Folyamatos tanulás

 

Alapige: Tit 3, 8-14

„Igaz ez a beszéd, és szeretném, ha szilárdan tanúskodnál ezek mellett, hogy az Istenben hívők igyekezzenek a jó cselekedetben elöljárni: ezek jók és hasznosak az embereknek. De kerüld az ostoba vitatkozásokat, a nemzetség táblázatokkal kapcsolatos kérdéseket, a viszálykodásokat és a törvényeskedő harcokat, mert ezek haszontalanok és hiábavalók. A szakadást okozó ember elöl egy vagy két megintés után térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él és magában hordja ítéletét. Amikor majd elküldöm hozzád Artemászt vagy Tükhikoszt, igyekezz hozzám jönni Nikopoliszba, mert elhatároztam, hogy ott töltöm a telet. Zénászt, a törvénytudót, és Apollóst gondosan engedd útnak, hogy semmiben se legyen hiányuk. De tanulják meg a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elöl ott, ahol sürgős segítségre van szükség, nehogy gyümölcstelenek legyenek.”

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy kérhetjük azt, hogy taníts minket hinni! Sokan úgy gondoljuk, hogy ez a legkönnyebb a világon, pedig ez a legnehezebb. De köszönjük, hogy te ebben a legnehezebben is segítesz nekünk.

Bocsásd meg, Urunk, hogy mi újra és újra látni akarunk a szemeinkkel, és nem elhinni, amit te mondasz, tanítasz nekünk! Köszönjük azt is, hogyha sokszor átéltük már a te szavaidnak valóságát akkor is, amikor minden ellene mondott annak, hogy az igaz.

Köszönjük, hogy azt mondod, hogy az igaz ember az ő hite által él. Urunk, szeretnénk így élni. Úgy, hogy a te nevedre dicsőség és ne gyalázat térjen. Kérünk téged, Jézus Krisztus: taníts minket ma este is!

Bocsásd meg, hogyha megelégszünk önmagunkkal, ha elfogadjuk azt a helyzetet, amiben vagyunk, és nem akarunk továbblépni a hitben, pedig te azt akarod, azt szeretnéd, hogy folyamatosan tanuljunk és növekedjünk benned, hogy te nőhess bennünk!

Hadd kérjük ma este azt, Úr Jézus Krisztus, beszélj arról, aminek a segítségével tudsz növekedni bennünk!

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Valaki megkérdezett egyszer egy kutyaidomítót, hogy hogyan csinálja, hogy az állatok ilyen szenzációsan engedelmeskednek neki. Nagyon egyszerű – válaszolta az idomár. „Nem kell más tenned, mint valamivel többet kell tudnod, mint a kutyáknak."

Sok munkáról elmondhatjuk ugyanezt, hogy az egész kérdésnek az a megoldása, hogy mindig valamivel többet kell tudni, mint ami az adott helyzetben szükséges. Egy kicsit előbbre kell mindig tartania a tanárnak, mint a diákoknak. Valaki így fogalmazta meg, hogy sosem lehet a tudásunk maximumának a határán mozogni, mert akkor nagyon köny-nyen kiderül, hogy bizonyos dolgokat az em-ber nem tud már.

Az a baj, hogy sokszor a hívő nép életére is az a jellemző, hogy nincs meg ez a plusz ismeret, plusz tudás, plusz hit, amivel bizonyos helyzetekben felül tudnak kerekedni. Nagyon sok hívő keresztyén nem akar az Isten megismerésében sem mélyebbre jutni. Megelégszenek azzal a ténnyel, hogy van üd-vösségük, bizonyosságuk afelől, hogy Isten országának az állampolgárai, és ezen kívül másra nincsen igényük.

Elég az üdvösség – mondta valaki –, olvasom a Bibliát, imádkozom, járok a gyülekezeti alkalmakra, mit kíván tőlem még ezen felül Isten?

Pál apostolnak a Tituszhoz írt levele a Kréta szigetbeli keresztyének életének fogya-tékossága miatt született meg. Az apostol csak kevés ideig tartózkodhatott a szigeten. Nem tudta teljesen kézbe venni a gyülekezet veze-tését, irányítását, ezért Tituszt, mint tejhatal-mú küldöttet, megbízottat ott hagyja, hogy folytassa tovább a megkezdett evangélizáci-ót, a gyülekezet építését, szervezését.

Eljutott tehát Krétára is az evangélium. Ez önmagában nagyon nagy dolog, hiszen az egy viszonylag zárt közösség volt az Ókorban is. Sokan elindultak a hit útján, de amel-lett, hogy sok mindent megértettek az evangéliumból, egyszerűen a legtöbb megértett dolgot nem kezdték el cselekedni. Csupán in-formáció maradt a számukra mindaz, amit az elején az apostolon, aztán Tituszon keresztül Isten üzent nekik. De nem akartak Isten dolgairól többet tudni. Az engedelmességre való készség gyatra volt a krétaiak szívében. Mind az egyes hívők szívében – az derül ki ebből a levélből –, mind pedig a krétai gyülekezet egészére nézve is jellemző volt ez.

Bőségben éltek Kréta szigetén. Jól termettek a földek, gyümölcs, zöldség, gabona is, jutott exportra is. Nem voltak szegények az ott élők. Hal, vad, s mi jó falat, szem száj-nak ingere. Bőven termett a föld, és talán pont ezért, vagy lehet, hogy emiatt, hogy bőségben éltek? Ellustultak, és nem akartak tovább, mélyebbre jutni az evangélium megismerésé-ben. És ez meg is látszódott az életvitelükön.

Kréta egyébként is az erkölcstelen és az istentelen életről volt híres. Krétai vagy korinthusi módra élni – ez a két hely volt híres az erkölcstelenségéről, vagy hírhedt, inkább így mondom –, krétai módra élni, ezt mindenki irigyelte ott a környéken. Bár úgy élhetnék, mint egy krétai! Bőségben, lustálkodva, a nagy meleg miatt hosszú sziesztákat tartva, jól élni, kevés munkával.

Próbálták a krétai keresztyének – miután hívőkké lettek – azt a fajta erkölcsiséget átvinni a hívő életbe is, ami akkor volt rájuk jellemző, amikor még Jézust nem ismerték. De ez sem akkor, sem most nem lehetséges. Mert, ha valakinek új élete van, akkor az új élet vagy gyümölcsöt terem, vagy pedig elsorvad. Alapvető dolog, hogy vagy fejlődik, továbblép valaki a hitben, vagy visszafejlődik és elsorvad a hite. Az történt, ami gyakran történik hasonló helyzetben most is: a régi, a rossz, az istentelen sokkal nagyobb szívóerővel hatott az újjászületett hívőkre, újjászületett emberekre Krétán, mint az az új, Isten szeretetének az ereje, ami elég furcsa, de így történt. Lassan kezdte megfojtani az újat, a krisztusit. Mivel ez óriási veszély volt, eljutott Pál apostol fülébe ez a hír, s ezért ír egy levelet, és küldi el Titusznak. Szeretné, hogyha változna az újjászületettek, a hívők élete, cselekedete, életvitele, sőt, lelki állapota is.

Örök kérdés az a hívő emberek számára, hogy hajlandók vagyunk-e, hajlandók-e a hívők tanulni, folyamatosan képezni magukat, mélyebbre jutni az Isten megismerésében, vagy pedig nem? Vagy úgy teszünk mint a krétaiak, akik készek voltak a test minden fajta élvezeteit teljesíteni, azokkal élni, de nem volt kész a szívük arra, hogy Isten minden akaratát teljesítsék, és azzal éljenek.

Pál ezért azt tanácsolja Titusznak, hogy olyan presbitereket és gyülekezeti elöljárókat keressen, akik fedhetetlenül élnek. Hogy legalább az elöljárók, a felvigyázók, a presbi-teroszok életén látszódjék meg ott Krétán, hogy aki Jézus Krisztus mellett döntött, annak megváltozik az élete. Nem lehetett ez Ti-tusz számára könnyű feladat. Így olvassuk az 1. rész 5. versétől „…presbitereket állíts szol-gálatba városonként, ahogyan meghagytam neked, ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással, és nem engedetlenek." Ha van olyan – tessék figyelni. Pál kétségek között van, hogy egyáltalán fog-e ilyet találni Titusz? Aki feddhetetlen, és csak egy felesége van. Alig tértek meg, alig jutottak hitre. Talán többen még a gyülekezetbe járók közül sem bocsátották el a másod-, harmad feleségüket, vagyis az ágyasaikat. Ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű. Más helyen azt mondja, hogy nem részeges, és nem borivó. Nem frissen megtért ember.

