Alapige: Jn 10,1-5; 10-14

„Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem más-felől hatol be, az tolvaj és rabló; de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti. Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik."„…A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (…)

„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem…"

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, hálásan köszönjük, hogy itt lehetünk ebben a csendben. Köszönjük, hogy nem túlzás az, amikor azt mondjuk az ige szavaival: mi mindnyájan előtted állunk, hogy meghallgassuk mindazt, amit mondani akarsz nekünk. Könyörülj meg rajtam, hogy csakugyan az hangozzék itt most. Én is, és mindnyájan így akarjuk hallgatni a te igédet, mint a te személyesen hozzánk szóló szavadat.

Köszönjük ezt a nagy szeretetet, ami e mögött van, hogy beszélsz hozzánk. Dicsőítünk téged, aki egyedül vagy képes erre. Tudjuk, Urunk, hogy minden embercsinálta bálvány néma, de te számon tartsz minket személy szerint, nevünkön szólítasz. Mindannyiunk számára utat és programot készítettél. Köszönjük, hogy még azt is te teszed lehetővé, hogy megértsük a te velünk kapcsolatos terveidet, akaratodat. Sőt még arra is te bátorítasz, hogy örömmel cselekedjük azt.

Őrizz meg minket attól, hogy szembeszegüljünk veled. Őrizz meg attól, hogy mégis csak a magunk feje után menjünk. Köszönjük ezt a nagy kiváltságot, hogy tanácsolsz. Köszönjük, hogy oly sok veszedelemtől megóvtál eddig is. Köszönjük, valahányszor hallgathattunk rád, és utólag dicsőíthettünk téged és elmondhattuk: mindent oly szépen intéztél.

A te ajándékodnak tekintjük most azt is, hogy itt lehetünk, hogy előtted lehetünk. Szólj, Urunk hozzánk. Te tudsz rólunk mindent. Egyedül te tudsz megadni nekünk mindent, amire szükségünk van. Ajándékozz meg bennünket most ebben a csendben.

Ámen.

Igehirdetés

Ez is olyan példázat, amit szinte kár magyarázni, annyira önmagáért beszél, annyira csak gyengíteni tudjuk a magyarázkodással azt a gyönyörű önarcképet, amit Jézus Krisz-tus itt önmagáról rajzol. Ilyen a mi Megváltónk. Egyre hangsúlyosabb lesz számomra Isten igéjét tanulmányozva, hogy mennyire fontosnak tekinti Isten, hogy megismerjük Őt és megismerjük az Ő egyszülött Fiát, Jézust. Ez nem öncélú ismeretgyűjtés. Őt megismer-ni az maga az élet. Ez az ismeret nemcsak az intellektus, az értelem szintjén történik, hanem az ember egész lényét igényli, igénybe veszi és megajándékozza.

Jó lenne, ha tudatosan törekednék erre, hogy Jézusnak az arcvonásait egyre jobban megismerjük, egyre jobban meg is jegyezzük, hogy valóban tudjuk, értsük, ki a mi Megváltónk, s így tudjunk azután másoknak is beszélni róla.

Itt Jézus ezzel a rövid önkijelentéssel jel-lemzi magát, hogy én vagyok a jó pásztor, és hogy mit ért ezen, néhány mondattal vázolja. Csupán vázlat ez, de megtelik gazdag tartalommal, és azt hiszem, sokan vagyunk, akik tudnánk folytatni, illetve illusztrációkkal szemléltetni azt, hogy Ő valóban ilyen.

Ha pedig egy kicsit is ismerjük az ókori pásztoroknak az életét, akkor még inkább megtelnek tartalommal ezek a mondatok. Azt mondják, hogy a sokféle vadállat miatt esténként több nyájat is összetereltek biztonságos karámokba és ott éjszakáztak. Összekeveredtek tehát a nyájak, a birkák. Amikor reg-gel jöttek a pásztorok, akkor sajátos fütyülő, sípoló hangot adtak, meg a birkákat néven is szólították, és mindegyik pásztor ebből a nagy egyesített nyájból kihívogatta a magáéit.

