OSZTOZKODNI VAGY ÖLTÖZKÖDNI

 

 

Alapige: Jn 19,1624

“Ekkor Pilátus kiszolgáltatta Jézust nekik, hogy megfeszítsék.

Ők átvették, ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponyahelyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: “Ne azt írd: A zsidók királya! — hanem ahogyan ő mondotta: A zsidók királya vagyok.” Pilátus így válaszolt: “Amit megírtam, megírtam.”

A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. Ekkor ezt mondták egymásnak: “Ne hasítsuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így teljesedet be az Írás: “Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek.” Ezt tették a katonák.”

 


 

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk és áldunk téged mindazért, amit kínhaláloddal, a keresztfán vállalt szenvedéseddel végeztél el és szereztél vissza nekünk. Dicsőítünk azért, mert nem szálltál le a keresztről, engedelmes maradtál halálig, mégpedig a kereszthalálig. Köszönjük, hogy utolsó cseppig kiittad az Isten igazságos ítéletének a poharát. Áldunk azért, mert te, aki soha semmilyen bűnt nem követtél el, mindannyiunk minden bűnének az ítéletét testedben, lelkedben elszenvedted.

Engedd meglátnunk ma este, hogy közvetlen összefüggés van a te számunkra felfoghatatlan golgotai szenvedésed és a mi elrontott, nyomorult életünk között. Engedd, hogy ne üres szavak maradjanak ezek, hogy miattunk kellett meghalnod, hogy helyettünk vállaltad az ítéletet, hanem hadd értsük meg, amennyire lehet, az értelmünkkel, és hadd ragadjuk meg egészen a hitünkkel, és tudjunk ennek örülni, ezért téged magasztalni, és hálából neked élni.

Kérünk, hogy te, aki legyőzted a halált, és diadalmasan feltámadtál, te magad beszélj nekünk most halálod okáról és céljáról. Hadd legyen a miénk hit által az a győzelem, amit a kereszten szereztél meg.

Bocsásd meg, Urunk, hogy ahhoz képest, ami nagypénteken a Golgotán történt, olyan sok apró és jelentéktelen dolog tölti ki most is az időnket és vonja el a figyelmünket. Segíts el minket most lényeglátásra. Hadd lássuk helyesen az arányokat, és a mi kicsi életünket is hadd aranyozza be az a nagy szeretet, amit megbizonyítottál nagypénteken.

Valljuk mi is, hogy nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Köszönjük, hogy te ezt tetted. Formálj minket olyan emberekké, akik készek vagyunk akár az életünket is odaadni egymásért.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

A Jézus keresztre feszítésének évében a páska-ünnep szombatra esett. Az ezt megelőző pénteki nap eseményekben igen zsúfolt volt. Korán reggel vitték át Jézust Pilátushoz, délelőtt már a kereszten függött, és délután, 3 óra után nem sokkal halt meg. Este 6-kor kezdődött a szombat és a többnapos páska-ünnep.

Azt vizsgáljuk meg most röviden, hogy ezen a zsúfolt pénteki napon ki mit csinált. Mi történt a városban, mi történt a kereszten, és mi zajlott közben ott a kereszt alatt, mit csináltak ezek a római katonák?

1. Mi történt a városban?

A nép vezetői, a főpapok és írástudók nagyjából megnyugodtak, hogy sikerült kierőszakolniuk Pilátustól Jézus kivégzését. Az általuk gyűlölt és rettegett Krisztus a kereszten van, és onnan már semmi csoda révén sem szabadul meg. Legalábbis ezt remélték. Még egy utolsó kísérletet tesznek Pilátusnál, mert nem tetszett nekik a kereszten olvasható felirat, hogy javíttassa ki, ne az legyen ott, hogy Jézus a zsidók királya, hanem hogy ő mondta, hogy a zsidók királya. Pilátusnak azonban már elege van belőlük és egyébként is rossz a lelkiismerete, úgyhogy ezt a kérést visszautasítja: quod scripsi, scripsi (amit írtam, megírtam) és mehetnek a dolgukra.

A város pedig készül a nagy ünnepre. Mindenki beszerezte a szükséges kellékeket, a családok is, a templomi papság is. Készen vannak a páska-vacsorára az áldozatra elkészített bárányok, és estefelé a több napos lótás-futás után elcsendesedik a város. Valamennyire kiheverték az emberek a délutáni napfogyatkozás és földrengés okoz-ta izgalmakat is. Jézus sem zavarja már őket tanításával és tiszta, szent jelenlétével, kiszenvedett a kereszten. Kezdődhet az ünnep. A nagy ünnep, a szabadulás ünnepe, amelyen minden évben emlékeznek arra, hogyan hozta ki őket Isten az egyiptomi rabszolgaságból.

