Neveljétek őket

 

 

Lekció: Ef 6,1-9

Alapige: Ef 6,4

Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.

 


 

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, hálásan köszönjük, hogy megérhettük ezt a csendes vasárnapot és köszönjük, hogy minden vasárnap a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőséges feltámadására emlékeztet bennünket.

Áldunk téged, Jézusunk, a te nagy ígéretedért, hogy ahol csak ketten vagy hárman is összejönnek a te nevedben, ott vagy közöttük. S ahol te jelen vagy, ott feloldozás, szabadulás történhet, ott bárkinek az élete megváltozhat.

Könyörülj rajtunk, hogy így legyünk jelen most mi is itt a te közeledben. Kérünk, hogy az emberi bizonyságtételen túl hadd halljuk meg a te hozzánk szóló szavadat. Kérünk, hogy valóban ne én legyek, aki szólok, hanem a mi Atyánk Lelke szóljon most mindannyiunkhoz.

Köszönjük, hogy mindent tudsz rólunk, és mégis szeretsz és kész vagy így elfogadni. Köszönjük, hogy Szentlelked meg tud győzni minket bűn, igazság és ítélet tekintetében.

Kérünk, hadd legyen most Lélekkel és erővel teli az, ami elhangzik. Te magad beszélj az igén keresztül hozzánk. Növeljed a hitünket, vagy teremts bennünk hitet és engedd, hogy változzék, tisztuljon a gondolkozásunk, a jellemünk, az egész életgyakorlatunk a veled való találkozás nyomán.

Kérünk, hadd legyünk most valóban a te jelenlétedben a te szent színed , és tudjuk komolyan venni azt, amit a javunkra mondasz. Legyen az vigasztalás, bátorítás, erősítés.

Könyörgünk különösen azokért, akik gyászban vannak most itt. Segítsd őket, hogy túllássanak elmúláson, búcsún, halálon, és lássanak téged: feltámadott Urunk, aki mint utolsó ellenségünket, legyőzted a halált is.

Kérünk, szólj, legyen szavad ír, s gyógyító erő.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Csaknem egymillió általános iskolásnak és ötszázezer középiskolás diáknak fejeződött be a tanév az elmúlt héten. Ők holnap már nem mennek a munkahelyükre. Elkezdődik számukra a szünidő: tíz olyan hét, amit nekünk kell megtöltenünk tartalommal. Tíz értékes drága hét, ami alatt nagyon sok mindent lehet csinálni: sok hiábavalóságot, hitványságot, káros dolgot is, de sok hasznosat, szépet, Istentől megáldottat is. Hogy fog eltelni a szünidejük?

Egyáltalán hogy nézünk a felnövekvő nemzedékre? — akár vannak saját vér szerinti gyermekeink és unokáink, akár nincsenek. Mindnyájan felelősek vagyunk értük. Jó lenne végre komolyan venni, hogy mindnyájan folyamatosan neveljük őket. A magunkét is, a másokét is, akár akarjuk, akár nem. Amit hallanak tőlünk, ahogyan beszélünk másokról, ahogyan öltözködünk, ahogyan a munkához viszonyulunk, ahogy az elöljáróinkat emlegetjük, ahogyan Istenről beszélünk, vagy egyáltalán nem beszélünk, az formálja, neveli őket, és olyanok lesznek, amilyeneknek minket látnak, vagy amit tőlünk hallanak.

Jó lenne, ha úgy hallgatnánk ma Isten igéjének az üzenetét, mint ami mindannyiunkhoz szól. Nemcsak szülőkhöz, pedagógusokhoz, nagyszülőkhöz, de szól ez keresztszülőkhöz, szomszédokhoz. Szól olyanokhoz is, akik egyedül élnek és szerették volna, ha lesznek gyermekeik, de nem lettek. Mindannyian formáljuk a következő nemzedéket, és Isten igéje szerint felelősek vagyunk értük.

