Alapige: Lk 20,9-19

“Azután ezt a példázatot mondta a népnek: “Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott. És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el. Azután egy másik szolgát is küldött, de azt is megverték, meggyalázták, és üres kézzel küldték vissza. Majd egy harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták. Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni. De mikor azt meglátták a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség! És kidobták a szőlőből, majd megölték. Vajon mit tesz most már velük a szőlő ura? Eljön, és elveszti ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja.” Amikor ezt hallották, így szóltak: “Szó sem lehet róla!” Ő azonban rájuk nézett, és ezt mondta: “Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: az a kő, amelyet az építők megvetettek, lett a sarokkő, aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt.” A főpapok és az írástudók már abban az órában rá akarták vetni a kezüket (már mint Jézusra), de féltek a néptől, mert az megértette, hogy róluk mondta ezt a példázatot.”

Imádkozzunk!

Urunk, megvalljuk neked őszintén, hogy sokszor mi magunk is a gonosz oldalára állunk. Nem tudunk ellenállni az eredeti természetünknek, gondolkodásmódunknak, indulatunknak és indulatosságunknak. Nem tudjuk, mert nem akarjuk kikerülni a csapdákat, s elbukunk a kísértések óráiban. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Hálás szívvel vagyunk most itt előtted, s köszönjük azt, hogy mindezek ellenére magad elé engedsz minket. Urunk, olyan csoda az a számunkra, hogy nincsen még végünk, s nem a te ítéleteddel kell találkoznunk, hanem átélhetjük majd ma este is a te kegyelmes, vigasztaló és bátorító szavadat.

Köszönjük, Urunk, hogy te nem számolsz le velünk, s nem számoltatsz el most minket, hanem kegyelmesen magad elé engedsz, mert nem akarod, hogy elvesszünk, hogy végképp elvesszünk.

Köszönünk minden intést, figyelmeztetést, áldunk minden bátorításért. Neked adunk hálát Urunk minden vigasztalásért a gyászunkban, s a válaszaidért a kérdéseinkre, s köszönjük azt is Urunk, hogy nincsen még végünk, és megújult ma is a te kegyelmed. Felkelhettünk, és majd este lefekhetünk, s nem kell hogy az haragunkon lemenjen ez a mai nap.

Kérünk most arra, mindenható Istenünk, hogy Jézus Krisztus érdeméért tegyél velünk csodát, hogy megértsük mindazt, amit mondani akarsz nekünk!

Ámen.

Igehirdetés

Teológusok sokáig nem tudtak megegyezni abban a kérdésben, hogy ez a felolvasott rész a Bibliából, vajon allegória-e, vagy inkább parabola. Az allegória – egy fajta bibliai képhasználat abból indul ki –, hogy bizonyos szövegrész, szövegrészek, amelyeket olvashatunk, mást jelentenek, mint amit a tartalmuk tartalmaz. Sokkal mélyebb értelme van egy-egy szövegrésznek az allegóriában, mint amit, amikor elolvassuk, a szöveg tartalmilag jelenthet. Csak egy példát hozzunk a Galata levélből. Ott, Pál apostol azt írja, hogy Ábrahám két fia, az ígéret gyermeke és a bűnnek a gyermeke – Izsák és Izmael –, a két szövetséget jelképezik. Az egyik az Isten szövetségét, az Ő hűségét, hogy megtartja, amit ígért; a másik pedig azt jelenti, hogy a szolgaság megmarad azokon, akik megmaradnak a bűnben. Vagyis a régi bibliai történetnek az Újszövetség egyik írója egy allegórikus képen keresztül egészen más értelmet talált. Ez biblikus, és belefér a Biblia jelentésébe.

A parabola, vagy hasonlat, vagy példabeszéd – kicsit a neve is utal rá – abból indul ki, hogy ami elhangzik, mint parabola, mint példabeszéd, az olyan legyen, hogy azon keresztül mindenki, még a legegyszerűbben gondolkodó ember is megértse azt, hogy aki a parabolát, a példabeszédet elmondta, vajon mit akart közölni a hallgatóságával.

