Alapige: Jn 1,1-5; 52

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be…

Jézus ezt mondta neki: „Bizony, bizony, mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az Emberfiára."

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, hálásan köszönjük, hogy ebben a csendben leborulhatunk előtted és máris egy szívvel magasztalhattuk a te nevedet. Meggyőződéssel valljuk, hogy méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt, hatalmat, dicsőséget, tisztességet és áldást.

Köszönjük, hogy ennek a meleg, fárasztó napnak a vége felé elkészítetted itt nekünk ezt a csendes órát. Engedd, hogy veled találkozhassunk. Te ismered mindannyiunk szükségeit és mindannyiunk szívét. Kérünk téged, ajándékozd nekünk azt, amire most van a legnagyobb szükségünk.

Engedd, Urunk, hogy jobban megismerjük a te szent személyedet. Jelentsd ki magadat nekünk az igén keresztül. Ajándékozz meg Szentlelkeddel, hogy Ő ragyogtassa fel előttünk, ki vagy te valójában, mit tettél értünk, mit ígérsz nekünk, és engedd, hogy mind-ez az ismeret a hitünket erősítse, és közelebb vigyen hozzád. Hadd forrjon össze egészen a mi életünk veled.

Amilyen egy te voltál az Atyával, és te vagy örökkön örökké, hadd váljunk mi is a hit által olyan egyekké teveled. Hisszük, hogy az az örök élet, hogy megismerjünk téged és az Atyát. Hadd legyen ennek a mélyebb megismerésnek az alkalma most ez a csend is itt.

Ajándékozz meg minket igaz ismerettel, erős hittel, teljes bizalommal. A veled való közösségben hadd találjunk választ a kérdéseinkre. Hadd kapjunk erőt a neked való engedelmességhez. Hadd tudjuk félretenni a magunk elképzeléseit akkor is, ha régóta dédelgetjük, vagy nagyon akarjuk, hogy azok valósuljanak meg, és ki tudjuk mondani: igen, Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. Segíts el minket ide, Urunk, hogy az az indulat legyen bennünk, ami tebenned. Ez a feltétlen engedelmesség, és így legyünk mi boldog, engedelmes, néked élő gyermekeid.

Beszélj velünk most, kérünk!

Ámen.

Igehirdetés

Néhány napja kezdtük el olvasni a János evangéliumát és egészen szeptember elejéig ez lesz a napi táplálékunk. Egész nyáron át Isten igéjét ennek a csodálatos evangéliumnak a mondataiból érthetjük majd meg. Éppen ezért arra gondoltam, hogy mi-előtt még nagyon a mélyére hatolunk, valamit az egészről hadd tanuljunk meg, és aztán az első fejezet alapján szeretnék majd arról beszélni, hogyan ragyogtatja fel mind-járt a legelején János ennek a nagyszerű írás-nak a fő témáját.

Három kérdésre keressünk ma választ: ki is írta ezt az evangéliumot, mi ennek a fő témája, és az első fejezetben mik a legfontosabb üzenetek.

1. Az a János írta, aki Jézus tanítványa volt, aki magát az evangéliumban sose nevezi meg. Mindig csak így írja: a tanítvány, akit az Úr szeret. Valóban szerette őt Jézus. A tizenkettő közül őt engedte legközelebb magához, hiszen őreá bízta az édesanyját is. Akárkire nem bízza egy haldokló fiú az öregedő édesanyját. Valóban szerette őt a Mester. Mintegy testvérének tekintette. János a hagyomány szerint gondozta is Máriát egészen haláláig. Egymás mellé temették őket Efézusban, ahol később az idős János a gyülekezet vezetője volt.

