MI KÖNNYEBB?
Alapige: Mt 9,1-8
Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába. És íme, vittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: “Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid.”
Ekkor néhány írástudó így szólt magában: “Ez Istent káromolja.”
Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: “Miért gondoltok gonoszt szívetekben? Ugyan mi könnyebb, ezt mondani: Megbocsáttattak a bűneid! — vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj!? Hogy pedig megtudjátok, hogy van hatalma az Emberfiának megbocsátani a bűnöket a földön: Kelj fel — így szólt ekkor a bénához —, vedd az ágyadat, és menj haza!” Az pedig felkelt, és hazament.
Amikor a sokaság ezt meglátta, félelem fogta el őket; és dicsőítették az Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.”
Imádkozzunk!
Istenünk, hálásan köszönünk minden percet, amit csendben tölthetünk a te színed előtt, s köszönjük, hogy most ott vagyunk. Tudjuk, Urunk, hogy te olvasol a szívünkben és előtted nyitott könyv az egész életünk. Köszönjük, hogy mégsem fordulsz el tőlünk utálattal, hanem nagy irgalmassággal közel hajoltál hozzánk. Köszönjük, hogy utánunk küldted a te egyszülött Fiadat, Jézust, hogy kiemeljen minket innen, ahol vagyunk, megtisztogasson, és egészen új emberekké formáljon.
Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy igéddel és Szentlelkeddel a mai napig végzed ezt az áldott újjáteremtő munkát. Köszönjük, hogy bizonyosak lehetünk abban, amiről most énekeltünk: nagy erőd van neked, és nagyon nagy a kegyelmed is. Nagyobb, mint amilyenek a bűneink. Megvalljuk bűnbánattal, hogy olyan sokszor múlandó dolgokon kapunk, és olyan sok kevéssé értékes, vagy egyenesen hitvány dolgot fontosabbnak tartunk, mint azokat az örökkévaló kincseket, amiket te kínálsz nekünk. Most mégis ezek után szeretnénk kinyújtani a kezünket.
Kérünk, szólíts meg a te igéddel. Az emberi beszéden keresztül hadd értsük meg a te hozzánk szóló isteni szavadat. Kérünk, hogy végezze is el bennünk a munkáját a te teremtő igéd. Segíts, hogy hittel fogadjuk azt, rá merjünk állni, ki merjük mindjárt próbálni, és bizonyítsd azt újra igaznak. Olyan nagy szükségünk van rád.
Adj nekünk szabadulást a felesleges terheinktől. Adj erőt azokhoz a terhekhez, amiket hordoznunk kell. Adj nekünk igazi önismeretet, és ugyanakkor téged is hadd ismerjünk meg jobban. Beszélj velünk most ebben a csendben, és add, hogy semmi ne legyen akadálya annak, hogy innen más emberekként menjünk el.
Ámen.
Igehirdetés
Ez a történet jól szemlélteti, hogy mi-re képes az ember magában, Isten nélkül, és mire képes Jézus. Vagyis: milyen tehetetlen az ember, és milyen hatalmas a mi Megváltónk, Jézus Krisztus.
Azzal mindenki jó, ha tisztában van, hogy meddig terjednek a képességei. Mert aki túlbecsüli magát, az sorozatosan csalódni fog és keserű kudarcok kísérik az életét. Aki meg lebecsüli magát, arra ez bénítólag hat, és sokszor azt sem fogja megtenni, amit megtehetne, vagy amit meg kellene tennie. Ezért fontos itt látnunk, mire képes hát az ember, és mire képes Jézus?
