Lekció: Mt 13, 44-51

Alapige: Mk 12, 28-34

“Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: “Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?” Jézus így válaszolt: “A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” Az írástudó ezt mondta neki: “Jól van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más; és ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő és véres áldozatnál.” Jézus pedig, amikor látta, hogy értelmesen felelt, ezt mondta neki: “Nem vagy messze az Isten országától.” És többé senki sem merte őt megkérdezni.”

Imádkozzunk!

Kérünk, bocsásd meg nekünk, mindenható Istenünk, hogy mi sokszor nem tudunk ilyen egyértelműen válaszolni a te kérdésedre, hogy értjük-e, hisszük-e, amit te mondasz, tanítasz, hanem bizonytalan válaszokat adunk, vagy egyszerűen hallgatunk.

Köszönjük, Urunk, hogy az a te akaratod, hogy megtaláljunk téged, hogy életünk legyen, és bővölködjünk benned, hogy a te országodnak állampolgárai legyünk. Kérünk, emlékezzél meg most rólunk!

Köszönjük, hogy eljöttél ide közénk pontosan azért, hogy te, aki magad vagy az Isten országa, magadhoz, önmagadhoz vezess minket. Kérünk, segíts nekünk abban, hogy szívből, igazán, teljes tudatunkkal akarjunk és tudjunk dönteni melletted.

Köszönjük azt is Urunk, hogyha már veled járhatunk, ha megerősödhettünk a hitben, és hogyha követhetünk téged, tanítványaid lehetünk, s a te törvényed és akaratod szerint élhetünk.

Köszönjük, hogy mindezeknek egyformán szól a te üzeneted, hogy lehet mélyebben, lehet közelebbről, és lehet nagyobb szeretettel követni téged, járni veled. Cselekedj velünk, Urunk, kérünk most is, belátásod szerint!

Adjad nékünk kérünk, mindenható Istenünk, mennyei Atyánk, a tőled való kenyeret, a lelki táplálékot, amely megerősít minket, és növekedést ad a reménységben! Köszönjük, Urunk, hogy nem hagysz minket szomjazni. Elégíts meg, kérünk!

Ámen.

Igehirdetés

Jézus és a két korabeli leghatalmasabb tár-sadalmi erő között, a szadduceusok és a farizeusok pártja között megtörtént a megmérkőzés. Egyértelműen kiderül az, Jézus tanítását hallgatva, talán a legtöbbjük számára, hogy itt nem emberi erővel állnak szemben. Jézus mö-gött, Jézusban mennyei erő van, és Őt nem le-het legyőzni.

A harmadik, s talán a leghatalmasabb szel-lemi erőt képviselő csoport az írástudók közös-sége volt. Az akkori szellemi élet alapja a Tóra volt. Az írástudók egész életükben azzal fog-lalkoztak, hogy kutatták a Tórát, a mózesi tör-vényeket, hogy az élet minden területére a kicsiny és nagy döntések megsegítésére kidolgozzanak adott válaszokat. Inkább teológus jo-gászok voltak, mint papok, de voltak közöttük papok is.

Az írástudók voltak azok, akik eldöntötték, hogy mi a helyes a Tóra, a mózesi törvények alapján egy-egy kérdésben. Mit szabad tenni, és mit nem? Alapvetően két kérdés körül forgott az ő tennivalójuk, a már említett kérdés-válasz kör: mi az, ami helyes, és mi az, ami nem? És a Messiás kérdése körül. Mi-kor és hogyan jön el, miről ismerik majd fel?

De az is kérdés volt számukra, hogy a pa-rancsolatok között melyik a legnagyobb? Kétszáztizennyolc parancsolat volt, és háromszáz-hatvanöt tilalom, mintegy felosztásban az év minden napjára, és bizony nem volt könnyű megtalálni egy bizonyos kérdéssel kapcsolatban, hogy mit mond arról Isten igéje, mint mond a törvény?

