A LELKET MEG NE OLTSÁTOK

 

 

 

Lekció: Mt 12,22-32

 

Alapige: Ef 4,30

“Meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szentlelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltság napjára.”

 


 

Imádkozzunk!

Dicsőítünk téged, mert te hatalmas Isten vagy, és hálásan köszönjük, hogy mégis mondhatjuk: Atyánk. Köszönjük, hogy Jézus Krisztusért visszafogadtál minket gyermekeidnek. Köszönjük, hogy őérette adtad Szentlelkedet minden benne hívőnek. Könyörülj rajtunk, hogy valóban gyermekeiddé váljunk és gyermekeidként éljünk.

Köszönjük, Atyánk, hogy előtted örvendezhetünk ezen a reggelen is. Akkor is, ha sok gondunk van, ha sok minden hiányzik az életünkből, ha sok bizonytalanság meredezik előttünk. Köszönjük, hogy örvendezhetünk neked, aki örökkévaló szeretettel szeretsz minket, aki annak ellenére szeretsz, hogy ilyenek vagyunk, amilyenek. Köszönjük, hogy nem teljesítményeink szerint fogadsz el és ajándékozol, hanem a te nagy gazdagságod szerint.

Köszönjük, hogy gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban. Bocsásd meg, hogy olyan nagy szükségünk van erre, olyan sokféleképpen megbántottunk téged az elmúlt héten is. Vétkeztünk még azok ellen is, akiket pedig a legjobban szeretünk. Megvalljuk bűnbánattal, hogy megvan a bűn bennünk, és sokszor nem azt cselekedjük, amit akarunk, hanem azt, amit nem akarunk, a rosszat. Annál inkább köszönjük, hogy magad elé engedsz most is. Köszönjük, hogy igéd hatalom, és úgy tudsz beleszólni mindannyiunk életébe, hogy ott történik valami, mégpedig az történik, amire a legnagyobb szükségünk van.

Kérünk, így beszélj velünk most ebben a csendben. Adj nekünk halló szívet, hogy az emberi szón túl meghalljuk igédet. Add nekünk az engedelmesség Lelkét, hogy tegyük is azt azonnal, amit mondasz. Merjünk bízni ígéreteidben, hogy fájjon a bűn és elhagyjuk azt, hogy tudjunk őszintén bocsánatot kérni, és biztosra venni, hogy megbocsátottál, hogy tudjunk a te kedved szerint járni. Segíts minket akaratodat tanulni, utaidban járnunk, oltalmad béfedezzen, kedvünk kedved szerint légyen.

Ehhez vigyél közelebb bennünket most is igéd és Szentlelked által.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Múlt vasárnap, pünkösd ünnepén arról volt szó, hogy mit tesz velünk Isten Szentlelke. Ma azt nézzük meg a Szentírásból, hogy mit tehetünk mi a Szentlélekkel.

Mit is tesz velünk Isten Szentlelke? Olyan szépen kikerekedett az evangéliuma Római levél múlt vasárnap olvasott részéből, hogy mindenekelőtt szabadokká tesz, azután Isten gyermekeivé, és ilyen minőségünkben örökösökké is. Vagyis szabaddá tesz a bűn kényszere alól, képessé válik a Szentlelket kapott ember nem-vétkezni is. Képes lesz arra, hogy ne a benne munkáló bűnre, hanem Istenre hallgasson, és ez nagy öröm a Szentlelket kapott embernek.

De nemcsak kiszabadít a bűn rabszolgaságából, hanem befogad a családba. Isten gyermekeivé lesznek azok, akik Jézus Krisztust befogadták és kapták az Ő Szentlelkét. És mint gyermekek — folytatja Pál — örökösök is. Örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak. Láttuk, hogy mimin-den van abban a gazdag örökségben, amit ajándékképpen, érdemeink nélkül, egyedül Jézus Krisztus érdeméért kapunk. Ezt teszi velünk Isten Szentlelke.

És mit tehetünk mi vele? Alapvetően engedelmeskedhetünk neki, vagy szembeszegülhetünk vele. A szembeszegülésnek há-rom különböző formáját említi meg a Szent-írás: megszomoríthatjuk Isten Szentlelkét, megolthatjuk a Szentlelket és lehet káromol-ni Isten Szentlelkét.

