Istenünk, köszönjük neked ezt az éneket, annyira a szívünkből szólt. Annyi minden zúg, morajlik, kavarog bennünk, sokfajta kétségbeesés, kérdések tömege, a megaláz-tatások elviselése, a sikertelenség vagy éppen az öröm, valami miatti bánat, vagy éppen fellobbanás a szeretetben. Köszönjük, hogy te mindazt, ami most bennünk zúg és zaka-tol, azt helyére tudod tenni, tanítani, bátorítani, inteni tudsz minket, s akarsz is. Köszön-jük Jézus Krisztus, hogy nagyon szeretsz minket. Köszönjük, hogy téged sem meleg, sem hideg, sem semmilyen más külső körülmény nem tart távol ettől a gyülekezettől.

Köszönjük Urunk, hogy eljöhettünk a közösségbe, s lehet szent, élő találkozásunk veled. Kérünk Urunk, hogy a töredékes emberi beszéden keresztül szólalj meg, s kérünk, hogy tedd a szívünket fogékonnyá, hogy megértsük mindazt, amit mondani akarsz!

Megvalljuk Urunk, hogy sokszor annyira értetlenek vagyunk, annyira kemény a szí-vünk, sőt annyira engedetlen a mi szívünk. Újra és újra mondasz valamit, teljesen nyil-vánvaló, hogy mit kellene tennünk, és mégis halogatjuk és nem engedünk neked. Köszön-jük Urunk, hogy nem fáradsz bele abba, amilyenek vagyunk. Köszönjük, hogy nagy irga-lommal és szeretettel most is lehajolsz hozzánk, s újra elmondod, talán ugyanazt, amit már mondtál. Erősíts meg bennünket, hogy megértsük, s aztán megtegyük a szavadat!

Keresztelő János bizonyságtétele már a következő napon megtermette a maga gyü-mölcsét. Ahogy Jézus folytatta földi, tanítói útját, másnap ketten csatlakoztak hozzá.

Az első indítás tehát Keresztelő Jánostól jött. Ő volt az, aki először kimondta Jé-zusról: “Íme, az Isten Báránya!” s mind-azt, ami történt, János nagyon pontosan és történeti hűséggel leírta. Hozzáteszi még azt is Keresztelő János, hogy ő nem vízzel fog majd keresztelni, hanem Isten Szent-lelke kereszteli bele az Isten népébe, az egyházba mindazokat, akik Jézus Krisztust követik és elfogadják.

Ma este arról lesz szó, hogy az első ta-nítvány, akiről János beszél, András, hogyan találkozott Jézussal, és mi lett ennek a találkozásnak a következménye? Az And-rás név görög eredetű tulajdonnév, de ezt a nevet az ókorban a zsidó származásúak is szívesen felvették. Péter testvére volt András. A Genezáret tó partján volt egy kis halászati cégük. Aztán, amikor apjuk meghalt, akkor örökölték azzal a pár emberrel ezt a kicsiny halászati üzemet. Bet-saidában volt ez a kicsiny kis cég, ott, a-hol Jézus megérinti majd háromszor is azt a vakot, aki meggyógyul a Jézussal való találkozás után.

Keresztelő János szavait meghallva indul el tehát András és János Jézus után. Jézus pedig észrevette, hogy két férfi követi őt, és azt kérdezi tőlük: “Mit kerestek?” Valahogy így indulhat el a legtöbb élet az Isten útján, Krisztus követésére. Valaki hallja valakitől azt, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Isten előre eltervezett szán-déka szerint fölébred a szívében az érdeklődés. Sokmindent tudott talán addig is Isten dolgairól, ahogy tudott Keresztelő Já-nos által András meg János is, de most va-lami egészen újat hallottak, erre fogékonnyá vált a szívük, és elindulnak Jézus után.

