Alapige: Jer 31,31-40

“Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk – így szól az Úr. Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az Úr –: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az Úr –, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.

Ezt mondja az Úr aki adott napot, hogy világítson nappal, és adott szabályt a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel, aki felriasztja a tenger úgy, hogy hullámai zúgnak, akinek Seregek Ura a neve: Ha majd eltűnik ez a rend színem elől – így szól az Úr –, akkor szakad magva Izráelnek is, és soha többé nem lesz az én népem.

Ezt mondja az Úr: Ha majd meg lehet mérni az eget odafent, és ki lehet kutatni a föld alapjait idelent, akkor vetem meg én Izráel utódait mindazért, amit elkövetett – így szól az Úr.

Eljön az az idő, amikor felépül az Úr városa, a Hananél-toronytól a Szöglet-kapuig. Azután továbbmegy a mérőzsinór egyenesen a Gáréb-halomig, majd elfordul Góá felé. Az egész Hulla-völgy és Hamu-völgy meg az egész Mezőség a Kidrón patakig, a Ló-kapu szögletéig napkelet felé az Úr szent helye lesz. Nem dúlják fel, és nem rombolják le soha többé.”

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, sokszor valóban süllyedő hajóhoz hasonlít az életünk. Néha csak-ugyan úgy érezzük: összecsapnak a hullámok a fejünk felett és nem vagyunk ura többé a helyzetnek. Köszönjük, hogy te minden helyzetnek Ura maradtál. Köszönjük, hogy nemcsak annak idején a Genezáreti tavon tudtad lecsendesíteni a vihart, s megmenteni tanítványaid életét, hanem a mi életünk viharainak is tudsz parancsolni.

Kérünk, teremts bennünk most igazi csendet, és szólíts meg minket úgy igéddel, hogy az a helyére tegyen bennünk mindent, ami nincs ott; hogy az válasz legyen sok olyan kérdésünkre, amire senki sem tud kielégítő feleletet adni. A te igéd békességet és reménységet adjon nekünk.

Könyörgünk hozzád most különösen azért a családért, amely ma állt meg ravatal mellett. Segítsd őket, hogy ők is felnézzenek tereád. Köszönjük, hogy téged még a könnyeinken keresztül is láthatunk. Engedd, hogy a láthatókon túl a láthatatlanokra is nézzenek, a te ígéreteidre. Kérünk, ajándékozd meg őket is és mindnyájunkat benned megtalált igazi békességgel és vigasztalással.

Úgy közelíts most hozzánk, mint aki ajándékot hozol. Minket pedig bátoríts, hogy legyen hitünk elfogadni ajándékaidat.

Ámen.

Igehirdetés

Jeremiás könyvét olvassuk most napról-napra a bibliaolvasó vezérfonalunk sze-rint, és éppen ez a szakasz volt erre a napra kijelölve. Jeremiás tartalmas prédikációi között ez az egyik legszebb, mert a sok ítélethirdetés után itt arról beszél, hogy mit cselekszik majd Isten az ítélet után.

Sokszor kétségbeesik az ember Isten í-téletei alatt görnyedve, és arra gondol: nincs is utána semmi. Nem jöhet ezután jobb. Pedig nagyon fontos mindaz, amit ebből a részből majd látni fogunk. Itt még a babiloni fogság előtt van a nép, az azonban már nyilvánvaló, hogy nem akarnak hallgatni Isten szavára, nem akarják abbahagyni a bűneiket, és Istenhez visszafordulni nem szándékoznak. Ezért Jeremiás egyre gyakrabban a bekövetkező fogságot hirdeti. Itt azonban Isten olyan evangéliumot ad a szájába, ami a fogság utáni korra szóló jövendölés. Még a fogságba vitel sem következett be, de már arról is mond Isten valamit az Ő népének, hogy mi lesz majd utána. Egyáltalán, hogy van utána, hogy az ítélet nem az Ő utolsó szava. Az ítélettel nem megsemmisíteni akarja az Ő népét, hanem megtisztítani. S miközben erről szól a prófécia, aközben Istent mutatja be a népnek. Pontosabban maga Isten mutatkozik be még jobban az Ő népének. Arról szól ez a szakasz, hogy ki a mi Istenünk. S nekünk egyre fontosabb, hogy megismerjük a valódi, az igazi, az élő Istent, aki ön-magát jelenti ki nekünk újra és újra. Hiszen az Ő megismerése Jézus tanítása szerint maga az örök élet.

