Alapige: Mt 4,1-11

“Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: “Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” Ő így válaszolt: “Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: “Ha Isten Fia vagy, vesd le magad, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.” Jézus ezt mondta neki: “Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: “Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.” Ekkor így szólt hozzá Jézus: “Távozz tőlem Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.”

Imádkozzunk!

Urunk, a mi legnagyobb bűnünk a mi rettenetesen kemény szívünk, amelyik olyan nehezen indul meg a te nyomorúságodon, amit értünk és helyettünk hordoztál. Sokszor olyan megszokottá válik és vált a te kereszthalálod. Olyan könnyen beszélünk róla, vagy éppen hallgatunk, s olyan nehezen ismerjük el, mindennek mi voltunk az okai.

Köszönjük azt is Urunk, hogy aki hozzád fordul az ő szívének gondolataival, aki neked és nálad gyónja meg a bűneit, az bizonyos lehet abban, hogy tőled igazi, teljes bocsánatot kap.

Köszönjük azt is, hogy nem csak a bűneinkről szabad, kell és lehet nálad nekünk beszélni, hanem kiönthetjük a szívünket előtted. Így kérünk most közösen azokért, Urunk, akik ezen a héten álltak meg ravatal mellett, temették el szerettüket, vagy veszítették el őket.

Köszönjük, hogy te a reménység, a vigasztalás és a feltámadás Ura vagy! Mi olyan nehezen értjük meg, mert olyan érthetetlen, hogy egyszer csak jön a halál, és vége mindennek. Olyan nehezen értjük meg azt, és hisszük el, hogy egyszer majd értünk is eljön. De köszönjük azt a biztatást Urunk, hogy aki hisz tebenned, ha meghal is, él az, és aki csak él és hisz tebenned, soha meg nem hal az. Erősítsd bennünk ezt a reménységet, s ha még nincs ilyen reménységünk, add nekünk ezt ajándékba, kérünk!

S hadd kérjünk most Urunk ebből a zajból és rohanásból, megállva teelőtted, azt is, áldj meg minket a te igéddel, mert a te Igéd igazság. Állíts most önmagad elé, kérünk, bennünket az igaztalanokat! Add nekünk a te igazságodat, Jézus Krisztusért, mindenható Istenünk, hogy őérte igaznak fogadhass el!

Ámen.

Igehirdetés

A küldetése teljesítésre induló Jézus visszavonul a pusztába negyven napos böj-töt tartani. Jerikó városa fölött ma is mutatják azt a domboldalt, inkább a hegybe vájt sziklák ezek, barlangok, amelyekben a hagyomány szerint Jézus Krisztus a negyven napot eltöltötte. Ahol imádkozott és böjtölt, s talán lelkében végigvonult mindaz, lelki szemei előtt látta azt az utat, ami rá vár. Végigvonulhatott előtte az a világtörténelemben egyedülálló feladat: az Istentől messze került, elszakadt, bukott embert visszavezetni a mindenható Istenhez, kibékíteni az Istent az emberrel, és az emberiségnek üdvösséget szerezni.

Feltárult Jézus előtt az Isten megmásíthatatlan szeretete, és megmásíthatatlan vég-zése, megmenteni az embert a kárhozattól. Isten az ember mellett döntött. És azt is eldöntötte Isten, hogy az Ő egyszülött Fiát, Jézust, adja oda áldozatul. Hogy megtöretett teste és kiontott vére által aki csak akar üdvösséget, megmenekülést kapjon – ha ezt hiszi – a mindenható Istentől ingyen, kegyelemből, ajándékba.

Jézus böjtjének a lényege az volt: mielőtt az emberiség érdekében megteszi ezt a visszavonhatatlan lépést, hogy odaáldozza magát, ahogy azt Keresztelő János mondja róla: “Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.”, mielőtt ezt a döntő szolgálatot, küldetést elkezdi, teljes egységben le-gyen az Atyával, szinte átitatódjék az Atya akaratával, hogy tudja teljesíteni aztán Isten azt.

A negyvennapos böjt hátteréből az a Jézus lép elő, aki megerősödött abban, hogy semmi mást nem akar ezen a világon cselekedni, mint amit mint Isten akarataként megértett. Igaz volt tehát Keresztelő János megállapítása, amikor rámutat Jézusra, és azt mondja: “Ő az, aki azért jött, hogy elvegye a világ bűneit.”