A tanítványok között szinte biztos, hogy ő volt a legfiatalabb. Ő mindenütt ott volt, ahol Jézus beszélt és cselekedett. Nem min-denhova vitte magával Jézus a tizenkettőt. Tudunk történeteket, ahova csak a hármat: Pétert, Jakabot és Jánost hívta. Jairus leányának a feltámasztásánál csak ők voltak ott. A Megdicsőülés hegyére csak ők kísérhették el a Mestert. Voltak olyan helyzetek, ahol csak János volt már ott. A kereszt alatt, amikor a többiek elfutottak, János mindvégig ott maradt. Kajafás udvarára is ő követi Jézust, aztán ő ügyeskedi be Pétert is, hogy ott lehessen ő is az udvaron.

Lukács úgy vezeti be az evangéliumát, hogy mindennek gondosan utánajárt, szem- és fültanúkat kifaggatott.

Márk minden bizonnyal Péter beszámo-lója alapján írta le az evangéliumot.

Máté már szemtanúja volt sok mindennek, hiszen ő is tanítvány volt.

Jánosról nyugodtan mondhatjuk, hogy még inkább szemtanúja volt mindennek, mert ő ott is ott volt, ahol Máté nem lehetett ott. Talán a fiatal emlékezet nincs meg-terhelve sok ismerettel, bevésődtek János memóriájába Jézusnak a szavai, tettei, és a szemtanúnak ezzel a meggyőződésével írta le azután, vagy diktálta le valakinek az evan-géliumba ezt.

Olyan részletek is árulkodnak erről, a-mik a többi evangéliumból hiányoznak, hogy ahol leültünk, ott nagy volt a fű. Meg akkor ennyi meg annyi óra volt. Csak, aki ott volt, az emlékszik úgy mellesleg az ilyenekre is, mert nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy Jézus mit mondott ott és mit cselekedett, vagy mit akartak vele cselekedni. Ha már emlékszik rá, leírja azt is, pontosan hol volt ez, mikor történt. Ha valaki tudja valamiről, mikor és hol történt, akkor valószínű azt is pontosan írja le vagy mondja, ami ott történt.

Talán ez az oka annak is, hogy Jézus hosszabb beszédeit János örökítette meg. Sok beszédét olvashatjuk Jézusnak ebben az evangéliumban, olyanokat is, amiket a másik három evangélista nem jegyzett fel. Tulajdonképpen többet jegyez fel Jézus tanításaiból, mint a csodatetteiből. Ugyanakkor olyan csodáit is feljegyzi, amik a többi evangéliumban nem olvashatók.

Ennyit a szerzőről, mert ő nem olyan fontos, mint az, akiről szól az evangéliuma.

2. Az evangélium középpontjában Jézus áll. Mégpedig a dicsőséges Isten-Jézust akarja bemutatni János. Jézusnak a dicsőségét, örök istenségét, csodálatos személyét ragyogtatja fel. Mindaz, ami a főpapi imában olvasható, csak Jánosnál található meg, és ebben szinte összefoglalja hitvallásszerűen azt, hogy kinek ismerte ő meg a mi Megváltónkat, kicsoda Jézus voltaképpen.

Jézus itt mintegy jelentést tesz az Atyának: Amiként te hatalmat adtál neki (tudniillik a Fiúnak) minden testen, hogy örök életet adjon mindenkinek, amit neki adtál. „Atyám, eljött az óra, dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged. Az az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. Én dicsőítettelek téged a földön, elvégeztem a munkát, amit rám bíztál, hogy végezzem azt, és most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, amellyel bírtam nálad a világ létele előtt. Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak és nekem adtad őket, és a te beszédedet megtartották. Most tudták meg, hogy mindaz tetőled van, amit nékem adtál.” (Jn 17,1-7)

Néhány mondatba belesűrítve a Fiúnak az Atyával való tökéletes egysége. A Fiúnak az Atyától való teljes függése. „Amit nékem adtál, azt adtam nekik. Amivel meg-bíztál, azt a munkát elvégeztem." Egyébként a János evangéliuma tele van azzal, hogy Jézus újra és újra utal rá, hogy „nem magamtól szólok. Amit az én Atyám bízott rám, azt mondom. Nem magamtól cselekszem, amit Ő parancsolt nékem, azt hajtom végre.” A teljes függés, a teljes belső egység, Jézus az Atya akaratának végrehajtója. Ugyanakkor ezt isteni teljhatalommal cselekszi úgy, hogy minden lehetséges neki.