1) Istennek öt fontos tulajdonsága derül ki ebből a Jeremiási prédikációból. Az első: egyszer annakidején szövetséget kötött az Ő népével. Kiválasztott magának a népek sokasága közül egy viszonylag kis népet, és azzal szövetséget kötött úgy, ahogy azt vasárnap olvastuk az igéből. Ennek a szövetségkötésnek az írásos dokumentuma a Tíz parancsolat volt, aminek a lényege az, hogy Isten ígérte az Ő népének hűségét és védelmét, a néptől pedig elvárt bizonyos dolgokat. Szövetséget kötöttem a ti őseitekkel, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. –

Ez jellemzi a szövetséges Istent. Kézen fogva vezeti ki a benne hívőt a szabadságra. Isten szeretetének a gyengédségére, az Ő sok-sok tapintatára utal ez a kifejezés: kézen fogva. Nem kilökte, nemcsak úgy odaszólt neki: menjetek arra, ott a szabadság, hanem lehetővé tette, hogy kimenjenek, aztán mivel tele volt a szívük félelemmel, szorongással, bizonytalansággal, hittel vegyes hitetlenséggel – és ez mindig így van –, gyengéden megfogta a kezüket és úgy vezette ki őket. A Mózes könyveiben újra és újra visszatérő kifejezés, hogy “erős kézzel és kinyújtott karral” vezette Isten az Ő népét.

Aki engedjük, hogy Isten vezessen min-ket, naponta tapasztaljuk az Ő szeretetének ezt a gyümölcsét: kézen fog és úgy vezet. Nem onnan fentről valahonnan utasításokat ad, nem parancsokkal és tilalmakkal halmoz el, nem utólag mondja – mint ahogy mi szoktuk sokszor egymásnak, olykor a gyerekeinknek is, hogyan kellett volna, akkor most nem itt tartanál. Nem ilyen Isten. Az Ő szeretete tele van megértő gyengédséggel. Kézen fogva vezeti azt, akivel szövetséget kötött.

És hova vezeti? A rabságból mindig a szabadságra. A téves gondolatok, a hamis elképzelések, a maga gyengeségét érző szo-rongás rabságából ki a szabadságra. Bizonyosságra, a szűkösségből mindig valami tágasságra – a 18. zsoltár roppant szemléletesen ír erről is. Nem akarok én most szavakkal és betűkkel játszani, de ma olyan nagyon hangsúlyossá vált számomra ez a három sz betűs szó: szövetség = szeretet + szabadság. Kézen fog – ez az Ő szeretete, és vezet Egyiptomból az ígéret földjére, vagyis a rabságból a szabadságba.

Istennek ez a szeretete mindig azt jelenti, hogy a javunkat nézi. A szeretet lényege mindig az: mi jó a másiknak, akit szeretek, és akkor azt meg is teszem érte. Annak azonban általában ára van. Igen, a szeretet azt is jelenti, hogy kész áldozatot hozni a másikért. A szeretet azt is jelenti: annak a feltétele és forrása sokszor nem abban van, akit szeret, hanem abban, aki szeret. Bennünk például Isten semmi szeretetreméltót nem találhat, de az Ő irántunk való szeretetének forrása Őbenne van, és azért szeret minket, mert az Isten szeretet.

Jellemez-e minket ez a szemlélet és magatartás: mi jó a másiknak, kerül, amibe kerül, szívesen hozok érte áldozatot is? Akkor is, hanem viszonyozza? Az áldozatot nem szokás. Az áldozat nem üzlet, ott nem azt számítják, megéri-e, hanem hogy szüksége van rá a másiknak, és szívesen meghozza érte. A szabadságra vezeti és meghagyja a szabadságában. Isten soha nem láncolja magához az övéit. Elédbe ad-tam az életet és a halál útját: válaszd az életet!