A szabadulásukra emlékeznek, s közben senkinek sem jutnak eszébe azok a mondatok, amelyekből megtudhatnák, hogy a Szabadítót ölték meg aznap. Még Jézus testet sem öltött, amikor Isten azt üzente Józsefnek és Máriának: nevezzétek őt Jézusnak, Szabadítónak, mert ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből. (Mt 1,21)

És sokan hallották azt, amikor a mindenható Isten maga tett bizonyságot és ezt mondta: “Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok.” S még emlékezhettek volna arra, hogy öt nappal ezelőtt Jézus sírt Jeruzsálem fölött, és azt mondta: “Jeruzsálem, Jeruzsálem, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, mint a kotlós a csibéket, de te nem akartad. Azért elpusztul majd ez a város.” Egy valaki volt, aki megmenthette volna azt a várost, azt a népet, de ez az egy Szabadító nem kellett. Ekkor már holtan függött a kereszten.

Nem tudom, nem veszünk észre hasonlóságot az akkoriak és magunk között? Legalább két vonatkozásban hasonlítunk őreájuk. Egyrészt azért, mert ma is igen sokan vannak, akik őszintén vágyakoznak valamilyen segítségre egy-egy súlyos életproblémájuk megoldására, valami megkötözöttségből, szenvedélyből szabadulásra, és viszonylag gyakran előfordul, hogy amikor elmondjuk, hogy Jézus milyen szabadulást, megoldást, kiutat tud adni, akkor ez a meg-oldás nem kell. És marad tovább az otthoni veszekedés, maradnak a félelmek éjszakánként, marad a lelkiismeret-furdalás és az önvád. Mert amit Jézus kínál, az nem kell. Mert Jézus maga nem kell.

A másik hasonlóság pedig az, hogy szépen lehet ünnepelni úgy, hogy közben éppen az ünnep kezdetén megölték az egyet-len igazat, és az egyetlent, aki szabadulást hozhatott volna a népnek.

Nem ez történik ma is? Húsvétolni fog a világ úgy, hogy közben folyik az öldöklés itt a déli szomszédunknál, meg Afrikában, meg nagyon sok más helyén még a földnek. És ünnepelni fogunk mi is úgy, hogy sok családi otthonban továbbra is ölik egymást a házastársak, családtagok, szomszédok. Ünnepelni tudunk úgy, hogy éppen csak az ünnepelt marad ki az ünneplésünkből.

Azt mondja valaki: jöhet a húsvét, beszereztünk mindent, ami kell: sonka, tojás, kölni megvan. Arra gondoltam: van, akinek a kenyér is kevés lesz ezen a húsvéton. De még ha valakinek van is módja, hogy beszerezzen mindent, valóban csak ennyi kell, ez elég? Egy kis csend nem kell? Egy-mással való őszinte beszélgetés, Isten igéjének a nyugtalanná tevő és aztán békességet adó munkája nem kell? Lelki megtisztulás, az Isten előtti magunk megalázása, őszinte bűnvallás, igazi életváltozás, a feltámadott Krisztus dicsőítése nem kell? Elég a sonka meg a kölni? Ide süllyedtünk? Ezzel minden megvan, ami szükséges? Meg is látszik azon az életen, amit így élünk.

Ez történt tehát a városban, és ez történik ma is sokféleképpen, sok helyen.

2. Mi történt a kereszten?

Miközben a város így készül az ünnepre, és így is képes ünnepelni, aközben a kereszten a világtörténelem legjelentősebb csatáját vívja egyedül az Isten Fia.

Pál apostol a Kolosséi levélben megpróbálja leírni milyen ellenfelekkel csatázik. Lefegyverezte a sötét szellemi fejedelemségeket, hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt aratott rajtuk, és alig fogy ki a szóból az apostol, mert ő tudta és hitte, hogy az emberiség történetének a legnagyobb győzelmét vívta ki Jézus éppen ezekben az órákban és percekben a kereszten. (Kol 2,15)

