„Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyo-morultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhuny-tak zsengéje. Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltáma-dása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi."

Kedves Testvérek, Pál apostol olyanoknak írta ezeket a sorokat, akik bizony-talanságban voltak. Bár Jézus keresztha-lálát és váltságát elfogadták, de a feltámadás felől nem volt igazi bizonyosságuk, vagy nem is annyira Krisztus feltámadásával kapcsolatban voltak bizonytalanság-ban, mint inkább a saját feltámadásukkal kapcsolatban. Nem látták vagy nem hitték magukat olyan egységben Krisztussal, mint ahogy a fa és az ő gyümölcse egy elszakíthatatlanul, legalább is egy ideig. Nem jutott el a hitük arra a magaslatra, ahonnan meglátták volna, hogy Isten minden ígérete igaz. Amit Jézus Krisztus megmondott, azt Ő beteljesíti, és be-teljesítette. A próféciák mindegyike igaz, és Jézus életében teljesedett, életében ha-lálában és feltámadásában is. Nem hitték talán még azt sem teljesen, hogy amit Isten Jézussal megtett, ugyanazt fogja megtenni az övéivel, a hívő keresztyénekkel is. Csak a földi élet síkján tudtak hinni, mert ott már tapasztalták a hitből fakadóan, hogy minden úgy van, ahogyan azt Isten mondja. Hogyha valamit ígért a mindenható Isten, akkor átélték az ígéretek megvalósulását. Annak ellenére, hogy Jézus rövid élete során több halottat is feltámasztott, mégis ott volt a szívükben a bizonytalanság, hogy igaz-e a feltámadás ténye minden hívőre nézve?

Pál apostolon keresztül maga a feltámadott Jézus üzente, és üzeni most ne-künk is: „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” Mert akkor ma is egy kétezer évvel ezelőtt elhunyt emlékének áldozunk. Akkor egy el-porladt halott szabja meg ma is a keresz-tyének életét. Sokszor látjuk azt valóban, hogy elhunytaknak is milyen hatalmuk lehet a hátramaradottak, az élők fölött. Rég elporladt generáció meggyőződése ma is megszab véleményeket. Ez nem mindig rossz, de sokszor igen. Rég meg-szűnt, szétesett ideológia hat az emberek-re a mai napig. Vannak, akiket egy halott emlékének tett fogadalom kötöz, de akkor még ezt és ezt ígértem a nagyma-mának. S a mai napig tartja magát ehhez. De végső soron ez is múlandó, ahogy elmúlik az a generáció, amelyik emlékezik még a halottakra. Ha kimegyünk egy te-metőbe, számunkra telis teli van ismeret-len nevekkel, olyan emberek emlékét őr-ző kövekkel, akiket mi nem is ismertünk.

A keresztyénség hatása pont abban volt, és abban van ma is, hogy nem egy eszme vagy egy filozófiai rendszer az alapja, hanem egy élő személy, Jézus Krisztus, az élő Isten élő Fia. Az Isten a vallásosság és az istentelenség rabságában élő emberiségnek élő Fián keresztül jelentette ki önmagát, és bizonyította azt, hogy lehet másképpen, szentül, tisztán, Isten szerint való módon élni.

Jézus a bűneset iszonyú nyomorú-ságában vergődő emberiségnek mutatta meg életével, halálával és feltámadásával, hogy nem reménytelen az ember helyzete. Krisztusban, Istenben van reménység, megoldás és boldog jövő.

Kifejezhetetlen az, ahogyan épülhet a hívő ember napról napra szeretetben és szabadságban, ahogy egyre jobban tisztul az élete és az életútja. Ezért tud és akar sok hívő keresztyén egészen nyu-godtan kárba hagyni veszni dolgokat, és ezért tudnak lemondani dolgokról, a böj-tös életformát és életet választani. Ezért van az, hogy nyugodtan abbahagynak dol-gokat Isten szavára, és nem érzik úgy, hogy bármi hiány vagy veszteség érné őket, mert Jézussal járnak, és ez minden-nél több. A hívő ember már ebben az életben átéli azt, hogy Isten valóban meg-tisztítja alantas indulatoktól és vágyaktól. Valóban lesznek tiszta gondolatai és szándékai, és tudja azt is, hogy lesz majd egy tökéletes világ, amelyben igazság la-kozik, s amelyben kiteljesedik az élet színről színre látva Krisztust. A feltáma-dott Jézus erre a garancia. És a hit szeme azt is látja, hogy ezt folyamatosan munkálja a hívő életben a feltámadott Jé-zus Krisztus.