Jogos volt a kérdés, hogy melyik a legfontosabb? Nyilvánvaló, hogy különbséget kel-lett tenni. Jó kérdés tehát az, hogy melyik a legfontosabb. S tulajdonképpen Jézus is, meg az írástudó is erre a kérdésre azt válaszolja, hogy a szeretet. Hogyha valaki az Isten törvénye alapján, Isten segítségével a szeretetet betölti, szereti az Istent és szereti az embertársait, akkor megfelel a törvény előírásainak. Az egy másik kérdés, hogy van-e egyáltalán valaki, aki ezt így, Isten nélkül be tudja tölteni?

A filozófusok szerint kell hogy legyen vi-lágnézetünk. Kell egy bizonyos kozmikus keret, amin belül zajlik az ember élete, ahol é-lünk és dolgozunk, amelyben létezünk, és a szubjektumtól és a szubjektum tevékenységé-től függetlenül a létezés értelmét és célját meg-találja az ember.

Valaki ezt így fogalmazta meg: “Ennek a kozmikus keretnek összetörettetése, a tengődő életmódra való áttérés az élet egészségének és egészének értelmét teszi kérdésessé. Az ember elkezd egyik napról a másikra élni gondolatiban és cselekedeteiben is. S maga sem tudja, hogy mi a létezésének a lényege. Az el-veszített kozmikus otthon az Isten országa. A bűnesetben a kozmikus rend tört össze, s lett a kozmoszban és a teremtett világ földi részén is káosz. Az ember pedig nem érzi többé sehol sem otthon magát, hontalan lett.”

A bűn igen szokásos dologgá vált az ember és az emberiség életében Isten nélkül. A Szentírás azt tanítja, hogy mi nem bűnre teremtettünk. Nem az volt az Isten célja az emberrel, hogy szüntelenül vétkezzen. A bűn mindig idegen test az emberben. Ugyanúgy, mint amikor megszúrjuk az ujjunkat, s a bőr alá a húsba valami szennyeződés kerül, és az ott gennyes gócot okoz. A szálka nem tartozik a testhez, az idegen test abban. Ki kell venni, mert nagy bajt okozhat minden ilyenfajta szennyeződés.

A Szentírás azt mondja, hogy a bűn az ilyen lelki szálka. Gennyesedést okoz az ember lelki életében, s aztán a fizikai életében is. Sajnos, mi meghonosodtunk a természetellenesben. Amikor a tékozló fiú messzire ment az atyai háztól, csatlakozott más vidéken élő polgárokhoz, de mégsem vált otthonává az a vidék. Ott ő mindig csak megtűrt személy maradt. Tudta, hogy az nem a szülőföldje. Társtalan, árva és idegen maradt. Min-dig ott volt a szívében a honvágy a haza, az atyai ház után. Ott volt a vágy a szívében afe-lé, ahonnan olyan könnyelmű módon kiszakadt és elszakadt.

Isten úgy teremtett meg minket az Ő szereteténél fogva, hogy mi sehol máshol – mint az Ő országa, azon kívül sehol máshol – boldogan és honvágy nélkül élni nem tudunk. Nem tudom, gondolkodtunk-e már azon, hogy mit jelent ez a számunkra: Isten országa. Mit jelent a számunkra otthon lenni, vagy éppen hontalan embernek lenni? Vagy más szóval így is mondja ezt a Szentírás, hogy a mennyország. Foglalkozunk-e ezzel a kérdéssel vagy pedig nem? Komolyan vesszük-e Isten szavát, hogy létezik, mint ahogy létezik pokol is, mert Isten igéje mondja, és a Szentírás nem hazudik.

Sokan azt mondják, hogy egy alkalom szá-momra a mennyország. Más valaki azt mond-ja, hogy egy személy. Ha őt szeretem, ha ve-le teljes az életem, akkor a mennyekben érzem magam. Ha tele van a pénztárcám, ha megy az üzlet, akkor ez maga a mennyország.

