LÉGY KERESZTYÉN!
Alapige: 1Kor 8,4-6
Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs más, csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.
Imádkozzunk!
Örökkévaló és mindenható Istenünk, megalázzuk magunkat előtted, valljuk, hogy egyedül te vagy Isten, te teremtetted az eget és a földet, és mindent, ami azokban van. Boldogan valljuk, hogy tied az uralom, a hatalom és legyen egyedül tied minden dicsőség is.
Köszönjük gondviselő szeretetedet, aminek jeleivel az elmúlt héten is találkozhattunk. Köszönjük nagy türelmedet, amivel elhordozol minket. Köszönjük, hogy nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz a mi álnokságaink szerint.
Áldunk téged igédért. Köszönjük, hogy azt az igét, amivel világokat teremtettél, nem vonod meg tőlünk sem. Hálásan köszönjük, ha megérthettünk valamit az írott igéből, a Bibliából az elmúlt napokban, és azon keresztül tanácsoltál, óvtál, feddet-tél, formáltál minket. Köszönjük, ha a szánkba adtad a te igédet és így tudtunk másokat vigasztalni, bátorítani, ha kellett, inteni.
Magasztalunk Szentlelked munkájáért. Köszönjük, hogy munkálkodik bennünk. Ó, kérünk, hogy munkálkodjék általunk is. Formálj minket most is ebben a csendben a te színed előtt megállva olyan edényekké, akiket megtölthetsz önmagaddal. Olyan nagy szüksége van ennek a világnak tereád. Hadd ragyogjon fel a mi nyomorult életünkön valami a te örök szeretetedből. Hadd jelenjék meg bennünk, Jézus Krisztus, a te irgalmas lelkületed. Hadd tudjunk úgy élni, hogy látván az emberek a mi cselekedeteinket dicsőítsenek téged.
Kérünk, beszélj velünk egészen személyesen ebben a csendben. Világosítsd meg az elménket, mert valóban homályos az. Ajándékozz meg engedelmes szívvel, hogy az igének ne csak hallgatói, hanem megtartói lehessünk.
Ámen.
Igehirdetés
Augusztus 20-a alkalmából sok értékes visszaemlékezés, elemzés és előremu-tató program hangzott el a különböző ün-nepségeken. Több előadó hangsúlyosan emlegette, hogy nemcsak önálló államiságunk ezer éves, hanem a keresztyénség felvétele is. Némelyek nagy eredménynek tartják az úgynevezett keresztyén Európához való csatlakozásunk tényét. Közben arra gondoltam, hogy vajon mennyiben nevezhető keresztyénnek ez a mai Európa, és vajon hogyan lehetne befejezni országunkban a keresztyénség-hez való csatlakozást? Mert úgy tűnik, ezer esztendő kevés volt ahhoz, hogy né-pünk valóban keresztyénné váljék.
Mit is jelent ez a szó: keresztyén? Krisztus névnek a melléknévi formája ez. Krisztus — görögül így hangzik: Krisz-tosz, és az ebből képzett melléknév a krisztianosz azt jelenti: krisztusi, Krisz-tushoz hasonló.
A Cselekedetek könyve 11. részében olvassuk, hogy Antiókhiában nevezték először Jézus Krisztus tanítványait krisz-tusiaknak, krisztianoszoknak. Miért? Mert olyan jellemmel találkoztak bennük az emberek, amihez hasonlót addig nem lát-tak. Mert nagyon hasonlítottak ahhoz a Krisztushoz, akiről mindig, mindenkinek szívesen beszéltek. Az egyik ókori pogány író feljegyzi, hogy sokszor ujjal mutogattak rájuk: nézzétek, hogyan szeretik egymást. A szeretetnek valami o-lyan formája jelent meg a keresztyén kö-zösségekben, ami addig ismeretlen volt. Mindnyájan olyan Krisztus-forma, Krisz-tus-féle, krisztusi, Krisztushoz hasonló emberek voltak. Ezért elnevezték őket krisztianoszoknak, vagyis krisztusiaknak, keresztyéneknek.
