A BÉKESSÉG GYÜMÖLCSEI

 

Alapige: Róm 5,1-5

“Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet, a remény-ség pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.”

 


 

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük neked azt, hogy te ismersz minket. Pontosan tudod, látod, ismered a mi szívünk állapotát, a mi testünk és lelkünk állapotát, a mi családi helyzetünket, a kérdéseinket és a kéréseinket. Ismered azt, hogy most reménység vagy valami miatt reménytelenség van a mi szívünkben, és azt is tudod, hogy mennyire tehetetlenek vagyunk az újra és újra feltámadó bűn, bűnök, kísértések ellen.

Köszönjük, hogy adsz ilyen csendes, esti alkalmakat, lehetőséget a veled való egészen közeli találkozásra, együttlétre. Köszönjük, Urunk a te igédet, amely élő és ható, és megítéli a mi szívünk gondolatait, és eljut egészen a mi szívünk belsejéig.

Urunk, megvalljuk őszintén, sokszor végig sem gondoljuk azt, hogyha mi eljövünk ide, akkor te megszólíthatsz minket, s újra és újra azt mondod, amit te akarsz mondani nekünk.

Bocsásd meg, hogy sokszor tiltakozunk az ellen, amit te bűnnek találsz, és mi okoskodunk, s felül bíráljuk a te szavadat, és nem fogadjuk el azt az intést, amit adsz nekünk!

Köszönjük azt is Urunk, hogy nem a bűneink szerint bánsz velünk, hanem a te irgalmasságod és a te kegyelmed szerint. Legnagyobb szükségünk nekünk, akik az ínségből, sokfajta nyomorúságból és szükségből rémült vagy éppen boldog szívvel jöttünk most ide, a legnagyobb szükségünk rád van, Jézus Krisztus, úgy, ahogy vagyunk. Köszönjük a te legnagyobb ajándékodat, a te bátorító, vigasztaló, minket változtatni képes és kész igédet, amely nem tér vissza üresen.

Kérünk, segíts nekünk, hogy ne bújjunk el a saját szívünk mélyére, ne húzzuk össze magunkat, hogy csak el ne találjon az, amit mondasz, hanem merjünk bátran eléd állni, kinyitni a mi lelkünket és befogadni a te üzenetedet!

Urunk, kérünk most a gyászolókért. Kérünk különösképpen azokért, akik szombaton és vasárnap temetik majd a hozzátartozójukat, gyermeküket, társukat, akit elveszítettek ebben a buszbalesetben. Cselekedj velük irgalmasságot, Urunk, hogy ne lázadjanak ellened, hanem mindaz, ami történt, közelebb vigye őket hozzád! S kérünk, Urunk, segíts nekünk végiggondolni a saját életünket, hogy belássuk, hogy az olyan, mint egy lehelet, egy ideig látszik, s aztán elmúlik, hogy készen legyünk akkorra, amikorra eléd kell majd állnunk.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Pál apostol ezt írja az efézusbeli gyü-lekezet tagjainak, s aztán a fennmaradt Szentírás részen keresztül ezt mondja ne-künk is: “Kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetért, hogy sen-ki ne dicsekedjék.” (Ef. 2, 8-9.)

Vagyis azt mondja Isten igéje, hogy a kegyelem, a megtartatás, az üdvösség az Isten ajándéka. Az Isten keresi az em-bert, és ez egyedülálló tanítása a Szentírásnak, mert minden vallásban — hiszen a keresztyénség nem vallás —, min-den vallásban az emberek keresik az Istent vagy az istenséget. Próbálják annak főleg anyagi vagy fizikai igényeit kielégíteni, eleget tenni a vallás előírásának alulról felfelé, az embertől az istenség felé. Egyedül a Szentírás mondja azt, hogy Isten szereti, s ezért keresi az embert. Azon az úton, amelyen az ember jár, életének egy pontján eléje áll, megszólítja a kegyelmes Isten, hívja magához, körül veszi őt az Ő szeretetével, s erre a szeretetre megállhat az illető, megfordulhat, megújulhat, megváltozhat az élete, s attól kezdve Istennel járhat.

Nem mi találjuk meg tehát az Istent, hanem a kegyelmes Isten keresi szüntelenül az embert, s ez a keresése találhatja el az embert, és találkozhatunk így vele.

Jézus nem azért jött, hogy prédikálja az evangéliumot, hanem azért jött, hogy lehessen aztán az evangéliumot prédikálni. Jézus Krisztus személyesen, lényével, életével, szeretetével mutatta be azt, hogy milyen az Isten szeretete. S az Ő szeretete, az Ő halálos szeretete, az evangélium, amelyet a benne hívők prédikálnak, amelyről bizonyságot tesznek.

A Titusz levelében ezt olvassuk: “Jé-zusban megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.” (Tit.2. 11/a.) Isten nem személyválogató. Csak mi szok-tunk személyválogató módon megkülönböztetni embert embertől, főleg a saját érdekkörünk szerint. Isten igéje azt mond-ja, hogy megjelent az Isten üdvözítő, megtartó kegyelme, ítélet alól kimentő kegyelme minden embernek.