I.

Nézzük meg, melyik mit jelent, de először azon örvendezzünk, hogy lehetséges engedelmeskedni is neki. Mert erre a kérdésre: mit tehet a hívő a Szentlélekkel, a legfontosabb válasz az: képes és kész engedelmeskedni neki.

Jézus Krisztus feltűnően sokféleképpen fogalmazza meg, ahogy a Szentlélek elkezdi vezetni azt az embert, aki az ajándékát kapta. Azt mondja: mindenekelőtt megtanítja a Szentlélek dicsőíteni Jézust. Az ilyen ember tudja szív szerint magasztalni Őt. Nemcsak mondatokat mond vagy olvas valami könyvből, hanem megtelik a szíve az Úr dicsőítésével, ami azt jelenti, hogy képes az eredeti hívatását betölteni. Azt olvassuk a Bibliában: Isten a maga dicsőségére teremtett minket. Ez volt a teremtés célja. Erre vált képtelenné az Isten ellen fellázadt ember. Önmagát dicsőíti — tessék körülnézni — a világban. Az újjászületett ember újra képes az őseredeti hívatását teljesíteni: Istent dicsőíteni.

A Szentlélek indítja a hívőt arra is, hogy másoknak beszéljen Isten szeretetéről, hogy mint egy útjelző tábla, mutassa az utat, hogy ez vezet az életre, erre gyertek. Én már tudom, mert a halál útján jártam, most pedig az élet útjára tértem, és ismerem a különbséget. S mindezt egészen természetesen, s erővel tudja tenni.

Azután utálni kezdi mindazt, ami Isten számára utálatos. Utálja a bűnt és szereti az igét. Érti Isten igéjét. Egyszerre kinyílik számára a Biblia, sok minden értelmet és új jelentést kap, és Isten akarata is egyre világosabb lesz a számára.

Aztán azt mondja Jézus: elvezet a Szentlélek a teljes igazságra. Egyre többet ismer meg a valóságból, az igazságból az ilyen ember. Fontos ígéret az is, hogy eszetekbe juttatja mindazt, amit én tanítottam nektek — mondja Jézus. Adott esetben egyszer csak eszembe jut, és ez a Szentléleknek a munkája. Vigasztal, bátorít, biztat és így tovább, hosszan lehetne sorolni. Egy-szóval a Szentlélek dolgozik abban, aki kapta a Szentlélek ajándékát, és dolgozik általa is. Használni kezdi — mint ahogy azt a múlt vasárnap láttuk — és Isten kezében áldott eszköz lesz az ilyen ember. Boldog az, aki enged a Lélek indításának, és egyre inkább az jellemző rá, hogy engedelmes lesz az élete.

Hogyan történik ez a gyakorlatban, erről szeretnék röviden mondani valamit, az-tán áttérünk arra, hogy mi az, amikor nem engedünk a Szentléleknek.

Például: folyik egy kényes tárgyalás. Nehéz kérdést kell eldönteni. Mindenki pu-hatolja a partnernek a hátsó szándékait. Már-már megszületik a döntés, amikor valaki, aki ott hívő ember, és a hívő ember tárgyalás közben is szokott imádkozni és figyel a Szentlélekre, egyszer csak rákérdez egy olyan mellékes megjegyzésre, ami ott elhangzott. Egyáltalán nem volt súlya annak, látszólag nem is tartozott a lényeghez, erre a kérdésre azonban válaszolnia kellett a másik félnek, és ez leleplezett egy nagy huncutságot, amit azok okosan kiagyaltak és ügyesen elrejtettek. Egyszerre egyértelmű lett, hogyan kell dönteni.

Ez, aki rákérdezett, csöndes, hallgatag ember, mivel azonban neki fontos volt az az ügy, és közben is imádkozott: Uram, te irányítsd az elmémet, és ha lehet, hadd járuljak hozzá ahhoz, hogy helyes döntés szü-lessék, Isten Szentlelke elkezdte vezetni őt és adott neki bátorságot, hogy közbeszóljon és arra a valamire rákérdezzen. Így lepleződött le valami, és így született jó döntés. Például így történik ez a gyakorlatban.