Benne a mindenható Isten munkálkodott itt közöttünk. Egyetlen szavára lecsendesedik a tenger, eltakarodnak a démonok, meggyógyul a gyógyíthatatlan beteg, feltámad az oszlásnak indult hulla. Az ember fantáziája számára elképzelhetetlen dolgokat cselekszik, mert Őbenne maga a teremtő, mindenható Isten van itt jelen.

Ez Jánosnak a célja, hogy ezt felragyogtassa a levél olvasói előtt, mert ha Jézust ilyennek ismerik meg, és így hisznek benne, akkor lesz örök életük. „Az az örök élet, hogy megismerjenek téged". A 20. rész utolsó versében mintegy összefoglalja az evangéliumának célját: „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az Ő nevében.” (Jn 20,31)

Ugyanakkor rendkívül szemléletesen úgy mutatja be Jézust, mint aki valóságos emberként volt itt közöttünk. Az utazástól elfáradva szinte lerogy a Jákób kútjánál. Megszomjazott és inni kér. Lázár sírjánál sírva fakad. Annyira emberi vonásokat is felismerhetünk rajta.

Van egy különös sajátossága a János evangéliumának a másik három mellett: Jézus gyakran úgy kezd beszélni önmagáról, hogy: én vagyok, és utána valami képpel szemlélteti valamelyik tulajdonságát. Ez ugyanaz az „én vagyok", ami az akkori vallásos zsidó füleknek egyértelmű volt, s ami a 2Móz 3,14-ben hangzott el először, mikor Mózes kéri a legitimációját. Azt kérdezi Istentől: Uram, ha megkérdezik, hogy kinek a küldetésében járok és beszélek ilyeneket, akkor kire hivatkozhatom? Mit mondjak, mi a te neved? Ki áll mögöttem, ki a megbízóm? Akkor mondja Isten ezt a mély értelmű mondatot: vagyok, aki vagyok. Ha megkérdeznek téged, mondd azt: a vagyok küldött téged.

Ez az: én vagyok hangzik el számos esetben. Én vagyok az igazi szőlőtő. Én vagyok az életnek kenyere. Én vagyok a jó Pásztor. Amikor kép nélkül, pusztán ennyit mond Jézus: én vagyok, a környezetének akkor is át kell élni, hogy benne a mindenható Isten van jelen.

Van a Gecsemáné kerti jelenetnek egy epizódja, amit szintén csak János jegyez fel. Amikor jönnek Jézust letartóztatni. Ott a sötétben nem tudnak kiigazodni azonnal, és kérdezi Jézus őket: kit kerestek? — A názáreti Jézust. — Én vagyok. S amikor ez a két szó elhangzik, „ők hátra hőköltek és a földre estek”. Felfegyverzett katonák a fegyvertelen Jézustól azért, mert azt mondja: én vagyok. Miért? Mert ott az Isten szólalt meg az ember Jézus Krisztusban. Én vagyok… ettől csak hanyatt-homlok visszahőkölni lehet, meg a földre esni. Aztán feltápászkodtak és megkötözték Őt. Kétszer is elhangzik: én vagyok. Mondja nekik Jézus: mondtam már nektek: én vagyok, s ha engem kerestek, ezeket — mutat a tanítványokra — engedjétek szabadon. Még ott is szinte testével védi az övéit. (Jn 18,4-8)

Nos, a János evangéliumának a fő sze-mélye ez a Krisztus, a dicsőséges, az Isten Fia, aki öröktől fogva mindörökké Isten.

3. Most az első fejezetre koncentráljunk, amit már majdnem végigolvastunk a mai napig. Két figyelemreméltó jellemvonásra szeretném felhívni a figyelmet. Megéri, hogy otthon bibliatanulmányozásként ellenőrizzük is, hogy igaz-e, amit mondok, és mennyivel több van még ott, mint amit most rövid idő alatt el lehet mondani.