Ugyanakkor nemcsak a felelősség terhe kell hogy roskasszon minket, hanem azzal a nagy örömmel élhetünk előttük, hogy óri-ási lehetőség, hogy akarva akaratlanul nevelünk. Lehet sok jót így továbbadni, kicsi szívekbe vagy lázadó kamaszokba, vagy a felnőtt élet problémáival küszködő felnőttekbe elültetni. Használhat minket így sokaknak a javára Isten.

Használhat-e bennünket? Erről szól ez a mai ige.

Röviden valamit arról, hogy milyen ma diáknak lenni. Nehéz. Sokkal nehezebb, mint az előző nemzedék számára volt. Jelentős részük ezeknek a fiataloknak magára hagyatva küszködik a problémáival. Ezért szánják el azután magukat olyan sokan vég-zetes lépésekre olykor, s ezekről a szomorú történetekről olvashatunk a sajtóban is.

Régen közös terepen zajlott szülők és gyerekek, felnőttek és fiatalok élete. Jól emlékszem még arra, amikor falun szolgáltam, hogy ott a más gyerekét is úgy tekintette a legtöbb ember, mintha a sajátja lett volna. S ha hallatszott az iskolába menők vagy onnan hazafelé tartók vidám zsivaja az utcáról, egy pillanatra felnéztek a munkából az emberek. Miért? Mert szemmel tartották őket. Vigyázó szemeik előtt nőtt fel a következő nemzedék, és ha a más gyereke volt is, rászólt, ha illetlen dolgot tett, vagy megvédte, ha bajba került, vagy megelőzte, hogy esetleg bajba kerüljön. Mert az a mi gyerekünk… A közösség színe előtt nőtt fel a következő nemzedék. A közösség adta át az értékeket, a tapasztalatokat, az ismeretek nagy részét is. Közös terepen zajlott az élet.

Ezzel szemben ma a legtöbb gyerek kikerül a szülők látóteréből és külön életet él. Egész nap nem látja a szüleit. Vagy azért, mert csak úgy él meg a család, ha két kereső van, vagy azért, mert egyedül neveli va-laki a gyermekeit. A hajsza is egyre nagyobb, és ha ugyanannyit haza akar vinni értékben, akkor lényegesen több időt kell ott töltenie a munkahelyén.

Ez a tudásközpontú és versenyelvű oktatás pedig, ami elhatalmasodott, ami pedagógust és diákot egyaránt megnyomorít, oda fajult, hogy a gyerekeknek a munkájukkal iskolában töltött ideje, óraszáma ve-tekszik a felnőttek munkahelyen töltött óraszámával, és még ahhoz jönnek a különórák, felvételire való előkészítők, edzések, és szegény nyomorult diákok csak éppen élni nem tudnak. Abban a rövid szabadidőben, amit mégis felszabadít bizonyos önvédelem-ből, nem mindig építő dolgokkal foglalkoz-hatnak.

Két külön világ lesz tehát egyre jobban a felnőttek és gyerekek, szülők és gyerekek világa. A gyerekek azt érzékelik, hogy egy-re inkább átjárhatatlan ez a két világ. Nem is értik egymást. Sokszor nem értik a szülők, miről beszélnek a gyerekek, olyan sajátos nyelvük alakult ki. Két külön nyelven érintkezik ez a két világ, de egymással vaj-mi ritkán és egyre ritkábban. Ezért aztán magukra hagyatva kell megküzdeniük sok mindennel a gyerekeknek.

Ők úgy élik ezt át, hogy: nem segít nekem senki. Ez sokszor így is van, s ebből aztán vagy az következik, hogy bezárkóznak, és ez is kóros torzuláshoz vezet, vagy az, hogy pótolják azt, amit nem kapnak meg otthon, de amire éhes a lélek.

Tegnap reggel valamit el kellett végeznem, és bekapcsoltam a rádiót. Egy szívfacsaró szövegű dal hangzott benne éppen. Sajnos a munka miatt nem tudtam gyorsan leírni a szövegét, de tartalmilag erről szólt: Bárcsak lenne valaki, aki megfogná a kezem és vezetne engem, s egyszer azt mondaná nekem: fontos vagy. Érezzük ezt az SOS jelzést?