Erre egy nem hívő ember nem képes, mert nem is szokott imádkozni, egy tárgyaláson meg különösen nem, az még elterelné a gondolatait, gondolhatja ő, arra kell figyelni. Persze, mivel nagyon figyel a dol-gára a hívő, ezért figyel a Szentlélek vezetésére, mert jól szeretné csinálni azokat a profán és hétköznapi feladatokat, amikkel Isten megbízta. Láttuk, hogy nem szakadt ketté az újjászületett ember élete, hogy van egy vallásos része, meg egy profán része. Egy élete van, amit áthat, átjár a Szentlélek vezetése.

Valakinek egy másik országban kellett szolgálnia, igét hirdetni, előadásokat tartani. Egészen váratlanul ott interjúk sorozata, tv, meg mindenféle felvonul, hogy őt szóra bírják. Egy zárkózott, csendes, szótlan em-ber, aki mindig precízen, mindenre elkészül, akinek nem szokott azonnal eszébe jut-ni az, amit mondani kell. Elmondta, hogy már ott a tévék lámpájában egyszer csak va-lami vadonatúj gondolat eszébe jutott, miközben elkészült arra, hogy nagyjából mit fog mondani, s kiderült, hogy az egészben az volt a legfontosabb, és az ott élő hívőknek hosszú távon az a rövid mondanivaló, amivel kezdte az interjút, meghatározta az életét, növelte hitelüket, s nagy segítséget jelentett az ott élő, megvetett hívőknek.

Erről egyedül ő tudta a legjobban, hogy nem az ő gondolata volt, mivel ő ott is, s a hívő ember állandóan az imádság magatartásában él, akkor is, ha nem mond éppen imádságot, akkor is megszólítható Isten szá-mára. Nyitott Őelőtte, s bármikor a Szentlélek vezetheti. Ezért bármikor eszébe juttathat olyan gondolatot, amire ott szükség van. S ha ő nincs eltelve a maga nagy gondolataitól, hanem mindig kész alázatosan engedelmeskedni, akkor fog kapni ilyen gondolatokat. S megkapja az ilyen ember hozzá a szükséges szelídséget is, a szükséges szeretetet mások iránt, még akkor is, ha azok kellemetlen emberek. Mindez nem az illető adottsága, hanem a Szentlélek ajándéka.

Így történik a gyakorlatban az, hogy Isten Lelke vezeti a benne hívőket. És így történik az, amit lépten-nyomon tapasztalunk, hogy eszünkbe juttat neveket, elénk hoz embereket, akiknek az életében valamire használni akar. Akkor oda el kell menni, vagy fel kell hívni, egyáltalán foglalkozni kell vele.

Hányszor indít valamiért, valakiért va-ló komoly imádságra. Utólag tudja meg az ember, hogy akkor arra az imádságra nagyon nagy szükség volt, akkor az az illető nagy bajban volt. Eszünkbe juttat a vita közepette olyan érveket, amik megint ajándékok és nem a mi érveink, és így tovább. Boldog ember az, aki erre rendezkedik be, hogy Isten Szentlelke hadd vezessen. A gondolataimat, az indulataimat minden hely-zetben hagyom magam irányítani, s egészen rábíztam és kiszolgáltattam magamat neki.

II.

Van azonban sajnos egy másik lehetőség is. Az, hogy nem engedelmeskedünk a Szentléleknek. Mert amíg ebben a testben élünk, addig megvan a lehetősége mindig a bűnnek is. Pál azt írja, hogy a bűn megvan énbennem. Nem uralkodik többé, mert Jézus Krisztus uralkodik a hívő életében, de megvan énbennem, és újra és újra szóhoz akar jutni. Sajnos előfordul, hogy újra és újra szóhoz engedjük jutni. Ezért kerülnek bele ilyen intések a Szentírásba, ami alapigénk is: “Meg ne szomorítsátok az Isten Szentlelkét!”

