Lekció: Mt 13,36-43

Alapige: 1Móz 26,12

“Izsák ezután vetett azon a földön, és százszorosát aratta abban az esztendőben, mert megáldotta őt az Úr.”

Imádkozzunk!

Istenünk, a gyülekezet közösségében is magasztalunk, dicsőítünk és áldunk téged. Valljuk, hogy egyedül te vagy Isten, és hálát adunk, hogy örökkévaló szeretettel szerettél minket, azért terjesztetted ki reánk a te irgalmasságodat.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy nagy szükségünk van a te irgalmasságodra. Olyan sokféleképpen tudunk bosszantani téged, sértegetni, gyalázni. Olyan ügyesen tudjuk csomagolni a hitetlenségünket, a káromlásainkat, az elbizakodottságunkat és gőgünket, s utána keserűen tudunk vádolni téged, s rajtad kérjük számon azt, amit mi mulasztottunk el és mi rontottunk el.

Áldunk azért, mert gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban. Ennek a jeleként fogadjuk azt is, hogy itt lehetünk most a színed előtt. Egyedül tőled várunk mindent. Tőled kérünk bocsánatot bűneinkre, tőled kérünk szabadítást kötelékeinkből. Hozzád kiáltunk azokért, akiknek a víz elviszi az otthonát, és eléd hozzuk mindnyájan bűnbánattal kérésünket: noha nem érdemeljük, mégis őrizd meg és add meg a kenyerünket. Tőled kérünk, mert egyedül te tudsz adni kedvező időjárást, külső békességet és belső békét, és tőled kérjük most a te igédet.

Egyedül te ismersz itt mindnyájunkat, Urunk, és egyedül te tudod betölteni minden szükségünket. Mi kapkodunk sokszor fűhöz-fához, értéktelen lim-lomokkal tömjük tele az életünket. Segíts most az örökkévalóra, az igazi értékekre irányítani a figyelmünket.

Szólj hozzánk igéden keresztül úgy, hogy az azt végezze el bennünk, ami most közelebb visz hozzád, kisegít a kátyúinkból, szabadulást ad a kétségbeesésből vagy a közönyből. Olyan sokféle testi, lelki nyomorúságban szenvedünk. Légy irgalmas nékünk!

Téged várunk Jézus Krisztus, aki, amikor itt jártál a földön akkor is meggyógyítottad mindazokat, akik hittel hozzád értek, és hisszük, hogy ma sem kisebb a te erőd. Könyörülj rajtunk, és ne a bűneinkre nézz, hanem a te nagy kegyelmed szerint elégítsd meg szükségeinket, és ajándékozz meg minket!

Ámen.

Igehirdetés

Két héttel ezelőtt a vetésről és az aratásról szóló bibliai kijelentést kezdtük tanulmányozni. Láttuk, hogy a bőséges aratás első feltétele a gondos, jó vetés. Amit vet az ember, azt aratja. S aki szű-ken vet, szűken arat, aki bőven vet, bőven is arat.

Megállapítottuk azt is, hogy a vetést nem azonnal követi az aratás. Idő kell ahhoz, hogy a gyümölcs megérlelődjék. Nincs olyan erőfeszítés, amit azonnal kö-vet annak áldásos következménye. Meg kell tanulnunk várni. S meg kell tanulnunk azt is, hogy van olyan, hogy más aratja le a vetésünket, és ez ne fájjon nekünk. Nem az a fontos, hogy mi arassunk, hanem, hogy legyen mit aratni, és hogy jó gyümölcsöket arathassunk.

Láttuk, hogy Jézus Krisztus több nézőpontból is alkalmazza ezt a képet. Ennek kapcsán ilyen felszólításokat értettünk meg az igéből: légy jó magvető. Aki tudja, hogy minden szava, minden tette vetőmag és ebből gazdag gyümölcsözés lehet Isten dicsőségére és másoknak a gazdagodására. — Egy másik nézőpont: legyen a szíved jó szántóföld, amibe, ha belehull Isten igéjének a mag-ja, akkor bőségesen terem — megint csak Isten dicsőségére és mások gazdagítására.

Láttuk, hogy Jézus a legmagasabbra ott emeli ennek a képnek az alkalmazását, amikor azt mondja: légy jó vetőmag! Vállald a magnak a sorsát, ami elhal, elrothad, de így sok gyümölcsöt terem. Ne féltsük magunkat, hanem gazdagítsuk egymást. Engedjük, hogy Isten ugyanazon az úton járasson minket, ami Jézus útja volt, hiszen az Ő földi élete gyönyörű példa arra, hogy ha a földbe esett gabonamag elhal, sok gyümölcsöt terem.