Jézus születésének és szolgálatának idején Izráel országa mélyponton volt. Az emberek szíve tele volt elkeseredettséggel és gyűlölettel. Idegen hatalom megszállása alatt élt az ország. A zsidó öntudat mélyponton volt. Mindenhol nyomorúság és szo-ciális elégedetlenség. Lelki, testi keserűség és nyomorúság a szívekben és a fejekben, és ott volt az a feszült várakozás, hogy valaminek történnie kell, Isten nem hagyhatja ezt így, hosszú távon. Eljött az ideje annak, hogy elküldje a Messiást, és az Ő kiválasztott népét visszavezesse önmagához, megszabadítsa, feloldja, megmentse.

Jöjjön el a Messiás, hatalmával és erejével törje össze a rabláncot, szabadítsa fel és szabadítsa meg Izráelt a rátelepülő idegenektől, szabadítsa fel az országot, hozza vissza Dávid országát, Salamon dicsőségét, hadd lássák újra Izráel felvirágoztatását! Szüntesse meg a nyomort, s teremtsen a szó legszélesebb értelmében is jólétet! Jöjjön, és a nép szó nélkül fogja követni, s megteszi mindazt, amit mond! Ez volt az emberek szívében, mint várakozás, s tessék megfigyelni, hogy a kísértő milyen szakszerűen, mennyire intelligens módon, milyen magas képzettséggel – ha lehet ilyet mondani –, kísérti meg Jézust. Ezzel az elvárással, amit most elmondtam, keresi meg a böjtölő és imádkozó Jézust.

A kísértő számára teljesen világos volt, hogyha valamivel, akkor ezzel lehetne Jézust eltántorítani, de azt is tudta, hogy csak Jézus halála az, küldetésének a bevégzése az, amivel megmentheti az emberiséget. Ezt kell tehát megtámadni. Ettől kell eltéríteni, ezt kell semmissé tenni, ha lehet a böjtjét, az imádságát megrontani, megkísérteni, felajánlva valami mást. Hátha sikerül eltántorítani. Ne végezze el a megváltói munkát, ne mentse meg az embereket.

Először azzal támadja meg, Jézusnak van a lehetősége, hogy a köveket kenyérré változtasssa. Aztán elviszi Jézust Jeruzsálembe, felállítja a templom ormára, tetejére. Alul nyüzsögnek a templomtéren az emberek, s azt mondja neki: hogyha igazán te vagy az Isten Fia, akkor vesd alá magadat, mert az Ő angyalinak – mármint Isten az Ő angyalainak – parancsolt, hogy a tenyerükön hordozzanak téged.

Szinte hangzik ez a szó is, ez a mondat is: Messiás akarsz lenni Jézus, tegyél olyan csodákat, ami után hatalmas tömeg fog téged követni. Minél több csodát teszel, annál több követőd lesz, ha te Messiásnak tartod magad. Mutasd meg a hatalmadat, tégy csodát! Visszacseng Heródes szavaiból később ugyanez. Odacipelik Jézus eléje, és ő is azt mondja, hogy tegyél csodát! Amikor ott haldoklik a kereszten, azt ordítja a tömeg: Ha másokat meg tudtál men-teni, akkor most tegyél csodát, szállj le a keresztről, és majd hiszünk neked! Tégy csodát Jézus – hányszor elhangzik ez –, s akkor fogod bizonyítani, hogy tényleg te vagy a Messiás.

Testvérek, a kísértő mindig, mindenki életében arra törekszik, hogy összemossa a világosságot és a sötétséget, hogy ne tudja többé a hívő ember megkülönböztetni, hogy mi az, ami az Istentől van, és mi az, ami az emberi gondolat és akarat? Miért teszi ezt? Nagyon egyszerű, hogy ne tudja az ember Isten akaratát szem előtt tartva, Istent követni.

