Kire hallgatsz?

 

Alapige: 1Kir 12,20-24.

“Amikor meghallotta az egész Izráel, hogy visszatért Jeroboám, érte küldtek, a közösség elé hívták, és egész Izráel királyává tették. Nem maradt Dávid háza mögött más, csak Júda törzse. Miután Roboám visszaérkezett Jeruzsálembe, összegyűjtötte Júda egész házát és Benjámin törzsét, száznyolcvanezer válogatott harcost, hogy megtámadják Izráel házát, és visszaszerezzék az országot Roboámnak, Salamon fiának.

De így szólt az Isten igéje Semajához, az Isten emberéhez: Mondd meg Roboámnak, Salamon fiának, Júda királyának és Júda meg Benjámin egész házának, a megmaradt népnek: Így szól az Úr: Ne vonuljatok fel, és ne harcoljatok testvéreitekkel, Izráel fiaival! Térjen haza mindenki, mert én akartam ezt így! Ők hallgattak is az Úr szavára, és hazatértek az Úr szava szerint.”

 


 

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, köszönjük, hogy kegyelmeden reménykedve megállhatunk előtted ezen a reggelen is. Köszönjük, hogy bizonyosra vehetjük: nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz nekünk a mi álnokságaink szerint.

Tudjuk, Urunk, hogy ha úgy bánnál velünk, ahogy megérdemeljük, csak ítéletet kaphatnánk tőled. Áldunk azért, hogy Jézusra nézel, és Őérte olyan sok jóban részeltetsz minket. Köszönjük, hogy az Ő kereszthalála lett a mi életünknek és örök életünknek a forrása.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy gazdag lévén szegénnyé lettél érettünk, hogy mi a te szegénységed által meggazdagodjunk. Adj nekünk, kérünk, most is ebből a gazdagságból. Te ismered mindannyiunk sorsát, számon tartod könnyeinket, látod megoldatlanságainkat. Azzal a bizalommal jövünk most hozzád, hogy tudsz és akarsz segíteni mindnyájunkon.

Adj a szívünkbe új reménységet. Adj kegyelmesen választ a kérdéseinkre, vagy adj a szívünkbe helyes kérdéseket. Adj mindenek felett igazi bizalmat benned, hogy téged kérdezzünk. Merjük hinni, hogy válaszolsz, és mi azt meg is érthetjük, és kész legyen a szívünk arra, hogy feltétel nélkül cselekedjük akaratodat.

Engedd ma újra jobban megértenünk, mi a te jó, kedves és tökéletes akaratod. Kérünk, ne engedj el minket úgy, mint ahogy idejöttünk. Formálj, tisztíts, erősíts. Adj útmutatást, add Szentlelkedet. A te Lelked tegye világítóvá, személyessé, meggyőzővé az igét számunkra, és könnyűvé az engedelmességet.

Engedd, hogy valóban előtted álljunk most, és tőled halljuk meg azt, amit mondani akarsz nekünk.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Említettem múlt vasárnap, hogy ma 10 órakor a gyerekek is itt lesznek a temp-lomban, ez lesz a szokásos tanévnyitó is-tentiszteletünk, ami mindig családi isten-tisztelet. Ilyenkor az az alapigénk, ami a gyerekek menetrendje szerint következik. Ők most a királyokat tanulják, így igazodjunk bele mi is ebbe.

Szeretném Roboám király történetéből azt az egyszerű üzenetet kiemelni, ami remélem, hogy majd a kicsiknek, és a szüleiknek is Isten üzenete lesz. Kérdés formában így fogalmazhatjuk ezt meg: kire hallgatunk? Egyáltalán nem mindegy, hogy adott esetben kinek a tanácsára hallgat valaki. Egyáltalán kér-e tanácsot, vagy azt képzeli magáról: mindent tud, és segítség nélkül is tud helyesen dönteni. S ha kér, kitől? Vajon milyen szempontok alapján fogadja meg a tanácsot, mert néha kéretlenül is kapunk jobbról-balról tanácsokat, de vajon mi dönti azt el, hogy a végén mit fogunk követni?

