A HÍVŐK KRISZTUS-VÁRÁSA

 

 

Lekció: 1Tess 3

 

Alapige: 1Tess 2,13-14; 17-20

“Ezért mi is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek. Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.

Mi pedig, testvéreim, miután külsőleg, de nem szívünkben, egy rövid időre elszakad-tunk tőletek, annál nagyobb vágyódással törekedtünk arra, hogy ismét lássunk titeket. Ezért el akartunk menni hozzátok, én, Pál nem is egyszer, de megakadályozott minket a Sátán. Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az Ő eljövetelekor? Bizony, ti vagyok a mi dicsőségünk és örömünk.”

 


 

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy előtted nem kell és nem is érdemes semmit sem szépítenünk. Úgy jöhetünk hozzád, amint vagyunk. Abban a bizonyosságban, hogy elfogadsz minket Jézus Krisztus érdeméért.

Jövünk abból a hajszából, ami az elmúlt hetünket jellemezte, vagy jövünk a magányunknak a süket csendjéből. Jövünk úgy, hogy nem győzünk eleget tenni a velünk szemben támasztott igényeknek, és mindig, mindenünnen csak elégedetlenkedést hallunk. Vagy jövünk úgy, hogy már feleslegesnek érezzük magunkat, s úgy tűnik, senkinek sincs szüksége ránk.

Hozzuk mindazt, ami megterhel minket. Hozzuk a sebeinket, amiket ütöttek rajtunk, és hozzuk eléd a lelkiismeret-furdalást, mert mi is sebeket ütöttünk másokon. Köszönjük, hogy hozzád hozhatjuk minden undok bűnünket is, mert gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban.

Hisszük, Atyánk, hogy aki engedi, hogy levedd róla vétkeinek terhét, az szabadon és tisztán mehet tovább, és boldogan szolgálhat neked.

Segíts el minket ebbe az állapotba. Pontosan tudod, hogy mivel vétkeztünk ellened. Ismered kötelékeinket, látod tehetetlenségünket. Könyörülj rajtunk, hogy mi is lássuk azt végre. Segíts eljutnunk oda, hogy lemondunk arról, hogy majd mi megoldjuk, majd mi segítünk magunkon. Szabadíts meg ettől a gőgös istentelenkedéstől. Taníts megalázni magunkat előtted őszintén és szívünk szerint. Segíts koldussá válni, kisgyermekként fogadni tőled mindent, amit ajándékként adsz. Köszönjük, hogy készen van nálad mindaz, amire szükségünk van. Segíts ezt hittel elfogadni, és úgy élni és éltetni belőle másokat is.

Könyörülj rajtunk és szólj hozzánk most. Tedd a megfáradt szívünket hallóvá. Adj nekünk értelmes szívet, hogy értsük és szeressük elrendelt utunkat, s minden parancsodat. Engedd, hogy mi is örömmel menjünk tovább a mi utunkon, mint az a komornyik, aki találkozott veled, Úr Jézus. Segíts, hogy ma, ha a te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket.

Könyörgünk hozzád különösen is azokért, akiknek most vigasztalásra van szükségük. Engedd, hogy gyászukból felemeljék tekintetüket rád, a feltámadott, élő Úrra, aki közel vagy mindenkihez, aki megtört szívű, és aki egyedül tudsz adni igazi vigasztalást és élő reménységet mindnyájunknak. Ajándékozd ezt kegyelmesen a mi testvéreinknek is.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Pál apostolnak Tesszalonikába írott két levelét olvassuk kalauzunk szerint ezekben a hetekben. E két levél központi gondolata Jézus Krisztus második eljövetele. Hadd javasoljam már most ádventi vasárnap délutáni foglalatosságnak, hogy olvassuk el lega-lább az első levelet. Öt rövid fejezet mindössze. Látni fogjuk, hogy mint egy tudatosan és hozzáértően megkomponált nagyszerű zenemű, olyan ez a levél. Először a fő témának csak a foszlányait halljuk, aztán teljes erővel felcsendül: várjuk vissza a mi dicsőséges Urunkat, Isten szent Fiát, aki megjelenik nagy hatalommal és dicsőséggel, és már most örömmel készülünk a vele való találkozásra. Minden fejezet végén az utolsó versekben újra és újra, más-más vál-tozatban megszólal ez az öröm ebben a levélben.