Mire volt képes ez a beteg, akiről itt olvastunk? Nagyon kevésre. Fizikailag teljesen tehetetlen volt. Mozdulni sem tudott. A barátai vitték ide-oda. Aki gon-dozott már olyan beteget — mondjuk agy-vérzés után lebénult beteget —, aki teljesen tehetetlenül fekszik, az tudja, milyen nehéz mozgatni az ilyen embert. Hiába kérem a legnagyobb jó szándékkal is, hogy kapaszkodjék a nyakamba, mert akkor könnyebben tudom emelni, nem tud kapaszkodni. Nincs erő sem a kezében, sem a lábában. Valóban, mint egy darab fa, úgy fekszik egy ilyen beteg embertársunk. Sokszor még beszélni sem tud, vagy alig érthetően mondja. És nem tud segíteni magán. Ostoba vagy gúnyolódó ember lenne az, aki biztatná: mégis csak tegyen meg valamit a maga érdekében.
De nem tudnak segíteni az ilyenen mások sem, annyira világos itt mindenkinek a tehetetlensége. Nemcsak ez a be-teg béna volt tehetetlen, a barátai is azok voltak. Nagyon szerették, ők vitték oda Jézushoz, és ez nem volt kevés, de tehetetlenül nézték a nyomorúságát, és akármennyire szánták vagy szerették is, az állapota maradt ugyanaz.
Tehetetlenek ezek az írástudók is, pedig milyen okos megjegyzéseket tesznek. Milyen fölényesen bírálják Jézust. Morgolódnak magukban — ezt olvastuk. De segíteni nem tudnak rajta.
És nem tud segíteni a sokaság sem. Akármilyen sokan is vannak, akármilyen érdeklődéssel nézik, hogy mi történt, ők is tehetetlenek. Valami olyan nagy baj történt itt egy emberrel, amin senki nem tud változtatni. Megfordíthatatlan ez a folyamat, s mindenki tehetetlenül nézi.
Tudjuk a Bibliából, hogy ugyanilyen nagy baj történt az egész emberiséggel, velünk is, mindnyájunkkal. Amikor Isten ellen fellázadtunk, megroppant az aka-ratunk és azóta egyszerűen nem tudjuk azt akarni, amit Isten. Addig még csak-csak eljutunk néha, hogy nem jó az, a-hogy van, változni kellene. Néha eljut egy-egy ember oda, hogy elege van önmagából is, és valóban őszintén szeretné másként folytatni az életét, de nincs ere-je ahhoz, hogy tartósan és alapjaiban meg-újítsa magát. Nem tudunk leszokni sokszor egyszerű dolgokról sem, komolyabb szenvedélyekről meg végképp nem.
Hogy mennyire tehetetlenek vagyunk a tudományunk meg technikánk minden vívmánya ellenére is, mutatja ez a rettenetes délvidéki háború. Miért kellett ezt elkezdeni? Miért nem tudtuk leállítani? Mi lesz most mindazzal a szörnyűséggel, amit ott okoztunk? Hogy lehet az, hogy a megindulásakor már sokan arra számítottak: micsoda bevételt jelent majd az újjáépítés? És kinek? És hogy közben hányan halnak meg, és milyen körülmények között szenvednek? Miért nem tudunk változtatni rajta? Tekintélyes világ-szervezetek, okos emberek, vallásos em-berek, egyházak miért nem tudtuk megállítani ezt?
És nem tudunk véget vetni a világon a szegénységnek, nem tudjuk megoldani a betegség problémáját, s teljesen tehetetlenül állunk a halál ténye előtt… Akár-hova néz az ember, tehetetlenek vagyunk.
S miért nem tudunk boldog házasságokat teremteni? Miért tesszük tönkre sokszor a tulajdon gyermekeinket is? — Ahogy olyan durván mondják: miért ter-melődnek újra a nyomorúságok és a nyo-morultak, mikor mindenki belátja, hogy ez rossz? S amikor a többség azt szeretné, hogy másként legyen, akkor miért nincs másként?
Isten nélkül az ember kénytelen újra és újra átélni a maga tehetetlenségét. És ha arra gondolunk, ki tudjuk-e engesztelni azt az Istent, akit folyamatosan haragítunk, sértünk, bántunk az istentelenségünkkel, akkor meg végképp be kell látnunk a tehetetlenségünket. Szakadatlanul a mérleg egyik serpenyőjébe rakjuk csak a bűneinket, az értetlenségünket, a lázadásunkat, és a másik serpenyő, amivel Istent kiengesztelnénk, üres marad. Ugyanolyan tehetetlenek vagyunk, mint amilyen tehetetlennek leírja a Szent-írás ezt a bénát.