Láttuk azonban azt is, hogy ez még csak a mondatnak az egyik fele. Mert hiába vet valaki kitűnő magot, kitűnően előkészített talajba, egyáltalán nem bizonyos, hogy gazdag aratása lesz, mert sok veszély fenyegeti a termést. És lehet olyan, hogy hiába fárad valaki, ha nincs rajta Isten áldása. Ez igaz a szó mezőgazdasági értelmében is, meg a szó szellemi, lelki értelmében is.

Innen folytassuk az erről szóló igéknek a tanulmányozását. Ma három újabb összefüggésre szeretnék röviden rámutatni.

1) Az első mindjárt ez: mit jelent az áldás, és mit jelent az, hogy hiába fáradozunk, ha nincs áldás?

Az a szólás fejezi ezt ki, hogy emberé a munka, Istené az áldás. Ez arra utal, hogy mi emberek tudunk jó vetőmagot előállítani, tudunk műtrágyázni, a tudományunk és technikánk igénybevételével folyamatosan tudjuk korszerűsíteni a vetőgépeket és az aratógépeket, de nem tudjuk megőrizni a termést sem a fagytól, sem az aszálytól, sem az árvíztől, sem a jégveréstől… lassan oda jutunk, hogy már a tolvajoktól sem. Tehetetlenül kell néznünk, hogy a magvetéstől az aratásig mi történik a kenyerünkkel. Akkor van biztonságban, ha Isten áldása van rajta.

Elsősorban Istentől függ tehát az, hogy lesz-e kenyerünk, milyen és meny-nyi. Istennek ezt a gondviselő segítségét, amit nem befolyásolhatunk, és amit soha nem érdemlünk meg, ezt nevezi a Szentírás áldásnak.

Az áldás nem az ember teljesítménye. Az áldást nem az érdemeink szerint vagy azokra tekintettel adja Isten. Azt sose szolgáljuk meg, nem szolgálunk rá, soha nem következménye valaminek. Isten szabadon adja úgy, akkor és azoknak, akiknek akarja.

Tudjuk-e az áldást alázatosan kérni? Egyáltalán észrevesszük-e, amikor Isten áldást ad, vagy elkezdünk dicsekedni, mintha az a mi teljesítményünk lett volna? Meg tudjuk-e azt őszintén köszönni? Szoktuk-e dicsőíteni Istent azért, mert áldást ad nekünk, vagy pedig természetesnek tekintjük azt, ami csoda, és magunknak tulajdonítjuk azt, ami egyedül Isten irgalmas cselekedete?

Két igét hadd idézzek annak szemléltetésére, hogy mit is jelent az áldás.

“Izsák vetett azon a földön, és százszorosát aratta abban az esztendőben, úgy megáldotta őt az Úr.” Izsák vetett. Mások is vetettek. És nőtt a termés azonos feltételek mellett. De Izsáknak több-je termett, mint a többinek. Miért? Mert megáldotta őt az Úr. És miért éppen őt áldotta meg? Erre a kérdésre ad választ a 127. zsoltár:

“Ha az Úr nem építi a házat,
hiába fáradoznak az építők.
Ha az Úr nem őrzi a várost,
hiába vigyáznak rá az őrök.
Hiába keltek korán,
és feküsztök későn:
fáradsággal szerzett kenyeret esztek.
De akit az Úr szeret,
annak álmában is ad eleget.”

Mindnyájan fáradsággal szerzett kenyeret eszünk, csak nem mindegy, hogy mekkora az a fáradság, mekkora az a kenyér, meg milyen lelkülettel fáradozik az ember azért, hogy legyen kenyere. Azt mondja ez az ige: akiket az Úr, azoknak ráadást is ad. Ez, hogy “álmában ad ele-get”, azt jelenti: amiért nem dolgozott meg olyan értékekhez is hozzájut. Ajándékot kap Istentől. Ez az áldás.

Vegyük észre az áldást, sőt számítsunk az áldásra, és feltétlenül adjunk há-lát az áldásért! Legfőképpen legyen valóság az, ami itt a 127. zsoltárban mindennek az indokolása, hogy legyünk olya-nok, akiket szeret az Úr, s akik szeretjük Őt teljes szívünkből, teljes lelkünkből. Az ilyen ember egyedül Őt isteníti, egyedül tőle vár mindent, s egyedül Őt dicsőíti, minden körülmények közt. Akkor is, ha éppen megpróbálja Isten.