Az egyik, amire szeretném felhívni a figyelmet, hogy vegyük sorra, minek nevezi János Jézust itt mindjárt az első fejezetben. Hét csodálatos méltóságjelzővel jellemzi Jézust. A második, hogy ebben az első fejezetben határozottan felharsan az az örömhír, hogy Jézussal egy egészen új világkorszak kezdődik a világmindenség történetében. Ezt több mindennel is igyekszik szemléltetni János. A legfontosabb az: ki a mi Megváltónk, milyen nevekkel illeti Jézust. Ez nem valami formális időtöltés, hogy vegyük sorra, és nem öncélú ismeretszerzés csupán, hanem a Megváltó személyének titka bomlik ki az előtt jobban, aki elgondolkozik mindegyik elnevezésen.

Mint egy csodálatosan gazdag, szép operának a nyitányában, a legfontosabb motívumok felcsendülnek, s aki ismeri az operát, ráismer: erre épül a nagy ária. Ez egy nagy zenekari betétnek a főtémája. A nyitány csak úgy megpendíti a húrt, néhány hang, egy motívum belőle elhangzik. Nincs kidolgozva, de együtt ott van az egész, ebből bomlik majd ki egy több órán át tartó gazdag anyag.

Ugyanilyen az első fejezet. A motívumokat megszólaltatja János, és ezeket bontja ki és szemlélteti majd később Jézus tanításaival és tetteivel.

Hogyan nevezi tehát Jézust? Mi ez a hét elnevezés?

Az első az Ige. „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” Az Ige a teremtő isteni szó. A testben megjelent személyes Isten. Később mondja, hogy ez az Ige testté lett és itt sátorozott (lakozott) közöttünk, vagyis ideiglenesen tartózkodott itt olyan létformában, és mi láttuk az Ő dicsőségét — mondja János —, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. Az Ige az Isten hatalmas szava, az Isten teremtő akarata, ez Jézus. Ő kezdetben már megvolt, Őáltala történt a teremtés. Minden Őáltala lett, és nála nélkül semmi sem jött létre, ami létezik. Ő tehát nem teremtmény. Akármennyire szeretnék is ezt a Jehova tanúi bizonygatni. Ő öröktől fogva Isten, aki már a teremtésben részt vett. Őbenne, Őáltala és Őérette teremtetett min-den — ahogy a Kolossé 1,15-16-ban Pál apostol ugyanilyen részletesen kifejti.

Ő az az örök Isten, akiről a Zsidókhoz írt levél nyitánya ezt állítja: hatalma szavával fenntartja a mindenséget, és Ő az az örök Ige, akiről a Biblia utolsó lapján ezt olvassuk, hogy a nagy világrengés és a sok szörnyűség végén megjelenik a dicsőséges Emberfia: „És láttam, hogy az ég megnyílt, és volt egy fehér ló, és aki azon ült, hűnek és igaznak neveztetett, aki igazságosan ítél és hadakozik. Szemei olyanok, mint a tűzláng, a fején sok korona, és a neve fel van írva, amit senki nem tud, csak ő maga. És vérrel hintett ruhába volt öltöztetve, és a neve Isten igéjének neveztetik. Mennyei seregek követték őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve, és az Ő szájából éles kard jött ki, hogy azzal verje a pogányokat. Az Ő ruhájának ez volt a felirata: királyok Királya és uraknak Ura.” (Jel 19,11-16)

Ő az Isten igéje, aki az Ő szájának beszédével uralkodik, akinek teremtő hatalma van. Az igében élet volt — mondja itt János. Hiszen az élet is az Isten szavára kelet-kezett, és egyedül Jézus mondhatta el magáról: én vagyok az élet — ezt többször is állította, és Ő volt az emberek világossága. „És a világosság a sötétségben fénylett, de a sötétség nem fogadta be azt." Ez érdekes, itt a János előszavában. (Prológusnak nevezik ezt az első tíz verset.) Háromszor ismétlődik ez: befogadni, de három különböző görög szót használ az eredeti szöveg. Először azt mondja: a sötétség nem fogadta be a világosságot. Aztán azt: az övéi közé jött és az övéi nem fogadták be őt. Harmadszor azt mondja: „akik azonban befogadták, azok Isten gyermekeivé lettek."