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a keresztyén és a keresztény szó jelentése között semmi különbség nincs. Csak azért terjedt el nálunk ez a két változat, mert a keresztyénség először keletről, szláv közvetítéssel érkezett meg ide, és ott ismerik a lágyító jelet, így a keresztyén forma terjedt el. Később a nyugati keresztyénségben a keményebben ejtett keresztény változat érkezett meg, de sem-mi jelentésbeli különbség a kettő között nincs. Egyik sem a kereszt szóból származik, hanem Krisztus nevéből, és azt je-lenti: krisztusi, Krisztushoz hasonló.)
Az a kérdés, hogy vajon ilyen, Krisz-tushoz hasonló emberek lettek-e őseink, amikor felvették a keresztyénséget? Mi-lyen volt az ő hitviláguk?
Annyit tudunk, hogy tisztelték az “öreg Istent”, ami azt jelenti: nagy Isten. (Öregapó ma is azt jelenti: nagyapó.) Azután ismertek valamiféle női is-tenséget, és ismertek bizonyos mitikus alakokat is, akiktől az égből lehetett segítséget várni.
A történészek azt mondják, ennek a női istenségnek a tisztelete őrződött meg a nálunk különösen is mélyen meggyökerezett Mária-kultuszban — lásd például a Nagy-boldogasszony elnevezést.
Amikor István apja, Géza fejedelem keresztyénné lett, megkeresztelkedett, ak-kor utána is gondosan ápolta régi vallását, mondván: ő olyan gazdag, hogy meg-engedheti magának, hogy két Istent is szolgáljon. István törvényei már egészen evangéliumi szellemben fogalmazódtak, ő megtiltotta, hogy bárki is két Istennek szolgáljon, és kényszerű keménysége el-lenére is valóban keresztyén szellemben igyekezett berendezni az országot. Ez azonban nem jelentette azt, hogy az emberek gondolkozása, jelleme, hite, erköl-cse valóban krisztusivá vált. Formálisan, külsőleg keresztyéneknek látszottak, de a lelkületük maradt olyan pogány, amilyen volt.
A szomorú az, hogy ezek a pogány elemek a mai napig ott húzódnak tömegek lelkének a mélyén. Ráadásul felerősíti ezt most az az új pogányság, ami elárasztja Európát, és ami fojtogat bennünket is. Ezért mondtam azt, hogy be kellene fejeznünk a keresztyénné lételün-ket, és meg kell találniuk azoknak, akik valóban szeretik ezt a mi népünket annak a módját, hogyan válhat ez a nép tömegeiben, gondolkozásában is, a szíve mélyén is valóban krisztusivá, keresztyénné.
Miért is nevezték Antiókhiában keresztyéneknek Jézus tanítványait? Mi jel-lemezte őket? Az, hogy komolyan vették a Szentírást. Az életgyakorlatukat min-den tekintetben Jézus tanítása szerint ren-dezték be, és újra és újra ahhoz igazították. Láthatóan élt bennük a feltámadott Krisztus, Ő formálta át őket, és Ő-hozzá hasonlítottak. Jézus Krisztus az Ő Lelkével tisztította, vezette és megtöltötte őket úgy, hogy másoknak is tudtak értelmesen, világosan, meggyőződéssel beszélni arról, hogy nincsen senkiben másban üdvösség és nem adatott emberek közt az ég alatt más név, amely által megtartatunk, csak a Jézus Krisztus neve. Jézus Krisztus kizárólagosságát hittel vallották abban a pogány, sok istent imádó tengerben. Ezért a hitvallásért — ha kellett — szenvedést is vállaltak. Világított az életük a pogány sötétségben.
Hol vannak ezek az ismertető jegyek a mai úgynevezett keresztyének életében?
Az úgynevezett keresztyén Európában éppen ezekben a hónapokban az egy-ház is harcol azért, hogy (idézem:) “a he-teroszexualitás kényszere alól felszabadítsa az embereket”. Vagyis: elérje, hogy ne csak egy férfi és egy nő lehessen egy-másba szerelmes, kössön házasságot és éljen nemi életet, hanem két férfi együtt is, meg két nő együtt is. Mert milyen ször-nyű megkötöttség az, aminek a kényszere alól fel kell szabadítani az emberiséget, hogy csak egy férfi meg egy nő él-heti ezeket a dolgokat elismerten és legá-lisan.
Aztán a keresztyén Németországban, Luther Márton hazájában, az elmúlt hónapokban tiltottak be egy természettudo-mányos dokumentumfilmet, mert az meg-kockáztatott ilyen állítást, hogy az úgynevezett fejlődéselmélet, evolúció tudományos bizonyítékai hiányosak, és sok tudományos kutatás eredménye arra utal, mintha ez a világ mégis csak valamilyen teremtés folytán állt volna elő. A másság tolerálása — amit lépten-nyomon hal-lunk —, a gondolkozás szabadsága csak arra vonatkozik, hogy gátlás nélkül árad-hatnak a csatornákon az erőszaknak, az emberölésnek, a pornográfiának a reklámjai és ábrázolásai, de a teremtés bibliai gondolatát vallani nem megengedhető ma Európában, a reformáció hazájában.
Több ország van, ahol keresztyén is-kolákban sem szabad kitenni a tanterem-ben a falra a kereszt jelét, mert sértheti az esetleg ott tanuló mohamedán, buddhista vagy ateista gyerekek személyiségi jogait. Mintha a Bibliában nem lenne i-lyen mondat, amit maga az Úr Jézus mon-dott: tegyetek tanítvánnyá minden népet.
Nem kell nekünk ilyen messzire men-nünk, kis hazánkban sem jobb a helyzet. Az a pogányság, ami reánk árad most, nyitott kapukat talált nálunk a maga horoszkópjaival, tréningjeivel, okkult mes-terkedéseivel, hazug jelszavaival, szeren-csejátékaival, önmagunkat és a sok istent tisztelő különféle kultuszaival. Azzal a végleges szabadossággal, azzal az élvhajhász, pénzsóvár mohósággal és tel-hetetlenséggel, ami tönkretesz házasságot, családot, barátságot, egészséget, hitet, er-kölcsöt, nemzetet — mindent.
Harminc évvel ezelőtt még csak o-lyan képeket lehetett látni, amit minden vasárnap reggel láttam, amikor a lakásunkból a gyülekezetbe gyalogoltam, a-hol szolgáltam, hogy a nagy nehezen meg-szerzett kis autóját istenítette az, akinek már volt. Ez a kedves szomszédunk ott térdelt minden vasárnap délelőtt a kis autó előtt. Rendbe tette, cicomázta, hogy aztán délután valahova elmehessen vele. Szabályos kultusz volt az, kultikus mozdulatokat tett — lehet, hogy ezt csak én vettem észre, neki ez természetes volt. Annál nagyobb baj, ha észre sem veszi az ember, hogy valami bálvánnyá lesz az életében és azt istenként tiszteli.
Ma ugyanezzel a hódolattal áldozik sok-sok ember a televízió képernyőjének, és feláldoz érte pihenést, nyugodt étkezést, meghitt családi beszélgetést. Fel-áldozza az éjszakáját, és hajnalig nézi — sok magát keresztyénnek valló ember is —, hogyan kell embert ölni, egymást be-csapni és paráználkodni. A szomszéd szo-bában ugyanezt teszi a gyerek a számítógép képernyője előtt, és ő is tanul embert ölni, egymást becsapni és paráználkodni. Hajnalig mind a ketten, és fel sem tűnik, mennyire Isten helyére került valami.
