Lekció: Jn 8,1-11

Alapige: 2Móz 20,16

“Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!”

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, köszönjük, hogy megőriztél minket erre a mai napra, és magad elé engedsz minket Jézus érdemére való tekintettel. Tudjuk, Urunk, hogy a te szentséged és a mi bűnünk nem viseli el egymást. Köszönjük, hogy mégsem ítélsz el és semmisítesz meg minket, mert a mi ítéletünk a kereszten már elvégeztetett.

Magasztalunk, Jézus Krisztus, hogy a nyomorult életünket is ezzel az irgalmas szeretettel nézed, amiről máris olvastunk ebben az igében. Bocsásd meg, hogy mi sokszor olyan irgalmatlanok vagyunk egymáshoz. Kegyetlenül leleplezzük és szóvá tesszük egymás nyomorúságait és bűneit, felemlegetjük évek, évtizedek múlva is. Oly nehezen tudunk megbocsátani, és sokszor nem is akarunk felejteni.

Áldunk, mert gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban. Könyörülj meg rajtunk, és ajándékozd nekünk gazdagon bűnbocsátó irgalmadat. Ajándékozz meg mindnyájunkat ezzel az irgalmas szívvel.

Kérünk, Urunk, hogy úgy szólj most bele életünkbe, hogy lelepleződjék mindaz, ami sötétség és ami tőled elválaszt, s ugyanakkor hadd merjük komolyan venni a te feloldozó, megbocsátó szavadat is. Formálj minket, kérünk. Segíts, hogy ne maradjunk ilyenek, amilyenek most vagyunk. Segíts, hogy kiábrázolódjék rajtunk a Krisztus.

Kérjük tőled újjáteremtő, életünket átformáló igédet, és kérünk, áraszd ki reánk Szentlelkedet. Ő győzzön meg minket bűn, igazság és ítélet tekintetében. Ő tegyen bizonyosakká arról, hogy végül is micsoda az igazság. Indíts minket Lelkeddel, hogy akarjunk és tudjunk az igazságban járni.

Kérünk ugyanakkor, hogy legyen a te szavad mindannyiunk számára vigasztalás, biztatás, bátorítás is, olyan nagy szükségünk van erre mindnyájunknak.

Ámen.

Igehirdetés

A kilencedik parancsolatnál tartottunk a Tíz igét tanulmányozva. Egy alkalommal volt szó róla eddig, s akkor azt láttuk, mit ért Jézus haszontalan beszéden. Láttuk az igéből, hogy Isten nemcsak a kárt okozó tetteket ítéli el, hanem a kárt okozó szavakat, beszédet is. Mi pedig sok kárt tudunk okozni egymásnak és jó ügyeknek felelőtlen fecsegésünkkel, haszontalan, gyümölcs-telen, meddő szavakkal. Rémülten olvastuk a Szentírásból, hogy Jézus azt mondta, min-den haszontalan szóért számot kell adniuk az embereknek az ítélet napján. (Mt 12,36)

Olvastuk a világos ismérveket arról, hogy milyen kellene, hogy legyen a beszédünk. Pál apostol kissé keményen fogalmaz az Efézusi levélben: “Semmi rothadt beszéd a szátokból ne jöjjön ki, csak ami hasznos, ami szükséges, és ami épít, hogy áldásul legyen a hallgatónak.” Ami hasznos, amit szükséges mondani, ami építi azokat, akik hallgatják, akkor lesz áldás. Ami nem hasz-nos, nem szükséges, nem épít, átok lesz. És ezt súlyos büntetés követi.

Láttuk azt is, hogy a beszédünk tartalma nem elsősorban önfegyelem kérdése, hanem a szívünk minőségétől függ. Jézus olyan szemléletesen mondta, hogy amivel tele van az ember szíve, az csordul ki a száján. “A szív teljességéből szól a száj.” Ha valaki szeretne hasznos, építő, áldásos beszédet mondani, az legjobb, ha Dáviddal együtt így imádkozik: “Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten!”

Eddig jutottunk a múltkor, innen próbáljuk folytatni, mit jelent ez a tömör mondat ma a számunkra: Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!