Eszembe jutott, micsoda kiváltság az, ha valaki elmondhatja, hogy nekem van, aki megfogta a kezem és vezet engem. Nem mindig követem Őt, de legalább tudom, hogy merre kellene mennem, s van, aki ne-kem néha azt mondja: fontos vagy. Eszembe jutott az is, micsoda kiváltság hívő fiatalnak és hívő felnőttnek lenni, hiszen azt mondja a hívő ember: Uram, te fogod az én jobb kezemet, és tanácsoddal igazgatsz engem. Isten pedig azt mondja a benne hívőnek: én szeretlek és becses vagy az én szemeimben. Ne félj, neveden hívtalak, megváltottalak, enyém vagy! A hívő embernek nincs ez a hiányérzete, de emberileg akkor is sokan szenvednek a fiatalok közül emiatt.

Nehezíti a helyzetüket az is, hogy sok rossz példát látnak. Van, aki csak rossz mintát lát. Sok a rossz házasság, ami a sze-mük előtt zajlik. Sokszor a szó szoros értelmében zajlik. Sok a kusza család. Nyári csendesheteinken újabb és újabb probléma, hogy a lányoknak el kell magyarázni, milyen a Biblia szerint, az Isten terve szerinti igazi nő. A fiúknak meg még inkább, hogy milyen az igazi férfi. Nem attól férfi a férfi, hogy tud üvöltözni otthon, meg minden nap berúg, meg már tizenévesen cigarettákat szív, hanem más ismérvei vannak ennek, és lehet olyanná válni. De nem lát ilyet maga előtt. Kinek a példáját kövesse? Követi azokét, akiket lát, a nyomorúság újratermelődik. Az ő gyerekei ugyanolyan példát fognak látni, és megyünk lassan egyre mélyebbre.

Mivel sok fiatal nem kapja meg a neki szükséges igazi figyelmet otthon, ezért ben-ne sem fejlődik ki a mások iránti figyelmesség. Aztán csodálkozunk, amikor olyan sok romboló megnyilvánulással találkozunk, amikor minden érdek és haszon nélkül is rongálnak, amikor kínozzák a kisebbeket meg az állatokat, amikor nem tudják, mi az, hogy kötelesség és felelősség. Sőt bűncselekményeket is elkövetnek úgy, hogy nincs is miattuk bűntudatuk. Hiszen kitől ta-nulták volna meg a jó és rossz közötti különbségtételt? A jó utáni vágyat és a rossznak a megvetését? Nem volt rá példa, legalábbis nem volt hiteles példa. Lehet, hogy szöveget hallottak erre nézve, és látták a szöveg ellenkezőjét azoknak az életében, akik mondták nekik.

Így aztán valóban az történik, amit most egy közvélemény-kutatás eredményeként kö-zöltek. Középiskolásokat kérdeztek meg er-ről, hogy mi fáj nekik leginkább? Azt mond-ták, két dolog: az egyik, hogy az életet álta-lában meg a maguk életét is céltalannak látják, a másik az, hogy nem meggyőző szá-mukra az az értékrend, amit az előttük járók át akarnának adni. Elsősorban azért nem, mert ők sem aszerint élnek.

Jó lenne magunkba szállni és elgondolkozni: vajon mennyit véthettünk ezen a téren? Mert ha nem kérdez meg a gyereked vagy a tanítványod, vagy az unokád az a-lapvető életkérdésekkel kapcsolatos mérkőzéseiben, vergődéseiben, akkor annak valami oka van. Akkor lehet, hogy azért nem kérdezi, mert nem tartja érdemesnek. Mert hallott néhány kérdésre választ, de az nem a feltett kérdésekre adott válasz volt. Mert mellébeszéltünk, vagy nem volt őszinte. Vagy azért nem volt őszinte, mert nem mer-tük bevallani, hogy nekünk sincs válaszunk arra, és mi is vergődünk abban a kérdésben. Vagy nem voltunk becsületesek: vizet prédikáltunk és bort ittunk. A képmutatástól irtóznak a fiatalok, megvetik azt, és iga-zuk is van!