Ez az első, amin gondolkozzunk el. Vigyük magunkkal és mozogjon ez bennünk a mai nap folyamán, meg a jövőben is. Áldás nélkül nagyon sok erőfeszítés hiábavaló. Akit pedig szeret az Úr, annak sok mindent ad, amiért nem dolgozott meg.

2) A másik, ami ebből következik, mit csinálunk az áldással? Mit csinálunk azzal, amihez fáradsággal jutottunk, meg azzal is, amit ráadásként, ajándékképpen kaptunk Istentől?

A Biblia arra tanít minket, hogy legyünk elégedettek mindig azzal, amit kapunk, és legyen nekünk ugyanolyan fontos a másik kenyere, mint a mienk. Ez a kettő összefügg. Legyünk elégedettek azzal, amit ad nekünk Isten, és közben mindig legyen legalább olyan fontos mások kenyere, mint a magunké. Egyszerűbben ezt így lehet mondani: adj hálát azért, amit kaptál, és add tovább azt, amit Isten reád bízott, hogy kézbesítsd másoknak.

Ebben a mohó és tékozló világban, amiben élünk, teljesen idegenek a Bibliának ezek a gondolatai a legtöbb embertől. Ma az vált általánossá, hogy semmi sem elég. Nincs felső határ. A végtelenségig akar fokozni mindenki mindent, legfőképpen az igényeit. Eköz-ben egyre kevésbé lesz fontos a másik. Egyre inkább csak magára figyel. A magát nagykorúnak képzelő ember önmagában bízik, a saját eredményeként könyvel el mindent. Magának tulajdonít minden sikert, és magát dicsőíti az ered-ményekért. Annál inkább időszerű ma is Pál apostol kérdése: “Mid van, amit nem úgy kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, akkor mit dicsekszel?” (1Kor 4,7)

Nos, ezért fontos megnézni, hogy mennyi az elég? Az elég mindig több, mint a sok. Vannak emberek, akiknek a sok is mindig kevés. Akármennyi van, az mindig kevés. Vannak, akiknek a kevés is mindig elég. Az elég nemcsak mennyiségi, hanem minőségi érték.

“Megtanultam, hogy abban, amiben vagyok, megelégedett legyek.” Itt nekünk azt kell megjegyeznünk, hogy nem minden a mienk, amit Isten ránk bíz. Nem biztos, hogy nekünk szánta, csak reánk bízta, hogy kézbesítsük azt olyanokhoz, akik tőle várnak áldást. Ez csodálatos összefüggés a Bibliában.

Ezért is nagyon fontos az, hogy Istennek minden újjászületett gyermeke ál-landóan figyeljen Őreá. Csak akkor fog-ja megérteni, hogy mi az övé, és mi az, amit rábízott mint sáfárra. És akkor teljesedik ki igazán az élete, és jut el arra a nagy gazdagságra, amit Isten a sáfárainak ad. Az ilyen ember nehogy azt higy-gye, hogy a magáéból adott másnak, pusztán csak közvetített Isten és az áldásra szorulók között. De ez nagy méltóság, nagy kitüntetés. Éppen ebben a szolgálatban kerülünk igazán közel a mi gazdag gazdánkhoz, akinél mindaz meg-van, amire nekünk szükségünk van, de sokszor rajtunk keresztül juttatja el másokhoz.

Akinek mindez természetes, beidegződéssé válik, és gyakorolja akkor is, ha oda sem figyel, annak a másik kenyere legalább annyira fontos lesz, mint a magáé.

Anélkül, hogy ezt magyaráznám, hadd idézzek egy az ismeretlen finn köl-tő verséből, amelyik Képes Géza gyönyö-rű fordításában vált ismerőssé. Hosszú a vers, az egészet nem olvasom fel, de a végét mindenképpen. Egy bizonyos Paaro gazdáról szól ez, aki messze fönt, északon él, ahol a búza nem terem meg, leg-jobb esetben a rozs. Az nagy dolog, ha rozsból sült kenyeret készíthet a felesége. Igen ám, csak évek óta elviszi a fagy a vetést, meg elveri a jég. Az asszony bizony már kesereg, és elégedetlenkedik, de újra és újra egy mondatot kell hal-lania a hívő férje ajkáról: “Megpróbál, de el nem hágy az Isten!”