Azt mondja Keresztelő János: “Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” Lehet, hogy Andrásnak fogalma sem volt arról, hogy mi az, hogy az Isten Báránya? Ezt a teológiai szakkifejezést, a-mely ószövetségi kifejezés, nem biztos, hogy értette. Bár akkoriban jellemző volt a felnőtt férfiakra, aki a zsidók hagyományát megtartotta, hogy értették ezeket a szavakat, és tudták, mert vallásosan műveltek voltak, hogy mit jelent ez a teológiai kifejezés, hogy az Isten Báránya. Összefüggött ez a kifejezés az ószövetségi áldozatbemutatással, amikor a főpap egyszer egy évben bement a Szentek szentjébe, a levágott bárányra előzőleg rátette a kezét, arra átvitte Izrael bűnét, s aztán a vérét, amelyet kiontottak a báránynak, rá-hintette az oltárra. Ezért is figyel fel mind-járt András arra, ki lehet az, akire Keresz-telő János, az ő addigi tanítójuk azt mond-ja, hogy: “Íme, az Isten Báránya!”

Jézus Krisztus azóta is eljön az istentiszteletekre, ezt a legtöbben nem is gondolják végig. Olyan megszokásból, negyed hat van, vagy öt óra, indulni kell a templomba. Jó nem elkésni, mert az kellemetlen, vagy legalábbis jó lenne, ha az lenne. Eljövök, mert Jézus eljön. És Jézus visszakérdez mindnyájunkra nézve, hogy: “Mit kerestek?” Mit kerestek itt a templomban? Miért jöttetek? Miért jöttünk ide mindnyájan? Megszokásból? Itt legalább hűvös van? Menekülhetünk a meleg elöl? Általában olyan fogható igehirdetések hangoznak, hol jobbak, hol ke-vésbé jók, de mégis csak talán jó eljönni. Kicsit tudunk együtt énekelni is, aztán lehet ott jókat beszélgetni a lépcsőn még utána, vagy hazafelé menet, vagy itt a parkban. Nem biztos, hogy arról, ami elhangzott, de legalább leülhetünk és megbeszélhetünk bizonyos dolgokat. Olyan jó úgy együtt len-ni. Olyan vallásos klubszerű sokszor.

Jézus azonban kérdez. Testvérek, ide nem lehet következmények nélkül jönni, mert az Isten azt szeretné, hogy ne jöhessünk úgy ide. Ő kérdez. Sokszor belül a szívben szólal meg. Lehet, hogy egészen másról van szó, mint ahogy ezt nem régen valaki elmondta, hogy arról a témáról nem is esett szó, de belül beleakadt egy kérdés, mint halba a horog. Ez, lehet, hogy ez az, ami miatt megsötétedett az életem, ami miatt megálltam a hitben, ami miatt nem tudom a gyerekeimet úgy nevelni, a-hogy kellene? S aztán ez az asszony rádöbben arra, hogy igen. Azt a kérdést ott Isten tette föl.

Amit Ő mond, ami itt elhangzik, ami üzenetté válik a számunkra abból fény lesz mások számára rajtunk keresztül, vagy bezárt ablakok maradunk, amin keresztül semmi nem árad ki?

András életében minden megváltozott. Elment Jézushoz beszélgetni, és Jézus elkezdett vele beszélgetni. Ettől a beszélgetéstől átformálódott az élete. Vagyis, és ez az első, amit megjegyezhetünk, hogy Andrást lehetett tanítani, mert András hajlandó volt tanulni Jézustól. Sajnos a hívők egy részére nem ez a jellemző. Nem óhajtanak és nem akarnak tanulni. S nem akarnak haladni a korral sem. Csak egy-két kérdést hadd tegyek fel. Mennyire érdekel minket a ország sorsa? Mennyit tudunk a jelenlegi állapotáról? Most ebben minden benne van: az emberek lelki állapotáról, a szociális helyzetről, a gazdasági helyzetről, a politikáról, a politikai pártok működéséről. Ez olyan, hogy jobb nem is beszélni az egészről. Nem tartozik ez a hívőkre. Az egész kérdésről, ami például az országházban ma történt, vagy milyen lehetőségünk van arra, hogyha hívő keresztyének vagyunk, beleszóljunk ennek az országnak a sorsába, a jövőjébe. Kik lesznek a vezetők, az egyháziak, a gazdasági vagy a politikai vezetők? Vagy mi történik az országon vagy az egyházon belül? Vannak pontos, szakszerű információink, mert lehetnének, de vesszük a fáradságot? Ezeken a pontokon tud minket az Isten tanítani, mert tanítani egyébként, vagy kapkodni fogunk majd májusban a választások előtt, és futunk ide-amoda, és bevesszük a különböző maszlagokat, és utána meg csodálkozunk, hogy kik ültek a nyakunkra. Vagy pedig hajlandóak vagyunk nyitott szívvel, Istentől kapott értelemmel, megújult értelemmel odaállni az Isten elé és azt mondani: Uram, taníts ezeken a területeken is, meg taníts lelkileg is!