Valaki, aki ezt manapság, tehát most a kö-zelmúltban is látta, átélte ott, azt mondja: fan-tasztikus, ahogy a fekvő birka felkelt és ment ki a karámból, amelyik meg állt, mintha arra várt volna, hogy őt szólítsák, de a mellette levő nem ment, mert az nem ahhoz a pásztorhoz tartozott. Valóban megismerik a pásztoroknak ezt a sajátos, hívogató hangját. Meg-érti valamelyest a nevét is a birka. Azt szok-tuk mondani, hogy buta birka, de úgy látszik, hogy eddig azért terjed az értelmük. Sok más tekintetben tényleg nagyon buta a bárány, nem tud tájékozódni. A kutya visszamegy a gazdájához akárhonnan is, a macska visszamegy a házhoz, amelyikben élt. A birka nem tud visszamenni sem a pásztorhoz, sem a hely-hez, ahol — mondjuk a karámban, vagy ahol a leggyakrabban legeltek, ezért is említi Jézus többször is, hogy az eltévedt báránynak utána kell menni és a jó pásztor utána megy.

Nos, ez tehát reggel az első feladata a pásztornak, hogy kiválogatja a magáét, mégpedig nem bottal, nem erőszakkal, hanem kedves hívással. Amikor összeverődött a saját nyája, akkor elindul előttük, a bárányok pedig követik őt. Továbbra is hangzik időnként ez a hívogató hang, és ők mennek a hang irányába.

Mi azt gondoljuk, hogy a pásztornak csak annyit kell tudnia, hogy terelgesse nyáját és fújja furulyáját. A pásztorság nagy tudomány. Az akkori pásztor állatorvos is volt a maga szintjén és ismernie kellett az egész terepet. Izráelben sok vádi, időszakos folyómeder van és a pásztoroknak pontosan tudniuk kellett az éghajlat, az időjárás változásait is, mikor, hol, mekkora eső várható, mert hirtelen megteltek ezek a folyómedrek, és ha éppen ott legelt a nyáj, egyszerűen elsodorta a víz őket és el is pusztulhattak.

Aztán voltak veszélyes területek is, tehát pontos helyismeretre volt szükség, és neki kellett gondoskodni arról, hogy mindennapra megfelelő táplálékot biztosítson a nyájnak, de maradjon azért holnapra, meg holnaputánra, meg a jövő héten is legyen hova terelgetni őket. Nem lehet mindent egyszerre lelegelni, meg nem lehet össze-vissza kóborolni, hogy azzal telik el az idő, hogy jönnek-mennek, és nem tud nyugodtan enni, kérőzni a nyáj. Nem beszélve arról, hogy vízben sze-gény az a vidék nagyon, azt meg pontosan tudni kellett, hol találnak vizet, mikor, melyik nyáj érkezik oda, melyik, mennyi vizet fogyaszthat, és így tovább. Sok mindent kel-lett tudniuk tehát azoknak a pásztoroknak.

Ugyanakkor a pásztor feladata volt az is, hogy megvédje a nyájat a tolvajoktól és a rablóktól — akiket itt Jézus említ, és megvédje a vadállatoktól is, ami nem volt veszély-telen foglalkozás. Dávid még ilyet is említ, hogy amikor a medve elragadozta a nyájból az egyik bárányt, ő a medve szájából szedte ki a bárányt. Esetleg gondolhatott arra, hogy a bárány helyett őt kapja el a medve.

Bátorság kellett, ismeretek kellettek, áldozatkészség kellett, esetleg még önfeláldozónak is kellett lennie. Sok kényelmetlenség-gel járt ez a foglalkozás, de a jó pásztor az ilyen, ahogy Jézus itt lefesti: ismeri a bárányait, nevükön szólítja őket, azok is ismerik már az ő hangját, előttük jár, gondoskodik a táplálékukról, védi és vezeti őket. Veszélyes helyeken is átvezeti minden baj nélkül, biztonságban lehetnek.

Jézusnak ebből az önarcképéből — mert itt magáról beszél, azt mondja: én vagyok a jó pásztor — a leghangsúlyosabb az, hogy személyes kapcsolatban, mégpedig bensőséges, szent, tiszta, szoros, személyes kapcsolatban van a pásztor a bárányokkal. Vagyis Jézus Krisztus az övéivel. Nevükön hívja őket. Ismeri a nevüket. Nekünk egyforma minden birka. (Sokszor így vagyunk esetleg külföldiekkel is, hogy minden kínai egyforma, pedig azok éppen úgy nem egyformák, mint ahogy mi nem vagyunk, csak nekünk nehezebb ezt megkülönböztetni.) A bárányoknál meg végképp nehéz, olyan fehér és gömbölyű, pedig mindegyik egyéniség a maga szint-jén, annak neve van, fel lehet ismerni, sajátos tulajdonságaik vannak, esetleg különleges betegségeik: egyiknek ilyen, másiknak olyan, különféle kezelést igényelnek. Másként kell foglalkozni velük.