És mire képes Jézus?
Azt olvassuk mindenekelőtt: “Amikor Jézus látta a hitüket…” Honnan látta? Onnan, hogy a szívükbe lát, a szívünkbe lát. Őelőtte nincs elrejtve semmi. Ő keresztül lát mindannyiunkon. Az-tán olvassuk: “Amikor pedig látta az ő gondolataikat…”, akik morgolódtak ellene, az írástudók. Honnan tudja, hogy mit gondolnak? Ezek meg voltak győződve, hogy csak ők tudják, hogy éppen mire gondolnak, s kiderül: Jézus is pon-tosan látja a gondolataikat. Keresztüllát az agyunkon. Előtte nincs titok. Előtte nyitott könyv minden ember élete, mivelhogy Ő Isten. Őbenne a mindenható Isten jött közel hozzánk.
Nos, éppen ez az, amit nem hittek ezek az írástudók, és amikor Jézus megszólal, hogy fiam, megbocsáttattak a te vétkeid, akkor felhorkannak.
Két kérdés vetődhet itt fel: 1. Miért nevezi bűnösnek azt a szerencsétlen embert? Milyen bűnöket követhet el valaki, mikor bénán fekszik az ágyon? 2. Honnan veszi a bátorságot, hogy Ő — azt, amit csak Isten tehet meg — ilyen köny-nyedén kimondja: megbocsáttattak a te bűneid?
Miért tekinti vajon bűnösnek ezt a szegény embert? Hát nem bűnös ez a béna? Biztos, hogy lopni nem tud. Ölni, paráználkodni ilyen állapotában szintén nem tud. Ha a beszélőképességét is elveszítette, vagy az megromlott, akkor káromkodni meg pletykálkodni sem tud. Akkor miért lenne bűnös? Azt láttuk, hogy Jézus a szívébe lát mindenkinek és a gondolatainkat is látja. Ó, de sokat vétkezünk mi gondolatban! Lehet, hogy nem meri végrehajtani valaki azt a gonoszt, ami megfogant a szívében, de az így is gonosz.
Egyszer a szomszédasszonyunk mutatta édesanyámnak, de mondta is valakiről: meg tudnám fojtani… Bennem maradt az az indulatos hang, s megijedtem és arra gondoltam: ez tényleg meg tudná fojtani, ha nem félne a következményektől, vagy ha az éppen itt lenne, vagy nem lenne az a másik erősebb. A szíve szerint meg tudná fojtani keserűségében vagy gyűlöletében. Jézus azt is látja, ami a szívünkben van: a kívánságot, az indítékot, az indulatot, a tervet, a szándékot, a gondolatot. Ő megítéli a gondolatokat — azt olvassuk.
A Hegyi beszédben Ő a Tízparancso-latot éppen úgy magyarázza, hogy nem kell feltétlenül cselekedetekben elkövetnie valakinek azt, ha a szívében és a gon-dolataiban elköveti. Nekünk nem a cse-lekedeteink okozzák, hogy Isten előtt bű-nösök vagyunk, hanem az, hogy olyan a szívünk, amelyikből olyan cselekedetek fakadnak vagy fakadnának, amilyenek. Az egész ember egyetlen bűnköteg az Isten szemével nézve.
Bűnös volt bizony ez a szegény beteg is. Nem feltétlenül az éppen elkövetett cselekedetei alapján, hanem az állapota alapján, amibe mindnyájan beleszületünk, amikor mint emberek a világra jövünk. Van tehát oka és alapja annak, hogy Jézus első mondata hozzá ez: “… megbocsáttattak a te bűneid.” Mert ez az állapot, amiben mi Isten nélkül va-gyunk, az Ő igazságos ítéletét vonja ma-ga után, és ettől akar minket Jézus meg-menteni.