Egészen egyszerű dolgoknál is hasznos lehet, ha valaki jó tanácsot ad. A múltkor valaki elhatározta: kénytelenek most már egy új porszívót venni. Az sem kis beruházás egy átlag családban. Kért többektől tanácsot, mindenki mást mondott. A kislányának az volt a fő szem-pontja, hogy anyu, csak sárga legyen. Az-tán az eladó azt ajánlotta, ami éppen rak-táron volt ott – ez világos. De volt egy ismerőse, aki értett a dolgokhoz, szintén olyan üzletben dolgozott, ahol efféléket árulnak, az azt mondta: várj még két-há-rom hétig, akkor fogunk kapni egy olyan típust, ami a szempontjaidnak megfelel. Jól szív, nem nehéz stb. és nem kerül túl sokba. Ezt meg is várta, és azóta is boldog, hogy azt vette meg.

Hétköznapi, egyszerű dolog, de az ember bosszankodhat hosszú időn át, ha rossz tanácsot kapott és arra hallgatott, vagy örömmel veszi a kezébe azt az akár-mit, ha az jól működik és jó tanácsot ad-tak neki. Hát még, ha valami jelentősebb dolgot kell vásárolni. Vagy, ha még jelentősebb ügyről van szó, például házasodni készül valaki. Ott is adják ám a tanácsokat, és vigyázni kell arra, nehogy csak az legyen a szempont, hogy “sárga legyen.” Volt egy olyan évfolyamtársam, aki azt mondta: neki mindegy, csak hosszú, szőke haja legyen. És hogy mi van a haj alatt a fejben? Meg a szívben? Az mellékes.

Szóval döntő lehet az adott esetben, hogy kinek a tanácsát fogadja meg az ember. Roboám király életében erre látunk különféle példákat. Izráel első három királya: Saul, Dávid, Salamon volt, ők az egész nép fölött uralkodtak. Salamon halála után kezdődtek a problémák. Ő időszámításunk szerint 926-ban halt meg, s mindenkinek a számára természetesnek tűnt, hogy a fia, Roboám fog uralkodni helyette. Kiderült azonban, hogy ez nem mindenkinek természetes. Volt egy idegen trónkövetelő, akinek a neve csak egy szótaggal volt hosszabb Roboáménál, úgy hívták: Jeroboám. Ő is pályázott a trónra. Mindenesetre egyelő-re úgy tűnt, hogy Salamon fia, Roboám minden probléma nélkül kezébe ragadhatja az uralmat.

Egy küldöttség érkezett hozzá, és ezek az emberek elmondták, hogy Salamon, a te apád, magas adókat vetett ki ránk. Mi ezt megfizettük, ha nyögve is, mert láttuk, hogy jó célokra használja. Épül általa az ország. Viszont sok volt az a kényszermunka, amit végeznünk kel-lett, és néha a magunk munkája maradt el. Könnyíts rajtunk egy kicsit, ne kelljen ennyi adót fizetni, és ne kelljen kény-szermunkát végeznünk.

Roboámot meglepte a kérés, és egyál-talán nem tudott mit válaszolni rá. Fogalma sem volt, hogy most mi lenne a helyes. Jellemző már ez – és erre majd még visszatérünk –, hogy az apjának, Sa-lamonnak, ugyanilyen fiatalon, vagy még fiatalabban, mikor a trónra került, az e-gyetlen kérése az volt Istenhez: adj a te szolgádnak bölcs szívet, hogy mindig el tudjam dönteni, mi a és mi a rossz, mert enélkül kicsoda tudja kormányozni a te népedet? Roboám nem kért bölcsességet Istentől, és mindjárt az első kérdés túl nehéznek tűnt, és ott állt tanácstalanul.

Gondolta megbeszéli azokkal az idősebb tapasztalt emberekkel, akikkel az apja, Salamon is megtanácskozta mindig a problémákat. Elmondta nekik a nép ké-rését, és azok egyöntetűen azt tanácsolták, hogy engedj most a népnek. Legyél te az első számú szolgája a közösségnek. Ez nem azt jelenti: mindenben kiszolgálod őket, de ha jogos a kérésük, engedj nekik. Ebből most nem szabad presztízs-kérdést csinálni. Meglátod, később meg-hálálja magát, ha most te fogsz engedni ezen a téren.