Általában Jézus többször használt parabolát, olyan képet, példabeszédet, amely által sokkal könnyebben megérthette a hallgatósága, hogy mit akart megvilágítani.

Van egy csodálatos párhuzama ennek a most felolvasott résznek Ézsaiás próféta könyvében az 5. fejezetben, az első verseket olvasom: “Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről! Szőlője volt kedvesemnek kövér hegyoldalon. Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel. Közepére tornyot épített, sajtót is vágatott benne. Várta, hogy jó szőlő teremjen, de vadszőlőt termett! Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és szőlőm között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit meg nem tettem? Vártam, hogy jó szőlőt teremjen, miért termett vadszőlőt? Most én megmondom nektek, mit teszek szőlőmmel: lerombolom a kerítést, hogy lelegeljék, kidöntöm a kőfalat, hogy összetiporják! Hagyom, hogy elvaduljon: nem metszik, nem kapálják, fölveri a tövis és a gaz. Megparancsolom a felhőknek is, hogy ne adjanak rá esőt! A Seregek Urának szőlője: (itt van a magyarázat) Izráel háza, és gyönyörű ültetvénye Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gaz-ság!”

Ez a példázat, ami szoros összefüggésben van az Ószövetség most felolvasott részével, arról beszél, és Jézus erre utalt, és ezt tanította, hogy az Ószövetségben a hűtlenség között, Istentől való elszakadás között, és az Újszövetség népének a hűtlensége között, és Istentől való elszakadása között semmi különbség nincs. Ahogyan megtették már ezt az Ószövetségben, ahogy megtette Izráel népe, mert itt világosan megmondja: az Úr szőlője Izráel háza és Júda férfiai, és elszakadtak az Istentől, és nem maradtak meg az Isten mellett, és jött az ítélet: nem volt eső, nem volt áldás, szétszórattatás, nyomorúság és gyalázat.

Azt mondja Jézus is a példázatában, hogy mivel Izráel hűtlen lett az Istenhez, nem tartotta magát a szövetséghez, más isteneket kezdett el imádni, összeházasodott a körülötte élő népek fiaival és leányaival – inkább leányaival –, félretették azt a kiválasztást, hogy hirdesse Izráel, hogy egyedül való Isten a Seregek Ura, az örökkévaló Isten. Azt mondja: Isten igazságának, a törvénynek betöltése helyett gazság, engedelmesség helyett engedetlenség, és mindennek a következményét aratnia kellett Isten né-pének. Ez az ószövetségi emlékeztetés.

Nézzük meg most azt, hogy Jézus miért hozza fel ezeket a képeket, és miért használja ugyanazt a képet szinte – egy kicsit más –, de tartalmára nézve nagyon sok hasonlóság van benne. Az ószövetségi rész a gyökér, és ez pedig a kinyitása ennek a történetnek, ennek a parabolának.

Először is, mikor hangzott el ez a példázat? Mert az mindig fontos, hogy Jézus mikor mondott valamit. Jézus Krisztus Jeruzsálem felé tart, a kereszt felé. Pár nappal kereszthalála előtt mondja el ezt a csodálatos parabolát. Hogyha valaki csak akarja, megérthesse azt, hogy egyrészt kicsoda ő, és mi történik majd azokkal, akik nem döntenek mellette, s akik megmaradnak az Isten elleni hűtlenségben.

Azt is elmondja itt – nagyon röviden benne van ebben a példázatban –, hogy az Istentől elszakadt ember az képtelen jót cselekedni az Isten akarata szerint. Isten ezt az egész világot úgy teremtette meg – figyeljük csak meg a természet törvényszerűségét, testvérek – csak úgy működik az egész, hogyha az ember beteljesíti Isten akaratát, ha megtartjuk a szívünkkel az Isten törvényét. Minden erre épül fel. Az Isten és ember közötti kapcsolat, az ember és ember közötti közeledés, barátság, házasság, vagy csak lakótársi kapcsolat, minden arra épül fel, az egész világnak a fizikai működése, a lelki működése, hogy megtartjuk-e Isten törvényét, vagy pedig megszegjük azt. Betartatjuk-e másokkal – például a gyerekeinkkel – vagy pedig megszegjük folyamatosan Isten törvényét?!

