TELJES BÁTORSÁGGAL

 

 

Lekció: ApCsel 4,23-33

Alapige: Ef 6,18-20

“Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindig a Lélek által. Legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért. Énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.”

 


 

Imádkozzunk!

Istenünk, valljuk mi is az igével, hogy te teremtetted az eget és a földet, és mindent, ami azokban van. Valljuk, hogy te alkottál minket is, és hisszük, hogy te tudsz egészen újjáteremteni.

Bocsásd meg mindazt, amivel az elmúlt héten megbántottunk téged. Urunk, olyan sokszor tudva is bűnben élünk. Olyan sok szépet tudunk már mondani rólad és neked, és közben mégis megtűrünk sokféle tisztátalanságot és engedetlenséget az életünkben. Kérünk, hogy itt a megterített asztal körül leplezd le most ezeket. Segíts, hogy utáljuk mi is azt, ami neked utálatos, és vágyakozzunk, törekedjünk mindarra, amit te kínálsz nekünk.

Köszönjük, hogy igéddel minden jót el tudsz végezni az életünkben. Szólj hozzánk most úgy, hogy legyen az vigasztalás, bíztatás, bátorítás, feddés vagy feloldozás, mind-annyiunknak az, amire a leginkább szükségünk van. Teremts bennünk igazi nagy csendet. Segíts, hogy mindannyian tudatosan is eléd álljunk, és tőled fogadjuk azt az igét, ami hangzik, és így engedelmeskedjünk neki, és ilyen ereje legyen a te igédnek az életünkben. Munkálkodjék bennünk, akik hiszünk.

Segíts, hogy párosítsuk hittel azt, hogy hallgatjuk az igédet, és így annak ne csak hallgatói, hanem megtartói legyünk. Formálj, tisztíts minket, hadd ábrázolódjanak ki rajtunk valóban Jézus Krisztus vonásai.

Hallgass meg minket feljebb, mint ahogy azt hinni és elgondolni tudjuk.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Folytassuk azt a sorozatot, amit két hete abbahagytunk, és ami arról szól, hogyan válhat minden hívő ember hitvalló keresztyénné, vagyis Jézus Krisztus olyan tanítványává, aki másokat is hozzá tud vezetni. Legutóbb azt hallottuk az igéből, hogy fel kell öltöznünk egy bizonyos sarut, ami a békesség evangéliuma hirdetésének a kész-sége. Ezt a készséget akarja belénk táplálni Isten, és ezt kéri számon a benne hívőkön.

Ma egyetlen szót szeretnék a testvérek szívébe vésni. Egy nagyon fontos újszövetségi kifejezést, ami arra utal, hogy enélkül lehetetlen bizonyságtevő tanítvánnyá válni. Szeretném elmondani először ennek a gaz-dag biblia szónak a jelentéstartalmát, utána néhány bibliai példán szemléltetni, mit is jelent ez, majd néhány mai példán szemlél-tetni, miért van erre múlhatatlanul szükségünk.

1. Ez a szó görögül úgy hangzik: par-részia, és a Biblia legtöbbször így fordítja: bátran, illetve nyíltan hirdetni az evangéliumot. Gazdag, sokszínű jelentése van ennek a szónak.

Azt jelenti: egyenes, nyílt beszéd. Jelenti, hogy a beszélő semmit nem akar eltitkolni a hallgatók előtt. Mindent a valóságnak megfelelően tár eléjük. Éppen ezért benne van az is, hogy őszinte, becsületes beszéd. Az igazságot mondja, és csak azt. Ugyanakkor azt is jelenti: világosan, egyér-telműen, érthetően fogalmaz, aki így beszél. Nem ködösít, mint ahogy ma sokan teszik, és az utóbbi évtizedekben begyakorolták, hogy a beszéd arra való, hogy lehetőleg elrejtsük azt, aminek ki lehetne derülnie.

A parrészia azt jelenti: azt mondom, ami a valóság, és a maga teljes valójában tárom azt a hallgatók elé. Benne van ebben az is, hogy aki mondja, meg van győződve arról, hogy az igaz, és éppen ezért minden körülmények között vállalja, ha kell, a következményeit is, netalán még a miatta való bántalmaztatást is.