Testvérek, milyen sötétség lehetett a szívekben és a fejekben is, hogy ezt külön meg kellett írni. Nem volt magától értetődő egy újonnan született ember számára, hogy bizonyos erkölcsi kicsapongásokat abba kell hagy-ni. És ne gondoljuk ám azt, hogy ez most másképpen van! Nagyon sokszor felmerül ez a kérdés. Megtér valaki, újonnan születik, s egy beszélgetésben kiderül, hogy a felesége mellett még vannak barátnői is. Nem csak egy, kettő vagy három. Más kérdés – nem tu-dom, hogy bírja erkölcsileg, anyagilag, fizikailag? De egyáltalán ez még kérdés? Pedig Isten Szentlelke világossá tette, nem? Világosan beszél erről a Szentírás. Mit mond a házasság előtti szexuális életről a Biblia? Mit tanít a házasság tisztaságáról? A család szent-ségéről, Isten színe előtt? Egy feleség és egy férj, és emellett nem fér el más valaki. Akkor valami nem stimmel az ember szívében, hogyha abba a kizárólagos kapcsolatba, ami a feleség és a férj között van, belefér még egy harmadik, egy negyedik, vagy ki tudja hány kapcsolat is.

Feddhetetlen férfi, akinek csak egy felesége van. Minden időben szükség van a gyü-lekezetekben feddhetetlen életű férfiakra. Elsősorban sok mindent a gyülekezetekben Isten a férfiakon kér számon. Ha megnézzük a teremtéstörténetet, a bűnesettörténetet, akkor azt látjuk, hogy ott is Ádámon kéri számon Isten, és nem Éván. Ádám hol vagy? Pedig nem Ádám vétkezett elsőnek, hanem Éva. Is-ten elsősorban feddhetetlen életű, erős hitű, erős idegzetű, strapabíró, felnőtt, hívő férfiakat akar a gyülekezetekben látni, mert rájuk lehet aztán emberileg is alapozni. Isten azt akarja, hogy feddhetetlen, erős idegzetű, stra-pabíró, terheket hordozni tudó férfiakkal legyen tele a gyülekezet.

Mi volt a fő baj a krétai gyülekezetben? Az, hogy kettévált a hitük és az erkölcsük, az életvitelük, ahogy vitték az életüket, ahogy élték az életüket. Amit hittek és csináltak, teljes összevisszaságban voltak. Egyik nem fedte a másikat. Szembe került a hit és a cse-lekedet egymással. Mondhatnám így is: az éle-tük bizonyos területeken hamis pénznek bizonyult. Prédikálták esetleg a Krisztust, mert azt könnyű mondani, hogy én hívő vagyok. És a cselekedeteim? Amikor bizonyos anyagi kérdésekre kerül a sor, vagy amikor erkölcsi kérdésekre kerül a sor?

Nem régen valaki mondta, hogy a munkahelyére bekerült egy fiatal, csinos lány, és az volt az első, hogy első alkalommal – tessék figyelni! Először ültek egy asztalnál, éppen akkor ketten, úgy alakult, az étkezdében, s az a lány mindjárt kikezdett vele. Azt sem tudta, kiről van szó. Családos, nem csa-ládos, van-e felesége, gyerekei, akarja, nem akarja? Mindegy. Letámadni, szemből. Ide jutottunk. Végképp felborul a teremtési rend. Várni arra, hogy egy férfi megszólít? Nevetséges! Kabaré – mondta nem régen egy fiatal lány. Hogy fogok így férjhez menni? Látszólag tényleg úgy tűnik, hogy hogy fog így férjhez menni? Ha valaki ahhoz szabja magát, amit a Szentírás mond, akkor Isten a Szentírás szerint fogja majd a maga ajándékait adni.

Eljutottak a krétaiak oda, hogy megtértek a pogány istenektől az élő Istenhez. Hitre jutottak Krisztusban. Bizonyos dolgokat elhagytak: a régi, pogány istenek imádását. Ta-lán nem loptak, vagy nem loptak már annyit. Nem csaltak. Még az is lehet, hogy a szívükben ott volt, hogy el kellene bocsátani azt a másik ágyast, vagy társat, de nem tudták megtenni, vagy lehet, hogy megtették. De az élet minden területén nem fedte a beszéd, a bizonyságtétel meg a cselekedeteik egymást. Belül a szívük indulata sok vonatkozásban nem változott. A látásból fakadó engedelmes-ség, és az abból következő gyümölcs, gyümölcsök, nem jelentek meg. Gyümölcstelen volt az életük. Erről beszél Pál. Pedig az új életből új szándékok, új gondolatok és új cselekedetek kellenek hogy származzanak.

