Alapige: Jak 1, 22-25

„Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete."

Imádkozzunk!

Urunk, megvalljuk neked őszintén, hogy nagyon sokszor nem hisszük el, hogy te itt vagy, és mi valóban a te színed előtt állunk, beszélhetünk veled, és te megszólíthatsz minket. Kérünk, tisztogass minket, és világosítsd a mi elménket, hogy megértsük, elfogadjuk, szeressük a te szavadat, és engedjük, hogy hasson ránk, átformáljon minket a te kedved és jó tetszésed szerint!

Köszönjük, Urunk, hogy te soha nem akadályozol minket semmiben, legfeljebb intesz vagy megállítasz, vagy kedvesen felhívod a figyelmünket valamire, ami rossz döntés. Olyan hálásak vagyunk azért, hogy olyan nagy a te irgalmad és szereteted, hogy ezeket a csendes, délutáni órákat is felhasználod arra, hogy más emberré formálj minket. S köszönjük azt is, hogy nem vagy személyválogató. Akárhogyan is nézünk ki, akármi van a szívünkben, akárhonnan jöttünk is, te egyforma szeretettel és gyöngédséggel veszel körül minket, és adod nekünk a te igédet.

Szeretnénk most egészen arra figyelni Úr Jézus, amit te mondasz nekünk. Könyörülj meg rajtunk, kérünk!

Ámen.

Igehirdetés

Mindnyájan ismerjük Máté evangélista evangéliumából Jézus Krisztus boldogmondásait. Ezek rövid, pár szavas, pár soros igehirdetések voltak, vagy evangélizációk – így is lehetne mondani. Jakab nem megtoldja ezeket a boldogmondásokat, nem kiegészíti, hanem a gyakorlati oldaláról közelíti meg ugyanazt, amit ott, akkor Jézus Krisztus mondott.

Magáról nem sokat árul el az apostol – ennek a levélnek, könyvnek a szerzője. Csak annyit mond, hogy Jakab, Istennek és Jézus Krisztusnak a szolgája. Mintegy intő formában közli mindazt, adja tovább, amit Isten elkészített a tizenkét szórványban, elszórtságban élő, palesztínai gyülekezetben. Így is lehet mondani, hogy etikai levél Jakab levele, de nagyon gyakorlati módon közli mindazt, amit az elméletben tudhattak már a hívők: hogyan vigyék át a gyakorlatba.

A hívők által végzett bibliakutatás szerint Jakab, aki ezt a levelet írta, az Úr Jézus testvére volt, és egyben – ma ezt így mondanánk – a jeruzsálemi gyülekezet lelkésze is. Hangsúlyozza a szavak, a szóbeli, a verbális igehirdetés, bizonyságtétel mellett azt, hogyha valaki igazán hívő keresztyén, ott a tetteknek is prédikálniuk kell. Ez hozzá tartozik, a kettő együtt jár. Annyira reálisak az ő megállapításai, hogy csak olyan valaki írhatott le ilyen mondatokat, amit ebben a levélben találunk, akinek saját gyülekezetbeli tapasztalatai voltak arról, hogy a gyülekezetben élőknek milyen örömei, bánatai, milyen bűnei vagy éppen milyen fogyatékosságai vannak.

Kétféle igehallgatóról beszél Jakab apostol, és mindketten – így is lehet mondani – eljárhattak az ottani, akkori gyülekezeti alkalmakra, vasárnapi istentiszteletre, együtt ünnepelték meg az Úr feltámadásának a napját, és sokszor – abban az időben ez szokásos volt –, ott is maradtak egy közös ebédre. Együtt ették meg a levest vagy tésztát vagy húst, ami éppen az ebéd volt. Mindenki hozott magával valamit, mint ahogy némely gyülekezetekben ez most is szokás. Manapság sem eheti ott sem senki a saját magáét, hanem mindenkinek a másét kell elfogyasztania, vagy abból kell ennie. Így is gyakorolják a keresztyéni alázatot. S abban az időben is így volt az, hogy ki-ki hozott magával valami ennivalót, vagy ott együtt készítették el, és az úrvacsorai közösség – mert gyakran ezzel fejeződött be az istentisztelet az ó-keresztyének idejében – átment egyfajta agapé, szeretetközösségbe, egy közös étkezésbe, természetesen beszélgetéssel, ami sokszor lelkigondozói beszélgetés is lehetett.

