilyen fajta. Senki nem vert még diót körtefáról vagy meggyfáról. Ezt mondja a mi Urunk: vagy legyetek jó fák és teremjetek jó gyümölcsöt, vagy romlottak és teremjetek rom-lott gyümölcsöt. Hiszen nem szólhattok jókat, ha gonoszok vagytok, mert a szív teljességéből szól a száj.

Két kép kerül itt egymás mellé. Az egyik a fa képe: csak olyan gyümölcs terem rajta, amilyen a fa, a másik kép: amivel tele van a szíve az embernek, az jön ki a száján. Akinek éppen nagy bánata van, nagy veszteség nyomja, az arról fog beszélni. És ez egészen természetes. Aki valami nagy eredményt ért el, s tele van örömmel, vagy szerelmes, az arról fog beszélni, és ez a természetes. Amivel tele van a szívünk, az jön ki a szánkon. És ha a szánkon haszontalan beszéd jön ki, akkor haszontalan dolgokkal van tele a szívünk.

Azt már tudjuk, hogy a Biblia nyelvén a szív az embernek a belső műhelyét jelenti. Azt, ahonnan minden gondolat, minden érzés és minden akarati döntés ered. A szív a forrás, ahonnan ezek erednek. Jézus nem a termékkel foglalkozik, hanem a gyárral. Azt kell megváltoztatni. Éppen ezért, ha valaki nem akar többé haszontalan beszédet mondani, amiért majd számot kell adnia az ítéletkor, az őszintén imádkozza Dáviddal együtt: “Tiszta szívet teremts ben-nem, oh Isten” (Zsolt 51,12). Ez nem stí-lus kérdése, hogy szebb stílusom legyen, vagy kevesebb trágár szót használjak, vagy tanuljak meg diplomatikusabban vi-selkedni. Itt nem viselkedésről van szó, itt arról van szó: honnan jön mindez a szenny és fölösleges, ami az ítéletet követeli: a szívből.

Amikor Isten ígéri a változást, akkor azt mondja: új szívet ad nekünk. Hadd olvassam fel a Bibliából Istennek ezt a nagy ígéretét: “És adok nektek új szívet, és új lelket adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testükből, és adok nékik hússzívet; hogy az én végzéseimben jár-janak, és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és legyenek az én népem, én pedig leszek az ő Istenük. Akiknek a szívük fertelmességeik és utá-latosságaik szíve szerint jár, azoknak az útját fejükhöz verem, ezt mondja az Úr Isten.” (Ez 11,19-21)

Isten új szívet kínál nekünk. Éppen ez az ádventi ígéret, hiszen az ádvent Királya, Jézus mondta azt: “Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom, és ő én velem.” (Jel 3,20)

Jézus kész beköltözni egy ember szívébe, és ez most már ne üres kép legyen előttünk, ez azt jelenti: kész átvenni az uralmat a belső műhelyünk felett, és ott újfajta, jézusi indítékok mozdulnak majd meg, jézusi célok vonzanak bennünket, jézusi eszközöket kínál fel nekünk, és ha valakinek a szíve Jézussal van tele, annak Jézus ad szavakat a szájába, és az helyén mondott beszéd lesz. Az tud vigasztalni másokat, és tudja bá-torítani, erősíteni a csüggedőt, tudja szeretettel inteni az elbizakodottat és a vesz-tébe rohanót, azt tudja használni a tulajdonos, a gazda, az élő Isten.

A mi nagy bajunk az, hogy őszintén ezt sokan nem akarják. Szeretnének szeb-ben beszélni, még arra is vágyakoznak, hogy bár Isten kezében eszközzé válnának, de ez szívkérdés. A döntő a szíved állapota. Kié a szíved? Ki a főnök ebben a műhelyben? Engedjük-e, hogy minden tekintetben érvényesüljön Jézusnak az uralma. És akkor inkább hallgatni fogok adott esetben, akármennyire mondhatnám is azt, ami eszembe jutott, ha Ő így a-karja. S ebben az esetben akkor is meg fogok szólalni, ha az kényelmetlen és kellemetlen, és nehéz következményei le-hetnek, ha Ő úgy akarja. Akivel tele van a szívünk, az ad majd szavakat a szánkba. Akarjuk-e ezt?

Van egy ismert szép énekünk (457,1, 3), amelyiknek az első versszaka arról szól: