Lekció: Zsolt 18,1-18

Alapige: Jn 11,32-44

“Mária azért, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátva őt, lábaihoz borult és ezt mondta: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. Jézus azért, amint látta, hogy az sír és sírnak a vele jött zsidók is, elbúsult lelkében és igen megrendült. Ezt kérdezte: Hová helyeztétek őt? Mondának néki: Uram, jer és lásd meg! Könnyekre fakadt Jézus. Mondának azért a zsidók: Ímé, meny-nyire szerette őt! Némelyek pedig ezt mondták: Nem megtehette volna-e ez, aki a vaknak szemét megnyitotta, hogy ez ne haljon meg? Jézus pedig újra felindulva magában, odament a sírhoz. Az pedig egy üreg volt, és kő feküdt rajta.

Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nőtestvére, Már-ta: Uram, már szaga van, hiszen negyednapos. Monda néki Jézus: Nem mond-tam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Isten dicsőségét? Elvették azért a követ onnan, ahol a megholt feküdt. Jézus pedig felemelte szemét az égre, és ezt mondta: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem. Tudtam is én, hogy te mindig meghallgatsz; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem. És amikor ezeket mondta, fennszóval kiáltott: Lázár, jöjj ki! És kijött a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az arca kendővel volt leborítva. Jézus ezt mondta nekik: Oldozzátok meg őt, és hagyjátok menni.”

 

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, hálát adunk neked azért a sok jóért, amit az elmúlt héten is kaptunk tőled, noha nem érdemeltük. Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor zúgolódva megyünk el ajándékaid mellett, és nincs nyitva a szemünk meglátni jóságodat, s nem nyílik hálaadásra az ajkunk. Bocsásd meg sok elégedetlenségünket és keserűségünket. Tudjuk, Urunk, hogy ha a bűneink szerint cselekednél velünk, akkor nem így menne a sorunk. Köszönjük, hogy kegyelmes vagy és nem fizetsz álnokságaink szerint.

Annál inkább megalázzuk most magunkat előtted a te ítéleted alatt. Kiáltunk hozzád: légy irgalmas azoknak, akiknek az otthonát összedönti, és mindenét elsodorja az ár. Adj vigasztalást azoknak, akik már szeretteik közül is elveszítettek többeket. Könyörülj rajtunk, és vedd el a szívünk közönyét. Indíts minket buzgó imádságra, és ítéleted is fordítson minket egészen feléd. Segíts megalázkodni előtted. Ítéletedet pedig vedd le rólunk kegyelmesen és fékezd meg az elemeket.

Könyörgünk hozzád, hadd tudjuk most komolyan venni, amit ebben a csendben, egy fűtött templomban, békés körülmények között mondasz nekünk. Olyan sok mindent elengedtünk már a fülünk mellett, és nem segíthettél rajtunk. Adj nekünk most halló fület és engedelmességre kész szívet. Vedd ki belőlünk az őshitetlenséget, segíts minket, hogy ne gyalázzunk azzal, hogy kételkedünk igazmondásodban, és nem merjük rád bízni magunkat. Segíts oda, hogy dicsőítsünk téged azzal, hogy hiszünk neked és engedelmeskedünk szavadnak.

Köszönjük, hogy minden szavaddal javunkat munkálod. Szólíts meg minket most is. Vedd el szívünkből a csüggedést, és adj helyére reménységet. A bennünk levő ürességet töltsd meg gazdag mennyei tartalommal. Ne csak minket erősíts meg, hanem indíts arra, hogy tudjunk másokat is vigasztalni, bátorítani, erősíteni.

Szólj, Urunk, mert hallják a te szolgáid!

Ámen.

Igehirdetés

Az elmúlt hetekben a legtöbben meg-fordultunk valamelyik temetőben és virágot vittünk elhúnyt szeretteink sírjára. Ennek kapcsán sok beszélgetés hangzott el a halál témájáról is. Megdöbbentően sok csüggedés, reménytelenség és bizony-talanság áradt ezekből a beszélgetésekből. Kénytelen megállapítani mindenki, hogy a halál nagyhatalom, rabjait fogva tartja. Vele szemben feltétlenül átéljük tehetetlenségünket. A baj csak az, hogy ez a tehetetlenség meg reménytelenség áttevődik gondolkozásunk más területeire is, és szorongássá válik.