Sokat mond ez, hogy nevükön szólítja Jézus az övéit. Ez azt jelenti: ismer bennünket. Mindent tud rólunk. Véletlenül sem téveszt össze egy másikkal. Nem cselekszik ve-lünk hibásan. Nem téved soha, amikor megvon valamit tőlünk, azt is a javunkra teszi, a mi érdekünkben teszi. Amikor váratlan ajándékot ad, azt is neki köszönhetjük. Amikor olyan utakon visz, ahova mi magunktól nem mentünk volna, bízzuk csak rá magunkat nyugodtan és kövessük, mert a jó pásztor, aki életét is adja a juhokért, biztos, hogy jó helyeken vezeti őket. Nem a bárány látja azt, hogy merre kell menniük. A pásztor mindig velük van. Éjjel-nappal, viharban és napsütésben, baj esetén és akkor is, ha béke van. Minden körülmények között az övéivel van.

Most tudnék idézni sok-sok igét, amik arról szólnak, hogy egyenesen erre hívott el bennünket Isten. Elhívott minket az Ő szent Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre. Ez a közösség a legtöbb, amit a hívő az újjászületésben kaphat, a Krisztussal való közösség. Fel lehet ezt bontani, el lehet mondani, mi minden van ebben a nagy csomagban. Lehet azt mondani, de én bűnbocsánatot kaptam, ilyen békességem sose volt. Meg tudok bocsátani azóta. Ez mind nagy dolog, ezeket rajta kívül senki más nem tudja nekünk adni, de ez mind csak azért lehetséges, mert közösségre jutottunk vele. Ezt a közösséget Ő tette lehetővé. Ő jött ide utánunk és nem mi kapaszkodtunk fel a mennybe, hogy közösségünk legyen vele. Ő lett emberré és mutatta meg nekünk, hogyan lehet Istennek kedvesen élni.

E nélkül a közösség nélkül mindenki menthetetlenül elpusztul, mint ahogy ha kitesznek egy bárányt a legelőre, akármennyi fű van ott, biztos, hogy elpusztul kiszámítható időn belül. Nem tud tájékozódni, nem fog vizet találni vagy széttépik a vadak, vagy elviszi valaki… Védtelen, ki van szolgáltatva. Ilyenné vált az ember, mióta Istent elhagyta s előbb-utóbb menthetetlenül elpusztul. Ezért nagy kegyelem, hogy utánunk jött a Pásztor.

A jó pásztor példázatára gyönyörűen rímel az Ézsaiás könyvének 43. fejezete, aminek az elejét sokan a testvérek közül könyv nélkül is tudják. De figyeljük, hogy tényleg mennyire azonos gondolatok szólalnak ott meg. Ott Isten vall választott népének, itt pe-dig a megváltó Jézus Krisztus vall a benne hívőknek, az egyháznak, az új választott nép-nek. Azt mondja Isten: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. (…) Mivel drágának tartalak, és becses-nek, mivel szeretlek, azért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket."

Ugyanazt mondja el Jézus a jó pásztor példázatában, amit a mindenható Isten ebben a néhány mondatban. Ebből most két mozzanatot emeljünk ki és tegyünk nagyító alá, ami sok szempontból tanulságos lehet. Az egyik: hogyan beszél a jó pásztor az ő juhaival, vagyis most már kép nélkül, hogyan szó-lít meg Isten minket, a másik: hogyan felel a birka a pásztornak, mert felel, itt van a válasza, és hogyan kell, hogy feleljen a hívő Istennek, Jézusnak.