De az emberek szívében olthatatlanul ott él a vágy a tiszta, a tökéletes, az örök és az igazi után. Amikor Jézus egyszer a mennyországról beszélt, az Isten országáról, akkor rög-tön, szinte sürgetve kérdezték tőle, hogy Uram, hol van? Mondd meg! Hol van? Hol találjuk? Jézus azt válaszolta, hogy sem itt, sem ott, hanem itt van köztetek. Ott állt az embercsoport közepén, s azt mondta, hogy itt van. Ez azt jelenti, hogy Jézus maga az. Aki megismeri Jézust, az megismerte az Isten országát. Ahova elmegy Jézus, vagy akiben benne van Jézus, benne él, abban ott van az Isten országa is. Isten akaratának rendje szerint élni, fel-ismerve azt, hogy Ő a Megváltó, vele szövetségben élni, ez azt jelenti, hogy valaki az Isten országának a polgárává vált, s többé nem a káosz, hanem a rend lesz jellemző az életére, a lényére fokról fokra, ahogy azt Pilinsz-ky János szép versében írja. S letisztulnak, elsimulnak a dolgok, amikor valaki felismeri, hogy nincs benn, de bekerül, annál egy ilyen fokról-fokra való felismerés zajlik.

János 16,7-ben ezt olvassuk: “Én azonban az igazságot mondom nektek” – mondta Jézus, vagyis nem hazudik. Ha azt mondja Isten igéje, azt mondja Jézus, hogy van menny, akkor van. Ha azt mondja, hogy van pokol, van üdvösség és van kárhozat, akkor mind a kettő létezik. Én az igazat mondom nektek – mond-ja Jézus Krisztus.

Amikor az írástudóval folytatott rövid beszélgetésben ezt mondta: “Nem vagy messze az Isten országától”, akkor két dologra hívta fel a figyelmet. Ha valaki kész megtartani Isten törvényét, ez nagyszerű dolog, akkor nincs messze az Isten országától. Ha valaki Isten országa felé közeledik, ez nagyon jó dolog, de még nincs benn az Isten országában. Itt azzal biztatja ezt az írástudót, hogy jó az irány, helyes a cél, érkezzél meg, lépjél be az Isten országába!

Végül is itt egyfajta három egységről beszél Jézus Krisztus az Isten országának kérdésével kapcsolatban. Messze, közelebb és benne. Van ebben a részben egy csodálatos biztatás is. Lehet, hogy mi messze vagyunk az Isten országától, de Isten nincsen messze tőlünk. Nincs távol tőlünk. Amíg Jézus vissza nem jön, addig Isten országa mindenki számára elérhető közelségben van.

Amikor a tékozló fiú lélekben és aztán fizikailag is elszakadt az atyai háztól, és messzire került, ez nem azt jelentette, hogy az ő édesapja többet nem könyörgött érte, nem vit-te Isten elé a fiát, nem kérte azt Istentől, hogy hívd őt vissza Uram, hiszen te tudod, meg én is tudom, hogy a legjobb helye itt van. És az-tán az a fiú megfordult, magába szállt, bocsánatot kért azért, amit Isten ellen és az édesap-ja ellen vétkezett, elindult, hazatért.

Először mindig a lelki szakadás áll be. Sőt, mi úgy születünk, hogy elszakadtunk az Isten-től. Itt még egyetlen hívő csecsemőt sem kereszteltünk meg. Mindnyájan úgy születünk, hogy kiszakadva élünk, születünk meg az Isten országára nézve. A bűn zsoldja, fizetsége, következménye ez a lelki halál-állapot. Abból lehet továbblépni közel, s aztán bekerülni az Isten országába.

Ádám és Éva is először lélekben szakadta el Istentől, ezért voltak olyan könnyű prédái az ördögnek, s aztán meghaltak fizikailag is. Lelki s fizikai szakadás és pusztulás.