Ezért szeretném most elhívni a testvéreket egy olyan temetőbe, ahol egyszer Jézus mondott és tett valamit, ami méltán lehet alapja a mi benne való bizalmunknak is, meg annak is, hogy reménységgel és bizonyossággal nézzünk a halálra és a jövőbe.

Ez a temető Bethániában volt, egészen közel Jeruzsálemhez. A most olvasott eseményeket megelőzően négy nappal a falu egyik ismert és tisztelt lakosa, Lázár, meghalt. Amikor hirtelen beteg lett, testvérei üzentek Jézusért, de hiába várták, nem érkezett meg idejében. Lázár meghalt és a kor szokása szerint begöngyölték gyolcsleplekbe, azokat átkötötték vászoncsíkokkal. A holttestet elhe-lyezték egy domboldalba vájt barlangba, kis sírkamrába, aminek a bejáratát lezár-ták egy nagy lapos kővel. Így temettek akkor.

A negyedik napon megérkezett Jézus tanítványaival együtt. Mária azonnal keserű szemrehányást tesz neki: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a test-vérem.

Jézus, mindenki meglepetésére azt kéri, hogy vegyék el a követ a bejárattól. Márta, aki praktikus asszony volt, azonnal tiltakozik: már szaga van, ilyet nem szabad és nem helyes tenni. Mégis elhengerítik a követ. Jézus röviden imádkozik, és utána fennszóval beszól: Lázár, jöjj ki! És mielőtt felfognák az ott ál-lók igazában, hogy milyen képtelenséget mondott, megjelenik a halott a sírkamra szájában, és mintha valami mindennapi esemény történne, Jézus szól az embereknek: szedjétek le róla a kötelékeket, nem tud miattuk járni.

Ez maga az esemény. Ez történik a felszínen. Az események mélyén azonban iszonyatos erők csapnak itt össze. Aki figyelmesen, lassan elolvassa az e-gész történetet, az szinte fizikálisan érzi, hogy itt a halál és az élet erői mérkőznek. Elszánt harc folyik egy emberért, egy ember életéért. A halál birtokon be-lül van, hiszen megállapították, hogy Lá-zár meghalt. Be is göngyölték, össze is van kötözve, betették oda, ahova a holt-testeket kell. Jól le is zárták a sírkamrát. Szegény Lázár, onnan már soha többé nem jön ki!

Akkor megáll valaki ez előtt a sír e-lőtt. Egy egyszerű mondatot mond. Sem-mi ügyeskedés, semmi hókuszpókusz. Nincs nekirugaszkodás, aztán kudarc, aztán még egyszer megpróbáljuk. Egyet-len mondat: Lázár, jöjj ki! És kijön a halott a sírból. Erre senki sem gondolt. Pedig valamit mondott erről Jézus. Máriának és Mártának, miközben mennek a temetőbe, azt mondja: ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét. Na, de mit jelent ez? Hogy látják meg az Isten dicsőségét? Mi az Isten dicsősége? S mit jelent itt hinni?

Hinni mindig azt jelenti: komolyan vesszük, amit Jézus mond, és várjuk an-nak a beteljesedését, amit Ő megígért. S nem sokkal előtte beszélt Ő effélékről. Ha ez a hit ott lenne a szívünkben, akkor az ilyen reménytelen helyzetekben is megmaradna a békességünk. Akkor a ki-látástalan helyzetekből is lenne mindig ki-látásunk fölfelé. Akkor olyan sok stressz-ártalomtól megmenekülnénk, és sok ba-junk, nehézségünk, gondunk között is va-lami csendes derű lenne a szívünkben.

Mert hinni azt jelenti, hogy valaki ko-molyan veszi, hogy Jézus minden körül-mények között szeret. S ha késve érkezik is, akkor sem késik el. Ezt nem könnyű hinni. Nekik sem lett volna könnyű. Va-lamint azt is jelenti, hogy neki mindenre van hatalma, arra is, amire mi képtelenek vagyunk. Aki ebben a kettőben bizonyos, az hisz, és ez a hit segíti el az embert oda, hogy meglátja az Isten dicsőségét.