Ismerjük a gyermekáldozatot is, hiszen százezrével öljük meg a magzatainkat a kényelem, a remélt jobb mód, az utazás vagy a félelem oltárán. S mennyiben keresztyén az a nép, amelynek a férfijai többnejűségben élnek, mint ahogy itt körülöttünk sokan? Lehet, hogy nem egyidejűleg, de egymás után; és amelynek az asszonyai közül sokan gátlás nélkül lefekszenek hol az egyik főnökkel, hol a másik szomszéddal, elkezdve ezt sokszor már süldő leánykorukban, magukra és másokra temérdek nyomorúságot zúdítva ezzel. És aki nem hajlandó ezt csinálni, azt a “keresztyén” társadalom udvariasan megveti, vagy esetleg otthon a saját rokonaitól kell sokféle mo-lesztálásban szenvednie.
Nem csoda hát, ha augusztus 20-án elhangzott először az imádság és Istentől kértünk áldást a népünkre, azután elhangzott az imádság és az ének a női istenséghez, majd Csaba királyhoz fohászkodott az ünneplő sokaság. Megfér minden, szépen egymás mellett úgy, mint Géza fejedelem idejében. És mindez fel sem tűnik az ezer éve keresztyénné lett tömegnek.
De nem kell nekünk kilépnünk a temp-lomból sem. Szeretném megkérdezni: ki az itt most közöttünk, aki valóban hiszi a Bibliának csak ezt az egyetlen mon-datát is, amit itt most felolvastam? “Tud-juk, hogy van sok isten és sok úr. Nekünk azonban egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérette, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki ál-tal van a mindenség, mi is őáltala.” Vagyis ki az, aki hiszi, hogy a világmin-denség, az élet, az ember úgy állt elő, ahogy azt Isten szent igéje leírja: Isten teremtő akaratából, Isten teremtő szavára. Ki hiszi ezt közöttünk így, mindenféle magyarázkodás meg szűkítés nélkül, ahogy a Biblia elénk adja? Sokan nem hiszik közületek, testvérek.
És ki az, aki hiszi, hogy Jézus Krisz-tus valóban örök Isten, aki már a terem-téskor közreműködött, “aki által van a mindenség”? — ezt olvastuk. És ki hiszi azt, hogy az Isten elleni lázadásunk miatt annyira tönkrementünk belsőleg, hogy le kell írnia az apostolnak: “nincs énben-nem, azaz a testemben, semmi jó.” Sokan nem hiszik ezt közületek. Különösen, ha ennek a konzekvenciájáról van szó, hogy akkor ebből az következik, hogy… Magukat keresztyénnek tekintő emberek tömegei tiltakoznak ez ellen, és ezt a tiltakozást le is írják. Sőt le is öntik keresztyén mázzal is. Úgy jönnek ki az ilyen visszásságok, mint az előbb abból a német dokumentumból idéztem, ami így kezdődik: Mivel Isten kegyelme felszabadít minket minden kényszer alól, ezért tiltakozunk a heteroszexualitás kény-szere ellen. A feje tetejére állítjuk a dolgokat, és úgy vesszük, mintha nem lenne feje tetejére állítva. És mivel a kiindulás téves, minden elmélet, ami téves kiindulásra épül, csak tévedésekhez vezethet, és mindezt tömegek nem veszik észre.
És ki hiszi azt, hogy ebből a teljes el-esettségből, amibe kerültünk, egyedül Jé-zus Krisztus emberré létele, kereszthalála és feltámadása szabadíthat ki minket? Hogy Őnélküle nincs megoldás az ember számára. Ki hiszi Jézus kizárólagosságát, mint üdvözítőét, szabadítóét? Ez ma egyenesen udvariatlanság, egyenesen diszkrimináció más elméletek val-lóival szemben, ha mi Jézus kizárólagos-ságát valljuk, ha hisszük, hogy amit mon-dott, az nem hazugság, és ma is érvényes, hogy senki sem mehet az Atyához, csak én általam. Ezt ma egyházon belül sem népszerű vallani.