Ugyanannak a görög igének az alapszava és két különböző igekötővel ellátott változata van. Az első — ez a befogadás — azt jelenti, hogy valamit elnyelni. Befogadom, magamba veszem és eltüntetem. Legyőztem, megszűnt. Bekaptam. Azt mondja: a sötétség nem fogadta be azt. Ez azt jelenti: a sötétség nem győzhette le ezt a világosságot. A Jézusban megjelent világosság az egyetlen, ami felett nincs hatalma a sötétségnek. Megpróbálta bekapni, de nem sikerült, még csak a torkán sem akadt, mert nem fért be a szájába sem — ha ennél a képnél maradunk. Ez nem azt jelenti, hogy a sötétségnek nem kell a világosság — az is igaz —, de itt arról van szó, hogy nem tudta legyőzni. — Az, hogy az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be, azt jelenti: idegen volt Jézus, az Ő népében is idegennek tekintették. — Akik azonban befogadták — ez azt jelenti: elfogadták, magukévá tették. Nem az első indulattal, hogy legyőzni és tönkretenni, hanem befogadni és élni belőle, vagy élni neki. Együtt élni vele — ezt jelenti.

Csak azt akartam szemléltetni, hogy itt arról van szó, hogy a sötétség nem vehetett diadalt azon a világosságon, aki Jézus, mert Ő az Ige. Ez az első elnevezés.

A második: az Atya egyszülöttje. „Mi láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét.” Ugyanaz, ami a János 3,16-ban van: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

A harmadik elnevezés az, ami nem is ismerős nekünk, mert csak az új fordítás hívja fel rá a figyelmet, hogy a legrégebbi kéziratokban az van. A 18. versben olvassuk ezt: az Istent soha senki nem látta. Károli azt írja: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, Ő jelentette ki Őt, de a legrégebbi kéziratokban, amik azután kerültek elő, az van, hogy az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, Ő jelentette ki Őt. Ez van a Bibliában: Jézus Isten. Az egyszülött Isten, aki az Atya kebelében van. Mint ahogy a főpapi imában is olvastuk az előbb, hogy most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, ami az enyém volt eredetileg is, amellyel bírtam tenálad a világ létrejötte előtt. Ezt nekünk nem szabad elfelejtenünk.

A negyedik elnevezés nagyon különös, gyakran használjuk: az Isten Báránya. Keresztelő János bemutatja az embereknek Jézust. Neki a Szentlélek kijelentette, hogy ki Ő valójában, s érdekes, hogy ezt a nevet használja: Ő az Isten Báránya, aki magára veszi a világ bűnét — az eredeti szövegben egyes számban van. Nem a világ bűneit, hanem a világ bűnét. Mi az? A világ bűne az Isten elleni lázadás. Az összes többi bűn, amivel bajlódunk, ennek a következménye, ennek a gyümölcse. Jézus nem tüneti kezelést hozott, hanem Ő gyökeresen, radikálisan oldja meg a mi nyomorúságunkat, s a világ bűnét veszi magára. Az ember, az emberiség Isten elleni lázadásának a következményeit, s magát a lázadást semlegesíti az Ő kereszthalálával, ami azt jelenti, hogy Jézus tesz eleget az igazságos Istennek. Ő az áldozat és az áldozatot bemutató főpap egy személyben. A Zsidókhoz írt levél szépen ír erről. Ő az áldozati Bárány, az egyetlen, akinek a feláldozása érvényes elégtétel Isten előtt, és ugyanakkor az áldozatot bemutató főpap is. És nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni a mi erőtlenségeinken.

