Igehirdetés

Grog, a híres német bohóc egyik dél-előtt egy levelet kapott, amely tele volt rágalmazással, gyalázkodással és vádaskodással. Igen érzékenyen érintette ez a levél, hiszen nem tudta, hogy mivel érdemelte ki a gyalázkodást és rágalmazást. Aztán találkozott a cirkuszban az egyik barátjával, és megmutatta neki a levelet, s kérte, hogy olvassa el. Az elolvasta, a végén visszaadta és Grog meg-kérdezte a barátját, hogy: te mit tennél a helyemben? A barát azt válaszolta, hogy menj el a bíróságra, jelentsd fel, s aztán majd elmegy az illetőnek a kedve az i-lyenfajta levelek irogatásától. Grog azon-ban még egyszer végiggondolta a dolgot, és a végén a következő sorokat írta a feladónak.

“Kedves Uram! Nemrég kaptam kéz-hez a mellékelt levelet az Ön aláírásával. Elküldöm Önnek, hogy lássa, hogyan élnek vissza az Ön nevével. Önnek is érdeke, hogy a tettest kikutassa. Üdvözlet-tel Grog.” Ez az ember tudott lemondani valamiről.

Izráelben béke van. Ritkán volt az or-szágban békesség. Náthán próféta és Dá-vid király ebben a békességes időszakban ott ül a palota kertjében, beszélgetnek. A győztes harcok után elcsitult a zaj, és Isten különös békéje szétáradt mindenen. Ott volt a szívükben a béke, ők ma-guk is kibékültek, megbékéltek Istennel, s a táj is valahogy békességet sugárzott. Ahogy mondani szokták, ilyenkor támad-nak az ember szívében építő gondolatok. Nincs jobb idő arra, hogy az ember valami maradandót alkosson.

Boldog volt Dávid, amikor ezt a választ halotta, hiszen Isten igent mondott a prófétán keresztül a tervére. Aztán Ná-tánt meginti Isten, vissza kell mennie szé-gyen szemre újra a királyhoz, és azt kel-lett mondani, hogy nem. Dávid, mégsem te fogsz templomot építeni, mert Istennek más a terve. Sokunk számára, a legtöbbünk számára ismerős ez a szó, hogy lemondás.

Az elején hallott történetben ez az illető lemondott arról, hogy bosszút álljon azon, aki őt gyalázta. De sokfajta lemondást élnek át a szülők a gyermeknevelés során. Ha valaki teljesíteni akar egy iskolában, vagy a tanulmányai során, annak is sok lemondásban van része azért, hogy a célt elérje. Ha valaki spor-toló akar lenni, méghozzá profi szinten, legalább, vagy egy olimpiát nyerni akar, az sok lemondással jár azért, hogy azt a célt, amit maga elé tűzött, elérje.

A magyarban mindjárt a kezdése ennek a szónak a le, az mutatja az irányt, hogy az valami lesújtó, lehúzó, valami nem jó, valami negatív dolog, valami lefelé irányuló.

Talán nincs ez különb módon a keresztyén körökben sem. Valami rossz szag veszi körül ezt a szót, hogy lemondás. Ezt úgy nem kívánja a hívő ember, de úgy tűnik, hogy vele jár, mint a csomaggal a kötöző-anyag. Ha valaki hívő lesz, automatikusan biztos, hogy sok min-denről le kell majd mondania.

A lemondás sokszor a hívő szívekben is valami kötelességszerű dolog, amit gyakorolni kell annak mindenképpen, aki Istennel jár. Tehát valami keserűség, a lehetőség helyett. Pedig a Biblia szerint a hívő ember nagykorúságát jelzi az, hogy hogyan áll ezzel a kérdéssel.

Az elején felolvastam egy részt a Bibliából, amely a gazdag ifjúról szólt, aki odamegy Jézushoz, és megkérdezi azt, hogy: “Mit tegyek, hogy üdvözüljek?” És Jézus válaszol. Azt mondja, hogy ami elválaszt engem, meg téged, azt tedd félre. Arról mondjál le, azzal cselekedd azt, amit én mondok, utána kövess engem, és elnyered az örök életet.

