Salamon király lesz

Alapige: 1Kir 1,22-35

“Íme, amikor még a királlyal szólt, Nátán próféta megérkezett. Bejelentették a királynak mondván: Itt van Nátán próféta. És bemenvén a király elé, meghajtotta magát előtte, arccal a földre leborulván. És ezt mondta Nátán: Uram, király! Te mond-tad-e, hogy Adónijjá legyen én utánam a király, és ő üljön az én királyi székembe? Mert ma lement és áldozott ökrökkel és kövér barmokkal bőségesen, és vendégekké hívta a királynak minden fiait, és a seregnek hadnagyait, és Ebjátár papot. És íme ők esznek és isznak őelőtte, és immár azt kiáltották: Éljen Adónijjá király! Engem pedig, aki a te szolgád vagyok, és Cádók papot, és Benáját, a Jójádá fiát, és Salamont, a te szolgádat, nem hívta meg. Avagy az én uramtól, a királytól lett-e ez a do-log, hogy nem adtad tudtára a te szolgádnak, kicsoda fogna ülni az én uramnak, a királynak a székiben az ő holta után.

És felelvén Dávid király, ezt mondta: Hívjátok hozzám Betsabét! Ő bement a király elé, és megállt előtte. És megesküdött a király, mondván: Él az Úr, aki megszabadította az én lelkemet minden nyomorúságból, hogy amiképpen megesküdtem neked az Úrra, Izráel Istenére, ezt mondván: a te fiad, Salamon uralkodik én utánam, és ő ül az én királyi székemben helyettem, ezt ma így meg is teszem! És fejet hajtott Betsabé arccal a földre borulván, és magát meghajtván a király előtt, ezt mondta: Éljen az én uram, Dávid király mindörökké!

Azután ezt mondta Dávid király: Hívjátok hozzám Cádók papot, Nátán prófétát és Benáját, Jójádá fiát! És ezek bementek a király elé. És ezt mondta nekik a király: Vegyétek magatok mellé uratok szolgáit, és ültessétek Salamont, az én fiamat az én öszvéremre, és vigyétek le őt Gihónba! És kenje őt ott Cádók pap és Nátán próféta Izráelnek királyává, és fújjátok meg a harsonákat, és kiáltsátok: Éljen Salamon király! És jöjjetek fel onnan ő utána, és eljövén, üljön az én királyi székembe, és ő uralkodjék helyettem! Mert immár meghagytam néki, hogy ő legyen fejedelme mind Izráelnek, mind Júdának.”

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, ha ezt a szép zsoltárt is már imádságként mondhattuk el. Valljuk boldogan az ősi bizonyságtevővel, hogy nincsen sehol olyan Isten, aki hozzád hasonló lehetne. Vannak magunk csinálta, úgynevezett istenek, de egyedül te vagy az, aki teremtetted a mennyet és a földet, aki Úr vagy mindenek fölött, akié minden hatalom és uralom, és legyen egyedül tiéd a dicsőség is!

Köszönjük, hogy kiálthatunk hozzád. Köszönjük, hogy oly sok imádságunkra válaszoltál már. Köszönjük, hogy olyan sokszor többet adtál, mint amennyit kértünk. Köszönjük a legnagyobb ajándékot: a veled való közösséget.

Áldunk téged, hogy Jézus Krisztusban egészen közel hajoltál hozzánk, és miközben sok ínségünkből és nyomorúságunkból hozzád kiáltunk, Ő kínálja nekünk mindazt, amire szükségünk van.

Köszönjük, Úr Jézus, hogy nem azért jöttél, hogy neked szolgáljanak, hanem te szolgáltál és adtad életed váltságul sokakért. Kérünk, ragyogtasd fel ma este újra előttünk a szolgálatnak a nagy örömét, a benne rejlő sok lehetőséget. Formáld úgy a szívünket, hogy ne uralkodni akarjunk, hanem szolgálni.

Engedj egészen közel most magadhoz bennünket. Úgy el tudunk fáradni egy ilyen nap végére, kérünk, ajándékozz meg igéd üdítő, éltető vízével. Ajándékozz meg olyan csenddel, amiben megszólal a te halk és szelíd szavad. Amivel hatalmasan tudsz formálni mindnyájunkat, mígnem kiábrázolódnak rajtunk a te vonásaid.