Pontosan így, ahogy mi is eljövünk ide a templomba időnként vasárnap meg hétköznap istentiszteletekre, biblia-órákra, beszélgetésekre.

Azt mondja Isten igéje, hogy amikor az Ő igéje szól, amikor az igehirdetés hangzik, akkor Isten mindig szeretne teremteni. Méghozzá újjá teremteni, átformálni, teremteni a semmiből gyülekezetet, hitet, Isten vezetése által. Ő képes egyedül megváltoztatni az embert. Végül is Jézus feltámadása mellett sokfajta bizonyíték van. Az üres sír – húsvéthétfőn erről is szó volt, meg vasárnap is –, az üres sír, a tanítványoknak megjelent Jézus – most nem sorolom el újra –, de leginkább manapság az hat – úgy tűnik –, amikor valaki a személyes életével tesz bizonyságot. Amikor egy ember élete változik meg úgy, hogy arra rá kell hogy kérdezzen mindenki: mi történt vele, hogy ennyire meg tudott változni? Az a bizonyíték, hogy aki ezt el tudja manapság végezni, az nem lehet halott, az ma is él. Annak a szava ugyanúgy erővé, hatalommá és teremtő erővé válik, mint a teremtés hajnalán. Az az újjászületés, az a változás, az a gyökeres átalakulás, amit semmi nem végezhet el egy ember életében, csak az, ha Jézussal találkozik. Nagyon sokakat meggyőz, vagy legalábbis két táborra osztja a hallgatóságot vagy a munkatársakat. Vannak akik elhiszik és kinyílnak Jézus felé, és vannak, akik tagadják, noha látják a változást.

Pár nappal ezelőtt valaki elmondta a munkahelyén, hogy megtért, és többet nem kártyázik, nem sörözik, s akkor kivették a szatyrából vagy táskájából az üveg sört, és kiderült, hogy üdítőital van a sörösüvegben. S erre azt mondta az illető, aki ezt látta: jó, de otthon biztos sört iszol, csak ide hozol üdítőt. Hiába változott meg minden ennek az embernek az életében, hiába tartotta az üdítőt sörösüvegben, de nem sör volt benne. Sokan még ennek sem hisznek. Még ez sem győzi meg, hogy minden megváltozott valaki életében, valakinek az életében minden mássá lett, Isten mindent ujjá teremtett.

Végül is az embereknek lélegzetvisszafojtva kellene hallgatniuk a bizonyságtételt, Isten igéjét, Isten szavát, és mégsem ezt teszik a legtöbben. Mégis legyintenek, és azt mondják: ugyan kérem, a vallás, pedig szó sincs vallásról. Egy élő személlyel való, élő találkozásról van szó.

Az egyik ember, akiről Jakab beszél, az nem ilyen ember volt, aki legyintett és azt mondta, hogy nem érdemes odafigyelni, hanem azt olvassuk, hogy hallgatta az igét. Egy olyan világban történt ez, ahol ez nem volt jellemző, hogy valaki egy pogány közösségből elment a gyülekezeti alkalomra, és hallgatta az igét, és nem más valakinek a kedvéért. Nem a felesége küldte el, hogy menjél már el apukám egy kicsit a templomba, hátha megváltozol. Noha nem régen mondta egy édesapa a két lányának, hogy rendben van, ha annyira templomba akartok járni, és szeretnétek megtérni, de aztán úgy térjetek meg, ahogy anyátok. Ez az asszony valóban hiteles módon változott meg, és ezt a férj is észrevette. S ha ilyet kimond egy hitetlen ember, hogy aztán, ha megtértek, úgy térjetek meg, mint anyátok, azért ez jelez valamit. Ez azt jelenti, hogy az az asszony valóban átadta az életét Jézusnak, és más lett az élete.