Ó de sokféleképpen ismétlődik az, amit ez a tragikomikus anekdota mond el. Apuka ül a fotelban, olvassa az újságot. Mit sem törődik azzal, hogy anyuka kinn a konyhában dolgozik. Az egy szem gyerek meg elkezdi kérdezni apukát. És ez hogy volt? Ez miért van? És ha ez így van, akkor abból miért nem az következik? És te hogy csináltad? Válasz nem hangzik el. Anyuka beszól a konyhából: apjuk, felelj már neki. Nem hallod, hogy téged kérdez? Mire apjuk: hadd el, úgy tanul a gyerek, ha kérdez.

Hányszor volt az, hogy oda sem figyeltünk a kérdésekre. Hányszor volt, hogy meg-ijedtünk a kérdésektől, s bebújtunk vala-miféle újság mögé, besüppedtünk valami fo-telbe ahelyett, hogy belenéztünk volna ab-ba a tükörbe, amit a gyerekek egy-egy kér-déssel vagy kritikai megjegyzéssel, vagy a puszta magatartásukkal elénk tartottak, ami-ben kénytelenek voltunk önmagunkat látni, ha hajlandóak vagyunk belenézni, és önma-gunkat meglátni.

Egy másik történet: A hétvégi apuka beszélget a fiával. A fiából ömlik a beszámolás. Beszél mindenféléről, apuka pedig közben a munkahelyi konfliktusain gondolkozik. Egyszer csak illendőnek tartja megkérdezni: na és mostanában nincs szükséged valamire? Ne vegyek valamit? A gyerek megörül, hogy végre konkrétumokról lehet beszélni, s azt mondja: dehogynem. Minden zoknim sarka szétment, egy-két pár zokni jó lenne. Jó, majd a héten elfaxolom — hangzik a válasz. A gyerek elhallgat, s apuka csak arra lesz figyelmes, hogy nagy kerek szemek merednek rá és több beszámoló, több kérdés nincs. Mert egy ilyennek nem érdemes. Ha még ott is önmagával van tele… Ha neki csak saját maga fon-tos… Ha csak úgy tesz, mintha figyelne. Ha ennyire nem érdekli az, akivel egy héten egyszer találkozik, akkor nem érdemes. Marad magában, s jönnek a különböző divatos betegségek: a bulémia meg az ano-rexia. Vagy pedig majd megkérdez mást, akitől kap olyan szempontokat, hogy tönkreteszi az életét. Aztán apuka ne a feleségét hibáztassa emiatt, meg fordítva.

Temérdek mulasztást, bűnt, hibát követünk el ezen a téren mindannyian, és jó lenne, ha a jövő vasárnapi úrvacsorára készülve engednénk, hogy Isten Szentlelke le-leplezze le ezeket a hibáinkat, és valóban az történne, amit az előbb az igéből hallottunk, hogy aki eltakarja a bűneit, az nem lesz bol-dog, de aki megvallja és elhagyja, az irgal-masságot nyer. Mert itt van mit megvallanunk és van miben változnunk. Ne mond-juk azt, hogy már késő, mert továbbra is nevel és formál a magatartásunk. Lehet, hogy sok mindent már nem tudunk pótolni, Isten kipótolhatja azt is a gyerekeink, unokáink életében, de előre kell néznünk és a további lehetőségeket megragadnunk.

Azért olvastam fel ezt a mondatot az Efézusi levélből, mert éppen most olvastuk sokan az elmúlt napokban. Ma fejeztük be ennek a levélnek a tanulmányozását. Pál apostol sorra veszi itt a legfontosabb emberi kapcsolatokat. Csodálatos mély, konkrét, világos dolgokat mond a házastársak egymáshoz való kapcsolatáról. A mai szakaszunkban a gyerekeknek a szüleik iránti viselkedéséről. Kiterjed a figyelme még a rab-szolgák, meg a rabszolgatartók magatartására is, és eközbe iktatja be ezt a mondatot: „Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel."

