Alapige: Jn 9,1-12

Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus így vá-laszolt: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. Nekünk — amíg nappal van — annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. Ezt mondta, és a földre kö-pött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: „Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában" — ami azt jelenti: küldött. Az pe-dig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért.

A szomszédok pedig, és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: „Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni?” Egyesek azt mondták, hogy ez az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: „Én vagyok az.” Erre ezt kérdezték tőle: „Akkor hogyan nyílt meg a szemed?” Ő így válaszolt: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szemeimet, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg. Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok.” Megkérdezték tőle: „Hol van ő?” „Nem tudom” — felelte.

Imádkozzunk!

Istenünk, valóban a te nagy jóságodat és irgalmasságodat szeretnénk áldani most így együtt is. Ha nem vesszük is észre, akkor is abból élünk, hogy te irgalmas vagy hozzánk. Nem úgy cselekszel velünk, ahogy megérdemelnénk, és kimondhatatlanul jó vagy még akkor is, amikor valamit elveszel tőlünk vagy próbákat bocsátasz ránk. Utólag látjuk, hogy ebbe a csomagba is bele volt rejtve a te jóságod és abból következően valamilyen ajándék.

Kérünk téged, hadd ismerjünk meg igazán annak, aki vagy. Köszönjük, hogy a te jóságod és irgalmad Jézus Krisztus személyében öltött testet. Köszönjük, Urunk Jézusunk, hogy aki lát és megismer téged, az látja és megismeri az Atyát. Téged szeretnénk ma este is jobban megismerni. Emelj közel magadhoz. Jelentsd ki magadat nekünk, hadd ismerjük meg a te világosságodban önmagunkat is jobban.

Eléd hozzuk sokféle nyomorúságunkat, sokszor már magunk sem tudjuk számon tartani őket. Könyörülj rajtunk, és a te gyógyító, szabadító, feloldozó hatalmaddal és szereteteddel végy munkába most minket. Mi pedig nem akarjuk félteni magunkat tőled. Szeretnénk teljes bizalommal kiszolgáltatni magunkat neked. Könyörülj rajtunk.

Szólj hozzánk egészen személyesen. Engedd, hogy az emberi szón keresztül meghalljuk a te teremtő igédet, merjünk bízni benned, és amiből ma este akarsz megszabadítani, amivel most akarsz megajándékozni, azt tedd meg kegyelmesen.

Ámen.

Igehirdetés

Ma olvastuk ezt az igeszakaszt bibliaolvasó kalauzunk szerint sokan. A legtöbben részleteiben is ismerjük ezt a történetet, el is tudnánk mondani. Most mégis úgy hajoljunk föléje, hogy minden mondatnál megállunk, és engedjük, hogy Isten hozzánk ma szóló üzenete eljusson egészen a szívünkig.

Azzal kezdődik ez a történet, hogy amint eltávozott Jézus, látott egy embert. Honnan távozott el? A megelőző fejezet rendkívül kemény színekkel festi le azt az éles vitát, amibe Jézus került az akkori élet vallásos vezetőivel. Olyan kemény volt a szópárbajuk, hogy a végén meg akarták Jézust kövezni. Ma így mondanánk: meg akarták lincselni. Ezt olvassuk az előző fejezet utolsó mondatában: „Erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék, de Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból. Átment közöttük és ilyen módon eltávozott. És amint eltávozott, meglátott egy embert."

Jézus tehát az életét menti. Közvetlen é-letveszélyben van. Az ellene való gyűlölet, düh, harag, méreg, tehetetlenség majdnem gyilkosokká teszi az ellenfeleit és ellenségeit, és Ő így menekül meg onnan közülük. Eköz-ben meglát egy vak koldust.

Elgondolkoztam azon, hogy sokszor mi nyugodt állapotunkban sem vesszük észre egy-mást. Sokszor, amikor különösebb bajunk nincs, (bár ilyen viszonylag ritkán van), akkor is elmegyünk egymás mellett, meg keresztül nézünk egymáson. Nem érdekel engem a másik baja, nekem is megvan, s rajtam sem segítettek — efféléket gondolunk és mondunk.