Meg van győződve arról is, hogy akik hallgatják, azoknak múlhatatlanul szükségük van erre. Olyan fontos információ, ami életfontosságú a számukra. Éppen ezért benne van a parrésziában a hallgató iránti szeretet, az érte érzett felelősség is.

Meg kell tanulnunk így beszélnünk egy istentelen világban az élő Istenről. Az Ő nagy tetteiről, szeretetéről és igazságáról együtt. Meg kell tanulnunk Jézus Krisztust is így bemutatni azoknak, akik még nem ismerik őt. Ezzel a bátorsággal, ezzel az irántuk való gyöngéd szeretettel, azzal, hogy vállaljuk azt, amit mondunk, mert szentül meg vagyunk győződve arról, hogy az igaz, és ha azért valami gúny, hátratétel, bántalmazás jár, azt is szívesen vállaljuk, mert olyan fontos, hogy ez hangozzék.

2. Szeretném néhány bibliai példán szem-léltetni, hogy valóban ezt jelenti ez a szó: bátran és nyíltan hirdetni az evangéliumot.

Jézust egyebek közt azzal is vádolni akarták, hogy titokban tanított titkos tanokat. Ez súlyos bűn volt abban az időben. Amikor a Nagytanács előtt Kajafás vallatja Őt, akkor nem véletlenül válaszol az ő kérdéseire Jézus így: “Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, titokban nem beszéltem semmit. Miért kérdezel engem? Kér-dezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mond-tam.” (Jn 18,20-21)

Mindent nyilvánosan és nyíltan mondott. Semmi rejtegetni, titkolni valója nincs, nem is szükséges, hogy őt faggassák, kérdezzenek meg bárkit, aki ott volt és hallotta, azok majd elmondják, mit mondott.

Egy másik példa: Amikor Jézus tanítványait üldözni kezdték pünkösd után, az első két tanítványt megverték, börtönnel fenyegették, és megfenyegették mindnyájukat, ha a Megváltóról beszélnek, annak sú-lyos következményei lesznek, akkor az első keresztyén gyülekezet, a jeruzsálemi ősgyülekezet, elkezdett imádkozni. Olvastuk az imádságukat az imént. (ApCsel 4,29)

Miért imádkoznak? Nem azért, hogy Isten pusztítsa el ellenségeiket, még csak nem is azért, hogy védelmezze meg őket az ő gonoszságuk ellen, hanem azért, hogy adjon nekik bátorságot. Így olvastuk itt: “Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegeté-seikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet…”Isten meghallgatta ezt az imádságot, mert a folytatásban ezt olvassuk: “… megteltek Szentlé-lekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.”

Nem azért könyörögnek, hogy azok ne árthassanak nekik, hanem azért, hogy ők használhassanak azoknak, mert még az ellenségeiken is csak az segít, ha meghallják és befogadják a Krisztusról szóló jó hírt, az evangéliumot. Ezért a fenyegetéseiktől meg-rémülve nehogy megnémuljanak, nehogy elhallgasson a tanítványok ajkán az evangélium. Nehogy megijedjenek bármitől is, mert mindenkinek, a fenyegető ellenségeiknek is arra van a legnagyobb szükségük, hogy az evangélium eljusson a szívükhöz. “Adjad a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal, nyíltsággal szólják az evangéliumot.” És kapták a Szentlelket, és nagy bátorsággal hirdették az evangéliumot.

Ugyanezt kéri Pál apostol is a gyülekezettől. Az Efézusi levélből olvastuk ezt a néhány mondatát az apostolnak. Ő ekkor börtönben volt. Nehéz helyzete volt fizikailag is, lelkileg is. Tudta, hogy a gyülekezetek imádkoznak érte, és ebben a körlevélben arra kéri őket, miért imádkozzanak. És mit kér tőlük?

“…imádkozzatok énértem is, hogy adas-sék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evan-gélium titkát, amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.”

Három egybecsengő kérés a gyülekezethez: imádkozzatok azért, hogy legyen mondanivalóm, adassék szó, amikor megnyitom a számat. Ne a magamét mondjam, ne magamat prédikáljam. Előttem is titok az evangélium titka. Nem tudom, hogy adott helyzetben melyik részét kell elmondani, és hogyan kell megfogalmazni. De Isten Szentlelke ezt megvalósíthatja. Kérjétek. Én kinyitom a számat, Ő adja meg a mondanivalót, és készítsen utat is a mondanivalónak.