Te magad légy az, aki szólsz hozzánk.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Bibliaolvasó vezérfonalunk szerint ma olvastuk ezt az igét, és most kezdjük el a Királyok első könyvének a tanulmányozását. Ez az első fejezet kevéssé ismert történeteket foglal össze, és Dávid utódlásának a problémáját írja le részletesen. Ebből a néhány sorból is kiderül talán, de az egész fejezet még részletesebben elénk adja: ez sem ment simán.

Valaki egyszer szomorúan felsóhajtott itt a gyülekezetben, amikor egy Istentől ka-pott szép tervet kezdtünk megvalósítani, s mindjárt az elején gonosz nehézségek támadtak: semmi sem megy simán az Isten szőlőskertjében?

Van, ami simán megy, de a leggyakrab-ban kénytelenek vagyunk tapasztalni azt, amit az egyik tudós teológus így mondott: az ördög az Isten minden vetésébe beleszórja a maga ellenvetését, az Isten minden pozíciójával szemben megteszi a maga oppozícióját. És ez valóban így van. Aki lelki munkát végez, az tapasztalja; és ez a mai történet éppen abban segít bennünket, hogy legyünk józanok és éberek ebben a munkában, ugyanakkor legyen bennünk nagyon sok reménység, mert egészen bizonyos, hogy mégis, mindig, mindennek ellenére Isten jó és szép terve megvalósul. Nekünk éppen a nehézségeink között kell nagyon bíznunk abban a hatalmas Istenben, aki ha szolgálatába állított, nem hagy magunkra minket.

Miről van itt szó? Szép szerkezete van ennek az első fejezetnek. Mindjárt az elején olvasunk arról, hogy valaki királlyá ki-áltatja ki magát. Utána három kedves párbeszéd következik, és a végén részletes leírását olvassuk annak, amikor királlyá kiáltják ki Salamont, Dávid fiát, Dávid után.

Az első néhány vers rendkívül egyszerűen és emberi módon írja le, hogy a nagy erős, hős Dávid megöregedett, és ápolásra szoruló, ágyhoz kötött beteg, öreg ember lett. Olyan kedvesek a Szentírásnak ezek az emberi részletei, meg sokszor az is, hogy ezeknek az embereknek a gyengeségeit is megismerjük. Nos, ezt akarja kihasználni ez a bizonyos Adónijjá, Dávid egyik fia. Legyen tehát szó először Adónijjáról, aztán megnézzük majd a három párbeszédet, és a végén Salamon, mint Dávid utóda.

1. Ki volt Adónijjá? Abban az időben nem volt törvényileg szabályozva a trónutódlás. Dávidnak sok fia volt, nem lehetett tudni, tulajdonképpen melyik lesz az utóda, de azért az benne volt a levegőben, meg a környék országaiban is többé-kevés-bé gyakorlattá vált, hogy a legidősebb fiú a trónörökös.

Nos, Dávidék családjában baj volt, mert a legidősebb fiút, Amnónt megölte a testvére Absolon. Tehát a trónöröklő meghalt. Akkor a második lett a legidősebb. Az is meghalt. A harmadik volt Absolon. Ő ugye önjelöltként fellázadt az apja ellen, és az el-lene vívott harcban a hadvezér, Dávid tilalma ellenére (kérte, hogy meg ne öljék a fiát akkor se, ha lázadó), mégis megölte. Ab-solon is meghalt. A negyedik fiú volt ez a bizonyos Adónijjá. Tehát ő érezte magát trónörökösnek. De erről egy szót nem beszélt az apjával, meg senkivel. Soha nem kér-dezte: mégis, hogy gondolod? Mit tervez-tél? Az meg végképp nem jutott eszébe Adó-nijjának, hogy megkérdezné Istent: Uram, mi a te akaratod velem?