Hol van az a nagy keresztyénség, amire olyan könnyűszerrel hivatkozunk úgy, hogy közben talán fogalmunk sincs arról, hogy ez azt jelentené, hogy Krisz-tushoz hasonlóan, krisztusi módon gondolkozni és élni, ami aztán át kellene, hogy járja az egész jellemünket is, egész életünket is?!
És ki az, aki úgy él, hogy az élő Krisz-tusnak felelős mindenért, amit mond, tesz vagy elmulaszt, aki egyszer dicsőségesen visszajön, és mindenről számot kell adnunk neki? Ha ezt komolyan vennénk, akkor adott esetben egészen másként viselkednénk. Ha ezt valaki komolyan alkalmazná, akkor nem ilyen lenne az életünk, hanem valóban krisztusi.
Mennyiben más például egy vasárnapunk, mint a környezetünk félpogány átlagemberének? Mennyiben különbözik a beszédünk a körülöttük hangzótól? Mennyiben más egy esti családi prog-ram otthon, mint a pogányoké? Jellemző az, hogy először csendet teremtünk, aztán kiöntjük a szívünket egymásnak, oda-állunk mint család Isten elé, megköszön-jük, amit tőle kaptunk? Tőle kérünk tanácsot a döntésekhez, és békességben és szeretetben nyugovóra hajtjuk a fejünket, hogy reggel pihenten folytassuk azt a munkát, amit Ő bízott ránk. Valahogy így szokott zajlani az esténk otthon? Ez lenne a keresztyén, legalábbis annak egy változata. Ez lenne a krisztusi, ahol Ő határoz meg mindent, ahol Ő van a középpontban, ahol benne örvendeznek és előtte való felelősségben élik az életüket az emberek.
Ha ezt komolyan vennénk, nem ilyen lenne az életünk. Akkor keresztyén, krisz-tusi lenne.
Vajon ráismerhet-e bárki is a szelíd és szeretetteljes Krisztusra abból, ha lát minket idegesen kiabálva, amikor felbosszantott valaki? Az antiókhiai tanítványokra ránéztek, és azt mondták: ezek olyan Krisztus-formák. Vajon, ha ránk néznek ma emberek, akkor Krisztusra ismerhetnek-e? Vajon megkívánják-e a Jézus békességét nem ismerő, de arra vá-gyakozó pogányok a vele való közösséget, ha egyszer is megfordulnak az ottho-nunkban? Ez lenne a természetes, hogy ott ezzel találkoznak, és azt megkívánják.
Vajon mondta-e már valaki neked, hogy kicsit furán gondolkozol mint keresztyén, de én is szeretnék úgy hinni, mint te? Tudom, hogy sokaknak mondták ezt már mások, és itt közöttünk is vannak olyanok — legyen áldott érte Is-ten! —, akiknek az életét látva, a bizony-ságtételét hallva megkívánták a körülöt-tük élő pogányok az igazi Krisztus-kö-vetést. Csakhogy ebben kellene növekednünk, és ezt a nagy lehetőséget Jézus mindannyiunk számára megnyitotta. Ez naponta történő eseménynek lehetne, ak-kor lennénk igazán Őreá mutató keresz-tyének, az Ő tanítványai.