És kérjétek azt: bátorsággal ismertessem meg. És még egyszer azt mondja: kérjétek, hogy bátran tudjam azt hirdetni, úgy, ahogyan kell.

Talán az is kitűnik ebből, hogy ismerte az apostol azt a veszedelmet, hogy adott helyzetben szégyelljük Krisztust és az ő evangéliumát. Ő ezt semmiképpen nem akarta, hanem bátran akarta azt hirdetni. Ahhoz, hogy az ember abban a környezetben, amiben él, hirdesse az evangéliumot, csakugyan bátorság kell.

3. Ennél a résznél időzzünk egy kicsit tovább. Miért van múlhatatlanul szükség erre a parrésziára? Arra, hogy bátran és nyíltan vállalja minden Krisztus-tanítvány az evangéliumot, úgy tudjon arról beszélni, és tudjon aszerint élni is.

Azért van szükség erre a bátorságra, mert az Istenről szóló jó hír idegen ebben a világban. Az Istentől elszakadt ember mesz-sze sodródott az Isten szerinti gondolkozás-tól. És még a legnemesebbek sem képesek felfogni és elfogadni az Isten gondolatait.

Amikor Jézus először mondta el tanítványainak az evangélium summáját, az Ő bekövetkező kereszthalálának az okát, a célját és szükségességét, a hozzá egyik legközelebb álló tanítvány, Péter, csattant fel és tiltakozott ellene. “Mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg veled!” És Jézus a kedves tanítványt keményen kénytelen rend-re utasítani. Azt mondja: “Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az embe-rek szerint.” (Mt 16,21-23)

Ezért van szükségünk bátorságra az e-vangélium hirdetésénél. Még a legjobbak sem Isten szerint gondolkoznak, mert nem képesek rá a Szentlélek nélkül, hanem emberek szerint.

Pétert igazán meg is dicsérhetnénk itt: milyen arany szíve van. Hogy aggódik a Mesterért. Hogy szereti! Azonnal azt mond-ja: nem eshetik ez meg veled. Vegyünk példát tőle. És Jézus azt mondja: ördögi gondolat, amit mondsz. A keresztet akarod kihagyni a történelemből. Márpedig a Krisz-tus véres keresztje nélkül nincs megoldása a bűnnek, és nincs szabadulás egyetlen em-ber sem. Persze, hogy ez fájdalmas, de ennek így kell lennie. Ez az Isten gondolata. Péter, te sajnos most nem az Isten szerint gondolkozol, hanem a magad feje és szíve szerint, ember szerint.

És mindenki így gondolkozik. Még a Jézushoz közelállók is addig, amíg a Szent-lélek egészen átállítja a gondolkozásunkat. Ezért idegen ebben a világban az Isten szerinti evangélium. És mivel idegen, ellenállással fogadja az ember, mint itt Péter: mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg veled! Még fel sem fogta, még végig sem gondolja. Nem kérdezi Jézust: Uram, hogyan kell ezt érteni, mert a szívem aggódik, de kész vagyok elfogadni, csak magya-rázd meg. Nem. Ő azonnal tiltakozik. Ez a tiltakozás fogadja sokszor a mi bizonyságtételünket.

Ez az, ami miatt szükségünk van arra, hogy bátran és nyíltan szóljuk. Értsük meg ezt a tiltakozást, hiszen nem is tehet mást az Isten nélkül felnőtt ember, csak tiltakozik. De a bizonyságtevőnek tudnia kell, hogy akkor is csak ez az ige segíthet rajta. Idő kell, amíg eljut az értelméhez, megvilágosítja azt, onnan leszivárog a szívébe, áthatja az egész jellemét, belső világát. De mondani kell akkor is, amikor még tiltakozik. Érthetően, egyértelműen, világosan kell mondani, és azzal a reménységgel, hogy ez őt megmentheti. Nem kell visszariadni attól, hogy az első válasz gúny vagy megvetés, vagy akár még bántalmazás is.

Tudnunk kell, hogy az emberek bármit könnyebben elhisznek, mint az Isten igaz-ságáról szóló jó hírt, az evangéliumot. Kü-lönösen, ha ebbe a bármibe belekeveredik valami kis hízelgés. A felvilágosodás trón-fosztotta Istent, és helyére az emberi értelmet, az észt ültette. Ez mindenkinek tetszik. Az én nagy eszem, az az isten. A humanista pszichológia igyekszik azt a hazugságot elhitetni velünk, hogy az ember alapjában véve jó. Vannak hibái, bizonyos dolgok deformálódtak, de ezeket lehet korrigálni, ha megtanítják erre az embert, önerőből is.