Krétán, a keresztyén körökben tovább folyt a duhaj élet, a veszekedés, a vitatkozás, a lopkodás, a lustaság, az üres pletykálkodás, a rágalmazások sora, a felsőbbséggel szemben való tiszteletlenség is, ellenszegülés. Egyszóval tovább folyt a régi, az óemberi természet szerinti élet. Pál ezt nagyon világosan látja. Hogyha ez így folytatódik tovább, össze fog omlani a keresztyén gyülekezet. Nem lehet bevinni az óemberi dolgokat a gyülekezet közösségébe, mert az megrontja az egész közösséget.

Az istentelen ember életében mindez a felsorolás, amiről beszél Pál, természetes. A világ e szerint él, ezek a mércéi. Maga próbál boldogulni a saját eszével, agyával, taposásával, a könyökével. Az Istennel élő emberekre azonban ez nem lehet már jellemző – mondja Pál. A krétai gyülekezetben sok viszálykodás volt a családtagok között is.

Az elmúlt hetekben több konferencián szolgáltam, és olyan szomorúan mondták el a gyerekek: pedig hát hitre jutott édesanyám, de ugyanúgy veszekszik apámmal, mint az-előtt. Alig-alig van valami változás. Akkor minek megy templomba, ha azt mondja, hogy megtért, de ugyanolyan konfliktushelyzetek vannak most is? Ezen a területen semmi vál-tozás nincs. Vagy, mióta hitre jutott apu, nem sokban változott a helyzet. Ugyanúgy károm-kodva beszél időnként, mint előtte. Mit ér ak-kor, hogy ott van a gyülekezeti alkalmakon? És ebben nagyon sok igazság van. Hiába men-nek templomba mondta másik valaki –, hogy-ha nincs annak eredménye, hogy oda járnak.

Egy kicsit társadalmi rajz is, amit Titusz-nak írt itt Pál apostol a levélben. Végül is egy felbomló és egy széteső krétai társadalomról látunk itt egy gyors fényképet. Minden erkölcsi gát lehull az emberekről. Mindenkinek szabad minden, és mindenkinek sza-bad mindenkivel. Lassan a mi országunk nem ide kezd jutni? Hangzatok jelszavak alatt min-denkinek mindent szabad. De, hogyha vala-ki valóban komolyan veszi ezt, azokkal szem-ben akár, akik ezt hirdetik, mindjárt meg-sértődnek, és mindjárt rendőrért kiáltanak. Aki pedig a maszkírozott, vagy szabadságnak maszkírozott romlottság és erkölcsi züllés ellen szót mer emelni az aktuális sajtóban, vagy a magukat függetlennek nevező televízió-csatornákon, abban a pillanatban megtámadják. Nem tartja tiszteletben a másságot – ez a divatos jelszó.

Nem régen mondta el egy fiatal lány, hogy az ő közösségükben teljesen természetes, hogy az odajáró fiúk a fiúkat is szeretik. Nem érti, hogy ez miért probléma? Ide jutottunk. Egy tizennyolc éves lánynak ez nem probléma. Lehet, hogy akkor sem lesz az, ha majd a férje is biszex lesz, ahogy mondta. Nem tudom, hogy felfogjuk-e valójában mindnyájan, hogy ez hova vezet? Mi lesz ennek a következménye?

Tudatos forgatókönyv szerint folyt és fo-lyik a társadalmi züllesztés. Bizonyos népcso-portokat fizetnek, hogy kimenjenek Strass-burgba panaszkodni az országra. E mögött nagyon kemény szándék húzódik meg. Ez egyáltalán nem véletlen. Mint ahogy az sem véletlen, hogy pont akadt nem is egy TV-stáb, amelyik „véletlenül” el tudta őket kísér-ni. Mi ez, ha nem tudatos rombolás és torzítás? E mögött nagyon kemény és sötét szán-dékok és indokok húzódnak meg. Vagy a má-sik: ne legyen se vasárnap, se hétköznap. El-jutottunk oda, hogy a legnagyobb bevásárlóközpontok huszonnégy órán keresztül tartanak majd nyitva. Most döntötték el. Ne üljön le a családfő a gyerekekkel vagy a feleségével beszélgetni. Vasárnap éjjel is menjenek el vásárolni. Se pihenőnap, se vasárnap, se hétköznap. Folyjon minden egybe. Butuljon a nép, amennyire lehet. Mert úgy lehet engedelmes játékszerként azt csinálni az emberekkel, amit akarnak. Nem volt ez az Ókorban sem másképp, és most sincsen másképp.

Lerombolni egy nemzetet lelkileg, erköl-csileg és fizikailag, ha lehet. Váljon képlékeny masszává. Oda kenjük, ahova akarjuk. Olyan oldalra kenjük, ahova akarjuk.