Ez az ember ezt a döntést nem akar-ta meghozni. Az életének egy helyzetében nem akart lemondani valamiről. Most mindegy tulajdonképpen, hogy miről van ott szó a történetben, nem ez a lényed, de valamiről nem akart lemondani. Mehetett tovább az útján, de az az út számára a kárhozatba torkollott. Nem akart lemondani annak érdekében valamiről, hogy elérje azt, ami a világon a legfontosabb.

Én szerintem mindenki tudna most példákat hozni a szűkebb családban is akár, hogy miközben mindenki látja, hogy azt az illetőt vagy azt a házasságot vagy azt a családi kapcsolatot vagy azt a rokoni kapcsolatot vagy barátságot vagy azt a testet vagy azt a lelket tönkre tesz valami, amiről le kellett volna már mondania, amit abba kellett volna hagynia, és nem teszi, s tragikus módon pusz-tul az élete, vagy akár pusztul az életünk.

Dávid király az életének egy pontján hasonló helyzetbe került. Megtehette vol-na, hogy véghezviszi a tervét, elkezdi az építkezést. Végül is rossz volt ez a terv? Nem. Istennek akart szent hajlékot építeni. Ebbe semmi rossz nincs. Ez egy jó terv volt. Isten előtt kedves terv – majd ez is kiderül a történetből. És mégis az történt, hogy a terve, a kívánsága, az imádsága nem talált meghallgatásra.

Ha végigolvassuk a Bibliából ezt a részt, akkor kiderül, hogy sem önzés, sem saját dicsőségének a keresése nem volt ebben a kérésben, és mégsem teljesült a kívánsága.

Nézzük meg azt, hogy Dávid hogyan éli át a lemondást? Először is mindent Isten igéje alá rendelt. Nátán próféta a számára az volt, mint amikor mi kézbe vesszük most a Szentírást, olvassuk azt, vagy hallgatunk egy igehirdetést, vagy imádkozunk.

Amire tanít mindnyájunkat Isten igé-je az az, hogy még a jónak tűnő terveinket is mondjuk el először Istennek. Vessük az ige kontrollja alá! Egyezik az Isten akaratával – akár egy nyaralási terv –, vagy pedig nem. Ez az Isten akarata, hogy mi odamenjünk, ott azt tegyük, ott annyit költsünk el, vagy pedig nem ez az Isten akarata.

Az egyik legveszélyesebb engedetlenség az, amikor mi akarjuk eldönteni, hogy mi a jó, és mi a rossz. És nem az Isten igéjének az ellenőrzése alá tesszük, hogy mi a jó, és mi a rossz. Amikor a mi saját kezünkbe vesszük a döntést, ahelyett, hogy Istennek hagynánk meg a döntést.

Végső soron mindig ez a kérdés egy keresztyén ember életében, akarja Isten azt a dolgot, vagy pedig nem. Akarjuk-e a terveinket, a vágyainkat, az elképzelésünket, a jövőnket alávetni az Ő akaratának, vagy pedig nem? Ha nem tesszük, akkor is mehetünk tovább, mint az említett gazdag ifjú, de akkor meg kell értenünk azt, hogy Isten nélkül folytatjuk az utunkat, annak minden következményével.

Még az is tanulság ebben az első pont-ban, hogy még Nátánt is megtévesztette – Isten prófétáját is megtévesztette – ez a szép terv. Építsünk templomot az Istennek. Gyönyörű, szép, nemes, tiszta terv. Először emberi indulatból Nátán is azt mondja: igen, ez jó, Dávid, valósítsd meg! S aztán nagyon keményen szól hozzá Isten, és azt mondja: menj vissza, s mondd meg, hogy nem!

Emlékezteti Dávidot: Dávid, én tettelek királlyá. Figyeljük csak meg, hogy Dávidnak le kell mondania a tervéről, de Isten a kérése lényegét meghallgatta. Mi volt a kérés lényege? Szeretnék temp-lomot építeni, én! Mi volt helyes a kérésben Isten szerint való? A templomépí-tés. Az, hogy Dávid, az azért volt helytelen, mert Dávid beszennyezte a kezét a rengeteg öldöklésben. Megölette Úriást, és elvette Úriás felségét. S ez nem maradt büntetés nélkül. Azt mondja Isten Dávidnak, hogy nem építesz nekem temp-lomot, mert kezeid vérrel szennyezettek. De felépül a templom a te vágyad és kívánságod szerint, mert a kérésed lényege jó, és az Isten szerint való.