Valaki elmondta azt, hogy az 1956-os forradalomban betöltött szerepe miatt halálra ítélték, s aztán eljátszották vele, mert az a kínzásnak, a lelki megtörésnek egy módszere volt, hogy gyakran kivitték a kivégzőosztag elé, bekötötték egy fekete kendővel a szemét, elhangzott a parancs a tüzelésre, aztán nem történt semmi, levették a kendőt, visszavitték. S ezt nem egyszer, nem kétszer, hanem legalább ötször, hatszor is eljátszották vele, míg egy idő után aztán kihirdették a számára azt, hogy kegyelmet kapott, és a halálos ítéletet nagyon hosszú börtönbüntetésre változtatták. Ezt mondta még ez a férfi, hogy: “Tudod, soha nem fogom elfelejteni azt a napot, amikor ki-hirdették a számomra azt, hogy kegyelmet kaptam.”

Testvérek, aki valaha átélte már azt, hogy mi jár neki az Istentől az életéért? Mi az, amit érdemlünk a mi Isten nélküli, eddigi életünkért vagy amit Isten nélkül töltöttünk? Az tudja igazán felfogni, ha egyáltalán ezt felfoghatjuk em-beri ésszel, hogy mit jelent az, hogy va-lakinek az Isten nem a bűnei szerint szab-ja ki a további sorsát, s a végén majd a kárhozatot, hanem az ítélet helyett kegyelmet kap. Aki hisz Jézusban, az meg-menekül a bűn zsoldja, a halál-törvény alól, és bekerül a kegyelem törvénye alá, és örök életet kap Jézusért.

Aki elfogadja Jézus helyettes halálát, azt Isten igaznak tartja, és igaznak mond-ja. Mivel tehát megigazultunk, hit által, mondja itt Pál apostol, hit által, nem a saját cselekedetek által, nem azért, mert olyan szép vagy jó valaki, nem azért, akárhány éves az illető, vagy bármely pénzösszeggel rendelkezik, hanem kegyelemből, hit által, és ez Istentől van. Bármilyen bűnt követtünk el például ezen a mai napon, ha azt megvalljuk az Istennek, Isten eltörli a mi álnokságunkat, és megszabadít minket a bűnbánat által a vádtól vagy a lelkiismeret-furdalástól. Eltörli a mi álnokságainkat, s a mi vétkeinkről többé nem emlékezik meg.

Pál apostol szerint ennek a kegyelemnek: mivel tehát megigazultunk, hit által, békességünk van az Istennel, a mi Jézus Krisztus, Urunk által. Ennek vannak kü-lönböző gyümölcsei. Nézzük ezeket!

Az első gyümölcse a kegyelemnek, amit itt Pál mond, békességünk van az Istennel. Kálvin János ezt a hit által való igazság gyümölcsének nevezi. Nem régen valaki a lelkigondozói beszélgetés végén, amikor megvallotta a bűneit Istennek, s együtt kimondtuk rá, hogy Ámen, úgy legyen, s megköszöntük, hogy Isten megbocsátotta az ő vétkeit. Azt mondta: “Tudja, alig tudtam bejönni ide a beszélgetésre, legszívesebben megfordultam volna, olyan iszonyatosan nyomtak a terhek, mindaz, amit elkövettem. Úgy éreztem, hogy nincs menekvés. S úgy tűnt, hogy abban a helyzetben tényleg nincs megoldás, de most, hogy megvallottam az én bűneimet az Istennek, s komolyan vettem és veszem azt, hogy Ő megbocsátotta, egészen könnyű és világos lett minden. S olyan nyilvánvalóvá vált a számomra az, hogy többé ezekért a bűnökért nem kell az Isten színe előtt felelnem. Megkegyelmezett az Isten.” A békesség nélkülözhetetlen az ember szá-mára. Sok mindent kibír az ember, a nagy hideget vagy a nagy meleget is, talán időnként a fizikai nyomorúságot vagy a megaláztatást is, de hosszú távon, békesség nélkül élni egy munkahelyen, egy családban, egy házasságban képtelenség. Nem úgy teremtett minket az Isten, hogy békesség nélkül tudnánk hosszú távon élni.

A legnagyobb ajándék az, amikor va-laki átéli ezt, amiről itt Pál apostol beszél, hogy az Isten békessége ott van a szívében. Ez azt jelenti, hogy tudom, hogy milyen volt az életem az Isten nélkül, s azt is tudom, hogy milyen az Istennel, a szeretetével a szívemben.

Van, aki így vallott a már elhunyt professzoráról: “Két bottal járt, és még így is nehezen, de mindig mosolygott, és mások ezt mondták róla: Egy ember, akinek előbb lehet látni a mosolyát és a békességét, mint a két botját.” Mert szív-ből szerette az Istent, és szívből szerette Jézus Krisztust. Olyan megdöbbentő, e-lőbb lehetett látni az ő szeretetét, békességét, mosolyát, mint azt a két botot, amit a kezébe adott az Isten. A nyomorúság számára Isten eszközévé vált.

