Alapige: 1Kor 15,56-58

“A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.”

“De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.”

Imádkozzunk!

Urunk, megvalljuk őszintén, sokszor átéltük azt, hogy a bűnben kín van és gyötrelem. Olyan sokszor megszomorítottunk téged, a te Szentlelkedet, s ezért magunkra maradtunk a mi vétkeinkkel.

Köszönjük, hogy te magad vagy a szeretet. Köszönjük, hogy nálad van az irgalom, és nálad bőséges a szabadítás, és aki tehozzád fordul, azt semmiképpen el nem küldöd magadtól. Nem is magunkban reménykedünk mi Urunk, hanem tebenned.

Köszönjük, Urunk, hogy hozzád fordulhatunk ezen a meleg, nyári délutánon is. Köszönjük, hogy nem fogyott el még a te irgalmad, a te türelmed, és a te szereteted végtelen. Áldunk, hogy ennek a jelét láthatjuk most is, hogy összegyűjtöttél minket, sőt ígéreted szerint itt vagy közöttünk.

Urunk, szólj hozzánk, mert hallják a te szolgáid! S talán életünkben először most úgy halljuk meg, hogy abból élet támad, vagy úgy hallgatjuk, hogy másképpen élünk mostantól fogva.

Köszönjük azt az irgalmat és azt a kegyelmet, Urunk, hogy nincsen még végünk. Köszönjük, hogy nem szabtál határt a te kegyelmednek, és a te türelmed és szereteted kísér minket most is. Köszönjük, hogy jöhetünk hozzád nehéz szívvel, szomorú emlékekkel, lázadással vagy éppen betegen. Jöhetünk hozzád a mi örömeinkkel. Megoszthatjuk veled mindazt, kedveset és jót, ami ért minket, sőt hálát adhatunk neked mindazért, amit tőled, mások által kaptunk.

Áldunk és dicsőítünk Urunk a legfőbb jóért, a te szavadért.

Ámen.

Igehirdetés

Itt a diadal helyett a győzelem szót is lehet használni.

Amikor egy-egy nyári konferencián a fiúcsapatok között zajlanak a focimeccsek, sokfajta indulat tört elő az emberekből.

Nem régen történt a következő eset. Volt egy olyan csapat, amelyik nyolc tagból állt, és ahány mérkőzést játszottak, ez a nyolcas mindig győzött. Aztán ahogy az szokás ott, másnap újra osztották a lapokat, más csapatokat kellett összeállítani, és volt egy olyan másik csapat is ezzel szemben, amelyik szinte minden meccsét elvesztette. S nagyon érdekes volt az — noha emberileg érthető —, hogy akik a vesztes csapatban voltak, azokat senki nem akarta beválasztani a saját csapatába. Ki akar vesztesekkel egy csapatban lenni, s aztán maga is vesztessé válik?

Valójában a keresztyén élet, az igazán keresztyén élet, az győzelmes élet. Mit mond itt Pál apostol? “Hála Istennek, aki a diadalt (a győzelmet) adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.” A keresztyének csapata — a Szentírás szerint legalább is — nem vesztesek csapata. Akkor sem, hogyha időnként a meccs vesztésre állónak tűnik. Isten ügye úgy tűnik időnként a világban, hogy bukásra van ítélve, vagy legalább is csekély az érdeklődés, mint legutóbb Baján egy színdarab iránt — csak százan mentek el a több tízezer lakos közül —, de százan elmentek. Időnként van így, hogy úgy tűnik, hogy megbukott a dolog, de azt mondja a Szentírás, hogy a győztes Krisztus oldalára állva bizonyosak lehetnek a hívők abban, hogy győzelmet aratnak.

Az egészséges keresztyén élet tehát győ-zelmes élet, de nem csak győzelmes élet, hanem harcos és küzdelmes élet is, amelynek a végén éli át a hívő ember a Krisztussal való teljes, lepel nélküli találkozás során azt, hogy beérett a győzelem, és ott már az ember nem hinni fog benne, hanem szem-től szembe, színről színre látni Jézus Krisz-tust. Amíg azonban ez nem következik be, addig bizonyos, hogy nehéz harcok és küzdelmek sorozata a hívő élet sok örömmel, de sok harccal és sok küzdelemmel is.