A bűn azt jelentette a bűnesetben, hogy az ember kivonta magát az Isten törvénye alól, rendelése alól, és ezért képtelen többé – figyeljük csak meg! – az Isten törvénye, törvényszerűségei szerint élni. A saját életünket nem tudjuk Isten szerint valóan berendezni, csak tönkretenni, miközben tele vagyunk csupa jó szándékkal, ha nem az Isten törvénye alatt, alárendelve az Isten törvényének, él valaki. Mivel kiszakadtunk az Istennel való közösségből, ezért tudunk automatikusan csak vétkezni. Még a hívő emberek is megfigyelhetik azt saját magukon, hogy szeretnék a jót tenni, az Isten szerint való jót, nem? Valaki szívből szeretné, hogy megtérjen a férje vagy a felesége – és bocsánat, hogy ezt mondom, de barkácsolja az egészet valami félelmetes módon. Mostanában különösen sokszor tűnt ez fel, hogy valami egészen elképesztő módon rombolja még azt is szét, amin keresztül egyébként Isten megszólíthatná a másikat, a maga erőszakosságával, indulatosságával. Ahelyett hogy kérdezné az Istent, és várna vezetést, ahelyett megnyomorítja a gyerekét, az unokáját vagy a családtagjait. Térj már meg, miért nem csinálod, még mindig nem figyelsz oda, mindig nem indulsz el! A másik már azt a szót hallja, hogy templom, akkor már fordul ki a szobából, és már hallani sem bírja. Automatikusan, ha nem az Istent kérdezi valaki, csak bűnt tud elkövetni.

Ebben a történetben, parabolában azonban van egy egészen fantasztikus pozitívum. A történet végén azt látjuk, noha pusztulásról és nyomorúságról beszél, és ítéletről: a szőlő, az Isten munkája, minden emberi erőlködés ellenére végül is megmarad. És ez azt is jelenti, hogy bárki, aki elveszett állapotban van, nem kell hogy feladja a reményt. Nem kellene úgy élnünk, ahogyan élünk. Az elveszettség állapotában is lehet másképpen élni az Isten, a Gazda szeretete alapján.

Az első tehát, amiről Jézus beszél, hogy a szőlő megmarad, vagyis Isten a tulajdonosa, és Ő marad mindig ennek a világnak, a szőlőnek, a munkaterületnek, ahol az egész misszió az Isten kegyelméhez szóló hívás folyik. A misszió területe a hitbeli kérdéseknek végső megoldása az Isten kezében marad. Akikről tudja az Isten, hogy mellette fognak dönteni, azok tényleg meg-hozzák ezt a döntést Isten mellett. Isten úgy kerülhet méltatlan helyzetbe időnként az emberek előtt, hogy akiknek képviselniük kellene a világban az Ő nevét, a hitet, azok rosszul képviselik. Itt a történetben a szőlő munkásairól beszél ez a történet. Akiknek a Gazda kiadja a munkát. S hogyan viselkednek? Ahelyett, hogy tisztességet hoznának a Gazdára, aki a tulajdonos, ahelyett úgy viselkednek, mintha ők lennének a tulajdonosok, és a Gazda lenne a szolgájuk. S ez mérhetetlen kemény büntetést kell, hogy maga után vonjon.

