Textus: Mt,26, 47-60. (részletek)

Alapige: Lk,22, 60-65.

“Péter azonban ismét tagadta: “Ember, nem tudom, mit beszélsz.” Még beszélt, amikor hirtelen megszólalt a kakas. Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: “Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” Aztán kiment, és keserves sírásra fakadt. Azok a férfiak, akik őrizték Jézust, gúnyolták és verték őt, majd eltakarták a szemét, és ezt kérdezték: “Prófétáld meg, ki ütött meg téged!” És sok más szidalmat is szórtak rá.”

Imádkozzunk!

Köszönjük Jézus Krisztusunk, hogy szent, tiszta és ártatlan életedet odaadtad mindnyájunkért. Köszönjük, hogy emlékezhetünk erre a te tettedre, amellyel megváltottad ezt a világot, s akik ezt a megváltást elfogadják, azok hozzád tartoznak, és azoknak örök életük van.

Köszönjük, hogy ma este újra lehetőséget adsz nekünk arra, hogy végiggondoljuk mindazt, miközben hallgatjuk, ami veled történt, hogy vajon velünk megtörtént-e az, hogy megismertünk téged, az egyedül igaz Istent?

Köszönjük, hogy a te igéd ma is élő és ható, és nem tér vissza üresen, hanem elvégzi, megcselekszi a te akaratodat. Szólj hozzánk Jézus Krisztusunk, mi figyelünk rád!

Ámen.

Igehirdetés

Ha meg kell is halnom veled, nem tagadlak meg téged – mondta Péter Jézusnak egy ünnepélyes órán, és hitet tett a Mester mellett való hűségéről. És valóban bizonyítja is ezt. Amikor elfogják Jézust, akkor még kardot rántani is képes Jézus mellett, és aztán mégis Krisztus-tagadó ember lett belőle.

Mi hajlamosak vagyunk talán mind-nyájan nagyon szigorúan megítélni Péter cselekedetét, de ne ítéljünk elhamarkodottan. Egyáltalán ne ítéljünk, hiszen nem voltunk ott Jézussal három éven keresztül. Nem jártuk be Galilea vidékét. Nem hallgattuk Őt személyesen, nem láttuk elfogását, életének a végét. Ne ítéljük meg könnyen Pétert!

Nyilvánvaló, hogy sem nagyítani, sem kicsinyíteni nem kell és nem szükséges Péter bűnét, de sose felejtsük el azt, hogy a Krisztus-tagadók mindig a Krisztus-követők soraiból kerülnek ki. Aki soha nem ismerte Jézust, annak nincs lehetősége és módja arra, hogy megtagadja Őt.

Péter, aki olyan nagyra becsülte és tartotta önmagát, ott a főpap udvarában megtanulta, nagyon könnyű Jézus követésében elbukni. Nem meghalni Jézusért, hanem a követésében elbukni. Igaz, Péter is halálra jutott, de egészen másképpen. Péter ott nem Krisztus mártírja lett, hanem ami a tanítványság lényege, az tört össze Péter életében.

Háromszor tagadja meg Jézust, pontosan úgy, ahogyan azt a mester előre megmondta. Ő teljes akarattal, emberi energiával és erővel akarta követni Jézus Krisztust, csak valahol a szíve hiányzott, azt nem adta oda igazán a Mesternek, s ezért egy válságos pillanatban, amikor úgy érezte és úgy látta, hogy minden elveszett, nem tudott hűségesen megállni Jézus mellett. A szívében nem tudta elfogadni Jézus Krisztus életét és halálát. Már akkor, amikor Jézus először beszélt a tanítványoknak az Ő kereszthaláláról, azt mondta neki Péter, miközben a többiek hallgatták a Mester szavait, hogy “Isten mentsen, ez nem es-het meg veled.”