Sokfajta támadás érheti az embert, és mostanában gyakran mondják el régóta hitben járók is, hogy olyan oldalról is érik őket támadások, amelyekre nem is számítottak már. Kísért a múlt. Előjönnek a mu-lasztások alkalmai. Valaki elmondta, hogy előjöttek a szerelmeinek az arcai szépen sorban, az egyik a másik után, s megdöbbent, hogy még mindig van ennek ereje és hatalma rajta, hogy a megtérése előtt milyen életet élt?

Más valaki arról panaszkodott, hogy régóta hitben jár, de újra feltámadt az indulatos természete, kísért a múlt, pedig ő már a bűnét, az indulatosságát egyszer, több-ször Isten kezébe tette, és most újra előjön. S hányan tapasztaljuk talán saját magunk is, akik itt vagyunk, hogy mint tüzes lángnyelvek égetnek azok a dolgok, amelyeket egyszer már Isten kezébe tettünk, s amelyekről meggyőződtünk, hogy Jézus Krisz-tusért megbocsátotta, a háta mögé, a tenger mélyére vetette, és többé nem emlékezik meg azokról.

De az is lehet kísértés, hogy ránk tör az irigység. Nem vagyunk megelégedve mindazzal, amit elértünk, mint hívő emberek. Irigyeljük mások — nem Istennel járó emberek — jó életét. Bezzeg ő mindenfajta törvényt, erkölcsi törvényt, polgári törvény-könyvet megszeghet, felülbírálhat, túltehe-ti magát rajta, látszólag mindenfajta következmény nélkül csalhat, rabolhat, hazudhat, és nem történik semmi sem. Időnként még ilyenfajta irigység is feltámad az ember szívében: hát igen, mégis csak ők igazán a szabad emberek. Minket hívőket — ha azok vagyunk — köt az Isten törvénye, s csak azt tehetjük, amit az Isten törvénye számunkra megenged. Sokszor kevésnek találjuk azt, amink van, és irigykedve nézünk arra, ami a másiknak van, amit megszerzett bármilyen áron magának, s nincs meg ott a szívünkben az istenfélelem megelégedéssel.

Vagy csak egyszerűen előjönnek a régi barátok, az utcán, a mulatóhelyeken történt események, a szórakozás vagy éppen a félelem. Ránk törhet sokfelöl a támadás, és időnként nehéz megállni.

Mit mond a római levél 8. fejezetében az apostol? “De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.” Mit mond Pál? Azt mondja, hogy mindezekkel szemben diadalmaskodhatunk az ál-tal, aki szeret minket. Itt mit mond a korinthusi levélben? “De hála az Istennek, aki a diadalt (a győzelmet) adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.” Itt a halálról van többek között szó, majd kitérek még erre is. De mind a két helyen ugyanarról beszél Pál apostol. Azt mondja: igen is, lehet folyamatosan a győztes Krisztus mellett, a győztes csapatban élni, harcolni, küz-deni, s aztán onnan továbbmenni az örök dicsőségbe.

Vagyis minden helyzetben megállhatunk Jézus mellett. Miért? Azért, mert Jézus Krisztus megállt az Ő életének utolsó óráján, mert kitépte a halál fullánkját, legyőzte a bűnt, a kísértést, a poklot, a halált, s ezért aki az Ő csapatában él, az a győztes oldalán él, áll, harcol, küzd,és hoz-zá fog megérkezni.

Mi a győzelem lényege? Az, hogy nem úgy viszonyulok a bántáshoz, ahogyan a másik bánt engem. Nem visszabántom őt én is, sőt még jobban, beledöngölöm a földbe a szavaimmal, cselekedeteimmel vagy éppen fizikailag, hanem az a mérce előttem, amit Jézus tett, amikor szidalmazták, nem szidalommal válaszolt, hanem imádkozott azok-ért, akik őt gyalázták. Ha a gyűlöletre gyű-lölettel válaszolok, akkor a vesztes oldalra állok, és nem a győztes oldalán állok. Akkor olyanná leszek, amilyen viselkedést e-gyébként belül magamban elutasítok, s azt mondom, hogy istentelen viselkedés, de aki ilyen helyzetekben nem a jóval, az Isten szerinti jóval, hanem a rosszal vállal közösséget, az nem a győztes oldalán áll.