Ha valaki mindenfajta ellenszéltől felborul lelkileg vagy kiborul, ott nem csak a békességgel van baj, hanem ott talán a hitével is. Ha nem áll szilárdan egy fa, nincsenek jól begyökerezve a földbe a gyökerei, nem kapaszkodik ren-desen, akkor az egy kisebb széllökéstől is meginog, a nagyobbtól meg kidől. A hit belekapaszkodik az Istenbe, mint a fának a gyökerei a földbe vagy a talajba. Ha olyan könnyen kiborulunk, az azt je-lenti, hogy valami nem stimmel, valami nincsen rendben. Ha olyan könnyű kibillenteni egy sértés vagy egy megaláztatás vagy bármi, ami ér minket, akkor a gyökerekkel van a baj. Nem jól kapaszkodnak Krisztusba. Kinek-kinek érdemes ezt megvizsgálni.

A békesség nem hangulat kérdése. Most így érzem, aztán úgy érzem. Nem érzés kérdése. A békesség egy állapot, amit ad az Isten, amibe bele gyökerezünk, amiről tudjuk, hogy felülről való, s ami minden körülmények között megmarad. Tombolhat körülöttünk, vagy ép-pen belül erős érzelmi vihar, szinte miden nap érnek minket megalázó megjegyzések, vagy csak egyszerűen nem foglalkozik velünk senki, hátra tesznek minket, nem számítunk, elfelejtenek, vagy elfelejtik a születés vagy a névnapunkat vagy a házassági évfordulót, vagy csak egyszerűen megfeledkeznek rólunk.

Pál apostol azt mondja, hogy az Isten békessége meghaladja az emberi értelmet, mert az felülről való, Istentől. Akinek Isten békessége van a szívében, az tudja, hogy minden a javát munkálja. Ehhez a békességhez senki és semmi még csak hasonlót sem tud nyújtani. Aki ezt már átélte, az tudja, hogy ez mit jelent. Tényleg, belül megmarad minden helyzetben nyomorúságban, ínségben, hátra tételben, fizikai, lelki megaláztatásban, mindenfajta körülmények között megmarad az Isten békessége.

Ez tulajdonképpen egy állandó és elvehetetlen bizonyosság, hogy az Isten szeret, és minden a javunkat munkálja.

A második gyümölcs, amiről ír Pál, azt mondja: “Jézus Krisztus által van szabad utunk az Istenhez.” Jézusról azt olvassuk, hogy hidat épített az Isten és az ember közé. Áthidalta azt, amit nem lehet áthidalni emberileg. Emberileg senki nem juthat az Isten színe elé. Azt mondja a Biblia, hogy aki az Istent látja, annak meg kell halnia. Az a mennyei dicsőség, tisztaság, szentség, ezt nem bírja elviselni az az ember, aki Isten nélkül él. De Pál azt mondja, hogy Krisztusban utat nyitott az Isten. Az Ő gondviselő szeretete és bűntörlő kegyelme az alap. Vagyis a Krisztusban bízó ember többé nem idegen, hanem az Isten országának az állampolgára.

Csak gondoljunk bele, bizonyos politikai helyzetben vagy akár vegyük a II. világháborút. Mennyire nem volt mindegy, hogy valakinek német, netalán orosz vagy svájci útlevele volt. Micsoda különbség? Az élete függött attól, hogy mi-lyen papírjai vannak, hogy hova tar-tozik, hogy milyen az állampolgársága. Mennyivel inkább így igaz ez, hogy az Isten országának állampolgárai vagyunk vagy pedig nem.

Mindnyájan átéltük már sokféle kérdésben azt, hogy milyen az, amikor egy akadály elhárul előttünk. Egyszer csak megszólalt a telefon, és közölték, hogy elhárult az akadály, tessék jönni. Micsoda megkönnyebbülés?

Amikor arról van szó, hogy elhárult az akadály köztem és a mindenható Isten között, mert ott van Jézus, az útkészítő, és ezért naponta mehetek az Istenhez. Milyen megdöbbentő lehetőség ez, s milyen egyedülálló lehetőség az ember számára, hogy van útkészítő. Keresztelő János készítette Jézus útját, Jézus pedig út. Azt mondja: “Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki nem mehet az Atyához (az Istenhez), csakis énáltalam. (Jn. 14.) S ezen az úton a bolond sem téved el. S aki pedig nem ezen az úton jár, nem Krisztus az út a számára, az biztos, hogy el fog tévedni, akármilyen jól megy most, akármilyen kedvesen mondja azt egyik vak a másiknak, hogy sínen vagyunk, s aztán beleesnek kéz a kézben mind a ketten a gödörbe. Vagy ülnek — mondjuk egy vonaton — egy szerelvényen, és a híd leszakad. Teljes erővel fut a szerelvény, mindenki nyugodtan étkezik az étkezőkocsiban vagy újságot olvas, tesz bármit, teljes nyugalomban üldögélnek, hogy sínen vagyunk, csak éppen a híd nem létezik többé, ami átvisz a másik oldalra.

Jézus által van szabad utunk — mond-ja itt Pál apostol — a mindenható Istenhez. Jézusban szabad az út, bárki mehet a kegyelemhez, bárki odafordulhat Jézushoz. Semmi, még belül a szívünkben lévő bűn vagy akadály, vagy bármi legyen az, semmi nem akadályozhat meg minket, hogy mi odaforduljunk Jézushoz. Ő maga mondja: Én vagyok az út, gyere! Hozd oda hozzám a szívedet, és majd én megtisztítom azt.

Az itt szereplő kifejezés, hogy bárki mehet a kegyelemhez, pontosan így hang-zik: Jól megvetni a lábunkat az adott helyzetben egy területen, s ott úgy állni, hogy onnan ne lehessen kimozdítani, ragaszkodva Jézushoz. Vagyis kiderül, hogy nem én állok olyan biztosan a hitben, hanem megragadom a kegyelmet, az Isten szeretetét, és Jézus megtart engem. Mint amikor egy báb ott van a bábművész kezében, nem ő magától mozog vagy tartja magát, hanem azokon a vékony, sokszor láthatatlan, átlátszó zsinórokon tartják. Persze Isten kezében mi nem bábok vagyunk — nyilvánvaló —, de az Isten tart az Ő kimondhatatlan szeretetével és kegyelmével.

A harmadik gyümölcs, amiről beszél itt az apostol. Azt mondja, hogy a megpróbáltatások idején az ember kipróbálttá válhat. Valaki így fogalmazta meg legutóbb, hogy a Krisztusra átkódolt élet erőt ad. S tényleg így van, hogy aki találkozott Jézussal, annak átkódolt élete lett. Teljesen más szabályok szerint él. Másképpen lát, más a nézőpontja, más az időbeosztása, legalább is remélhetőleg, más a munkabírása is, mert erőt ad Isten a megfáradottnak, s az erőtlen ere-jét megsokasítja, megújítja. Azt mondja a Biblia, hogy szárnyra kelnek, mint a sasok. Sokan, sokféle módon próbálnak repülni. Isten igéje azt mondja, hogy szár-nyra kelnek, mint a sasok.

Vagyis megújul a lelkierejük, mintha repülnének, Istentől olyan erőt kapnak, hogy el tudják azt is végezni, amit e-gyébként saját erőből nem tudnának. Egyszerűen a próbák által — ennek mi nem szoktunk örülni — kipróbált ember lesz az, aki a próbák által próbáltatik. Még egy cipőt sem szoktunk próba nélkül megvenni. Mert mi van ha hazavisszük és mégsem az a méret, vagy itt vagy ott szorítja a lábunkat vagy nyomja vagy nem lehet benne rendesen járni? Még egy ilyen egyszerű használati eszközt is kipróbálunk, hogyne próbálná ki akkor Isten a hívő életet? Szükség van rá. Azt mondja, hogy a próbák által kipróbálttá válik az ember.

Testvérek, aki a próbákat elutasítja, az valójában az Isten tervét utasítja el. Én megmondom őszintén, volt úgy, hogy én is vinnyogtam a próbák alatt. Azt mondtam: “Uram, ne tovább, elég volt, nem bírom!” De mégis csak ott volt az a belátás Isten kegyelméből utána, hogy nem akar nekem rosszat az Isten. Nem tudom, hogy miért, szükséges, biztos, hogy a javamat munkálja. Biztos, hogy nem fogok belepusztulni, mert azt mond-ja, hogy nem próbál feljebb, mint ahogy azt mi el tudjuk hordozni, s a próbákkal együtt a kimenekedés útját is megadja Egyszer csak kinyílik a szem, megújul az értelem, és rájövünk, hogy merre van a megoldás. S legközelebb hasonló terhet sokkal könnyebben visel el, hordoz el az ember, mert kipróbálttá válik. Mint ahogy újra mondom, ha kiderül egy cipőről, hogy nem jó, veszünk egy másikat, ami kényelmesebb vagy más méretű, amiben jobban tudunk járni. Szükséges az, hogy próbákat engedjen, bocsásson ránk Isten, mert attól leszünk kipróbáltak. S azt mondja, hogy a kipróbáltság reménységet ad, a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság reménységet ad.

Csak a megpróbált hit képes kitartani. Én úgy látom sok hívő ember életében, hogy mindenki más már feladná, de hányszor látom, főleg, amikor megosztják egy-egy nyomorúságos helyzetüket azok, akik ezt lemondják, Együtt könyörgünk Istenhez. Milyen megdöbbentő látni a megoldást. Levette róla Isten a próbát, és nem őrült bele, s nem őszült bele. Nem ment tönkre idegileg, s nem gondolkozott azon, hogy melyik fára akassza fel magát vagy mit vegyen be. Az öngyilkosság sohasem megoldás. Ráadásul hiábavaló is, mert Jézus már meghalt az ember bűnéért. Nincs szükség rá, teljesen felesleges. Valaki már belehalt abba, amit mi az Isten nélkül produkálni tudunk. A kipróbáltságot tehát a próbák sorozata vagy egyes próbák végzik el az ember életében.

Van egy ilyen mondat a Bibliában: “Tudja az Isten az Ő cselekedeteit örök-től fogva.” Tudja az Isten az Ő cselekedeteit öröktől fogva. Azt is, hogy miért bánik velünk most éppen úgy, ahogyan bánik. Azt is tudja, hogy amit Ő most velünk tesz, annak mi lesz az életünkben az eredménye. Tudja az Ő cselekedeteit öröktől fogva. Amikor mi még nem is éltünk.

Azt mondja a Biblia, hogy szeressük az Istent, mert Ő előbb szeretett minket. Mivel szeretett minket, amikor mi még nem is léteztünk, elég nehéz felfogni ér-telmileg, de igaz, mert Isten mondja, ami-kor még nem is léteztünk, Ő már akkor sze-retett minket. Elkészített terve, kidolgo-zott programja van a mi kicsiny, nyomo-rult, rövid ideig tartó életünkkel. Tudja az Isten az Ő cselekedeteit öröktől fogva.

S egy másik gyümölcs. Azt mondja, hogy a kipróbáltságból születik meg az állhatatos hit. Olyan szép ez a magyar kifejezés, szó: állhatatos. Azt jelenti, amikor mindenki más kidől, a Krisztusban bízó hit akkor is állva marad. Sőt, megtartja azt, akinek a szívében a Krisztusba vetett bizalom és hit van. Állva tud maradni, amikor mindenki elhullik. Azt mondja a Biblia, hogy körülöttem — mondja a zsoltáros — elesnek ezren, de én Uram, megállok. Elhullanak tízezren, és én állva maradok. Akinek van erről tapasztalata, az tudja, hogy mennyire így van. Bármi történhet körülöttünk, ha az az Isten terve, mert Ő tudja az Ő cselekedeteit öröktől fogva, hogy megtartson minket, akkor meg-tart, és mi megállunk, s haladunk tovább.

Isten sokféle módon próbálhatja meg a hitet, de akármilyen is a próba, ha va-laki nem akar kibújni a próbák alól, hanem engedelmesen megmarad az Isten kezében, akkor egész csodálatos módon élheti át azt, hogy állva marad, hogy feléled az Istenbe vetett bizalma, és elmúlhatatlan reménységet kap Istentől, hogy Isten az Ő ígéreteit megtartja.

A teher teher, és a fájdalom fájdalom. Én nem tudom, hogy azok között, akik most ott Ausztriában a hozzátartozójukat elveszítették, gyereküket, társukat, szüleiket, volt-e hívő keresztyén vagy nem, de azt tudom mondani, hogy hit nélkül ezt kibírni nem lehet. Hittel is alig-alig, de hittel igen. Hittel kibírja, túléli az ember, sőt megtermi a maga gyümölcsét mindaz, ami történik egy ilyen helyzetben egy ember életében. Átéli az ilyen ember, aki így gondolkozik, aki Krisztushoz tartozik, hogy a szenvedésnek nem oka van, hanem Istennek célja van a szenvedéssel.

Kálvin János így mondja: “A szenvedések, a próbák azok egy-egy lépcsőfokok az üdvösséghez.” Nem a szenvedés munkálja az üdvösséget, a megtartatást, de lépcsőfok afelé. Mert amíg pró-bál az Isten, és én engedelmesen alávetem magam annak a próbának, válok egyre inkább kipróbált emberré. S akiket Isten kipróbálhat, azokra többet bíz. Több feladatot, több szolgálatot. Az a jutalom, hogy többet szolgálhatunk, hogy többet bíz ránk az Isten. A kipróbált szol-gákra többet szoktak bízni. Akinek van már húsz éves gyakorlata egy szakmai te-rületen, arra egészen speciális feladatokat is rá mernek bízni a vezetők, mert ő kipróbált ember, már ennyi ideje csinálja, sok mindenen átment.

A próbák lépcsőfokok az üdvösség felé — írja Kálvin János. Ezért mondja szintén ő, hogy ezért dicsekedhetünk a próbákkal. Nem azt jelenti, hogy én milyen jó fej vagyok, hogy átéltem a próbát és a hajam szála sem görbült, hanem elmondom azt, hogy milyen óriási az Isten kegyelme s az Ő szeretete, hogy még abban a helyzetben is megtartott, és nem buktam el. Vajon csak panaszkodunk a próbák és a nehézségek miatt, vagy hálát adunk Istennek? Nem azért, hogy most itt vagy ott fáj, vagy ez és ez történt vagy meghalt az, akit szerettünk, hanem hálát adni azért, hogy Uram, használd fel ezt jóra. Köszönöm, ha felismerem a célját, s nem azt kérdezem, hogy miért, hanem, hogy mi a cé-lod Uram, azt hadd ismerjem fel. Hadd simuljak bele abba, amit te akarsz, a-zokba a cselekedetekbe, amit te eleve elterveztél az én életemben.

Türelmet lehet kérni Istentől, és lehet kapni, és akkor ott az, amit itt Pál apostol ír, hogy az a reménység, a Krisz-tusba vetett reménység nem szégyenít meg. Itt a szószéki bejáratnál is ez van kitéve a falra, hogy a “Reménység nem szégyenít meg.” A Krisztusba vetett reménység nem szégyenít meg. Mert lehet reménykedni abban, hogy az Isten szeretete igaz és megtart. Úgy bánik velünk az Isten, ahogy az a javunkat munkálja, s a legjobbat akarja nekünk.