Bizonyos rajongók, magukat keresztyén-nek tartó mozgalmak hamis reklámhirdetéseket mondanak, könnyelmű ígéreteket tesz-nek bizonyos siker-keresztyénségről. Ha hi-szel, akkor egészséges leszel, gazdag leszel, sikeres ember leszel. A keleti vallások hamis misztikája bizonyos módszerekkel meg akarja tanítani az embert az önmeg-váltás módjára. És sokan részt vesznek i-lyen tanfolyamokon, és nagy pénzeket fizet-nek érte. Amikor ilyen nagy a kínálat, akkor idegenül hangzik az, ha a Szentírás alap-ján valaki azzal kezdi, hogy az Isten nélküli állapot alapjaiban, radikálisan rontott meg bennünket, képtelenek vagyunk a jóra.

Folytatódik azzal, hogy Isten egészen újjá tud teremteni minket, de ez: teremtés. Nem módszer kérdése, hogy tréningezel és egyszer csak megváltod magad. Megtörtént a megváltás! Egyedül a Krisztus áldozatáért lehetséges ez, de azért lehetséges. Ezt pedig egyedül a hitével ragadhatja meg az ember. Amikor megszólal: egyedül Krisztusért, egyedül Isten kegyelméből, egyedül a hitünk kezével foghatjuk meg, és minderről hitelesen egyedül a Szentírás informál minket, akkor az ellenállásba ütközik, mert idegen mindattól, ami egyébként reggeltől estig hangzik, mert nem hízeleg nekünk, mert a teljes valóságot mondja el Isten, és attól visszariad, megijed az ember.

Ezért nem értik a kedves szülők, ha nagy tisztelettel figyelmeztetjük őket arra, hogy a jóga, a karate, meg a testvérei, amely tanfolyamokra gyermekeiket drága pénzért járatják, nemcsak önvédelmi sportok, hanem egy vallásnak a szerves részei. S ezek a vallások az élő Isten helyett sötét szellemi erőket tisztelnek istenként. Ez nem múlik el következmények nélkül a gyermek lelki életére. Ez túlzás, ez idegen attól, amit nekik mondtak. Csak amikor több éve jár már a gyermek, és egyszer csak előrukkol az edző a valósággal, (mert kezdetben nem, ezekből a módszerekből hiányzik a parrészia: nyíltan, semmit sem titkolva előre nem mondja el), hogy a terem szelleme előtt hajolunk meg, akkor már benn van a csőben, és nem mindig lehet visszafordulni. Csak Jézus Krisztus tudja megszabadítani a következményektől.

Tiltakoznak a kedves testvérek, amikor azt kérjük: ne beszélgessenek az elhunyt szeretteikkel, mert ez a spiritizmusnak e-gyik formája, és azok a kellemetlen tünetek, amik miatt panaszkodnak, közvetlen következményei ennek. Ez is egészen idegen a megszokottól, és attól, amit propagálnak, meg a mi Isten nélküli gondolkozásunktól, és nehéz elhinni.

Amikor valakinek azt kell mondani, hogy rendkívüli parapszichikus képességei nem Istentől valók, és kérje Istent, hogy sza-baduljon meg tőlük, akkor egyenesen megsértődik. A legtöbben tiltakoznak, amikor arról van szó, hogy a Biblia mit nevez bűn-nek, és mit nem tart annak, és hogy mi abból a kiút, mi arra megoldás.

Bizony bátorság kell ahhoz, hogy egy ilyen miliőben merje vállalni valaki az e-vangéliumot és hirdesse is azt. Ugyanígy bátorság kell ahhoz, hogy valaki vallja és hirdesse, mit tanít a Szentírás a teremtő Istenről, mit tanít Jézus Krisztus személyéről, halálának jelentőségéről és feltámadásának a tényéről. Mit tanít az ítéletről, üdvösségről és kárhozatról.

Ez így volt már az első időkben is. Az I. század első felében már így tiltakoztak az evangélium ellen, és a mai napig ez sem-mit nem változott. A világ Isten nélkül gon-dolkozik és idegen benne az evangélium.