Az ősi kígyót, bűnt, halált, kínt, poklot, szenvedés jaját legyőzte az Ő halálával. Ősi isteni ígéret teljesedett be ezekben a percekben a kereszten. Az a nagy ígéret, amit Isten mindjárt az ember ellene való lázadása után, a bűnbeesés után adott, hogy egyszer eljön majd az asszony magva, aki a kígyó fejére tapos. Amikor Jézust a keresztre szögezték, akkor tette a lábát a kígyó fejére. És amikor elhangzott ez a szó: “elvégeztetett”, akkor roppant össze a kígyónak a feje a szabadító Krisztus lába alatt. Ehhez fogható győzelmet senki soha nem aratott ezen a földön. Ezzel megnyílt újra az út előttünk vissza Istenhez. Ez a győzelem hit által a mienk lehet. Jézusnak a kereszten aratott győzelme tette lehetővé, hogy mégis csak lehet értelmes életet élnünk, hogy megszabadulhatunk a magunk körüli pörgésből, és felszabadulhatunk az egymás szeretésére, hogy mégis csak megismerheti a bűn miatt teljesen stupiddá vált ember az Isten valóságát, megláthatja nagy-ságát, tudja Őt újra dicsőíteni, megszabadulhat sokféle kényszerességéből, és felsza-badulhat az Isten fiainak a szabadságára.

Amikor Jézus ezt a győzelmet aratta az Ő halálával, akkor nyílt ki újra a mennyország kapuja, és oda bemehetett azon nyomban még egy olyan is, mint az a rablógyilkos volt, akit Jézussal együtt feszítettek keresztre az Ő jobb keze felől. És azóta bemehetnek ilyen magunkfajták is, de csak ezért mehetünk be, mert Ő engedelmes maradt a halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Mert Ő ott a kereszten bűnné lett érettünk, hogy mi Isten igazsága lehessünk Őbenne. Mert Ő ott magára vállalta mindannyiunk minden bűnét és annak az egész ítéletét. És mi ezt el sem tudjuk képzelni, hogy milyen kínokat jelenthetett, és talán fel sem tudjuk becsülni, milyen nagy volt ez a győzelem.

Isten örök terve valósult meg ott a kereszten, aminek számos akadálya volt, de Ő véghez vitte feltartóztathatatlanul a maga isteni teljhatalmával, és az engedelmes Fiú a maga isteni teljhatalmát addig félretéve vállalta a rabszolga-halált valóban miattunk, helyettünk és érettünk.

Nem véletlen, hogy Jézus kereszthalálát különféle kozmikus jelenségek is kísérték. Isten így is próbálja nyitogatni a mi vaksi szemünket, hogy lássuk, mi történt ott. És mindez azért lehetett, mert Ő nem szállt le a keresztről, hanem azt a poharat, amit a Gecsemáné kertben elmondott imádságában említ: az Isten haragjának, bűn elleni ítéletének a poharát kiitta az utolsó cseppig. Ezért lehetünk bizonyosak abban, hogy minden bűnünkre tökéletes bocsánatot kapunk Istentől.

Aki ezt hiszi, az egészen másként él már itt. Másként harcolja az élete küzdelmét, másként tud veszíteni, másként gyászol, egészen másként. Haldoklók mellett látom, hogy egészen másként készül a túlsó partra, mert tudja, hogy ki az, aki végigkísérte itt ezen az úton, és ki az, aki várja odaát. Egészen más annak a gondolkozása, teherbírása. Mások az emberi kapcsolatai és más a jövőbe vetett reménysége, aki tudja, hogy mi történt nagypénteken a kereszten, aki valamennyire legalább tisztában van ennek a harcnak a horderejével, és ennek a győzelemnek a nagyságával.

Ez történt a kereszten.

3. És mi zajlik közben a kereszt alatt?

“A katonák, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fog-ták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. Ekkor ezt mondták egymásnak: “Ne hasítsuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!”

A kereszt alatt tehát osztozkodnak. Ezek a derék vitézek semmit nem tudnak abból, hogy mi történik ott a kereszten, pedig az ő életüket is a legmélyebben érinti az. De nem is érdekli őket. Egy kérdés foglalkoztatja őket csupán: kinek mi jut Jézus ruháiból. Használt ruhadarabok találnak gazdára. S igen praktikusan gondolkoznak közben: ami varratlan, egybe van szőve, azt nem ésszerű felhasogatni, vessünk rá sorsot. Majd a szerencse eldönti, hogy az kié lesz.

A legkisebb római katonai egység négy főből állt. Minden kivégzetthez egy ilyen kis szakaszt vezényeltek ki. Amíg a kivégzettek haldokoltak, valamivel el kellett tölteni az időt. Ők így múlatják az időt. El lehetett volna tölteni úgy is, ahogy az a százados tette, aki figyelte Jézust, aki hallotta a szavait, és Jézus csodálatos dolgokat mon-dott még haldokolva a kereszten is. A végén eljutott arra a nagy felismerésre: bizony, ez Isten Fia volt. Így is lehetett volna ott állni a kereszt mellett. Őket azonban mindez nem érdekli. Egy kérdés izgatja: mi lesz az övéké. Nem néznek fel a keresztre, nem gondolkoznak, nem értenek meg belőle semmit.