S végül van még egy negyedik tanítása is ennek az igének. Azt mondja itt a végén az 5. versben: “A reménység nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt (múlt idő) az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.”

Testvérek, a szeretet az nem velünk született tulajdonság. Nem úgy születik meg egy csecsemő, hogy ott van az Isten szeretete a szívében. Sőt, minden gye-reknél pontosan lehet látni, hogy egyáltalán, esze ágában sincs szeretni. Egyál-talán nem tudnak önmaguktól szorgalmasak lenni, rendet tartani.

A múltkori eset, ami otthon történt. Szétdobálták a gyerekek a játékokat és a kisebbik két és fél éves, még alig tud beszélni, s akkor mondtam neki: Lili, segíts rendet csinálni. Akkor hátradobta magát a szőnyegre, rám nézett, és azt mondta: Lili fáradt. Amikor szét kellett dobálni a játékokat, akkor nem volt fáradt. Bennünk gyökerezik az, hogy sem szeretni, sem engedelmeskedni, sem dol-gozni nem tudunk és nem akarunk. Mind-nyájan, kivétel nélkül, így születünk. Hí-jával vagyunk az Isten kegyelmének, és hogyha nem jutunk hitre, ha Isten kegyelmét nem fogadjuk el, nyomorultul elpusztulunk.

Senki nem képes önmagától, tartósan és Isten előtt kedves módon szeretni. Figyeljük csak meg! Még azokat csak-csak, akik valami jót tesznek velünk, de akik ártanak nekünk, vagy akik nem vesznek semmibe, akik számára semmit nem jelentünk, azokat végképp nem vagyunk képesek szeretni.

Arra tehát végképp nem vagyunk ké-pesek, hogy szeressünk, vagy akár önma-gunkat feláldozzuk vagy csak akár időt is áldozzunk arra, aki nem szeret minket, vagy akit mi nem szeretünk. A szeretet az embertől teljesen idegen tulajdonság. Ezt csak a Szentlélek által újjászült embert teszi képessé arra Isten Szentlelke, hogy tudjon szeretni. A bennünk lakozó isteni lélek az, aki tud bennünk szeretni. Csak az Isten szeretete képes arra, hogy hosszú távon, akár viszonzás nélkül is szeressük a másik embert. Aki még erre nem jött rá, az még előtte van annak, hogy megértse, hogy az Isten nélkül semmi jóra, az Isten szerint jóra nem képes, és végképp nem képes az Istent sem, meg az embertársát sem szeretni.

Azt állítja tehát itt a Biblia, hogy akik befogadták Jézust, akik kapták a Szentlelket, mert amikor valaki hitre jut, mindjárt kapja a Szentlelket, Isten Szent-lelkét, nem kell azért külön imádkozni, nem kell azt külön, kézrátétel által elkérni vagy megkapni, akik befogadták Jézust, a Lélek által fogadjuk be Jézus Krisztust, ha hitre jutunk, azok kapták az Isten szeretetét, kitöltetett az Isten sze-retete. Vagyis a hit által kapott új természet velejárója az, hogy képes szeretni. Aki ezt már átélte, az maga is megdöbben ezen, hogy hát korábban ez nem így volt. Képtelen voltam szeretni. Most ezt meg ezt mondta a kollégám, régebben ökölbe szorult a kezem, nyeltem a nyálamat, szikrázott a szemem, s a legmegfelelőbb sértésen gondolkodtam, most meg nem haragszom rá. Nem mondom, hogy jól esik az, amit mondott, vagy mond, de nem tudok rá haragudni, mert kitöltetett az Isten szeretete a szívembe. Itt szó szerint az szerepel, hogy beletöltötte az Isten az Ő szeretetét a Szentlélek által a hívő ember életébe.

Az ember felismeri azt, hogy Isten szeretete nélkül elpusztul, és rádöbben arra is, hogy ami csak jó volt, kedves az Isten és az emberek előtt, az Isten szeretetének a munkája. Megtörtént ez már velünk, hogy odatartottuk Isten elé a mi üres, nyomorult, szegény, szennyes, sö-tét, fekete szívünket, életünket, és elmondtuk neki: Uram, itt vagyok úgy, ahogy vagyok. Nem szépítek semmit, nem mentegetem magam, nem magyarázom a bizonyítványomat, ahogy Karinthy írja. Itt vagyok úgy, ahogy vagyok. Vedd ki belőlem mindazt, ami nem szerinted való, és töltsd be az én életemet a Szentlélek által a te szereteteddel!

