KÜLDETÉS ÉS SZOLGÁLAT

 

 

Lekció: Zsolt 42

 

Alapige: Jn 4,3-8. 28-30

Jézus elhagyta Júdeát és elment ismét Galileába. Samárián kellett pedig átmennie, és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákób forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: “Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.

Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek: “Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ez-e a Krisztus?” Erre azok elindultak a városból és kimentek hozzá.

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük, hogy mi is színed elé járulhatunk most, hatalmas Istenünk, az ünneplő sokasággal. Köszönjük, hogy ha nehéz is sokszor a szívünk, és most is sokféle csüggedés árnyékozza be azt, mégis hozzád kiálthatunk. Köszönjük, hogy tudhatjuk: mikor kiáltunk, te már megfeleltél. Még ajkunkon sincs a szó, s te már érted azt.

Áldunk téged az elmúlt hét sok-sok áldásáért. Köszönjük, hogy mindennap összejöhettünk itt, és hallgathattuk igédet. Köszönjük, hogy gondoskodtál egész héten testünkről, lelkünkről. És köszönjük, ha már használtál is minket mások javára üdvösségére.

Áldunk azért, ha telítődhetett a szívünk veled, Jézus Krisztus, és kicsordulhatott a szánkon a szeretet, a bizonyságtétel, a szolgálat. Kérünk, formálj minket egyre inkább ilyenekké. Hadd legyen ez a mostani istentisztelet is veled való találkozás, és ebben a találkozásban hatalmasan kezdd el, vagy türelmesen folytasd a mi újjáteremtésünket, hogy megjelenjenek rajtunk, bennünk a te vonásaid; hogy a jellemünk egyre inkább hasonlítson tehozzád.

Ajándékozz meg így igéddel, és munkálkodj bennünk teremtő Szentlelkeddel, hogy ne vádoljon minket az, ami itt most elhangzik, mint engedetleneket, hanem hadd áldjunk téged azért, hogy hallhattuk, befogadhattuk és megtarthattuk. Legyen a te igéd világosság az utunkon, iránytű, ami segít tájékozódni. Legyen a veled való közösségünk ugyanúgy erőnk forrása, mint ahogy az Atyával való tökéletes engedelmes közösséged volt a te erőforrásod itt a földön.

Kérünk, te magad légy itt közöttünk, személyesen szólj hozzánk, és őrizz meg minket minden felszínességtől, külsőségtől, formaságtól. Hadd legyen most érdemi, valóságos találkozásunk veled, és az igének ne csak hallgatói, hanem megtartói lehessünk. Engedd, hogy minden, ami itt most elhangzik, szolgálja a te dicsőségedet és a mi üdvösségünket.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

A hét elején a samáriai asszonyról szó-ló bibliai leírást tanulmányoztuk. Legyen ma is erről szó, hadd keretezze be ez az ige e-vangélizációs hetünket.

Ma Jézus Krisztusnak az egyik legjellemzőbb tulajdonságát szeretném felragyog-tatni előttetek, valamint rámutatni arra, hogy aki vele találkozik és hittel az Ő szolgálatába szegődik, az éppen e tekintetben hasonlítani is kezd Őhozzá.

Mi volt Jézusnak ez az egyik legjellemzőbb, vagy talán a legjellemzőbb tulajdonsága? Az, hogy egész földi munkáját kettős kötöttségben végezte. Egyrészt tökéletesen engedelmes volt az Atyának, más-részt valami érthetetlen és mérhetetlen szeretet volt benne az elveszett emberek iránt, irántunk. Teljes engedelmesség felfelé, horizontálisan pedig az az alapállás, hogy kinek hogyan segíthet. Két szóba foglalhatnánk össze Jézusnak ezt az alapszemléletét: küldetés és szolgálat. Mindig maga mögött tudta hatalmas küldőjét, az Atyát, teljesen függött és függeni akart tőle, és a szolgálat a szó legnemesebb, legmélyebb és nagyon sokszínű értelmében jellemezte az Ő földi munkáját.

Mennyiben jellemezte a küldetés? Ő minden pillanatban tudatában volt annak, hogy nem egyéni akciót hajt végre. Nem akart a maga ura lenni, nem rögtönzött soha. Abban lelte kedvét, hogy az Atya akaratát cselekedte. Ő maga mondja: valóságos táplálék, éltető erő, erőforrás volt neki az Atyával való egység, és az Ő akaratának a teljesítése.