1. Hogyan szólít meg minket Isten?

Vagy úgy, hogy olvassa a Bibliát valaki és egyszer csak kezdi érteni. Személyessé válik. Először nem sokat ért belől, aztán egy-re világosabb lesz, és ha nem csukta be az első két nap után, hanem tovább is naponta előveszi, egyre otthonosabban mozog benne, és egyszer csak úgy érti meg, mint Istennek hozzá szóló személyes szavát. Vagy hallgatja az igehirdetést, s közben lehet, hogy néha másfelé szaladnak a gondolatai, de egy mondatot magával visz úgy, mint amit Isten mondott neki. Vagy beszélget egy hívő ismerősével, és úgy megy tovább: most már tudom, mit fogok csinálni, mert ez kedves az Istennek, amaz, amire én gondoltam, nem kedves. Pedig csak egy emberrel beszélgetett, mégis valami módon Isten szólította meg, és tőle hallott segítséget, üzenetet.

Sőt, sokat beszélünk arról, hogy az olvasott és a hallott, a befogadott ige olyan, mint a vetőmag, amelyikből előbb-utóbb növény kel ki és az gyümölcsöt terem. Ez az a vető-mag, amelyik ha kikel, akkor új élet jön létre az emberben. Újjászületik. Isten az újjászületés, az újjáteremtés munkáját is az Ő szavai, beszéde, igéje által végzi. Ez mind igaz.

Most azonban nem erre szeretném a figyelmünket irányítani, hanem arra, hogyan szól a jó pásztor a juhokhoz? Hogyan beszél Isten hozzánk? Erre ezt az egyszerű választ adhatjuk, hogy a lehető legegyenesebb úton. Vagyis úgy, hogy mond valamit, az a fülünkön bejön, megérinti az értelmünket és jó esetben mozgásba hozz az akaratunkat. Ez a legegyszerűbb útja-módja annak, hogy Ő véd-jen, tápláljon, szeressen, gazdagítson, taná-csoljon bennünket.

Miért, másként is lehetne? Hogyne. Sokféleképpen lehetne. Istennek minden lehetsé-ges. Egyszerűen reánk kényszeríthetné az Ő akaratát. Nem is tehetsz mást, csak azt. Így is lehetne, de Ő nem így teszi. Vagy: eksztázisba is hozhatná az embert és rendkívüli látomások, csodálatos élmények folytán érthetné meg Isten akaratát. Ezt sem akarja Isten. És akinek ma ilyen rendkívüli élményei vannak, biztos, hogy nem Istentől kapott kijelentést és vezetést.

Hanem, hol megy be a pásztor a juhokhoz? Azt mondja Jézus: az ajtón. Ez az ajtó a fülünk. Itt jön be az Ő szava. Mindenféle rendkívüliség nélkül. Olvasom, hallom vagy az igehirdetést, vagy a másikkal való beszélgetés során, amit Ő mond, mint Isten tanácsát. Hallom, gondolkozom rajta. Vissza is utasíthatom, el is fogadhatom, és ha elfogadtam, akkor annak megfelelően cselekszem. Mozgásba hozza az akaratomat. Ez az Isten által rendelt egyenes út. A pásztor hívogatja a juhokat, a juhok hallják az ő szavát, s mivel ismerik és már tudják, hogy jó, ha őreá hallgatnak, mennek utána.

Ezt azért fontos tudnunk, mert ahol más van, ott nem Isten hívogat bennünket. A dik-tátorok rákényszerítik akaratukat azokra, akik ki vannak szolgáltatva nekik. A hamis népszónokok ügyes eszközökkel manipulálják a tömeget, amelyiket megszólítanak. Ezt direkt tanítják nekik, hogyan lehet rávenni embereket olyanra, hogy tegyék azt, amit maguktól nem tettek volna, mert ez a népszónoknak, vagy aki mögötte áll, hatalomnak érdeke. Nem a tömeg javát keresik, hanem a maga akaratát akarja így átvinni. A különböző pszi-chotechnikák elkábítják az áldozataikat, kikap-csolják az öntudatukat. Olyan állapotba hozzák, hogy ne állhasson ellen, és így belopják az emberekbe az idegen akaratot. Ez is távol áll Istentől. Minden ilyen ügyeskedés és erőszakoskodás távol áll. Ő egyenesen jön.