Ma ennek a mondatnak az eredeti jelen-tését próbáljuk megérteni, és annak kapcsán egyrészt legyen szó arról, hogy miért nem tartja helyesnek Isten, ha ítélkezünk egymás felett, és legyen szó arról, hogyan lehet az igazságot mondani egymásról szeretettel.

I.

Mi volt az eredeti jelentése ennek a parancsolatnak? Elsősorban a bíróság előtti tanúskodásról szólt ez az intés. Abban az időben komolyan vették a mózesi törvényt, hogy két tanú szavára minden dolog megáll. Éppen ezért nagy volt a felelősségük a tanúknak, hogy igazán helyesen tanúskodja-nak a felebarátjukról, és ne mondjanak ha-mis tanúbizonyságot a felebarátjuk ellen. A tanú szájából élet vagy halál következhetett. A mózesi törvények alaposságára jellemző módon, ha kiderült, hogy hamis tanú-vallomás alapján ítéltek halálra valakit, akkor a hamis tanút is halálra ítélték utána. Nem lehetett felelőtlenül össze-vissza locsogni akármit. Ott tudnia kellett az ember-nek, mit mond. Nos erre vonatkozik elsősorban ez az intés, hogy a bíróság előtt ne mondj hamis tanúságot a felebarátod ellen.

Itt kezdődik azonban a baj, mert mi a bíróság épületén kívül is állandóan tanúsko-dunk egymásról. Ez a mániánk, hogy örök-ké tárgyaljuk másoknak a hibáit, botlásait, tévedéseit. A leghálásabb téma vasárnap dé-lután családi és baráti összejöveteleken a távollévőknek a gyengeségeit vagy hibáit megbeszélni, azokat lehetőleg — sokszor úgy, hogy észre sem veszi az ember — felnagyítani, és azt sem vesszük észre sokszor, hogy azért vádolunk másokat, mert így akarjuk mentegetni magunkat. Ha őt sikerül egy kicsit sötétebbre mázolnom, akkor az én sötétségem viszonylag világosabbnak tűnik. Erre is érvényes: ne tanúskodj hamisan a felebarátod ellen! Ezeken a tárgyalásokon különösen két szerepben szeretünk tetszelegni:

Vannak emberek, akik megjátsszák az ügyészt. Ők mindenkiről tudnak valami rosszat, ők mindenkit meg tudnak valamivel vádolni. Lehet, hogy sokszor igaz is, amit mondanak. Nem biztos, hogy az rágalom. Csak éppen ott, amikor elhangzik, és ahogyan elhangzik, semmi haszna nincs, semmit nem épít, semmit nem old meg. Viszont mivel egyetlen szavunk sem semleges, ha nem épít, akkor rombol. Ha nem hasznos, akkor haszontalan. És minden haszontalan szóért számot kell adnia az ember-nek az ítélet napján. Veszedelmes dolog tehát ebben az ügyészi szerepben tetszelegni.

Amit még szívesen csinálunk, az az, hogy bíráskodunk. Beül az ember a bírói székbe és osztja az igazságot. Olyan pontosan és magabiztosan el tudja mondani, hogy kinek, mit, hogyan kellett volna csinálnia, és akkor az nem vezetett volna ide. És bizony megérdemli a sorsát. Sőt, ha tőle függne, aki ugyebár egyedül tud helyesen ítélni, akkor még több rosszat is érdemelne. Miközben emberek ebben a bírói székben pöffeszkednek, aközben nem veszik észre azt, amit Pál apostol megint csak kegyetlen élességgel ír a Római levél 2. részének 1. versében: Menthetetlen vagy! ó ember, nincs mentséged, mert ítélkezel, és amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, amit másban elítélsz!

Nem nehéz tetten érnünk ezt a bűnünket a családon belül. A legtöbb szülő azokat a rossz tulajdonságokat nem bírja a gyerekeiben, amelyek benne is megvannak. Tőle örökölte, vagy tőle látja, mégis csepüli a gyereket. Nem veszi észre, hogy miközben mást megítél — lehet, hogy igaza van —, ezzel önmaga felett is kimondta az ítéletet, mert ő maga is ugyanazt cselekszi.