Ritkán gondolunk arra, hogy Isten nélkül minden ember be van zárva egy ilyen sírba. A Biblia világosan szól arról, hogy Isten nélkül lelkiképpen halottak vagyunk és a biztos pusztulás vár ránk. A tragédiát még fokozza az, hogy erről vagy nem tudunk, vagy nem hisszük el.

Egy harminc éves fiatalemberrel beszélgettem egyszer. Remegett a keze, ál-landóan gyöngyözött a verejték az egész arcán. Sikerült fiatalon tönkretennie ma-gát, és közben arról akart meggyőzni, hogy miért nem hagyja abba a drogot és az alkoholt, mert az jó neki, és ő ettől még hisz Istenben és tulajdonképpen lel-kileg egészen rendben van.

Valaki dicsekedett a sikereivel meg a pénzével, és közben kiderült: romokban van az egész élete, és iszonyatos fé-lelmekkel van tele a szíve.

Egy másik ember játssza a felvilágosult modernet. Sorolja az érveit, amelyek szerint nem megbízható a Szentírás szövege, és nincs bizonyítva Isten léte. S csak mellesleg derül ki, hogy sokszor fél éjszakákon át nem tud aludni, ha meg alszik, úgy kiabált, hogy felébred a család, úgy szenved a lelkiismeret-fur-dalás miatt. És hogy, hogy nem, egyik gyógyszer sem segít a lelkiismeret-fur-dalásán.

Más valaki meg sorolja újra és újra, hogy miért nem ér semmit. Ő nem fontos senkinek, és éppen ezért semmi értelme az életének, s hogyan kíván annak véget vetni.

A bethániai temetőben tehát néma küzdelem folyt egy ember életéért. Miértünk is ugyanez a küzdelem folyik. Ez a harc küzdelem eldőlt akkor, amikor Jézus a kereszten halálával megsemmisítette a halált és azt, aki azzal rabságban akar tartani minket, az ördögöt. Csa-tákat még nyerhet, és sok kellemetlenséget okozhat, de a háború már eldőlt. Jézus halála és feltámadása megpecsételte a sorsát. Ez a küzdelem azonban továbbra is folyik. Minden egyes igehirdetés alkalmával is. Folyik a harc a halál erői és az élet erői között. Hiszen minden igehirdetés során odaáll Jézus mellénk, és valami módon beszól a mi kripta-életünkbe: Lázár, jöjj ki!

Mennyire merjük komolyan venni az Ő hívását, mennyire engedünk annak, amiről éppen szó van? Engedjük-e, hogy az Ő életet támasztó igéje egészen a szívünk mélyéig érjen? Vagy pedig elmagyarázzuk, hogy miért nem akarunk kijönni a magunk sírjából.

Hogy ne azt magyarázzuk, hanem azt lássuk, miért lehet kijönnünk onnan, szeretnék három egyszerű rövid mondatot mondani bátorításképpen. Mind a három benne van ebben a történetben.

a) Az első így hangzik: Isten nem mondott le rólad. Ritkán vesszük észre, hogy Isten valóban eget-földet megmozgatott annak érdekében, hogy ne pusztuljunk el a halál rabságában. Jézus Krisz-tus testetöltésekor, kereszthalálakor, fel-támadásakor földrengés volt, napfogyat-kozás volt, angyali seregek jöttek-men-tek menny és föld között. Valóban mindent megmozgatott Isten azért, hogy min-ket Jézus által kiszabadítson a halál rabságából. Mert az az állapot, amiben nélküle vagyunk, az olyan, hogy valóban már szaga van. Az a gyűlölködés, ami betölti ezt a földet, és ami ott van sokszor a szívünkben is, az a sokféle félelem, az a temérdek ínség, az önpusztításnak a sok formája, a békétlenségünk és idegességünk, a tehetetlenségünk mind-mind olyan hullaszag, ami arról árulkodik, hogy itt a halál uralkodik.