Vajon meg tud-e menteni? Honnan veszi a bátorságot, hogy Ő megbocsátja a bűnt? Mit képzel magáról?! — ezt gon-dolták ezek az írástudók. Kinek gondol-ja Ő magát, hogy csak így, ilyen köny-nyedén megbocsátja a bűnöket, amiket csak Isten bocsáthat meg, hiszen végső soron minden bűn Isten ellen elkövetett vétek. Tehát hitelesen, érvényesen csak Ő adhat bocsánatot minden bűnünkre.
Nos, itt el kell döntenie mindenkinek, hogy kicsoda hát Jézus? Ha csak egy tanító, akkor valóban szörnyű istenkáromlást mondott ezzel: megbocsáttattak a te vétkeid. De ha esetleg több… Ő éppen ezt szeretné, hogy világosan lássák, ki Ő valójában és mire képes.
Ezért kérdezi tőlük: “Mi könnyebb, ezt mondani: “Megbocsáttattak bűneid! — vagy azt mondani: Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!” és ez a Mi könnyebb? kérdés mutatja az Ő isteni fenségét. Őnála nincs ilyen: valami köny-nyebb, valami nehezebb, valami meg már olyan nehéz, hogy lehetetlen. Ő nem is-meri ezt a különbségtételt, mert neki min-den lehetséges. Az is, ami az embereknél lehetetlen. Mert, hogy Ő isteni teljhatalommal munkálkodik itt közöttünk, és isteni szeretettel hajol le minden nyo-morulthoz, bűnöshöz és segítségre szorulóhoz.
És folytatja az írástudóknak adott vá-laszát: “Hogy pedig megtudjátok, hogy van hatalma az Emberfiának megbocsátani a bűnöket a földön, ezt mondta a bénának: Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!” Az pedig felkelt, és hazament. Vagyis: azt, hogy Jézus megbocsátotta ennek az embernek a bűneit, nem lehetett látni, nem lehetett ellenőrizni, ezért kételkedhettek benne az írás-tudók. De, hogy az Ő szavára talpra állt, és azt a hordágyat, amin őt vitték oda, ő vitte haza, ezt lehetett látni és ellenőrizni. Jézus ennek a betegnek a lábán bizonyítja be azt, amit előzőleg a szívében végrehajtott. Vagyis: megbocsátotta a bű-neit. A gyógyulása mutatja, hogy ugyanúgy bekövetkezett előtte az, amit nem lehetett látni, hogy bűnbocsánatot kapott. Márpedig bűnbocsánatot csak Isten adhat. Akkor Jézus kicsoda? Akkor Ő a mindenható Isten teljhatalmú képviselője. Akkor ő isteni hatalommal cselekedett. Akkor érvényes, hogy: megbocsát-tattak ennek az embernek a bűnei.
Úgy mondjuk ezt: messiási jel volt ez a gyógyítása, hogy ezen mérjék le: mit tud Jézus, mire képes. Ez szemléltesse a jelenlevőknek azt, hogy ami láthatatlanul bekövetkezik az Ő szavára, a bűnök bocsánata, az is ugyanilyen valóságos. Amilyen valóságosan talpra állt a béna, olyan valóságosan megbocsátotta neki Jé-zus a bűneit.
Akkor tehát Jézus ilyen valóságosan öröktől fogva mindörökké Isten, az Isten egyszülött Fia, az Isten teljhatalmú küldöttje. Őbenne hajolt közel hozzánk a Te-remtő, az örökkévaló, a mindenható Isten azért, hogy segítsen rajtunk. Rajtunk, akik teljesen tehetetlenül nézzük a bűnnek, a betegségnek, a gyűlöletnek, a ha-lálnak a pusztítását, akik pusztítjuk egy-mást és önmagunkat, és az Isten gyönyö-rű teremtett világát, és ezt nem tudjuk ab-bahagyni akkor sem, amikor az értelmünkkel már beláttuk milyen szörnyűséget cselekszünk.