A jó pásztor az ajtón jön be. Aki nem ott jön be, az tolvaj és rabló — mondja Jézus. Be lehet mászni hátulról is, lehet lyukat vájni a kerítés alatt, ügyesen ki lehet fűrészelni a kerítést, sok mindent lehet csinálni. A jó pásztor azonban nem ezt csinálja. Ő az ajtón jön be és mondja mindig ugyanazt a szót, adja ugyanazt a hangot, amit ismernek az Ő juhai, és azok hallgatnak rá és ez jelenti nekik az életet. Mert ha hallgatnak rá, akkor kapnak az nap is enni, inni, és akkor lesznek a jó pásztor védelmében, és gyarapodhatnak, gazdagodhatnak, és másokat is gazdagítanak.

Azért fontos ezt látnunk, mert ez is hozzátartozik, hogy a mi Urunkat jobban megismerjük. Ő nem kényszerít kívülről, hanem indít belülről. Hallgatjuk az Ő igéjét, s közben az Ő Szentlelkével bátorít, hogy merd magadat reám bízni. Bízzál bennem. Gondolkozzál: becsaptalak már valamikor? Eddig még soha? Akkor gondolod, hogy most becsaplak? Ezzel a hihetetlen türelemmel és gyöngéd szeretettel meggyőzi a hívőt, aki mindig hitetlen is, mert a kételkedés mindig ott rág a hitünknek a gyökerén. Ez borzasztó, de ezzel számolnunk kell. Együtt van ben-nünk hit és hitetlenség.

A jó pásztor a hitünket erősíti mindig, és gyengíti a vele szembeni bizalmatlanságunkat és hitetlenségünket. Újra és újra ad táplálékot a hitünknek, hogy legközelebb könnyebb legyen. Egyre erősebb legyen bennünk a hit és egyre gyengébb a hitetlenség. Tehát nem kényszerít, hanem indít, ihlet belülről az Ő Szentlelkével. Nem manipulál, hanem döntésre segít és döntésre hív. Ad időt ahhoz, hogy megérlelődjék a döntés. Lehet, hogy nem azonnal ugranak fel a bárányok, van egy bizonyos reakcióidő. A belső kapcsolások megtörténnek és felállok, megyek. Hallgatok arra, amit mondtak. Az embernél hosszabb néha, mert a kételyei is fékezik. Még spekulál, még kételkedik, le kell győznie a saját hitetlenségét is, és a végén jó esetben mégis hallgat a jó pásztorra.

Isten tanácsára figyelő, az ő igéjét tanulmányozó emberek sajnos ezt tapasztaljuk újra és újra. Van olyan, hogy azonnal ugrom és csinálom, mert bízom benne, és biztos va-gyok, hogy itt megint Ő tudja a legjobban, mi jó nekem, és nem kell okoskodni. De van, amikor egy kicsit hosszúra nyúlik az engedelmesség ideje. Jézus semmi módon nem kábít el minket, mint a pszichotechnikák, ha-nem inkább ébreszt. Ébredj fel, aki alszol — mondja — és támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus, és fogod tudni, hogy kit követsz. Te követed, ő nem erőszakkal vonszol maga után, és nem hajt hátulról sem-mivel. Ő hív.

Olyan szép az a kép a Jelenések 3,20-ban: Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek. Nem dörömböl, s nem töri rám az ajtót. Egy moz-dulattal rám törhetné. Olyan helyzetbe hozhatna, hogy kénytelen leszek dönteni. Nem, Ő zörget, és aki meghallja és kinyitja magától, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázok, és ő énvelem. Ez Jézus. Ez azért is fontos, mert ha mi megyünk másokhoz az evangéliummal, nekünk is ezt az utat kell járnunk.

Azt mondja tehát Jézus, hogy vannak, akik rabolni jönnek hátulról, azoknak a birkák kellenek. Nem a bárányok javát akarják, a saját javukat akarják, úgy, hogy ellopják a bárányt. Vannak béresek, akik úgy, ahogy teszik a dolgukat, mert ezért fizetik őket, de áldozatot nem hoznak a bárányokért. Eltűnnek, ha jön a farkas, mentik az életüket. És van a jó pásztor, aki, ha kell, még az életét is odaadja a juhokért. Aki a juhokért él. Ez a jézusi lelkület.