A Róma 12. szerint a rosszat jóval győzzük meg. Az igazi győzelem az — figyeljük csak meg, amikor ezt átéltük, mert mindenkinek, aki hívő ember, az életében volt azért már ilyen győzelem, senki nem mondja azt, hogy ilyen még nekem sohasem volt, ha valaki hívő keresztyén, akkor kellett hogy legyen, mert ezt adja Isten, hogy átéljük, hogy ez által is bátorítson minket és vigyen tovább a hitben, ha a rosszat jóval győzzük meg. Amikor például nem a mi indulatunk győzött, noha legszívesebben azt tettük volna, amit ilyenkor általában az ember indulata szerint tesz — kinek milyen a vérmérséklete —, van, aki szóval csap oda, van, aki fizikailag, van, aki az ajtót csapja be, rá, otthagyja, elmondja másoknak utána. Győzött a Krisztus indulata. Lehet, hogy kedvesen mondott az ember egy mondatot, s ezzel a dolog le volt zárva. Sokszor lehet látni, hogy a szelíd beszéd, ahogy azt az ige mondja, megtöri a csontot. A szelíd beszéd megtöri a csontot. A feleselés, az indulatosság tüzet gerjeszt, a szelíd beszéd pedig megtöri a csontot.

Amikor ez történik, akkor a győztes Krisztus győz bennem. Amikor nem az indulat győz, hanem Krisztus, akkor átéli az ember azt a csodálatos szabadságot, hogy tudtam Isten kegyelméből, Isten szerint való módon reagálni mindarra, ami történt. Ezért igazán komoly kérdés mindnyájunk számára, hogy ki az, aki vezérel minket? Ki vezet minket? Ki az, aki uralkodik belül a szívünkön, a szív indulatain, nem a fejünkön? Jézus azt mondja, hogy a szívből származnak a gonosz gondolatok, s ott van egy szörnyű felsorolás, hogy mi minden következik a szív állapotából. Ezért nagyon fontos kérdés az, hogy kié a szíved? Erre lehet legyinteni: ugyan kérem, én már har-minc éve hívő vagyok.

Egy-egy konferencia elején lehetett mon-dai ezt, hogy: “Én már harminc éve hitben járok.” Ez a templom még nem is állt, én már akkor is ide jártam. De vajon az életeddel mi van? Ki az, aki vezérel, aki bensőből vezérel? Egy nagyon kedves költő mondta, de mégis csak ezt mondta, hogy mindegy, hogy a Szentlélek vagy a kocsma gőze vezet minket, nincs jelentősége, csak akit nem a Szentlélek vezet és vezérel, az könnyen a vasúti síneken, a vonat alatt találja magát aztán később saját akaratából.

Amikor Jézus kínos haldoklással haldokolt a golgotai kereszten, akkor sem az indulatai vezették, akkor is könyörgött a-zokért, akik Őt kínozták.

Néhány fontosabb kérdésben nézzük meg most már egy kicsit közelebbről, hogy mit jelent ez a mondat, hogy Jézus a diadalt a győzelmet adja nekünk? Először is lehet Jézus Krisztus segítségével, mert csak az Ő segítségével lehet, győzni a test indulata fölött. Minden embernek, így a hívő embereknek is sok bajuk van a testükkel. Egyszerűen van egy fizikai állapot, ami ahogy az évek előre haladnak nem javul, hanem romlik. Minden nem hívő és hívő ember teste is folyamatosan, egyik napról a másikra, szépen lassan vagy gyorsabban — ez genetikai helyzet, állapot is lehet —, de romlik, öregszik, és veszít a teljesítőképességéből. A legtöbb hívő azért panaszkodik, hogy olyan erőtlenné válik. Szeretne futni, csinálni, szolgálni, dicsőíteni az Istent a cse-lekedeteivel, de valahogy már nem megy úgy, mint ahogy az pár évvel ezelőtt ment.

Vagy pedig pont az a baj, hogy túl rest a test. Túlságosan félti a hívő magát. Mi lesz velem, ha ezt a szolgálatot elvállalom, hogy fogom én ezt bírni? Ez mégis csak sok. Ez már túl megy minden határon. Ha még ezt is megcsinálom, akkor tönkre megyek bele. Pedig Istennek nem az a célja, hogy tönkre menjünk egy szolgálatban, hanem az a célja, hogy épüljünk a szolgálat által, és építsünk akár másokat is.