Több olyan hely van a Szentírásban, ahol amikor apákat olvasunk, szülőket kell érteni. Mint ahogy a testvérben is benne van a férfi meg a leány testvér is. Itt is sokszor mindkettőt lehet érteni. Itt nyugodtan érthetjük: ti szülők… Sőt a mai témánk miatt egy kicsit ki is bővíthetjük s mondhatjuk: ti felnőttek. Mond egy nagy nem-et és egy hangsúlyos igen-t. Mit ne tegyetek a reátok bízott gyermekekkel, és mit tegyetek.

Ne ingereljétek őket. Rendkívül gazdag tartalmú szó ez a Biblia eredeti szövegében. Azt jelenti: ne bosszantsátok, ne keserítsétek, ne haragítsátok őket. Ne provokáljátok semmivel. Tudnotok kell, mik az érzékeny pontjaik. Ha azokhoz kell nyúlni, feltétlenül a megfelelő tapintattal nyúljatok. Benne van ebben az is, hogy nem szabad megalázni a gyerekeket, mások előtt különösen nem. Nem szabad megszégyeníteni. Ne éljen vissza a felnőtt semmivel: se a fizikai erejével, se a tapasztalataival, se a hely-zetével. Ne tegyen úgy, hogy amit megkövetel a következő nemzedéktől, azt ő ma-ga sem veszi komolyan. Ne legyen erőszakos. Egyszóval: tisztelje a gyermeket.

Ezt sokan nem értik. Milyen gondolat ez? Csak felfelé jár tisztelet — mondják —, az előkelőbbnek, a rangosabbnak, az idősebbnek stb. A Biblia szerint nem. A Biblia szerint a másik embernek jár a tisztelet. Az egyéves is ember. Ugyanolyan, mint mi, csak nem nőtt nagyra és nem követett el ennyi bűnt. Ugyanaz a tisztelet illeti meg. A szenilis, teljesen magatehetetlen öreg is ember, s ugyanolyan tisztelet jár neki a Bib-lia tanítása szerint, mint bárki másnak. Nincs különbség ezen a téren. Tiszteld a gyerme-ket. Éppen ezért ne ingereld, ne légy vele erőszakos soha!

Van egy megrendítő amerikai regény, bizonyos Edna Ferber írta. Címe: Az óriás. A főhőse egy farmer, aki óriásnak képzeli magát; kisistennek a maga világában, és így neveli a maga gyerekeit is. A hároméves fiát teljes cowboy szerelésben felültette a lóra, mert ő is sokat ült lovon, és csodálkozott és felháborodott, amikor a gyerek csak kiabált: vegyék le. Apját elfogta az undor és a harag. „Én előbb lovagoltam, mint jártam — mondta. Igen — válaszolta a felesége szelíden. — Te nagyon ügyes vol-tál, de az te voltál. Ez egy másik ember. Le-het, hogy ő nem is szereti a lovakat. — De ő is Benedict — mondja a vezetéknevét az apa. Lovast faragok belőle akkor is, ha oda kell kötöznöm a lóhoz. — Mindig istennek képzelted magadat — mondja a felesége. — Azt, tőled forog a világ. — Amennyi az enyém belőle, az tőlem forog. — De ő nem a tiéd. Ő a tied és az enyém. Sőt nemcsak a mienk, ő önmaga, ezt kellene komolyan venned."

Ha ez a regénybeli anyuka hívő asszony lenne, akkor azt is mondaná: ő az Istené, aki reánk bízta ezt a gyereket néhány évre, hogy ne tegyünk kárt benne. Nem a te álmaidat kell megvalósítanod ben-ne úgy, hogy ha kell, odakötözöd a lóhoz, hanem azt vizsgáld, mire teremtette őt Isten. Mire vannak adottságai, hol lesz ő bol-dog, és hol tud másokat boldogítani. Erre kaptad a szülői hatalmat.