Mi lehetünk nagyon távol az Isten országától, de Isten soha, de soha nincsen távol tő-lünk. A közelség vagy éppen a messzeség nem elsősorban fizikai távolságot jelent, vagy közelséget, hanem inkább lelki közelséget vagy távolságot. Lehet, hogy mi nem gondolunk az Istenre, de Isten szüntelenül gondol ránk. Ez nagy biztatás azok számára, akik valakiért huzamosabb ideje könyörögnek, imádkoznak. Isten gondol rá, hordozzuk hűségesen továbbra is! Isten gondol ránk is. Lehet, hogy mi nem gondolunk vele, de Ő szüntelenül foglalkozik velünk, s ha csak a napjainkat nézzük, ha visz-szanézünk, ezen az elmúlt héten is mennyi áldást kaptunk, ami világosan mutatja Isten gon-doskodó szeretetét.

Legyinthet valaki magabiztosan, lekicsiny-lően Isten dolgainak hallatán. Lehet messze az Isten országától. Lehet úgy, hogy Isten Szent-lelkének a súlya, nyomása alatt összetört a bű-nei miatt, és még mindig messze van az Isten országától, de már közeledik. Egyformán gon-dol ránk az Isten, Ő nem tesz kivételt.

Akkor is igaz, hogy Isten szeret minket, ha mi nem gondolunk az Ő törvényével, ha lebecsüljük vagy félretesszük azokat, de azok a törvények akkor is működnek. Isten akkor is uralkodik, és övé ez a teremtett világ, ha mi ezt nem vesszük tudomásul. Mint, ahogy a KRESZ-nek, a közlekedésnek a szabályai is léteznek akkor is, ha valaki nem óhajtja ezt tudomásul venni. Van erre példa bőven, és aztán csattanós – szó szerint csattanós – választ kap arra, hogy a KRESZ törvényei érvényesek. Ha magát azok fölé helyezi, vagy azt lebecsüli, akkor is megvannak a közlekedés törvényei.

Isten törvényei is működnek, ha mi azt félretesszük vagy nem aszerint akarunk élni, annak mindig megvan a maga következménye. De az Isten országával kapcsolatban létezik még egy szűkebb értelmezés is, egyfajta lelki uralmat jelent ez. A templomba járók között inkább az a jelentés ismertebb: azok tartoznak Isten országának a polgárai közé, akik szeretik Jézus Krisztust, akik vele járnak, akik számára az Ő parancsolatai fontosak, mérvadóak, zsinórmérce az életére nézve valakinek Isten igéje, s az Ő kegyelméből él nap mint nap.

Valaki egy konferencián elmondta, hogy azért annak is van ára, hogy valaki hívő keresztyén, és sok igazság van ebben. Sok mindent nem tehet meg, mást meg megtehet, amit más nem, de úgy folytatta ez az illető, de mennyibe kerül nekem az, ha nem leszek keresztyénné? Mert rádöbbent arra, hogy azon sokkal többet veszíthet. Az az igazán kegyetlen ár, amikor valaki az Isten országán kívül van, és nem Istennel jár, és nem Jézus az Ura. Akik benne vannak az Isten országában, azok áldott emberek. Ez a szó azt jelenti, hogy áldott, hogy az Isten szemébe néző. Áll az Isten színe előtt, kontaktus, kapcsolat van Istennel, és Isten tudja őt tanácsolni.

Akik felismerték Isten érthetetlen szeretetét, ahogy odaadta önmagát a golgotai keresztre áldozatul, Isten országa számukra az Isten szeretete. Jézus életében, halálában és feltámadásában válik teljesen nyilvánvalóvá számukra ez a szeretet, és az is, hogy itt van most is közöttünk, velünk Jézus, és hív minket magához.

Mit jelent hát mesze, közelebb és benn lenni? Messze van az Isten országától az, aki nem tud arról, hogy van ilyen. Akik úgy gondolkodnak, hogy az Istenbe vetett hit az az időseknek, a gyerekeknek meg a gyenge embereknek való. Az erős embernek nincs szüksége hitre, ott van a két erős keze, a tiszta szellemi tudata, ezzel a kettővel minden akadályon túljut, és mindent elvégezhet, megszerezhet, amit csak akar. Számukra minden, az Isten országával kapcsolatos kérdés teljesen felesleges. Minek ezzel időt tölteni? Elfecsérelt idő a templomba járás, a bibliaolvasás, az imádkozás.