Az ilyen Adónijjáféle emberek kihagyják Istent mindenestől a számításaikból. Ők veszik kezükbe az ügyek intézését, és mun-kához látnak. Például megnyernek némelyeket a kevéssé gerinces főemberek közül. Ő is ezt tette. Sikerült megosztania a papságot, és egy vezető papot a maga pártjára állítani. Sikerült ellentétet szítani a két fővezér között, és az egyiknek a rokonszen-vét megnyerni, és ezekkel, meg a beosztottaikkal megerősítve, egyszerűen végrehajtottak egy gyorsított királlyá avatási ceremóniát, természetesen áldozattal egybekötve, mert azért ugye vallásos az ember, ha Isten mindenestül kimarad az életéből, akkor is vallásos. Ő az előírásos áldozatokat bemutatja, aztán az áldozati lakomára meg-hívja azokat, akikre támaszkodni akar, s aki-ket igyekszik apjával és apja esetleges jelöltjével szembe fordítani. Talán máris érez-zük, hogy intrika, hazugság, alattomosság, titokban, gyorsan dolgok elintézése jellem-zi az ilyen Adónijjákat.

Mi a fő rugója minden Adónijjá cselekedeteinek? Itt olvassuk: “Adónijjá pedig, Haggitnak fia, felfuvalkodott és ezt mondta: Én fogok uralkodni!” És szerzett magának szereket, lovasokat és mindenfélét, ami kell az uralkodáshoz. Én fogok uralkodni! – nehéz lefordítani ezt a héber mon-datot. Nyugodtan lehetne így fordítani: nekem uralkodnom kell, s ezért én fogok ural-kodni! Aki uralkodni akar!

Mint mondtam: az szóba sem jön, hogy mi Isten véleménye erről, Ő mit akar velem. De arra sem gondol, hogy jó-e ez a népnek. Jó vagyok én uralkodónak? Jól járnak azok, akiken uralkodni akarok? Kit érdekel az, hogy azok hogyan járnak! Ő akar jól járni, ő akar uralkodni. Pontosan úgy, ahogy a mi népünk vezetőinek egy része magát akarja megszedni. Hogy az jó-e a népnek? Elvétve, ha akad ilyen felelős személy. És hogy mi Isten akarata? Kit érdekel az! Mintha Isten nem lenne, mintha nem Ő lenne a történelem ura, mintha nem neki kellene felelnie egyszer minden felelős beosztásban levő embernek. És többéke-vésbé mindnyájan felelős beosztásban vagyunk, mert ha mást nem, gyerekeket bízott ránk Isten, vagy a házastársunkat, vagy az öregjeinket. Valakiért mindnyájan felelősek vagyunk.

Vajon nem kísért-e minket is ez: Én fo-gok uralkodni. Én már csak tudom, mit kell csinálni. Én ... én ... én ... Kimarad a nagy Ő, a szent és mindenható Isten. Fütyülnek ezek az emberek a másik emberre. Kit érdekel mások érdeke! Én ... Ez a szöges el-lentéte annak az indulatnak, ami Jézus Krisz-tust vezérelte. Amikor egyszer Ő röviden összefoglalta, miért jött, akkor mit mondott? “Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért.”

Melyik indulatnak engedünk tudatosan? Mert az, hogy bennünk is megszólal: én fogok uralkodni, ez következik a bűnös ter-mészetünkből. Meg az, hogy körülöttünk a világ ezt harsogja, és mindenki uralkodni akar, ez a bűn következménye. De tudatosan mit akarunk mi? Ezzel az uralkodhat-nékkal tudatosan szembeszállunk-e a magunk életében, és kárhoztatjuk-e azt, és en-gedünk-e annak a Krisztusnak, aki, ha újjászületett emberek vagyunk már, él bennünk, ha nem, akkor hívogat minket. Egyál-talán rokonszenves-e nekünk a szolgálat mint életforma?