„…ne ingereljétek…" Hanem mit csináljatok? „…neveljétek őket az Úr tanítása szerint…" Ez a neveljétek is gazdag és több jelentésű szó. Jelenti azt is: táplálni, gondozni. Érdekes, hogy itt néhány mondattal előbb ezzel a jelentéssel használja az apostol, amikor arról beszél, hogy a férfiak legalább úgy szeressék a feleségüket, mint a saját testüket, és akkor mondja itt: „Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza…" (5,29) Ugyanez a szó szerepel itt is, hogy neveljétek őket az Úr tanítása szerint. Tápláljátok őket, gondozzátok. Olyan kedves, ahogy Kálvin ízlelgeti a görög szó jelentését és próbálja visszaadni. Azt mondja, azt jelenti: szeretettel dédelgetni, bánjatok gyengéden a gyer-mekekkel.

Táplálni és gondozni, mégpedig az egész gyereket, nemcsak a testét, mert lelke is van. A lélek tápláléka meg az ige. Amikor olyan büszkén mondják a szülők: pedig én mindent megadtam neki, akkor kedvem len-ne megkérdeni: a lelkének is? Vagy csak a legújabb cuccokat anyagi erején felül is meg-vette, hogy csendben legyen a gyerek, meg igyekezett vitamindúsan táplálni, de közben a lelke éhen halt. Mert ige nem hangzik otthon, imádkozni sose hallotta a szüleit. Isten-dicsérő ének — az minek, az a templomba való, ráérő hívők elmondják. A csa-lád nem lett gyülekezet, mert a lélek nem kapott táplálékot. Szétesett. Ki-ki jár a maga útján. Időnként integetnek — mint a moz-gólépcsőn ellenkező irányba közlekedő ismerősök, és úgy érzi, magára van hagyatva. A felnőtt is, meg a gyerek is.

Neveljétek, gondozzátok. Adjatok meg mindent neki az Úr tanítása szerint. Ez azt jelenti: úgy, ahogy azt Jézus tanította, meg úgy, ahogy mennyei Atyánk minket, az Ő gyermekeit szeret. Előttünk van pozitív mo-dell, hiteles minta. Milyen Atya az Isten, bárcsak azt megközelíthetnénk mindnyájan, akikre Isten gyermekeket bízott! És megkö-zelíthetjük, tanuljunk tőle. Ő nem felelőtlenül kényezteti az Ő gyermekeit, de nem is zsarnok módon kegyetlenkedik rajtuk.

Aki Istentől tanul atyaságot, szülői szeretetet, az nem a maga hangulata szerint bánik a gyerekkel, hanem a gyerek valóságos szükségleteit igyekszik kielégíteni. Eset-leg eljut oda, hogy nem tudja kielégíteni, mert ő is szegény, nincs neki: bölcsessége, türelme, tapasztalata, de akkor megy a gaz-dag Atyához, s így lesz igazi sáfár. Kap Is-tentől értékeket, és ezeket adhatja tovább a következő nemzedéknek. Micsoda gyönyörű hivatás ez! Miközben ugyanazok az értékek gazdagítják a közvetítőt, a sáfárt is. Erre hívott el minket Isten. Ezt kellene min-denkinek komolyabban vennie, akinek lehetősége van gyerekekkel találkozni, foglalkozni, értük bármit tenni.

Hogyan történik ez a gyöngéd táplálás, ez a gondozás? Két újabb, gazdag tartalmú szó van: „… neveljétek az Úr tanítása szerint, fegyelemmel és bíztatással."

A fegyelem szó jelenti a Bibliában a fenyítést is. Amikor a Biblia Isten fenyítéséről szól, ugyanez a kifejezés van ott. Azt jelenti, hogy meg kell tanítanunk a reánk bízottakat rendre. Nem körülötte forog a vi-lág, nem őérte van az egész világ. Ő fontos, de meg kell tanulnia, hogy néha önmagánál is fontosabbnak tartson másokat. Főleg, ha azok őreá szorulnak, ha valamit továbbadhat nekik. Meg kell tanulnia alkal-mazkodni, tekintettel lenni másokra. Élvez-ze mindazt, ami élvezhető ebben az életben, de legyen neki fontos, hogy másoknak is élvezetes legyen az élet, és nehogy őmiatta legyen kevésbé élvezetes. Vagyis tanuljon meg szolgálni. Az önuralom, a mér-tékletesség, az örömmel hozott áldozat másokért vele jár az Isten gyermekeinek a ma-gatartásával. Mindez benne van ebben: fegyelemmel tanítsátok őket.