Itt arról beszél Jakab, aki elment a templomba, hallgatta a prédikációt, mint mikor valaki tükörbe néz azzal az igénnyel, hogy változtatni tudjon azon, amit lát, ha kell. Milyen megdöbbentő hozzáállás, nem? Azt mondja, hogy elmegy, vagy tükörben megnézi az arcát. Az ember, ha tükörbe néz, az azért történik, hogyha valamit változtatni kell, megtegye. Nem hárítja el az ilyen ember Isten igéjét, Isten szavát. Az az indulat van belül a szívében, hogy mondjon bármit Isten, én szeretnék az Ő szavára változni. Nem hárít, hanem kinyitja a szívét Isten igéje előtt. Végül is ennél jobbat senkinek nem kívánhatunk, minthogy eljön ide akár ebbe a gyülekezetbe, figyel az igehirdetésre, és kinyitja a szívét.

Jakab leveléből az derül ki, hogy ez a fajta igehallgató úgy nézett a tükörbe, hogy önmagát kezdte meglátni Isten igéjében. Nem futólag, mert ezt így is lehet fordítani, hogy nézegette magát – a szó jó értelmében. Nem gyönyörködött saját magában, hogy forgatja az ember a fejét, nézi a tükörben, hogy kell-e valamit változtatni. Reggel, borotválkozás után kell-e valamit még helyesbíteni, vagy a frizurán valamit igazítani, hogyha egy nő nézi meg magát egy tükörben. Megnézi alaposan, hogy kell-e valamit változtatni, vagy jó úgy, ahogyan van.

Így is lehet fordítani az itt szereplő szót, hogy tanulmányozza, mégpedig miközben hallgatja Isten igéjét, aközben engedi, hogy Isten igéje tanulmányozza őt, vagyis a szíve mélyére menjen, felszínre hozzon bármit, mint amikor az ember a tükörbe néz, s hogyha valami piszkot, koszt lát az arcán vagy valami rendellenességet, azon változtat. Vagyis, mondhatnánk azt, hogy amíg a templomban van, addig minden rendben van az életében. Sokan vannak így. Eljönnek ide az istentiszteletre, belenéznek Isten igéjének a tükrébe, észreveszik azt, hogy ez és ez nem stimmel, ezen változtatni kell. Sokszor elmondják azt, hogy olyan jó lenne végig itt maradni, innen nem elmenni. Hét közben is itt lenni. Itt olyan jó védettségben van az ember. Mint a tanítványok, ott a megdicsőülés hegyén azt mondták Jézusnak, hogy Mester, Uram, építünk sátrakat: neked egyet, Mózesnek, Illésnek, magunknak, maradjunk itt. Ne küldj el, ne kelljen visszamenni a világba! De nem lehet ezt megtenni. Jézus is visszaküldte a tanítványokat a hegy alatt élőkhöz, mert ott volt a szolgálati helyük, beosztásuk, feladatuk. Tényleg sokan így vannak, hogy olyan jó lenne itt maradni reggeltől estig, hét elejétől hét végéig, akkor nem éri semmi baj az embert, nem követne el annyi bűnt, vagy el sem követne bűnöket. Maradjunk itt, zárjuk be az ajtót, hallgassuk Isten igéjét. Olyan megnyugtató, olyan békességes a légkör, maradjunk itt a templomban. Itt nincs itt az a kolléga, aki nem szeret, itt nem tudok összeveszni a főnökkel, mert az sincs itt, ha meg itt lenne, akkor úgysem vesznénk össze, stb. stb. Hányan vannak ilyenek, akik eljönnek, tanulmányozza őket Isten igéje, és szeretnének itt lenni reggeltől estig, hét végétől hét elejéig és fordítva. De nagyon pozitív ennek az első igahallgatónak az igehirdetéshez való hozzáállása. Mikor volt ez utoljára jellemző ránk, hogy engedtük, hogy Isten igéje mélyre menjen? Hogy tényleg tükör volt a számunkra, amibe belenéztünk, s amit észrevettünk az mélyére ment, annak a hatása.