Jó lenne, ha a mi Krisztus-várásunk sem korlátozódna csupán a karácsonyt megelőző néhány hétre, hanem állandóan friss len-ne a tudatunkban ez a várakozás, ez a készülődés. Ha az ebből fakadó reménység jellemezné az egész életszemléletünket. Hiszen, ha valaki készül erre a találkozásra, annak ez lesz az örömforrása bosszúságok között, minden nyomorúság ellenére is. Van oka örülni a Krisztust-váró embernek. De ez lesz a felelősségének a forrása is, hiszen ha egyszer mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, és számot kell adnunk mindenről, amit mond-tunk vagy elmulasztottunk, amit tettünk vagy elhalasztottunk, akkor az emberben friss marad, hogy nem tehetek következmények nélkül semmit. A felelősségét is táplálja, ha majd kérdezi őt az Ítélőbíró, akkor tudjon felelni kérdéseire.

Ugyanakkor ez a várakozás és tudatos készülés ad tartást is az embernek, és kitar-tást, állhatatosságot a hitéért elszenvedett nyomorúságok között. Nem véletlen, hogy nagy örömmel és bizonyossággal írják a Heidelbergi Káté írói: “Milyen vigasztalásod van abból, hogy Krisztus ismét eljön ítélni élőket és holtakat? Az, hogy minden háborúság és üldöztetés közepette is felemelt fővel várom az égből ugyanazt az Ítélőbírót, aki előbb érettem Isten ítélőszéke elé állott, és rólam minden kárhoztatást elvett, hogy Ő majd minden ellenségeit és ellenségeimet örök kárhozatra vesse, engem pedig minden Ő választottaival együtt a mennyei örömbe és dicsőségbe magához vegyen.” (HK 52.)

Mi ismerőst várunk a dicsőséges Krisz-tusban. Ő az az Ítélőbíró, aki előbb vádlottként odaállt az Isten ítélőszéke elé, hogy azt az ítéletet, amit nekünk kellett volna elszenvednünk, helyettünk elszenvedje. Aki Őt várja, és tudja, hogy kit vár, annak valóban öröme és felelőssége forrásává lesz ez a tény, hogy Ő visszajön.

Nos, ebben a levélben Pál apostol arról ír, hogy akik ezt valóban hiszik, azok hogyan készüljenek a vele való találkozásra. Mi a hívők a feladata az utolsó időkben? Hogy mi a nem hívők feladata, az sok helyen olvasható a Szentírásban. Talán a legfrappánsabban Pál apostol athéni prédikációjában találjuk, ahol a teljesen pogány hall-gatóságnak ezt mondta: “Isten elnézte a tudatlanság idejét, de most azt parancsolja minden embernek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. Ezért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött Jézus Krisztus által.” (ApCsel 17,30-31)

Isten elnézi a tudatlanság idejét, de most azt parancsolja mindenkinek: térjen meg! Mert ez az egyetlen útja a menekülésnek a pusztulás elől. Ez a feladatuk a nem hívőknek. Akik azonban már hisznek Jézus Krisztusban, és várják Őt vissza dicsőségben, azoknak is vannak feladataik. Mai i-génkben az apostol három fontos feladatot, lehetőséget említ.

1. Az elsőt így olvastuk alapigénk első mondatában: engedjék, hogy munkálkodjék bennük Isten igéje. Azt írja itt a tesszaloni-kaiaknak: hálát adunk az Istennek, hogy ti nem úgy fogadtátok a mi prédikálásunkat, mint emberi beszédet, hanem mint Isten igéjét, ami valóban az is, ezt bizonyítja, hogy annak az ereje munkálkodik bennetek, akik hisztek.