Isten azonban soha nem erőszakkal, és nem hasonló módszerrel akarja az embert visszavezetni önmagához, hanem mindig szelíden és nagy szeretettel. Figyeljük csak meg manapság, milyen sikerük van a csodatévőknek, akik sokat ígérnek, akik azt mondják, hogy elég, ha a kezemet rád teszem testvér, s lemegy a lázad. Akik manapság arra készülnek, hogy kimennek a temetőkbe és halottakat fognak támasztani, hiszen meg van írva ez is a Bibliában. Akik kiveszik a mozgássérülteket a tolókocsiból, s majdnem a kezük között hal meg, mert nem működik mégsem a csodatevő erejük. Csodára éhes ez a világ, és vannak, akik azt mondják, hogy nekem csodatévő erőm van. Bízzál bennem, bízd rám magad! Cso-dát teszek, s közelebb fogsz kerülni az Istenhez.

Kétfelé szakadt a világ. A világ egyik fele várja az ilyen csodás embereket, meg a csodás erőket és a csodákat. Várja az ilyen fajta Messiást, Megváltót, Szabadítót, aki a hatalom hátára csap, vagy elkergeti az alkalmatlan embereket, aki a kövekből is kenyeret, vagy ha lehet, kalácsot teremt, kívánság szerint. Valójában e mögött a várakozás mögött az van: bizonyítsa be valaki, hogy ő a Messiás, ő a Megváltó, ő valóban Isten embere, s utána majd mi eldöntjük, hogy hiszünk neki vagy pedig nem. Majd mi eldöntjük, hogy alkalmazzuk-e Messiásként, elfogadjuk-e vagy nem. Hagyja csak ránk. Először tegyen csodákat az Isten, s eldönti az ember azt, hogy hisz benne vagy pedig nem.

Jézus lényéből fakad a visszautasítás, amikor válaszol a kísértőnek, hogy imádja őt és boruljon le előtte, vagy teljesítse ezeket a kívánságokat. Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!

Jézus Krisztus egyértelműen azt vallja, hogy az ember legnagyobb baja nem a testi nyomorússág. Az is baj, a szenvedések, a betegségek, az éhség, a nyomorúság, az ínség, de a legnagyobb baj mégis csak lelki.

Nem azért boldogtalanok az emberek, mert a napi szükségleteik, a kívánságaik az életvitelükre nézve újra és újra megújulnak, újra és újra föltámadnak, hanem azért, mert nincsen lelki békességük, vagy mert nem hisznek az Istenben, mert nem hozzá tartoznak, s ezért akármennyit gyűjtenek, akármennyi tapasztalatra tesznek szert, nincsen igazi békességük, mert csak az Istennel való megbékélés hozza a megoldást. Ha csak a földi jólétet hozó Megváltó után vágyakozik valaki, az újra és újra csalódni fog, mint ahogy a pusztában vándorló nép megette a mannát, s aztán újra megéhezett, és újra mannát kellett ennie ahhoz, hogy jóllakjék. Ha valakit Isten lelkileg elégít meg, annak sokszor a testi igényei is egészen másképpen lesznek. Annak ott lesz a szívében az istenfélelem megelégedéssel.

Testvérek, csak egyetlen egy Messiás, Megváltó, Szabadító létezik, aki vissza tudja vezetni az Istentől elszakadt embert az Istenhez, ez pedig Jézus Krisztus. Az a Bárány Jézus, aki valóban magára vette a világ bűneit, s aki meghalt minden emberért, kivétel nélkül. Aki ezt a Messiást elutasítja, annak nem lesz sohasem igazi békessége.

Lukács evangéliuma leírja azt is, hogy ez után a kísértő egy időre eltávozott Jézustól. Nem teljesen. Azt olvassuk később, hogy amikor Jézus megvendégeli az ötezer férfit, akkor királlyá akarják tenni. Jön az újabb kísértés. Amikor bevonul Jeruzsálembe virágvasárnapon, már úgy ünneplik, mint valódi királyt, vagyis úgy tűnik, hogy kezd valóra válni az emberi elvárás.