A szeretet mindig szabadon hagyja a másikat. Ha most az Újszövetségre ugrunk, egész sor fontos ige jut eszünkbe Jézus Krisztussal kapcsolatban. Őbenne kötött Isten új szövetséget velünk – majd mindjárt látni fogjuk. Ez jellemezte Őt is: nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja az ő barátaiért. Meg az jellemezte: ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok vagytok. (Jn 15,13. 8,36)

Érezzük-e Istennek ezt a reánk sugárzó, meg nem érdemelt szeretetét? Azt a sok gyöngédséget, amivel naponta találkozhatunk még a próbáink, a veszteségeink közepette is. Tudjuk-e, hogy aki engedi, hogy kézen fogja és vezesse, az az egyre teljesebb szabadságra jut el? Kényszergondo-latok, félelmek, kétségbeesés és minden egyéb kötelék lehull az ilyen emberről az Istennel való szoros közösségben. És ha az Isten szövetségét ez jellemzi: szeretet és szabadság, akkor a Biblia beszél arról, hogy ennek lehet és kell tükröződnie a mi kapcsolatainkban is. Például a házassági szövetség: az jellemzi-e, hogy az lesz az alapállása, az attitűdje egy embernek, hogy mi jó a másiknak? Nem vár és elvár, követel és kikényszerít dolgokat tőle, hanem berendezkedik arra, hogy adni ... adni ... adni. Nem tartja tragédiának, ha néha ez egyoldalú – ha szereti. Vagy akkor vallja be: nem szereti. A szeretet azt jelenti: mi jó a másiknak. Azt jelenti: áldozatot hozok érte. Természetes, ez vele jár. A szeretetet sokszor nem is lehet másként kifejezni, csak úgy, hogy kisebb vagy néha nagyon nagy áldozatot hoz az ember, és szabadon hagyja a másikat, nem köti magához.

Ugyanígy a szülő-gyermek kapcsolatban is. Vajon csakugyan azt nézzük-e min-dig: mi jó neki? És néha a kemény intés, vagy valami fenyítés jó, akkor az ő érdekében azt teszem. A szívem szakad meg, de akkor is azt teszem, ami neki jó, és szabadon engedem.

Ó, de sok tragédia van ebből, amikor ki mer repülni otthonról, és egy másik embert jobban szeret – legalábbis úgy tűnik –, mint az édesanyját, vagy édesapját. Akkor megindul az ügyeskedés: láncoljuk magunkhoz, – és ebből csak baj lesz. Eljutottunk-e már oda, hogy egyrészt engedjük, hogy Isten kézen fogva vezessen az egyre teljesebb szabadságra, másrészt engedjük, hogy ez az indulat hatalmasodjék el bennünk is? Minden hívő embernek ebben növekednie kell. Így nézni a többiekre, amit ez a szeretet jellemez, és a másik szabadságát mindig meghagyni, tiszteletben tartani barátságon belül és mindenféle kapcsolatban.

Ez az első tulajdonsága Istennek, amit itt önmagáról említ Urunk, hiszen szinte már unalmassá vált, hányszor ismétlődött: “ezt mondja az Úr.” Önmagáról mondja ezt.

2) A másik, amit megtudunk: miután a választott nép megszegte ezt a szövetséget, Isten megítélte őt. Sajnos nem volt méltó ez a közösség az Istenszeretetére és szabadságra vezérlő gondoskodására. Ebből nem az következett, hogy Isten elvetette őket és keresett más valakiket, vagy azt mondta. ezekkel a bűnbe esett emberekkel nem érdemes kezdeni semmit, értetlenek, hitetlenek, bizalmatlanok, önfejűek, hagyom őket magukra, – hanem a bűn után jön az ítélet, mert Isten igazságos, és az Ő igazsága megkívánja, hogy a bűnt megfelelő büntetés kövesse, de nem az ítélet az utolsó szava Istennek. Jön az ítélet, de az csak arra van, hogy megtisztítsa az Ő népét. Fogságba megy a nép, ha nem tér meg. Nyilvánvaló a megelőző Jeremiás-prédikációkból: ha megtér, akkor Isten visszavonja ezt és örül, hogy nem kell végrehajtania az ítéletet. Hanem tér meg, jön az ítélet, de túléli a maradék az ítéletet. Istennek gondja van arra, hogy megtisztulva újat kezdhessen majd a néppel.