Mivel ráadásul senki sem kérte fel ezeket az embereket, hogy bíráskodjanak mások felett, kétszeresen is hamis tanúságot tesznek az ő felebarátaikról.

Miért óv Jézus annyira ettől a fajta vádaskodástól és ítélkezéstől? Azért, mert akin úrrá lesz ez a másokat vádoló, mások bűneit kiteregető, mások gyengeségein csámcsogó vádaskodás, az talán észre sem veszi, hogy ördögi indítéknak enged. Az Újszövetség a Sátánt nevezi vádolónak (ka-tégórnak), aki még az Isten választottjait is vádolja az Isten bírói széke előtt. Akinek az a természete, hogy vádol, mert emberölő volt kezdettől fogva. Erre uszít minket, embereket is, hogy állandóan vádaskodjunk. Netalán úgy próbáljuk menteni magunkat, hogy másokat vádolunk.

És miért óv Jézus az előbb említett bíráskodástól? Azért, mert aki beleül a bírói székbe, az meg az Isten helyét akarja elfog-lalni, akiről azt olvassuk a Szentírásban, hogy egyedül Ő tud igazán ítélni. Mi mindig részrehajlók vagyunk valamilyen irányban.

Pál apostol azt mondja: még önmagáról sem mond ítéletet. Aki engem megítél, az Úr az. Attól meg óvja a gyülekezet tagjait, hogy keserűségükben, haragjukban az önbíráskodást kezdjék el. Azt mondja: maga-tokért bosszút ne álljatok, hagyjátok az i-gazán ítélőre. Van ennek a világnak Bírája, akinek fontos a mi pici életünk is, és Ő számon tartja sérelmeinket. Nem nekünk kell azt megtorolnunk. Ő igazán ítél, de csak Ő ítél igazán. Aki mintegy Isten helyett akar igazságot szolgáltatni, az az ősbűnt kö-veti el: Isten helyére tör, istenkedik, és ennek mindig súlyos következményei vannak.

Ezért óv minket Isten igéje, ezért óv Jézus Krisztus is az egymás vádolásától és az ítélkezéstől.

Luther a Nagy Kátéban erről írva olyan szemléletesen és meggyőzően fejtegeti azt, hogy más dolog tudni a felebarátom bűnéről, és más dolog beszélni arról. Tudhatsz róla — írja —, de nem ítélkezhetsz felette.

És ha már egy bírósági tárgyaláson mindenképpen valami fontos szerepet akarunk betölteni, akkor az semmiképpen nem az ügyész szerepe lehet, és nem a bíróé, hanem legfeljebb az igaz tanúé, aki odaáll a vádlott mellé, és az érdekében, meg az igazság érdekében igaz tanúbizonyságot tesz. S miközben valaki így leszáll a különféle emelvényekről, akkor hamar ő maga is vád-lottnak érzi magát. Miközben próbál igaz tanúbizonyságot mondani, átéli, hogy őellene is lehetne sok vádat emelni. Ugyanolyan bű-nös ő, mint akit éppen most vádolnak.

Szépen, és mégis tömören fejti ezt ki a Heidelbergi Káté, amikor azt kérdezi: Mit kíván Isten a kilencedik parancsolatban? Akkor nemcsak azt sorolja el, hogy mit ne tegyünk, hanem szinte észrevétlenül, nem is új mondatban, egy mondaton belül átcsúszik a pozitív tanácsokba. Azt mondja: “Azt kívánja, hogy senki ellen hamis tanúbizonyságot ne tegyek, senkinek a beszédét félre ne magyarázzam — a sajtó embereinek is ezt meg kellene gondolniuk —, senkit ne rágalmazzak, ne gyalázzak, és meghallgatása nélkül könnyelműen ne kárhoztassak, hanem kerüljek mindenféle hazugságot és csalárdságot, mint a sátán saját műveit, ha csak Isten rettenetes haragját magamra vonni nem akarom. A törvénykezésben és minden egyéb dolgomban az igazságot kedveljem, őszintén kimondjam és megvalljam; és felebarátom tisztességét és jó hírnevét tőlem telhetően oltalmazzam és előmozdítsam.” (112. kérdés)

Akár már ma délután is. Amikor valakiről egymás után mondják a rosszat, akkor tőlem telhetően oltalmazzam, és előmozdítsam az ő becsületét és jó hírnevét. Ennyit az ítélkezésről.