Találkozott azonban Roboám egy gye-rekkori játszótársával, akinek szintén el-mondta, miről van szó, és mi volt az öre-gek tanácsa. Az meg felháborodott fiatalos hévvel: szó sem lehet róla! Ne engedj nekik! Aztán megtanácskozták a kortársakkal, akikkel együtt nőttek fel, és azok egyöntetűen azt mondták: most kell bekeményíteni. Mindjárt az elején mutasd meg, hogy te vagy a király. Még nagyobb adókat vessél ki, és üzend meg a népnek, hogy a te kisujjad vastagabb az apád derekánál – ami azt jelenti: te már most erősebb vagy, mint Salamon az ural-kodásának a végén.

Végül is Roboám őrájuk hallgatott. Amikor három nap után három napi gondolkozási időt kért – visszajött a delegáció, Roboám ezzel a büszkeséggel és hetykeséggel üzent a népnek: semmi könnyítésre ne számítsanak, sőt még ma-gasabbak lesznek az adók, mert ő már most erősebb, mint az apja az uralkodása végén.

Ezen nagyon elcsodálkoztak az emberek. Ki lesz az ő királyuk? Miféle em-ber ez, aki már most így beszél? Salamon kemény, de nem ilyen hangon beszélt a néppel. Főleg nem ilyen érvei vol-tak. Roboámnak ez a döntése tápot adott Jeroboám követelésének. S elmentek az emberek Jeroboámhoz. Nem lennél te a királyunk? Erre várt! Addig Egyiptomban volt, mert félt Salamontól, de most hazajött és kikiáltotta magát királynak. Voltak azonban olyanok, akik Salamonra való tekintettel hűségesek maradtak a fiához, és ez lett aztán évszázadokra a nép tragédiája. Kettészakadt a nép, és kettészakadt az ország. Az északon lakó tíz törzs Jeroboámot választotta királyának; a saját törzse, Júda, hűséges maradt Roboámhoz, ha egy kicsit morgolódva is, meg a két ország között volt a kicsi Benjámin, az is inkább Júdához maradt hű, és így a tíz északi törzs megalkotta a később Izráelnek nevezett országot, a két déli törzs pedig Júda országát.

Roboám azonban ebbe nem akart be-lenyugodni. Váltig azon gondolkodott: hogyan lehetne visszaszereznie az elveszített tíz törzset és az országot. Akkor tanácsot adott neki a saját szíve. Mert a saját szívünk is lehet tanácsadó. Elhatározta, hogy ha szép szóval nem ment, menni fog erőszakkal. Ha a diplomácia nem segített, szólaljanak meg a fegyverek. Azt olvastuk: hatalmas sereget gyűj-tött, szinte minden épkézláb férfinak be kellett vonulnia, másképp elképzelhetetlen, hogy száznyolcvanezer fős sereget kiállított volna ez a két törzs. Megállt a munka. Voltak falvak, ahol csak nők és gyerekek maradtak otthon, mert Robo-ám mindenáron ki akarta terjeszteni u-ralmát a szomszédos tíz törzsre is.

Ez volt a saját szívének a tanácsa. Si-került némi harci kedvet öntenie a népbe, s már kitűzték a támadás napját. Ak-kor jelenik meg a színen ez a Semája ne-vű próféta. És ahogy a próféták szokták, mindenféle bevezetés, kertelés és körülírás nélkül mondja a lényeget, az üzenetet, amit Isten rábízott: Ne támadj a testvéreid ellen, mert az Úrtól lett ez a dolog, ítélet ez, menjetek vissza mindnyájan a magatok házába! Roboám majd’ felrobbant mérgében. Miért beszél bele Isten az ő dolgába? És miért ilyen későn? Mit szólnak most az emberek, ha ezt az egész akciót le kell állítani? Milyen uralkodó az, aki nagy dobveréssel sereget gyűjt, s mielőtt elindulnának a harcba, hazaküldi őket. Egy-általán miféle gondolkozás ez, ahogyan Isten gondolkozik? És most Isten a király, vagy ő? Ki határozza itt el a dolgokat?