János és Jakab, Jézus segítségével akar egy samaritánus falut elpusztítani. Tüzet kérnek. Nem tudják, milyen indulat van bennük, mert nem fogadták be őket. Ketten már osztozkodnak a hatalmon, s kérik Jézustól, a két fiú édesanyja kéri Jézustól, hogy mondja már meg, hogy hogy lesz ez? Ki, melyik oldalon fog ülni, amikor majd eljön az Ő dicsőségében? Mindenki azt hiszi, hogy érti Jézust. Bennük van egy messiáskép, egy istenkép. Azt hiszik, hogy tudják, hogy mit akar Jézus, mi a célja és mi a küldetése. Ha megnézzük, először tényleg úgy tűnik minden, hogy az emberi akarat és elképzelés szerint mennek a dolgok. Jézus bevonul Jeruzsálembe, minden úgy történik, ahogy várták. Nagy tömeg ünnepli, s elfelejtik azt, hogy nem sokkal ezelőtt valami mást is mondott Jézus: Nekem Jeruzsálembe kell mennem, és sokat kell szenvednem a vénektől és a főpapoktól, és az írástudóktól. Megöletni és harmadik napon feltámadni. S ekkor nagyon őszintén kibukik Péterből ez a mondat: “Mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg teveled.” Péter döbbenten érti meg azt, hogy Jézus nem aszerint dönt, ahogyan azt az ember – ott Péter – elvárta, s elvárja tőle. Valahol bennünk van ez az ősi bűn, nem? Amikor imádkozni szoktunk úgy gondoljuk, hogy megegyeztünk az Istennel. Uram, megegyeztünk. Elmondtuk a kívánságainkat. Úgy gondoljuk, hogy ennek a vége meghallgatás lesz, teljesülnek a kéréseink. S amikor nem úgy történik valami, ahogyan elvártuk volna, vagy elvártuk, akkor csalódunk. Akkor összetörünk, akkor megdöbbenünk: de Uram, nem erről volt szó. Még talán belül felmerül ez a mondat is, ez a gondolat: Uram, nem így egyeztünk meg. Nem ezt kértem tőled. Nem az teljesedett, amire gondoltam, amire vágytam, amit kértem. Péter szavaiban, hogy mentsen Isten Uram, nem eshetik ez meg veled, benne van az is, hogy de mi lesz akkor a mi tervünkkel, amit mi elterveztünk, hogy te leszel a király Izráelben, mi a követőid. Megígérted, hogy mi mindent fogunk kapni, ha veled járunk, de Uram, ha téged kivégeznek, ha meghalsz Jeruzsálemben, akkor mindaz, amit mi elterveztünk, semmivé válik. Elmarad mindaz a dicsőség, ami várt ránk.

Az ember gondolata az, hogy Jézusnak el kell kerülnie a szenvedést, a kereszthalált, mert akkor az elképzelés, a terv nem sikerülhet. Akkor a győzedelmes Messiásról alkotott kép semmivé válik, és akkor mi lesz velünk?

Jézus válaszából kiderül, hogy Péteren keresztül nem az Isten szól, hanem a kísértő. A terveit és céljait soha fel nem adó kísértő. S azt mondja Jézus, hogy nem gondolsz az Isten dolgaira, csak emberi dolgokra. Az a gondolat, hogy bárki úgy biztosítson magának helyet az Isten országában, hogy megkerüli Jézus keresztjét, ahogy a János 10-ben olvassuk, aki nem az ajtón megy be, az tolvaj és rabló. Ez nem az Istentől való gondolat. Aki nem fogadja el a kereszthalált, aki nem hiszi el, hogy Jézus Krisztus vére megtisztít minket minden bűntől, az nem az Istentől van. Annak a gondolatai kifejezetten ördögiek. Nem gondolsz az Isten dolgaival, hanem csupán emberi dolgokkal.

Gyakran előfordul e mindnyájunkkal, nem? Nem gondolunk az Isten dolgaira. Mi-előtt döntenénk, nem az Isten szerint próbáljuk végiggondolni a dolgainkat, csak az emberi akaratunk szerint.

A hívő embernek biztos hogy fontos, hogy mit akarhat Isten. De nagyon sokszor még a hívő szívekben is ott van az a gondolat, hogy hogyan csempészhetnénk be Isten elébe a mi akaratunkat. Hogy lehetne úgy igazgatni a dolgokat, úgy kérni, hogy mégis csak az teljesüljön, amit mi jónak látunk, amit mi akarunk? Hogyan lehetne rávenni úgy az Isten arra, hogy a végén az jöjjön ki az imádság meghallgatásból, amit mi szerettünk volna.

