Nos, testvérek, ezt a kínzó kérdést, még mielőtt megfogalmaztuk volna, Jézus már feltette, sőt válaszolt is rá. Éppen erről van szó a magvető példázatában. Megértjük belőle, hogy még az Isten beszédétől, igéjétől sem várhatunk valami természetellenes csodát, nem úgy működik az a szívben, mint egy felhúzott szerkezet, vagy mint egy elindított gép, hanem úgy, ahogy Jézus mondja: mint a földbe elvetett búzaszem.

Mert a mag termőképességéhez a ta-laj minősége is hozzátartozik! Amikor Egyiptomban a fáraók több ezer éves sírjait föltárták, találtak ott a hatalmas kősírban olyan búzaszemeket, amelyek évezredeken át ott feküdtek holtan, haszon nélkül, gyümölcstelenül. Lehetett volna ott akár több zsák búza is, senkinek sem lett volna haszna belőle. Amikor azonban ezeket a búzaszemeket a sötét kőfalak közül előhozták, és termékeny, jó földbe elvetették, akkor az évezredes magvakban megmozdult az élet, elindult a csírázás és gyümölcsöt érlelt a kalász.

Az emberi lélek is lehet olyan, mint egy piramisba zárt kősír, amelyben évek óta mind csak halmozódnak az ige-mag-vak: ott van egy csomó aranymondás a Bibliából, jól ismert rész a Szentírásból, de gyümölcsöt nem terem. És esetleg u-gyanaz az ige egy másik lélekben csodálatos eredményekkel gazdagítja Isten dicsőségét.

A magvető példázatának az általános nagy tanulsága az, hogy a gyümölcs nemcsak a magtól, hanem a talajtól is függ. Ha a hallott vagy olvasott ige eredménytelen marad az életedben, nem az igében van a hiba! Az az ige ma is, kétezer év után is, éppen olyan élő mag, mint a kősírban talált búzaszem. Sőt annál is élőbb! Jézus nagyon világosan és érthetően megmondja, hogy mi a gyümölcstelen életnek az igazi oka. Három különböző példával is szemlélteti ezt, ahogy hallottuk a példázatban.

1. Először is azt mondja: a mag néha az útfélre esik, ahol eltapossák, vagy a madarak felkapkodják. Így magyarázza ezt: ezek azok, akik hallják az igét, de eljön az ördög és kikapja a szívükből.

Képzeljétek csak el, amint magvetés közben egy mag, vagy akár sok-sok mag is arra a keményre taposott kis ösvényre esik, ami az egyik szántóföldet elválaszt-ja a másiktól. Mi történik vele? Egyszerűen nincs ideje arra, hogy kifejthesse a hatását. Annak a magnak szüksége lenne bizonyos időre, hogy megindul-jon benne az élet. De hát nincs idő rá! Nincs idő!

Ez az egyik legnagyobb nyomorúsága a mai embernek. Annyit lót-fut, hogy nem tud naponta egy negyedórára igazi szántóföld lenni, és csendben várni, hogy a lelke nyitott barázdáiba mit akar belevetni Isten. Nincs idő arra, hogy az ember egy kis csendességben elgondolkozzék egy-egy igén, amit olvasott, vagy hallott. Egy kicsit megforgassa a szívében, egy kicsit belehallgasson, hogy mit is jelent ez most az ő számára éppen ezen a napon. Hogy egy kicsit emésztgesse, hogy átitassa vele a gondolatait.

Attól akarsz eredményt várni, hogy mosdás és reggelizés között még futtában megnézed az aznapi Lozung igét, vagy este álmosan az elalvás előtt még gyorsan elolvasol egy részt a Bibliából? Hiszen mire rákerülne a sor, hogy a gyakorlati életben érződjék a hatása, már azt sem tudod, mint olvastál. Nincs már sehol az az ige. Fogalmad sincs róla sokszor, hogy mi volt aznap Isten beszéde hozzád! Hogyan ereszthetne így gyökeret és teremthetne gyümölcsöt? Elkapkodták a madarak!