Nem beszélve arról, hogy a félelem, a kétségbeesés, a keserűség még inkább vakká teszi az embert. Ilyenkor szükségképpen befelé fordul a tekintetünk is. Magunkkal vagyunk elfoglalva. Ilyenkor van az, hogy megyünk, és úgy tűnik, mintha a járdára néznénk, mégsem vesszük észre a gödröt és kibicsaklik a bokánk, mert beleléptünk. Nézünk, de nem látunk. Ilyenkor van az, hogy elmegyünk sokszor ismerősök mellett is, és nem vesszük észre őket. Az ember olyan, mintha normális lenne, mintha nézne, látna, de teljesen lefoglalja valami. Őrlődik valami problémán, és valóban se lát, se hall — ahogy mondani szokták.

Jézus azonban ilyen állapotában is észre-veszi ezt a vak koldust, akihez semmi köze, aki nem hívta magához. Most éppen nem hozzá készül, semmi dolga nincs vele. Most igazán megértenénk, hogy önmagával van elfoglalva a Mester. Neki azonban mégis fontosabb önmagánál a kicsi, a beteg, a kiszolgáltatott, a reménytelen helyzetben levő, akivel senki más nem törődik. Nagy vigasztalás ez, hogy ilyen a mi Megváltónk.

Ilyen fontos vagy te is Őneki. Pontosan tudja, hogy melyikünket milyen vakság, mi-lyen jellegű koldus-szegénység gyötör most, és nála készen van az ajándék, a megoldás, a gyógyulás, a szabadítás nekünk is. Nem véletlen az, hogy ma este éppen itt vagyunk ahelyett, hogy otthon még egy kicsit lazított volna az ember, vagy valamit még elintéztünk volna, vagy gyorsan valakihez elmentünk volna megbeszélni valamit. Az Ő szeretete vonzott ide, mert neki mi mindnyájan fontosak vagyunk. A Biblia tanúsítja, hogy mindnyájunkkal valami nagyon szép terve van. Mint ahogy ezzel az emberrel is az volt. E tervének a megvalósulásában egy részlet, egy láncszem ez a mai este, ez a csendes háromnegyedóra, amikor Ő ajándékokat kínál nekünk is.

Egy sor bibliai, evangéliumi történet jutott eszembe, hogy mennyire ilyen a mi Meg-váltónk. Az utolsó útján halad Jeruzsálembe, a kereszt árnyéka már rávetődik az életére, néhány nap múlva már kiszenved a Golgotán, de ahogy Jerikó főutcáján végighalad, még meglát egy embert, aki ott kapaszkodik a lombok között. Talán köznevetség tárgya, hogy egy ilyen tekintélyes idősebb férfi felmászott egy fára, és onnan les a lombok közül, hogy meglássa Jézust. Ő abbahagyja a ta-nítást, megáll az alatt a fa alatt, nem egy másik alatt, nem hűvösölni áll meg, hanem nevén szólítja ezt az embert. Lehívja onnan, re-habilitálja az egész város előtt, és utána meg-látogatja. Zákeus pedig ezt a találkozást követően más emberré lesz. Ilyen szeme van Jézusnak.

Ott sem a reá váró szenvedés töltötte be egészen úgy, hogy se lát, se hall. Ott is észreveszi azt, aki látni akarja őt, aki vágyakozik utána. És amikor már kifelé megy a városból és a következő állomás Jeruzsálem, akkor még észreveszi azt a vak koldust, aki meg arra vár, hogy ha egyszer Jézus arra jönne, akkor biztosan tudna rajta segíteni. Mikor meghallja, hogy Jézus az, aki elhalad, nem lehet elcsendesíteni. Kiabálja: Segíts raj-tam Jézus, Dávid fia! Könyörülj rajtam! Csi-títják az emberek, de ő annál inkább kiabál, s végül Jézus meggyógyítja ezt a vakot.

Amikor már összeverték Kajafás kihallgatási termében, és az arcán folyik le a köpés meg a vér, így kísérik át hajnalban a kihallgatási teremből a házi börtönbe, akkor még megkeresi a tekintetével Péter szemét, aki éppen akkor tagadta meg harmadszor is Őt, és miután megszólalt a kakas, eszébe ju-tott Jézus szava. Éppen szeretne gyorsan eltűnni, mert a sírás fojtogatja, de Jézus még megkeresi az ő szemét. Nem tudjuk, mi volt ebben a tekintetben, de hogy megtartó erő, azt tudjuk a későbbiekből. Ilyen a mi Megváltónk.