Az ötödik elnevezés: Isten Fia. Ez egészen új volt abban az időben, és János tudatosan kétszer is, két különböző helyen itt az első fejezetben hangsúlyozza ezt. Előbb Keresztelő János mondja: én láttam, és bizonyságot teszek, hogy Ő az Isten Fia. Később Nátánael mondja ki: Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel királya.

Ez, hogy Isten Fia, semmiképpen ne azt a leszármazási képletet hozza elénk, ami eszünkbe jut, hogy minden fiú az apjának a leszármazottja is. Itt nem erről van szó, ez arra utal, hogy lényegében azonos az A-tyával. Természete szerint azonos vele. A hatalmát, a felhatalmazását, a legitimációját így tőle kapta. A farizeusoknak ez volt a legizgalmasabb kérdésük: Miféle hatalom-mal cselekszed ezeket? Jézus egyszer válaszolt rá, aztán még utána is faggatták, mert nem hitték el neki, akkor egy alkalommal Ő tett fel kérdést nekik. Akkor válaszoljatok arra, majd megmondom. Nem tudtak válaszolni, azt mondta: én sem mondom meg. Mert megmondtam, de nem akarjátok elhinni. Nem hitték el, hogy Ő az Isten Fia, vagyis a mindenható Isten felhatalmazásával cselekedte ezeket. Nem magától, hanem Isten megbízásából. Kajafás végül is emiatt hirdeti ki a halálos ítéletet Jézus ellen, hogy Isten Fiának mondta magát.

A hatodik elnevezés — meghökkentő mindjárt itt az evangélium elején — Ő a Messiás. Amikor András találkozik Jézussal, néhány órát beszélgetnek vele, s megy haza. Újságolja Péternek, hogy mi történt, akkor a mondanivalójának a lényege ez: megtaláltuk a Messiást, ami lefordítva görögre azt jelenti: Krisztust. Ő a Messiás, akit várt akkor az egész nép, akit megígértek a próféták, akinek az eljövetelétől sok mindent függővé tettek, megérkezett, itt van. Ennek a felismerése egészen nagy jelentőségű dolog volt. Akit a próféták megígértek.

A hetedik elnevezés, ahogyan Jézus magát nevezi, ez a fejezet utolsó szava: az Emberfia. Az angyalok le- és felszállnak majd az Emberfiára. Ő mindig így nevezte magát. De ha valaki kérdezte: te vagy-e az Isten Fia, akkor igent mondott arra is. Azt mondta: te mondád. Vagyis: úgy van, ahogy mondod, én vagyok az Isten Fia. Az Isten Fia és az Emberfia, ugyanaz. Az Emberfia méltóságjelző, az csak egy bizonyos személyre volt használható. Ugyanúgy, mint a Krisztus, és mint az Isten Fia. A Dániel 7 ír az Emberfiáról, aki a világ ítélő bírája, aki a mindenható Isten teljhatalmával cselekszik a földön, az Ő akaratát hajtja végre.

Ezek az elnevezések mind ugyanarra az egy személyre vonatkoznak. A názáreti Jézus, a Messiás, az Isten Fia, az Ő Egyszülöttje, az öröktől való Isten, az Ige, az Emberfia ugyanaz mind. Jézust emiatt üldözték, hogy vállalta mindezt, és a benne hívőket is. Ma is sok mindent megtesz a világ, és egyházon belül is sok támadás éri azt, hogy ennek ismerjük el a mi Urunkat, akinek Ő magát kijelentette. Márpedig ez örök élet, üdvösség kérdés, hogy valaki hiszi-e, hogy Ő az örök Ige, aki a teremtésben részt vett, hogy Ő jelenti ki nekünk hitelesen Istent, hogy Isten gyermekévé csak Ő tehet.