Sokszor sokan tapasztaljuk a tehetet-lenséget. Vajon mennyire vesszük komo-lyan, hogy Jézus mire képes, és mennyire hisszük komolyan, hogy Ő valóban az, akinek itt is bizonyította magát?
Sokszor kell keserűen átélnem nekem is, hogy emberileg tehetetlen vagyok. Úgy össze tudják kuszálni emberek az életüket, olyan mélyre tudnak csúszni egy-egy lejtőn, annyira elveszítik már a reménységüket, az akaratukat is, hogy ember ott nem segíthet. Ott nem segít szöveg, ott nem változtatnak a tényeken közhelyek, frázisok, jó tanácsok. Ott szabadí-tásra lenne szükség. Valami csodára len-ne szükség. Arra meg mi képtelenek vagyunk.
Ha például valaki inni kezd. Pénz, egészség, házasság, család, gyermekek, a munkahely is sokszor, minden rámegy, és látja, hogy ez nem jó, mégsem tudja abbahagyni. Aztán jön a magyarázat: nem is vagyok alkoholista, s ezt kimondani is alig tudja, olyan részeg. Józan állapotában azt mondja: tudom, hol kell megállni az ivásban, és aznap este is részegre issza magát és a lábán sem tud megállni, úgy kell hazatámogatni a kocs-mából. Aztán jön a nagy elhatározás, mert már a mája is, a veséje is jelzi, mi-lyen szörnyű állapotban van. Elmegy az elvonóra. A család reménykedik. Aztán néhány hét múlva visszaesik. Nem mindig így történik, de többször vagyok ennek tanúja, és mindenki átéli a tehetetlenségét.
Tehetetlenek vagyunk, amikor a gyű-lölet befészkeli magát egy ember szívébe vagy egy családba, és nem lehet kioltani annak a gyűlöletnek a tüzét. Az a téma mindig, és megrontja a légkört, elrontja az örömét mindenkinek.
Vagy — ó, de sokakkal találkozom —, amikor a félelem befészkeli magát emberek szívébe. Félelem a vizsgától, egy betegségtől, elképzelt veszedelmektől. Vagy félelem egy nagyon is valóságos főnöktől. Ismertem egy kis iskolást, aki minden reggel sírva indult el otthonról, annyira félt az egyik tanárától. Nem nor-mális dolog ez! És hány gyerek fél azok-tól a szörnyektől, amiket lát a tv-ben, a mesékben, meg a számítógépes játékokban, hogy azok megjelennek éjszaka, és tehetetlen a szülő, a pedagógus, a pszichológus, a lelkész, és tehetetlen az a kicsi ember is. Nem tudja kiűzni a félelmet magából.
És sorolhatnánk még: szenvedélyek, kényszergondolatok, gyűlölet, félelmek kötöznek meg nagyon sokakat. Nincs segítség? Ha ilyen tehetetlenek vagyunk, nem tudunk egymáson és magunkon segíteni? Ebben az igében éppen ez az ö-römhír szólal meg: van! Van segítség, mert van segítő, csak oda kell menni hoz-zá. Vagy oda kell vinnünk hozzá azokat, akiken szeretnénk, ha Jézus segítene. Pontosan ugyanúgy, mint ennek a bénának a négy barátja: megfogták a hordágyát, és odavitték Jézushoz. Ez az, amit megtehetünk.