Testvérek, az Istené a munkaterület, s az Isten szőlőjében – ezen a munkaterületen – nem dolgozhat úgy az ember, ahogyan akar. Nem tehet össze-vissza bármit. Nem tehet az Isten ellenére bármit. Mi nem tehetjük azt az Isten missziójával – mondhatnám így is, a szolgálati területen – azt, amit kényünk, kedvünk tart, mert az ítéletet jelent a számunkra, ha nem az Isten akarata szerint munkálkodunk. A Gazda határozza meg kinek-kinek a munkáját. Van, aki egész nap szolgál, reggeltől estig. Utazik, fut, teszi szerinte az Isten szerint valót, s észre sem veszi azt, hogy a szolgálat került az Isten helyére. A szolgálat is lehet bálvány, és méghozzá milyen cifra. Nincs időm egy percre sem, mert mindig szolgálnom kell, de ki mondja ezt? Testvérek, az Isten soha nem hajszol senkit. A Biblia azt mondja, hogy a hátukat veri bottal azoknak az ördög, akik nem az Istenre figyelnek. Az ördög hajszolhat minket, az Isten soha nem hajszol. Sem a mi polgári foglalkozásunkat, de végképp nem, semmiképpen nem hajszol a szolgálatban, de a polgári munkákban sem. Hajszolhat minket a pénzimádat, a pénz szeretete, hajszolhat minket az, hogy nem elégszünk meg soha semmivel. Soha nem elég az, amit megszerzünk akár becsületes munkával. Az Isten soha senkit nem hajszol. Nem a szolgálat betöltése a legfontosabb egy hívő ember életében sem, hanem az, hogy megfelelek-e az Isten akaratának, azt töltöm be, vagy pedig nem. És nagyon jó tudnunk azt mindnyájunknak, akár Jézussal járunk már, akár nem, hogy az eredményesség, a hatékonyság soha nem az emberen múlik. Ez, kérem soha nem rajtunk múlik. Az eredményt, a hatékonyságot mindig az Isten ad-ja ajándékba. Akkor nem fontos az, hogy ki-ki hogyan végzi a munkáját, a szolgálatát? Dehogy-nem! Hát az, hogy nekünk szolgálni lehet az Isten előtt, azért a mi felelősségünket nem teszi semmissé. Nem mindegy, hogy amit rám bízott az Isten, azt hogyan végzem el. Hogyha valaki elfogad egy munkát, egy felkérésnek eleget tesz, egyáltalán nem mindegy az, hogyha valaki építész például – csak egy példát mondok –, az vajon jól szerkeszt-e meg a tervrajzon egy épületet, vagy pedig nem. Mert a munkások aszerint fogják majd felépíteni. És, ha az statikailag nem felel meg a biztonsági előírásoknak, akkor az könnyen összedőlhet. Mindig előttem van az a kép, akkor már Marx térnek hívták, amikor nem találkozott a felüljáró, a két oldala, mert valamit elrontottak. Meg voltak győződve arról a szakemberek, hogy jól mérték fel, és akkor elment egy kicsit egymás fölött az útnak a két szemben lévő oldala. De nem az építészeket akartam ezzel bántani, nehogy valaki félreértse. Bárki a saját szolgálati területén is lehet úgy, hogy ez az Isten akarata, a mienk meg ez, és elmegy a kettő egymás fölött, vagy alatt, vagy éppen egymás mellett. És akkor sem áll meg az Isten ügye, hogy ha valaki esetleg engedetlen.

Azért figyeljük meg: volt a világtörténelem-ben egy helyzet, amikor egyetlen egy engedelmes ember volt, Noénak hívták. Nem megdöbbentő? Isten egyetlen egy lapra – bocsánat, hogy így mondom –, egy emberre tette föl, egy ember engedelmességére, hogy megmarad az em-be-riség, vagy nem marad meg. Egy emberen múlt.

A szolgáknak tehát fontos szerepük van. Nem önállóak, de Isten önmagát, országának az építését önként az emberhez kötötte. A világ fennmaradását is, de Ő mindig talált és mindig fog is találni olyan embereket, akik neki engedelmesek. Mi a helyzet velünk, akik itt vagyunk? Szol-gálunk Istennek engedelmesen, vagy akadályok vagyunk Isten tervében?

Testvérek, mi történik az akadályokkal? Fél-re szokták tenni. Nem? Ha mi megyünk egy erdőben, és az ösvényen keresztbe van egy olyan fatörzs, olyan vastagságú, amit meg tudunk emelni, de nem lehet rajta átlépni, akkor páran megfogjuk és félrerakjuk. Ha át lehet lépni, átlépjük, ha nem lehet, félrerakjuk, megpróbálunk átbújni alatta vagy mellette, de egyik se megy, akkor megemeljük, és ha lehet félretesszük.