Amikor Pál apostol Athénben, a görög bölcselet fellegvárában, prédikált, egy ide-ig nagy érdeklődéssel hallgatták. Amikor azonban Krisztus feltámadásáról és ennek kapcsán a halottak feltámadásáról kezdett szólni, akkor hamar elhallgattatták. “Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egye-sek gúnyolódtak, mások pedig ezt mondták: ”Majd meghallgatunk erről máskor is.” (ApCsel 17,32) Aztán nem igen kérték később, hogy beszéljen róla.

Amikor Félix helytartónak beszélhetett, aki a zsidó felesége révén hallott Istenről, és volt némi érdeklődés benne az Isten dolgai iránt, s Pál megbilincselve is hirdette neki boldogan az evangéliumot, ő is nagy érdeklődéssel hallgatta, egészen addig: “De amikor az igazságról és önmegtartóztatásról, meg a jövendő ítéletről kezdett beszélni, Félix megrémült, és így szólt: “Most menj el, de ha alkalmat találok, majd is-mét hívatlak.” — Nem hívatta soha többet. (ApCsel 24,25)

Amíg valami hízelgő hangzik, vagy a teljes evangéliumnak az a része, ami nekünk nagyon kedves: testvér, szeret az Isten! — azt még meghallgatják, de amikor ítéletről, igazságról, a jövendő életről, feltámadásról van szó, akkor most eredj el, aztán majd, ha később lesz kedvem, meghallgatlak. Mindig idegen volt az evangélium a világban.

Egy nyugati teológiai folyóiratban egy egyházi ember így vélekedett: a keresztyénség egészen kulturált eszmerendszer lenne a Krisztus személyének túlhangsúlyozása és a véres kereszt otrombasága nélkül. Egyébként egészen kulturált és szép eszmerendszer lenne, csak a szívét kell kivágni, akkor még eladható, elfogadható. Csak a Krisztus véres keresztje ne legyen ott — lásd Péter tiltakozását: ez nem eshet meg veled. Egyébként szépek a tanításaid, szimpatikus vagy önmagadban, de hogy neked meg kell halnod azért, mert mi ilyen mocskos, elvetemült, istentelen néppé lettünk, erről nem akarunk hallani. És hogy nincs más módja a szabadulásnak, csak hogy az egyetlen, aki bűntelen volt ezen világon, iszonyatos kínok között feláldozza magát, ez a véres kereszt otrombasága. Enélkül elfogadható lenne az egész.

Az I. században élt egy kulturált ember, aki le merte írni ezt a mondatot: “Nem akarok másról tudni, csak a Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről.” (1Kor 2,2). Ő ezt azért írta le, mert sok mindent megpróbált mi lenne az élete megoldása, és ez az egy vált be. Ez valóban megfordította az életét, és új emberré tette őt. Pál apostol ezért nem szégyellte, hogy nem akar másról tudni, csak a Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről.

Józanul számolt azzal, hogy mennyire idegen miliőben hangzik az evangélium. Nem olyan régen olvastuk a Bibliában: “A zsidók jelet kívánnak, a görögök bölcsességet keresnek, mi pedig a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de az elhívottaknak, mind zsidóknak, mind gö-rögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége.” (1Kor 1,22-24)

Ma is van, aki jelet kíván: majd ha tudtok gyógyítani, akkor elhisszük az evan-géliumot, amit mondtok. Van, aki bölcsességet keres: nem elég intellektuális a Krisz-tus keresztjéről szóló evangélium. De hasz-nálni csak annak használ, aki meghajol e-lőtte, és azt mondja: Uram, ha valóban rajtam segítettél így, köszönöm, és kérlek, vidd véghez szabadító munkádat bennem.

Ma mi ugyanolyan istentelen világban élünk, mint amilyen az első időkben volt, az első keresztyének idejében. De tudnunk kell, hogy ma is csak ez az evangélium segít mindenkin, aki azt hittel befogadja.

Isten kegyelméből itt ülnek közöttünk azok a modern emberek, akik elmondhatják: sok mindennel megpróbálkoztak, de a nyomorúságukból, kétségbeesésükből, szen-vedélyük rabságából, félelmeikből az men-tette ki őket végérvényesen, hogy az evangéliumot, ahogy az Jézus Krisztusról szól, komolyan vették és magukra nézve érvényesnek tekintették.