Egy kemény vita után az életét menti, úgy megy ki a templomból. A szíve szorul össze, hogy ilyenek uralják a templomot, hogy ide süllyedt a vallásos élet, hogy ennyire nem ér-tik Őt, nem ismerik fel benne az Isten küldöt-tét, aki segíteni tudna. Meg akarják kövezni, agyon akarják verni. Mégsem ez tölti be, ha-nem mihelyt elmegy egy vak koldus mellett, azt keresi, hogyan lehetne rajta segíteni.

Bár megmelegedne a szívünk és tudnánk Őt dicsőíteni! Ezzel a bizalommal tudnánk hozzá hozni mindnyájan azt, ami most szorongat, vagy ami már régóta szorongat, vagy amire már mi is legyintünk, és azt mondjuk: reménytelen, mint amilyen reménytelen eset-nek tartották ezt a vakot. Bár így tudnánk hozzájönni, és várnánk azt, hogy Ő segít!

Így látja meg ezt az embert, aki születésétől fogva vak volt, és a későbbiekből kiderül, hogy abból tengette az életét, hogy koldult. Egy ilyen senki fia is fontos Jézusnak. Súlyosbítja a dolgot, hogy reménytelen a hely-zet, rajta nem lehet segíteni. Vakon született, tehát nem megbetegedett közben a szeme, nem elveszítette a látását, hanem hiányzik egy érzékszerve. Így jött a világra. Mindenki tud-ja, hogy ezen sem ő maga nem tud változtatni, sem mások nem tudnak rajta segíteni.

A Biblia arról szól, hogy mi mindnyájan így jövünk a világra, hogy hiányzik a lelki látásunk. Hiányzik az az érzékszervünk, ami-vel érzékelnénk Istent. Ezért mondják sokan, hogy nincs Isten, mert nem érzékelik. Hiány-zik az az érzékszervünk, amivel igazán önma-gunkat megismerhetnénk, amivel a bűnt bűn-nek látnánk, az erényt erénynek, a jót jónak, a gonoszt gonosznak, és annak is mondanánk. Igazán meglátnánk egymást, hogy tényleg ne az lenne, amit tegnap mondott valaki, hogy engem otthon levegőnek néznek. Ami azt je-lenti: mintha nem lenne, átnéznek rajta, ahogy a levegőn átnézünk. Mondott példákat is arra, hogy ez sajnos valóban így van. Ennek az a következménye a mi esetünkben is, hogy koldusok vagyunk.

nyakába, de őreá sem tudott igazán odafigyel-ni, mert közben a tűzhelyre is oda kellett figyelni és a nagyobbak is jöttek, hogy ki hányast kapott, meg mi a probléma. Végül is mindenki úgy érezte: nem kapja meg azt, amit szeretne. És megették a vacsorát némán. Azt mondja: nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy koldusok csapata üli körül az asz-talt, és mindenki úgy érzi, nem kapja meg, ami neki járna, amitől az élete kerek lenne, kiteljesedne. Egy kicsit keserű volt, hogy mi-ért mindenki őtőle várja ezt? Utána megbeszélték a férjével, és kiderült, hogy tőle is kap-hatnának, meg mindenkitől meg lehetne kapni, meg tudná adni, ha akarná, de nem tudjuk megadni egymásnak. Mivel vakok vagyunk, koldussá váltunk a szó lelki értelmében.

Számos hasonló példát lehetne mondani. Elrontjuk az életünket, mert vakok vagyunk, nem látjuk a csapdákat. Belemennek emberek a csapdákba, és utána fogják a fejüket. Jönnek a lelkigondozóhoz, hogyan lehetne abból kijönni. Még a gyerekeik életét is elrontják sokan, és utólag fogják a fejüket, meg védőbeszédeket tartanak a maguk mentségére, amiről ők is tudják, hogy csak mentegetőzésnek jó, de megoldást nem ad. Koldusok vagyunk, mert vakok lettünk a szó lelki értelmében.

Kiderül azonban a történetből, hogy nem is akar segíteni senki. Jézus tanítványai ugyan-úgy meglátják ezt az embert, mint Ő maga, és mit csinálnak belőle? Problémát, elvi kérdést. „Megkérdezték őt tanítványai: Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon szü-letett?"