Remélem azt már nem kell a testvéreknek bizonygatni, hogy a Szentlélek személy. Nem személytelen erő, hanem személy. Megszomorítani csak egy személyt lehet. Valakit. Valamit nem lehet megszomorítani. Valami nem tud minket vezetni és vigasztalni sem, csak valaki. A Szentlélek örök isteni személy, éppen úgy, mint az Atya és a Fiú. Ezt nagyon fontos, hogy komolyan vegyük.

a) Mit jelent, hogy megszomorítjuk az Istennek bennünk lakozó Szentlelkét? Ilyen-kor ugyanaz történik, mint amikor például egy felnőtt gyermek, aki még megkérdezi a szüleit, akinek a szülők még adhatnak tanácsot, vagy van egy jó barátja és az adott neki tanácsot. A szülők és a barát is ennek az illetőnek a javát akarják, a tanács jó, amit adtak, és ő mégsem hallgat rájuk, hanem megy a maga feje után a vesztébe. Ilyenkor nagyon szomorúak tudnak lenni azok, akik szeretik az illetőt, és a javát akarták.

Nos, itt is valami ilyesmiről van szó. Isten Szentlelke mindig jó irányba indít minket, és ha mégsem abba az irányba indulunk el, akkor megszomorodik. Érdekes, hogy szinte szó szerint az Ószövetségben is ott van ez a mondat. Ezt olvassuk Isten népéről: “Ők pedig engedetlenek voltak és megszomorították szentségének lelkét” (Ézs 63,10)

Amikor engedetlen a hívő Isten megértett parancsával szemben, akkor megszomorodik a Szentlélek. Ez rossz, békétlen érzést ad. Megszomorodik maga a hívő is, hiszen ő már azonosult Isten Lelkével, hiszen már döntött, hogy neki akar engedelmeskedni, csak most mégis engedetlenné vált. A megszomorodott Szentlélek visszavonul, és magára hagyja az embert. Ha nem hallgatok rá — nem kötelező —, akkor csináljam nélküle, de ezt szomorúan nézi.

Hogyan történik ez a gyakorlatban? Minden hívő ember tudja, hogy dicsekedni bűn, mert az a feladatunk, hogy Istent dicsőítsük. Egy beszélgetés hevében azonban mégis elkezd dicsekedni egy hívő. Amikor megy hazafelé a beszélgetésről, érzi, hogy valami nincs rendben. Mit rontottam el? Nem csináltam semmi olyat, ami beleütközik Isten törvényébe. Egyszer csak szinte visszahallja magát: hogy dicsekedett ő, meghalványítva vagy meglopva ezzel Isten dicsőségét. A Szentlélek megszomorodott benne, s mint egy finom műszer, jelzi a hívőben, hogy valami nincs rendben. És ha kész a bűnbánatra, akkor meg is tudhatja, hogy mi nincs rendben, s rendezheti. Ez a nagy kegyelem, hogy lehet újra kezdeni. Én is megszomorodhatom amiatt, amivel megszomorítottam az Isten Szentlelkét, és ez az üdvösségre való megszomorodás. Akár ott mindjárt az utcán hazafelé menet bocsánatot kérhet. Kérheti az erőt ahhoz, hogy ne dicsekedjék máskor, és kap ehhez erőt.

Vagy egy másik példa: egy bizonyos apuka, délután hazaérve a munkából, látja, hogy a gyerekei pontosan azt csinálják, amit ő nagyon nem szeret. Rettenetesen dü-hös lesz rájuk, kiabál, leszidja őket. Utána akármihez fog, nem megy. Belső nyugtalanság, békétlenség lesz úrrá rajta. Mit rontott el? Hiszen mihelyt hazajött, nevelni kezdett, és ez a dolga. Igen ám, de abban a pillanatban eszébe jut a reggeli ige. Reggel a család az asztalnál együtt olvasta a napi igét, ami így hangzott: “Ti atyák, ne ingereljétek gyermekeiteket, hogy el ne keseredjenek, hanem neveljétek őket az Úr tanítása és intése szerint.”

A gyerekek még kuncogtak is és mond-ták: de jó, hogy ilyen is van a Bibliában. — Most meg hazajön, és nekik esik. Pedig nem is csináltak olyan nagy disznóságot. Ő volt ideges, ő kapott a munkahelyén sok rúgást aznap, ott nem adhatta ki a mérgét, hazajött, itthon volt rá ürügy, s úgy, tűnt jogosan ordítozik. Itt kiadta. Egyre inkább érezte azonban, hogy nem volt igaza. Ez nem volt bűn, nem volt komoly rosszaság, ő volt ideges. Tipikusan az, hogy ingerelte a gyerekeit, és ennek a következménye az lehet, hogy elkeserednek.