Aki akadály az Isten országában, aki akadály arra nézve, hogy Isten terve teljesüljön, be-teljesedjék, azt Isten megfogja és félreteszi az útból, holtvágányra.

Annyit még hadd mondjak, hogy a szolgálatot sohasem lehet leszűkíteni a lelkészekre, a lelkipásztorokra. Minden hívő embernek, aki már Istennel jár, az a kötelessége, az az életformája a szolgálat. Itt nem csak azokról van szó, akiknek a hitük és a hivatásuk egybeesik. Minden hívő ember pap, az Isten igéje szerint, az egyetemes papság szerint. Tehát mindenki felelős azért, hogy betölti-e a szolgálatot Isten szerint, vagy pedig nem.

A harmadik, ami kiderül Jézus példázatából, hogy ezek a szőlőmunkások a Gazdának az adósai. Nem becsülik a Gazdát semmire sem. Rendelkezéseit nem tartják meg, s amikor megy, hogy a neki járó részt megkapja, akkor egészen gonoszan bánnak vele. Nem adják meg neki sem a tiszteletet, sem a neki járó pénzt, sem semmit nem adnak meg abból, ami a Gazdának járt. Gonoszságot gonoszságra halmoznak, nem engedelmeskednek, és semmiben nem teszik meg a Gazda akaratát.

Olyan megdöbbentő az, hogy amikor Jézus elmondja ezt a parabolát, az ott álló farizeusok egyből azt mondják: lehetetlen, hogy ez megtörténjék. Azt mondja, hogy szó sem lehet róla – mondták. Pontosan megértették azt, hogy Jézus ezt nekik mondja. Ti nem azt tettétek – mondja Jézus a farizeusoknak és írástudóknak, ott a nép előtt –, amit az Isten rátok bízott. Elvétetik tőletek a szolgálat. És erre azt válaszolják, hogy szó sem lehet róla. Nem megdöbbentő, hogy vitatkoznak az Istennel. Isten Jézuson keresztül ad egy kijelentést, hogy elvétetik, és akkor azt mondják, hogy nem, hát szó sem lehet róla. Mi csak tudjuk. Vagyis tagadják azt, hogy Isten Fia Jézus, hogy Ő pontosan tudja, hogy mi lesz a jövőben, s tagadják azt, hogy méltatlanokká váltak volna a szolgálatra.

Nem tárgyalnak a példázatbeli munkások a Gazdával, nem keresik többé az akaratát, és az Ő tisztességes megkeresésére egészen brutális módon válaszolnak. Valahol az egész emberi nemzetség erre a rettenetes szintre süllyedt. Töb-bé az embereket nem érdekli az Isten. Valami egész félelmetes tempóban fogynak el az emberek a különböző felekezetek templomaiból. Ugyan a bibliakiadás és eladás nő még mindig, de egyre kevesebben vannak azok, akik egészen hiteles módon akarják, merik, s Isten segítségével tudják is visszatükrözni ebbe a nyomorult, sötétedő világba az Isten tisztaságát. Megromlott az ember és az Isten közötti kapcsolat, de ezért nem az Isten a hibás.

Az ember, mint a példázatbeli szőlőművesek, folyamatosan arra törekszik, hogy kiiktassa az Istent az életéből. S mi azt hisszük, hogy ránk ez nem igaz? Gondoljuk végig! Hányszor előfordul, hogy szeretnénk kiiktatni azt a napi igét, amit reggel olvastunk. Nem úgy kell azt érteni, mert kedvesebb a számunkra az, amit mi akarunk tenni, mint amit az Isten mond. Nincs semmi különbség ebben az esetben köztünk, meg ezek között a gonosz szőlőmunkások között. Amikor én kiiktatom Isten szavát az életemből, ezt nagyon finoman, precíz módon tudják már időnként a hívő emberek tenni, olyan hívő módon átformálni azt, amit megértettünk. Nem lehet pontosan, majd meglátom, hogy erre gondolt-e Isten. Habakukk könyvében azt olvassuk: “Isten szól egyszer, kétszer, háromszor, és nem szól többet.” Van akihez egyszer szól, van akihez kétszer, van akihez háromszor, és aztán nem szól többet. A maga ura akar az ember lenni, sokszor a hívő ember is, és akkor ez be is következik. Magunk uraivá válunk, s aztán megnézhetjük magunkat, hogy mire jutunk Isten nélkül. Az erőszak lett az élet szinte minden területén az ügyintéző, a szelídség, a mértékletesség, a türelem és a várakozás helyett. Sok-sok hívő ember élete is ezért megy tönkre. Sok házasság is ezen megy tönkre, hogy többé nem az Isten akarata a mérvadó, hanem az, hogy én mit akarok.