Valaki nem régen, aki egy komoly hí-vő keresztyén, föltette azt a kérdést: Nem értem, hogy az egyház miért ragaszkodik annyira, hogy iskolákat kapjon az államtól? Ennek az embernek halvány fogalma nincs arról, hogy mi történt ebben az országban a háború után, s keresztyén ember. Nem tudta azt, hogy ezeket az iskolákat egyszerűen elrabolták. Testvérek, ezeket abból építették föl, amit a mi szüleink, nagyszüleink és nagyszüleink szülei összekuporgattak koronában, pengőben meg forintban, ha nem tudnánk. Ez a mienk, mindegyik, kivétel nélkül. Fillérekért vet-tek téglajegyeket, hogy a gyerekeiknek, vagy a gyerekeik gyerekeinek, nekünk, meg a mi gyerekeinknek olyan iskoláik legyenek, ahol nem csak megtanulják jól a ma-tematikát, fizikát meg a történelmet, hanem ahol kapnak egyfajta keresztyén tanítást is, ahol egyfajta erkölcsre próbálják nevelni még akkor is, hogy ha a valláserkölcsi nevelés nem azonos a krisztushittel, Krisztusba vetett hittel, de mégis csak volt egyfajta hit. Mint ahogy András hallott Jézusról. Ez az ember megkérdezi, hogy miért ragaszkodik az egyház az iskoláihoz? Teljes homály és a teljes tudatlanság, pedig csak egy kicsit kellene olvasni, és utánanézni a dolgoknak.

Nem tudom, hogy legalább egy napilapot szoktunk-e minden nap elolvasni, vagy egy olyan folyóiratot, amiben a héten történt eseményeket összefoglalják? Egy kormánypártit, meg egy ellenzékit, még egy-kettő akad, nem sok van már, legtöbbet kiirtották, de azért még mindig lehet tájékozódni, összevetni. Vagy ráhagyjuk magunkat a televízió híradásaira, amelyet kifejezetten, szándékosan nemzetromboló céllal szoktak vetíteni, és a tu-dósítások is olyanok, amilyenek. Vagy fel-nőtt módon gondolkodunk, odaállunk Isten színe elé, és magunk próbáljuk az ország eseményeiből kiszűrni mindazt, ami értelmes dolog, amire érdemes odafigyel-ni, és ami már most segíthet nekünk abban, hogy amikor majd a szavazatunk- kal befolyásolhatjuk ennek az országnak a vezetőit, ki lesz és ki nem lesz, akkor az Isten szerint való módon megharcolva, imádsággal megküzdve tudjuk majd meg-tenni.

Testvérek, mi tanítható emberek vagyunk? Inthetőek, formálhatóak, tanácsol-hatóak, vagy mi vagyunk az ügyeletes oko-sok, akik már mindent tudnak? Gyere csak nyugodtan, kapásból, zsebből lövöm a vá-laszt. Vagy pedig alázatosan belátjuk időn-ként, hogy nem tudunk válaszolni bizonyos kérdésekre. Nem azért engedett Isten legutóbb megszégyenülni talán némelyünket, mert azt hittük, hogy mi már min-dent tudunk, és olyan nagyra voltunk saját magunkkal? S akkor Isten fogott minket, és egy polccal lejjebb tett. Azt mond-ta, hogy: akkor kezdjük innen újra! Mert olyan magabiztos voltál, akkor most kezd-jük együtt újra! Akarsz tanulni, mert akkor tanítlak?