Így olvassuk, hogy megnézte magát, és miközben megnézte magát Isten igéjében, elfeledkezett másokról, kibontogatta és engedte, hogy kibontsa az igét Isten a számára. Semmi mással nem foglalkozott, hanem engedte, hogy Isten igéje hasson rá. És még így is lehet ezt az itt szereplő görög kifejezést fordítani, hogy miközben hallgatta ez az igehallgató az igehirdetést, engedte, hogy Isten betekintsen a színfalak mögé, az álarc mögé, amit a mosolya, a viselkedése, az intelligenciája takar, ami ezek mögött van, ami a szokásai mögött van. Ez az igehallgató, akiről Jakab itt először beszél, ezt teszi. Engedi, hogy Isten betekintsen minden álarc és a színfalak mögé.

Hányan nem mernek egy életen át sem szembenézni a cselekedeteikkel? Nem merik megtenni. Bezárkóznak, becsukják a szívüket, és nem engedik azt, hogy Isten igéje mélyre hatoljon, mert esetleg a csöndben megszólalhat a lelkiismeret.

Mire mutat rá Isten szava a mi életünkben ezen a mai napon, ahogyan ez eltelt? Vajon mi az oka annak, hogyha késve érkezünk valahova, például ide a gyülekezetbe? Van, aki munkából jön, de van, aki megteheti azt, hogy nem késik el, és mégsem érkezik pontosan. Vagy valamit ma megtehettünk volna, és nem tettük meg, és vádol minket a lelkiismeret. Valamit elmulasztottunk, amire pedig Isten reggel felhívta a figyelmünket, és ezért most is bánt és fáj a szív, hogy nem tettük meg, nem mondtuk meg, nem küldtük el azt a levelet. Mi az, amiben Isten igéje, Isten Szentlelke maga, Isten személye benézhet mindaz mögé, amit egyébként takargatunk, és nem hozunk világosságra. Milyen a viszonyunk a munkatársainkhoz, a gyerekeinkhez, a család többi tagjához, a házastársunkhoz? Kielégítjük őt – sokszor ilyenkor csak a testi dolgokra gondolunk, pedig legfőképpen nem erről van szó. Boldog mellettünk? Megkapja mindazt tőlünk, ami boldoggá teszi? Ebben benne vannak a lelkiek meg a fizikaiak egyaránt. Sokszor egy mosoly, egy simogatás, egy jó szó vagy ahogy adja valaki a testét a társának, aki Istentől rendelt felesége vagy férje, vagy ahogy bánunk a gyerekeinkkel, az öregjeinkkel, az ismerősökkel. Engedjük, hogy Isten igéje bevilágítson a színfalak mögé, a viselkedésünk mögé, a szavaink mögé? Biztos, hogy vannak dolgok, amire azt mondhatjuk, hogy ma is jól végeztük el, Istené legyen a dicsőség és a hála. És vannak fogyatkozásaink. Ma is volt ilyen, ami miatt csak bűnbánattal állhatunk meg, talán amire most Isten igéje valamilyen módon, ahogyan csak Ő tudja, ahogy csak Isten tudja, de rámutat. S amiben megítél minket, amiben változni kell. Engedjük-e, hogy belevilágítson a szívünkbe, annak mély gondolataiba is?