Nagy a hívő emberek felelőssége velük kapcsolatban. Hogyan élnek a hívők a világban? Vajon vonzó-e az így gondolkodó ember számára az ő életük, akik még messze vannak az Isten országától, akik a halál állapotában vannak? Mennyi mulasztás terhel mindnyájunkat ebben a kérdésben? Ha hívő keresztyének vagyunk, akik azok már közülünk, vajon úgy élünk, hogy ez olyan példa azok számára, akik messze vannak, hogy szeretnének e-gészen közel jutni, bekerülni az Isten országba? Az a jó illat, ami vonzó, ami bátorító. Nem lehetünk olyanok, mint azok, akik egy sorban állás után bejutnak valahova, s nem érdekel minket már, hogy mi van a kívül állókkal. Lehúzták a redőnyt, kész, mi bent vagyunk, a többi nem érdekes.

A Szentírás azt mondja, hogy az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és Szentlélek által való öröm. Pont ez az, ami a legtöbb embernek hiányzik. Az ivás, evés, szórakozás, az élvezetek, ez működik. De az, hogy igazság, békesség, Szentlélekben való öröm, ez ismeretlen, miközben ez után vágynak, hogy végre megtudják, hogy micsoda az igazság. Ez a világ tele van igazságtalansággal.

Hogyan lehet olyan békességet kapni, ami nem múlik el a halálos ágyon sem. Mi az, hogy Szentlélek által való öröm? Mit jelent úgy örülni, hogy az nem múlik el? Hogyan vezet az Isten Szentlelke, hogyan tanácsol? Sokszor, akik messze vannak az Isten országától, azok élvezik a bűnt, amelynek hatalma alatt élnek, és sokszor nem is akarnak szabadulni az alól, vagy egyszerűen már nem tudnak. Vannak, akik tudják, hogy mi a megváltás, mit jelent a bűnbocsánat, de olyan messze vannak ettől, hogy nem akarnak ezzel a kérdéssel foglalkozni. Nekik jó, vagy azt hiszik, hogy jó az az állapot, amiben vannak.

Egy kábítószer-élvező lánytól kérdeztem meg egyszer: Mondd, te egyáltalán akarsz eb-ből a szörnyű helyzetből, állapotból szabadulni? Olyan megdöbbentő volt a válasza: azt mondta, hogy nem. Úgy megszokta. Neki már ez volt a jó, élvezte azt a társaságot. Vagy talán maga sem tudta, hogy miért válaszolta ezt. Két év múlva eltemették, mert a bűn zsoldja, következménye mindig halál. Először lelkileg, aztán fizikailag is. Így van ez az egyén életében, egy család életében, a társadalom éle-tében, végül is az egész világon. A bűn következménye mindig halál. Bár lehet a bűnöket sikernek, üzletnek, leleményességnek, szer-zésnek nevezni, de Isten a bűnt mindig nevén nevezi. Az, ami.

Közelebb vannak az Isten országához azok, akikben már él egyfajta vágy ez után az ország-állapot után. Mint ebben az írástudóban, az ő szívében, aki beszélgetett Jézussal. Szin-te süt a szövegből, hogy ott van a szívében ez a vágy, hogy a szeretetet megtalálja, ezt a békességet, hogy meg tudja végre tartani a törvényt. Lehet, hogy ő még csak ezen a szinten volt, de a vágy ott volt a szívében, hogy tisztán, becsületesen, szentül, Isten szerint való módon élni. Csak hát a tudás és az ismeret az Isten országával kapcsolatban nem azonos azzal, hogy személyesen ismerem Jézust, a Meg-váltót. A tudás és a hit nem azonos. Ez két különböző dolog. Nem azonos azzal, hogy Jé-zussal élek, benne lakik az életemben, Ő az életem Ura és vezet engem.