Jézus Krisztus szeret minket annyira, mert szerette Andrást is annyira, hogy tanítani akar minket újra és újra. Tanítani arra például, hogy hogyan érthetjük jól az Isten vezetését. Hogy ne ragadjunk ki egy-egy bibliai verset a helyéből, és ne értsük félre, és tegyünk fel rá arra lépéseket és döntéseket, s amikor nem úgy sikerül, ahogy vártuk, és összeomlik sokmin-den, ne jussunk ilyen útra, hogy megértsük, hogy mi lehet Isten akarata, és mi biztosan nem az.

A Mt 7,29-ben azt olvassuk Jézusról: “Hatalommal tanított.” Erő áradt a szavaiból, lényéből, cselekedeteiből, és ez az erő betegségeket gyógyított meg, démonokat űzött ki, s ami addig soha, de soha nem történt meg, halottak támadtak föl.

Lehet tanulni Jézustól, lehet hinni, sze-retni, megbocsátani, lehet megtanulni, hogy jól értsük az Isten vezetését és tanácsát.

András a személyes találkozás és beszélgetés során megértette és megtanulta, hogy Jézus a Messiás. És mi történik? Azt olvassuk, hogy az az első, hogy a beszélgetés után elmegy Simon Péterhez, aki a testvére volt Andrásnak. Mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mond-ta neki: “Megtaláltuk a Messiást.” Három szóban az evangélium lényege. Megtaláltuk a Messiást. Micsoda öröm lehetett ez. Az évezredes zsidó várakozás beteljesedett. Nem csak úgy, hogy hallottak valami hírt, hanem élőként találkozott András a megtestesült, a testté lett igével, a felkenttel, az Istentől küldött Messiással. Rohan, és azonnal elmondja Péternek. Te Péter, beteljesedtek amit a próféták mond-tak. Megtaláltuk a Messiást. Fantasztikus. Él, itt van köztünk, gyere, nézd meg te is, találkozzál vele te is! Péter, eljött az Istentől küldött Szabadító. Itt van az Isten országa köztünk. Erre mutatott Jézus éle-te, és Jézus halála is.

András elmegy és elmondja, hogy: “Megtaláltuk a Messiást!” Testvér, te meg-találtad? Megtalált téged, vagy csak te hiszed azt? Mekkora különbség? Azt hiszem, hogy megtaláltam, vagy tudom bizo-nyosan, mert az Isten mondta, hogy meg-talált engem Jézus, a világ Megváltója.

Testvérek, akit megtalált, aki megtalálta Őt, az nem tudja magában tartani. Az megy, legalább csak ennyit mond, meg-találtuk a Messiást. Él a Messiás, van Meg-váltó, van Szabadító.

Eszembe jut valaki, akinek nagyon rossz a lába, alig tud menni, s mégis valahogy elkezdett abban a házban beszélgetni a lakókkal, s aztán az egyik lakó a bizonyságtételére megtért. S képes ez a testvér a rossz lábával naponta többször is emeleteket megmászni, gondozni, ápolni, mostmár fizikailag is azt, aki beteg, s aki lehetséges, hogy nem gyógyul meg. Hallott Jézusról ez a testvérünk, komolyan vette, amit Jézus mondott neki, és aztán bizonyságtétellé vált az életében, s nem állt meg itt, cselekedetté vált. Elment, elmondta, hogy van Messiás, én tudom, hogy kicsoda, te nem akarsz vele találkozni? És a másik akart, furcsa módon. Akart, mert az emberek nyitottak arra, ami az Isten szeretetét és kegyelmét jelenti. S mostmár ketten, illetve hárman van-nak hívők, s lehet hogy gyarapodik majd a számuk.