Aztán lassan megcsendesedett, mert ez a kifejezés nagyon a szívébe hatol: a ti testvéreitek ellen. Hát tényleg, hogy is lesz ez akkor? Neki is lehettek rokonai északon. Testvér a testvérre fog lőni? Csak azért, hogy ő a hatalmát kiterjeszthesse, miután ő rontott el mindent, mert rossz tanácsra hallgatott. Nem, ezt mégsem lehet!

S így kerülhetett bele a Bibliába ennek a szomorú történetnek a végén még-is ez a szép mondat: “Hallgattak az Úr szavára, és hazatértek az Úr szava szerint.”

Nagy dolog, mert egy ilyen Robo-ámféle emberre nem jellemző az, hogy hallgat az Úr szavára. Lehet, hogy itt vol-tak már többen, akik azt mondták: vigyázz, Roboám, Semájának igaza van. Pontosabban: Istennek mindig igaza van, aki Semáját küldte. Te ne háborogj itt, hogy miért ilyen későn jön, idejében jött. Még nem kezdtük el a testvérháborút. Le-het, hogy Isten kivárt: vajon eszedre térsz-e? Rájössz-e magadtól arra, hogy mégsem kellene testvérgyilkosságba kevered-ni. Lehet, hogy eszébe jutott Roboám-nak a régi prófécia. Semája szavait hallgatva eszébe jutott, hogy egy másik prófétán keresztül már régebben megmondta Isten, hogy ítéletképpen kettészakad majd az ország. Ebben Roboám is hibás volt, s az ő hibájáért nem lehet Istent fe-lelőssé tenni. De úgy látszik, valami ma-gasabb terv is megvalósul itt. Egyszóval: valóban jobb, ha ki-ki hazamegy.

“Hallgattak az Úr szavára, és hazatértek az Úr szava szerint.” Ezt a döntését soha nem bánta meg Roboám. Mert aki Isten szavára hallgat, az azt soha nem bánja meg. Mert Isten az, aki min-dig jó tanácsot ad nekünk. Isten az, aki mindenkinél jobban szeret minket. Aki érdek nélkül tanácsol, mindig a mi érdekünket szem előtt tartva. Ő úgy ad tanácsot, hogy közben Ő irányítja az eseményeket. Pontosan tudja, hogy mi fog bekövetkezni, és miért. Így készíti fel az eseményekre azokat, akik hallgatnak rá.

Csodálatos tapasztalataik vannak Istenre figyelő hívő embereknek ezen a téren. Hogyan készíti fel előre lelkileg az övéit egy-egy próbatételre, vagy egy-egy kiemelkedő sikerre, mert ott is a fejébe szállhat a dicsőség az embernek, és sok élet azon megy tönkre, hogy most hirtelen nagy anyagiakhoz jutnak, vagy meredeken emelkedni kezd a karrier és nem bírják ki. Nincsenek erkölcsileg felkészül-ve, hitbelileg meg sehol sincsenek a leg-többen, s nem bírja ki a sikeres életet.

Nem ostobaság, amit Pál apostol a nyomorúságból ír a Filippi gyülekezetnek, hogy tudok bővölködni is és tudok szűkölködni is. Isten az övéit megtanítja mindkettőre, és az életükben bekövetkező konkrét helyzetekre is felkészít. Azok-hoz a feladatokhoz, amiket ő bíz rájuk, ad nekik már előre erőt. Azok között a nehéz döntések között, amik között tanácstalanok, adja nekik az Ő bölcsességét. Küld megfelelő segítőket, és kiderül az, amit Ady Endre így írt: “Ha néha-néha győzök, Ő járt, az Isten járt előttem. Kivonta kardját, megelőzött.” Isten előttük jár azoknak, akik készek Őt követni.

Roboám ezt nem tudta. Itt, ebben a helyzetben hallgatott az Úr szavára, és ez is Isten külön kegyelme volt, hogy még egy ilyen kezdő, bölcsesség nélküli, rossz tanácsadókkal körülvett ember is képes kritikus helyzetben hallgatni az Úr szavára. Isten annyira szerette az Ő népét elesett állapotában is, hogy meg-őrizte attól, hogy Roboám ismét rossz döntést hozzon, mert még emögött is az Isten kegyelme van, ha képesek vagyunk Őreá hallgatni.