Nagyon nehezen tanuljuk meg azt talán mindnyájan, hogy Isten a kérésünk lényegét meghallgatja. Soha, sehol, egyet-len gyermekének sem ígérte meg azt, hogy mindig, minden kérését és imádságát meghallgatja, de ebből a történetből is kiderül, hogy ami a kérés lényege, ami Isten szerint való, azt Isten megadja.

Azt is tudni kell minden hívő ember-nek, hogy a lemondás része a hívő életnek. Az a kiképzés része – így is mondhatnám. Krisztus katonája át kell hogy menjen a kiképzésen ebben az értelemben is. Vannak kérdések, amelyekben gyakoroltatja velünk Isten a lemondást.

Sokszor elkövetjük mi is azt a hibát, hogy a lemondás keserűséget jelent, és nem lehetőséget. Dávid szíve keserű volt? Egyáltalán nem. Ahogy imádkozik, bemegy Isten elé, és elkezdi Istent dicsőíteni. Megköszönte, hogy királlyá tette Őt, megköszönte, hogy hordozta, hogy megáldja, hogy megtartja. Szó sincs arról, hogy miért nem teljesül a kívánság. Dicsőíti az Istent. Vagyis a le-mondás számára lehetőséggé vált arra, hogy Istent dicsőítse. Nem keserű a szíve az után sem, hogy Nátán másnap egé-szen mást mond, hanem hálaadással és dicsőítéssel van tele a szíve.

Isten jó pedagógus. Figyeljük meg! Úgy mondja valamire, hogy nem, hogy közben egy csomó ajándékot ad még mellé. Megtanulhatnánk ezt tőle! Ahogy beszélünk időnként a gyerekeinkkel, a-hogy beszélünk a ránk bízottakkal, a beosztottakkal, a családtagokkal, ahogy ka-tegorikusan csak a nemekkel találkoznak, és abban semmi más nincs, csak durva elutasítás, egy cseppnyi biztatás, vagy reménykeltés sincs. Mennyire szereti Isten az embert. Miközben valamire azt mondja, hogy nem lehetséges, aközben egy csomó mindent elkészít, mint ajándékot.

Dávidnak azt mondja, hogy megáldom a fiadat. Kezei nem lesznek véresek, mint a tieid. Ő teljesíti majd mindazt, amit te szerettél volna. Isten tudja, hogy így sokkal könnyebb Dávidnak lemondani, hogy megmutatja neki a jövőt, az Ő ajándékát.

Mivel Dávid hajlandó volt kérését Isten igéjének mércéje alá vetni, megértette a jövőt, amit Isten elkészített az ő számára. Vagyis megértette azt, hogy Is-ten akkor is ad, amikor elvesz. Mert Isten szeret minket annyira, hogyha valamit nem teljesít, vagy valamit elvesz, vagy visszavesz, abban is mérhetetlen ál-dásokat rejthet el a számunkra.

Magunkat átadni Istennek, ez lemon-dás. Lemondás mindarról, amit akár sze-retnénk, akár terveztünk, akár amire gon-dolunk. Magunkat odaadni Istennek, ez az egyedüli értelmes lemondás. Aki oda-adja az életét Isten kormányzása alá, az megdöbbenve tapasztalja, hogy van kor-mányos, hogy többé nem céltalanul fut az élete, hanem értelme és célja van. Jézus egy helyen ezt mondja: “Aki elvesz-ti értem az életét, az megnyeri azt. Aki meg akarja tartani, az nélkülem elveszíti azt.”

Valaki az előző istentisztelet után oda-jött, és azt mondta, hogy megértettem, hogy nincs más megoldás, mint hogy le-mondok arról a kapcsolatról, és hűséges maradok a társamhoz. Mindig Isten igé-je végzi el a szívekben azt, amikor valaki megért egy lemondási helyzetet.

Nézzük meg azt még a végén, hogy Dávid engedelmes lemondása hogyan vált haszonná a számára? Először is józanságot hozott Dávid életében. Szárnyaló szívét Isten visszahozta a józanság talajára. Megértette, hogy nem építhet a bűne miatt templomot, de felépül majd a templom, és az építőanyagot összegyűjteti a fiának, Salamonnak. S majd Salamon felépíti Isten templomát.