Isten szavának teremtő hatalma van. Ezt a világmindenséget az Ő szavával hívta létre. Ezt a teremtő szót adja oda az Ő küldöttjeinek a szájába. Amikor Pál Tesszalo-nikában prédikált, bizonyos volt abban, hogy az az ige, amit rajta keresztül Isten mond, el fogja végezni munkáját a hallgatókban. S akik azt az igét hittel befogadták, magukra vették, komolyan vették, azoknak az élete megváltozott. Megváltozott a gondolkozásuk, a jellemük, az emberi kapcsolataik. Megváltozott az Isten előtti helyzetük: Isten ellenségeiből Isten gyermekeivé lettek. O-lyan alapvető átalakuláson mentek keresztül, amihez foghatót senki nem látott még. Ettől más lett az életük itt a földön, és ez az ige adott nekik örök életet, ami megmarad a halál után is.

Itt azonban azt mondja Pál apostol, hogy ez csak a kezdete annak, amit a Szentírás megszentelődésnek nevez. Ezzel a nagy vál-tozással elkezdett az Isten valamit az életük-ben, de azt folytatni akarja a haláluk pillanatáig. Ezért ismétlődik újra és újra ebben a rövid levélben ez a felszólítás: mindinkább gyarapodjatok. Az egészséges hívő éle-tet az jellemzi, hogy szakadatlan növekedés, fejlődés, tisztulás, lelki gazdagodás, gyarapodás van benne minden körülmények között. Sok nehézségen kell átmenniük a hívőknek, de lelkileg fejlődőképesek maradnak, ha egészséges hívő életet élnek. Pál azt szeretné, hogy a tesszalonikai hívők egészségesek maradjanak. Vagyis: mindinkább gyarapodjanak. Ez pedig úgy történik, hogy engedik, hogy munkálkodjék bennük Isten igéje. Így olvassák újra és újra a Bibliát, így hallgatnak minden igehirdetést: mit akar Isten most ezáltal elvégezni bennem? Ha közben ráismernek valami bűnükre, azt nem viszik tovább, hanem megvallják és elhagyják. Ha közben figyelmezteti Isten őket egy ígéretre, amiről megfeledkeztek, azt szívükbe és elméjükbe vésik. Minél feledékenyebbek, annál jobban. Felírják és újra és újra elolvassák. Szinte belekapaszkodnak abba, amit Isten ígért. Komolyan veszik Isten szavát. A komolyan vett ige energiát fejt ki — itt az a görög szó van az eredetiben. Munkálkodik tibennetek, akik hisztek.”

A hívők első feladata tehát az — az utolsó időkben különösen is —, hogy engedjék munkálkodni magukban Isten igéjét. Ezért írja Pál kedvesen: éppen ezért szeretnélek viszontlátni titeket, hogy kipótolhassuk a ti hitetek hiányait.

A múltkor egyszer efféléről beszélgettünk valakivel, s az illető megsértődött. Az ő hitének hiányai?… Ha nincsenek — én nem akarom meggyőzni, hogy vannak —, majd Isten meggyőzi őt. Nemigen létezik olyan hívő, aki hitének ne lennének hiányai. Isten különös gyöngédsége és nagy türelme, hogy a mi hitünk hiányait ki akar-ja pótolni és pótoltatni. Ezért adja kezünkbe a Bibliát, ezért küld hozzánk olyan hívőket, akikkel beszélgethetünk efféléről. Ezért engedi, hogy kudarcok érjenek sokszor, és kiderüljön egy-egy szégyenletes helyzetben, hogy még mindig mennyi rossz van bennünk. Nem azért, hogy ezen kétségbeessünk, hanem engedjük, hogy Ő meg-tisztítson, és megszabadítson ezektől. Kipótoljam a ti hitetek hiányait.

A harmadik fejezetben konkrétan is megemlíti Pál apostol, hogy nektek például növekednetek kell a mindenki iránt való szeretetben. Az egymás iránti szeretet még úgy- ahogy rendben van, de a mindenki iránt való szeretetnek még híja van. Az a nehezebb. Az ellenszenveset is szeretni. Ha van, az ellenséget is szeretni. De a hívőnek oda kell növekednie, hogy mindenkit tudjon szeretni. Tessék! Itt van egy olyan terület, ahol növekedni kell.

És növekednetek kell abban, hogy fedd-hetetlenek legyetek a szent életben. Ki mondhatja el, hogy Isten színe előtt feddhetetlen már a szent életben? De ki mondhat le arról, ha hívő, hogy növekedjék, és egyre feddhetetlenebbé váljék a szent életben, hiszen erre hívott el minket a mi Urunk.