Sok hívő keresztyénnél is a test került a középpontba. Érdemes megvizsgálni. Nem csak a nőknek, testvérek, teljes félreértés, a férfiaknak is. Mennyi időt töltünk naponta a tükör előtt? Akár két tükör előtt, egy elöl, egy hátul. Körben lássuk magunkat. Mennyi időt töltünk el a tükör előtt? Mennyi időt töltünk el a lelki tükör előtt? Az Isten színe előtt, és mennyit a fizikai testtel kapcsolatban? Hányszor fésüljük jobbról balra, balról jobbra, melyik a jobb, és gondolkozunk és meditálunk? Mennyire fontos a test? Sokszor még a hívők is lelepleződnek ezen a területen. Mi az, amit még megadhatok neki ruhában, ételben italban, pihenésben, pedig a középkori ember számára — tessék csak megfigyelni — sosem a kard hüvelye volt a fontos, hanem a kard, hogy milyen acélból készült. Amikor itt a török megszállás volt, akkor az volt a lényeges, hogy milyen acélból van a kard, és nem az, hogy milyen díszes kívül a hüvelye.

Testvérek, a porhüvely a fontos, vagy a tartalom, ami benne van? A test, a porhüvely, amely egyszer semmivé válik, elporlad, visszatér a földbe, vagy a tartalom, a lélek, amit Isten adott bele, ami igazán fontos, hogy azzal mi lesz? A porhüvelyünkkel tudjuk, hogy mi lesz. Egyszer kiszállítják majd a temetőbe. Beteszik a maradékot egy urnafülkébe, vagy elföldelik a KÖJÁL előírásai szerint megásott sírgödörbe, vagy szétoszlik a tenger hullámai kö-zött, vagy felfalják a vadak. Ki tudja, hogy ki, milyen halállal fog majd meghalni, s mivé lesz a teste, de tényleg, a porhüvely a lényeg, vagy az, hogy mi a tartalom, azzal mi lesz?

A hívő embernél a test lefelé tart, a lélek pedig felfelé. A nem hívő embernél mind a kettő lefelé tart: a test is és a lélek is. A test a pusztulásba az enyészet felé, a lélek a kárhozat felé. Milyen jó, hogy a hívőknél nem így van, hanem Isten ajándéka, hogy egyre teljesebb dél felé tart a hívő ember. Egyre inkább a tökéletes világosság, a kiteljesedés felé.

Pál apostol így írja a Filippi levélben, hogy: “Mindenre van erőm az által, aki engem — és itt pontosan az a szó szerepel — bensőmben megerősít.” Nem a testről van szó, hanem azt mondja, hogy megerősít engem Krisztus lelkileg, és hogyha erős lesz a lelkem, akkor a testem is fogja bírni mindazt a terhet, amit Isten rám enged. Mindazt a szolgálatot, munkát, feladatot, amit még a testben hátralévő idő során el kell végeznem.

Mások azon lepődnek meg, hogy a hívők által kötött házasságokban is sokszor ugyanazok a gondok jelentkeznek, mint a nem hívő párok életében. Testvérek, alapvetően a hívő házaspároknál és a nem hívőknél ebben a kérdésben nem igen van különbség. Ugyanúgy türelmetlenek tudnak lenni hivők férj és feleség egymással, mint a nem hívők. Ugyanúgy elkésnek sokszor, nem végzik el rendesen a munkájukat. A különbség nem igazán itt van. Hívő és nem hívők között kötött házasságban alapvetően — húsz év alatt a sok beszélgetés során tudom ezt mondani — ugyanazok a problémák jelentkeznek. Ami igazán különbség, az a megoldás. Hogyan oldják meg? Hogyan lesz vége egy konfliktusnak? Mi történik azzal a helyzettel? A nem hívők a saját indulataik szerint rendezik el, vagy nem rendezik el. Beássák és ketyegnek az aknák öt, tíz, tizenöt, húsz év után is, mint a taposóaknák. Már senki nem tudja, hogy tulajdonképpen miért haragszik a másikra, vagy az egyik fél nem tudja, és utána robban az akna, s jön a válás hatvanöt hetven éves korban is. Alapvetően az a különbség, hogy akik hitben járnak, azok tudnak bocsánatot kérni az Istentől.