A próbák idején ezt tanácsolta feleségének:

Negyedrész fakérget tégy a kenyérbe,
én meg kétszer annyi árkot ások,
ám az Úrtól várjuk majd az áldást!

Ha nincs elég rozsliszt, pótoljuk ki őrölt fakéreggel.

A következő évben megint elverte a jég a termést.

Felerész fakérget tégy a kenyérbe,
én meg négyszer annyi árkot ások,
ám az Úrtól várjuk rá az áldást!

Paaro gazda térdre rogyva mondta:

Megpróbál, de el nem hágy az Isten!

Térdre hullt az asszony is, míg így szólt:

Paaro kézen fogva asszonyát szólt:

Asszony, asszony, elbuknánk a próbán,

éhező testvért, ha cserbenhagynánk!

Felerész fakérget tégy a kenyérbe,

Elfagyott a szomszédunk vetése.

Ez a hívő ember szemlélete. A másik kenyere legalább olyan fontos, mint az enyém. És amikor tovább adom azt, amit Isten nálam tett le, nem én vagyok nagylelkű, nem a magaméból adok, hanem az Istenéből közvetítek. Inkább legyen továbbra is felerész fakéreg, csak a szomszéd éhen ne haljon.

Aki megtanul áldásból élni, az áldássá lesz mások számára. Aki tudja, hogy mi az elég, és annál többet nem tart vissza magánál, hanem a másiknak továbbadja, annak mindig lesz elég, mert Isten gondoskodik erről.

3) A harmadik gondolat, amit az aratással kapcsolatban feltétlenül meg kell említenünk, hogy a Biblia tud egy végső nagy aratásról, ami ennek a világkorszaknak a végén következik majd be. Az aratás az ítélet képe is mind az Ó-, mind az Újszövetségben. Jézus is többször beszél arról, hogy egyszer majd a nagy Gazda, ennek a világmindenségnek az Ura, kiadja a parancsot az angyaloknak, hogy vegyék a sarlót, és arassanak. És akkor a tiszta magot az Ő csűrébe takarítja, a polyva és minden hitványság pedig megégettetik olthatatlan tűzzel.

Félelmes kép ez, és sokaknak igen távolinak, megfoghatatlannak, sőt igaz-ságtalannak tűnik, amit Jézus erről mond. Mi azonban, akik komolyan vesszük az Ő szavait, tudjuk, hogy rohamosan közeledünk ehhez a naphoz, amikor a nagy sarló működni fog, és beindul egy nagy rosta is, és azon csak azok maradnak fenn, akik a tiszta búzához hasonlóak, akik az Isten gyermekei. Őket megmenti az Úr, a többiek pedig menthetetlenül el-vesznek.

A példázatok között a Máté 13-ban Jézus részletesen beszél erről. A tanítványok kérésére meg is magyarázta:

“Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és az aratás idején megmondom az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe. (…) Ekkor hozzáfordultak az övéi és megkérték: magyarázd meg nekünk a szántóföld konkolyáról szóló példázatot. Ő így válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, a szán-tóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe dobják őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja meg!”

Sokaknak nincs fülük, és nem is a-karják meghallani. Mi meghalljuk-e ezt a világos beszédet? Ezzel a felelősséggel töltünk-e minden napot: Uram, ha ma vetnéd sarlódat a világra és eljönne az aratás, akkor velem mi lenne? Vajon, olyan igaz mag vagyok-e, amit betakarítasz a te csűrődbe, és láthatom a te dicsőségedet örökkön örökké, vagy pedig csak hasonlítok azokhoz, mert a konkoly kísértetiesen hasonlít a búzához, főleg a kelés utáni időszakban alig lehet megkülönböztetni, de nem jó magból van az életem.

Hogy mennyire nem igazságtalan Is-tennek ez a terve, az mutatja, hogy min-ket is mindnyájunkat arra hív, hogy a-míg időnk van, addig legyünk jó maggá. Ez ugyan úgy kezdődik és folytatódik, a-hogy azt a múltkor láttuk. Először behull az ige magja a szívünkbe, aztán, ha ott gyökeret verhet és gyümölcsöt terem, ak-kor mi magunk is olyan maggá válunk, amelyik itt vállalja, hogy elhal, és így sok gyümölcsöt terem, egyszer pedig majd a gazda betakarítja az ő magtárába.