Jézus ismerte ezt a kísértést. Ott a negyvennapos böjt alatt neki szembe kellett néznie ezzel, hogy vagy végig az Atya akarata lesz számára a legfontosabb, s azt teszi, amit a mindenható Isten akar, vagy nem fogja tudni véghezvinni az Isten akaratát.

Testvérek, Jézus azért tudott megállni, mert Isten erre a küldetésre hívta el Őt, s már ott a böjt és imádság alatt eldőlt a szívében, hogy bármi történik, semmi mást nem akar tenni, mint ami a mindenható Isten, az Atya akarata. Ezért tudott Jézus a Gecsemáné kertben is megmaradni az Atya mellett, amikor véres verítékkel küzdött, és kimondja ezt a mondatot: “Ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár – ne kelljen kiinnom –, de mindazáltal az legyen meg – mégis, az én akaratom ellenére, imádságom ellenére is –, amit te akarsz, Atyám, s ne az legyen, amit én.” Testvérek, ez nem a Gecsemáné kertben dőlt el Jézusban. Ez ott dőlt el, amikor böjtölve és imádkozva, minden idegszálával, teljes engedelmes, szent lényével odafordult az Atyához, eggyé vált az Atyával, hiszen Ő már akkor egy volt. Innen fakadt, hogy amikor olyan helyzetbe került, hogy kérdéssé válhatott volna, hogy kire hallgat: a saját szívére, legyőzi őt a félelem a gyötrelemtől, akkor is tudott az Atya mellett megmaradni és dönteni. Ott, az iszonyatos hőségben, a pusztai magányban, a böjt, az Istenre figyelés időszakában még világosabbá vált Jézus számára, semmi mást nem akarhat, csak amit az Atya akar vele, s nem tehet mást, mint amit az Atya vár el tőle.

Testvérek, Jézus mindig az Isten dolgaira gondolt. Számára az volt a legfontosabb, hogy mit akarhat az Atya? Amit az Atya akart, azt tette. Példaértékű volt az Ő élete. Igent mondott Isten akaratára a pusztában, a böjt idején. Ezért tudott például a Kánai mennyegzőben is igent mondani arra, amikor még várnia kellett. Amikor azt mondja, hogy nem jött még el az én órám. Ezért maradt meg minden szenvedés közepette is, a keresztre feszítés éjszakáján, az előtt, amikor tusakodott is Jézus Krisztus, az Atya mellett.

Azt mindnyájunknak végig kellene gon-dolni most Isten előtti csöndben, hogy bennünk vajon nincs-e ilyen kettősség? Milyen a mi Messiásról, a Megváltóról, Jézusról alkotott képünk? Csupán csodát, imameghallgatást várunk tőle, vagy Ő maga kell nekünk? Őt magát akarjuk imádni, követni, tisztelni, szeretni, vagy csupán az fontos a számunkra, hogy mit kaphatunk tőle?

Akarnánk sokszor mi Isten akaratát cselekedni, s aztán fellép a kísértő, és azt mondja: Látod, kár volt ennyit imádkoznod. Kár volt magad Isten előtt megaláznod. Nem az történt, amit annyiszor kértél az Istentől. Mégis csak az Isten akarata lett meg a tied ellenére. Pedig az igazán imádkozó ember szívből kell hogy kimondja azt: elmondom most a kéréseimet mindenható Istenem, de az legyen meg, amit te akarsz, és ne az, amit én.

Testvérek, az Istenben bízó ember imád-kozásának nem az a lényege, hogy megkapja azt, amit kér, akar, kíván, hanem az, hogy közösségre jusson újra és újra a mindenható Istennel, hogy az imádkozásban szent beszélgetéssé váljék, amikor ő elmond valamit Istennek, Isten hallja, és aztán válaszol arra, amit mond, úgy, ahogy azt Ő jónak látja.