A megoldás — a problémák mondom ugyanazok lehetnek: nevelési kérdések, anyagi kérdések, szűk a lakás, tönkre ment valami háztartási gép, nem bírják megvenni, gyereknevelés, bármi, ugyanaz lehet — megoldás, hogy közösen hordozzák imádáságban, hogy együtt állnak oda Isten elé, hogy akarják megoldani, hogy tudják, hogy Isten törvénye az, hogy gyűlölöm az elbocsátást, hogy megoldani akarják és nem megszakítani a házasságot. Nagyon nagy különbség. Ahogyan Isten szeretete hathat az életükben, ahogy a Szentlélek felügyelete, vezetése alatt élő emberek elrendezik ezeket a kérdéseket, abban más.

Jézus segít győzni a test indulata fölött. Vagyis nem a hitetlenség oldalára állok, amikor felmerül egy nehézség, hanem a hit oldalára, és a győzelmes Krisztus segítségével akarom megoldani mindazt, amit egyébként nélküle nem tudok, nem tudunk megoldani.

Ha a test a lélek ellen törekszik — mondja a Szentírás —, ez alatt a fogalom alatt azonban nem hús részét érti a testnek, hanem azt az indulatot, ami Isten ellenére van. Ez a test indulata a Biblia szerint.

Újra mondom, még egyszer ismétlem: a külső része elpusztul, a hüvely megsemmisül, amiben a kardot tartják, de nem is az a lényeg, hanem az a lényeg, hogy a tartalom az vajon megmarad-e vagy pedig nem?

Mivel itt említi Pál a halál kérdését, ezért nagyon fontos, hogy a hívők hogyan gyászolnak? Mit látunk magunk előtt a ravatalon? A porhüvelyt. Az nem az, ami szá-munkra abban, akit szerettünk olyan ked-ves volt, az csak a porhüvely, a tartalom nincsen benne. Az igazán lényeges visszatér Istenhez, aki alkotta. Az csak a külső.

Testvérek, a mézet nem az üvegéért vesszük meg. Olyan szép üvegben van, hát megveszem, hanem azért, hogy mi van belül. Virágméz, vegyes virágméz vagy a-kácméz, ez a lényeg, a tartalom, és nem az üveg.

Az emberben is a tartalom a lényeg, hogy mi van belül, nem az, hogy hogyan néz ki. Ki így, ki úgy néz ki. Isten kinézetünkkel együtt szeret bennünket. Bárhogyan is nézünk ki, akárhány évesek vagyunk is. Ő a tartalomra figyel, ezért nem mindegy, hogy hogyan gyászolunk. A külsőt nézzük, vagy pedig kegyelettel és szeretettel emlékezünk a belsőre, ami olyan nagyon fontos volt a számunkra, ami arra az emberre, akit annyira szerettünk, s aki minket is szeretett, olyan fontos volt a számunkra.

A második, Jézus segítségével lehet győzni egy alapbűn felett is, amely mindenkit érint, ez az önzés kérdése.

Nem régen egy házaspár férfi oldaláról dőlt a panasz, hogy milyen rettenetes felesége van. Valószínű, amikor feleségül vette, nem volt ilyen rettenetes, hiszen azért vette feleségül. De, hát az évek teltek, és e mellett a férfi mellett — ezt szeretném hangsúlyozni — vált ez az asszony ilyen rettenetessé. S amikor befejezte a maga felsorolását ez a férfi, akkor megkérdeztem tőle, hogy: Azon kívül, hogy maga tulajdonképpen semmit nem kap már egy ideje a feleségétől, vajon most, ha megkérdezném a feleségét, hogy mi az, amit a felesége kapott magától, vagy mi az, amit vehetett magának mondjuk fél éven belül, vagy mi az, amiről tud, hogy fáj neki, hogy megalázza, amiben ő nem kapja meg azt magától, ami tulajdonképpen járna neki a szeretet meg a házasság jogán? S erre ez a kedves férfi egyetlen mondatot nem tudott mondani. Csak az volt a lényeg, hogy neki mi járt, mi maradt el, mit nem kapott meg, mivel tartozik a másik, de hogy neki mi az adóssága a feleségével szemben, erről egyetlen szó nem esett.

Az egyik legnagyobb bűne a hívőknek is: saját magukkal szembeni fantasztikus jóindulat és önzés, a másik lebecsülése, amikor észre vesszük a másik szemében a piciny kis hajszálat is, nem csak a szálkát, s nem látjuk a saját szemünkben, életünkben azt az erdőnyi gerendát, ami terheli az életünket.