II.

Van azonban olyan, hogy kénytelenek vagyunk valakiről véleményt mondani. Megkérdezik: ismered őt régóta? Milyen embernek ismerted meg? Mire alkalmas ő? Mit várhatunk tőle? Ilyenkor nem az a helyes keresztyén magatartás: én senkiről, semmit, egy szót sem szólok. Így nem lehet élni. De akkor mitévő legyen az ember? Erre is érvényes a kilencedik parancsolat. Ebben az esetben se tegyek hamis tanúságot az én felebarátom ellen. Vagyis: amit mondok róla, az legyen igaz. Csak annyit mondjak, amennyit kérdeztek, és amit mondok, az szolgálja az ő javát is, meg annak az ügynek a javát is, aminek az érde-kében most a segítségemet kérték.

Nem mindig könnyű összehozni ezt a kettőt, de Isten ad ehhez bölcsességet. Éppen ezért szeretnék most egy kicsit ennél időzni: mit jelent az igazságot szeretetben mon-dani? Mert ha a másik javát tartom szemem előtt, akkor az azt jelenti: őt szeretem. Az Újszövetség nyelvén szeretni azt jelenti: azt teszem a másikkal, ami neki jó. Nem mindig az a jó, hogy simogatom. Néha az a jó, hogy keményen megfogom és visszarántom valami veszedelem elől.

A szeretet nem érzelgősség, hanem a másik érdekében folytatott akció. Mit teszek érte, ami neki most használ? A gyerekemnek nem az használ, ha megírom helyette a házi feladatot, hanem ha türelmesen ráveze-tem, hogy ő meg tudja írni, és így tovább. Szeretni azt jelenti: mi jó a másiknak? — Hogy lehet így tanúskodni egymásról?

Azért fontos erről beszélni, mert gyakran tapasztalhatjuk, hogy az igazság fanatikus bajnokai mérhetetlen sok kárt okoznak éppen az igazság nevében. A Biblia az igazságot összeköti a szeretettel. Igazság és szeretet, igazság és kegyelem vagy irgalom együtt járnak. Isten igéje segíthetne mindnyájunkat arra, hogy ne tanúskodjunk egy-más ellen irgalmatlanul. Bárcsak a bennünk mélyen gyökerező kegyetlenséget leleplezné Isten Szentlelke, és mi ezt kivetnénk ma-gunkból, és Jézus adná helyére az Ő irgalmas lelkületét!

Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy akár az én felebarátomnak mondok valamit, akár róla mondok valamit, az hadd szolgálja az ő javát, ami hasznos, ami szükséges, ami épít, mert ez lesz áldásul neki. Ha ezt komolyan vennénk és begyakorolnánk, akkor sok kényes helyzetben is jobban megtalálnánk, mit jelent helyesen tanúskodni a felebarátunk érdekében.

Olyan ügyetlenek például szülők, amikor a kisgyerek kényes kérdéseket tesz fel. Akkor vagy elütik az egészet, vagy másról kezdenek beszélni, vagy valami butaságot mondanak, nem igaz választ, vagy túlságosan részletesen elmondják a választ arra a kérdésre, amit a kicsi fel sem fog, mert nem is azt kérdezte. Ő csak egy részletére kérdezett rá.

Hányszor tapasztalom, milyen ügyetlenek vagyunk halálos betegek ágya mellett. Lökdösnek az orvosok minket, hogy tessék neki valahogy megmondani, de úgy, hogy azért ne gondolja azt, hogy... A rokonok, hozzátartozók is képtelenséget kívánnak. Nem tudjuk mit, mennyit, hogyan, miért. Sok ilyen helyzet van, de ha ezt világosan látjuk, az valószínűleg nagy segítség lesz e tekintetben is.

Csak egy-két gyakorlati példát mondok, aztán mondom az igéket, amik segítenek minket ebben.