Itt most már arra is szabad gondolni, hogy minket is bizonyos értelemben pásztorokká akar formálni és nevelni a mi Megváltónk. Isten őrizzen meg attól, hogy rabló indulatok lapuljanak bennünk, hogy képes legyek elvenni a másét. De Isten őrizzen meg attól is, hogy úgy teszek, mintha pásztorkodnék, de áldozatot nem vállalok azokért, akikért felelős vagyok. Amíg nem kell áldozatot hozni, amíg nem kellemetlen, nem kényelmetlen, addig igen. De egyébként én fontosabb vagyok, mint a reám bízott juhok. Ez a béres lelkület. Az a jézusi lelkület, hogy a juhok a legfontosabbak. Mindent őértük. És ha csak úgy tudod megvédeni őket, hogy belehalsz? Akkor azt is vállalom. — Ezt hirdeti nekünk a golgotai kereszt. És éppen úgy váltott ki minket és úgy tett igazán a juhaivá.

2. És hogyan felel erre a bárány? Hogyan válaszol a hívő Isten megszólítására?

A magvető példázatát Jézus ezzel a mon-dattal zárja: „vigyázzatok azért, hogyan hall-gatjátok" tudniillik az igét, Isten szavát. Mert néha nem becsüljük meg eléggé az Ő szavát. Néha tovább is ott heverészik a juh, miközben a pásztor már régóta hívogatja. Aztán, ha esetleg elindul a nyájjal, s ott marad egye-dül, szabad prédája lesz bármilyen ellenségnek. Az életét kockáztatja, ha nem veszi ko-molyan a hívást. Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok…

A kis Sámuel történetéből, az 1Sámuel 3-ból egyszer régen igen fontossá lett számomra egy mondat, amikor azt olvassuk, hogy Sámuel pedig az Isten beszédéből sem-mit nem hagyott a földre esni. Mintha valami drága kincset kellene vinni a kezében, és nagyon vigyáz, hogy abból semmi el ne szóródjon, mert ezt nem pótolja senki. Ilyen drá-ga kell, hogy legyen nekünk Isten szava, a pásztornak a hívása vagy küldése. Nemcsak a megtérésre hívás, hanem az is, ahogy veze-ti az övéit, mert azt olvastuk: előttük megy és folyamatosan vezeti. Így kellene figyelnünk.

Amikor az 512. éneket énekeljük, olyan sokszor elszégyellem magam. Igaz ez? Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem? Lesem va-lóban? Mondd, Uram, mindegy, mit mondasz, csinálom. Ez a hitnek a magatartása. Sokszor a buta bárány megszégyeníti az okos hívőt, mert az megy, ha hívja a pásztor, mi meg spekulálunk, gondolkozunk, halogatjuk és azt gondoljuk: vég nélkül ismétlődhet a hívás.

Istennek vannak elkészített alkalmai. Sar-kadi Pali bácsi beszélt itt egyszer arról, hogy mi a minősített idő? Amikor a mi időnknek a vízszintesét váratlanul metszi az Isten függőlegese és ott a metszéspontban sorsdöntő dolgok történnek. Néhány pillanat alatt több történik, ami meghatározza az életünket, mint hónapok vagy évek alatt. Külön szava is van erre az újszövetségi görög nyelvnek. Az egyik szó: hosszan telő idő, a másik: az időpont, amikor Isten valamit cselekedni akar az életünkben, és azt mindig az Ő igéjével teszi, vagy legalábbis megelőzi vagy kíséri az Ő igéje.

Amikor a Bibliában ez a szó szerepel: „ímé”, akkor van ez az Istentől elkészített idő. Ez az ímé tulajdonképpen azt jelenti: oda nézz! Most figyelj, Isten cselekszik. És Isten az Ő beszédével cselekszik. A világot is úgy hozta létre. Mondta Isten, hogy legyen ez meg az és lett. Az új teremtés munkáját is az Ő beszédével végzi. Mindnyájan úgy indultunk el a hit útján, akik már elindultunk, hogy egyszer csak komolyan vettük, amit hal-lottunk Istenről. Egyszer csak Istentől vettük azt, amit valaki mondott nekünk vagy olvas-tuk. Isten így kezdte el a munkáját és így végzi a munkáját az életünkben. Óriási kiváltság, hogy Ő beszél.