Az a tapasztalatom, hogy sokan félnek ezt komolyan venni. Egészen addig, amíg ki nem próbálja valaki: milyen közel visz Jézushoz az, ha elkezdek szolgálni. Milyen nagyszerű dolog, milyen nagy szabadság az, ha már eszembe sem jut megkérdezni, megéri-e valamit csinálni, hanem csinálom, mert szükség van rá. Amíg valaki nem ízleli meg, milyen öröm másoknak örömet szerezni, milyen nagy dolog az, hogy a bennünk élő Krisztusnak engedhetünk és Őt engedjük érvényesülni, és valamiről talán lemaradunk, talán a rövidebbet húzzuk, talán még meg is szólnak, és az ember mégis boldog. És azért boldog, mert szolgálhatott. Ezt a világ nem ismeri, a hitetlenek előtt ez teljesen ismeretlen. Isten gyermekeinek a nagy kiváltsága, hogy én nem uralkodni akarok, hanem szolgálni.

Mivel mai igénknek ez az első üzenete, jó lenne, ha őszintén magunkba néznénk ma este, akkor is, és megvizsgálnánk, hogy nem uralkodni akarunk-e például otthon. Sok házasság azért megy tönkre, mert királyok párharcává válik. Mindketten ural-kodni akarnak. A férfiak hihetetlen zsarnok módon tudnak uralkodni, – még rosszabb a helyzet, ha az asszony akar uralkodni, abból még nagyobb tragédiák szoktak születni az egész családra nézve. De ha egy nagymama akar uralkodni, abból is nagyon sok könny és szomorúság fakad. Egyáltalán, ha uralkodni akarunk. És akinek Isten akármilyen vezető pozíciót ad, úgy tud-e arra néz-ni, hogy szolgálatra kapta. Ez nem azt jelenti, hogy a döntések elől, a felelősség elől, a terhek hordozása elől elmenekül – abból neki nagyobb adag jutott. Az a pozíciójával jár. De akármilyen magas pozícióban is szolgálni ... Nem a többiek vannak értem, hanem én vagyok értük. Mert ezt tanultuk Jézustól. Ez az első üzenete ennek a mai igének.

2. Nátán próféta meg a többiek azonnal látták, hogy egy ilyen Adónijjá kész csapás lenne a népre. Egy istentelen és embertelen uralkodó, akit csak önmaga érdekel, az kész csapás. Ezt meg kell akadályozni. És itt kezdődik az a három párbeszéd, amit leír ez a fejezet. Először Nátán próféta beszél Dávid feleségével: Betsabéval, aztán Betsabé beszél Dáviddal, majd Nátán is bemegy, és ő is beszél Dáviddal.

a) Mit beszél Nátán Betsabéval? Azt mondja: Dávid már nagyon beteg, te vagy a felesége, te vagy a legközelebb hozzá, bejáratos vagy hozzá, légy szíves, emlékeztesd őt arra, hogy mi itt Isten akarata. Nátán mint Isten embere, mint próféta, még ebben a helyzetben is Isten akaratát képviseli. Még egy, a halál szélén álló súlyos beteggel szemben is, vagy érette, Isten akaratát képviseli. Egyébként jó példa ez arra, hogy Isten embere, a próféta, nem csupán lelki kérdésekkel foglalkozik. Felelősnek érzi magát azokért, akiket Isten rábízott, minden szempontból. És ha itt rossz politikai döntést meg lehet akadályozni, akkor Nátán felemeli a szavát, és azt megakadályozza. Éberen őrködik az egész közösség felett, amelyért felelőssé tette őt Isten. De nem egyéni ötleteket meg érdekeket tart szem előtt, hanem Isten kijelentett akaratát. – Mindig ezt tartotta szem előtt.

Egyszer Dáviddal szemben élesen volt kénytelen azt mondani: te vagy az az ember, akiről ez a példabeszéd szólt, hogy gazdag létére elvette a szegény egyetlen báránykáját, és abból vendégelte meg a vendégét, mert te elvetted Úriásnak a feleségét, holott ki tudja hány ágyasod van. A királlyal szemben is Isten akaratát képviselte. És most is Isten akaratát emlegeti szelíden, okosan, s még idejében. – Ez az éberség Isten gyermekeinek fontos jellemvonása kell hogy legyen. Különösen ma, amikor egyre ravaszabban támadja az ördög Isten népét. Amikor a Bibliát felhasználva, Jézus nevét emlegetve is hajmeresztő tévtanítá-sokat hirdetnek emberek, és visznek velük sokakat a bajba. Isten gyermekeinek különös éberségre van szükségük, és néha azon-nali cselekvésre.