Azt mondja Jézus: az ördög kikapja az igét a szívükből. Az ördög! Ne gondolj itt valami különleges, ijesztő kinézésű ördögi jelenségre. Az az ördög lehet olyan pici is, mint a cipőfűződ, amit túl szorosra kötöttél meg reggel, és úgy fáj a lábad miatta, hogy teljesen elvonja a figyelmedet az igéről. Vagy egy bosszantó gondolat, hogy miért beszél ez a pap ilyen hangosan, vagy ilyen halkan? Vagy egy bogár, ami mászik a falon, miközben hangzik az igehirdetés. Vagy az a beszédtéma, amit majd egy félóra múlva kezd valaki veled a templomból kimenet. Igen, a templom ajtajában nagyon szeretnek leselkedni a madarak és kísérni az istentiszteletről hazafelé menőket. Az előbb még igét hallgató emberek között folyik a beszélgetés. Elkezdesz egy kis pletykát, amin meg lehet botránkozni. Elhangzik egy jó vicc, amin nevetni lehet, vagy ömlik valakiből a panasz, amin sajnálkozni lehet, és ha egy óra múlva megkérdeznék tőlünk, miről is szólt az igehirdetés, talán már nem is tudnánk elmondani.

De hát hogyan is tudnánk, hiszen útközben, míg hazáig értünk, elkapkodták a madarak az összes útszélre hullott magot. Így vész kárba, és marad eredménytelen a vetés. Ez az útszélre esett mag! Nem lesz belőle gyümölcs.

2. Másodszor azt mondja Jézus: ugyanez az eredmény, ha a köves helyre esik a mag. A kőlap tetején levő vékony humuszrétegben gyorsan kikel, de nem tudja mélyre ereszteni a gyökerét, és az első forróbb napütés kiszárítja. Ezek azok — magyarázza Jézus —, akik öröm-mel fogadják az igét, de nincsen gyökere bennük. Egy ideig hisznek, de amikor valamit vállalni is kell az igéért, akkor elszakadnak.

Ez az a bizonyos érzelmi keresztyén-ség, amelyik nagyon tud lelkesedni egy-egy igehirdetésért. Elmondja mindenfelé, milyen nagyszerű volt, milyen áldott volt. Mennyire szíven találta, mint-ha egyenesen neki beszélt volna a lelkész. Meghatódott áhítatában nagy fölbuzdulások, elhatározások, fogadalmak, szép tervek, sokat ígérő gondolatok szü-letnek benne. Csírázik az ige magva gyö-nyörűen. Csak azután jönnek a minden-napi élet kísértései. Amikor már való-ban szeretni kellene azt a hitvány valakit, aki olyan gorombán és igazságtalanul megbántott téged, vagy valóban béketűréssel kellene elhordozni azt a lehetetlen családi helyzetet, amibe kerültél, vagy amikor most már bele is kellene nyúlni a zsebbe és nem könyöradományt, hanem komoly áldozatot kellene hozni Isten ügyéért vagy másokért, és amikor adott helyzetben most már tényleg komolyan kellene venni azt, hogy “tagad-ja meg az ember magát”, tagadja meg magában azt a feltörni készülő haragos indulatot, amit jogosnak érez, amit valakinek a brutalitása kiváltana — tehát amikor éppen a gyümölcsre kerülne a sor —, akkor derül ki: az egész keresztyénséged felszínes. Csupán érzelmi hullámzás. Egyáltalán nem gyökerezett mélyen az a mag. Nem bírja el az ilyen apró kísértések, terhek hévségét sem. És ami csírázásnak indult, az elhervad, kilobban, mint a szalmaláng. Az ige csak addig jó számára, amíg simogatja, vigasztalja, igazat ad neki, vagy gyönyörködteti. Amint az elevenébe vág, úgy, hogy az fáj, akkor már nem kell! A lélek igazi mélységeibe ne hatoljon le!

Az ilyen igehallgató minden lelkesedő igehallgatása mellett is ugyanaz az ember marad, aki volt. Nem változik ben-ne semmi. Nem lesz a magból gyümölcs!