Ha tükörként tartjuk magunk elé a Bibliának ezt a jelentéktelennek tűnő epizódját, vajon nem kell-e megint némi hasonlóságot felismernünk?

Osztozkodnak a vitézek, miközben Jézus ezt a győzelmes csatát vívja érettük is a kereszten. Mint ahogy osztozkodunk mi is az ünnep előtti napokban, hogy kinek mi a feladata, kinek mit kell még elvégezni. S megint este lett, és ki mit nem végzett el. Aztán: ki, hova megy az ünnepekben, ki viheti el az autót és meddig. Osztozkodnak a gyerekek a locsoláskor kapott pénzen meg édességen, és közben osztozkodnak az érdekcsoportok, hogy mekkora területeket tarthatnak ellenőrzésük alatt. Osztozkodás történik váláskor, még az egyetlen gyereket is ketté akarják szakítani. Ugyanakkor foly-nak a háborúk szakadatlanul a világ újrafelosztásáért, és ebben az osztozkodó, osz-tó-szorzó mániánkban számon tartunk minden apró szívességet, amit másnak tettünk, és bevasaljuk. Számon tartunk minden sérelmet, minden sértő szót is, és megtoroljuk. Üzletté vált az egész világ. És sokszor észre sem vesszük, hogy minket is ez a kérdés mozgat: mi hasznom lehet belőle?

Mennyire mások azok, akik tudják, hogy közben mi történik a kereszten! S miközben tisztában vannak a napi kötelességeikkel, meg azzal, hogy néha valóban osz-tanunk-szoroznunk kell, mert másképp nem jövünk ki, aközben mégsem ez tölti be az életüket, hanem felnéznek a keresztre. És ahogy felnéznek, egyszerre kiderül, hogy milyen jelentéktelen sok minden, amiből olyan nagy ügyet csináltak. Mennyire nincs értelme számon tartani mások sértő szavait, de nem szükséges számon tartani a mi apró szívességeinket sem, amiket tettünk. Van, aki azt számon tartja. És az lesz az örömük, hogy minket tart számon valaki. Aki azt mondja onnan a keresztről is: “Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” “Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha tűzben jársz nem égsz meg”, mert éppen a pokol tüzébe Ő ment be helyettünk.

Aki nem téveszti szeme elől az érette is meghalt és dicsőségesen feltámadott Krisz-tust, annak helyes arányérzéke lesz. Az sok mindenre tud legyinteni, és már el is felejtette, meg is bocsátotta. De sok mindent számon tart, ami fontos, ami döntő, ami igazán meggazdagította az életét, és amivel ő is meg tud gazdagítani másokat.

Éppen ma mondta el valaki, hogy reggel különösen mély csendességgel ajándékozta meg Isten. Korán ébredt és belemélyedt az imádkozásba, és kezdte sorolni az éppen őt nyomasztó gondokat. Aztán eszébe jutott: nagypéntek van. Eszébe jutott, hogy mi is történt nagypénteken. Elkezdte magasztalni Jézust az ő kereszthaláláért és dicsőséges feltámadásáért. És azt mondta: minél inkább nagynak láttam őt, annál kisebbnek tűntek ezek a gondok. A végén már csak annyit mondtam: köszönöm, hogy minden gondomat tereád vethettem.

Aki viszont csak a gondjait látja, csak a sérelmeit, csak a fenyegető veszélyeket, csak azokat a bajokat, amiket nagyrészt ő képzel el, hogy esetleg azok is bekövetkezhetnek, azt ezek agyonnyomják. Aki meg feltekint a keresztre, azt felemeli magához az a Krisztus, aki érettünk vállalta azt.

Nem tudom, érzékelitek-e, testvérek, hogy milyen óriási ellentét van ebben az egyszerű kis részletben. Az Isten szent Fia szenved ezekért a katonákért is. Ő nem osztozik senkivel, egyedül vállalta az elégtételt, a kínhalált mindannyiunkért. Éppen most készül a pokolra alászállni, hogy azoknak a vitézeknek, meg nektek, meg ne-kem ne kelljen odamennünk; és akkor ezek itt azon osztoznak, hogy melyik használt ruhadarabja melyiküké lesz. Nem érdekli őket semmi más — ha közönségesen mondanám: lesik a potyát. Ilyen messzire sodródhat az ember még önmagától is, az emberségétől is, nemhogy Istentől, ha nem ismeri, hogy ki szenvedett a kereszten és mi történt ott valójában. Isten őrizzen meg minket ettől, vagy szabadítson ki ebből a szegényes, beszűkült szemléletből! És segítsen el oda, hogy arra vágyakozzunk és azt tudjuk elfogadni, amit a keresztre feszített Jézus kínál nekünk.

