Alapige: Mt 11,28-30.

“Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.”

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk, csak azt mondhatjuk a te szent színed előtt, hogy nem vagyunk méltók arra, hogy magad elé engedj minket. Köszönjük, hogy most újra nem az ítélő Isten elé kell állnunk, hanem a kegyelmes, könyörülő és megbocsátó Istennel találkozhatunk.

Mindenható Istenünk, ha magunkra nézünk, akkor azt látjuk, hogy nincs érdemünk és nincs mentségünk előtted. Így csak úgy merünk hívásodra eléd állni, ahogyan énekeltük. Jövünk, semmit nem hozva, Jézus keresztjébe fogódzva. Meztelen, hogy felruházz, árván, várva, hogy megszánsz. Kérünk, moss meg minket és tisztíts meg, mert nélküled elveszünk!

Köszönjük, hogy színed elé jöhetünk, s te azt akarod, hogy megmeneküljünk, hogy üdvözüljünk, hogy megismerjünk téged, az egyedül igaz Istent.

Ámen.

Igehirdetés

Így tavasz felé sokan mondogatják azt, hogy kimerültek testileg. Az embereken látszik a tavaszi fáradtság. Hosszú volt a tél, és a legtöbbünk szervezetéből kiürültek a vitaminok, vagy legalábbis azok nagy része, és ez testi fáradtságot okozhat. Elfáradunk, és hamar elálmosodunk. Ez persze nem csak testileg igaz, hanem lelkileg is. Olyan is van, hogy tavaszi fáradtság lelkileg.

Ézsaiás könyvében a 40. fejezetben ezt olvassuk: “Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.” És a fáradtsághoz sok-minden hozzájárulhat. Nem volt ismeretlen az ilyenfajta testi és lelki fáradtság Jézus korában sem. Izráel népe bizonyos értelemben belefáradt abba, hogy várta a Megváltót, és nem érkezett meg. Várták a Messiást, és amikor Jézus eljött, akkor nem hitték el, hogy ez va- lóság lehet, hogy igazán Ő a Megváltó, és Ő a Szabadító. Nem véletlenül hang- zik el ez a messiási szózat, hívás Jézus szájából: “Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok néktek.”

Testvérek, gyógyszer volt ez a mon-dat Jézus korában, az akkori embereknek, és bizony gyógyszer lehet a számunkra is, akik ma élünk, s akiknek az élete valójában nem sokban különbözök azokétól, akik Jézus kortársai voltak. Mindig is két csoportja volt az embereknek. Voltak olyanok, akik éltek Isten szavával, az igével, a bátorító üzenettel, és az gyógyszerré vált a számukra, és minden más lett az életükben. És voltak, és vannak olyanok is, akiknek nem kellett Isten szava, elutasították, s elutasítják azt, és így az életükben minden marad a régiben.

Isten szava mentő orvosság. Ha valaki él vele, ha valaki komolyan veszi az Isten szeretetét, a bűnbocsánat lehetőségét, annak megváltozik az élete. Mivel Jézus azt mondta ott, akkor, hogy jöjjetek énhozzám mindnyájan, ez azt jelenti, és jelentheti a számunkra, hogy egyikünk sem kivétel az alól, hogy szüksége van arra, hogy Jézus Krisztussal találkozzon, és az Ő hívására igent mondjon. Akárhogyan is gondolkodunk Jézus felől, elismerjük Őt Istennek, vagy nem tartunk még ott. Tagadjuk Őt, vagy már nem tagadjuk, de még nem is hiszünk benne igazán. Mivel azt mondja Jézus, hogy jöjjetek énhozzám mindnyájan, ezért a ma esti üzenete Istennek mindnyájunknak szól.

Nézzük meg először azt, hogy ki az, aki hív magához minket? Nem kell bizonyítani Jézus Krisztus istenfiúságát. Azt a Szentírás egyértelműen bizonyítja. Aki veszi a fáradságot, és kinyitja a Biblia lapjait, s elolvassa mindazt, amit Jézusról mond a Szentírás, annak számára ez egy idő után teljesen nyilvánvalóvá válik. Mint a Ben Hur című könyv írójának, aki annak fogott neki, hogy írjon egy könyvet arról, hogy miért hazugság a keresztyénség, s ehhez meg kellett ismerni a Bibliát, hiszen azt akarta cáfolni, és a végén megszületett az a regény, amiből film is készült, ami bizonyítja, hogy Jézus élt, bizonyítja azt, hogy Jézus Megváltó volt, és az Isten Fia.