Történetesen megadatik egy szülőnek, hogy a legidősebb gyermeke kiönti a szívét neki. Ez ritka nagy ajándék. Talán még arról is szó volt, hogy tetszik egy kislány vagy egy fiú, és mit szólna hozzá, vagy mit kell ilyenkor csinálni. Aztán kijönnek a szobából, s a kint levők kérdezik: mit beszéltetek ilyen sokáig? Nos mit csinál a bölcs szülő? Az igazság bajnoka elmond mindent, ami benn elhangzott, hiszen ez az igazság, nem? De nincs szeretetbe ágyazva, aztán megnézheti, hogy mikor önti ki neki legközelebb a szívét az, akinek a titkait most kifecsegte illetéktelenek előtt.

De akkor titkolózzunk? Akkor bizalmat-lanok legyünk egymással szemben? Nem kell titkolózni és nem kell bizalmatlannak lenni, csak az igazságot szeretetbe ágyazva kell elmondani. Erre a kérdésre lehet úgy is válaszolni, hogy sok mindenről beszélgettünk, majd egyszer beszámolok. Vagy lehet úgy is — ha történetesen volt szó isko-lai kérdésekről is —: beszélgettünk az isko-lával kapcsolatos kérdésekről. S ha van va-lamennyi bölcsesség a hallgatóban, érti: ez nem rá tartozik, most nem akarnak erről beszélni. Ha nem érti, akkor meg lehet mon-dani magyarul is: ez most csak kettőnkre tartozik. De semmiképpen nem tálalom ki azt, amit az ő belső titkaként reám bízott.

A múltkor tanúja voltam annak, hogy a legkisebb öntötte ki a szívét az egyik szülőnek. És miután előbújtak, a többiek érdek-lődésére nagy heherészve elmondta a szülő, hogy milyen kis buta kérdései és problémái voltak. Azok nem buta kérdések. Neki akkor azok a legfontosabbak. Az, hogy ő bizalommal megosztotta, megalapozhatja a későbbi barátságot is szülő meg gyermek között. Azt nem szabad kifecsegni! Különösen nem így, nevetségessé téve. Mit jelent az igazságot szeretetben? Nyilván nem szabad mást sem mondani, hogy arról volt szó, amiről nem is beszélgettek.

Az egyik német teológus írja etikájában: egy tanár az osztály nyilvánossága előtt megkérdezi az egyik fiút: igaz-e, hogy apád esténként részegen jár haza? A fiú zavarba jön és tagadja. Azt mondja: nem igaz. Pedig igaz volt. Amikor utána valaki szóvá teszi a tanárnak: talán nem volt ez egészen helyes, azt kérdezi: miért, nem az igazat kérdeztem? Dehogynem, csak nem szeretetbe ágyazva. Miért tartozik az az osztály nyilvánosságára? Miért hoz olyan helyzetbe egy másikat, hogy tagadni legyen kénytelen valamit az apja védelmében? Az igazságot szeretetben azt jelentette volna, hogy a szünetben, négyszemközt. Akkor sem így, hogy igaz-e, hogy apád... Hanem, ha ő segíteni akar ezen, vagy miért akarja ezt tudni, akkor a szeretet szólaljon meg még a hanglejtésben is, a tekintetében is, de legyen ott legfőképpen a szívében. Csak akkor kérdezem, és úgy kérdezem, hogy az hasznos legyen, építsen, áldásul legyen. Így az osztály nyilvánossága előtt az ellenkező-jét éri el.

Az a tapintat, az a figyelmesség, az a másikat mentegető és védő szeretet, az a sok gyöngédség, ami Jézus szavaiban és egész magatartásában megvolt, az igazában csak Őreá jellemző. És amikor mások bűnéről volt szó, Ő akkor is ilyen maradt. Ezzel nem leplezte a bűnt, nem mondta a bűnre: nem az, csak az igazságot szeretetben tudta szóvá tenni és képviselni.

Isten minket erre akar elsegíteni, hogy így védjük egymást. Ez a másikat mentő szeretet, ennek a szenvedélyessége, az érte aggódó lelkület legyen ott bennünk. Ez pon-tosan az ellentéte annak az előbb említett vádaskodó, ítélkező, közben magát mentegető, ördögi lelkületnek, amiről a Szentírás szintén szól. Ezzel a lelkülettel nem igazol-juk a bűnt, hanem mindenképpen menteni akarjuk a bűnöst. Akiben ez van, az hasonlít igazán Jézusra. Három igét szeretnék említeni, amelyekben erőteljesen előjön ez.