Jézus azt mondja, hogy ez nem probléma, hanem egy ember. Itt nem vitatkozni kell, hanem segíteni. Nem azt kell eldönteni, hogy ki vétkezett, hanem azt, hogy ki fog közülünk segíteni rajta. Miért, hát lehet segíteni? Tudjuk, hogy nem lehet. Ezekben a helyzetekben lesz mindig nyilvánvaló az, amit az elején említettem, a mi Megváltónk isteni telj-hatalma és kimondhatatlan, feltétel nélküli gyöngéd szeretete. Nem oktatja őket tovább. Annyit mond, hogy itt nem ennek a bűneiről van szó, meg nem a szüleinek a bűneiről. Arról van szó, hogy felragyogjon az Isten dicsősége. Hogy meglássátok, mit tud Isten, kicsoda Isten, és meglássátok végre, hogy ki vagyok én — mondja ezzel Jézus —, akiben maga a Mindenható hajolt közel hozzátok. Ezek után gyógyítja meg ezt a vakot.

Nem kísért ez minket is sokszor? Különböző kérdéseket teszünk fel, csak az nem jut eszünkbe, hogyan segíthetünk a bajban levőn. Ha mi nem tudunk segíteni, kinek a segítségét kérhetnénk. Netalán azét a Jézusét, akinek ma is ugyanilyen hatalma van és ma is ugyanilyen szeretettel hajol hozzánk közel. Vannak sémáink, amiből eszünkbe sem jut kilépni. Az egyik, hogy ezen nem lehet segíteni, a másik, hogy ennek az oka biztos valami bűn, a harmadik, hogy beszélgessünk egy jót arról, hogy bűn és betegség között mi az összefüggés.

Jézus azt mondja: van összefüggés, de most nem az a feladatunk, hogy beszélgessünk. Itt most az a nagy lehetőség van, hogy Isten meg fogja mutatni az Ő hatalmát általam. Ha valakinek van szeme a látásra lelkileg, akkor megláthatja, hogy kicsoda Jézus.

Ő itt is küldetésben jár. Olyan szép ez az egybecsengés, hogy a Siloám szó, ahogy azt a tavat nevezték, azt jelenti: küldött. Itt nyilvánvaló lesz, hogy Jézus is küldött. Őt az Atya éppen ezért küldte, hogy az ilyeneken, akikről lemondtak, s akik magukról is lemondtak, legyen, aki segítsen. Neki ez mindig fontosabb, mint bizonyos valós, vagy mondva csinált elvi kérdésekről beszélgetni.

Hogyan segít Jézus? Ez a mi fülünk szá-mára egy kicsit furcsán cseng már. A földre köp, aztán a nyálát meg a homokot összekeveri, abból sár lesz, és azt rákeni a vak szemére. Az ember egy kicsit összerázkódik: mi-lyen gusztustalan. Na de mit jelent ez?

Amikor a kánai mennyegző történetét tanulmányoztuk, láttuk, hogy János az evan-géliumában nem annyira a csodákat írja le, és nem is használja ezt a szót, hanem jeleknek nevezi mindazt, amit Jézus tesz. Ez mind egy-egy jeladás, jelzés arról, hogy kicsoda Ő valójában, és mit hozott nekünk, mindnyájunknak. Ez is egy jel, amelyiknek megvan a múltja. Hol fordul elő a Bibliában legelőször az, hogy valaki a földből valamit formál és utána önmagából valamit ahhoz hozzáad? Amikor formálta Isten az embert a földnek porából és utána az Ő leheletét lehelte bele (1Móz 2,7). Valamit csinál a földből, és valamit hozzáad önmagából. Így teremtette meg az embert.

Nagy vigasztalást jelentett ez a számomra, és a gondolatsor végén eljutottam oda, hogy vajon nem így teremt minket is újjá Jézus? Vesz valamit, pl. egy ilyen embert, mint amilyennek én is születtem, és hozzáad valamint önmagából, az Ő Szentlelkét adja az újjászületésben, és létrejön valami teljesen új. Annyira új, hogy Pál apostol ezt új terem-tésnek nevezi. Aki a Krisztusban van, új teremtés az. Elig lehet ráismerni. (2Kor 5,17)

Ez is olyan megmosolyogtató, hogy akik naponta látták, elkezdenek tanakodni, hogy vajon ez az, vagy nem az? Ott mentek el mel-lette naponta. Van, aki azt mondja: ez az, s van,aki azt mondja: nem, csak hasonlít hozzá. Neki magának kell állítani, hogy én vagyok az.