Itt Nátán meg is mondja, meg aztán Betsabé is: most még élsz, csak most mond-hatod meg, Dávid, hogy ki legyen az utódod. Ha meghalsz, utána már nem mondhatod. Itt fejére áll minden, és teljes össze-visszaság lesz. Tragédiába torkollhat a nép sorsa. Tessék most nyilatkozni: kit akarsz utódodul?! És mindjárt emlékezteti is arra, hogy Istennek mi volt az elgondolása. Isten akaratát képviselni rendkívül hálátlan dolog. A népszerűtlenségét alapozza meg az, aki ezt következetesen komolyan veszi. De el kell dönteni, hogy embereknek akarunk tetszeni, vagy Istennek. Ha embereknek akarnék tetszeni – írja Pál apostol – Krisztus szolgája nem volnék. Le kell számolnunk ezzel. Legyen nekünk mindennél fontosabb, hogy Istennek tessék az életünk, a magatartásunk. Vegyük a fáradságot, és vállaljuk a hálátlan szerepet, hogy idejében közbelépünk, ha valami rosszat meg lehet akadályozni, és az ránk tartozik. Ez nem azt jelenti, hogy egymás dolgába beleavatkozunk.

Nátán tudta, hogy ez reá tartozik. Isten ezzel őt bízta meg. Ő a próféta a nép körében. És ha itt ez egész népet érintő rossz döntés készülődik, akkor neki azonnal akcióba kell lépnie. S miközben tudhatja, hogy Isten kezében van a nép jövője, mégsem felesleges bizonyos előkészítése vagy megszervezése az akciónak. Nem ajtóstól ront be Dávidhoz. Először Betsabéval beszél.

b) Aztán Betsabé beszél Dáviddal. Ő is emlékezteti őt korábbi ígéretére. Kiderül, hogy Dávidnak nagy szüksége van erre, mert úgy látszik, ezen a téren nem volt elég határozott és férfias apa és férj. Azt olvassuk itt: Ő tudott arról Adónijjá mit készít elő, és nem szólt neki, mert nem akarta megszomorítani. (6.v.) Mi az, hogy megszomorítani? Hát ha a gyerek valami rosszat készít, ha csak a családnak is, nemhogy az egész népnek, hát akkor megszomorítom! Akkor apai tekintéllyel le kell állítani, akkor királyi tekintéllyel meg kell hiúsítani. Ő a távolból nézi, egy kicsit úgy, mint Éli nézte fiainak a bűneit: ejnye, ejnye ... ne tegyétek fiaim! Közben az Isten nevére gyalázatot hoztak.

Nos, Betsabé itt nagy tisztelettel – olvastuk, hogy földig hajtja magát a király előtt, noha az már elaggott és súlyos beteg, – akkor is az Isten fölkentje, és most még ő a király. Őszintén megadja a tiszteletet, de őszintén figyelmezteti erre a gyengeségére. Nem figyeltél oda, és mi készül itt? Adónijjá mit csinál?!

c) Akkor jön be Nátán, és elmondja, hogy már nemcsak készül, hanem meg is történt. Szerén-szerte kiabálják: Éljen Adó-nijjá király! Ez aztán Dávidot is kijózanítja, és miután Nátán egyrészt tájékoztatja, másrészt emlékezteti arra, amit Isten mondott (Salamonnak már a születése előtt Isten kijelentette, amikor az első gyerek meghalt, aki paráznaságból született, Salamon a második volt, aki már házasságból született): Ő kedves nekem és szeretem őt. Aztán amikor Dávid templomot akar építeni, akkor elhangzott újra Isten ígérete: majd a te fiad, Salamon, akinek a neve is azt jelenti: békesség (salom), ő fog templomot építeni. Tehát volt itt mire emlékezni, mert ki volt cövekelve az út, csak Dávid, lehet, hogy már fizikai ereje sem volt hozzá, vagy ez az apai gyengeség volt az oka, nem vette komolyan Adónijjá akciózását.