Mit olvasunk tovább? Mi lett annak az igehallgatásnak az eredménye, amiről itt olvasunk? Azt olvassuk, hogy megnézte ugyan magát, és elment. Nem megdöbbentő? Megnézi magát, belevilágított Isten az életébe, és elment. Az ember azt gondolná, hogyha valakivel ilyen csodálatos dolog történik, hogy beleláthat Isten igéjébe és Isten igéje belenéz, belelát a szívébe, Isten Szentlelke által, akkor itt valami változás történik. De nem. Azt olvassuk, hogy megnézte magát, és elment. Milyen szomorú ez a mondat, nem? Isten igéje rávilágít, belevilágít, ő megnézi, és aztán elmegy. Mert a hallgató léleknek van egy kísértése, a passzivitás. Mindig csak befogadni. Eljönni, lelkileg táplálkozni, befogadni, befogadni, befogadni, és aztán? Mi lesz mindazzal, gondoljunk bele, hogy amióta járunk ide, vagy egy gyülekezetbe, hány igehirdetést hallgattunk végig, és mi lett velük? Mivé vált az életünkben? Amikor halmozódik itt belül az Istennel átélt események sora, élmények, az áldások, és mi lesz belőle? Hol csapódik le? Terem valamilyen gyümölcsöt először bennünk, aztán mások számára? Talán még gyönyörködtet is az igehirdetés. Esztétikai élményt nyújt, miközben időnként némelyek kiveszik a zörgő papírból a cukorkákat. Jól érzik magukat. Esztétikai élmény, átadják magukat az élvezetnek, s aztán változik valami? Mélyre hatol az ige, vagy pedig így van, hogy megnézte magát, és aztán elment. Ez nagyon kemény ítélet is lehet az igehallgató népen. Hallgatja Isten igéjét, belenéz Isten törvényébe, Isten törvénye belevilágít, és aztán elmegy, kimegy az ajtón, kimegy a templomkapunk, és nem változik semmi sem.

Isten ugyanis újra és újra az Ő akaratát szembesíti velünk. Nem azért, hogy bántson, de egyszer a hívő ember azt mondta Istennek, hogy Uram, legyen meg a te akaratod. Miért csodálkozunk akkor, ha meglesz. Nem igazán érthető. Azt kérte valaki – nem régen mondta el imádságban –, hogy legyen meg az, amit az Isten akar. S aztán meglett. Teljesen világos volt a számára, hogy az történt, ami Isten akarata volt, és teljesen fel volt háborodva, hogy nem erre gondolt. Miért csodálkozunk, ha azt kérjük, hogy legyen meg Uram a te akaratod, és meglesz. Melyiket nem gondoljuk komolyan? Akkor ne mondjuk, ha nem gondoljuk komolyan. Ha komolyan gondoljuk, akkor higgyük el, hogy az a jó akarat a számunkra, ami aztán beteljesedett.

Sokszor mást mond a mi józan eszünk, és mást mond Isten igéje, pedig a tükör, amit elénk tart, az szeretné nyilvánosságra hozni a bajt, a sebet, a fogyatkozást. Szomorú ez a mondat, hogy megnézte magát ez az itt idézett igehallgató, és aztán elment. Kicsit olyan, mint amikor valakinek megszületik a kórházban a gyermeke, bemegy, megnézi, és azt mondja, hogy milyen aranyos, s utána otthagyja a kórházban, és örökbe adja valaki más számára. Szörnyű, nem? Az ő véréből való, de nem vállal vele közösséget. Megnézi magát Isten igéjében, rávilágít Isten igéje, de aztán már nem kell, elmegy. Megnézte magát, aztán elment, folytatja, és elfelejtette azt, hogy milyen volt. Egy más fordítás szerint így van, hogy nyomban elfelejtette. Hányszor előfordult velem is, hogy kimentem a templomból, és a lépcsőn már nem emlékeztem arra, hogy miről szólt az igehirdetés. Szégyenletes dolog, de hányszor így van mindnyájunkkal? Kimentünk, elfelejtettük, hogy miről volt szó, nyomban, mert a szívünk tele volt talán bánattal, nehézségek nyomasztottak, vagy csak egyszerűen képtelenek voltunk figyelni – ez is előfordulhat. Kiment, és nyomban elfelejtette.

Nem félelmetes az, hogy képesek vagyunk erre is? Mondana valamit az Isten, s mi percek múlva már nem emlékezünk arra, hogy mit mond. Vagy napirendre térünk vagy tértünk az intés fölött. Világosan megértettük, hogy mit mondott Isten. Tudjuk, hogy nekünk mondja, nyomban elfelejtjük, mert a végén még meg kell tenni. Jobb nyomban elfelejteni, s akkor nem kell megtenni. Azonnal elfelejtette, hogy milyen volt. Tragikus hozzáállás, és tragikus lehet a vége is a dolognak.