Olyan szépen szemlélhettem ezt egy kedves barátomon. Volt egy évfolyamtársam a Teológián. Öt évig egy padban ültünk. Aztán elkezdett valami miatt iszo-gatni, és a végén alkoholista lett. Tehetetlenek voltunk. Legfeljebb annyit tudtunk csinálni, hogy felmostuk a folyosót, ha szükség volt rá, meg csendesen imádkoztunk érte. Egyre mélyebbre süly-lyedt. Aztán az egyik bátor közülünk egy-szer megállt a háza előtt, összecsomagolta és elvitte egy csendeshétre. Beszél-tek erről már korábban is, mindig megígérte, de az utolsó nap mindig lemond-ta. Az ilyen emberek ezt így szokták. Az-tán egyszer úgy állt meg, hogy nem tűrt ellentmondást, elment vele erre a hétre. Nagyon rosszul érezte ott magát. A hét közepén azt mondta: szeretne hazamenni. Mondta ez a közös barátunk: rendben van, de a mai napot bírd ki, mert ma itt nekem feladatom van, nem mehetek el, holnap hazaviszlek. És azon a napon szíven találta őt Isten igéje. Azt mondta utólag: mintha pikkelyek hulltak volna le a szeméről. Egyszerre látta azokat a ro-mokat, amiket ő csinált alkoholistaként. Látta a feleségének meggyötört arcát, s mindazt, hogy ennek egyes-egyedül ő volt az oka. Ezt is, meg minden egyéb bűnét, amire Isten ott rávilágított, egy megrendítő imádságban megvallotta Istennek, s azzal fejezte be imádságát: Úr Jézus, ha így is kellek neked, én mostantól kezdve csak neked akarok élni. És megszabadult. Soha többé nem kívánta az alkoholt. Soha többé nem kellett harcolnia az alkoholszomj ellen. Valami olyan történt, amire nem képesek a rokonok, nem képesek a lelkészek, nem képesek az or-vosok … Szabadulás történt. Ezt csak Jé-zus tudja elvégezni. De Ő elvégzi.
S ez most történt néhány évvel ezelőtt, mert Jézus ma is él, és aki hozzá viszi a nyomorultakat vagy hozzá viszi a maga nyomorúságát, és látja és belátja végre a maga tehetetlenségét, de látja és komolyan veszi Jézus hatalmát is, annak az életében Ő megmutatja a szabadítását. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki minden betegségből feltétlenül meggyógyul. Akkor sem gyógyított meg Jézus minden beteget. Ez a gyógyulás is egy messiási jel volt.
Szükséges volt látniuk is valamit a-zoknak, akik ott kételkedtek abban, hogy Jézusnak van hatalma a bűnöket megbocsátani. De ha nem ad is gyógyulást, ad erőt a betegség elhordozásához. Valaki, aki úgy élte át a bűneiből és a békétlenségéből való szabadulást, hogy beteg ma-radt továbbra is, azt mondta: azóta, hogy Jézust ismerem, boldog beteg vagyok. Nem azt mondta, hogy mivel nem gyógyított meg, nincs Isten, meg nem szeret engem, meg nem igaz a bűnbocsánat sem. Azt ő is látta, mi is láttuk, hogy valóságosan kapott bűnbocsánatot és szabadulást sok mindenből. A betegsége azonban megmaradt, mint ahogy Pál apostolnál is meghagyta a betegséget Jézus, hiába könyörgött gyógyulásért. De felhasználta az életében, és még hatalmasabban használta így a maga gyenge fizikai állapotában őt. Ő tudja, mit hagy meg az életünkben és mit nem, tövisként — ahogy Pál apostol mondja. De bűnbocsánatot mindenkinek ad, aki azt kéri tőle. Szabadulást sok nyomorúságból mindenki kap, aki Őhozzá jön. Mert mindenki, akit az Atya küld, az énhozzám jön — mondja Jézus. És aki énhozzám jön, azt én semmiképp el nem küldöm.
Ha ennyire tehetetlenek vagyunk, ak-kor mi az hát végül is, amit megtehetünk? Ez: Őhozzá menni. Pontosan az, ami itt a felolvasott bibliai részben történt, meg amit az én barátommal csinált a közös barátunk. Odavinni Jézushoz azt, akinek a nyomorúságát tehetetlenül nézzük. Odamenni Jézushoz a magunk nyomorúságával, és rábízni, mit fog csinálni. Mit ért Ő szabadításon. Milyen ajándékot kínál annak, aki Őhozzá megy. Mert az Ő számára nincs lehetetlen. És ha Ő azzal kezdi: megbocsáttattak a te bű-neid, akkor ne háborodjunk fel, és ne mondjuk azt: Uram, itt nem bűnökről van szó, hanem valami másról, ott adjál segítséget. Ezzel kezdődhet az, hogy Ő többet ad, mint amit mi kérni akartunk. Mert az bizonyos, hogy erre mindany-nyiunknak szükségünk van.