Ez így van az újjáteremtésben is. Ó, de sok szép példát tudnék most elmondani, mi-kor tényleg alig lehet ráismerni arra a gondoktól meggyötört, félelmektől eltorzított arcú és sötét tekintetű emberre, akinek ismertem az újjászületése előtt, és most egy derűs, kiegyensúlyozott, egyenesen a szemembe né-ző, nyugodt arcot látok magam előtt. Mert a Krisztusban van, a Krisztus meg őbenne. Új életet kapott. Újjáteremtette őt.

Ennél alább ne adjuk, mert Jézus ezt a-karja elvégezni mindnyájunkban. Ő azért jött, hogy egészen újjáteremtsen bennünket. Azért jött, hogy önmagával ajándékozzon meg, hogy mintegy szétossza magát közöttünk. Az Ő fel-támadásának, mennybemenetelének, Szentlel-ke elküldésének egyebek közt ez is volt a cél-ja. Ezért nem maradt itt fizikai testben közöt-tünk, mert akkor ma is egyszerre csak egy he-lyen lehetne. Ezért mondta azt: jobb néktek, hogy én elmenjek. Szétosztja magát közöttünk, és minden benne hívő elmondhatja: él bennem a Krisztus. Lehet bátorítani minden benne hívőt, hogy „hatalmasan erősödjetek meg a belső emberben és lakozzék Krisztus hit által a ti szívetekben”. Akkor megnyílik az embernek a szeme lelkiképpen, és egyszer-re látni fog. Felragyog előtte Jézus, és látja önmagát annak, aki valójában. A bűnt bűnnek látja, Isten akaratát szentnek és jónak lát-ja. Meglátja a küldetését. Meglátja, hol a he-lye ebben a nagy világban, és mit akar vele Is-ten. Nem lesz többé koldus, hanem olyan gaz-dag lesz, hogy másoknak is tud továbbadni.

Ami különösen meglepő ebben a történetben, hogy mindezt ez a vak nem is kérte. Általában azért úgy van, hogy odamennek Jé-zushoz és olvassuk, hogy megindul az Ő szíve rajtuk, könyörületességre indul. Van, aki erőszakosan kéri, mint az a kananeus asszony. Addig nem tágít, még ha lekutyázza is őt Jézus. Kutyának nevezi. Azt mondja: így van, Uram, de a kutyáknak is adnak valamit enni. Adj nekem, a lányom beteg. Addig nem megyek innen, míg meg nem gyógyítod. Ilyen is volt, meg olyan is, hogy félszegen, csendesen kérték.

Itt nem kérte senki, s még csak azt sem tudjuk biztosan, hogy volt-e hite ennek az embernek. Legalábbis nem mondja neki Jézus: a te hited megtartott, azért gyógyultál meg. Még ilyen esetben is segít. Elég az, hogy a nyomorúságunk kiáltson. Önmagáért beszél sokszor a mi elesettségünk. Ennyire szeret a mi Megváltónk, hogy még ilyenkor is megáll egy ember mellett. Megadja neki azt, ami hi-ányzik belőle, és utána majd egyre jobban megismeri Jézust.

Ez külön igehirdetés tárgya kell, hogy legyen. Itt azt mondja Jézusról: egy ember, akit Jézusnak hívnak. Aztán a farizeusok ma-guk elé citálják. Szabályos tárgyalás zajlik és ott is megkérdezik: kinek tartod Őt. Ott már azt mondja: prófétának. Amikor pedig emiatt kiközösítik és találkozik utána Jézussal, leborul előtte, és azt mondja: Uram. Ott felismeri Jézusban az Istent. Egy ember, próféta, Uram. Itt még csak ott tart, hogy ember, és mégis segít rajta Jézus. Ennyire nem rajtunk múlik az, hogy Ő segít-e. Ennyire nem tehe-tünk önmagunkért semmit. Minden ajándék, minden kegyelem.