Ettől nem lesz, a Szentlélektől nem lesz tovább üres az élet, mert Ő tényleg betölt. Élő személy az Isten Lelke. Betölti a hívő szívet, és átrendezi a szív gondolatait, szándékait és cselekedeteit. Ez táplálja, ez a szeretet azt a reménységet is, hogy amit az Isten mond, az bekövetkezik. Igazat mond, nem hazudik, úgy van. Ámen. Biztos hogy meglesz, ha valami tőle való ígéret. Így tudja kell és hasznos a másiknak ez a szeretet meg-mondani az igazat, de szeretetben. Nem fejéhez vágom az igazságot. Lehet, hogy igaz, amit mond az ember, hanem szeretetben az igazat. S így döbbenhet rá az ember egyébként ennél a szeretetnél fog-va arra is, hogy lehet, hogy most nem kell megmondani. Elengedem, nem szó-lok. Imádkozom ér-te, vagy ahogy nem régen egy feleség mondta, hogy: Uram, te vagy a férjem főnöke. Mondd már meg neki, hogy ne csinálja ezt tovább! És Isten megmondta. Elmondhatjuk Istennek, hogy tegye meg azt a másikkal, amit ha Ő is jónak lát és szükséges. Nem utasítjuk az Istent ilyenkor, nem is lehet, csak elmondjuk neki: Uram, így szeretném, ha ez meg ez történne. Ha az szerinted való, ha az jó, ha az ő javát szolgálja, légy szíves szólni. Valamilyen módon értesd meg vele! Az is lehet, hogy a szeretet azt kívánja, hogy megmondom a másiknak, hogy amit tettél, amit mondtál, ahogyan cselekedtél, vagy amit nem tettél, nem mondtál, ahogyan nem cselekedtél, az nagyon bántó volt számomra vagy más számára, és jó lenne, ha azt legközelebb nem tennéd!

Ha valaki így kinyitja a szívét, és elmondja Istennek, hogy töltsd meg azt, akkor átéli ezt a csodát, hogy tud úgy szeretni, ahogyan azt Isten akarja, s a mi kiégett, üres, fekete szívünket betölti az Isten szeretete, az Ő békessége, a-mely minden értelmet felülhalad.

S ez a szeretet bennünk lakik minden helyzetben. Amikor valóban úgy bánnak velünk, hogy az rettenetes. Lehet, hogy az első a felindulás, a düh, vagy valami más indulat, de ilyenkor a hívő ember szívében a második vagy már úgy ráépülve az elsőre az, hogy az Isten szeretete kitöltetett a szívébe, és ez átkódolja az egész érzelmi töltést, az indulatot. Kihuny az indulat, s helyébe Isten szeretete lép. S nem az jön ki belőlünk, amit mi akartunk, hanem az, ami az Isten szerint helyes. Ez olyan csoda, amire csak az képes, akiben az Isten Szentlelke lakik. Azt is felismeri, hogy nem én csináltam így, hanem a bennem lakozó isteni lélek mondott, cselekedett úgy, ahogy az Isten szerint helyes volt.

S mi van akkor, amikor végképp kép-telenek vagyunk a szeretetre, viszont kell, mert a másik elvárja, de belül nincsen? Az a megoldás ilyenkor hogy, elmondom nagyon őszintén Istennek. Uram, nincsen. Most lehet, hogy csak tettetem, hogy kedves, meg szeretem őt, meg nin-csen probléma, lehet, hogy így indul. Úgy teszek, mintha…, de közben könyör-gök azért, hogy az Isten formálja át a szívemet. Állítsa át a váltót az alatt a rövid idő alatt, míg könyörgök, azért annyi időnk mindig van, pár másodperc akár, hogy egy fohászt elmondjunk Istennek, hogy hozzá forduljunk, hogy felkiáltsunk hozzá: “Uram, most segíts, ez most nem fog menni, ha nem segítesz.” S akkor átéljük azt a csodát, hogy miközben akarom szeretni a másikat, aközben Isten elvégzi azt a szívemben, ezek a perc, pillanat tört része alatt játszódnak le, hogy tényleg tudom a másikat Isten szeretetével szeretni.

Végül is Jézus példát adott a számunkra. Az Ő szívében ott volt az Isten szeretete, mert Ő engedelmes volt, tiszta. Kitöltetett Isten Szentlelke által a sze-retet. Ezzel a szeretettel tudott szeretni. Jézus szeretete halálos szeretet volt. Azt mondja a Szentírás: “Nincsen nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért (Jn. 15. 3.). Jézus pontosan így szeretett minket. Életét adta értünk, mindnyájunkért, kivétel nélkül. Akkor, amikor még nem is éltünk, majd kétezer évvel ezelőtt Ő meghalt értünk. Bemutatta, hogy milyen az Isten szeretete, amely ott van a szívében. Egész életét, teljes lényét odaadta áldozatul.

Hol a határ a szeretetben? Testvérek, Jézusnál a kereszt volt. Egészen elment a végsőkig. Belehalt a szeretetbe. Ma is van ilyen? Időnként van, amikor valaki tudja úgy szeretni a másikat, hogy az nem szereti viszont. Sokszor végighallgatom egy-egy feleség vagy férj, ahogy elmondja a házasságuk, az életük történetét. Mennyi nyomorúság, szeretetlenség, mennyi szenvedély pusztította a házasságot, s könnyek között mondja el, hogy nem tudtam volna kitartani, ha az Isten szeretete, amely kitöltetett a szívembe, nem tartott volna meg. S meglett az eredménye, vagy még mindig nincs meg az eredménye, és még mindig szeret egyoldalúan, mert egyszer Isten színe előtt megfogadta: jóban, rosszban, betegségben, nyomorúság idején hűtlenül el nem hagyom. S tartja magát, mert az Isten tartja, s ezért tudja tartani magát ahhoz, amit kimondott.