Vagy a magasabb rendű önzés, amikor a mi saját dicsőségünk számít, és semmi más nem számít. Mindent letarolunk, csak a saját dicsőségünk érvényesülhessen. A mi eredményeink, a mi munkánk. Testvérek, vannak háziasszonyok, akik inkább elpusz-tulnak a konyha kövezetén, minthogy átadnák esetleg egy időre a konyhában a vezetést valaki másnak. Vagy ha nem úgy készül el az az étel, ahogy azt ő szokta készíteni. Ott, elpusztul inkább a konyhakövön, de nem enged abból, ahogy azt a családi szokást már édesanyja is úgy csinálta, és nem lehet, hogy azt a süteményt nem abban a szögben vágják fel, mert mi lesz a családi tradícióval, hagyománnyal? Inkább ott elpusztul. S fél hónapra vagy fél évre megsértődik, mert ő azt úgy szokta, de nem enged abból, amit ő elhatározott, és ahogy azt ő gondolja.

A Galata 2. 20-ban azt olvassuk: “Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” Ha ezt mai, mostani nyelvre fordítanánk le: Testvér, a konyhában is él benned a Krisztus, meg a műhelyedben is, meg a televízió előtt, meg a szakmádban a munkahelyeden a Krisztus él benned? A TV előtt is, amikor kiválasztod, hogy mit nézel meg és mit nem? A Krisztus él benned és uralkodik a számítógép előtt, vagy pedig valaki vagy valami más? Amikor kiválasztod a barátaidat, amikor te ki akarod választani a házastársadat, vajon ki él benned? Krisztus vagy valaki másnak a szellemi indulata? Életed nagy fordulatává válhat akkor is, ha rég óta hívő ember vagy már, hogy most újra kimondod, kimondjuk velem együtt: Uram, nem akarom, azt akarom, hogy éljél te bennem! Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.

A harmadik, Jézus segítségével lehet győzni az aggodalmaskodás felett, a félelem felett, a bizalmatlanság felett. Legyőzhetjük a gyűlöletet, az irigységet, a kárörömet, a rosszindulatot, ami sokszor felbukkan, és nem bírunk győzni felette. Min-den olyan indulat fölött, ami eltávolít az Istentől.

Reggel öntöztem a kertben, és úgy vol-tam vele, adok vizet a szomszéd fiatal cse-metéjének is, mert talán nincsenek itthon, és láttam, hogy kezd kiszáradni, s ezt észrevette. Először azt gondoltam, hogy a mi pénzünkön az ő kertjét, hát nem szokása az embernek. De úgy voltam vele, hogy nekünk is szép lesz, ha az a fa megnő. És érdekes módon látta. Kijött, és elkezdtünk be-szélgetni. Nem került szóba még az evangélium, de ezen az ürügyön megbeszéltünk valamit, ami számára fontos volt. Én is cso-dálkoztam, hogy egy pici dologból — 4-5 liter vízből — mi mindent tud Isten kihozni. S hálát adtam azért, hogy tudott most éppen használni, Ő győzött bennem, s nem az az indulat, hogy minek a más fájára a víz.

Ha bennünk megvan az a hajlandóság, hogy engedelmeskedni akarunk az Istennek — ez sokszor nincs meg —, akkor Isten ezt nagyon megáldja. Mások is el tudnának hasonlót mondani.

Él benned a Krisztus, és akkor győztes életet fogsz élni, vagy él benned a régi indulatod, és ebből már mindenkinek elege van, leginkább akkor, amikor hazatérsz a nap végén. Ha kéred, akarod és engeded, akkor ma estétől újra, az érted megszületett, és a golgotai kereszten meghalt Jézus indulata lehet győztes benned. S akkor újra a győztes oldalán állsz és élsz.

Hallgassuk csak, milyen változást hozott egy konferencia után némelyek életében a győztes Krisztus? Csak egy mondatban egy pár eset.

“Mindennel és mindenkivel szembehelyezkedő ember voltam, mindent ellenez-tem, mindenkivel harcoltam. Most már látom, hogy csak Jézus tud megváltoztatni.

Inkább látni szerettem volna mindig a prédikációkat — érdekes megközelítés —, mint hallani. Ezen a héten láttam az igehirdetést, s most már magam is igehirdetéssé akarok válni.