Olyan szépen lehet szemlélni ezt a sa-máriai asszony történetének egyik betétjében, epizódjában, amit ki szoktunk hagyni, mert ez nem az asszonyról szól. Igaz, nem az asszonyról, de Jézusról szól: annyira elfogyott az elemózsiájuk, hogy amikor meg-érkeztek a kúthoz, a tanítványok elmentek, hogy vásároljanak valami ennivalót. Amikor visszajönnek, igen előzékenyen, tüstént kínálják Jézust. Jézus akkor mond nekik va-lami jellemzőt, amit nem értenek. Annyira furcsa, hogy nem értik. Így olvassuk ezt itt:

“Amikor megérkeztek tanítványai, kér-ték Őt: “Mester, egyél!” Ő pedig ezt mond-ta nekik: “Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok.” A tanítványok erre egymást kérdezték: “Valaki talán hozott neki enni?” Jézus ezt mondta nekik: “Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak aka-ratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az Ő munkáját.” (Jn 4,31-34)

Mint a falat kenyér az éhes embernek, olyan az Isten akaratának feltétlen teljesítése Jézus számára. Éltető erő, táplálja, segíti, hogy elvégezze azt a munkát, amit az Atya bízott rá. Ezért nincs soha egyedül. Néhány fejezettel később újra beszél erről értetlen hallgatóinak, és ezt mondja: “Ami-kor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok — itt is a nagy kijelentés, amit a samáriai asszonynak mon-dott: Én vagyok az, aki veled beszélek —, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem ahogyan az Atya tanított engem, úgy mondom ezeket. És aki elküldött engem, velem van, nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.” (Jn 8,28-29)

Mindig küldetésben járt, mindig az Atyára nézett először: tegyem, ne tegyem, most tegyem vagy máskor, így tegyem vagy másképpen, és mindig az volt a legfőbb szempont neki, hogy mi az Atya akarata. Mindvégig megmaradt a tökéletes engedelmességnek ezen a keskeny útján. Engedelmes volt halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Élete krízishelyzeteiben, a leg-nehezebb kísértések között pontosan ez az Atyától való függés és a neki való eltökélt engedelmesség adott neki tartást. Ez adott neki lelki állóképességet, amikor pofozták jobbról, balról, és ez tanította meg ellenál-lni mindannak, ami nem az Atyától való volt, ami pontosan a neki való engedelmességtől térítette volna el.

Munkája elején mindjárt össztüzet zúdított rá az Ördög. A böjt végén a kiéhezett Jézusnak azt mondja: itt vannak a kövek, változtasd kenyérré. Van hatalmad. De ez az Atya akarata? Nem! Akkor nem változtatja. Ugorj le a templomról! Ha leborulva imádsz engem, akkor mi minden történik… Jézus visszaveri ezeket a támadásokat. Mun-kája közepén királlyá akarják választani, mert jóltartotta az éhes tömeget. Jézus eltűnik közülük. Váltságműve végén haldokolva a kereszten is kísérti az ördög: Szállj le, és majd hisznek neked! És Ő rendíthetetlenül ragaszkodik az Atyához. Élete min-den pillanatában küldetésben van, s küldetésének teljes tudatában csak azt akarja ten-ni, amit az Atya bízott rá.

Van itt a samáriai asszony történetének az elején egy kicsi szócska, ami mint egy ablak enged belelátnunk a Megváltónak ebbe az eltökélt engedelmességébe. Azt olvastuk itt: “Samárián kellett átmennie”. Mi-ért kellett? Egyetlen zsidó sem ment át Samárián, ha az északi Galileából a déli Júdeába ment, vagy fordítva, pedig Samá-ria középen volt. Az lett volna a legegyenesebb, a legrövidebb út. De inkább átkeltek a Jordánon, mentek a folyó bal partján, aztán visszamentek, minthogy samáriai föld-re tegyék a lábukat.

Jézus nem tesz kerülőt, Ő itt is a legrövidebb, az egyenes utat választotta. Miért? Mert arra kellett mennie. Éppen akkor kellett arra mennie, mert ez volt az Atya akarata. Mert az Atya rendezte meg ezt a találkozót. Mert az Atya akarta, hogy a fáradt Jézus ott egy nyomorult emberen segítsen.