Egy ilyen helyzetben íródott meg Pál apostol levele, s azt mondta, hogy ti, krétai keresztyének, ne váljatok ilyenné. Ha már újonnan születtetek, ha csak valami közötök van a mindenható Istenhez, akkor ne engedjétek azt, hogy ez az iszonyatos szívóerő beszívjon titeket. Megrágjon, és aztán megemésszen, feldolgozzon, s a végén kiköpjön salakanyagként. Ha ti igazán elindultatok a hit útján, akkor ez fog látszódni rajtatok.

De a krétaiaknak hiányos volt a valóságérzékük is. Olyan félelmetes ez a tapasztalat is, hogy mennyire hat a hedonista, az élvezet-központúság az emberek szívében. Sokszor még a templomba járók szívében is. A krétaiak olyan dolgokat tartottak fontosnak, amelyek múlandók és rombolók az ember személyiségére nézve. A szellemi tanítások elvitték őket Isten igéjétől. Különböző tanításokra figyeltek, s központban maradt a test élvezete.

Ez is megdöbbentő tapasztalatom, az egyik fiú-héten – ahol szolgáltam – néhányan sem-mi másra nem tudtak gondolni, csak a lányok egy bizonyos testrészére. Vajon mi ennek az oka? Miközben szeretnének felnézni a női nemre, s a nők felnézni a férfiakra, becsülni és tisztelni egymást, aközben ezen a szinten mozog a gondolkodás. Hogy alakult ez ki? Nem megdöbbentő? Hogy jut el ide va-laki? Szól az ige, s maradnak ezek a gondolatok? Akkor nem üthet át Isten igéje. De mi-ért nem merik sokan vállalni közülünk akár azt, hogy együgyű valaki. Azt, hogy egy ügye van, a Krisztusé. Ezt nem lehet vállalni? Kiállni bizonyos élethelyzetekben? Hogy ne haragudjatok, de én ezt nem így gondolom! Ne-kem más az erkölcsi felfogásom. Nem kell mindjárt a Bibliával jönni. Lehet ezt így is megfogalmazni, hogy megértsék. Az, hogy más az erkölcsi felfogásom, vagy más a világnézetem. Lehet, hogy ezt elsőre jobban értik. Aztán ki lehet fejteni, kifejthetjük, hogy ez mit is jelent valójában. Tartozom valakihez, aki engem másra tanít. A pénz-, az időbeosztás, a nyaralás, a nemiség, a házasság, a hűség, a gyereknevelés, a jövő és sok minden más vonatkozásában.

Ha valaki valóban újonnan született, abban ott kell hogy legyen ez a készség, ezt nem tudja visszatartani. Elképzelhetetlen, hogy ne mondja el, ne bukjon ki belőle bizonyos élet-helyzetekben, hogy neki belül más az erkölcsi tartása és az ereje. De, ha senki nem kez-di el, hogy úgy beszéljen a másik nemről, ahogy arra Isten igéje tanítja, akkor hova fogunk jutni? Ha senki nem meri vállalni, hogy a legkisebb értéke, sejtje a társadalomnak a család, a férj és a feleség kölcsönös megbecsülése, egymás megbecsülése. A hitre és szeretetre való nevelés a gyerekekkel kapcsolatban. A fegyelmezés.

Azt mondja a Szentírás, hogy ne tartóztasd meg a te vessződet, botodat a te gyerekeidtől, mert korcsokat nevelsz, és nem fiakat. Mostanában olyan sok korcs szaladgál. A Szentírás világosan beszél a szülő, s elsősorban az édesapák feladatáról. A nevelés elsősorban az apák dolga és nem az asszonyoké. A Biblia legalább is ezt tanítja: „Ti, apák…" – így kezdi. Sok minden miatt ez nem mindig valósulhat meg egy családban, de legalább Isten segítségét kérjék azok a férfiak, akikre Isten gyermekeket bízott. Legalább kezdjék el, próbálják meg, s majd meglátják azt, hogy Isten milyen hatalommal és erővel áll oda mögéjük, s hogy egészítik ki egymást a társukkal, a feleségükkel, akikkel nevelik a gyerekeket.