Mennyivel más az, ha valaki tudatosan, nemcsak hallgat az Úr szavára, miu-tán már elrontott sok mindent, hanem előre kérdezi az Urat. Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Milyen nagy dolog, ha valakiben Salamon alázata van, aki az előbb idézett mondatot azzal kezdi: Uram, kicsiny vagyok én, nem tudok ki-menni és bejönni. Kicsiny vagyok, mint a kisgyerek, aki még a kilincset sem éri el. Ott állok a becsukott ajtó előtt, csak ki kellene nyitni a kilincset, de nem é-rem el. Nem érem fel ésszel sokszor, hogy itt most hogyan kellene dönteni, és nagy a felelősségem, Uram. Egy egész népet bíztál rám, még ha csak a saját sor-somat rontom el, az is baj. Ha a családomét, még nagyobb. De egy egész nép jövőjét elrontani... Kicsiny vagyok én, adj a te szolgádnak bölcsességet.

Egyszer, amikor erről beszéltünk, em-lítettem, hogy itt nagyon érdekes kifejezés van a Biblia eredeti nyelvén. Azt je-lenti: Adj a te szolgádnak halló szívet! Olyan belső érzéket, amivel hallom, hogy mit mondasz. Amivel értelek téged, és így leszek értelmes ember. Aki érti, hogy mit mondasz, és azt cselekszi is. Az Újszövetség nyelvén a hallani és engedelmeskedni ugyanaz a szó, csak az engedelmeskedninél egy igekötő van e-lőtte. Hallani azt jelenti: akuein, engedelmeskedni azt jelenti: hüpakuein. És a hüp azt jelenti: magamat alárendelem. Aki Istennek engedelmes, az hallja, hogy Ő mit mond, és utána alárendeli magát annak, amit mondott. Vagyis hiába határozta el, mint Roboám: megyünk, és szét-csapunk köztük, visszaszerezzük, és meg-mutatom... Ne mutasson meg semmit. Megmutatta eddig, hogyan tudja elrontani a dolgokat. Most már azt kellene megmutatni: mit jelent az Úr szavára hallgatni, és magát annak alárendelni. Itt mindig meg kell alázkodnia az embernek, mert ötleteink vannak nekünk általában, meg elképzeléseink is, meg a nagy akarás is mozog bennünk, különösen, ha oda kell csapni, vagy vissza kell csapni. Isten gyermeke nem csapkod, Isten gyer-meke engedelmeskedik. Alárendeli Isten gondolatainak a maga gondolatait.

Pontosan erről beszélt Jézus Péterrel, és bocsánat, ha most egy másik bibliai történetre kapcsolok át, de csak azért, hogy ezt jobban megértsük. Amikor Cézárea Filippinél Jézus először a-vatta be tanítványait a nagy titokba, hogy mi is az Ő küldetése. Elmondta, hogy az Emberfia azért jött, hogy szenvedjen, megkínozzák, megölik, de a harmadik na-pon feltámad. Péter felcsattan: Nem eshet meg ez vele, Uram! És akkor Jézus mit mond neki? “Távozz tőlem sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, ha-nem az emberi dolgokra.” – így fordítja Károli. És próbálja ezt a nehezen fordítható mondatot az új fordítás így visszaadni: nem Isten szerint gondolkozol, hanem emberek szerint.

Vagyis Péternek a nagy jó szíve dik-tálta azt, hogy Uram, már csak nem halsz meg ilyen fiatalon? Mi úgy szeretünk téged. Ki fog akkor tovább tanítani, és ki fog csodákat tenni? Dehogy engedjük, hogy megöljenek téged! Majd ő... S a gecsemánéi jelenet is mutatja: ott a kard az oldalán, és odacsap a templomi rendőrség sorai közé. Aztán valakit majd csak eltalál. El is talált, s mit vitt ez e-lőbbre? Itt nem vagdalkozni kell, nem csapkodni kell, engedelmeskedni kellene.