Jó lenne, ha kigyógyulnánk abból a téveszméből, hogy a jó Isten arra való, hogy elnézze és eltusolja minden lázadásunkat, bűnünket, és vele szembeni keménységünket. Lehet, hogy valakinek ilyen bálványa van, de ez nem azonos az élő Istennel. Az élő Isten a bűnt megbünteti. Nem valami kegyetlen szigorral. Még ebben is az Ő szeretete van és még az ítéletben is azt nézi: mi jó annak, akit a saját érdekében meg kell büntetnie, vagy ítélnie, és megtisztítva hozza ki az ítéletből.

Ezt akkor nehéz komolyan vennünk, amikor éppen ránk szakad valamilyen baj. Valami hirtelen súlyos betegség, gyászeset, anyagi kár, megaláztatás, vagy bármi más, ami különösen nehézzé teszi az életet. Hogy használhatná ezt fel Isten arra, hogy én megtisztulva kerüljek utána hozzá még közelebb? Felhasználja. Minél inkább tőle fogadjuk el az ilyesmit, minél bátrabban megalázzuk magunkat előtte, minél őszintébben bevalljuk: Uram, nem értem, ez most miért történik velem. Fogalmam sincs, mi jót hozol ki ebből, de tudom, hogy te jó vagy, és nélküled semmi nem történhet velem. – Az ilyesmi máris közel viszi a szenvedőt Istenhez, és azt olvassuk: akik Istent szeretik, azoknak minden a ja-vukat munkálja. Aki még a próbatételek mélységén is szereti Istent, annak egészen bizonyos, hogy a javára lesz az. Majd utólag megérti, hogyan.

Mindenesetre az, hogy Isten jó és szeret minket, nem azt jelenti, hogy elfordul, amikor vétkezünk. A bűnt büntetés követi. Isten még a büntetésben is az Ő szeretetével fordul hozzánk.

3) A harmadik, amit Isten önmagáról mond: mivel az első szövetséget megszegte ez a nép, és a szövetségszegést ítélet követte, új szövetséget fog kötni az Ő népével. Mégpedig ezt az jellemzi: “Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. És akkor nem tanítja egyik ember a másikat, hogy ismerjétek meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, én pedig megbocsátom az ő bűneiket – ezt mond-ja az Úr.”

Új szövetséget köt Isten az Ő népével. Mégpedig úgy, hogy belenyúl a nép szívébe, és a szívét alkalmassá teszi arra, hogy meg is tartsa ezt a szövetséget. Mert kiderült az elsőnél, hogy nem tudja a saját erejéből megtartani. Tiltakozik ellene. Mindig azt keresi: meddig muszáj még elmenni, mit nem kell már abból komolyan venni. Ma is gyakran hallom: más időket élünk, mint amikor a Bibliát írták. Ma már az nem érvényes, vagy egészen másként kell érteni. Megyünk a magunk feje után, Isten nélkül, és bajt bajra halmozunk. Ez kezdetben is így volt. Ezért Isten azt mondja: adok nekik parancsokat, mert nem lehet anélkül élni, de alkalmassá teszem őket arra, hogy örömmel teljesítsék a parancsaimat.