Pál akár feladhatta volna. Tudta, hogy milyenek a krétaiak. Eleve reménytelen a helyzet. Ki tudna önerejével megváltozni? De Pál apostol Jézusra nézett, és ezért nem veszítette el a reménységet. Ezért meri leírni ezeket a sorokat, hogy járjanak, legyenek elöl-járók a jó cselekvésében. Tanulják meg, vagyis folyamatosan tanulják a hitben való járást, hogy jó cselekedettel járjanak elöl ott, ahol sürgős segítségre van szükség. Elöljáróvá válni. Példát mutatni. S azért higgyük már el azt Istennek, hogy a jó példa is ragadós azért bizonyos értelemben. Ugyanúgy, mint a rossz. Könnyebb valamit lerombolni, mint aztán felépíteni. De, ha Isten azt mond-ja, hogy lehetséges, hogy a hitben elöljárókra odafigyelnek, vagy legalább is feltűnik vagy megkívánják, hogy te hogy tudsz ilyen tiszta lenni? Hogy tudod beosztani a pénzedet, az idődet? Hogyhogy a te gyerekeid nem káromkodnak? Mert ez is olyan szörnyű tapasz-talat volt az elmúlt hetekben. Hogy lehet ide eljutni, hogy a gyerek nem csinál ilyent? Mert azért mégis vannak ilyen gyerekek is! Ez azért feltűnik ebben az egyre szennyesedő világban, hogy vannak mégis olyanok, akik nem így él-nek, és nem így csinálják, ha talán kevesek is.

Az Istenben gyökerező, megszentelt, Isten számára elkülönített életben benne van a gyümölcsöző élet is. Krisztusból fakad. A for-rása Jézus Krisztus. Amikor Jézus a szőlőtő példázatát elmondta, akkor pont erről beszélt. Amíg a szőlőtövön marad a szőlővessző, addig táplálkozik, szívja a szőlőtő nedveit, és gyümölcsöt hoz. Amikor tavasszal lemetszik azt a vesszőt, mert megtermette a gyümölcsöt, akkor az elhal, száraz lesz, és tűzre vetik. A venyige rendkívül jó tüzelőanyag, főleg gyúj-tósnak, kiváló. De amíg rajta van, addig ter-mi a maga gyümölcsét tele van életnedvvel, egy a tőkével a keringési rendszere, abból a nedvből táplálkozik. Azért hozza ezt a képet Jézus, hogy élhetnek így a hívők. Adja Jézus az Ő életerőit. Bennük lakozik, egyek, mint a szőlőtőkével a szőlővessző.

A Szentírás azt mondja, hogy ami meddő, az megítéltetik. A meddő fát, a terméketlen gyümölcsfát körülássák, megtrágyázzák, eltelik egy vagy két év, aztán kivágják. Nem díszfa, gyümölcsfa. Ha nincs gyümölcs, a vége pusztulás. Ítéletre kerül. Kitől várhatná jobban Isten azt, hogy teremjenek a hitüknek megfelelő gyümölcsöt, ha nem az Ő népétől? Látjuk Izráel sorsán, ha végigolvassuk az Újszövetséget. Ítéletre került, mert nem teremte azt a gyümölcsöt, amit Isten elvárt tőle, amit kellett volna tennie, de elszakadtak Istentől, semmivé vált a hitük. Sok minden más került Isten helyére. Elhagyták az Urat. Ott van az 5Móz 28-ban Isten ítélete, a következmények. Mi lesz a következménye, ha elfordultak? Az átkok és az áldás fejezetben. Már a 24-25. fejezettől érdemes elolvasni. Ez teljesedett be. Ha elhagytok engem, ez és ez lesz a sorsotok. Nem lehet úgy megállni, és megélni a hívő életet, hogy nem táplálkozunk Krisztusból folyamatosan.

Kitől várhatná tehát az életté teljesedett cselekedetet Isten: a jó bizonyságot, a hitből fakadó cselekedeteket, mint attól a néptől, amelyet Jézus a vérével szerzett a Golgotán, akikért elsősorban meghalt, akik tudják már, hogy mit jelent a golgotai áldozat. Ha azok nem beszélnek az életükkel Isten szeretetéről, akkor hogyan lesz tovább ezen a világon?

Jézus életével és halálával példát mutatott az övéinek. Az övéinek és az ellenségeinek egyaránt. Tisztán, szentül élt, és úgy is halt meg. Isten tőlünk nem azt várja, hogy olyanok legyünk, mint Krisztus. De azt ígéri, hogy egyre jobban kiábrázolódik azokon, akik engedelmeskednek neki, Krisztus arca. És itt nem az ábrázatról van szó, hanem a lé-nyéről. Egyre inkább Krisztus lényű emberek-ké válnak. És ez biztos hogy világít ebben az egyre sötétebb világban.