Akik befogadták Őt, azoknak adja meg azt a kiváltságot. Ő adja meg nekik, hogy Isten fiaivá legyenek. Ő a Szentlélekkel keresztel, s az újjászületés csodája ez. Hogy Ő vette magára a világ bűnét, és ugyanakkor olyan egyszerűen járt-kelt itt a földön, hogy beszélget Andrással, kezdeményez, látja, hogy feszült bennük a kérdés, de nem merik megszólítani Jézust. Megfordul, mikor követik, és azt kérdezi: kit kerestek? Mester, hol laksz? Gyertek és nézzétek meg — hangzik a válasz. Ilyen egyszerűen és kedvesen. Ugyanakkor kiderül az egyszerű és kedves beszélgetésből, hogy mindenkiről mindent tud. Nátánael majd hanyatt esik meglepetésében: te honnan tudod, hogy mit csináltam a fügefa alatt, meg mire gondoltam? Azonnal kibukik belőle is a hitvallás: Rabbi, te vagy az Isten Fia. Csak az Isten Fia tudhatja ezt. Annyira emberi, mert magára vette a mi emberi természetünket, de így is megmaradt mindenható Istennek.

Ennyit Jézus itteni hét elnevezéséről. És mit ír János arról, hogy ővele egy egészen új világkorszak kezdődött?

Ebben a fejezetben Keresztelő Jánosról többször is szó van, maga János is többször megszólal. Itt mindjárt az elején, mindjárt az első versekben is hivatkozik a szentíró Jánosra. Nyilvánvaló lesz, hogy Jánossal egy nagy korszak lezárul. Ő még az Ószövetséghez tartozik, ő annak az utolsó nagy prófétája, de aki Krisztusban újjászületik, a legkisebb is nagyobb Jánosnál — mondja később Jézus, pedig Jánost nagynak állította Ő.

Jánossal lezáródik az ószövetségi korszak. János legérdeklődőbb tanítványai Jézus tanítványaivá válnak. János nem féltékenykedik, sőt azt mondja: neki növekednie kell. Jézusnak kell egyre nagyobbnak lennie, nekem meg egyre kisebbé. Én csak útkészítő voltam, megérkezett az, akinek utat készítettem, nincs rám tovább szükség. Átadja a terepet teljesen Isten Fiának, aki örök Isten. János nem Isten. János próféta, aki Jézusra mutatott, és azt mondta: még a saruja szíját sem méltó megoldani. Ő előbb volt nálamnál, pedig ha a születés időpontját vesszük, akkor János 6 hónappal volt idősebb, mint Jézus. Ezt tudjuk, mikor a két anyuka találkozik. Erzsébet már hat hónapos terhes, amikor Mária fogant. A Szentlélek ezt kijelenti neki, de azt mondja János: ez csak a Megváltó emberi természete, de Ő öröktől fogva van, én meg akkor születtem. Aztán majd meghalok, de Ő mindörökké Isten marad.

Lezárult az ószövetség korszaka, elkezdődik a kegyelem korszaka. Akik Jézusban hisznek, azok üdvözülnek.

Azonnal elindul a misszió. Elkezdődik a misszió korszaka. András azonnal megy a testvéréhez, Péterhez, és Jézushoz vezette őt. Filep azonnal beszél Nátánaelnek Jézusról, és Nátánael is elcsodálkozik, és felismerésre jut: te vagy az Isten Fia. És az új kezdetet jelzi az is, hogy meglátják az emberek, hogy az ég nyitott. Az ember lázadása után bezárt eget a megváltó Krisztus kinyitotta. Meglátjátok, hogy az ég nyitott — mondja itt Jézus — és az Isten angyalai fel- és leszállnak az Emberfiára.