Isten azt mondja ezen a példázaton keresztül is, hogy a világ, az egész világ az övé, és a dolgok végén ez pontosan kiderül majd.

Negyedik, mi az Istennek a válasza az ember engedetlenségére? A példázat szerint megölik azokat, illetve az új fordítás szerint megsebesítik, súlyosan bántalmazzák azokat, akiket a Gazda elküld, hogy az Ő akarata szerint, a neki járó fizetséget, bért beszedjék. Tudjuk azt a Bibliából, hogy a farizeusok elődei, az Ószövetségben nagyon sok prófétát megöltek. Másokat meggyaláztak, letépték, megtépték a szakállukat, kicsúfolták. Azt mondták, hogy nem vagy te Isten prófétája, nem hallgatunk rád. Meggyalázták Isten igéjét. Volt, aki elégette, amit az Isten mondott, a leírt isteni szót. Mindenképpen a pusztulás következik ezek után az engedetlenségek után. Ebben a példázatban is azt mondja a Gazda, hogy akkor más megoldás után kell nézni. Ha azoknak nem kellek, akikért jöttem, akkor más megoldás után nézek.

Számomra megdöbbentő volt az Istentől va-ló megoldás. Ilyenkor az ember mit tesz? Nem becsülték meg a küldöttjeimet, összegyűjtöm a rendelkezésemre álló karhatalmat, odamegyek, szétcsapok közöttük. A fő bűnösöket, ahogy ugye láttuk nem régen, mire képes a karhatalom egy maroknyi, nyugdíjas, idős, tehetetlen emberrel szemben, ha ezt valaki nagyon bizonyítani akarja, hogy kié a hatalom. Mire képes? Ilyenkor az ember végiggondolhatja, hogy föllépek karhatalommal, elmegyek a bérlőkhöz, a szőlőmunkásokhoz, és egyiket összeverem, a má-sikat letartóztatom, a többit börtönbe cipelem, elrendezzük a dolgot úgy, ahogy azt az ember gondolja.

S végül is nem ez történik, ami emberi logika szerint kell hogy következzen. Nem gonoszsággal válaszol a Gazda az emberek gonoszságára, hanem az Isten logikája szerint – ahogy azt Jézus mondja – válaszol az Isten az ember gonoszságára.

Testvérek, ezen a földön egyetlen gazda sem tenne úgy, ahogy ez a példázatbeli. Mindenki bosszút állna. Természetesen először figyelmez-tetné, aztán kiküldené az őrző-védő kft. embereit, és leszámolna a bérlőkkel.

Isten azonban nem így döntött. Azt mondja, hogy a Gazda fogja, elküldi az Ő Fiát, és azt mondja, hogy Ő az örökös. Őt csak meg fogják becsülni. Ez az én kedvességemnek, irgalmasságomnak az utolsó jele, hogy elküldöm a Fiamat, Őt majd megbecsülik. Mégis a Gazda Fia. Nem ez történt, hanem az, hogy megölték.

Ez a Gazda még a fia halálának árán is – azt mondja, hogy nem akarok leszámolni ezekkel a nyomorultakkal, hanem szeretném megtartani, megmenteni őket. Beszéljük meg a dolgot! Kezdjük újra! Felejtsük el, hogy mi volt! Elküldöm a fiamat, tárgyaljunk. Hadd mentsem meg őket, hadd tisztítsam meg! Hadd legyen minden újra, induljon el tiszta lappal. Ez lenne a logikus, hogy bosszút áll a Gazda, csak hát Isten logikája egészen más, mint a mienk.