Isten az övéitől megkívánja a gyümölcstermő életet. Tanártól az iskolában, orvostól a rendelőben, vízvezeték-szerelőtől ott, ahol éppen dolgozik. Ki-ki milyen foglalkozásban járatos, vagy csak egyszerűen, ahogy mondta nem régen valaki: én már csak nagymama vagyok. Akkor a nagymamától a nagymamaságban, hogy hívő módon legyen nagymama. Ez sem könnyű feladat. Csöndben maradni, amikor nem kell beszélni. Ott lenni, amikor ott kell lenni, és nem ott lenni, amikor semmi szükség ránk.

Pál azt írja a krétai hívőknek: elöl járni a jó cselekvésében. Ez azt jelenti akkor, hogy még több rosszul látót kísérjünk át az úton? Vagy még több szegénynek segítsünk? Még több idősnek vásároljunk ezt-azt? Ez is lehetséges. De, ezt megtehetik azok is, akik nem járnak hitben. Meg is teszik. Sokszor megszé-gyenítő módon. Szánnak időt és pénzt ilyen dolgokra.

Pál apostol elsősorban a lelkületről beszél. A szívetek legyen olyan kedves, krétaiak, amelyik prédikál Krisztusról. És mivel ilyen a szívetek, vagy ha ilyen a szívetek, abból fakadnak majd azok a cselekedetek, ame-lyek feltűnnek.

Bonhöffer, akit Hitler külön parancsára lőttek agyon egy német koncentrációs táborban, azt írta – csak WC-papírra tudta írni az igehirdetéseit ott a börtöncellában, de fennmaradt egy kettő. Az egyik ilyen feljegyzése töredékes betűkkel így kezdődik: „Ami igazán keresztyéni, az rendkívüli." Nagyon sok igazság van ebben. Ami igazán krisztusi, az rendkívüli. Nem ilyen volt Jézus élete? Rend-kívüli élete volt. Nem? Ahogy gyógyított, ahogy halottakat támasztott fel, ahogy beszélt, ahogy simogatott, ahogy nézett, ha kellett, ahogy sírt Lázár sírjánál vagy Jeruzsálem fö-lött, tudván, hogy mi következik a városra. Ahogyan meghalt mindnyájunkért, bűnösökért, ahogy feltámadott. Az egész élete rend-kívüli volt, ezért igazán Istentől való volt. Ami Istenre mutató élet, ami miatt Istent dicsőítik, vagy amiért Istent dicsőítik, az valóban, igazán keresztyéni.

Jót tudnak tenni az emberek az alapítványokon keresztül, de Isten mércéje szerint élni, nem tudnak az istentelen emberek, azt csak az istenhívők tudják megtenni.

Pál itt Isten mércéjéről beszél. Azt mond-ja, hogy tanuljátok folyamatosan, hogy hogy lehet élni az Isten mércéje szerint. Könnyű ez, vagy nehéz? Időnként könnyű, máskor nehéz. De az is jelez valamit, hogy még ebben a gyülekezetben is előfordulhatott, hogy valakinek azt mondták, hogy csak nem akarsz fiatal létedre időseket ápolni? Hívő közösségben. S ki mert mondani valaki ilyen mon-datot. Nem gondolta végig, hogy mit mond. Szégyen és teher öregeket ápolni? Én örültem, amikor Isten egy idős bácsit három éven keresztül rám bízott. Sokszor nagyon nehéz feladat volt. Szinte állandóan mosni kellett rá – most nem részletezem. De Isten adott hozzá erőt, és végül is tudtam örömmel csinálni, ha nem is mindig. És hányan vannak ilyenek, akik megtiszteltetésnek veszik azt, hogy egy idős embert rájuk bíz az Isten? S beszélgethetnek vele, ott lehetnek vele utolsó órájában. Talán nem is a hozzátartozója, de még-is ott van vele. Nem kegyelem, hogy végezhetek ilyen szolgálatot fiatalon vagy idősen? Elfelejtik azok, akik ezt mondták, hogy mi lesz majd, ha nekik is ezt mondják a szemükbe? Csak nem fogunk téged ápolni – ha majd ő kerül oda – fiatal létünkre? Majd beteszünk egy intézetbe, s ott elintéznek. Érdemes végiggondolni, ki, hogyan gondolkodik erről a kérdésről? Nincsen lealacsonyító és megvetendő szolgálat.