Akkor most mit kell csinálni? Csak nem fog bocsánatot kérni a gyerekeitől?! Dehogynem! Nem ment azonnal, de végül is oda kellett menni, és el kellett mondani ezt az egészet, így ahogy most elmondta. Ez a Szentlélek munkája. Ilyen a Szentlélek megszomorodása. Vétkezem ellene, akkor megszomorodik, ezt jelzi, ezt az újjászületett ember sokkal érzékenyebb lelki világa érzékeli. S ha kész bűnbánatra jutni, s ő is megszomorodik, akkor megkapja a feloldozást, s mehet tovább mint bocsánatot kapott bűnös.

Isten kegyelme és türelme nagy, csak vissza ne éljünk vele. Nem az a célja az újjászületett embernek, hogy minél többször igénybe vegye ezt a kegyelmet, hanem az, hogy minél ritkábban szomorítsa meg Isten Szentlelkét.

b) Van azonban ennél súlyosabb is. A Bibliában ezt olvassuk: “A Lelket meg ne oltsátok.” (1Thess 5,19) Nemcsak megszomorítani lehet, hanem eloltani is, és itt az az egyszerű kifejezés van, amikor lelocsolnak egy tüzet, és az kialszik. Amikor Isten Szentlelke valahol tüzet élesztene, vagy tüzet támasztana, ami világítana és melegítene, s azt valaki lelocsolja, és az egész megszűnik.

Fontos, hogy hogyan folytatódik ott ez az ige. A következő mondat így hangzik: “A prófétálást meg ne vessétek.” Ez az egyik legjellemzőbb esete a Lélek megoltásának, amikor valaki megveti a prófétálást. Ma az újszövetségi prófétálásnak az igehirdetés felel meg. Tehát amikor valaki az igehirdetést megveti, vagyis nem úgy hallgatja azt, mint az élő Isten hozzá szóló szavát, hanem csak az emberi részét veszi komolyan és azt kritizálja, és nem hoz létre semmi változást az életében Isten hozzá szóló igéje. Megveti a prófétálást, ezzel megoltja a Lelket. Isten Szentlelke át akarná tüzesíteni az ő életét. Irányt mutat, valamit le akar leplezni, valamivel meg akar-ja ajándékozni, s ő elzárkózik például ilyen szöveggel, hogy ez a pap nekem ne mondjon semmit. De hátha rajta keresztül Isten akart mondani valami fontosat. Nem, az nem lehetséges! — Megoltotta a tüzet.

Nagyon nagy veszély, amikor mások életében olthatjuk meg a Szentlélek tüzét. Hányszor látom összeszoruló szívvel és próbálom helyrehozni az így okozott károkat. Amikor valaki komolyan veszi Isten igéjét, szó szerint komolyan, és rá akar állni, és egy fölényes, gúnyos arcmozdulat, mosoly, vagy kézlegyintés megoltja benne ezt a tüzet.

Az egyik családban elveszett, egy fontos kulcscsomó. Azt mondja a nemrég hitre jutott gyermek: imádkozzunk, és az Úr Jézus meg fogja mutatni, hol van. Mire a hívő apa: csendben legyél, kisöreg, itt most nem imádkozni kell, hanem megkeresni. Aztán keresték, és nem találták. A kisöreg pedig imádkozott, és imádság közben eszébe jutott, hogy egyszer régebben valami lehetetlen helyre tette el az apjuk, és akkor ott megtalálták. Most megy oda, és ott van a kulcscsomó.

Nem kísért minket ez a nagyképűség, ez a felnőttes magabiztosság, hogy itt most nem imádkozni kell? Miért, az Úr Jézus nem hallgatja meg az imádságot, vagy ő se tudja, hol van a kulcscsomó, vagy nem tudja megmondani? Vagy mi a helyzet, az egész imádság felesleges? Amit erről papolunk, annak nincs alapja? Ha pedig mégis igaz, akkor miért nem tudjuk most, egy ilyen konkrét helyzetben alkalmazni?