Egyszer kigyűjtöttem az evangéliumok-ból azokat a történeteket, ahol Jézus munkájával kapcsolatban ott van ez a kicsi szó: kell, és mindig ott van mögötte az atyai rendezés bölcsessége, és a Fiúnak a tökéletes engedelmessége. Így történtek csodák, ennek a kell-nek a teljesítése során.

Istent nem ismerő emberek nem értik ezt a kell-t. Egyenesen megijednek tőle: itt minden meg van határozva, itt csak engedelmeskedni lehet. Az újjászületett ember, akinek ugyancsak ez a szíve vágya, hogy mindenben engedelmeskedni akarok, az tudja, hogy itt nem külső kényszerről van szó, hanem belső késztetésről. Itt más rugókra mozdul az ember. Nem ráparancsolnak, nem megfenyegetik, nem a törvényt akarja teljesíteni, hogy érdemeket szerezzen, hanem hálás. Szereti azt az Urat teljes szívéből, akinek engedelmeskedik, és azzal a belső meggyőződéssel akar engedelmeskedni, hogy tudja: csak az a jó neki, ha Isten jó, kedves és tökéletes akarata megvalósul az életében is meg a cselekedete által is. Mert az Isten mindig jobban tudja, mit kell tennünk, mert egyedül Ő tudja jól, és ez nagy ajándék, hogy mondja és tehetem. Önkéntes, boldog, belső magatartás ez a fajta engedelmesség.

A másik elkötelezettsége a Megváltónak: miközben tökéletesen engedelmes az Atyának, aközben mindig azt nézi, kinek mivel segíthet. Hogyan végezheti a maga szabadító munkáját. Kerül, amibe kerül. Végső soron az életébe került.

Amikor a programját Jézus egyszer meg-fogalmazta, akkor ezt mondta: “Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon és adja az Ő életét váltságul sokakért.” Erre a fajta engedelmességre, és erre a folyamatos szolgálatra rámegy az ember élete, de úgy megy rá — ahogy Jézus abban a rövid példázatban, vagy metaforában mondta, hogy ha a földbe esett gabonamag nem hal el, egymaga marad, gyümölcstelen lesz. Ha vállalja, hogy ő maga elhal, akkor meg sok gyümölcsöt terem. El lehet dönteni: féltsd magad, s akkor egyedül maradsz. Meddő, gyümölcstelen, haszontalan lesz az életed, a keresztyén életed is. Vagy ha vállalod, hogy szép csendesen “rámész”, feláldozod a kényelmedet, az esetleges szépségedet, az anyagiakat, az időd egy részét, egyáltalán áldozatra rendezkedsz be, és egyetlen csendes hálaáldozattá válik az életed, akkor az dicsőíti Istent, és sok gyümölcsöt terem mások életében. Jézus ezt az utat választotta. És ezért volt kész mindig szolgálni másoknak.

Annyira beszédesek ebben a most felolvasott igében az apró mozzanatok is. Azt olvassuk itt: “Az úttól elfáradva leült a forrásnál…” — nyugodtan mondhatnánk még kifejezőbb magyar szóval: leroskadt a fáradtságtól. Ötven kilométer gyaloglás volt mögöttük, mert Jeruzsálemből jöttek. Déli rekkenő hőség volt. Annyira nem ettek már egy idő óta, hogy a tanítványok fáradtan is nekiindulnak, hogy valamit vásároljanak. Maga Jézus mondja: szomjas, inni kér. Éhes, szomjas, fáradt. Igazán megértené az ember, hogy most egy kicsit magával van elfoglalva. De nem, mert Ő éhesen, szomjasan, fáradtan is küldetésben van. Neki arra kellett mennie, és azért akkor, mert akkor jön oda az, akinek most segíteni kell. Mindig szolgálatban van, erre rendezkedett be, hogy ad. Ad, segít, megbocsát, szabadít. Mindig, minden körülmények között, személyválogatás nélkül mindenkinek.

Pedig sok akadálya volt itt ennek. Mi már nem érzékeljük, hogy milyen vastag falakon hatolt át itt Jézus. Neki gyűlölnie kellett volna ezt az asszonyt, mert samá-riai. Meg kellett volna vetnie, mert nő, másodrendű ember. Meg kellett volna bélyegeznie, mert rossz nő. Legyintenie kellett volna az egész jelenségre, hiszen különc volt. Olyankor jön, amikor senki más nem jár. Hát, járja a maga útját! Sokszor ilyenkor legyintünk. El kellett volna határolnia magát a samaritániusok zagyva ideológiájától.