Péter itt még emberek szerint gondolkozik. Mély elismeréssel adózhatunk Péternek, hogy így szerette Mesterét, így félti a szenvedésektől és a haláltól. Na, de ember, hát ezért jött Jézus, hogy meghaljon a kereszten. Csak így lehet megoldani, amit mi elrontottunk! Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a bűnös ember visszataláljon Istenhez, értelmes életet éljen, és örök élete legyen, és bocsánatot kapjon. Nincs más megoldás. Persze, hogy fáj ez érzelmileg, de itt most az érzések felett is uralkodik a hit, az engedelmesség. Ez az Isten akarata. Én meg azt szeretném, hogy megmentsem a Mesteremet. Akkor tedd félre azt, amit szeretnél, és akard azt, amit az Isten akar. Ez az engedelmesség. Kérdezem Őt: mit akarsz? Tudomásul veszem, esetleg megharcolom, ha az ütközik az én akaratommal, és a végén áment mondok rá.

Mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te! Ez volt Jézus imádságának a befejező mondata. És ez volt Jézus egész alapállása, szemlélete. Mindegy, hogy mit akarok. Akarjak, persze. Isten adott nekem akaratot. Az arra való, hogy mindig újra alárendeljem az Ő akaratának, és akkor fogok helyes döntéseket hozni. Egyébként ragaszkodhatom a magaméhoz, elmondhatom újra és újra, megpróbálhatom bebizonyítani, hogy mégiscsak jót akartam, s a végén mégis mindig rossz jön ki belőle. És ha ütközöm örökké Isten akaratával, egyszer összetörök az ütközések során, és soha nem tapasztalom meg azt, milyen jó dolog azt mondani és úgy élni: mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.

Ezzel kezdődik, testvérek, hogy egy ember értse és szeresse Istentől rendelt útját, hogy kérdezi. Hogy van benne annyi alázat: nem tudom. Ahogy Salamon és Roboám nem tudott uralkodni, mi ugyanúgy nem értünk sok mindenhez.Van-e ennyi alázat bennünk, hogy kérdezzük Őt? Aki kérdezi, abban már bizalom és hit is van, hogy Isten felelni fog, és jót fog tanácsolni. És valahogy meg fogom érteni. Én itt akadok el a legtöbbször. Nem tudom elképzelni, hogyan fogom megérteni. Az összes többit hiszem, de itt a hitem gyönge pontja: újra és újra ebben kételkedem, hogyan fogom megérteni. Bízzam Őreá! Ha még egy Roboám is a maga süket lelki füleivel megérthette, meghallhatta az Úr sza-vát, akkor az én süketségemet is elveszi Isten.

És az a Jézus, aki azt mondta a süket-némának, hogy nyílj meg és szólalj meg, és ő hallott és beszélni kezdett, az lelkileg is meg tud minket gyógyítani. Ezt sokszor tapasztaltam, és sokan tapasztaltuk már. Higgyük azt, hogy Ő újra és új-ra lehetővé teszi, hogy megértsük. Csak aztán kész legyek csinálni azt, amit meg-értettem! Mert ez sokszor a legnagyobb akadálya annak, hogy megértsük. Aki nem kész az engedelmességre, az lehúzta a redőnyt, és az elválasztja őt Istentől. Aki-nek a szíve kész arra, hogy Uram, bár-mit mondasz, csinálom, az sokkal könnyebben megérti, és nem érti félre Isten tanácsát. Akár egy Semáján keresztül ér-kezik az, akár a Bibliáját olvasva lesz vi-lágos, akár egy igehirdetés után világosodik meg valami. Most már értem: ezt kell csinálni, ezt meg nem szabad csinálni. Azért mert ez nem esik egybe Isten akaratával, ez pedig az Ő akarata.

Az újjászületett embernek adatik meg az, hogy tudja venni, fogni Isten adását. Pál apostol részletesen ír erről a Korinthusi levélben: az Isten bennünk lakó Szentlelke az, aki érti Istent. Enélkül bo-londságok Isten gondolatai az embernek. Enélkül sokszor nem is kérdezi, vagy ami-kor végképp elakad, hirtelen szeretne megrendelni valami tanácsot, aztán csodálkozik, hogy nem érti. Hát antenna is kell ahhoz! Ez a bennünk lakozó Szentlélek. (1Kor 2.)