Nekünk bátorsággal kell hirdetnünk ezt az evangéliumot. Csak az tudja ezt bátorsággal hirdetni, aki hiszi, hogy az valóban igaz. Aki bízik abban az Istenben, aki küld minket ebbe a szolgálatba, és bízik az evan-gélium igaz voltában, és aki szereti azokat, akiknek mondja, akik között él, akik nem értik, meg nem akarják érteni. Akik sokszor szőrszálhasogató módon kellemetlenkednek vagy gúnyolódnak, vagy sokakat még bántalmaznak is, vagy egyszerűen ami ma a legjellemzőbb: már nem is érdekli őket. Teljes közönyről pattan vissza a bizonyságtétel. Akkor is mondanunk kell bátran, nyíltan, érthetően, világosan és minden körülmények között. És miközben mond-juk, ügyelni kell arra, hogy mi feltétlenül aszerint is éljünk. Miközben a szánk mond-ja, az egész életünk szemléltesse azt, amit mások elé tartunk.

Pál apostol ír erről és bátorítja a gyülekezet tagjait erre, hogy el ne feledkezzenek arról, “hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, és életnek beszédét tartsátok eléjük.” (Fil 2,15-16)

A szavakba öntött beszédet is, mert a hit hallásból van, az Isten igéjének hallásából, de ezt szemléltesse az életnek beszéde. Pusztán az, akik vagyunk, ahogyan reagálunk valamire, ahogyan beszélünk másokról, ahogyan a munkánkat végezzük, amilyen szakismereteink vannak, ahogyan emberekhez viszonyulunk, mert ez felerősíti a bizonyságtételt. A kettő együtt hat.

Ehhez is nagy bátorságra van szükség, hogy merjen valaki úgy élni, ahogy az az evangéliumból következik. Látom azokon a fiatalokon, akik veszik a bátorságot, és mer-nek a szerelemről úgy gondolkozni, ahogy Isten igéjéből következik, bizony ehhez bátorság kell. Bátorság kell ahhoz, hogy valaki azt tekintse házasságnak, és úgy élje a házasságát, ahogyan arról Isten igéje tanít. A gyermekvállaláshoz és a gyermekneveléshez — hogy egyáltalán legyen ilyen a családban — bizony bátorság kell. Hogy a pénzünket úgy osszuk be, ahogy az Istennek kedves legyen. Olyan értékeket és o-lyan eszményeket ragyogtassunk fel a ránk bízottak előtt, amik Isten igéjéből következnek. Mindez önmagában bizonyságtétel. És ha még hangzik mellette bátorsággal a szóval elmondott bizonyságtétel is, akkor kerek a hívő ember hitvalló élete.

Elmondta valaki, hogy egyszer ebédszünetben egy szerelőcsarnokban egy kis csoport összejött, és beszélgettek. Férfiak voltak és a nőkről beszélgettek. Aztán a feleségekre terelődött a szó. Elhangzott a nagy bölcsesség: az asszony verve jó, meg csak arra való. Volt ott egy hívő férfi, aki egy ideig szenvedett emiatt, aztán megszólalt: én még most is szerelmes vagyok a feleségembe. Nem szeretnék rajta kívül senki mással lefeküdni. Miért? Hány éve vagytok együtt? Már majdnem harminc. És akkor szó szót követett, és elcsendesedett az idétlen stílus. Szinte észre sem vette ez a keresztyén testvérünk, hogy átvette a szót, pedig nem akarta, és hallgatták őt. Néhány hét múlva egy este bekopogott hozzá az egyik munkatársa a feleségével. Van-e egy kis időtök, mert szóval… hát… most már elegünk van abból, hogy mindig veszekszünk. Egymás után jődögélni kezdtek a munkatársak, s kialakult afféle házassággondozó szolgálat az otthonukban. Először megrettentek: nem értünk mi ehhez, aztán Isten előtti világosságban meglátták, hogy ez az ő bizonyságtételének a következménye. A szíve mélyén sok ember ilyen tiszta és tartalmas házasságra vágyna, csak nem is igen látott rá példát, meg nem is bízik benne, hogy lehet, de megpróbálják, hátha lehet… Azok közül a házaspárok közül egy már ott ül velük együtt minden vasárnap a templomban. Az a házaspár mondta el ezt a történetet, akiket ők vezettek Jézushoz.