Akárhova nézünk, látjuk az életben, milyen nagy különbség van aközt, ha valaki korrekt hűvösséggel teljesít vagy teljesíteni akar valamit, vagy pedig benne van a szíve és egész lénye. Mondjuk, egy mun-kát: elvégezte, megnézi, hány óra, hála Istennek, véget ért a munkaidő mára. Alig várja, hogy hazamenjen. Jelenti: meg van, amit mondtak. Vagy pedig: miközben csinálja, gondolkozik, hogy lehetne ezt még szebbre, még ésszerűbben, még hasznosabban. S ha félórával tovább kell ott-maradni, talán észre sem veszi, mert a szíve is benne van a munkában. Talán ő is gyönyörködik a végén benne, hogy ilyenre sikerült, jobban, mint gondolta. Lehet, hogy nem is az övé lesz a haszna, ami abból lesz. Mivel a szíve is benne volt, neki is egészen más ez, meg másoknak is. Nem beszélve az emberi kapcsolatokról.

Amikor korrekt módon megjön a postán a gyerektartás. Egy forint sem hiányzik belőle. És ennyi ... Csak éppen a szíve marad ki annak, aki feladta a postán, az egészből. Ezért is került talán erre sor. Az ember néha azt mondja: inkább ne adtad volna, csak szeretnél – akármilyen összefüggésre gondolhatunk most.

Vagy amikor egy közösségről van szó, aminek lehet tagja valaki ilyen korrekt hűvösséggel is, vagy lehet tagja úgy, hogy egészen magáénak tekinti azt a közösséget, meg azt az ügyet, ami köré ez a közösség összejött. Mondjuk egy gyülekezetet. Ha azt a közösséget bántják, őt bántják, neki fáj, ha a szíve is ott van.

Nos, amiről itt Jeremiás által Isten beszél, az Jézus Krisztus munkája nyomán lett egészen világossá. Jézus idejében a farizeusok voltak ezek a korrekt, vallásos emberek, akik tudták, mit kell betartani. Úgy-ahogy igyekeztek is betartani, és erre büszkék voltak. Azt hitték, ez belépőjegy a mennyek országába. És akkor jön Jézus, és azt mondja: nektek legjobb esetben az értelmetekbe van beírva a törvény, vagy sokszor csak a szátokon jön ki, hogy másokon megköveteljétek, de a szívetek távol áll tő-le. Ez a nép szájával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem – idézte Jézus Ézsaiást abban az időben.

Amikor azt mondta Jézus: szükséges újonnan születnetek, akkor pontosan az új szövetség feltételére mutat rá. Egészen másként fogtok Isten törvénye szerint élni és fogtok tudni aszerint élni, ha a szívetek az Övé lesz. Itt nem arról van szó: legyenek vallásos ismereteim és próbáljak azok szerint élni. Itt arról van szó: egész szívemmel, lelkemmel azonosulok az én Istenemmel. Egyet gondolok, egyet akarok, látatlanban is igent mondok mindarra, amit Ő mond. Számíthat rám, én meg szüntelenül tapasztalom, mennyire számíthatok Őreá. Működik a szövetség. Nem kell szabályozni, élettel van tele.

Azt hiszem, régen rossz lenne, ha egy családban ki kellene írni az előszoba falára: kinek mik a kötelességei és jogai. Ha szeretik egymást, akkor úgy is többet fog neki adni, mint amit muszáj adni. Akkor elmegy helyette elintézni valamit, akkor sok meglepetéssel találkoznak az emberek, és csak kérdezik: ki csinálta ezt?! Általában az én dolgom szokott lenni, és most készen van. Ott örökké örömet szereznek egymásnak, pedig mindenkinek meg van a maga terhe. Senki nem kötelezi őket, sem-mi prémiumot ezért nem kapnak. Ilyen bolondok: szeretik egymást. És így egészen másként működik a közösség, az e-gyüttes.

Nos, az élő hitű, újjászületett ember i-lyen kapcsolatban van Istennel. Nem kell újra és újra mondani: el ne felejtsd, hogy ezt meg azt be kell tartani. A szíve indítja arra, hogy aszerint éljen. Az újjáteremtett szíve, amelyikben már a Szentlélek lakik. Isten Szentlelke indítja arra. Ezért tudja, hogy mivel szerez örömet az ő mennyei Atyjának.