Az imádság lényege nem a kérések teljesíttetése, hanem a bizalom kiépülése. Minél többet beszélgetünk Istennel, annál inkább fogunk tudni bízni benne. Mint ahogy a böjt lényege sem az, hogy valamit ne együnk meg, vagy ne tegyünk meg, hanem az a lényege, hogy valami helyett egy időre az Istenhez fordulva, vele – amennyire ez számunkra lehetséges – közösségre jutva, minden egyebet félre téve, figyeljünk őrá, s értsük meg, hogy mi az Ő akarata az életünkre nézve. Még mélyebben, még inkább engedelmességre kész szívvel.

Sokakban ilyen kétféle messiáskép él. Tudják, ismerik talán, hogy mit mond a Biblia Jézusról, mint Messiásról, de bennük mégis az a kép az erősebb, hogy tegyen csodát. Hallgassa meg a kéréseimet, teljesítse a kívánságainkat, hiszen a mi beteg, s egyre betegebbé váló világunk ugyanolyan megújulásra, szabadításra vár, mint akkor, amikor Jézus elkezdte a küldetését, a szolgálatát.

Talán még egyetlen világkorszak sem vágyott annyira egy erőskezű, lenyűgöző hatású, mindenhez értő, s főleg a válságból a világot kivezetni tudó valakire, személyiségre, csoportra, társaságra, aki vagy akik megoldják az élet megoldhatatlannak tűnő kérdéseit. Nagy tömegekben, szinte mindenkiben él ez a vágy, hogy jöjjön végre valaki, aki rendet teremt, aki lefogja a gonoszok és a gonoszság kezét, aki világosan utat mutat, aki jelzi az irányt, hogy merre kell és érdemes menni, aki megállítja ezt az iszonyatos tempójú pusztulást, leépülést és romlást minden fejlődés ellenére. S ki gondol arra, s olyan kevesen gondolnak erre, hogy csak a lélek megújulása, újjászületése, a Krisztusba vetett erős hit mentheti meg ezt a világot, menthet meg sokakat a pusztulástól és a kárhozattól. Csak az élő Istenbe vetett hit tart meg. A kenyér és a cirkusz mindig, a mindenkori hatalom eszköze volt. Kenyér kell a népnek, és cirkusz. S akkor csendben marad. Ha tele a has, és valami sekélyes dologgal foglalkoztatva van a szellem, a lélek nem. Kenyér és cirkusz. Akkor nem fognak még többet követelni az emberek.

Aki maga már átélte, hogy nincsen másban üdvösségünk, s nincsen az ég alatt más név, csak Krisztus, Jézus Krisztus, aki által van a mi megtartatásunk, az tudja, hogy ezen a nyomorult világon, s benne rajtunk egyenként senki más nem tud segíteni, csak az értünk megfeszíttetett Jézus Krisztus. Az tudja, hogy csak ez a Messiás segíthet. Nem a csodatévő, nem az elvárásoknak megfelelő, az emberek szerint dön-tő Isten, hanem a mindenki fölött álló, mindenkitől független Úr, akinek határozott terve van ezzel a világgal, akkor is, ha talán ezt nem mindig látjuk. Aki az Ő egyszülött Fia megtöretett teste és kiontott vére által szerzett üdvösséget, megmenekülést ennek az embervilágnak. Aki nem erővel és nem hatalommal, hanem az Isten Szentlelkének szelíd, hívó szeretetével hív mindnyájunkat Isten országának ajtaja nyitva van, menjünk haza hozzá, mert számunkra is van hely nála. Csodálatos üzenete ez a Szentírásnak. Isten szeret minket, és vár minket. A Jézus Krisztusba vetett bizalom vezethet minket vissza a mindenható Isten árnyékába és a fenséges Isten rejtekébe. S ott megnyugszik a szív. Ott helyére kerülnek a dolgok, kiborul az élet, mert új élet lesz, és a vele való találkozástól kezdve minden újjá lesz. A csodatévő krisztusokkal kapcsolatban mondja azt Jézus az idők végére nézve, hogy majd jönnek ilyenek. Ha itt, vagy ott azt mondják, hogy itt van a Krisztus, vagy már visszajött Jézus, a Messiás, vagy újra eljött, ne higgyetek nekik, mert hamis krisztusok támadnak, ha lehet megtévesszék még a választottakat is. Összekeverik a sötétséget a világossággal, etetik az embereket, el akarják hitetni, hogy eljött már a vég, ő a krisztus, ő a messiás, ha lehet megtévesszék még azokat is, akik kiválasztottak. Ezek az álmessiások ígérnek jólétet, és irányt mutatnak a semmibe. Sokat ígérnek, keveset adnak, s a végén mindent elvesznek. Akik megengednek mindent a szabadság nevében, s közben még mélyebbre taszítják az embereket, azokat, akik hisznek nekik.