Jézus azért jött el utánunk és azért engedte, hogy Őreá is rázárják a sírt, hogy kiderüljön: milyen ereje van annak az életnek, aki Ő maga. Ennek az életnek az ereje felpattantotta az Ő sírját, di-csőségesen feltámadott. Ennek sok száz szemtanúja volt. Ő ma is él. És ezért üzeni Isten ma neked is, hogy Ő nem mondott le rólad.

b) Ebből egyenesen az következik, hogy akkor te se mondj le magadról. Olyan sok ember van, aki többször meg-próbálta már, hogy változtasson az életén valamilyen formában, és nem sikerült. Ebből arra a megállapításra jut, hogy akkor nem lehet azon változtatni. Próbáltam újra kezdeni, de nem lehet… s akkor okoljuk a körülményeket, az örök-séget, amit hoztunk, ritkán önmagunkat. Megállapítjuk: nem lehet.

Isten igéje arra bátorít: ne mondj le magadról. Ha Isten nem mondott le rólunk, akkor mi se mondjunk le magunkról. Nekünk nem újra kell kezdenünk, hanem lehet egészen újat kezdenünk azzal a Jézussal, aki pontosan azért jött, hogy ez lehetővé váljék. Nem sodródhat olyan messze valaki Istentől, hogy ne találhatna vissza hozzá. Nem követhet el olyan súlyos bűnt, amire ne lenne nála bocsánat. Nem gabalyodhat bele olyan eltéphetetlen kötelékekbe, amiket Jézus Krisztus hatalma és szeretete ne tudna leoldozni róla.

Engedjük a szívünkig ennek az igének a biztatását: ne mondj le magadról! Bízzál abban, hogy Ő egészen meg tud változtatni. Ő újjá tud teremteni. Ennek az eszköze ma is az Ő egyszerű beszéde. Az, ahogy ott megszólalt Lázár sírjánál, ahogy itt megszólal vasárnapról-vasárnapra, hétről-hétre, ahogy a Bibliából meg tud szólítani minket, ha elővesszük, és Őt akarjuk meghallani, elképzelhetetlen erőt ad ahhoz, hogy számunkra elképzelhetetlen magasságok és szépségek felé vezessen.

c) Végül az is következik ebből, hogy ne mondj le másokról! Olyan könnyen eljutunk oda sok csalódás, keserűség után, hogy ha ilyen durván nem mondjuk is ki, ahogy bocsánat, ha én kimondom majd, de a szívünkben ez van valakire gondolva: kutyából nem lesz szalonna. Azon még az Isten sem tud segíteni! Jó lenne, ha megszabadulnánk ettől. Ha Isten nem mondott le rólunk, ha eljutunk oda, hogy nem mondunk le ma-gunkról, hanem engedjük, hogy Ő újat kezdjen velünk, akkor egymásra is úgy kell néznünk, hogy őróla sem mondok le. Bármennyi csalódás ért is eddig, bár-mennyire semmi jelét nem mutatja a vál-tozásnak. Egészen másként imádkoznánk egymásért, ha szoktunk. Egészen más reménységgel néznénk egymásra és egy-más jövőjére. Másként gondolkoznánk egymásról és beszélnénk egymással, ha nem mondanánk le róla.

Jézus szeretete és hatalma olyan nagy, hogy erre is érvényes. Neki nincs reménytelen eset, nincs megoldhatatlan probléma, nincs végleg elveszett ember. Mi is itt állunk Lázár sírja mellett. Ha csak a népünk lelki helyzetét nézzük, akkor is azt kell mondani, ha az ifjúságunk állapotát nézzük, még inkább azt kell mondanunk. Sokszor, ha a magunk elrontott életét próbáljuk elemezni, akkor is azt mondjuk és érezzük azt, hogy szaga van. Ha a családban körülnézünk. Isten ma azt üzeni nekünk: Ő nem mondott le rólunk, mi se mondjunk le magunkról, és ne mondjunk le egymásról se.

Folyik ez a kemény küzdelem. Jézus, az élet Fejedelme, nem adja fel. A halál erői egyelőre nem hátrálnak, bár tudja az ördög, hogy elveszítette a háborút, de még próbálja tartani magát. Sőt Jézus előre megmondta: ahogy közeledik az Ő második eljövetele, annál inkább elhatalmasodik a bűn, nekünk annál inkább tudnunk kell, hogy az az igazság, amiről itt most szó volt. Ő a győztes, neki teljhatalma van a halál felett is, és Ő ma is ki tudja mondani egy-egy ember élete mellett megállva is: jöjj ki onnan, abból, amiben szenvedsz!