Gondolkozzunk el ezeken az igazságokon. Keressük ki ezeket az igéket otthon. Vetett Izsák és száz annyija termett. Soha nem szokott százszoros termés lenni a gabonáknál, de Isten még ezt is megadhatja. Száz annyija termett, mert megáldotta őt az Úr. Aki észreveszi, megköszöni az áldást, az mindig elég gazdag arra, hogy megossza a magáét másokkal. Aki megosztja, annak mindig lesz elég. Nem látott olyat a világ — mondja a Biblia —, hogy kenyérkéregetővé vált volna az, aki bízik Istenben és így cselekszik.

S miközben így élünk, ne felejtsük el a végső nagy aratást, mert az bizonyos, hogy eljön. Bizonyos, hogy váratlanul jön el, és bizonyos, hogy akkor már nem lehet tenni semmit a magunk érdekében.

“Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt!”

Imádkozzunk!

Dicsőítünk, Urunk, aki ilyen értelemben is az aratás ura vagy. Magasztalunk, mert minden a tied. Áldunk azért, mert gazdagságodat már most szétosztod a tieid között.

Köszönjük, hogy oly sok jót kaptunk mi is tőled. Köszönjük, hogy a próbákba is áldásokat csomagolsz. Bocsásd meg, ha csak a csomagolásig jutunk el. Bocsásd meg azt a sok keserűséget, zúgolódást, elégedetlenséget, ami a szívünkben is megszólalt olykor.

Nyisd ki a szemünket, hogy lássuk azt a sok jót, amit adsz, és amit elkészítettél számunkra, hogy tudjunk örömet találni mindabban a jóban, amit adsz nekünk és másoknak, és tudjunk megosztani mindent másokkal. Tedd világossá számunkra, hogy mi az, amit nekünk szántál, és mi az, amit kegyelmesen reánk bíztál. Nem is értjük, Urunk, hogy ennyire megbízol bennünk, hogy ilyen szép feladattal tüntetsz ki minket. Hogy azt végezhetjük mi is kicsiben, amit te kozmikus méretben végzel. Hogy a te gondviselő szereteted kicsi eszközei lehetünk. Hogy áldást közvetíthetünk másoknak.

Segíts ezt nagy örömmel és buzgón végeznünk! Add, hogy mindig odataláljon a ránk bízott kincs, ahova azt te szántad. Segíts, hogy soha ne lopjunk el abból a dicsőségből, amivel ezért téged dicsőítenek emberek.

Eléd hozzuk mindnyájan a magunk szükségeit. Mi is sokféle ínségben vagyunk, Atyánk. Köszönjük, hogy jól tudod, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk tőled. Köszönjük, hogy mégis szabad kérni. És éppen, miközben könyörgünk, látjuk meg mi is világosan, hogy mire van hát valójában szükségünk, és mi az, amire nem kell vágyakoznunk. Adj világosságot nekünk e tekintetben is!

Könyörgünk hozzád azokért, akik az aratás most különösen is nehéz munkáját végzik. Kérünk, azokért, akiknek újra víz borítja a termését meg az otthonát, és akik ott fáradoznak egymásnak segítve. Gyógyíts ki mindnyájunkat mindenféle közönyből és önzésből.

Könyörgünk azokért, akik az ige magjait vetik ezen a nyáron is csendeshe-teken, konferenciákon. És mindazokért, akik tartják a szívüket, hogy belehulljon a jó mag. Őrizz meg minden egyes magot azokban, akik tegnap jöttek haza csen-deshétről. Te legyél ott a kicsikkel, akik tegnap mentek el. Te kísérd el azokat is, akik ma indulnak. Adj nekünk is nagy fogékonyságot mindarra, ami tőled származik, és határozott ellenállást mindazzal szemben, ami az ördögtől származik, hogy ne kerülhessen konkoly a szívünkbe.

Könyörgünk hozzád azokért, akik a te vigasztalásodra szorulnak. Vigasztalni sem tudjuk mi magunkat és egymást. Egyedül Szentlelked adhat nekünk békességet, jó lelkiismeretet, bocsánatot, reménységet. Ajándékozd meg ezzel gyászoló testvéreinket.

Könyörgünk hozzád népünkért, ezért az egész emberiségért. Köszönjük, hogy felhozod napodat mind a gonoszokra, mind az igazakra. Kérünk, szaporítsad az idvezülőkkel a gyülekezeteket — ezt a mienket is. Add, hogy ne csak ezek közé tartozzunk, hanem ebben a munkádban is használhass minket. Állunk rendelkezésedre, Urunk!

Taníts minket a te akaratodat teljesítenünk, mert te vagy Istenünk, és a te jó Lelked vezéreljen minket az egyenes földön!