Hadd kérjem ezt ma este, hogy higgy az igazi Jézusban! Higgy az igazi Jézusnak, az igazi Messiásnak, akiről a Szentírás beszél, aki az Isten Báránya, aki elvette és elveszi a világ bűneit, aki odaadta önmagát a kereszt áldozatára, aki ott a pusztában értünk is böjtölt és könyörgött, s közben jár azóta is folyamatosan, aki szüntelen imádkozik értünk, hogy megértsük, hogy számunkra mindig, újra és újra az a legjobb, hogyha az Ő akarata teljesedik be! Ezt a legtöbbször egyáltalán nem könnyű elfogadni és megérteni. Ebbe nagyon-na-gyon nehéz időnként belesimulni, van amikor könnyebben megy, s van amikor nagyon nehezen. Van, amikor kín keserves gyötrelemmel, csikorgó fogakkal, s könnyező, síró szemekkel próbálja az ember, annyi telik tőlünk, elfogadni az Isten akaratát, s a végén kiderül, hogy nem megy, nem tudjuk. S ha Isten megkönyörül rajtunk, s kiárasztja ránk az Ő Szentlelkét, le-törli a mi könnyeinket, kisimítja az arcunkat, megbékél benne a mi lelkünk, akkor úgy odafordul a mi szívünk is felé, s akkor el tudjuk fogadni azt, amin nem lehet már változtatni. Akkor megértjük majd, most vagy később, vagy talán csak odafönt, hogy mi mért volt jó, noha annyit kértünk és könyörögtünk, s Isten mégis másképpen dön-tött. Igen Atyám, így volt kedves előtted.

Testvérek, ezt csak az tudja kimondani, aki már egyszer a szövetséget megkötötte Isten kegyelméből Krisztussal, aki elfogadta azt, hogy Jézus érte is meghalt, aki tudja, hogy testét megtörték, és vérét kiontották, aki a mindenható árnyékában, menedékében, békességében él folyamatosan, az el tudja fogadni akkor is, ha fáj a szív, akkor is, ha nehéz megérteni azt, hogy így döntött Isten. akkor is, ha nem sikerülnek a tervek, mert Istennek jobb terve van velünk. Akkor is, ha valaminek nem látjuk meg sohasem a végét ezen a földön, s nem értjük meg, mi, miért történt. Aki megtanul böjtölés és imádkozás közben engedelmeskedni az Istennek, az a nagyon nehéz helyzetekben, a kilátástalannak tűnő helyzetekben is tud engedni Istennek. S miközben ezt teszi – vagy inkább így mondom –, történik vele, aközben kiábrázolódik rajta a Krisztus. Ráismernek Jézusra rajta keresztül.

Imádkozzunk!

Urunk, megvalljuk neked őszintén, és magunkat megalázva a te szent színed előtt, hogy mi legkevésbé engedelmeskedni szeretünk. Annyira belénk ivódott a bűneset óta az ellenállás, az ellenkezés és az engedetlenség. De most újra felhatalmazunk téged arra, hogy bánj velünk belátásod szerint! Cselekedj velünk úgy, ahogy az szerinted a legjobb! Bocsásd meg Urunk minden lázadásunkat, mindazt, amit félreértettünk a te akaratodból, ráálltunk a félreértésre, s aztán hibáztattunk téged. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Kérünk, taníts meg minket igazán imádkozni, hogy az beszélgetéssé és lelki közösséggé váljék veled! S miközben beszélgetünk veled, megtanuljuk elengedni a kéréseinket. Áldunk és dicsőítünk ezért, s kérünk Urunk, taníts meg igazán böjtölni is, hogy a böjt igazi odafordulás legyen feléd és hozzád, s közben taníthass minket önmagadra.

Köszönjük azt is Urunk, hogy megvannak előtted a kéréseink, s ha valamit a te akaratod szerint kértünk, azt már megkaptuk.