Bethániában Lázár feltámasztása mes-siási jel volt. Arra akarta felhasználni Jézus, hogy félreérthetetlen jelzést adjon azoknak az embereknek arról, hogy ki Ő. Valóban Ő a megígért Szabadító, a Messiás, a Krisztus. Ma Ő nem a halot-takat támasztja fel, de ugyanezzel a szeretettel és hatalommal hív ki sokakat a bűn rabságából, szenvedélyek kötelékeiből, az ördög igézetéből, a magunk hitet-lenségéből és gőgjéből, vagy a magunk kétségbeesettségéből és magányából.

Ma Ő csakugyan nekünk mondja: jöjj ki! Ettől kezdve Lázárt mindig Jézus mellett találjuk. Még akkor is, hogy ha emiatt sokféle kellemetlensége lesz. Mert azok, akik Jézust gyűlölték, őt is gyűlölni kezdik. De az életét kapta vissza tőle és nem tágít mellőle. Aki lelkileg új életet kap tőle, az ugyanígy szokott viselkedni ma is. Az nem tágít mellőle, vállalja Őt, és vállal mindent érte. Sőt: az ilyen ember hívja Jézust lelkileg halott rokonaihoz, ismerőseihez. És tud úgy beszélni róla másoknak, hogy ők is megismerhetik az élet Fejedelmét, és találkozhatnak vele.

Szeretném újra elmondani ezt a három biztatást: Isten nem mondott le rólad, te se mondj le magadról, és ne mondj le másokról se.

Van egy szép énekünk, amelyik arról szól, hogy Jézus Krisztus valóban ezt az életet hozta el nekünk:

Már lehozta az életet,
Mely Istennél volt készített,
Hogy ti is véle éljetek,
Boldogságban örvendjetek.

Ez Úr Krisztus mi Istenünk,
Nyavalyáinkból kimentőnk,
Ő lészen az Idvezítő,
Minden bűnünkből kivévő.

(316,4. 6 )

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, szeretnénk most hittel megvallani, hogy örök Isten vagy, Isten egyszülött Fia, aki azért jöttél, hogy kiszabadítsd a benned hívőket minden bűnükből.

Bocsásd meg, hogy sokszor mi akarjuk felhasználni szeretetedet és hatalmadat a magunk céljai elérésére. Alázatosan könyörgünk most, használd fel szeretetedet és hatalmadat kiszabadításunkra.

Köszönjük, hogy pontosan tudod, melyikünk, milyen sírkamrába zárva nyüszít. Miből szeretne szabadulni, vagy pedig már le is mondott arról, hogy visszakapja a szabadságot és békességet.

Könyörülj rajtunk és hajolj közel hozzánk!

Kiáltunk különösen azokért, akiknek nagy szükségük van vigasztalásra. Akik az elmúlt napokban álltak meg ravatal mellett. A veszteség is hadd fordítsa a szívüket egészen feléd, és az űrt, ami az életükön támadt, te magad töltsd ki, az élő Úr, aki egyedül tudsz igazi vigasztalást és élő reménységet adni nekünk.

Kérünk, hajolj közel mindnyájunkhoz, hiszen mindnyájan terheket hordozó emberek vagyunk, akik sok kérdésünkre nem találunk érdemi választ, akik másokat okolunk azért, aminek magunk vagyunk az oka, s akik már arról is lemondtunk, hogy te tudsz segíteni rajtunk.

Áldunk téged hatalmadért. Állj meg így mellettünk. Szólíts meg a Biblián keresztül, az igehirdetéseken át, és formálj minket egészen új emberekké. Olyanokká, akik nemcsak maguk vigasztalódnak meg, hanem másokat is tudunk vigasztalni azzal a vigasztalással, amit tőled kaptunk.

Legyen a te áldásod a jövő hetünkön. Köszönjük, hogy hű leszel hozzánk. Taníts minket is ragaszkodni tehozzád.