Egyedül ő mondott ilyet, egyetlen más, akiről olvasunk, vallásalapítóról, noha Jézus nem azt volt, senki más nem mert ilyet mondani: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, mert én meggyógyítom, mert van rá hatalmam, az élet közben szerzett sebeiteket, a beteg szíveteket, letörlöm a könnyeiteket, bocsánatot és bátorságot adok nektek, sőt örömmel és reményteljes jövővel tudlak titeket meg-ajándékozni.

Ha Jézus nem lett volna Isten Fia, s ezt a szavát, mondatát komolyan vette volna mindenki, akkor egyrészt agyonnyomta volna a tömeg, másrészt Jézus beleroppant volna idegileg abba a sok nyomorúságba, amit végig kellett volna hallgatnia. De Jézus Isten Fia volt, és most is az. Ezért Ő valóban tudja és ismeri kinek, kinek személyesen az életére nézve a megoldást.

Jézus ura az életnek, és ura a halálnak is. Nem semmisül meg az Őt elérő nyomorúságok súlya alatt. Tudja azokat kezelni, sőt tud rajtunk segíteni, s ad azokban megoldást. Mert igazi megoldást valóban csak Ő tud adni. Manapság az élet százezerféle nyomorúsága között annyiféle megoldást kínálnak, de arról már kevésszer beszélnek, hogy miközben az emberek a különböző megoldások csapdájába esnek, igazit, véglegeset, örökkévalót, az életen túlmutatót, ami érvényes a halál után is, nem tud senki más adni, csak a mindenható Isten Fia, Jézus Krisztus.

Amikor Jézus meggyógyított egy vakot, a gyógyulás után az a vak csak annyit mondott: “Vak voltam, és most látok.” Nem tudom hogy csinálta Jézus, de nem láttam, és most látok. A sánta fölkelt, és ugrándozva ment tovább. A leprások visszamehettek a szeretteik kö-zé, mert találkoztak Jézussal, és Jézus, a világmindenség királya tökéletes és teljes megoldást, gyógyulást adott. Mindent jól tett. Soha nem hallottam még olyan emberről, aki Jézushoz fordult volna, de úgy igazán, szívéből és őszintén, és Jézus Krisztus válasz, vagy megoldás nélkül bocsátotta volna el. Az a Jézus hív magához, aki ugyanaz, mint aki kétezer évvel ezelőtt élt, aki itt volt közöttünk, szolgált és gyógyított.

A Biblia azt mondja róla, hogy Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ugyanaz, nem változik. Ma ugyanúgy meg lehet találni Őt, mint ahogy meg lehetett találni Jeruzsálem utcáin, s lehetett vele beszélni.

Nézzük meg másodszor azt, hogy kinek szól az Ő hívása? Egyrészt olyanoknak, akik magukat egészségesnek tartják, de a szívük mélyén mégis csak lehetnek olyan bajok és kérdések, amelyekről nem szívesen beszélnek, vagy amelyeknek a terhe nyomja őket, szinte már agyonnyomja, de úgy érzik, hogy erre nincsen megoldás. Mennek egyik embertől a másikig. Talán egyik lelki-gondozótól a másikig, s nincs megoldás, mindenki mást mond. Mindenki más megoldást javasol. Nem kellene megpróbálni most már csak Jézusnál? Ő azt mondja, hogy mindnyájan gyertek énhozzám!

Szól tehát az istenfélőknek, és szól azoknak is, akik nem ismerik Istent. Jöjjetek énhozzám mindnyájan! Vagyis nincs különbség az Isten előtt. Testvérek, ki az közülünk, akinek nincsen szüksége arra, hogy odamenjen Jézushoz, és vele beszélje meg a kérdéseit és a problémáit? Ki az közülünk, akit ne fárasztana az élet? Az élet mindennapi terhe vagy terhei, a családi gondok vagy nehézségek, a gyász, a magányosság, az, hogy nem érti meg senki, vagy nem törődik vele senki sem, vagy magára maradt, megöregedett, és nem kell már senkinek sem. Jézus azoknak is, s ezeknek is, nekünk mindnyájunknak mondja: Gyertek énhozzám! Akikre ránehezedik a ma terhe, vagy akiket nyomaszt a múlt árnyéka, s akik félnek a jövőtől. Jöjjetek énhozzám mindnyájan, kivétel nélkül!