Ma olyan világban élünk, ahol ezeket tudatosan kihagyják. A tekintély, a fegyelem, a fegyelmezés hiányzik a legtöbb úgy-nevezett nevelésből, ami azt jelenti, hogy nevelés nincs. Mert ez a nevelésnek fontos része. Márpedig csak a vadonban nőnek ilyen értelemben szabadon a növények. Minden kultúrnövény akkor lesz hasznos, ha megtanulunk gyomlálni, meg azokat a növényeket megfelelő módon kezelni is. Ahhoz, hogy fegyelemmel és fegyelemre tudjuk nevelni a reánk bízottakat, nekünk is fegyelmezett felnőttekké kell válnunk.

A másik, amit mond: … és biztatással, bátorítással, buzdítással. Mert elakadt szegény, nincs önbizalma. Kudarcok is érik, és kell is hogy érjék. Meg kell tanítani a kudar-cokon átlépni. Lesznek sikertelen vállalkozá-saik, lesz olyan, hogy kinevetik. És… azzal nincs vége a világnak, megyünk tovább. Most nem sikerült, gyere, próbáljuk másodszor, akkor már fog sikerülni. Látod, ugye, hogy sikerült! Még vannak benne hibák, de az ember biztatja, bátorítja, buzdítja. Elisme-rést is kell hogy kapjon, meg dicséretet is.

Érdekes ez a szó, ami itt van, mert be-tű szerint lefordítva azt jelenti: valakinek az értelmére hatni. Beszélek a fejével. Azt jelenti: tisztelem, megbecsülöm. Nemcsak parancsokat osztogatok, hanem megmagyarázom, miért ez az, ami jó neked, meg jó lesz másoknak is. Tisztázzuk az okokat, meg a dolgok következményeit. Hadd értse, hogy mit is kell cselekedni és miért azt. Aztán majd az ő belső meggyőződése, ha eljut arra, sokkal erősebb motiváció lesz, mint a külső parancsom. Oda kell elsegíteni.

Fontos, hogy ez a kettő együtt zajlik. Ugyanúgy, mint a természetben. Egy gyümölcsfát akkor lehet olyanná nevelni, hogy az folyamatosan sokat teremjen, ha metszik is, meg táplálják is. Ha csak táplálják, oda-viszik a gyökereihez, amire szüksége van, akkor nő veszettül, és itt-ott lesz rajta gyü-mölcs. Egy méteres hajtásai is lesznek egy évben, sűrű lesz, áttekinthetetlen, s lehet keresni rajta, hol van gyümölcs. Ha csak metszik, akkor meg nem tud fejlődni, s egy idő után nem lesz mit metszeni. De ha táp-lálják, és ami felesleges rajta, azt levágják, akkor nem méteres hajtások lesznek, hanem oldalt kijön az erő termő rügyek formájában. Visszaszorítja az erőt, hogy abból gyümölcs legyen. Ez senkinek sem tetszik, mikor visszaszorítják, de utána édes gyümölcsöt terem sokaknak a hasznára. Fegye-lemmel és buzdítással neveljétek őket. Ezért mondja ezt Isten igéje.