Ez tehát az első feladat a Krisztust váró hívő ember számára, hogy engedje munkálkodni magában Isten igéjét. Így olvassa, tanulmányozza, hallgassa azt, hogy most akkor mi az a kis lépés, amivel előbbre me-gyek, ha ennek engedelmeskedem.

2. A másik, amiről az apostol ír, hogy eközben el ne felejtse a hívő nép, hogy Krisztusért szenvednie is kell. Az utolsó időkben kiváltképpen. Itt a második részben csak röviden említi, aztán a harmadik fejezetben hosszabban is kitér rá: “Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők az ő népüktől.”

Miért? mert valami rosszat tettek? Nem. Pusztán csak azért, mert Jézus tanítványaiként éltek. Jézus előre felkészítette az övéit, hogy annyira elüt az Isten nélkül gondolkozó és élő világtól, hogy pusztán emiatt, hogy ennyire más, Őt gyűlölni fogja a világ. Azt mondja: Ne csodálkozzatok, ha titeket is gyűlöl, ha valóban az én tanítványaim vagytok. Ezen nem kell felháborodni, nem kell elkeseredni, ez vele jár. Ez egészen természetes. De vigyázzatok arra, hogy ez a Krisztusért kijáró szenvedés el ne szakítson titeket Őtőle. “Hogy meg ne tántorodjatok a ti hitetekben.” Nehogy visszakozzatok amiatt, hogy Őérte, vele együtt szenvednetek is kell. Ezért imádkozik az apostol, hogy bátorítson meg titeket az Úr hitetekben, és erősítsen titeket, hogy senki meg ne tántorodjék a mostani megpróbáltatásokban, hiszen tudjátok, hogy erre vagyunk rendelve. Amikor nálatok voltunk már előre megmondtuk nektek, hogy üldözni fognak minket, és tapasztaltátok, hogy így is történt. (3,3-4)

Olyan kedvesen és őszintén írja — a szívébe lehet látni —, hogy éppen ezért már nem bírtam tovább türelemmel, hogy megtudjam, mi van tiveletek. Elküldtem Timótheust, és most jó hírt hozott: álltok a hitben. Szenvedések, nyomorúságok között is Krisztus tanítványaiként éltek. Nem tán-torodtatok meg.

Ez a veszély tudniillik minden hívő ember életében fennáll, hogy addig, amíg nem kell áldozatot hoznia a hitéért, amíg nem kell semmit szenvednie Krisztusért, addig megmarad mellette. De amikor nyomorúság vagy szorongattatás következik, meghátrál.

Így szólt erről Jézus a magvető példázatában: “Akiknél a sziklás földre esett a mag, azok, amikor hallják az igét, örömmel fogadják, de nem gyökerezik meg ben-nük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elpártolnak.” (Lk 8,13)

Hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elpártolnak. Vannak ilyen hívők. Egy ideig egészen olyan, mint az, aki igazán odaszánta az életét Jézusnak. De ha túl sokszor elhúzzák az ismerőseik a szájukat, miközben ő másként vélekedik valamiről, ha valami anyagi hátrányt kell elszenvedniük csak azért, mert nem mennek bele piszkos ügyekbe, ha kigúnyolják őket, mert bizonyságot mertek tenni Jézusról, akkor szép csendesen elpártolnak, s visszacsúsznak a világba. Egy ideig még rossz a lelkiismeretük, mert tudják, hogy életük legnagyobb kincsét vetették el maguktól. Aztán a maguk mentségére sok mindent felhoznak, és később már nem is hoznak fel semmit. Lel-kileg eltompulnak, megsüketülnek Isten igéje előtt. Az ideig való hit nagy veszedelem. Isten őrizzen meg mindnyájunkat ettől!

Ezekben az utolsó időkben, Krisztus visszajövetelére készülve, keményen el kell határoznunk naponta újra és újra, ha akármi történik, akkor sem tántorodom el az én Uramtól, mert azzal az életet dobnám el magamtól.