Milyen jó, hogy nem ezzel fejezi be az apostol, hanem azt mondja, hogy van ám másfajta igehirdetés is, és igehirdető is, meg igehirdetés hallgatás. Van, aki meghallgatja, belenéz, kimegy és nyomban elfelejti, s azt mondja, de aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint, és megmarad mellette úgy, hogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója, azt boldoggá teszi cselekedete.

A boldogmondások egyik folytatása. Hogyha valaki belenéz Isten törvényébe, azt komolyan veszi, elkezdi cselekedni, következmény, boldogság. Az, amit tesz, boldoggá teszi. Cselekedeteiben tevékeny megvalósítója annak, amit hallott. Nem furcsa, hogy ugyanabban a templomban, ugyanitt akár, lehet teljesen másképpen hallgatni Isten igéjét? Nem úgy, hogy felfed bizonyos dolgokat az ige, elfelejtem nyomban, hanem cselekedetté válik az életemben. Micsoda különbség! Nem feledékeny hallgató, hanem tevékeny cselekvő. Mindketten ugyanabba a tükörbe néztek, lehet, hogy hasonló dolgokat láttak. Időnként Isten sok embernek mondja ugyanazt, máskor nem. De ő nem akarta elfelejteni, akiről itt beszél Jakab. Hanem azt mondja, hogy cselekedni akarom. Tevékenységét cselekedetekké akarom átfordítani. Segíts Isten, mert magamtól ez nem megy! Boldoggá teszi őt az ő cselekedete.

Ez az igehallgató nem túltenni akarta magát Isten igéjén, hanem azt akarta megtenni, amit Isten igéje mond. Tényleg lesújtó, hogy milyenek tudunk lenni. S nagy kérdés az, hogy feledékeny hallgató, vagy tevékeny cselekvők vagyunk? Talán senki nem ítélne el, észre sem vennék, hogy kimentünk és nem emlékszünk. De legyünk hálásak azért, hogy van olyan, hogy lelkiismeret, és azt nem hagyja nyugodni Isten, ébresztgeti, bökdösi, Úgy alakítja, engedi a körülményeket, hogy a körülmények elvégzik. Sokszor a gyereknevelésben látom, hogy a szó időnként nem ér semmit, hiábavaló. Hagyjuk a természet törvényeit érvényesülni! Amit az ember szóval nem tud elvégezni, a következmények elvégzik. S időnként így neveli Isten az Ő gyermekeit. Mondhat, amit akar Isten, nem figyelnek sokszor még a hívők sem, és nem engedelmeskednek, és akkor Isten hagyja a természet törvényeit érvényesülni. A tettünk következménye bekövetkezik. A bűn következményét aratni kell, amit vetünk, azt aratjuk. Ha csak így lehet nevelni, Isten nagy szeretettel és nagy irgalommal, de ránk engedi a természet törvényeit, hogy érvényesüljenek.

Belenézni a szabadság tökéletes törvényébe, tudjátok, ez azt jelenti, hogy az ember megretten, s azt mondja, hogy ha ezt mondja Isten igéje a törvény, akkor én elvesztem. Ezt lehetetlen teljesíteni. Ki tudja a Tízparancsolatot teljesíteni? Senki emberfia. Belenéz a szabadság tökéletes törvényébe. Az első az, hogy az ember kétségbeesik, hogy nem tudom megtenni. Szörnyű! S miközben belenéz valaki a szabadság tökéletes törvényébe, mert az a szándék van benne, hogy nem csak nézni akarom, hanem cselekedni, egyszer csak meglátja a törvény mögött Jézust, aki elhordozta a bűneink büntetését, akire lesújtott az Isten helyettünk, akin végrehajtotta a törvény szerinti halálos ítéletet. De, akiben az a készség van, hogy cselekedni akarom azt, amit megértettem, az ezzel a csodával találkozik, hogy ott van Jézus, a törvény mögött, aki segít megváltozni.