Akik abban az állapotban maradnak, hogy nincsenek messze az Isten országától, közelebb vannak azok, mint akik messze vannak, azok nincsenek bent. Azokról azt mondja a Szentírás, hogy fogják magukat látni, mint kirekesztetteket az Isten országából. De ugyanakkor azt is látják, hogy tehetetlenek a bűneikkel szemben. Már fáj nekik valahol az, ahogy gondolkodnak, szólnak vagy cseleksze-nek. Ők látják már azt, hogy nem csupán ártatlan áldozatok, hanem arról, ahova jutottak, saját maguk is tehetnek. Az istentelen életük, lényük következménye bizonyos értelemben az, ahova jutottak. Fáj a rossz, és szabadulni akarnak tőle. Közel vannak ahhoz, hogy belépjenek, de valami még mindig visszatartja őket ettől a lépéstől. A szívükben ott van már a vágy, hogy a káosz helyett, kerül, amibe kerül, szeretnének igazi rendet, Istentől valót, épülést, reménységet, békességet és igazságot. Ők már tudják azt, hogy mire képesek a saját életükben Isten nélkül. Azt is látják, hogy Isten országára alkalmassá csak Isten teheti őket. Az is világos – sok-sok ilyen beszélgetés folyik hétről hétre ilyen emberekkel –, hogy ott kell hagyni a régi életüket. Ki kell nyitni a szívüket Jézus előtt, s be kell Őt fogadni, mert másképpen nem oldódik meg sem-mi sem.

Végül is ők azok, akik átélik a tehetetlenségüket, és ez nagyon jó. Végül is Isten előtt jó dolog tehetetlennek lenni, mert a tehetetlen ember tud igazán jól imádkozni. Az igazán őszintén, a maga kétségbeesett tehetetlenségében tárja fel a szívbéli helyzetét, állapotát a mindenható Isten színe előtt. Az így imádkozó embernek már az a legfontosabb kérdése, hogy hogyan juthatok ezen túl? Ha kell tenni valamit, mit kell tennem, hogy ez megváltozzék? Mit kell hinnem? Kiben kell bíznom? Kihez kell csatlakoznom? Csak ne maradjon így, mert belepusztulok ebbe az állapotba.

A Rm 5,5-ben ezt olvassuk: “Kitöltetett az Isten szeretete a mi szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nékünk.” Aki ebből az állapotból, hogy közelebb van, átkerül abba az állapotba, hogy benn, az átéli ezt a csodát, mert ez a megoldás, hogy kitöltetik. Kinyitja a szívét, és kitöltetik az Isten szeretete a szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nékünk.

Jézus Krisztus megtölt minket – ha kinyitjuk a szívünket – békességgel, megértjük, kicsoda az igazság. Nem micsoda, hanem kicsoda az igazság, és átéljük azt, hogy az Isten Szentlelke által van erőnk mindenre, s tudunk örülni. A határon állóból, vagy lehet így mon-dani, a küszöbön állóból lehet – aki közelebb van az Isten országához, mint a messze lévő – Isten országának az állampolgára. Csak ezt az egy lépést kell megtenni, hogy kinyitom a szívemet, kizárom mindazt, ami távol tart az Isten országától, és azt mondom: Uram, lépj be a szívembe! S ahogy ezt kimondtam, belép-tem az Isten országába. És átéli az ember, hogy a hontalanból otthonra talált emberré válik.

Végül is az Isten országban vagyunk mi egyedül és kizárólag otthon. Figyeljük meg, amikor megérkezik valaki az Isten nélküli állapotból az Isten-hitbe, azonnal otthon érzi magát, mert így teremtett meg minket az Isten. Ott van a szívünkben az olthatatlan vágy, otthon lenni az Istennél. Lehet, hogy kicsit furcsa először, de tudja, hogy hazaérkezett, megérkezett, ahogy a tékozló fiú is, amikor visszatért tudta, az atyai házba érkeztem. Nem tudom, mi lesz velem, lehet, hogy egy leszek a szolgák közül, nem baj, de otthon vagyok, és ez mindenre elég.