Ennek az igének az is nagy örömhíre, hogy nem kell tovább ilyen félpo-gány módon élned, ahogyan élsz. Nem kell úszni azzal a szennyes árral, amelyik magával akar sodorni minket. Jézus ma is megtartó, Jézus személy szerint szeret minket, Jézus kész összeköltözni velünk. Sokféle szellemi vihar között meg lehet kapaszkodni Őbenne. És aki Őbelé kapaszkodik, és Őhozzá ragaszkodik, azt Ő minden körülmények között megtartja. Azt Ő felülemeli ezeken a veszedelmeken, annak egyre teljesebben kijelenti magát, az beágyazódhat eb-be a vele való hitbeli közösségbe, az az ember minden vihar és lelki-szellemi föld-rengés közepette tapasztalhatja, mit jelent az, amit Jézus így mondott: Én tibennetek, ti pedig énbennem. Én elrejtőzhetem Őbenne, Ő pedig körülvesz en-gemet és betölt az Ő Szentlelkével. Magához tesz hasonlóvá, és egyre jobban használ Isten dicsőségére és másoknak a javára.
Ez a pogány világ ilyen krisztusi em-berek után sóvárog, és ha eggyel is találkozik, hálás érte és sokszor magasztalja az Istent. Ha röviden kellene összefoglalni azt, amit Isten ezen az igén keresztül engedett megértenem, az így hangzik: légy végre keresztyén! — de a szó eredeti, bibliai értelmében. Lehessen Krisztusra ismerni, ha téged néznek. Jelenjenek meg rajtunk Jézus Krisztus jellemvonásai. Éljen bennünk valóban hit által a Krisztus.
Vegyük végre komolyan, amit Jézus mondott: Szükséges újonnan születnünk. Szükséges, hogy az Ő élete megszülessék bennünk, és aztán kibontakozzék. Álljunk félre mindig újra Őelőle. Ne takarjuk el Őt, hanem engedjük, hogy Ő növekedjék nagyra bennünk és fedezze el sokféle nyomorúságunkat, és így felragyogjon gyarló életünkön is Isten dicsősége. S akkor majd komolyan hinni fogjuk és másoknak is meggyőződéssel tudjuk vallani, hogy van sok isten és sok úr, egyre többet gyárt magának az ember. Végső soron minden ember a maga istene és ura akar lenni. Hatmilliárd isten és úr szaladgál ezen a világon. Nekünk azonban — mondja a Szentírás — egy Istenünk van, az Atya, aki teremtette a mindenséget, benne minket is. És egy Urunk van, a Jézus Krisztus, aki által létrejött a mindenség és mi is Őáltala. Aki Őáltala valóban új teremtéssé lett, az ebben a pogány, meg félpogány világban is ragyogni fog, világítani, a-hogy Pál apostol egy másik levelében írja: mint csillagok az éjszakában.
Ezért hát minket is erősít most, hogy hatalmasan erősödjetek meg a belső emberben — ehhez meg kell születnie előbb a belső embernek, a hit által bennünk élő Krisztusnak —, és lakozzék Krisztus hit ál-tal a ti szívetekben, a szeretetben meggyö-kerezvén és alapot vévén. (Ef 3,16-18)
Antiókhiában is kevés igazán krisztusi ember (keresztyén) volt, de az sóvá vált ott a nagy pogány tengerben és áldássá lett másoknak is.
Soha nem leszünk többségben ezen a világon, ezt Jézus előre megmondta. De aki a maga helyén világít, azon keresztül Isten sok áldást adhat másoknak. Vállaljuk-e ezt az utat? Fejeződjék be a keresztyénné létel előbb a mi életünkben, aztán majd Istennek gondja lesz arra, hogy rajtunk keresztül áradjon ez, és továbbterjedjen másokra is.
Imádkozzunk!
Istenünk, megvalljuk, hogy sok mindennel áltatjuk magunkat. Magasra fejlesztettük, hogy képesek legyünk önmagunkat és másokat becsapni, és néha megpróbálunk még téged is félrevezetni. Dicsőítünk azért, hogy téged nem lehet. Hálásan köszönjük, hogy segítesz abban is, hogy magunkra ismerjünk: leleplezed képmutatásunkat, meg akarsz tisztítani mindentől, ami látszat, ami hamisság és a szívünk mélyéig akarsz egészen újjáteremteni minket. Köszönjük, hogy világot teremtő szavad képes arra, hogy minket is újjáteremtsen.