S mit csinálunk vele? Vigyázzatok, hogy hogyan hallgatjátok! A birka hogy hallgatja? Úgy, hogy követi a pásztort, vagyis enged neki. Erre akar elsegíteni minket is a mi Urunk. Nemcsak jó pásztorról szól ez, hanem a jó bárányokról is. A jó bárány saját érdekében követi a pásztort. Meg a pásztorra való tekintettel. A hívő ember úgy dicsőíti Istent, hogy bízik benne, nem kételkedik az Ő szavában, igazmondásában, s enged annak az indításnak, amit tőle kap.

Persze erre lehet azt mondani, amit mon-dott is egyszer valaki, hogy ha a bűneset miatt annyira megbetegedett a mi akaratunk, akkor hogy lehet számon kérni rajtunk, hogy engedjünk a hívásnak? Meg ha a Szentlélek nélkül (ahogy az 1Kor 2-ben olvassuk) meg sem érthetjük az Isten szavát, akkor hogy lehet erre biztatnunk egymást meg magunkat, hogy akkor kövessem Őt.

Itt van egy csodálatos kölcsönhatás. Tény-leg annyira beteg az akaratunk, hogy képtelenek vagyunk követni a jó pásztort. De még az akaratunkat is az Ő igéje gyógyítja meg. Miközben hallgatom az Ő igéjét, aközben leszek képes arra, hogy felkeljek és elinduljak utána. Aztán ettől kezdve az ige erősíti ezt a készségemet s tanít meg arra, hogy örömmel engedelmeskedjem neki, és újra és újra egészen rábízzam magamat.

Szoktak arról beszélni, hogy az embernek szelektív hallása van. Ez azt jelenti, hogy ha egy helyiségben többen beszélgetnek, nagy zsivaj van, akkor lehet, hogy az ember egyszer csak az ellenkező sarokban folyó beszél-getésre kezd figyelni. Miért? Mert hallotta, mondjuk a nevét. Az ő nevét említette valaki s a világon a legfontosabb személy az mindig mi vagyunk. Miről van ott szó, mit mond ró-lam? Lehet, hogy közvetlen közelben beszél hozzám valaki, s a fülem mégis szelektál, és ezt meg sem hallja, de azt fogom hallani, amit ott mondanak rólam. Ez a szelektív hallás. Azt hallom, amit akarok. Valamire be lehet állítani és akkor a többi elhalványul, pedig le-het, hogy amaz nagyobb hangerővel hangzik.

Nos, arra ügyelnünk kell, hogy amikor igét hallgatunk, ne szelektáljunk, ne válogassunk, hanem amit Isten mond, azt mind vegyük komolyan, mert az mind rólunk szól. Amit nekünk mond, az mind nekünk szól — ez biztos. Ne válogassunk abban, hogy Uram, nekem most egy kis vigasztalásra lenne szük-ségem, s lehet, hogy Isten éppen keményen beszél, és valami bűnömre akar rámutatni. Fo-gadjam el azt a táplálékot, amit a jó pásztor kínál, attól leszek erős, és az hozza rendbe az életemet mindig.

Még arra szeretnék visszatérni, amire az előbb céloztam. Azt az igét, amit nekünk a jó pásztorunk mond, amit a Bibliából megértünk, ami egy-egy igehirdetés kapcsán világos lesz, azt az igét nekünk tovább is szabad és kell adnunk. Bizonyos értelemben pásztorokká is léptet elő bennünket a jó pász-tor. Ő a főpásztora az egész egyháznak, ennek a gyülekezetnek is, de szüksége van bojtárokra. Ő megbízza az övéit néhány bárányra való felügyelettel. Akkor nem szabad, hogy megrekedjen nálunk az ige, hanem annak tovább kell menni. Fontos, hogy ugyanilyen indulattal adjuk tovább, mint ahogy hozzánk elérkezett. Ezzel a pásztori türelemmel, amivel a jó pásztor hívogatja a juhokat. Ezzel a reménységgel, hogy előbb-utóbb meg fogja hallani. Hitelesen, tisztán kell továbbadni, nem kell belekeverni magunkat. Nem szabad leköszörülni az éleit az igének.