A Lelket meg ne oltsátok! Mérhetetlenül sok kárt lehet okozni kezdő hívők üde, az igét komolyan vevő hitének, vagy még nem hívő kereső emberek őszinte vágyakozásának, vagy bárkinek, ha valaki ilyen cinikus gőggel közelít a szent dolgokhoz. Ha kiderül, hogy nem hiszi, amit hisz, csak beszélt róla.

“A Lelket meg ne oltsátok” — Isten nagy felelősségünkké teszi ezt egy közösségben, egy csendeshéten, egy gyülekezetben. Sokszor csak a gesztusainkkal, a magatartásunkkal meg ne oltsuk Isten Szentlelkét a magunk életében se, és másokéban se. Isten Lelkét oltja meg az is, aki halogatja a neki való engedelmességet, aki ha külsőleg nem is, de magában legyint valamire, ami pedig Isten igéjében benne van, és ha valaki megoltja a Lelket, az még inkább magára marad, mint aki megszomorítja. S meg kell tapasztalnia majd, milyen az, a Szentlélek vezetése nélkül kínlódni.

c) Harmadszor: beszél a Szentírás a Lélek káromlásáról. Jézus ad erről tanítást, és sokan nem értik, vagy félreértik, félremagyarázzák ezt. Arról van ott szó, hogy Jézus megszabadított egy megkötözött ember. Mondjuk így az egyszerűség kedvéért: ördögöt űzött. “Akkor egy vak és néma ör-döngőst hoztak Őeléje, és meggyógyította annyira, hogy a vak és néma beszélt és látott.” (Mt 12,22)

Mindenkiben felmerül a kérdés: milyen erővel végezte ezt el Jézus? Jézus ezt mond-ja: “Én Isten Lelke által űzöm ki az ördögöket, és ezért elérkezett hozzátok az Isten királyi uralma, az Isten országa”. Igen ám, de ha ez igaz, akkor kétségbevonhatatlan az, hogy Ő Isten Fia, és akkor mégiscsak Ő a Messiás, a Krisztus. Ezt pedig az akkori hi-vatalosok körömszakadtig tagadták. És ha ezt nem akarják elismerni, akkor nem szabad elismerniük azt sem, hogy Isten Lelke által űzte ki; de mégsem emberi produkció lehetett ez, hanem: “Akkor a farizeusok ezt mondták: ez nem űzi ki az ördögöket, hanem ha Belzebubbal, az ördögök fejedelmével.”

Tehát tudva tudják, hogy Jézus itt Isten hatalmával élt, de nem akarják elismerni, akkor gyártanak rá egy másik magyarázatot, mivel nyilvánvaló, hogy nem pusztán emberi erő volt, valami magasabb erő, akkor ördögi erő. Akkor az ördöggel szövetkezett, és az tette Őt képessé erre.

Ez a Szentlélek káromlása, amikor tud-va tagadja valaki az Isten Lelkének a munkáját. Az ilyeneken nem lehet segíteni. Miért nincs bocsánat az ilyen bűnre? Mert Jézus azt mondja itt: “Ha az Emberfia ellen szól is valaki, megbocsáttatik, de aki a Szent-lélek: szól, annak sem ezen, sem a másvilágon nem bocsáttatik meg.” Azért nincs erre bocsánat, mert nem is látja bűnnek. Következésképpen nem is tud bocsánatot kérni rá, nem tudja elfogadni az ehhez szükséges bocsánatot. Mert aki így tudva szembeszegül Istennel és tagadja az Ő dolgait, az az ember éppen a bűnre való érzékenységét és a bűnbánatra való készségét veszíti el, s az ilyenen nem lehet segíteni.

Valaki ott szenved egy betegségben. Jön az orvos, tudja, hogy miről van szó, tudna segíteni, kínálja a segítséget — ott van a kezében még a gyógyszer is, de az illető nem hiszi, hogy amit az orvos mond, igaz, és durván kiüti a kezéből a gyógyszert. Ezek után az ilyenen csak erőszakkal lehetne segíteni, az erőszak viszont hiányzik Isten munkamódszeréből. Ő erőszakot soha nem alkalmaz. Akkor marad az illető ebben az állapotában. Saját magát fosztotta meg a gyógyulás lehetőségétől. Vagyis saját magát zárja ki az ilyen ember az üdvösségből. Tudja, hogy csak Jézus segíthetne, de ő vagy nem akarja bűnnek vallani, ami bűn az életében, vagy abban az illúzióban ringatja magát, hogy azt egyedül is megoldja. Így nem lehet rajta segíteni, a bűnében vész el.