S hány példa van arra, hogy meghalt valaki szeretetből a másikért. Nem csak a misszionáriusok, sokszor naponta hal meg valaki, ahogy ápolja a másikat, ahogy eltűri, ahogy szereti, ahogy igazán szeretettel körül veszi, szinte elég mellette az ő saját élete. Bemutatja azt, hogy milyen az Isten szeretete, és nem sajnálja, mert tudja, hogy Jézus példát adott. Ő volt a minta. Senkiben nincsen nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért.

Ha végignézzük egy-egy szülőpárnak a szeretetét, vagy egy-egy gyereknek a szeretetét — mert ilyen is van azért —, amikor valaki hitre jut, és egészen másképpen kezdi tudni attól kezdve már sze-retni a szüleit meg a nagyszüleit.

A mai estét Isten arra adta, hogy tud-junk változtatni, hogy ami megsötétült, meglanyhult, megszokással teli szívünket tudja újra frissé tenni az Isten. Hogy most újra engedjük betölteni, s kitölteni a szívünkbe az Isten szeretetét.

A Neh. 4. 10-ben ezt olvassuk, imád-ság hangzik ott, ebből egy mondat: “Uram, a rom pedig sok, és mi képtelenek vagyunk megépíteni a kőfalat.” Jeruzsálem romokban hevert, és akik hazamentek a fogságból, odaállnak Isten elé, és azt mond-ják: “Uram, a rom pedig sok, és mi kép-telenek vagyunk megépíteni a kőfalat.”

Nem így vagyunk mi is sokszor? Meg kell állapítanunk a saját életünkre nézve: Uram, a rom olyan sok, hogy kép-telenek vagyunk megépíteni az életünket, és tényleg képtelenek vagyunk. De így olvassuk aztán tovább, eltakarították a romokat, és kezdett felépülni a fal.

Ha mi kinyitjuk a mi összetört, bűnökkel terhelt, sötét, megfáradt vagy kifáradt szívünket, és azt mondjuk Istennek, töltsd meg Urunk a te Szentlelkeddel, add a Szentlélek örömét, békességét, egyáltalán azt a kitartást, erőt, ami tőled származik! Lehet, hogy azt látjuk, hogy sok a rom, és mi nem bírunk vele, de ha megvalljuk a bűneinket, ha megbánjuk azokat, félretesszük a romokat, elmúlik a sötétség, akkor felragyog az Isten világossága.

Ha végzünk mindazzal, ami tisztátalanság, ha Isten elé tesszük újra az éle-tünket, ez a napi megújulás, akkor Isten kitakarítja azt, kifényesíti, mint a régi öreg lámpát, amikor előveszik a padlás vagy a pince mélyéről, feltöltik olajjal, vagy tesznek bele egy új elemet, s attól kezdve újra világít. Isten kifényesíti a szívünket, megfényesíti az életünket, s tudja újra arra használni, amiért az egész van, hogy mi bizonyságtévői legyünk a hatalmas Istennek.

Lehet ez mindnyájunk imádsága: “Uram, sok a rom.” A mi életünket meg-építeni képtelenek vagyunk. Vedd el kér-lek, kérünk, a mi bűneinket, építsd meg a mi életünket, s ébreszd fel bennünk a bizonyságtévő lelket! Mi képtelenek vagyunk erre, Jézus Krisztus azért jött, hogy megtegye. Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, szabad utat kaptunk az Atyához. S ha valaki ezen az úton elindul, vagy újra elindul, az átéli ezeket a gyümölcsöket.

 


 

Imádkozzunk!

Úr Jézus, köszönjük neked azt, hogy ma este is bizonyítottad a te szeretetedet. Köszönjük, hogy szólhatott az evangélium, odaadtad önmagadat értünk, bűnösökért, ennyire szerettél minket. S köszönjük, hogy ez nem csak múlt idő, hanem most is szeretsz, sőt a Szentlélek által bárkinek a szívébe, életébe kitöltöd a te szeretetedet, a tőled való békességet, amely minden emberi értelmet felülhalad.

Eléd hozzuk most Urunk a mi nyomorult, összetört, szennyes, sötét és üres szívünket és életünket, töltsd meg azt kérünk, tőled való mennyei javakkal.

Köszönjük, Urunk, hogy aki hozzád fordul, semmiképpen el nem küldöd magadtól. Köszönjük, hogy megépülhetnek a romok helyén az új épületek. Felépülhet a mi életünk. Új erőt kaphatunk tőled. A gyász és nyomorúság helyén vigaszság és öröm lehet, és átélhetjük a te Lelkednek a vezetését. S köszönjük azt is Urunk, hogy a beléd vetett reménység nem szégyenít meg. Áldunk és dicsőítünk azért, hogy te tudod a te cselekedeteidet kezdettől fogva. Így kérünk, hogy bánj velünk belátásod, terved szerint.

Ámen.