3. Jézus arra a bajra mutat rá, ha tövisek közé hullik a mag, és azok megfojtják azt, mielőtt gyümölcsöt teremhetne.

Tövisek, Jézus szerint, az élet gond-jai, a gazdagság csalárdsága vagy a felkínált gyönyörűségek. Ez az, amikor va-lakinek meg van osztva a szíve. Keresi ő az üdvösséget, de nem akarja elengedni a világi örömöket sem. Szereti ő a maga módján Jézust, de a sátánnal is játszogat. Vallja Jézus Úr voltát, de nem akar mindent az Ő szolgálatába állítani. Elismeri Isten mindenek felett való hatalmát, de nem tud és nem is akar mindent feláldozni érte. Megkötözöttségek vannak benne, nem tud szabadulni bizonyos dolgoktól, amiket Isten kárnak és bűnnek ítélt az életében. Sohasem döntött még élesen a vagy-vagy kérdésben. Megpróbál középúton maradni Jézus országa és az élet gondjai, gazdagsága, gyönyörűségei között.

Az ige magvaival együtt növekednek benne a tövisek, és miattuk nem tud kifejlődni, beérni a kalász. Nem csoda hát, ha gyümölcstelen marad.

Ezek után ne csodálkozzunk, ha ered-ménytelen marad olyan sok igehirdetés és Biblia-olvasás. Sőt, az a csoda, ha van egyáltalán olyan talaj, amelybe nem hiába hullanak a magvak. De hát csakugyan? Van ilyen talaj? Létezik olyan, hogy valaki a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartja és gyümölcsöt terem — ahogy itt Jézus fogalmaz?

Létezik! Kell lennie, hiszen Jézus mondja.

Most azt ne gondolja valaki, hogy itt különböző típusú emberekről van szó. Tehát, hogy az egyik embernek ilyen, a másiknak meg olyan a lelki beállítottsága vagy adottsága. Nem tehet róla, ilyennek született! Nem erről van szó! Itt nem különböző típusú emberekről beszél a mi Urunk, hanem sokkal inkább arról, hogy mindenki, egyénileg hordja magában ezt a négy fajta szántóföldet.

Vannak időszakok az életünkben, al-kalmak, helyzetek, amikor hol az egyikhez, hol a másikhoz hasonlítunk. De ez azt is jelenti, hogy letaposott, köves vagy gazos talajú lélekből is lehet a te szíved jó termőfölddé! A repkedő madarakat te magad is elhessegetheted, ha éber vagy és vigyázol.

Milyen jó lenne felújítani azt a régi református szokást, hogy vasárnap délben, otthon a családi körben újra előveszik azt az igét, amiről a templomban hallottak és elbeszélgetnek róla. De nem-csak a prédikáció elragadtatott vagy lekicsinylő bírálgatása hangzik el, hanem a hívő lélek Istent kereső alázatával arról számolnak be egymásnak az emberek, hogy nekik mit mondott Isten azon az igén keresztül. Hogy ők miben akarnak változni ezek után, és ebben segítenék egymást. Utána az imádságuk humuszával takarnák be az oda hullott igének a magvait.

Fogadjuk el alázattal, ha Isten a megkövesedett lelkünket néha fölszántja, és megpuhítja valamilyen szenvedésnek az ekéjével. Vagy belehasít valamilyen megpróbáltatással. Nem véletlenül teszi ezt, hanem szeretetéből. Hiszen a frissen szántott földben terem jobban a magvetés. És aztán a mindenféle tövisek benn maradt gyökerét is ki tudja irtani Jézus, ha egészen odáig engedi lejutni valaki az Ő vérének bűntisztító hatását.

Egyszóval: a hallott vagy olvasott igének te is engedelmeskedhetsz, hiszen semmi egyéb, csak az engedelmesség, az azonnali, a feltétlen engedelmesség a gyümölcstermés egyetlen titka. És Jézus itt erre mutat rá. Ő megígérte, hogy akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, azok gyümölcsöt teremnek! Minden lélek jó talajjá válhat tehát: a tied is, az enyém is, amely aztán megtermi a szeretet, az öröm, a békesség, a mértékletesség, és a róla való bizonyságtétel nagyszerű gyümölcseit.