Valóban igaz ez, hogy egyáltalán semmit nem kellett tennie? Itt van egy érdekes mozzanat. Jó lenne, ha ezen ma elgondolkoznánk. Azt mondja neki Jézus: menj el a Siloám-tavához és mosd le a sarat a szemedről. Meg-teszi-e ez az ember? Egy viszonylag rövid utat kellett megtennie, de az egész olyan szokatlan. Először is miért kente össze sárral? Aztán elküldi, hogy mossa le. Milyen dolog ez? Most gúnyt űz belőle, vagy ahogy mondani szoktuk: szórakozik vele? Közben is baj érheti, amíg odabotorkál meg vissza. Egyébként is, szoktam mosakodni, mondhatná egy öntudatos ember. Mire jó ez az egész? Olyan meglepő és szokatlan.

Ó, de sokszor mond Jézus meglepőt és szokatlant. Megteszi-e ez az ember? Ezen sok múlik. Mindent Jézust készített el. Kérés nél-kül segített, isteni hatalmával teremt. Készen van nála a terv ennek az embernek a boldog életére. De ezt a kicsi utat neki kellett megtenni Jézus szavára: elmenni a tóig és lemosni. Ezen sok múlott. Amikor lemosta, csodálkozott, hogy lát.

Ezt a kicsi utat nekünk is meg kell tenni. Olyan sokszor látom szomorúan, hogy aki ezt a néhány lépést nem hajlandó Jézus szavára megtenni, úgy, hogy még nem ismeri Őt igazán, de előlegeznie kellene neki a bizalmat, az marad a régi helyzetében. Éppen a közelmúltban is volt egy ilyen beszélgetés. Az üdvösség küszöbén, a mennyország kapujában állhat valaki, de belépni neki kell. Sok minden lehet ez a néhány lépés vagy egy mozdulat.

Valakit szorongatnak a bűnei. Egy részét el is mondja gyónás formájában a lelkigon-dozónak. Arra a javaslatra, hogy akkor ezt most Istennek valljuk meg, és tőle kérjen bo-csánatot, azt mondja: jó, majd otthon, ha elérkezik az alkalmas pillanat. Ennél alkalmasabb pillanat mikor lesz? Amikor ott állunk ketten Isten színe előtt egy testvérrel, aki nem ítélkezik, nem csodálkozik, nem botránkozik, hanem együtt mondaná az imádságot. Nem akar elmenni a Siloám tavához. Mi az a néhány lépés, amit nekünk kellene megtennünk, és csodáknak lennénk a szemtanúi. Egyszerre megnyílna az ég és áradnának ránk Isten áldásai. Nem lennénk többé koldusok, hanem másokat is tudnánk gazdagítani.

Egyszer pedig meglátjuk majd a láthatat-lanokat is. Meglátjuk Őt úgy, amint van, szín-ről színre, szemtől szembe. (1Jn 3,2)

Isten segítsen minket, hogy tegyük meg azt a néhány lépést, ami a Siloám taváig tart, és aztán várjuk, hogy Ő hogyan mutatja meg a hatalmát és szeretetét.

Imádkozzunk!

Úr Jézus, köszönjük, hogy a te hatalmad és szereteted ma sem kisebb, mint akkor volt. Köszönjük, hogy te soha nem önmagaddal voltál elfoglalva, hanem mindig szíveden hordoztad a mi sokféle nyomorúságunkat. Adj nekünk is, kérünk, ilyen irgalmas szívet, és irgalmas szemet.

Taníts meg minket hittel eléd hozni másoknak a nyomorúságát. Remélni azt, hogy a miénket is meg tudod oldani. Köszönjük, hogy te ma is cselekszel, és olyan sokszor nyilvánvalókká lesznek az Isten dolgai ma is a te munkád nyomán.

Köszönjük, hogy igéddel és Szentlelkeddel újjá tudsz teremteni bármelyikünket. Magasztalunk mindazért, amit így eddig elvégeztél az életünkben. Köszönjük, hogy akiben te elkezdted a munkádat, be is fejezed. Nem akarjuk mi sem nehezíteni és késleltetni ezt.

Könyörülj rajtunk és adj nekünk igazi lelki látást. Nyisd meg a szemünket. Kérünk, szabadíts meg attól a sokféle szegénységtől, ami miatt szenvedünk mi is és a körülöttünk élők is.

Kérünk téged most alázatosan és egy szívvel: amint vagyok, vak és szegény, hogy kincset leljek benned én, s derüljön éjszakámra fény, fogadj el, Jézusom.