A régiek elmúltak, és Isten ujjá tett mindent. Igaz számára az, hogy ti énbennem – mondja Jézus –, és én tibennetek vagyok. Őróluk mondja azt az ige: gyertek Atyámnak áldottjai – szólt Jézus –, mert elkészíttetett számotokra az ország, s átvehetik, beléphetnek, sőt már benne vannak.

Valami ilyesmi történt azzal a latorral, aki Jézus mellé volt szegezve a másik keresztfára, s aki tudta, hogy Jézus ártatlan, Ő az Isten Fia, és ezt ki is mondja. Azt mondja: “Uram, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba, a te országodba.” És Jézus megemlékezett róla. Azt mondta neki Jézus, hogy még ma velem leszel a paradicsomban. Ott, azonnal. Kinyitotta a szívét, fizikailag nem tudott tenni semmit sem, oda volt feszítve ég és föld közé. Ugyanúgy mint Jézus, csak Jézus ártatlanul, ő meg a bűnei következménye miatt, de a szívét kinyitotta. Azt mondja rá Jézus: “Még ma velem leszel a paradicsomban.” Így lehetett – aki nagyon-nagyon messze volt – olyan emberré ez a lator, aki közelebb került, s aztán bejutott, belépett az Isten országába.

Lehet ezt az életünk utolsó óráján is megtenni, de azért hadd mondjam azt, hogy nem mindenki fog – körülvéve a szeretteitől – ágyban, párnák közt, otthon vagy kórházban meghalni. Van, akiért váratlanul jön a halál. Aki hit által azonban Jézusba gyökerezik, arról azt mondja a Zsid 12. fejezete: “Mozdíthatatlan országot nyertek.” Isten országát nem mozdítja ki földrengés – mostanában elég sok van. Nem mozdítja ki az infláció, háború, halál és eljövendő dolgok. Isten országa mozdíthatatlan ország. Örök, mert az alapja az Isten. S azt mondja a benne hívőkről, hogy átvitte Isten őket az Ő Fiának csodálatos országába. Megfogta és átvitte, már benne vannak, megtörtént.

Arimátriai Józsefről azt olvassuk, hogy ő várta az Isten országát. Vajon mi várjuk-e? Kí-vánkozunk-e utána? Komolyan mondjuk ezt, amikor imádkozzuk a Mi Atyánkot, hogy jöj-jön el a te országod, s legyen meg a te királyi uralmad az életünk fölött? Vagy csak úgy daráljuk mint egy szöveget, mondjuk, mert ez a szokás, vagy igazán komolyan gondoljuk, hogy Uram, jöjjön el. S elsősorban az én életemben legyen meg, az én életem fölött a te királyi uralmad.

Akik az ország állampolgárai, azok tudják, hogy a végére az lesz igaz, amit a Jelenések könyve ír: “E világ országai a mi Urunkéi lettek.” Mindig is az övéi voltak. Most látunk egy állapotot, ami arra utal, vagy úgy tűnik, hogy ez nem így van, de ez a világ az Istené. Ő teremtette, Ő tartja fenn, Ő igazgatja, és Ő szabja meg ennek a végét is.

S amikor elcsendesedik majd mindenféle zaj, amikor semmiféle válság és háború nem lesz, amikor a zsarnokok és a tömeggyilkosok és mindenki, aki kívül marad elnyeri a maga méltó büntetését, akkor azok, akik benne van-nak már az Isten országában, az örökkévaló dicsőségben, ott lesznek együtt Jézussal. Ez már idelenn elkezdődik. Jézus és az övéi – mondja a Szentírás – uralkodnak örökkön örök-ké. Mert ezt olvassuk a timótheusi levélben, hogy Jézus megtart az Ő mennyei országára. Senki nem tud minket megtartani. Jézus meg-tart az Ő mennyei országára.

Örökösök vagyunk az Isten országára néz-ve, vagy pedig kizártak az örökségből? Jó len-ne, hogyha mindnyájan, kivétel nélkül ezzel a kérdéssel most szembenéznénk: messze, közelebb vagy benn? Lehet a közelebb valókból is, meg a messze valókból is bárki tanítvánnyá közülünk.