Ha valaki így gondolkodik tehát, az rosz-szul gondolkodik. Isten erről az egész kérdésről egészen másképpen gondolkodik. Az Isten szeretete irántunk az emberek szeretetére kötelez. Akinek az életében új korszak kezdődött, az nem akar már a hitből fakadó jó cselekedetek nélkül élni. Az azt akarja, hogy minél több gyümölcs legyen. Nem tud-ja kitermelni magából, mert ennek az egésznek az alapja az Istennek való engedelmeskedés. Minél inkább odaszánom magam Krisz-tusnak, annál inkább megjelennek a gyümölcsök, mert tud a kezébe venni, tud küldeni, bárhova kész az ember elmenni. Nagyon ritkán mond nemet. Van, amikor nemet kell mondani, mert annak van az ideje. De arra használja Isten, amire jónak látja. Az engedelmesség készsége ott van a szívében. Tegye, amit az Isten mond, menjen oda, ahova küldi, ahhoz, akihez küldi, s mondja azt, amit mon-dania kell, s amikor befejezte, akkor eljön.

Olyan jó lenne, hogyha akarnánk folyamatosan tanulni, mert ez a rész valójában erről szól. Mondd meg a krétai hívőknek, különösen az elöljáróknak, a hitben időseknek: akarjanak az ismeretekben előrehaladni, és a hitben növekedni.

Aki adni akar, azt Isten megáldja. Aki a gondolkodásán szeretne változtatni, aki Krisz-tus képére akar formálódni, az átéli azt a cso-dát, hogy Isten segít ebben. Így mondja, hogy igyekezzenek, és tanulják meg a mieink. Ez nekünk is szól. Igyekezzünk, és tanuljuk meg mindazt, ami Isten akaratából megtanulható a hitben való járásban. Akarunk-e hitben növekedni?

Isten bárkinek megmondja azt, ha kérdezi, hogy ehhez mire van szükséges. Személy-re szabottan. Személy szerint, ránk nézve meg tudja mondani Isten, hogy mit kell elhagyni, mit kell felvenni, hogyan lehet a hitben előbb-re jutni és növekedni? Mert akik így állnak hozzá ehhez az egész kérdéshez, azok megkapják a többletet. A többlet erőt, vagy erőtöbbletet, az ötlet többletet, a szeretet többle-tet. Egyszerűen azt, ami az embereket elgondol-kodtatja, ami Istenre irányítja a figyelmüket.

Pál olyanokról is beszél a 2Tim 3-ban, akiknél megvan ugyan a kegyesség látszata, de annak erejét megtagadták, vagyis látszathívők. Olyan jó lenne végiggondolni azt, hogy nem fenyeget minket ez a kép: látszathívők? Olyannak látszani, mintha, de a valóság, az igazi hit erejét, a kegyesség igazi erejét meg-tagadják. Látszólag Isten oldalán vannak, de valójában az Ő ügyében semmire nem használhatók.

Pál még egy tanácsot is mond: Ezeket ke-rüld, kedves Timóteus. Ha a szív üres, akkor üres lesz a beszéd és a bizonyságtétel is. Még akkor is, ha Isten nevét belekeveri valaki. Ha a szív üres, vagy most éppen üres, akkor üres lesz a beszéd és a bizonyságtétel is. Akkor az életünk nem prédikál, nem mutat Istenre, és szégyent hozunk Isten nevére dicsőség helyett.

Mit mond Pál? Igyekezzenek, tanulják meg a mieink is, hogy jó cselekedettel járjanak elöl ott, ahol sürgős segítségre van szükség, nehogy gyümölcstelenek legyenek. Nehogy gyümölcstelenek legyünk.

 


 

Imádkozzunk!

Urunk, megvalljuk neked őszintén, minket is fenyeget e gyümölcstelen élet. Bocsásd meg, hogy sokszor észre sem vettük már azt, hogy te keresel rajtunk gyümölcsöket, és semmit, de semmit nem találsz. Sőt, mi magunk is átéltük azt a mérhetetlen ürességet és fásultságot, kételkedést és hitetlenséget, ami mindnyájunkat fenyeget. Neked adunk hálát azért Urunk, ha éppen most nem így vagyunk. S ha így lennénk, kérünk, segíts rajtunk!

Urunk, kitárjuk a szívünket, odaszánjuk neked a lényünket, az akaratunkat, testünket, lelkünket, bánj velünk belátásod szerint! Csak hadd legyen a mi életünk rád mutató, gyümölcstermő élet. Meg nem szűnve cselekedni azt, ami előtted kedves, jó és tökéletes. Urunk sokszor ez olyan nehezen megy, pedig te azt mondod, hogy a te parancsolataid nem nehezek. Kérünk, Istenünk, segíts rajtunk, hogy tudjunk segíteni másokon! A végén a te nevedre dicsőség és ne gyalázat térjen.

Ámen.