Itt szükség volt a lelkigondozónak, Ná-tánnak a közbelépésére, szükség volt a feleségnek a gyengéd emlékeztetésére: mit mondott az Úr, mit ígértél te is, (mert Dá-vid is megígérte ezt neki), hogy elhárítsanak valami nagy veszedelmet. Valóban az utolsó pillanatban, hiszen Adónijjá már ki-kiálttatta magát királlyá.

És ímé kiderül: nem az dönti el az ese-mények kimenetelét, ki az erőszakosabb. Adónijjá erőszakosabb volt. Nem az dönti el, ki mellé áll az erősebbik hadvezér. Nem az dönti el, ki az ügyesebb, még csak az sem, hogy ki kezdte el előbb, hanem az: hogyan gondolta Isten.

Nem tudom, a testvéreknek mire van szükségük ma este. Isten mindnyájunknak azt szokta hangsúlyossá tenni, amire éppen szükségünk van egy igéből. Nekem ez nagy vigasztalás és biztatás volt, hogy amikor úgy tűnik, összeomlik sok minden, hogy amikor a gonosz erősebbnek látszik is, nekünk állhatatosan hinnünk kell azt, hogy úgyis Isten akarata valósul meg. Menet közben sok csatát elveszíthetünk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a háború már eldőlt. A kereszten eldőlt, Jézus Krisztus lefegyverezte a fejedelemségeket, hatalmas-ságokat, és Pál apostol még kétszer ráerősít: őket bátran mutogatta, diadalt aratván rajtuk. Nekünk ezt nem szabad elfelejtenünk. A végső győzelem azé a Krisztusé, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon. És Ő ebben a győzelemben fogja részesíteni azokat, akik készek arra mindvégig, hogy ne uralkodni akarjanak, hanem szolgálni Őneki és másoknak.

3. Mégis Salamon lesz tehát a király – és ez a harmadik része ennek a fejezetnek, amikor részletesen leírja, hogyan történt akkor egy királynak a szabályos, legitim beiktatása, és hogy ezt Dávid végre ország-világ előtt kihirdeti. Ő maga hozza nyilvánosságra: ez az ő akarata, sőt végakarata, amit mindenkinek, az ellenségeinek is, tisz-teletben kell tartaniuk.

Így hívatja oda Nátán prófétát, Cádók papot, és így hívatja oda az egyik unokaöccsét, ezt a bizonyos Benáját, aki a másik fővezér volt, és szépen, pontosan, precízen, ahogy az meg van írva az igében, megtörténik Salamon felkenetése.

Talán tudjuk, hogy a három vezető po-zícióban levőnek: a királynak, a főpapnak, a prófétának a beiktatása úgy történt, hogy olajat öntöttek a fejére. És az olaj csurgott le a földre. Az olaj a legdrágább árucikk volt, mert használták főzésre, világításra, kozmetikumnak, gyógyszernek – szinte az élet minden területén használni lehetett, és kevés volt belőle. Pici olajbogyókból préseltek kevés olajat Izráelben, ezért a legdrágább volt. Egyetlen olyan alkalom van, amikor ezt tékozoljuk, amikor a három fon-tos tisztségre olyan embereknek, akik másokért, az egész népért felelősek, kívánjuk Isten áldását. Az, hogy csurgott le a drága olaj róluk, azt jelentette, hogy ilyen túláradó gazdagsággal ajándékozzon meg téged az Isten minden jóval. Adjon neked – aki az egész népért felelős vagy – észt, egészséget, hitet, tiszta látást, józanságot, jó munkatársakat. Egy szóval: áldást. Minden jót, ami kell ahhoz, hogy jól betöltsd a tisztségedet. Ez volt a felkenésnek az értelme, a jelentősége.

Nos, szépen megtörténik Salamon felkenése. Utána Dávid királyi öszvérén végigvonul a nyilvánosság előtt. Mindenki tudta: arra az állatra csak a király ülhet. Utána Dávid kihirdettette. Közhírré tétetik, hogy mostantól kezdve Salamon a király, és amikor a beiktatási szertartásról hazatértek, ünnepélyesen elfoglalta Dávid trónját.