Azzal kezdődik, hogy valaki eljut oda: Uram, nélküled semmire nem vagyok ké-pes. Jöjj és lakozz bennem, és szülj újjá engem. S elkezdi érteni Isten akaratát, s ha megmarad ebben az alázatban: Uram, én mindig rászorulok a te tanácsodra, adj nekem tanácsot! – és kész engedelmeskedni annak, egyre többet fog érteni. Egyszerre megnyílik a Szentírás, és azon túl, hogy tartalmilag megismerjük, és Istent megismerjük egyre jobban, azon túl időnként egészen személyes és időszerű üzeneteket is megértünk belőle. Egyszerre sokkal többet viszünk haza magunkkal egy igehirdetésből. Nem akadunk el formai jelentéktelenségeknél, hanem az Isten hozzánk szóló üzenete érkezik meg a szívünkig, és úgy megyünk haza, hogy tudom mit csinálok másként. Vagy most már tudom, hogy ebben a helyzetben mit teszek.

Isten olyan kegyelmes, hogy még a Roboámokhoz is küld prófétát. Még az engedetlent is újra és újra megajándékozza az Ő tanácsával. Csak hallgatunk-e az Ő tanácsára?

Olyan nagy ígéret ez a 32. zsoltárban, és ezzel hadd fejezzem be, ahol ma-ga a mindenható Isten mondja: “Bölcs-csé teszlek és megtanítalak, melyik úton járj; szemeimmel tanácsollak téged. (8.v.) De ahhoz, hogy a szemével tanácsolhasson, az én szememnek szüntelenül Őreá kell néznie. Nyilván értjük, hogy ez mit jelent a szó lelki értelmében. Szakadatlanul ennek a vágynak kell frissnek maradnia a hívő szívében: Uram, tanácsolj engem, és ha megértem, bizonyos, hogy engedelmeskedem neked. És minél több-ször engedelmeskedik, annál könnyebben meg fogja érteni.

Kinek a tanácsára hallgatsz? Ez volt a kérdésünk. Isten segítsen minket, hogy mostantól kezdve kérdezzük Őt szüntelenül. Vegyük elő a Szentírást naponta, figyeljünk az igehirdetésben az Ő tanácsára, és legyünk készek engedelmesked-ni neki.

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, ezt a csodát, hogy szóba állsz velünk, nyomorult, engedetlen, ellened oly sokszor lázadó emberekkel. Köszönjük, hogy még a Robo-ámokhoz is van szavad. Köszönjük, hogy oly sok rossz döntésünk után is kész vagy tanácsolni minket. Köszönjük, hogy te magad ígérted ezt: bölcsekké teszel. Adsz nekünk halló szívet, és megtanítasz, hogy melyik úton járjunk.

Olyan sok zsákutcába futottunk már bele. Olyan sok hiábavaló kerülőt kellett tennünk. Sokszor talán el is tévedtünk az útvesztőben. Rossz tanácsra hallgattunk elágazásoknál. Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy te magad vagy az út. Taníts meg minket arra, hogy tényleg kövessünk téged. Hogy egyszerű, hétköznapi döntéseinkben, és az egész sorsunkat, és szeretteinkét meghatározó jelentős döntésekben is, tudjunk engedelmeskedni neked.

Nyisd meg nekünk az ige ajtaját. Add nekünk Szentlelkedet. Tudjuk, hogy Lelked érti igazán gondolataidat. Taníts minket a Lélek által gyönyörködni gondolataidban. Taníts meg Isten szerint gondolkozni, és emelj ki minket a mi nagyon is lapos, keskeny vágányú, szegényes emberi gondolkozásunkból. Segíts látni a láthatatlanokat. Taníts meg feltétel nélkül bízni benned, aki soha senkit nem csaptál még be, és akire mi is számíthatunk minden dolgunkban.

Így hozzuk eléd nyomorúságainkat. Könyörgünk most hozzád különösen is egy gyászoló családdal együtt. Adj nekik nagy veszteségükben igazi vigasztalást. Adj nekik bátorságot ahhoz, hogy a saját szívük keserűsége és sokféle emberi közhely mellett és azon túl, a te kijelentett igédet vegyék komolyan. Legyen a te igéd és ígéreteid igazi vigasztalás, reménység, békesség forrásává az életükben.

Köszönjük, hogy rád bízhatjuk a jövő hetünket. Köszönjük, hogy hű maradsz. Taníts minket is hűségesen ragaszkodni hozzád, és követni azt, amit mondsz.

Ámen.