És Jézus előtt ez egyik sem akadály. A szeretet könnyű lépésével lép át mindegyiken, és elkezd beszélgetni ezzel az asszony-nyal úgy, mint egy emberrel. Azon csodálkozik legjobban az asszony, hogy emberszámba veszi őt. Amikor a tanítványok visszaérkeznek, elsőnek ez a kérdés bukik ki az ajkukon: ni csak, asszonnyal beszél! Egy rabbi egy asszonnyal soha nem állt volna szóba. Egy rabbi egy samáriai asszonytól még odébb is fordul, még rá se néz, elfordítja a fejét. És Jézus emberszám-ba vette ezt az asszonyt.

Az a kérés: adj innom! azt jelentette, hogy megtisztelte őt. Láttuk a múltkor, hogy ez megtisztelő volt valaki részére, ha kértek tőle, mert feltételezte, hogy tud adni, és fog adni. Azért csodálkozik az asszony, és meg van lepődve. Hogyan kérhetsz te tőlem, mikor én samáriai asszony vagyok?

Aztán nem tudom, megfigyeltük-e, hogy nem is ad Jézusnak. Meglepetésében-e, vagy mi miatt? De sem most, sem később nem kap inni Jézus. Annyira beszédes ez a kicsi mozzanat. A szomjas Jézusnak egyetlen korty hideg víz sem jutott ezen a földön. Ellenben szomjasan is Ő itatott meg másokat. Ő itatta meg először ezt a nyomorult asszonyt élő vízzel úgy, hogy ki is csordult belőle és vitte az élő vizet a falubelieknek. Aztán jöttek oda Jézushoz, és ébredés támadt Samáriában. Sokan üdvösségre jutottak. De ennek az volt az ára, hogy nem kapott még egy korty vizet sem.

Jézus végigszomjazta egész földi életét — a szó mindenféle értelmében. A kereszten is így kiáltott: szomjazom! Egy jótét lélek nyújtott neki akkor valami olyan savanyú italt, amibe egy kis kábítót kevertek, hogy ne szenvedjen annyira a halálra ítélt. Jézus azonban nem fogadja el. Tiszta tudattal akarja végigszenvedni a kereszthalál iszonyatos kínjait. Mert Ő ott is az Atya akaratát teljesítette, és ott is minekünk szol-gált.

Ez volt az Ő életstílusa, életformája: adni és soha sem várni vagy elvárni, és végképp nem követelni. Ezért érezte mindenütt otthon magát, mert mindenütt szükség volt valamire, amit Ő tudott adni.

Az első helyen tehát mindig az Atya állt az életében, akinek feltétel nélkül engedelmeskedett. A második helyen a segítségre, szabadításra, bocsánatra szoruló em-ber, akiért, akihez jött mihozzánk, miértünk. És eközben teljesedett ki az Ő küldetése, és eközben teljesedett ki önmaga is. Erre adott példát, és ehhez ad erőt azoknak a bátraknak, akik készek Őt ma is ezen az úton követni.

Hogyan történik az, hogy valaki elindul ezen az úton? Pontosan úgy, ahogy itt le van írva. Mert az a különös ebben a történetben, hogy amikor ez az asszony igazán találkozik Jézussal, tehát amikor nemcsak egy ember, nemcsak egy próféta, hanem felismeri, és elhiszi neki, hogy Ő a Messiás, és elhiszi Jézusnak, hogy Ő meg nem szerencsétlen sorsüldözött, hanem kegyelmet kapott bűnös, vagyis Jézus igéjét hittel befogadja, akkor észre sem vette, hogy magát Jézust fogadta be. Az Atyának engedelmes és az embereket szerető Krisztus elkezd munkálkodni benne. Fogja magát, fut a faluba, és híreszteli az embereknek: itt a Messiás! Megmondott nekem mindent, gyertek ki hozzá!