Ha belenézünk Isten tökéletes törvényébe, és aztán magunkra nézünk, csak kétségbeesni tudunk. Ha ránézünk Jézusra hitben, ha tudjuk, hogy Isten kijelentése, Isten arca, keze Jézus Krisztus, akkor van reménységünk, egyébként nincs, mert akkor a törvény marad rajtunk, s a törvény azt mondja, hogy a bűn zsoldja a halál. De Jézus magára vette szennyes ruhánkat, Őt végezték ki helyettünk, eleget tett a törvénynek, és így mi szabadokká válunk, és úgy tudunk beletekinteni Isten tökéletes törvényébe, hogy az nem ítélet többé a számunkra, hanem segítség. Micsoda változás?! Segítséggé válik az, ami egyébként halálos ítélet lenne, Jézus nélkül.

Aki így tekint bele Isten igéjébe, a szabadság tökéletes törvényébe, az nem reménytelen ember. Az tudja, hogy van segítség, az elkezd tudni járni ebben a törvényben, az meg tudja tartani. Akinek az Úr az Istene, az fog tudni nem ölni, nem lopni, nem hazudni, nem paráználkodni, nem hamis bizonyságot tenni felebarátja ellen, az tudja nem kívánni azt, ami a másé, annál elkezd működni az, amiről a Szentírás beszél, mert Jézus szabaddá teszi. Az boldog, békességszerző akar lenni. Vagyis Krisztus akaratának a cselekvője lesz. Mi a következmény? Azt boldoggá teszi a cselekedete. Hogyan lehet valaki boldog? Úgy, hogy nem feledékeny hallgató, hanem engedelmes cselekvő. És akkor Jézussal, kéz a kézben, tud boldog és békességszerző életet élni. Az nem fogja elfelejteni, hogy mit hallott, mert nem akarja elfelejteni. Minden mást lehet hogy elfelejt, de ezt nem akarja. Amit megértett, nem akarja. Azt akarja tenni. Ahogy elmegy egy igehirdetés meghallgatása után, azonnal szeretné átvinni a gyakorlatba, amit megértett, s ehhez Isten segítségét kéri.

Nem elég vallásos emberré válni. Ezt sehol nem mondja a Biblia, hogy legyünk jó vallásosak. Ilyet a vallások mondanak. A keresztyénség tanítása nem ez, mert a keresztyénség nem vallás, hanem a feltámadott Jézussal való személyes közösség és kapcsolat. Aki pedig a feltámadott Jézusban hisz, és vele és általa él, az tudja cselekedni Isten akaratát, és az boldog lesz ebben.

Hallgatók vagyunk csupán, feledékeny hallgatók, vagy tevékeny cselekvők? Értjük, hogy ez a boldogság forrása és alapja? Ha boldog ember akarsz lenni, kezd el azt tenni, amit az Isten mond! Beszélő Istenünk van. Úgy fogja mondani, hogy megérted, hogy megértjük. Azt akarja Ő is. Ha Ő azt akarja, hogy megértsd, meg mi is azt akarjuk, hogy megértsük, nem létezik, hogy nem értjük meg. Azt mondja a Szentírás: Ha ketten egy akaraton vannak ezen a földön, megkapják, amit kérnek, az Istentől. Ha az Isten meg az ember valamiben egy akaraton van, akkor hogyne működne, hogyne értenénk meg, hogy mi az Isten akarata? Hallgatók vagyunk csupán, vagy cselekvők?

Példabeszédek könyvében a 4, 18-ban ezt olvassuk: „Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz a teljes délig." Aki nem feledékeny hallgató, hanem tevékeny cselekvő, annak az élete, az életútja, az útja egyre világosabb lesz, s aztán majd ott a teljes délben találkozik Jézussal.

Imádkozzunk!

Úr Jézus, köszönjük szeretetedet, intésedet, tanácsodat, feddésedet, minden szavadat. Segíts, hogy ne legyünk annak feledékeny hallgatói, akik belenéztünk ugyan az ige tükrébe, s láttuk, hogy mi a baj, s hagytunk mindent a régiben!

Isten, légy irgalmas nekünk, hogy ne ilyenek legyünk, hanem segíts kérünk, hogy miközben belenézünk a te tökéletes törvényedbe, amely szabaddá tesz minket, aközben hadd szabaduljunk fel arra, hogy cselekedjük is azt!

Kérünk, Jézus Krisztus, beszélj úgy, hogy megértsük, s aztán megtehessük, amit mondtál!