Vagy nem vagyunk megterhelve a-miatt, hogy szembetatálkozunk napon-ta önmagunkkal? Én nem tudom, titeket nem szokott terhelni, hogy milyenek vagytok? Mert engem időnként nagyon. Tudom, hogy sokan elfogadnak, főleg a családban, meg szeretnek így is, amilyen vagyok, de én nagyon szeretnék sok mindenben változni, sőt akarok is, nem csak szeretnék, de időnként nagyon nehezen viselem el magamat. Nekem is, nektek is szól Jézus, hogy jöjjetek énhozzám. Hozzátok hozzám a terheiteket! És én olyan nyugalmat és békességet adok néktek, amilyet senki más nem tud adni.

Egyaránt szükségünk van mindnyájunknak Isten szavára, hogy másképpen éljünk tovább, mint ahogy eddig. Kinek erre, kinek arra van szüksége. Kinek vigasztalásra, kinek bátorításra, kinek arra, hogy Isten megítélje egy bűnét vagy a bűneit. Kinek az Isten vetése kell, más-valakinek az Isten bocsánata, a reménység, amit csak Ő tud megadni. Isten nem személyválogató. Egyforma szeretettel szereti azokat, akik már az övéi, és szereti azokat is, akik még csak keresik, és még nem ismerik Őt.

Arról szól, hogy nála lehet gyűjteni erőt, s aki hozzá megy, az magát Jézus Krisztust kapja ajándékba. Az Ő szent, tiszta lényét, személyét. A vele való ben-sőséges közösséget, egyesülést lelkileg. Eggyé válik Jézus és a tanítvány. S miközben szünetet tart, és isteni szünetet tart, s kiveszi a teher alól, ad neki erőt, feltölti, s aztán visszahelyezi az életébe. Aki így lesz az Isten tulajdona, az vallja a Heidelbergi Káté szavaival együtt, hogy többé már nem a magamé vagyok, hanem az én hűséges Megváltómnak a tulajdona lettem, aki engem megőriz, számon tart, aki rólam gondoskodik, tenyerén hordoz, markaiba metszett föl engem, nevem ott van szüntelen előtte, aki gondoskodik rólam mind életemben, mind halálom óráján. Ez a hívás valójában azt jelenti: gyere énhozzám, és vállalj velem közösséget, mert én vállal- lak téged! Nem küldlek el, úgy, ahogy vagy, elvállallak, elfogadlak, megtisztítlak – ha arra van szükséged –, újra lábra állítlak, miközben véget ér az a szünet, amit velem töltöttél, s aztán tudsz nekem örvendező szívvel szolgálni.

Ha körülnézel most, vagy ha magadba nézel, nem erre van ennek a világnak leginkább szüksége? Neked nem erre van leginkább szükséged, ha még nem történt meg, hogy újjászülhessen Jézus Krisztus? Új szívet adjon. A régivel magad sem tudsz mit kezdeni. O-lyan szívet és erőt ad, amellyel szembe tudunk nézni az utolsó ellenséggel, a halállal is.

Pár napja mondta el valaki, hogy egész váratlanul meghalt az, akit nagyon szeretett, s olyan jó volt azt látni – ha nem értjük félre ezt a kifejezést –, ahogyan szembekerült ez a illető a halállal, de mivel ott volt Jézus a szívében, hűséges Megváltója és gazdája volt, egészen másképpen ment át az életből a halálra.

A negyedik, amit mond Jézus, az egy kérés. “Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű.”

Mondhatná valaki, hogy nem elég az én terhem, meg igám, még a nyakamra akar tenni más valamit is, elég a sajátom is! Akkor azt javasolja Jézus, hogy vegyétek magatokra az én igámat? Elég nekem a sajátom is! Furcsa az talán, hogy a teher alatt roskadozóknak nem azt mondja Jézus, hogy leveszi róluk a terhet, hanem azt mondja, hogy vegyék magukra, vegyünk magunkra olyat, amit Ő ad. Igát ad, de olyat, ami testre szabott. Itt is nagyon fontos az eredeti görög kifejezés. Azt jelenti, hogy méretre szabott, ránk illő. Amikor egy igakészítő olyat készített, ami arra az állatra illő volt, az nem sebezte ki az állat nyakát. Abban tudott dolgozni, abban tudott húzni. Tehette jól a dolgát, nem sebezte fel, nem bántotta az iga.

Vagy ez a kifejezés azt is jelenti, hogy a káva, amelyre a vízhordó vödröket akasztották, úgy volt elkészítve, vagy úgy volt kipárnázva, hogy nem bántotta annak a vállát – leginkább asszonyok hordták a vizet –, akiknek a vállára tették azt. Vagy ami itt szerepel kifejezés, az azt is jelenti, hogy két állatot fogtak be egy igába. Egy idősebbet és egy fiatalabbat. A fiatalabb kezdett rugódozni az iga ellen, erőlködött, próbálkozott kibújni, de aztán az idősebb lassan belevonta a maga teherhordó rit-musába, és az idősebb ritmusát vette fel a fiatalabb. A tapasztaltabbét a tapasztalatlanabb. S aztán együtt tudtak húzni. Olyanná vált így a teherhordozás, hogy egyik állat nyaka sem vált sebessé. E-gyik sem erőltette túl magát. Teher volt mind a kettőjük számára, de együtt húzták, és így mindegyiknek könnyebb lett.