Az ötödik, a Gazda, az Isten, csodálatos Isten. Ahogyan bánik a példázatbeli gazda ezekkel a munkásokkal, úgy bánik az Isten az emberrel. Ez olyan megdöbbentő, hogy a mindenható Isten jobban ragaszkodik az emberhez, mint az ember az Istenhez. Nem? Sokkal jobban ragaszkodik. Halálos az Ő szeretete. Tessék végiggondolni, ki tud így szeretni, ahogy Jézus szeretett minket? Ki az ezen a világon, aki így tud szeretni minket, így akar, mint a mindenható Isten, aki odaadta Jézust?

Felfogható ez a szeretet? Én megmondom őszintén, egyszerűen nem értem. Nem értem. Milyen az Isten szeretete, milyen mély, milyen elképzelhetetlenül irgalmas. A bosszúra nem bosszúval, a vérre nem vérrel válaszol, de az egyszülött Fiának a vérével, s nem az enyémmel, vagy a tieddel, Milyen mélységesen mély, megérthetetlen az Isten szeretete, hogy odaadta a Gazda az egyszülött Fiát, hátha majd vele tárgyalnak, s az ember nem tárgyalt, meggyalázta, keresztfára szegezte. Jézus tárgyalni ment, visszavezetni az Istenhez az embert, és megölték.

Miért engedte ezt Isten? Azért, mert Ő soha nem hajlandó egyoldalúan a szövetséget felbontani. Azt mondja a Biblia, hogy: “Nem ember az Isten, hogy hazudjék, és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-e valamit, ami nem úgy van, ígér-e valamit, amit nem teljesít?” Ő megmondta, hogy az idők végén, tessék jól figyelni: az idők végén elküldi az Ő egyszülött Fiát, s hogy ha valaki akar, az Ő halála árán üdvözülhet.

Istennek minden oka meg lehet arra, hogy ne szeressen minket. Most mondjuk meg őszintén: mi van szeretetre méltó rajtunk? Semmi nincs! Semmit nem tudunk felmutatni, ami miatt szeretni kellene minket. Életünk egy pillanata nincs olyan tiszta, hogy az megfelelne Isten mércéjének.

Mindent megtettünk azért, sokan meg is tesznek folyamatosan, hogy az Isten ne szeresse az embert. Isten mégis szeret minket. S azt mondja, amíg az idők végén, az időknek nem lesz vége, ez így is marad. Ezt nevezi a Biblia kegyelmi időnek. S egyszer majd letelik a kegyelmi idő is. Azt mondja: eljött a Gazda, miután a Fiát megcsúfolták, elvette a szőlőt, és másoknak adta. Ő megtartja a szavát, de a végtelen kegyelmű Isten irgalmának is van vége. Vége lesz egyszer a kegyelmi időnek, és lesz olyan is, és lehet olyan, hogy valakitől Isten egyszerűen elveszi a szolgálatot.

Azt olvassuk itt, hogy a kezüket rá akarták vetni Jézusra, hogy elfogják Őt, de féltek a nép-től, mert az megértette, hogy Jézus a farizeusokról és az írástudókról beszélt, vagyis meg lehet érteni Isten szavát. Megérthetjük azt, hogy nincsen több lehetőségünk. Vagy elfogadjuk az Ő kegyelmét, vagy irgalmatlanul el kell pusztulnunk.

Jézus lett a szegletkő, a sarokkő, a hit fundamentuma, alapja. Aki nélküle él, az összezúzza magát. Menthetetlenül összetörik az élete.

Nem régen valaki elmondta, amikor beszélgettünk, hogy: én azért vettem el a feleségemet, mert egy szenzációsan szép nő volt. De egy kicsit megcsúnyult, és most már nem tetszik, el fogom hagyni. Akkor visszakérdeztem: Te, ne haragudj, ha jól tudom neked templomi esküvőd volt, nem? Ott nem fogadtál meg semmit sem? Hozzá hű maradok. Vele tűrök, vele szenvedek. Semmilyen állapotában hűtlenül el nem hagyom. S azt mondja: Miután már nem tetszik, engem a hűségesküm többé nem kötelez semmire. S a beszélgetés végén úgy belegondoltam abba, hogy milyen jó, hogy én az Istenhez tartozom. Még ha nem is tetszem neki mindig, azért Ő a hűségesküjét akkor sem szegi meg. Ő hűséges marad az idők végéig, sőt azt mondja: hogy veletek maradok a világ végezetéig, minden napon.