De, van egy negyedik csoport is, akik már bent vannak az Isten országában, de valami miatt távol kerültek Jézustól. Márk 7,6-ban ezt mondja Jézus: “Ez a nép csak ajkával tisz-tel engem, de a szívük távol van tőlem.” Az olyan félelmetes dolog, amikor egy hívő ajkával tiszteli az Istent, de a szíve távol van az Istentől. Még itt van a templomban, még énekel, még imádkozik, még olvassa a Szentírást, de a szívében valami elszakadás történt. Lélekben először, aztán fizikailag is. Fizikailag közel van az Isten dolgaihoz, de lelkében szakadozik ez a kapcsolat, közösség. Szól az ének, forog az imádkozó nyelv, de a szív üres vagy kezd üressé válni és hideggé.

Amikor az ember elnézi a saját bűneit, s nem tulajdonít annak már jelentőséget. Én bent vagyok, nekem ezt már szabad. Vagy nem törődik az egész kérdéssel. Ajkával tiszteli az Istent, de szívében távol van tőle.

Amikor Jézus azt mondta ennek az írástudónak, hogy nem messze vagy, ez jelentett csodálatos biztatást és hívást is. Gyere egészen közel! Lépjél be! Nyisd ki a szíved, és én belépek, és egyek leszünk. Ti énbennem, és én tibennetek. Aki messze van, beléphet Isten országába. Aki közelebb van, beléphet Isten or-szágába. Aki már benne van, de a szíve valami miatt távol került, az megújíthatja a szövetséget Jézussal, az továbbléphet. Egészen Jézusig elmehetünk, aki ad bizonyosságot, aki ad választ akár erre a kérdésre is, hogy hol vagy? Az őstörténetben ez volt az első kérdés, amit Isten feltett: “Ádám, hol vagy?” Mi hol vagyunk? Messze, közelebb vagy benn? A szívünk távol van vagy közel? Milyen állapot jellemző ránk?

Hadd kérjek ma délelőtt mindenkit arra, hogy hagyjuk abba bújócskázást! Hol kint, hol bent. Most ezt megengedem magamnak, pedig tudom hogy bűn. Álljunk oda Isten színe elé, és kérdezzük Őt: “Uram, szerinted én hol vagyok?” És Isten olyan választ fog adni, ami szerinte való, ami tovább tud minket vinni, ami messziről bevisz az Isten országába közelről is, s aki már benne van, de a szíve valami miatt meghidegedett, annak újra forró hívővé teszi a szívét.

Messze, közelebb vagy benn? Jézus azt mondja: “Ímé, az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja az én szómat, és megnyitja az szívét, belépek annak életébe, és vele maradok, és ő énvelem.”

Imádkozzunk!

Köszönjük neked, mindenható Istenünk, hogy azt mondtad, ha a te Fiad megszabadít minket, valósággal szabadokká lehetünk. Bocsásd meg a legnagyobb bűnt, amit elkövetünk, hogyha nem kell nekünk ez a szabadítás.

Köszönjük, Urunk, hogy olyan kedvesen és nagy szeretettel hívsz minket magadhoz, a messze élőket, a közelebb lévőket s az Isten országának polgárait, szintén.

Köszönjük, hogy te gondolsz ránk akkor is, ha mi nem gondolunk veled. Köszönjük, Urunk azt, hogy kész vagy minden bűnünket megbocsátani, ha megvalljuk azokat, s elfogadjuk a bocsánatot, s az új kezdetet veled. Urunk, mi szeretnénk, sőt akarunk mennyei erőkből, mennyei erőkkel élni. Olyan nyomorultak, üresek és sötétek vagyunk a te világosságod és erőd nélkül. Add nekünk, kérünk, a te békességedet, tőled való örömet, a benned való reménységet.

Köszönjük, Urunk, hogy a beléd vetett reménység nem szégyenít meg minket. S így kérünk arra is, Urunk, hogy valósuljon meg mindenképpen a te királyi uralmad a mi életünkben is!