Nem tudományos előadást tart, azt teszi, amit Jézus sokszor mondott: eredj haza, és mondd el, mit cselekedett veled az Isten. Csak ezt. Ő elmondja: megmondott nekem mindent, amit cselekedtem. Gyertek ti is hozzá, valószínűleg ez a Messiás! — ennyi. Ez elég volt ahhoz, hogy sokan odataláljanak Jézushoz. Vagyis: ez az asszony is azonnal küldetésben jár. Ott van a hatalmas küldő, a megtalált Krisztus mögötte, és azonnal szolgálni kezd, mert egyszerre fontosak lesznek neki azok, akiktől pedig elég sok rosszat kapott, akik sokat kellemetlenkedtek neki, sok bántó megjegyzést mondtak a fülébe is, meg a háta mögött is. Annyira, hogy már látni sem akarta őket, találkozni sem akart eggyel sem ezek közül.

Láttuk, azért ment déli tizenkettőkor a kútra, amikor mindenki otthon hűvösölt. Reggel meg este jártak az asszonyok vízért. De neki elege volt ezekből, — s most megy hozzájuk. Nem gondolkozik azon, hogyan fogják fogadni, meg lesz-e hitele a szavának, meg ilyen feladatot még nem csinált, meg kellene ezt tanulni! Röpíti a Lélek, röpíti a benne lakó Krisztus, ő meg viszi nekik Krisztust, aztán majd a többit elintézi Krisztus. Mennek hozzá, sokan hitre jutnak, és megváltozik az életük.

Olyan különös ez a változás az asszonyban! Nem az történt, hogy nekidurálta magát, elhatározott valamit, hanem Isten végbe vitte az új teremtést az életében. Egyszerre megváltozik az emberekhez való kapcsolata. Mintha egyszerre mindenkinek mindent megbocsátana. Azonnal indul menteni is őket.

Vajon nem ugyanaz a lelkület ez, amivel a haldokló Jézus a kereszten azt mondta: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Mentegeti az ellenségeit, a hóhérait. Közbenjár érettük. Még ott is az Atya akaratát teljesíti, és másokért harcol, másoknak szolgál.

Ugyanezt teszi ez az asszony itt kicsiben. Üres szíve megtelt Jézussal, és ez kicsordul a száján bizonyságtétel és szeretet formájában. Jézus nem megjavította ezt a rossz nőt, nem önmaga javított kiadása jelenik meg a faluban, hanem az élő Krisztus jelenik meg benne és általa. Itt teremtésről van szó! Jézus nem foltozgatja az életünket, hanem új szívet ad. Nem megváltoztat, nem valahogy helyrehoz, hanem egészen újat ad, önmagát adja. Az ilyen ember új célokért fog fáradozni, újfajta eszközöket használ, jézusi indíték, indulat, motiváció serkenti őt mindarra, amit tenni fog.

Olyan sokszor látom, hogy ezek az újjászületett testvérek menet közben csodálkoznak rá arra, hogy mit is csinálok én most? Hogy jutott ez eszembe? Hogy mertem én ebbe belevágni? Soha életemben nem beszéltem másoknak Istenről. És Isten használja őket, és megáldja, mert ugyanúgy kezdenek engedelmeskedni az őket küldő Jézusnak, mint Jézus az Atyának, s ugyanazzal a szeretettel fordulnak személyválogatás nélkül mindenkihez, amivel Jézus Krisztus jött mihozzánk.

Küldetés és szolgálat. Ez jellemezte Jézust, és ez jellemzi mindazokat, akik az Ő kegyelmét elfogadják, és eltökélten az Ő szolgálatába szegődnek.

Nem tudjuk tetten érni ebben a történetben sem, hogy hol történt pontosan ez az isteni újjáteremtés, de az világosan kitűnik, hogy mi közben végezte el Jézus ennek az asszonynak az újjáteremtését: Miközben hallgatta Jézust, Jézus igéjét, igehirdetését, aközben lett ő új emberré. És ez azóta sincs másként. A Biblia egyetlen utat ismer és mutat nekünk az új életre: a hit hallásból van, mégpedig az Isten igéjének a hallásából. Miközben hallgatta, hogy Jézus mit mond önmagáról, meg hogyan minősíti az ő életét, a maga gyöngéd szeretetével, ahogy azt itt néhány este láttuk, aközben egyszer csak megváltozott. Nem ő gyúrta át önmagát, Isten formálta újjá az Ő igéjével. És Ő ma is az Ő igéje által teremt újjá minket, amikor az Ő újjáteremtő Szentlelke is munkálkodik.