Ha valakiben kérdés az, hogy milyen alapon, milyen jogon jelentheti Ő ki, hogy megbocsáttattak a bűneid, hogy ki van fizetve a tartozásod, akkor gondoljuk meg, hogy ezt azért jelentheti ki, mert Ő fizette ki mindannyiunk bűnadósságát az élő Istennek. Nem arannyal vagy ezüsttel, hanem az Ő bűn nélküli életével. Így olvassuk Péter levelében: “Mint hibátlan és szeplőtelen bárány ön-magát áldozta oda.” Az Ő vérével fizet-te ki mindannyiunk adósságát. Ő tudja legjobban, mennyivel tartoztunk Istennek, és Ő tehet bizonyosakká arról, hogy most már nem tartozunk semmivel.
Aki ezt komolyan veszi és megköszöni neki, azt nevezi a Biblia hívőnek. Az hisz. Mert hinni azt jelenti, hogy amit Ő kínál, azt megragadom, elfogadom, örü-lök neki és élek belőle.
Ennek a betegnek először a bűnbocsánatot kínálta, és az megragadta, elfogadta, örült neki. Utána kapott még mást is. És mi is kapunk utána még sok mindent. Nem biztos, hogy azt, amire éppen vágyunk, de akkor már azt is meg fogjuk érteni, hogy mit akar Ő adni és mit nem. És mit miért, és mit miért nem, mert akkor már képes az ember az Ő szemével látni önmagát is, meg a valóságot. Ahogy Jézus mondta Péternek: ké-pes az ember Isten szerint gondolkozni.
Erre a felszabadult életre akar Ő elsegíteni mindnyájunkat. Jó lenne, ha itt, ebben a csendben elkezdenénk, hogy odavisszük hozzá a nyomorúságunkat, és engedjük, hogy azzal ajándékozzon meg, amivel Ő akar.
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, magasztalunk azért, mert te ma is élsz. A te hatalmad nem kisebb, mint akkor volt, és irántunk való szereteted végére mehetetlen. Áldunk azért, mert nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Köszönjük, hogy te ezt tetted.
Köszönjük, hogy egyedül a te életed volt elegendő elégtétel a bűneinkért. Köszönjük, Atyánk, hogy Jézusra nézel és a mi bűneinket törlöd el. Őreá tekintesz, és minket ajándékozol meg.
Ezzel a bizalommal jövünk most hozzád. Megvalljuk: sokszor volt már a szívünkben keserűség is, szemrehányás, számonkérés, lázadás veled szemben. Hogy mit miért engedsz meg. Miért büntetsz, miért fosztasz meg valamitől minket. Segíts, hogy ehelyett igazi bizalom legyen a szívünkben. Hadd tudjuk elmondani teljes meggyőződéssel: “Bölcs a te végezésed, ha áld, ha sújt karod.” És a te kezedből mindent készek vagyunk elfogadni. Tedd a próbákat is áldássá az életünkben, és ajándékozz meg minket sok olyan áldással, mennyei örökkévaló értékkel, amit csak tőled kaphatunk. Hadd legyen a szívünk elégedett és hálás, és hadd legyünk gazdagok mindig arra, hogy másokkal megosszuk, amit tőled kaptunk.
Ezt a bizalmat erősítsd és tápláld bennünk. Segíts most ebben a csendben is imádkozni hozzád, és ezt tedd állandóvá, hogy tudjunk mindig odaállni eléd, szüntelen ott állni előtted, és ezzel a hittel tudjunk odavinni másokat is hozzád.
Engedd hinnünk és látnunk is, milyen nagy a te hatalmad és szereteted, mire vagy te képes!
Ámen.