Amikor Jézus megmosta a tanítványok lábát, és ott a többiek megint csak végighallgatják mindazt, amit Jé-zus mond: “Mindnyájan elhagytok engem, mert megbotránkoztok bennem.” Akkor Péter fogadkozik erősen: “Hogy-ha mindnyájan elhagynak is és megbotránkoznak benned, én kész vagyok akár halálra is menni érted.”

Péter nem Isten erejével cselekszik, és nem a Szentlélek vezetése alatt él ekkor még. Azért olyan megdöbbentő, nem, hogy három éven keresztül együtt lakott, élt Jézussal, és még mindig csak itt tart? Fogadkozik, s aztán nem tartja meg, amit fogadott az Isten előtt?

Testvérek, mi is olyan szívesen mondjuk, vagy legalább is némelyek, hogy hány éve járunk már Jézus Krisztussal. Nekünk mindig a mennyiség a fontos, az évek száma. De vajon mennyire látszik meg az rajtunk, hogy hány éve járunk Jézussal? Mert Jézusnál min-dig a minőség a fontos, a szívünk állapota, odaszántsága, az engedelmesség. Amikor Péter, akit más néven kősziklának is nevez a Szentírás, rádöbben arra a tagadása után, hogy mit cselekedett, teljesen összeomlik.

Micsoda törékeny Kéfások, kősziklák vagyunk mi mindnyájan? Milyen tö-rékeny lelkületű emberek, s mennyire képesek vagyunk arra, hogy az élet egy súlyos helyzetében – ha Jézussal járunk is –, olyan könnyen hallgassunk, ne szóljunk semmit mellette, vagy akár szóljunk ellene is, ha a bizonyságtétel veszélyeztetné az életünket.

Péter azzal, hogy megtagadta Jézust, elkerülte a mártírhalált, de nem kerülte el azt a fajta halált, ami azt jelenti, hogy meghalt az akaratára nézve. Péternek halálba került az önbecsülése, a tisztessége, a becsülete, mindaz, ami számára a tanítványságot jelentette, amire olyan büszke volt Halálba került valami más is, aminek éppen ott volt az ideje, az a vallásos meggyőződése, hogy ő igazi Krisztus-követő, pedig csak vallásos em-ber volt. Kiderült, hogy mennyit ér Péter hite, s kiderült az is, hogy sem ő, sem mi nem tudunk meghalni Jézusért, hanem Jézus Krisztus halt meg mindnyájunkért.

Testvérek, Jézus hűsége igazi. Jézus nem futott el. Nem szaladt el, amikor veszélyeztetve volt a élete. Még az utolsó percben is, ott a Gecsemáné kertben a tanítványait védte. Azt mondta: “Ha értem jöttetek, akkor ezeket engedjétek elmenni.” És Ő állt ott egészen elöl. Magára vette a gyalázkodást, az ütést, mindent. Az Ő hűsége igazi, Istentől való hűség, kitart egészen a keresztfáig.

Talán az egész Szentírás egyik legszomorúbb története a tanítvány Péter tagadása. Ilyenek vagyunk mi mindnyájan. Amikor igazán az a kérdés, hogy élünk, vagy meghalunk Krisztusért, akkor előjön a régi indulat, a régi gondolkodás, és képesek vagyunk akár még Jézust is megtagadni.

Nagyon fontosak az ilyen szent találkozások, mert ha valaki ilyenkor kinyitja a szívét a mindenható Isten előtt, akkor elmúlik és eltűnik a régi élete, és Jézustól kap ajándékba egy új életet.

Azután, akik olyanok voltak, mint Péter, Kéfás, a kőszikla, aki a tagadása miatt összeomlott, Jézus kezében most már igazán hívő szívvel, építő kövek lesznek, s az ilyen kövekből építi fel aztán Isten az Ő Anyaszentegyházát.