Ugyanez a jézusi indulat működött Pál apostolban is, aki a Cselekedetek könyve 20. részében, amikor óvják őt attól, hogy Jeruzsálembe menjen, mert még baj érheti, akkor azt mondja: “De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat ö-römmel, és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” Küldetés és szolgálat. Küldetésben járt az apostol. Másoknak akar szolgálni, és ha közben baj éri… Mi az, hogy baj éri? Ha az életébe kerül, az sem drága nékem, mert Jézusnak sem volt drága. Legalábbis nem sajnálta, nem vonogatta magát.

Hogyan lehetünk mi Jézushoz hasonlóak e tekintetben? Olyan sok keserűséggel találkozom, ami felhalmozódik emberek szí-vében amiatt, hogy nem kapják meg, vagy úgy érzik, nem kapják meg azt, ami másoktól megilletné őket. Mert erre vagyunk berendezkedve, hogy várunk és elvárunk mindig másoktól. És akinek ez az alapállása, az halála pillanatáig ki nem fog fogyni — ezt előre tudhatja — a panaszból, mert nem fogja megkapni azt, amit vár, vagy elvár, vagy megkövetel. A boldogtalanság garanciája az, ha te mindig vársz és elvársz másoktól. Garantáltan boldogtalan leszel, soha nem fogod megkapni mindazt.

Ha valakit felszabadíthat Jézus erre: én adni akarok. Nem a többi van énértem, én vagyok ott másokért. Nem buzgólkodom össze-vissza, hanem figyelek az én Uramra. Mi az én feladatom? Van-e itt feladatom? Most van-e feladatom, és azt kész vagyok végezni. Ha küldetésben él valaki másokért, garantáltan boldog ember lesz. Mindig lesz rá szükség, mindig láthatja a gyümölcsöket, amiket terem az mások életében.

Nem biztos, hogy hálát fog kapni, de nem is kapni akar, hanem adni. Adni meg mindig lehet. Korlátlan lehetőségei vannak az ilyen embernek, s ha ez az öröme, hogy Jézus küldetésében másoknak szolgálhat, hogy továbbadhatja azt, amit ő is kapott, akkor mindig lesz oka az örömre. Ismerek ilyen hívőket. Ezek azok, akik nem üldögélnek, nemcsak elvándorolnak evangélizá-cióról evangélizációra, hanem elvándorolnak azokhoz, akikhez küldi őket az ő Uruk. S miközben egyre szorosabb kapcsolatban vannak az ő Megváltójukkal, akitől kapnak mindent, nem sajnálnak semmit továbbadni másoknak. Még azoknak is, akik esetleg ellenségeik, vagy akik csúnyákat mondtak róluk. Vagy, akik mások szerint nem érdemlik meg. Egy szempont van: szükségük van-e rá?

A megterített úrasztala különösen is felemeli tekintetünket arra a Krisztusra, aki szeretett minket és önmagát adta érettünk. Aki azt mondta: az én testem kenyér, amibe bele lehet harapni, de ami éltető erő. Az úrvacsora egyszerű jegyei újra elénk hozzák az Ő golgotai keresztjét, ahol a szó szoros értelmében összetörték a testét és kifolyt a vére. Az egyetlen bűntelennek és igaznak ezen a földön. De az Ő halála máig is az életet, az új életet táplálja és szerzi mindannyiunkban.

Bár csak úgy tudnánk most az úrasztalához jönni, hogy mindenféle keserűségünket, elégedetlenségünket, követelőzésünket, másokkal szembeni szemrehányásainkat vagy az Istennel szembeni szemrehányásainkat őszinte bűnbánattal megvalljuk, és itt hagy-juk. És nem kapni akarunk a továbbiakban, hanem továbbadni — nem adni, mert mi is úgy kapunk mindent. Minél többet adunk tovább abból, amit kaptunk, abból a bocsánatból, abból az isteni gyöngédségből, szeretetből, annál több utánpótlást fogunk kapni Őtőle.