Pál apostol azzal búcsúzik az efézusiak-tól, hogy amíg itt voltam közöttetek hirdettem nektek az Isten teljes akaratát. Azt is, amit nem szívesen hallottatok. Azt is, amiért talán megköveztek volna másutt. Úgy, mint ahogy Jézus is az Atya teljes akaratát jelentette ki nekünk. A jézusi lelkülethez ez is hozzátartozik és az is, hogy nem vagyok erő-szakos, nem akarom manipulálni a másikat, nem akarok gyors eredményt elérni. Majd az ige elvégzi a munkáját annak a szívében, akinek a szívébe bekerült. Az ige hatalom, az ige mindennél nagyobb hatalom, ha az olyan ige, ami Isten szájából származik. Mi ilyen igével táplálkozhatunk naponta, ha így olvassuk a Szentírást és így hallgatjuk annak a magyarázatát. Ilyen igével táplálhatunk má-sokat is.

Ezt az igét semmi nem pótolja. A természetes vitaminokat lehet tablettákkal pótolni. Valaki nem eszik gyümölcsöt, de beszedi a bogyókat, akkor valami utánpótlás mégis lesz az életében. Kalóriát is lehet most már mesterségesen bevinni a szervezetbe, de vizet nem lehet. Vizet muszáj vízként inni valamilyen formában. Ha inni nem tud, akkor kap infúziót, de anélkül meghal. Ez biztos. A Biblia következetesen azt mondja: Isten igéje víz. Néha jelzőt is tesz elé: élő víz, ami nélkül nincs élet. Ezt sem pótolja semmi, és nem lehet túl sokáig kihagyni, hogy az ember kapjon vízutánpótlást. Nem lehet túl sokáig nélkülözni az igét, és csukva hagyni a Szent-írást. Aki élni akar lelkileg, annak erre szüksége van.

Ez nem kötelesség, a báránynak sem kö-telessége, hogy legeljen meg igyon, hanem életszükséglet, és megy a jó pásztor után, ott van biztosítva az élete.

Gondolkozzunk még otthon is. Néhány napig ezt a példázatot olvassuk majd, és engedjük, hogy Isten kibontson olyan részleteket is, amik igazán meggazdagíthatják a mi Jézusról alkotott képünket. Hadd legyen az egyre teljesebb és a valóságnak megfelelő kép.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, magasztalunk téged most mindezért. Köszönjük a te gyöngéd szeretetedet. Köszönjük, hogy ennyire számon tartasz minket, és ha anyánk és apánk elfeledkezne is rólunk, ha nem is szeretne érdek nélkül ezen a földön senki, te akkor is így szeretsz, mindenkinél jobban.

Magasztalunk téged a keresztért. Köszönjük, hogy véreddel pecsételted meg irántunk való szeretetedet. Köszönjük azt a gyöngéd gondoskodást, ahogy mindent elkészítettél számunkra. Bocsásd meg, hogy oly sokszor nem értettük ezt. Tiltakoztunk az ellen, hogy arra vezetsz, amerre, és azzal kínálsz, amivel. Bocsásd meg, ha telhetetlenek, követelőzök, értetlenek, engedetlenek, nehézkesek vagyunk. Nem akarunk ilyenek maradni. Megvalljuk, Urunk, hogy ennek a következményei miatt szenvedünk. Ezért vagyunk sokszor éhesek lelkileg, ezért maradunk magunkra, ezért derült ki, hogy nem bírunk a reánk leső veszedelmekkel.

Magasztalunk azért, hogy a te közelséged védelmet is jelent. Add nekünk azt a belső biztonságérzetet, hogy senki ki nem ragadhat minket a te kezedből és mi sem akarunk onnan kiugrani. Vedd kezedbe mindannyiunk életét, és mi ragaszkodni akarunk hozzád. Sőt, ezzel az indulattal akarunk másokhoz is közeledni és azoknak is mutatni a hozzád vezető utat.

Könyörgünk, Urunk a most folyó csendeshétért és csendeshetekért, amik másutt is vannak. Add a te igédet gazdagon. A te igéddel teremts újjá sokakat és újítsd meg, erősítsd meg sokaknak a hitét. Adjál mindannyiunknak egészséges lelki étvágyat, hogy így vegyük kezünkbe a Bibliát. Hadd halljuk meg abból a jó pásztor hangját. Hadd legyünk mindnyájan a tieid, akik ismerünk téged, ismerjük a te hangodat, és idegeneket nem követünk, a vesztünkbe nem rohanunk, hanem téged követünk azon az úton, amelyik az életre visz.