Újra van menetelünk az Atyához. Ugyanaz a kép más változatban, ami nagypénteken történt, hogy a kárpit kettéhasadt. Nem választja el többé semmi a bűnös embert a szent Istentől, mert az Isten szentsége beáradt erre a bűnös földre a megváltó Jézus Krisztusban. Ő adatott nékünk Istentől szentségül, igazságul, váltságul, bölcsességül. Aki Őt befogadja, azt a Mindenható Jézusban látja. Ezért fordul elő oly sokszor ez a kifejezés Pál leveleiben: a Krisztusban. Aki Őbenne hisz, az benne van elrejtve. Rajta keresztül néz minket az Atya, és az Ő igazságát nekünk tulajdonítja, nem tulajdonítván nekünk a mi vétkeinket. Krisztus élhet bennünk, az az indulat llehet bennünk, ami Őbenne. Ő ad gondolatokat és indulatokat, és akaratot, az Ő Szentlelkével be is tölt minket, s vezet, ví- gasztal, tanít. Eszünkbe juttatja, amire szükség van, egészen összeforrhat az életünk vele.

Az nélküle lehetetlen volt. Egy új korszak kezdődik: a kegyelem korszaka. Minden, ami velünk jó történik, az az Isten kegyelméből van. Nem szolgáltunk rá, nem érdemeltük meg, nem tudjuk meghálálni sem, de rászorultunk, és Ő kegyelemből az egyszülött Fiúért adja ezt az ajándékot.

Jó lenne, ha felragyogna ez most előttünk, és így olvasnánk végig majd részletesen a János evangéliumát. Akár egyvégtében is, aztán majd naponta, mindennapi kenyérként szeletelve, és Jézusnak a dicsőséges személye egyre jobban ragyogna előttünk, egyre jobban tudnánk Őt imádni, és egyre inkább olyan kapcsolatba kerülnénk vele, amilyenben Ő volt és van az Atyával: a tőle való függés jellemezne. Az, hogy nem a magunk feje után megyünk, hanem azt cselekesszük, amire Ő tanít minket. Megjelenik az Ő ereje, az Ő békessége, az Ő öröme, a mi életünkben. Mindezt Ő megígérte és kínálja. Nem mi találjuk ki, benne van a János evangéliumában, tessenek meggyőződni róla.

Imádkozzunk!

Köszönjük, Atyánk, hogy létrejött ez az evangélium. Áldunk téged, hogy Szentlelkeddel ihletted a tanítványt, és leírhatta mindazt, amit hallott tőled, Megváltónk, és amire a Lélek indította őt. Köszönjük, hogy oly sokunknak adtál már ezen keresztül vigasztalást, útmutatást, feddést, tanítást, erőt.

Köszönjük, Urunk, hogy valóban az az örök élet, hogy megismerjünk téged és az Atyát. Segíts ebben az ismeretben előbbre jutni. Kérünk, növeljed a hitünket, hogy ez az ismeret ne csak azt jelentse, hogy tudunk valamit, hanem azt, hogy aszerint élünk. Hogy életté is válik bennünk.

Bocsásd meg, hogy minket is magával sodor sokszor ez a kételkedő és tagadó világ. Adj nekünk szent bizonyosságot abban, hogy a te igéd igaz, hogy ma is érvényes, hogy nekünk is mondod. Formálj át egészen minket. Hadd lehessünk, Úr Jézus, mi is a te szeretett tanítványaid. Engedelmes küldöttjeid. Adj nekünk gondolatokat, indítást, és még az engedelmesség lelkét is te ajándékozd nekünk.

Így hozzuk eléd most a mi szükségeinket is, mint akiről tudjuk, hogy neked minden lehetséges. Könyörgünk most különösen egy beteg férfitestvérünkért. Légy közel hozzá, és dicsőítsd meg magadat az ő életében. Adj neki gyógyulást.

Könyörgünk a csüggedőkért, a nélkülözőkért. Könyörgünk azért, hogy vedd ki a gyűlöletet mindazok szívéből, akiket az irányít. Könyörgünk, áraszd ki ránk a te Lelkedet, hogy a te Lelked irányítson bennünket, és valóban a te követőidként járjuk végig ennek a földi életnek az útját, hogy majd oda érkezhessünk meg, ahol te vársz minket, s ahol te készítettél helyet a benned hívőknek.