A másik, világosságot kapott Istentől, mert miközben lemondott a saját ter-véről, aközben megértett egy csomó min-dent. Megértette azt, hogy újra és újra hálát kell adni azért, hogy Isten tette őt királlyá.

Testvérek, de sok vezető ember nem hajlandó megérteni, hogy a lemondás lehet ajándék is. Egy jó ponton hozott döntés, hogy valamiről lemondok, akár a vezetői státuszról, megment sok megszégyenüléstől. S ezért a bukást kell sokaknak átélni, mivel nem hajlandók lemondani.

Dávid látja, és ebben is világosságot kapott, hogy a lemondás közben Isten milyen csodálatos jövőt formál és helyez a szívére.

S a harmadik, nagy nyereséggé vált a lemondás számára, mert megértette azt, hogy Isten az utódaiban megáldja őt. Hogy az ő trónja, a Dávid-házi királyság egészen majd a Messiásig nyúlik, s az ő házából származik Izráel Megváltója is.

Ki kell mondanunk azt, hogy a keresztyén, hívő élet, csak úgy, mint a nem hívők élete, időnként önkéntes lemondásokkal jár egy cél elérése érdekében. S azt is ki kell mondani, hogy időn-ként Isten hoz minket olyan helyzetbe, hogy le kell mondanunk valamiről, de a lemondásba Isten bele rejti az Ő csodálatos tervét és ajándékát. Érhetnek vesz-teségek, kerülhetünk Istentől megengedett böjtös időszakokba is, de legfontosabb az, hogy tegyünk mindent Isten mér-legére, az ige mérlegére. Akarja Isten, vagy nem?

Testvérek, Istennek terhére van az, ha mi az Ő szándéka ellenére akarunk élni. Nekünk pedig halált terem, ha mi az Ő szándéka ellenére akarunk élni. Ma lehetőséget ad nekünk az Isten, megérthettük, megérthetjük azt, hogy miről kell lemondanunk, s ez nem veszteség, ez nem keserűség, hanem lehetőség lehet a számunkra.

Egy fiatal lánynak azt mondta a lelkész, hogy annak a kérdésnek, amivel küszködik, a megoldása az, adja oda az életét Jézusnak. A lány a következőt vá-laszolta: “Nos, ha ezt megtenném, akkor kiszolgáltatnám magam Istennek.” Nem értette meg, hogy Isten nem alkal-mat keres arra, hogy bennünket nyomorulttá tegyen, hanem alkalmat ad arra, hogy az életünket bővölködő életté tegye.

Ma le lehet tenni Isten elé az akaratunkat, az életünket. Letehetjük azt is, hogy saját istenünk akarunk lenni és maradni, és így kerülhet Jézus Krisztus az Őt megillető helyre, életünk középpontjába.

“Boldog ember az, aki odaadja Istennek azt, amit úgysem tarthat meg, hogy megnyerje azt, amit soha többé nem veszíthet el.”

Imádkozzunk!

Köszönjük, Édesatyánk, a te igédet, amely elvezet minket az igazságra. Köszönjük, hogy a csendben megérthettük a te jó, kedves és tökéletes akaratodat. Taníts minket, kérünk, akaratodat teljesíteni, mert te vagy a mi Istenünk!

Urunk, szeretnénk most lemondani mindarról, ami nem szerinted való! Terveinket, elképzeléseinket alárendeljük most a te jó és tökéletes akaratodnak. Taníts meg, kérünk, az engedelmesség útjára, hadd tudjunk járni azon! S köszönjük, hogy a te utad olyan, amit számunkra elkészítettél, hogy azon a bolond sem téved el.

Urunk, mi nem akarunk semmilyen értelemben sem bolondok lenni, akik azt hiszik, hogy nincsen Isten, hanem szeretnénk értelmesek lenni, és fényleni, miként a csillagok, örökkön örökké, és sokakat az igazságra, hozzád vezetni. Kérünk, segíts nekünk megfizetni ennek az árát, ha kell!

Köszönjük Urunk, hogy te nem áldozatot akarsz, hanem engedelmességet kérsz tőlünk.