Mit kap tőlünk a körülöttünk felnövekvő nemzedék? Mivel fogjuk megtölteni a gyerekeink nyári tíz hetét? Micsoda lehetőség! Egy nagy edény, tíz hét. Mivel fogjuk megtölteni? Vagy majd ők gondoskodnak róla, hogy valamivel mégis kitöltsék? Egyál-talán mit látnak tőlünk? Vajon érvényes mi-ránk ez a gyönyörű kifejezés: az Úr tanítása szerint? Az Úr tanítása szerint beszélünk, így viselkedünk, így öltözködünk, így nyilatkozunk másokról, így osztjuk be a pénzünket, így viszonyulunk az öregeinkhez, a rászorulókhoz, a kicsinyekhez, az idegenhez, az ellenséghez? Az Úr tanítása szerinti helyen van Isten személye, Isten igéje a sze-mélyes életünkben meg a család életében? Nekünk kell és lehet elkezdenünk a bűnbánatot és a változást. Aki megvallja és elhagyja… óh mely boldog az! Akkor Isten használni fog minket mások javára. Akkor sugározni fog az életünk, mert ha nem kezdünk nevelni és oktatni, akkor is jó hatással leszünk másokra, és akkor megkívánják a Krisztus-követést tőlünk mások, mint ahogy erre is van példa.

Olyan aranyos volt egy tizenkét éves fiú, aki teljesen hitetlen családban nődögél. Egy ideig egy hívő házaspárnál volt, és a végén azt kérdezte: hogy csináljátok ti ezt? Csak nektek lehet ez, vagy én is lehetnék ilyen? Milyen logikus kérdés. Bizonyos kiváltságo-sok a keresztyének, vagy ez mindenki előtt nyitva van? Ha nyitva van, szeretnék belép-ni ezen a kapun. Semmi gyomrozás nem volt, nem akarták megtéríteni, csak látta az ő meg-szentelt életüket. Ilyen-e a mi életünk? Akar-juk-e, hogy egyre inkább ilyenné váljék?

Isten segítsen minket, hogy ez az ige is, meg minden ige a szívünkben gyökeret verjen és gyümölcsöt teremjen, és így hasz-nálhasson bennünket Isten a fiataloknak is áldásul!

 


 

Imádkozzunk!

Édesatyánk, sokkal pontosabban látod minden ezzel kapcsolatos mulasztásunkat és bűnünket, és látod azt a vágyat is, ha éppen a mi szívünkben van ilyen sóvárgás, hogy jó lenne, ha valaki azt mondaná: fontos vagy nekem. Vagy valakinek igazán kiönthetnénk a szívünket azzal a reménységgel, hogy megért és talán még segíteni is tud. Köszönjük, hogy nálad van bocsánat minden bűnünkre és mulasztásunkra. Mindannyian kerülhetünk veled ilyen közösségbe, hogy elmondhatjuk: fogod a jobb kezemet, és tanácsoddal igazgatsz engem.

Bocsásd meg, ha nem érdekel minket a te tanácsod. Bocsásd meg, ha azt gondoljuk, nélküled is élhetünk úgy, hogy az hasznos lehet másoknak, hogy igazán boldogok lehetünk mi magunk is.

Kérünk, nyisd ki a szemünket a valóság meglátására. Adj a szívünkbe igazi hitet és bizalmat benned. Oltsd belénk azt a vágyat, hogy ne akarjunk ilyenek maradni, amilyenek vagyunk. Köszönjük, hogy most is azért beszéltél a szívünkre, mert megváltozhatunk, és te egészen másokká tudsz formálni. Olyanokká, akik miatt soha nem lesz békétlenség, akik miatt senki nem marad szegényebb, akik áldott közvetítő szolgálatot végezhetünk közted és azok között, akik közé helyeztél. Segíts ezt a sáfár szolgálatot elkezdeni és sokkal hűségesebben végezni.

Könyörgünk azokért, akiknek különösen is nagy szükségük van most a te megértő, biztató bátorításodra. Szeretnénk mindnyájan bizalommal fogadni tőled a fenyítésedet is. Kérünk, te adj bizonyosságot a kétkedőknek, békességet, reménységet a csüggedőknek.

Készíts nekünk még ma olyan csendet, amikor eléd állhatunk, és beszélj velünk ezekről a kérdésekről. Szeretnénk valóban újat kezdeni, segíts ebben a te Szentlelkeddel!

Ámen.