Már azon a ponton voltam, hogy feladjak mindent, olyan sötét volt minden. De teljes magamat átadtam az Istennek, és most szabad vagyok mindenféle csüggedéstől.

Azt mondták nekem, ne ide jöjjek, erre a hétre, hanem inkább menjek egy múzeumba, oda való vagyok. Valóban megkövült lélek voltam. De Jézus segítségével tisz-ta a szemem, és egész testem világos lett.

Azt hittem, hogy elveszítettem az új életemet, pedig csak rossz helyre tettem. Problémám nem nyert ugyan megoldást, de ebben a közelségben Istennel, mintegy feloldódott.

Nem tudtam mi az imádság. Nagy dolog, hogy beszélgetni tudunk Istennel, ahe-lyett, hogy imádkoznánk hozzá.

Pihenni jöttem ide, de sokkal jobbra találtam, biztonságra.

Vékony koszton tartottam a családomat, magamat kínáltam fel nekik. Szinte odadob-tam magamat. Ebből ugyan nem nyertek életet. Most már nem magamat viszem nekik haza, hanem sokkal jobbat, Jézust.

Törött rugójú óra voltam, most a rugót kicserélték, és én újra jó úton járok. Régebben én próbáltam irányítani Istent, mostantól fogva azt akarom, hogy Ő irányítson engem.

S az utolsó: Ma reggel ébredtem először mosolyogva. Magam mögött hagytam a nagyfeszültséget. Egész életemben úgy gondoltam, hogy sikert kell aratnom. A sikerre való törekvés rabszolgaságában éltem. Most már látom, mi az egyedüli dolgom. Hűséges lenni a legnagyobbhoz, akit ismerek. A siker és a kudarc Isten kezében van.”

“Ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” A hívő élet harc, küzdelem, de a végén győzelem. A harc és a küzdelem nem túl kellemes dolog, de ha a győztes oldalán állunk, akkor Ő megígérte azt, hogy mi magunk is győzni fogunk.

Ha annak az oldalán állunk, aki legyőzte a bűnt, a halált, a kínt, a sötétséget, mindent, akkor magunk is átéljük azt a csodát, hogy: “Halál, hol a te fullánkod?” Bűn, hol a te rontásod? Tudok mosolyogva ébredni, mosolyogva hazaérkezni, mert előt-tem bemegy Jézus a lakásba, az otthonomba, és vele találkoznak először, és utána csak velem, micsoda különbség? Akkor tényleg így lesz, hogy törött életű emberből megújított, új életű emberré válik az ember, és tud az Isten szerinti úton járni.

Időleges győzelmeken át haladunk a végső győzelem felé, a találkozás felé a győztes Krisztussal. Ezért írhatta le Pál az utolsó mondatot: “Ezért szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek. Buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15,58) Nem hinni kell, lehet tudni a győztes oldalán állva, a mi munkánk — ha hívők vagyunk — nem hiábavaló az Úrban.

Imádkozzunk!

Urunk, teljes szívünkből, egész lelkünkből dicsőítünk téged, aki legyőzted a halált, és kitépted annak a fullánkját, s többé nem árt nekünk. Taníts meg, kérünk, minket ebben a tudatban élni! Így elengedni azokat, akik meghaltak, így hinni azt, hogy az örök dicsőségben ha hívők voltak, találkozunk. S köszönjük, hogy számunkra is, nekünk is elkészített helyünk van a mennyben.

Köszönjük, hogy te megígérted azt, hogy előre mész és helyet készítesz, s miközben harcolunk veled, általad, a te segítségeddel a győztes oldalán állva, s időnként talán azt is megengeded, hogy bukjunk. Köszönjük, hogy felállhatunk, és átélhetjük, hogy mindenre van erőm a Krisztusban, aki belülről, a szívemben megerősít engem.

Köszönjük, Urunk a kicsiny győzelmeket! Kérünk téged, őrizz meg a nagy és a kicsiny bukásoktól egyaránt, s ha bukunk is, segíts felállni! Hadd legyen hasznunkra és javunkra mindaz, amit átéltünk.

Köszönjük, hogy egyedül te vagy az, mindenható Isten, aki még a rosszat is javunkra tudod fordítani. Áldásodra, vezetésedre, tanácsodra várunk, Urunk, és sóvárgó szívvel várjuk a veled való találkozást az örökkévalóságban.