Testvérek, nem az összetörettetés változtat meg minket, mert sokan sok-minden miatt összetörnek lelkileg ebben a világban. Van, aki a bűne súlya alatt, meg a bűnei súlya alatt törik össze. Nem az változtat meg minket, hanem az Isten kegyelme, az Isten szeretete, és az, hogyha elfogadjuk a bocsánatot. Mert a bocsánat után leszünk mi új emberek, és nem az összetörettetéstől. Az szükséges időnként, hogy lássuk meg magunkat olyannak, amilyenek va-gyunk, de a bocsánat, az Isten szeretete, az változtat meg igazán minden embert.

Isten úgy döntött, hogy ilyen péteri, páli, mózesi, illési, és még ki tudja milyen fajta indulatú embereket hív el, mos meg, tisztít meg Jézus vérével, s aztán építkezik velük és általuk.

A golgotai kereszt után, akik hisznek Jézusban, testvérek, azokon az embereken a pokol és a halál kapui sem lesznek úrrá, mert a gyökere ennek a fajta életnek többé nem a földön és a földben van, hanem a mennyei dicsőségben. Onnan kapta Péter is aztán a mennyei erőket, és volt képes és kész meghalni Jézusért.

Aki magában bízik, aki fenntartásokkal fogadja és követi Jézust, az előbb vagy utóbb Krisztus-tagadó lesz. Aki hisz Őbenne, és engedelmesen követi Őt, annak az élete Krisztusra mutató bizonyságtétel lesz. Az hitvalló ember lesz, és nem Krisztus-tagadó. Melyhez előbb, vagy utóbb, legalább egyszer, ilyen keservesen sírnunk kell és lehet a mi árulásaink és bűneink miatt és felett.

Isten adja meg mindnyájunknak azt a kegyelmet, hogy ezzel a fajta lelkülettel készüljünk a húsvéti ünnepekre.

Imádkozzunk!

Urunk, bocsásd meg nekünk azt, hogy sokszor tagadjuk a mi tagadásainkat. Mindenfajta kifogást találunk és mondunk még neked is. Nem volt alkalmas az idő, nem figyeltek ránk. Most éppen nem azt kellett mondanom, s közben a szívünk mélyén számtalanszor tudtuk már, hogy megtagadtunk téged.

Jézus Krisztus, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek! Légy irgalmas azért is, ha még mindig nem akarunk igazán tudni rólad, ha meg akarunk maradni csupán a vallásban, de nem kell az élő hit, az önmegtagadás, a Krisztus-követés, a magunk odaszánása. Könyörülj meg rajtunk, hogy megértsük, pontosan az ilyenekből lesznek a Krisztus-tagadók!

Köszönjük Urunk, hogy te nem tagadod meg önmagadat. Te hűségesen várakozol ránk, hívsz mindnyájunkat, keresel bennünket szüntelenül, és gazdag, el nem múló élettel akarsz megajándékozni.

Áldunk Jézus a golgotai keresztért, megtöretett testedért, kiontott véredért. Köszönjük, ha már hihetünk benned. Kérünk azokért, akiket te keresel szüntelenül, s nem akarnak találkozni veled! Kérünk azokért, akik most nyitják ki a szívüket, hogy behívjanak téged! Kérünk Urunk saját magunkért, mindnyájunkért, bánj velünk belátásod szerint, csak segíts, hogy megértsük a te akaratodat, s aztán engedelmesen megtegyük azt!

Könyörgünk Urunk azokért, akik szenvednek, akik a szenvedésüket a tiedhez hasonlítják. Bocsásd ezt meg nekik! De kérünk, hogy enyhíts fájdalmukon, a testi szenvedéseiken, és fordítsd a sötét órákban is a szívüket magadhoz!

Könyörgünk Urunk a gyülekezetünk betegeiért. Kérünk azokért, akik ezen a héten temették el szeretteiket, vagy szerettüket, legyél te az ő vigasztalójuk és bátorítójuk! Köszönjük, hogy azt mondod, hogy a reménység nem szégyenít meg.