Könyörülj meg rajtunk, és segíts ma odaállnunk a te világosságodba. Hadd lássuk meg, mi az, ami életünkben idegen tőled. Leplezd le bálványainkat és adj bátorságot kidobálni őket az életünkből. Adj nekünk szív szerinti alázatot, hódolni előtted. Egyedül téged vallani Istennek, ennek megfelelően tisztelni és törvényeidet komolyan venni. Köszönjük, hogy törvényeid nem nehezek. Az az új élet, amit a tieidbe helyezel, az örvendve engedelmeskedik törvényeidnek. Ajándékozd nekünk is ezt az új életet.
Könyörgünk ma különösen népünkért. Ez a maroknyi nép valóban porlik, mint a szikla. Gyilkos és öngyilkos erők pusztítják minden oldalról. Megvalljuk bűnbánattal: sokat vétkeztünk ellened. Nem mások, nem az eleink, nem azok ott fönt, hanem mi. Bocsásd meg azt a temérdek káromkodást, házasságtörést, intézményesített tolvajlást, a pusztításnak és önpusztításnak számos formáját, a te szent napod semmibevételét, törvényeid sárba taposását, gőgünket, önzésünket, amivel méltán kivívjuk haragodat ellenünk.
Hisszük, Urunk, hogy irgalmad a felhőkig ér, és a te hűséged az égig. Légy irgalmas nekünk Jézusért! Egyedül Őt valljuk közbenjárónknak. Egyedül az Ő érdeméért könyörgünk: ne bűneink szerint cselekedj velünk! Adj népünknek jövendőt, tőled elkészítetett! Légy a mi élő Urunk, Jézus Krisztus, aki a népünk körében is a vakok szemeit megnyitod, a foglyoknak szabadulást adsz, a szegényeknek evan-géliumot hirdetsz, és lelki ébredést támasztasz. Segíts előtted magalázkodnunk, és egyedül tőled várni mindent!
Könyörgünk az evangélium terjedéséért. Könyörgünk, hogy Szentlelked munkálkodjék, és te magad támassz új életeket az evangélium hirdetése nyomán. Köszönjük, hogy ezen a nyáron is oly sokan vehettek részt csendesheteken, csendesnapokon. Kérünk, munkálkodj most hatalmasan azok között a férfiak között, akik tegnap mentek el ilyen napokra, és te kísérd el azokat a nagycsaládos testvéreinket, akik ma indulnak. Legyen a te igéd új életet támasztó és az új életben megerősítő hatalom!
Könyörgünk a nyomorultakért, nélkülözőkért, árvákért, betegekért, kétségbeesettekért, a reménytelenekért. Köszönjük, hogy neked minden lehetséges ott is, ahol a tudományunk meg türelmünk már véget ér. Irgalmadat mutasd meg nekünk sokféleképpen.
Kérünk, beszélj velünk ma még ezen az igén keresztül. Tedd egészen világossá mindannyiunk számára: mi az, amit valóban hiszünk, úgy hogy azt meg is merjük vallani akkor is, ha kórusban mondják az ellenkezőjét. Hol gyenge a hitünk, és kérünk, erősítsd meg ott. Hol él bennünk rejtett pogányság, kérünk, szabadíts meg és tisztíts meg attól.
Köszönjük, hogy minden személyes gondunkat is eléd hozhatjuk. Jó, Atyánk, hogy pontosan ismered mindannyiunk terheit, könnyeit, kudarcait, félelmeit, bűneit, és jó, hogy számíthatunk bűnbocsátó szeretetedre, megerősítő hatalmadra, szabadításodra.
Kérünk, mutasd meg ezeket nekünk a jövő héten és az eljövendő időben is egyre nagyobb számban. Minket pedig formálj valóban krisztusi, keresztyén gyermekeiddé, akik áldásul lehetünk a környezetünknek.
Ámen.