Az egyiket máris többször idéztem, mert az Efézusi levél 4. részében, ahol Pál apos-tol a gyülekezetről és a gyülekezet tagjainak egymáshoz való viszonyulásáról részletesen ír, ott van ez a mondat: “az igaz-sághoz ragaszkodva növekedjünk fel a szeretetben mindenestől ahhoz, aki a fej, a Krisztushoz.” Az igazsághoz ragaszkodva, de szeretetbe ágyazva növekszünk egyre inkább Krisztushoz. Növekszik egyre inkább bennünk Krisztus.

Mit mond Krisztusról a Szentírás? A János evangéliuma 1. részéből gyakran idéz-zük azt a mondatot különösen karácsony táján: az ige testté lett és lakozott miközöttünk. De hogy folytatódik ez a mondat? “Az ige testté lett, közöttünk lakott, láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” A kettővel együtt, és ebben a sor-rendben. Ez nem az igazság rovására megy, hanem éppen, hogy az igazságot érvényesülni segíti. Tele kegyelemmel és igazsággal. És folytatódik: “Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg.” A törvény lecsap a bűnösre. Lerántja a leplet, leleplezi nyersen a bűnt, néven nevezi, s megítéli. A kegyelem is bűnnek látja a bűnt, sokszor még inkább az látja bűnnek, de nem a bűnös megsemmisítése a célja, hanem, hogy másként folytathassa, mint ahogyan addig élt.

Hogyan mutatkozik ez meg a felolvasott történetben? Azért olvastam fel ezt a jól ismert történetet a János evangéliuma 8. részéből, mert ott csodálatos egységben van az a kegyelem és igazság, ami Jézus Krisztus lelkületét jellemzi.

A törvény nevében odataszigálnak egy asszonyt Jézus elé, akit éppen tetten értek házasságtörés közben. Idézik a megfelelő paragrafust a mózesi törvényből, s kajánul hozzáteszik ezt a kérdést: És te mit szólsz hozzá? Mert ha netalán mást szól hozzá Jézus, mint amit ők a törvényből tanultak, akkor ez is elég ahhoz, hogy Őt is megöljék. Jézus egyelőre nem szól hozzá semmit. Hallgat. Vajon érvényesülni fog-e itt az igazság? Nos, éppen ez a kérdés. Érvényesül-e az igazság akkor, ha csak azt bün-tetik meg, akit tetten értek, és nyilvánosság-ra került a bűne? De akik ugyanazt a bűnt elkövették, csak éppen nem érték őket tetten, azokat nem büntetik meg. Érvényesül-e így az igazság? Ezt a kérdést teszi fel itt Jézus kimondatlanul is nekik. Aztán ki is mondja: aki közületek nem bűnös, az kezd-heti a kivégzést. Az vesse rá az első követ. Aki tanúskodott a másik ellen, annak kellett elkezdenie a kivégzést, az első köveket azok dobták az áldozatra. Vagyis, Jézus ezzel azt mondja: a törvény értelmében a házasságtörőt ki kell végezni. De akkor minden házasságtörőt ki kell végezni! Aki soha nem követett el ilyesmit, kezdje a kivégzést.

Erre egymásután elsompolyognak. A vádlókból egyszerre vádlottakká lesznek. A lelkiismerettől vádoltatva — így olvastuk — egytől egyig kimentek onnan. Amikor senki nem marad ott, Jézus megkérdezi az asszonyt, “Hol vannak a vádlóid? Senki nem ítélt el téged?” Itt hangzik el a nagy mondat: “Én sem ítéllek el, menj el, és többé ne vétkezz!” — amiben benne van az, hogy vét-keztél. Benne volt a korábbiakban is, hogy halálos büntetést kellene elszenvedned. Mivel azonban az igazságot nem lehet így magában, nyersen érvényesíteni, mert akkor mindenkit ki kellene végezni, ezért van egy másik lehetőség is. Kapsz egy új lehetőséget arra, hogy másként folytasd. Mert Jézus telve van kegyelemmel és igazsággal.