Isten erősítsen meg mindannyiunkat abban, hogy valóban egy új szakasz kezdődjék el így az életünkben. Előre megmondom: ez nem könnyű! Mert ma olyan világban élünk, amelyik a szöges ellentétét vallja és éli annak, ami Jézus említett legfőbb jellemvonása. Ez a világ pontosan füg-getleníteni akarja magát Istentől. Isten törvényeit semmibe veszi és öntörvényű, autonóm embereket akar kinevelni. Ez a világ az önzésre rendezkedik be, ezért gázol át sokszor gátlás nélkül a hozzá legközelebb állókon is, házastárson is, szülőkön is — lásd válóperek és örökösödési viták. Ilyen légkörben nehéz jézusi módon élni. Gyakran esze ment, bolond embernek tűnik az, aki feltétlenül engedelmeskedni akar láthatatlan Urának, és személyválogatás nélkül szolgálni kész másoknak. Nehéz életforma ez, de hosszú távon csak ez éri meg. Rövid távon lehet látványos sikereket elérni az istentelenséggel és az önzéssel.

Ma valóban percemberkék dáridója tart. De hosszú távon annak az élete gazdag és gyümölcsöző, aki Jézus útját választja. Mert aki neki engedelmeskedik és másoknak szol-gál, az mindig az örökkévalóságnak is dolgozik már. Akit az örökkévalóság nem érdekel, azon nem tudunk segíteni, de akinek az szempont, hogyan töltöm el az örökkévalóságot, az sokkal készebb lesz itt engedelmeskedni és szolgálni.

Lelkek éjét oszlatni fénnyel:
Reád az Úr ezt bízta, lásd,
S azt, hogy hozz Krisztus szent nevével
A bűnösnek szabadulást.
Az Isten vérét adta értünk;
Láttasd, hogy szent példája hat,
S hogy áldott útját járva hittel
Te is adod egész magad.
(472,3)

 


 

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk téged tökéletes engedelmességedért és szolgáló életedért. Áldunk téged, mert velünk szemben sem elvárásaid és igényeid vannak. Nem szabsz feltételeket, nem kell teljesítenünk semmit azért, hogy szóba állj velünk, hanem íme most is, egészen közel hajoltál hozzánk. Olyan mélyre, amilyen mélyen vagyunk, és nagy szeretettel hívogatsz magadhoz.

Köszönjük, ha egyszer már elindultunk utánad ezen az úton. Bocsásd meg, ha megfáradtunk. Bocsásd meg, ha újra átvette az uralmat a mi félénk, önző, lusta, nehézkes énünk. Bocsásd meg, ha drágább nekünk a kényelmünk, meg hogy ki mit mond rólunk, mint a te parancsod, és mások üdvössége. Bocsásd meg, hogy olyan nehezen vagyunk készek az áldozatra.

Engedd megértenünk a te érettünk bemutatott áldozatodnak a jelentőségét! Segíts, hogy a szívünk mélyéig megrendítsen minket az, ami a kereszten történt, és ez, mint áldott belső késztetés tegye könnyűvé nekünk, hogy keressük akaratodat, cselekedjük azt, és hogy szívesen szolgáljunk másoknak. Segíts el minket a személyválogatás nélküli szeretetre. Szabadíts meg minket mindenféle keserűségből, követelőzésből. Szabadíts meg az elvárásainktól, és szabadíts fel arra, hogy adjunk, segítsünk, szolgáljunk, csendesen szétosszuk magunkat. Adj nekünk gyertyaéletet, amelyik nem fél elfogyni, de közben világít. Segíts el minket az Isten fiainak a tökéletes szabadságára.

Könyörgünk hozzád szeretteinkért, a szenvedőkért: adj gyógyulást a betegeknek, vigasztalást a gyászolóknak, munkát a munkanélkülieknek, otthont a hajléktalanoknak, üdvösséget a kárhozatban vergődőknek. Könyörgünk hozzád népünkért a határokon innen és azon kívül. Adj lelki ébredést ennek a népnek.

Könyörgünk az evangélium terjedéséért és terjesztőiért. Könyörgünk azokért, akiknek szenvedniük is kell a te nevedért és az evangéliumért. Védd őket, és tedd őket állhatatosakká.

Köszönjük, hogy te a jövő héten is hűséges leszel hozzánk. Segíts most újat kezdenünk veled, vagy újra elkezdeni azt, amit már egyszer elkezdtünk, és megtérni az első szeretethez. Hadd járjunk mi is küldetésben, és hadd legyen az egész életünk egyetlen csendes boldog szolgálat.

Ámen.