Ezért imádkozik tehát az apostol, hogy legyen erős szívük, és ragaszkodjanak Krisz-tushoz. Hiszen aki Jézusért akármilyen kicsi vagy bármilyen súlyos szenvedést vállal, azt ez a szenvedés közelebb viszi az ő Urához. Aki Jézusért és az evangéliumért akármilyen szenvedést csendesen elhordoz, annak az életét és a bizonyságtételét ez hitelesebbé teszi a körülötte élő nem hívők előtt. Mert a hívők életét nagyítóval nézi ez a pogány világ. A hitetlenek pontosan tudják — vagy úgy vélik, tudják —, hogy nekünk hogyan kellene élnünk, és ők elvárják, ha valaki meg van győződve a hitéről, akkor azt vállalja minden körülmények között, áldozatok árán is. Ami egyébként ter-mészetes is. Merje megvallani, és ha kell, szenvedjen is érte. Ez hitelessé teszi, s ha legközelebb megszólal, vagy utána egy másik hívő bizonyságot tesz, az előtt sokkal jobban nyílnak a szívek. Azt komolyan lehet venni, amiért valaki áldozatot is vállalt.

Egyébként pedig tudhatjuk éppen az ádventi ígéreteket komolyan véve azt, amit Pál apostol a római levélben meggyőződéssel ír: “Azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.” (Róm 8,18)

Ezek a mostani szenvedések nagyságrendileg eltérnek attól a dicsőségtől, amit Jézus azoknak tart fenn, akik mindvégig állhatatosak maradtak és mindent vállaltak őérte. Ez tehát a második feladatuk a hívőknek. Nemcsak az, hogy engedjék Isten igéjét munkálkodni az életükben és gyarapodjanak, hanem, hogy vállaljanak mindent Jézusért és ne ideig való hitük legyen.

3. És mi a harmadik feladat, amiről az apostol ír? Olyan szépen és kedvesen fogalmazza meg. Az a harmadik feladat, hogy Jézushoz vezessünk másokat. A lélekmentés a hívők nagy kiváltsága, lehetősége és feladata ebben az utolsó időben. Embereket kiszabadítani a halálból, a félelmek, megkötözöttségek sötétjéből és Jézus Krisztushoz kalauzolni őket.

Valahogy úgy, ahogy András tette a testvérével, Péterrel, miután találkozott Jézussal és felismerte, hogy Ő a Messiás. Ment azonnal a testvérhez, karonfogta, “és Jézushoz vezette őt”. Így lett Simonból Péter, akin keresztül Jézus később sok hatalmas dolgot cselekedett. De ehhez kellett egy András, aki azt, amit felismert, azonnal el-mondta a testvérnek. Karon is fogta, és azt mondta: gyere és lásd meg te magad! Ezt a szép feladatot bízta a hívő népre a mi Urunk.

Ezt írja Pál apostol ilyen kedvesen: “Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk vagy dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az Ő eljövetelekor.”

Vagyis, amikor Pál apostol arra készül, hogy ő is megáll majd Jézus előtt az Ő második eljövetelekor, akkor azt mondja: nem szeretnék ott egyedül állni. Szeretném azokat is ott látni, akiket hozzá vezettem ebben az életben. És bizonyos abban, hogy ők is ott lesznek vele együtt. Ti vagytok a mi dicsőségünk és koronánk. Azok is ott lesznek vele együtt, akikért aggódott: jaj, csak el ne tántorodjanak a nyomorúság ide-jén. Akiknek úgy hirdette először az evangéliumot, hogy talán legyintettek és mosolyogtak rajta. Aztán elgondolkoztak, s Isten megnyitotta a szívüket és új emberekké lettek. Pál nem visszakozott a legyintésre és mosolygásra, hanem tudta, hogy ez az ige, amit mond, hatalom. S nekik is erre van szükségük, és Isten el fogja végezni bennük a munkáját.