Nyilván ez nem jelenti azt, hogy a bűnöknek ne legyen következményük. A hatodik parancsolatnál láttuk, mit tanít a Szent-írás világosan a halálbüntetésről is. Ez nem olyan precedens, amit minden esetben érvényesíteni kell. Itt Jézus arra adott példát, hogy ezt jelenti a gyakorlatban, hogy az igazságot szeretetben mondom és érvényesí-tem. A kegyelem és az igazság karonfogva járnak. Nem mindig könnyű ezt összehozni. A megromlott értelmünk és szívünk néha nehéznek vagy lehetetlennek találja ezt, de amilyen helyzetekbe Isten minket beleenged, ott fog adni nekünk ehhez bölcsességet, csak engedjük, hogy megvalósuljon: ragaszkodván az igazsághoz, de az igazságot szeretetben képviseljük.

Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! — Tudjuk az evangéliumokból, hogy Jézus Krisztus halálának az egyik oka ez volt, hogy hamisan tanúskodtak ellene. Ő meghalt ezeknek és a mindenkori hamis tanúknak a bűneiért is, hogy a mi sok-sok hamis tanúskodásunkra is legyen érvényes bocsánat.

Csendesedjünk el ma délután, és engedjük, hogy Isten igéje egészen bevilágítson a szívünk rejtett zugaiba is, és derüljenek ki a motívumok: miért is mondunk olyan szívesen rosszat másokról? Miért éppen azokat ítéljük el a leggyakrabban? Hon-nan ez az indulat bennünk? Aztán engedjük, hogy kivegye ezt belőlünk, és az az indulat legyen bennünk, ami a mi Urunk, Jézus Krisztusban. S akkor nem azzal kezd-jük, hogy híreszteljük másoknak, amit tudunk valakiről, hanem azzal, hogy ha valami rosszat hallottunk róla, először Istennek mondjuk el, vagyis imádkozunk érte. És ha kell, neki mondjuk el, amit róla hallottunk, és csak ha az építő, és az viszi e-lőbbre a dolgot, akkor másoknak. Akkor nem leszünk hamis tanúk egymás ellen, ha-nem akkor a nyelvünk is áldott eszközzé válik a minket szerető Isten kezében.

Ezért az indulatért és ezért a szeretetért imádkozzunk a 234,3 versével:

Imádkozzunk!

Drága Megváltónk, Jézus Krisztus, dicsőítünk, mert mindig az igazságot mondtad, hiszen magad vagy az igazság. Te soha nem vádoltál senkit. Áldunk azért, hogy utolsó leheleteddel is mentegettél minket, akik keresztre juttattunk, az Atya előtt, és mentségünkre mondtad: Atyám, bocsáss meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek.

Bocsásd meg, valahányszor úgy vétkeztünk ellened és egymás ellen, hogy csakugyan nem tudtuk, mit cselekszünk. Bocsásd meg, amikor nagyon is jól tudtuk, hogy most valótlant mondunk, mert ártani akartunk a mi felebarátunknak. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Add nekünk a te indulatodat, Jézus Krisztus, azt az irgalmas szívet, amivel mindenkit szeretni tudtál, még az ellenségeidet is, és taníts meg minket arra, hogy jót mondjunk azokról, akik rosszat mondanak rólunk, és imádkozzunk azokért, akik kárt okoztak nekünk. Hisszük, hogy ez lehetséges Szentlelked által.

Kérünk, legyél te egészen Úr beszédünkön, gondolatainkon, a szívünkben. Tudjuk, hogy a szív teljességéből szól a száj. Vegyél ki a szívünkből minden keserűséget, tehetetlen bosszúvágyat, ápolt sérelmet, és taníts meg megbocsátani és szeretni. Add a mi szánkba minél gyakrabban igédet, amin keresztül te magad tudsz embereket vigasztalni, sőt az örök életre vezetni. Hadd legyünk mindenestől eszköz a te áldott kezedben!

Segíts ezt elkezdeni már ma, hogy hadd tudjunk a te igaz tanúid lenni!