Jézus Krisztus mindnyájunkat ide akar elsegíteni. Kevés az, amikor valakinek csak vallásos ismeretei vannak. Az is kevés, ha tele van jószándékkal. Új természetre van szükségünk. Ez a teremtéssel egyenértékű esemény. Így olvassuk Pál apostolnál: aki a Krisztusban van, új teremtés az, a régi elmúlt, minden újjá lett. Új szövetséget kötök az emberrel – ezt mondja Isten.

4) A negyedik, amit megtudunk: annak, hogy ez a szövetség így működjék, a legfőbb feltétele a radikális bűnbocsánat, amit Isten a népének ígér. Így olvastuk ezt: megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre. Később pedig – miután ezt a sok szép természeti képet elsorolja itt, hogy majd ha a nap elsötétül, majd ha nem működnek a természeti törvények, akkor fogja Isten elhagyni az Ő népét, tehát hogy ez lehetetlen. Ő mindvégig, amíg a világ világ, Isten hűséges lesz, akkor újra ezt olvassuk itt: majd ha ilyen képtelenségek történnek, akkor vetem el az én népemet mindazért, amit elkövetett.

Tehát ha Isten egyszer megbocsát, akkor meg van bocsátva. És ebben egészen bi-zonyos lehet az az ember és az a nép, ame-lyik vétkezett Isten ellen, és amelyik eljutott oda, hogy új szívvel az Ő kedve szerint akar élni. Nem kell hogy zavarjanak minket a régi bűnök, ha azok odakerültek Isten elé bűnbánattal, azt Ő megbocsátotta.

5) Végül megtudunk itt valamit, ami nem derül ki első olvasásra ennek a fejezetnek az utolsó verseiből, csak ha valaki egy kicsit beleássa magát, meg ismeri, miről van szó. Az utolsó két versében Isten azt ígéri: eljön az az idő, amikor felépül az Úr városa Hananél-toronytól a Szöglet-ka-puig. Aztán továbbmegy a mérőzsinór és még a Hulla-völgy és Hamu-völgy is egészen a Kidrón patakjáig benne lesz, és nap-kelet felé is az Úr szent helye lesz az e-gész.

Ha valaki ismeri ezeket a földrajzi neveket, akkor tudja, hogy az egyik Jeruzsálem északkeleti csücske, a másik az északnyugati, a másik két földrajzi név a déli határát jelöli, és nincs szó a templomról. Nem azt ígéri Isten, hogy majd felépül megint a templom és ott kereshettek engem, és aki nagyon vallásos akar lenni, az ott találkozhat velem, hanem azt mondja: olyan élet alakul ki, hogy nem is lesz szükség külön templomra, mert az egész szent lesz az Úrnak, ami azt jelenti: kiárad Isten szentsége az egész életre, hogy kiterjed Isten uralma az Ő népének az egész életére. A profán, a hétköznapi dolgokra is. Mindent áthat az, hogy az a nép az Isten szövetséges népe. Az a nép, és minden egyes egyede úgy akar élni, hogy az élete minden kérdésében Isten törvényei szerint éljen. Megszűnik a kettős élet: van egy templomi és van egy azon kívüli. Hogy is lehetne a kettőt összemosni? Hogyan képzeljük el, hogy a hétköznapokban is vallásosak legyünk? Nincs kettős élet! Nem a profán tör be és teszi tisztátalanná a szentet, hanem a szent árad ki a profán területre is és hatja át azt. Ide akar elsegíteni minket a mi Istenünk. Az életünk minden területén az Ő tényleges uralma valósuljon meg: pénzügyekben, szerelmi ügyekben, emberi kapcsolatokban, a hivatásunkban, munkánkban, a munkanélküliséggel kapcsolatos gondjainkban. Örömben és bánatban, bölcsőnél és koporsónál. Véletlen találkozásoknál és tudatos tervezéseknél. Mindenütt felismerjük Őt, és az új szívet kapott ember mindenütt azt kérdezze: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?