Micsoda ajándékot kínál Jézus? Azt mondja, hogyha magadra veszed, amit Ő ad, akkor Ő segít húzni. Együtt hord-hatjuk a terhet Jézus Krisztussal. És miközben ezt tesszük testvérek, rádöbbenünk, hogy az egész életünk terhét Jézus viszi. Bizony felvitte a golgotai keresztfára a mi átkos, Istentől elfordult, megnyomorodott életünket. Magára vet-te a bűneink terhét és igáját. Elvérzett alatt a golgotai kereszten, s még utána is azt mondja azoknak, akik az Ő hívását elfogadják, komolyan veszik, vigyük e-gyütt. Hordozzuk együtt. Sőt, én hordozlak titeket. Örökkévaló karjaimmal tartalak.

A végén azt mondja, hogyha valaki vele hordja az élet terhét, meg azt, amit az Isten rátesz – Ő tudja, hogy miért és hogyan –, az szelíddé válik. Tanuljátok meg tőlem! Az itt szereplő szó pedig azt jelenti, hogy az Istentől való teher az szelíddé tesz és megerősít. Furcsa, nem? A teher megerősít.

Ki tud szelíd és alázatos szívű lenni Jézus nélkül? Senki sem. Ki tudja a maga indulatos természetét legyőzni? Alázatos emberré válni magától? Ez senkinek nem sikerülhet, csak Istennel. Ez tényleg kardinális kérdés, szívügy, szívbeli kérdés, hogy lesz-e szelíd szívünk, vagy pedig nem. Jézus azt mondja, hogy tanuljátok meg tőlem. Aki csak akar tanulhat nála és tőle. Ő alázatos volt és szelíd, egészen a keresztfának haláláig. Aki akar tanulhat tőle. Tanulhat vele együtt, mert Jézus Krisztus hordoz min-ket, és vele a terhünk is egészen másképpen alakul.

Nem hagy el minket, és nem távozik el tőlünk. Sőt Jézus végzi el mindig a többet. Ma este is Ő teszi meg a hosszabb utat feléd. Idejött, hív téged. Neked csak annyit kell tenni, hogy kimondod: Igen, Uram! Köszönöm, hogy régóta keresel és hívsz magadhoz. Bocsásd meg hogy halogattam, hogy azt hittem, hogy megy az élet nélküled, hogy meg tudom oldani a problémáimat, elbánok a nehézségeimmel, megvalósítom önmagam. Aztán mi lett belőle, meg mi lett belőlem? Gyertek énhozzám mindnyájan, akár hívők vagytok, akár keresők, akár istentagadók, mert velem együtt tudjátok vinni majd a terheket!

A felelősség mostantól kezdve nem az övé, a tied. Mit mondasz erre? Mi a válaszod? Gyertek énhozzám! És te mit mondasz? Itt vagyok Uram, megyek, le-gyen a te szent akaratod szerint, s akkor igaz lesz mindaz, ami a keresztyén emberekre olyan jellemző, hogy van bennük szeretet, öröm, békesség, önmegtartóztatás, türelem, s tudnak bizonyságtévő életet élni.

Imádkozzunk!

Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük a mindnyájunknak szóló bátorítást. Köszönjük, hogy aki tehozzád jön, szavadra igent mond, azt te semmiképpen nem küldöd el magadtól. Köszönjük, hogy belőled személyválogatás nélkül a szeretet sugárzik ránk, és aki csak hozzád megy, az ezzel a szeretettel találkozhat.

Urunk, hallottuk hívó szavadat. Könyörülj meg rajtunk, hogy ne menjünk úgy el most innen, hogy nem törődünk azzal, mi lesz velünk, mi lesz a lelkünkkel bűneink bocsánata nélkül! Segíts változni! Szülj újjá minket! Tégy velünk belátásod szerint, csak könyörülj a mi nyomorult, elrontott, tönkrement életünkön!

Köszönjük Urunk, hogy megszánsz minket, s a csöndben megszólalsz és beszélsz velünk. Hadd beszéljünk most mi is hozzád! S kérünk, ha a te akaratod szerint való az, amit mondunk, hallgass meg minket!