Ez előtt a rész előtt arról olvasunk, hogy kié a hatalom. A hatalomkérdés az mindig nagyon fontos. Kiderül ebből a történetből, hogy látszólag az embereké – tessék csak megfigyelni, mi mindent megtesznek emberek a hatalom birtoklásáért. Látszólag tényleg úgy van, hogy az ember azt csinál a hatalommal, a hatalom erejével, amit akar. S ebből a példázatból is kiderül, hogy a hatalom a föld Gazdájáé, Uráé, a mindenható Istené.

Jézus azt mondja, hogy hatalmam van felvenni az életemet, és hatalmam van letenni. Hatalmam van meghalni a kereszten a világ bűneiért, és hatalmam volt feltámadni, és üdvözíteni azokat, akik elfogadják az üdvösségre való kiválasztást. S hatalma van Istennek arra is, hogy adjon szolgálatot kinek-kinek, joga és hatalma van arra is, hogy visszavegye azt.

Hadd tegyek fel egy kérdést! Testvérek, ma-radhatunk a szolgálatban? Maradhatunk? Meg-felelünk mindannak, amit Isten a szolgálat feltételeként elénk ad? Te megmaradhatsz, vagy el-veszi tőled az Isten, mert nem azt teszed, ami a dolgod, hanem valami egészen mást, miközben megy tovább a vallásos életed. Maradhatsz, vagy elküld téged az Isten? Maradhatunk, vagy elküldenek minket?

Nagy kegyelem az, hogy ha maradhatunk, óriási kegyelem. Csak az Istennél lehetséges, hogy mindannak ellenére, amit eddig tettünk az életünkkel, a szolgálattal, az Isten megbocsát és maradhatunk.

Még egy mondatot. Egészen értelem feletti az, nem, hogy megöltük az örököst, Jézust, és mégis ajándékba kapjuk a békességet és a bűneink bocsánatát. Értjük az Isten szeretetét? Nem érthetetlen? Megöltük az egyszülött Fiát, és Ő mégsem fordít hátat, hanem örökölheti mindenki, aki hisz Jézusban, az országot. Átvisz – azt mondja a Biblia – az Ő szerelmes Fiának országába. Jézus élete árán élhetünk. Hogyan élünk ezzel, és hogyan szolgálunk? Maradhatunk?

Imádkozzunk!

Urunk, bocsásd meg nekünk, kérünk, azt a sokfajta engedetlenséget, azt a rengeteg visszaélést a te türelmeddel, mindazt, hogy abszolút kiszámíthatatlan módon és engedetlenül bántunk a te igéddel, nem töltöttük be a szolgálatot, elhanyagoltuk a látogatásokat, a missziót, a hívást hozzád, az életre. Isten, az lenne a jogos, hogy ha ezen a mai estén mindnyájunknak vége lenne. De köszönjük, hogy nem ezt mondtad a végén, hanem azt mondod, hogy Jézusért még maradhatunk. Segíts nekünk, kérünk, másképpen élni, másképpen szolgálni, másképpen hinni. Végre hinni és engedelmeskedni igazán, szerinted valóan.

Köszönjük, Urunk, hogy nem vered ki a szolgálat botját a kezünkből, s nem vetsz minket a külső sötétségre, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz majd, hanem ma este még egyszer azt mondtad nekünk, hogy maradhatunk. Szeretnénk egészen másképpen folytatni az életünket. Ha nem vagyunk még hívők, végre hitben, ha hitben járunk, akkor még inkább engedelmesen.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy te jó Pásztor vagy és jó Gazda. Köszönjük, hogy nem vetsz el minket, sőt megtartasz. S köszönjük, hogy örökölhetjük majd az országot, ha megmaradunk mel-letted, amelyet nekünk készítettél el.