Ezek után Adónijjá megsemmisült, mert ez szabályos beiktatási szertartás volt. Ők meg alattomban, hát mögött, valami ehhez hasonlót gyorsan összeütöttek, s azt hitte, ez is elég. Adónijjá is felmérte ezt, úgyhogy lemondott a trónról, meg a vetélkedésről, sőt féltve az életét, a templomba menekült – ez akkori szokás volt.

Ez maga a történet, és néhány részletét szerettem volna hangsúlyozni. Most a végén arra hadd mutassak rá, hogy mindez csak a felszín. Mert a háttérben ott vannak azok, akik mozgatják az eseményeket. Ott van a mindenható Isten, és ott van az Ő és a mi ősi ellenségünk, a Sátán. Ott van az az Isten, aki Salamont már a fogantatása előtt Dávid utódául választotta ki. Erre csak Isten képes, és ezt nem lehet meghiúsítani. Az egész világ összefoghat, akkor is úgy lesz, ahogy Isten azt jónak látta. Bölcs terveit megérleli, s rügyet fakaszt az ág, – csak úgy kijön belőle a rügy, aztán virág. Bár mit sem ígér bimbaja, talán még fagyok is jöhetnek, mégis pompás lesz a virág, és abból még gyümölcs is lesz – nem mondom tovább az éneket.

Nem lehet Istent megakadályozni. Ő elkezdte, folytatja, és bevégzi, és akiket Ő használ ebben a munkában, azoknak tudnunk kell, hogy Ő az erősebb. Jézus többször említette, milyen hatalmas az ördög. Milyen valóságos, szellemi hatalom, és mi-lyen pusztítást tud csinálni. De lépten-nyo-mon kiderül, hogy Ő mennyivel erősebb. Csak megjelenik Jézus, egy szót sem szól, és a démoni lelkek elkezdenek jajveszékel-ni. Jaj, jaj, miért jöttél, hogy idő előtt meg-gyötörj minket? Semmit nem csinál, csak odaérkezik. És tudják, hogy ki az erősebb. És amikor Jézus elmondja a példázatot: az erős fegyveres őrzi az ő palotáját, és mindene, amije van, biztonságban van, de ami-kor eljön a nálánál erősebb – ezt pirossal aláhúztam a Bibliámban – akkor elszedi a fegyvereit, és kiszabadítja a foglyait. Engem is így szabadított ki. Nekünk ezt tudnunk kell, hogy Ő erősebb.

Nem lehet bagatellizálni azt, amit az ördög pusztít. A lelki munkában lépten-nyomon találkozunk azzal, hogy amikor valakinek az életében Isten elkezdi a munkát, amikor egy ember döntött Jézus Krisz-tus mellett, megszabadult egy szenvedélytől, újat akar kezdeni, majdnem minden esetben előbb-utóbb komoly ördögi erők mozdulnak meg. El ne keserítsenek bennünket! Egymást is bátorítanunk kell, hogy ez el ne keserítsen bennünket, és lássunk túl a sátánnak ezeken a praktikáin. Ezekkel számolnunk kell, de nem szabad kétségbeesni miatta. A nálánál erősebbnek a szolgái vagyunk mi. És legyünk is azok igazán.

Isten őrizzen meg attól, hogy bármikor eszközei lehessünk valamilyen ördögi akciónak, mint itt Adónijjá szolgálatába szegődött az a pap meg hadvezér, aki eddig hűséges volt Dávidhoz. Micsoda csalódás lehetett ez Dávidnak! Az Absolon lázadása ide-jén ez a két ember volt a leghűségesebb hoz-zá – és most odapártolnak a másik lázadó gyerekhez. Senkiben nem bízhat az ember?! Istenen kívül talán senkiben, de azért vannak néhányan hűségesek. De néha nem a-zok, akikről gondolta, vagy akiktől várná. Sok minden elkeseríthette volna őt is, de ide-jében megérkezik a lelkigondozó próféta, idejében megszólal a feleség, idejében eszé-be juttatják Isten ígéretét, s neki van még annyi ereje és hite, hogy megragadja az Is-ten ígéreteit és azt mondja: most még nem késő, mi itt Isten akarata? Nem az dönti el a dolgokat, hogy kinek mi tetszik, hanem az, hogy Istennek mi tetszik. Istennek Salamon tetszett – már a születése előtt.