Akikkel bajlakodott — ahogy olvassuk ezt a szép kifejezést a tesszalonikai levélben —, akiket mint dajka dajkált, akiket, mint az apa intett és fegyelmezett minden lehető módon — ezt a fejezetet elolvasva nyugodtan mondhatnánk: apait-anyait beleadva — mindent megtett azért, hogy pogányokból Krisztus tanítványai legyenek. A halál jegyeseiből az örök élet birtokosaivá váljanak. Óriási lehetőség ezt a mentő mun-kát végezni. És mindezt úgy végezte, hogy közben neki is megvoltak a napi munkagondjai. Leveleiben írja, hogy ezek a kezek gondoskodtak rólam, meg a munkatársaimról. Nem minden gyülekezettől fogadott el adományt. Neki is voltak családi problémái. Egyedül élt, a családja kitagadta, ami-kor keresztyénné lett. Neki is voltak egészségügyi problémái. Gyógyíthatatlan betegséget hordott magában, és előre megmond-ta az Úr Jézus: ne is imádkozz gyógyulásért, mert ez megmarad. Megmondta azt is, hogy mi a célja. Ugyanolyan gondjai vol-tak, mint amikkel mi küzdünk, amikre hivatkozni szoktunk: jaj, hát ezek miatt nem érek rá. Pál azt mondja: nem külön feladat az, hogy miután végeztem a napi kötelessé-geimmel, még elmegyek bizonyságot tenni.

Aki valóban hívő, az a puszta létével bizonyságot tesz. Annak beszédes cselekedetei vannak. Az munka közben is Jézusra tud mutatni, ha éppen arról van szó. Egy ebédszünetben szóba jön a házasság vagy gyereknevelés, vagy pénztelenség, vagy ki tud egy jó orvost ajánlani… egész másként szól hozzá egy hívő mindenhez, mint aki magára van hagyatva Isten nélkül. Minden bizonyságtétellé lehet. Síró emberekkel vagyunk körülvéve. Aki tud vigasztalni, és aki-ből sugárzik a reménység akkor is, ha talán ő maga is gyászban van, vagy éppen megalázták, vagy valami hátratételt szenvedett, az prédikál.

Azt mondja itt az apostol: legyen tudatosan vállalt és folyamatosan végzett feladatuk a hívőknek az, hogy Jézushoz vezetünk másokat. Minden adódó lehetőséget kihasználni, mégpedig szeretettel, érthetően és alázatosan. Nem több a hívő, mint az, aki még nem hisz, csak többje van, amit ő is úgy kapott, mint egy kincset, amit azért kapott, hogy adja tovább. Minél többet adunk tovább ebből a kincsből, a Jézusról szóló örömhírből, annál inkább a miénk is lesz az.

Valaki egyszer azt mondta: az a Krisz-tus, akit nem adtál tovább, nem is egészen a tiéd. Jobban hiszi az a bizonyságtételét, aki másoknak is elmondta.

Mi a feladatuk a hívőknek ebben az egyre nehezebbé váló utolsó időben? Engedni, hogy munkálkodjék bennünk Isten igéje. Ezért és így olvasni, tanulmányozni, megtartani, komolyan venni. Aztán elfogadni, hogy az igazi tanítványság szenvedéssel jár. Hogy mikor milyennel, kire mennyit mér az ő Ura, ezt Ő tudja bölcsen, de nem kell meglepődni és felháborodni, hanem kitartani a szenvedések között is. És végül az a gyönyörűséges lehetőség: másokat a halálból életre menteni. Embereket halászni — ahogy Jézus mondta. Lelkeket menteni.

Isten is ezt akarja elvégezni bennünk. Kipótolni a hitünk hiányait, megerősíteni, hogy állhatatosak maradjunk, és használni a lélekmentés munkájában. Ez nem az ü-gyességünktől, az eszességünktől függ; azt Ő végzi, csak engedelmes eszközök kellenek neki. Ezért írja Péter apostol a levelében: “Legyetek készek mindig számot adni a bennetek levő reménységről, ha megkérdeznek titeket, szelíden és tisztelettudóan.” A készséget kéri: legyek kész. Ne szégyell-jem Őt, aki nem szégyellt engem elfogadni, és gyermekévé tenni. Tudjam megfogalmazni világosan, egyszerűen, hogy mi a bennem levő reménység. Vagy derüljön ki, hogy nincs bennem élő reménység, és akkor reám vonatkozik az, hogy mindenki mindenütt térjen meg, és majd ha lesz, akkor tudok róla beszélni. Ha pedig van bennem reménység, akkor szelíden és tisztelet-tudóan mondjam el azt mindig. A másikat különbnek tartva magamnál, de látva azt, ha ilyen marad, elvész, és én tudom, hogy hova lehet megérkezni, ahol megmenekül.