Nos, ez az Isten mentő szeretetének való tudatos ellenállás, a vele való szembeszegülés a Szentlélek káromlása. Amíg valaki amiatt aggódik, vajon nem követte-e el ezt a bűnt, addig biztos, hogy nem követte el, mert aki ezt elkövette, az nem aggódik emiatt, hogy mivel vétkezett Isten ellen. Ne engedjék a testvérek, hogy az ördög ezzel gyötörjön bárkit: nem követted-e ezt el, — mert ha valaki tud még gyötrődni bűnök miatt, az nem követte el, ott ez csak kísértés, amin át kell lépni, és Istent magasztalni az Ő bűnbocsátó szeretetéért.

Megvan tehát a nagy lehetőségünk, hogy engedelmeskedjünk a Léleknek. Kívánom minden újjászületett testvéremnek, hogy folyamatosan gyakoroljuk ezt! Minél inkább engedelmeskedik valaki, annál köny-nyebben érzékeli a Lélek vezetését, és annál könnyebb lesz neki engedelmeskedni. Persze mindenféle kísértés is fogja támadni. Isten őrizzen meg minket attól, hogy szembeszegüljünk a Lélek vezetésével akár finoman, hogy megszomorítjuk, tehát valami erkölcsi bűnt megtűrünk az életünkben, vagy azt mentegetjük, magyarázzuk, akár durvábban, hogy megoltjuk. Isten őriz-zen meg attól, hogy szembeszegüljünk tudatosan mindazzal, amiről tudjuk, hogy ben-ne van az igében, hogy igaz, és hogy segíthet rajtunk.

 


 

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük a nagy lehetőséget, hogy Szentlelked vezet, vigasztal, bátorít és tanít minket. Annyira rászorulunk az Ő tanácsaira, vezetésére, biztatására, vigasztalására.

Segíts minket egyre nagyobb meggyőződéssel és egyre több örömmel engedelmeskedni. Hadd váljék ez begyakorlottá, hadd alakuljanak ki olyan lelki reflexeink, ha te mondasz valamit, azt azonnal tesszük önként, meggyőződéssel, mert ismerünk már és tudjuk, hogy te mindig a javunkat akarod.

Szabadíts meg minket minden rejtett gőgtől, minden bennünk levő büszkeségtől, önhittségtől, és szabadíts fel arra, hogy egyet akarjunk veled, és boldogan tegyük, amit javunkra és mások javára mondasz. Kérünk, segíts ezt elkezdeni már ma.

Bocsásd meg, valahányszor megszomorítottuk vagy megoltottuk Lelkedet. Őrizz meg ettől a bűntől. Kérünk, hadd ragyogjon fel előttünk egyre jobban a te igazságod, akaratod. Hadd értsük szándékaidat, tudjunk meríteni abból a nagy gazdagságból, amit a tieidnek kínálsz, és ezzel tudjunk gazdagítani másokat is.

Köszönjük, hogy reád bízhatjuk a legszemélyesebb dolgainkat is, és azokban is segítesz. Könyörgünk betegeinkért. Könyörgünk most különösen egy kislányért, aki súlyos műtét után is ugyanolyan nyomorult állapotban maradt. Légy irgalmas neki, és ne szégyenüljön meg az ő hite!

Könyörgünk egy testvérünkért, aki hosszú, nehéz útra indul. Hadd tapasztalja, hogy egy percig sem lesz egyedül. Te valóban velük vagy a tiéiddel minden napon a világ végezetéig, Urunk, Jézus Krisztus. Segíts, hogy bizalommal tudjuk eléd hozni mindnyájan a személyes gondjainkat, döntéseinket, szorongattatásunkat, s adj nekünk győzelmet, megoldást, vigasztalást, útmutatást. Jézus érdeméért kérünk.

Ámen.