Ez így kezdődött: merte vállalni ott, a-hol feltehetően egyedül volt a maga meggyő-ződésével, s ahol ennek az ellenkezője hang-zott. Ezért kellett hozzá bátorság. Merte vállalni, hogy parrésziával elmondja, hogyan gondolkozik a házasságról, mert Isten igéjéből ezt tanulta. Van olyan, hogy kigúnyolják, kinevetik. Van olyan, hogy elkezdenek hozzá jönni: segíts rajtunk, ha rajtad már segített Isten. Valahogy így kellene nekünk is bátorsággal bizonyságot tenni.

A megterített úrasztalát üljük körül, jó lenne, ha hálát tudnánk adni ma azokért, akiken keresztül eljutott hozzánk az evangélium. Jó lenne, ha őszinte bűnbánattal el tudnánk mondani Istennek, néven nevezve azokat a bűneinket, amikor szégyelltük Jézust és az Ő evangéliumát, amikor beszélhettünk volna, mert talán még kérdeztek is, de hallgattunk, vagy amikor másról beszéltünk, hogy ne kelljen megvallani a hitünket, amikor nem szerettük igazán azokat, akiknek mondhattuk volna, amikor a velük szembeni harag vagy bosszúvágy némított el minket, vagy egyszerűen csak a gyávaság, amikor csak egy részét mondtuk el, mert úgy voltunk: amiatt még nagyon nem vetnek meg, de nem a teljes evangéliumot hirdettük, vagy amikor mondjuk u-gyan, csak éppen az életünk meg a szavaink között nagy szakadék van és életnek beszédét nem tudjuk odatartani mások elé.

Nagy kegyelme Istennek, hogy ma ezen a téren mindnyájan újat kezdhetünk, vagy el-kezdhetjük ezt a bizonyságtevő szolgálatot. Az tud tanúskodni, bizonyságot tenni a sza-badulásról, aki maga már megszabadult Jézus Krisztus kegyelme által. Az első gyüle-kezet is könyörgött. Pál is arra bíztatja az e-fézusiakat, hogy könyörögjetek. Úgy látszik, hogy könyörgéssel elkérhetjük Istentől azt, hogy teljes bátorsággal tudjuk mondani a teljes evangéliumot mások megmenekülésére.

 


 

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk, mert nem hallgattál el előttünk semmit, ami szükséges az üdvösségünkhöz. Köszönjük, hogy hirdetted az Atya teljes akaratát akkor is, ha ezért a keresztfán kellett végezned.

Megvalljuk előtted a gyávaságunkat. Olyan sokféle félszegség, félénkség és félelem bénít minket, amikor pedig mutathatnánk másoknak a hozzád vezető utat. Bocsásd meg vétkes hallgatásunkat, vétkes fecsegésünket és mellébeszéléseinket. Bocsásd meg, amikor nincs ott a szívünkben igazán a Krisztus szerelme azok iránt, akiknek pedig tereád van szükségük.

Könyörülj rajtunk, és add Szentlelkedet nekünk, hogy teljes bátorsággal tudjuk hirdetni az evangéliumot. Adj nekünk szót szánknak megnyitásakor, és adj benned való bizalmat, hogy meg merjük nyitni a szánkat, amikor rólad és a benned megjelent szabadulásról beszélhetünk.

Könyörgünk azokért, akiknek leginkább szükségük van erre a környezetünkben. Kérjük, használj minket, és add, hogy az életünk is egyre inkább szemléltesse szavainkat. Segíts növekedni a megszentelődésben, a neked való engedelmességben, az alázatban.

Könyörgünk hozzád ezen a vasárnapon iskoláinkért. Kérünk, hogy minden református iskolában tisztán és elegyítetlenül hangozzék az evangélium. Kérünk, vegyél el mindent annak az útjából, és add, hogy sokan befogadják azt. Legyen a te szent személyed abszolút tekintély ezekben az intézményekben, Jézus Krisztus. Legyen a te igédnek olyan tekintélye, aminek alapján döntések születnek.

Segíts el mindannyiunkat ide, hogy tudjunk igeszerűen gondolkozni, és egyre inkább minden kérdésben Isten szerint gondolkozni.

Hallgasd meg a mi imádságunkat jobban, mint ahogy azt kérni tudjuk, és segíts azt folytatni most ebben a csendben.

Ámen.