Jó lenne, ha elkezdenénk ezt a szolgálatot már ma. Így hallgatnánk most is Isten igéjét, mint ami az Ő szava, és engednénk, hogy munkálkodjék bennünk. Megerősödnénk, hogy ha akármi próbatételt kell Őérte elszenvednünk, az ne tántorítson el. S elkezdenénk a róla való bizonyságtételt mind-járt otthon, ahol a legnehezebb. Ha még lehet pótolni, a gyerekeinknek. Hallottak-e életmentő igét tőlünk? Pótolni a magányos öregjeinknek, beszélni Jézusról a cserzett lelkű szomszédnak, vagy munkatársaknak, és mindenkinek, akik között naponta megfordulunk. Tudják-e rólunk, hogy hívők vagyunk, megirígyelhettek-e már egyszer is azért a többletért, amit a Jézussal való közösségünk jelentett, s szeretnénk-e, hogy ha mindenki eljutna Jézushoz, aki minket elfogadott és segít? Ez ne csak most aktuális ádventi feladat legyen, hanem egész éle-tünknek a tartalmává váljék. Akkor mondhatjuk azt, amit egyik szép énekünk így fe-jez ki:

Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled,
Felfedi titkát minden szív előtt.
Egy lélekért se érjen vádja téged,
Hogy temiattad nem látta meg Őt.
Légy örömmondó, békekövet,
Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

(397,5 ének)

 


 

Imádkozzunk!

Bocsásd meg, Urunk, hogy magunknak akarjuk megtartani azt a sok jót, amit eddig kaptunk tőled. Tégy szabadokká minket arra, hogy minden áldást szívesen adjunk tovább. Hiszen ami jó és szép az életünkben, azt mind érdemünk nélkül kaptuk tőled ajándékba. Áldunk, Jézus Krisztus, hogy te fizetted meg az árát. Nem arannyal vagy ezüsttel, hanem a te drága véreddel a Golgotán.

Köszönjük, hogy sokkal gazdagabbak lehetnénk, ha jönnénk hozzád hittel és engednénk, hogy hatalmasabban munkálkodjék bennünk a te igéd, és bátrabban megosztanánk mindent másokkal, amit tőled kaptunk. Segíts minket ebben megújulni vagy elindulni!

Köszönjük, hogy megadod azt a kiváltságot: nemcsak hogy higgyünk tebenned, hanem alkalmanként szenvedjünk is érted. Segíts ezt szelíden és rád nézve hordozni. Engedd látnunk, hogy amit érted kell itt szenvednünk, nem hasonlítható ahhoz a dicsőséghez, amit a tiéidnek elkészítettél. Egyáltalán segíts minket, hogy tágasabb horizonton belül mozogjunk. Emeld fel a tekintetünket, hadd tudjunk várni téged, készülni a veled való találkozásra, és addig is hitben veled járni itt, téged követve, neked engedelmeskedve. Add, hogy mindez sokkal valóságosabb, kézzelfoghatóbb legyen a hétköznapjainkban.

Áldd meg az ünnepre készülődésünket. Könyörgünk azokért, akik a miénknél sokkal nehezebb körülmények között kell, hogy éljenek. Légy irgalmas azokhoz, akiknek az otthonát elvitte az ár, akik betegségben, félelmek között, gyűlölettől körülvéve, nélkülözések között élnek. Indíts minket Szentlelkeddel, hogy ahol csak tudunk, segítsünk szívesen és szeretettel.

Adj a szívünkbe sokkal több hálát. Engedd megtapasztalnunk, hogy nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel. Taníts meg szívesen áldozatot hozni a te ügyedért és egymásért. Adj nekünk is növekedést az egymás és mindenki iránt való szeretetben. Segíts, hogy feddhetetlenek legyünk szent életben. Növekedj bennünk, Jézus Krisztus, mi pedig hadd legyünk egyre kisebbekké!

Segíts ebben a növekedésben most megújulni. Amit nekünk kell elkezdenünk, azt elkezdeni még ma, amit pedig te elkezdtél bennünk, azt folytasd kegyelmesen ígéreted szerint.

Ámen.