Isten kezében kell tehát eszközzé válni, és nem szabad az ördög kezében eszköznek lenni. Ráállni arra, hogy szolgálni akarok és nem uralkodni, sem a családban, sem másutt. Azután ébernek lenni, mert az szük-séges, és nekünk magunknak is ragaszkodnunk kell Isten ígéreteihez. Isten segítsen bennünket, hogy ne akadjunk el a felszínen, számoljunk azzal, kik mozgatják az eseményeket.

Ne keseredjünk el amiatt, hogy ha hazajön a nyári csendeshétről egy fiatal, új élettel, Jézusnak odaszánt boldog élettel, – és két hét múlva szerelmes lesz egy teljesen hitetlen másikba, és az látványosan viszi el Istentől, Bibliától, gyülekezettől, hívő testvéreitől. Belép egy új erő, és szívja. Az ember szíve szorul össze: mi lesz ebből? Végre megoldódott sok minden azzal együtt, hogy megtért – mert olyankor sok minden megoldódik az ember életében, ami addig megoldatlan volt. Most új probléma jelentkezett, de úgy tűnik az egészet romba dönti. Mi lesz vele? Mondhatnék sok ehhez hasonló példát. Nagy az ötlettára a gonosznak, de bízzunk abban, hogy a nálánál erősebbnek a szolgálatában állunk.

 


 

Imádkozzunk!

Édesatyánk, annyira látjuk magunk körül, hogy ki-ki sütögeti a maga pecsenyéjét, hogy olyan sokaknak nem számít a másik, te pedig tömegeknek az életéből teljesen kimaradsz. Könyörülj rajtunk, hogy ne emiatt keseregjünk, és ne az ilyen embertársainkat ítélgessük, hanem segíts el oda minket, hogy mielőtt bármit mondanánk vagy tennénk, téged kérdezzünk: mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem?

Segíts el oda, hogy mindig félre álljunk az utadból, Jézus Krisztus, és engedjük, hogy szelíd és alázatos szolgáló természeted érvényesüljön az életünkben. Segíts el oda, hogy soha ne keseríthessen el, és csüggeszthessen el a gonosznak temérdek rombolása, hanem tudjunk bízni abban, hogy te vagy az erős és végső soron ő is csak azt teheti, amit megengedsz neki.

Dicsőítünk téged, Jézus Krisztus, a Golgotán aratott győzedelmedért, és köszönjük, hogy ezt a győzelmet hit által nekünk adod. Segíts ennek a tudatában szolgálnunk, hogy a győztes vezér seregéhez tartozunk. Segíts így bátorítanunk és vigasztalnunk másokat is. Ha magunkra nézünk, sokszor csak az erőtlenségünket látjuk. Köszönjük, hogy biztat igéd, hogy félretéve minden akadályt és megkörnyékező bűnt, tereád nézhetünk, a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére. Köszönjük, hogy akiben elkezded a munkádat, abban be is fejezed. Add nekünk is ezt az állhatatosságot.

Segíts minket tőled várni az előrehaladásunkat, boldogulásunkat. Segíts, hogy akkor legyünk éberek és aktívak, amikor Szentlelked indít erre, és ne akkor akciózzunk, amikor veszteg kellene maradnunk, és nézni a te munkádat. Engedd, hogy minden a helyén legyen, és minden idejében történjék az életünkben.

Köszönjük, hogy reád bízhatjuk azokat, akiknek szeretnénk az üdvösségét. Könyörgünk hozzád betegeinkért. Különösen kiáltunk egy fiatal lányért, aki az ördögtől gonoszul gyötörtetik. Könyörgünk hozzád egy nagy nyomorúságban levő asszonyért. Kérünk, légy közel ma is a kicsinyekhez, az erőtlenekhez, a tanácstalanokhoz, a nélkülözőkhöz. Minket pedig használj kegyelmesen a te eszközeidként.

Ámen.