Újszövetségi kifejezéssel ezt úgy mond-ják: a megszentelődésben kell növekednünk. De ez azért lehetséges, mert előbb Isten szentté teszi a hívőt. Az újjászületésben adja Jézus szent voltát – ahogy erről szintén hallottunk részletesen nem olyan régen – és ez teszi képessé az embert, hogy valóban Isten akarata szerint éljen örömmel, tudatosan, és egy idő után úgy, hogy nem is kell azt már mindig kérdeznie. Indítja belülről Isten Lelke, hiszen a szívünkbe írta az Ő parancsait.

Az a kérdés: akarja-e ezt a hívő ember őszintén? Vagy pedig: sokszor engedünk annak a kísértésnek, hogy sok területen igen, de azért vannak annyira profán dolgok, vagy annyira személyes ügyeink, vagy annyira benső titkos kérdések, hogy azzal csak nem megyek Isten elé. Vagyis: megmarad valami, ahol nem engedjük, hogy Isten uralma érvényesüljön.

Akarjuk-e őszintén? Engedjük-e, hogy Ő ezt az áldott munkáját végezze az életünkben? Ez néha azt jelenti: csöndben maradok, amikor pedig az igazamat most igazán meg kellett volna védeni vagy mindenkinek bebizonyíthattam volna. Ha az Ő Lelke arra indít, akkor hallgatok. Hadd menjen el úgy, hogy azt hiszi: neki volt igaza. Aztán majd néhány hét múlva rájön, és az sokkal meggyőzőbb lesz, mintha én verem az asztalt, vagy felemeltem volna a hangomat. Ez azt jelenti sokszor: le kell mondani valamiről. A magunk büszkeségéről feltétlenül, esetleg előnyökről is. Azt jelenti: a rövidebbet húzza talán az ember, de így használhatta őt Isten az Ő dicsőségére meg mások javára. Engedjük-e, hogy Isten ezt a megszentelő munkáját végezze bennünk?

Isten velünk is szövetségre lépett Jézusban, és ezt a szövetséget is a szeretet és az egyre teljesebb szabadságra való vezetés jellemzi. Ezt a szövetséget mi is sokszor megszegtük, de Isten az ítélettel is csak megtisztítani akar. Kínálja nekünk ma este is az új szövetséget, vagy az abban való megújulást, amikor nem külső kényszer, hanem belső késztetés már az, hogy az Ő akarata szerint éljünk. És mivel Ő radikálisan megbocsátott nekünk, bátorít, hogy mi is gyakoroljuk ezt és bocsássunk meg másoknak. Aztán anélkül, hogy erőlködnénk, így visz előbbre a megszentelődés útján, és kiábrázolódik bennünk a Krisztus. Közben pedig bukdácsolunk és lesz engedetlenség is, de mindig újra felállhatunk, mert ilyen a mi Istenünk.

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy egyre többet tudhatunk rólad. Kérünk, ne csak elhangzó és elrepülő szó legyen ez, hanem hadd kerüljünk mindnyájan, akik most itt vagyunk, személyes közösségbe veled. Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy ezt lehetővé tetted. Köszönjük, hogy te tetted el az útból azt az akadályt, ami ezt lehetetlenné tette, a bűnt. Köszönjük, hogy nálad készen van mindannyiunk bűneire is a bocsánat. Ajándékozz meg minket őszinte bűnbánattal, és azzal a reménységgel, hogy aki hozzád jön, azt te semmiképpen el nem küldöd.

Kérünk téged, terjedjen ki a te tényleges uralmad az életünk minden területére. A gondolkozásunk, a beszédünk, az egész életgyakorlatunk hadd váljék egyre inkább szentté. Olyanná, ami kedves neked. Köszönjük, hogy erre nemcsak biztatást adsz nekünk, hanem ehhez erőt is.

Add nekünk Szentlelkedet, írd a szívünkbe törvényedet, sőt a hit által te magad lakozzál bennünk. A veled való állandó közösség adjon nekünk békességet, reménységet, igazi vigaszt, benned megtalált csendes örömet olyan gazdagon, hogy még másoknak is tudjunk ebből adni.