A Biblia azt mondja: ő is ruhát kínál, mégpedig az Ő igazságának és szentségének a tiszta fehér ruháját. És aki rádöbben egyszer a maga elrontott életének a rongyos voltára, és kész levetni egész piszkos, elrongyolódott életét, és elfogadni tőle ezt az újat, az majd egyszer megérkezik oda, ahol Ő várja a benne hívőket. És ha ott valaki megkérdezi, mikor az övéi oda bevonulnak, hogy kik ezek és honnan jöttek, akkor erre ez a válasz hangzik el: “Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból és megmosták ruhájukat, és megfehérítették azt a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten trónusa előtt, és szolgálják Őt éjjel és nappal az Ő templomában, és a trónon ülő velük lakik. Nem éheznek, és nem szomjaznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi más hőség, mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket. Elvezeti őket az élet vízének a forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet.” (Jel 7,15-17)

Akik nem azon osztoznak, amit a világ kínál, hanem azt fogadják el és öltik magukra, amit Krisztus kínál, azok ide érkeznek meg. Ezért kellett az Ő vérének nagypénteken kifolynia. Egyedül a Jézus Krisz-tusnak, az Isten Bárányának a vére az, ami megtisztítja a mi foltjainkat. Egyedül az Ő vére fehéríti meg a ruhánkat.

 

* * *

A városban ünnepeltek, miközben Krisz-tust megölték. Isten ma azt mondja: ne legyen ilyen a mi életünk. A kereszten küzdött az Isten Fia és győzött. Ma este azt üzeni nekünk: az Ő győzelme hit által a mienk lehet. A kereszt alatt meg osztozkodtak a vitézek. Isten arra kér: hagyd abba az osztozkodást és kezdd el az öltözködést. Azt a fehér ruhát vegyük magunkra, amit Ő éppen a kereszthalálával szerzett meg nekünk. És akkor másképp telik el a testben hátralevő időnk, akkor úgy és ott tölthetjük el az örökkévalóságot, ahogy arról most a Jelenések könyvében vett idézetből hallottunk.

 


 

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, bocsásd meg, ha sokszor csak lefelé nézünk, s az vezérel, mi jut nekünk, az keserít, ha más elvett tőlünk valamit. Irigyeljük, amit mások szereztek meg, és ritkán nézünk fel a keresztedre.

Köszönjük, hogy most ezt tehetjük. Dicsőítünk téged, aki Isten voltál ott is, ezért nem maradhattál a halálban. Magasztalunk téged, aki szerettél minket, és önmagadat adtad érettünk, hogy mi egészen más életet élhessünk, hogy neked élhessünk, és hogy élhessünk a meghalásunk után is.

Kérünk, világosítsd meg az értelmünket, hogy értsük, amit lehet, és növeljed a hitünket, hogy egészen bizonyosak legyünk mindabban, amit mondsz nekünk, és hálásak legyünk mindazért, amit elvégeztél értünk.

Kérünk, hogy kereszthalálod és dicsőséges feltámadásod adjon nekünk reménységet, vigasztalást. Tegye könnyűvé a megbocsátást. Tanítson meg tisztán küzdeni. Olts a szívünkbe vágyakozást örökkévaló értékek után, és engedd, hogy mindannyiunk életében valóság legyen az, amit így mond a te igéd: “öltözzétek fel a Krisztust”. Köszönjük, hogy téged magadat öltözhetünk fel. Veled válhatunk a hit által annyira egyekké, hogy ott lehetünk már itt, és majd az örökkévalóságban is, ahol te.

Bátoríts minket arra, hogy elinduljunk, vagy bátrabb lépésekkel haladjunk előre ezen az úton.

Szenteld meg ünnepeinket, hadd legyen igazi és szent a mi úrvacsorai közösségünk. Hadd tudjunk másoknak is jó hírt mondani, a te kereszthalálod és feltámadásod evangéliumát. Használj minket mások javára is, és a te dicsőségedre.

Segíts most ebben a csendben folytatni az imádságot.

Ámen.