És mégis – azt mondja Pál –, ha csak ebben a életben reménykednénk Krisztusban, tehát itt, ebben a földi létben, ak-kor minden embernél nyomorultabbak len-nénk. Ha velünk együtt a Krisztusba ve-tett hit kikerülne a temetőbe, akkor való-ban nyomorult emberek lennének a hívők. Mert akkor hiába hittek, és akkor hiába hi-szünk, ha nincs feltámadás, és Jézus nem támadott fel, akkor csak egy szép húsvéti történet mindaz, amit a Szentírás mond.

Emlékszem valakire, aki a szuper sportkocsijával előttem autózott, s tíz perc után a füstölgő roncsból húztuk ki. Ő se gondolta, hogy így fog történni. Vagy egy hentes ismerősöm jutott eszembe, aki-nek már az az üzlet, amiben dolgozott, a nagyapjáé volt, ő alapította, s ötvenkettőben egy szempillantás alatt elvették. Még egy kést sem vihetett ki, mindent ott kellett hagynia egyetlen pillanat alatt.

Egy asszonyról jegyezték fel, hogy több millió dollár értékű részvényt örökölt. Betette a fiókba a papírokat. Iszonyatos nyomorban élt. Ott voltak a milliói tőle fél méterre, s nem tudta, hogy mit örökölt. Sokszor nem így vannak a hívők is? Nem gondolnak az örökségre, csupán ezzel a világgal törődnek. Mint a koldus, akinek közben nagy vagyona lett, mert örökölt, de nem hiszi igazán, és nem veszi igazán komolyan. Nem tud-ja kezelni. Ha csak ebben a világban kö-tődünk Krisztushoz, de hitünk horgonya nem az örökkévalóságba van átvetve, nem ahhoz kapaszkodik, nem sokat érünk ide-lent sem az egésszel. De akik igazán hisz-nek, azok tudják és hiszik, hogy Jézus él, hogy Ő valóban feltámadott. Tudják, hogy idelent elkezdődött hitben az, ami folytatódik törés nélkül tovább Jézus mel-lett. A biológiai és fizikai halál ennek nem vet véget. Ha nincsen élet a halál után, akkor milyen lehetőségek között tudunk választani? El sem tudjuk képzelni, mert az életnek hirtelen vége szakad, és nem fog mindenki otthon a szerettei közelében, ágyban, párnák közt meghalni, hanem nagyon sokszor úgy van ez, hogy elhúzzák a függönyt a kórházi ágy mellett, és senki nincs ott velünk, és senki nem fogja a kezünket.

Jézus etalon. Az Ő élete újra és újra, mindig érvényes. Ezért tudnak azok vál-tozni az Ő segítségével, bármely korban, bármikor élnek is, akik találkoztak Jézussal, a feltámadottal, mert mindenkor, mindenki számára érvényes, megbízható, szilárd és változtathatatlan mindaz, amit Jézus mondott, tanított, s amit most is mond és tanít. Ezért, aki azt tagadja, hogy van feltámadás, az igazságot teszi relatívvá. Akkor igaz az, amit sokan mondanak, s amit a Szentírás is mond sokak véleményeként: együnk, igyunk, házasodjunk, úgyis rövid ideig élünk, nemsokára meghalunk. Aki hisz abban, hogy Jézus él és van örök élet, az is dolgozik, él, házasodik és amit lehet, próbál nyújtani a gyerekeinek is – nem ez a bűn –, hanem az, hogyha csupán erre alapoznak. És az idelent is az örökkévalókat szem előtt tartva akar élni.

Egy kínai mondta a következőt: „Megpróbálok Konfuche etikája szerint élni, de amikor a halál kérdéséhez érek, minden sötét lesz, mert utána nincsen e tanítás szerint semmi.” S az ilyen élet valóban reménytelen élet. Mivel nincsen semmi a jövőben, a halál után – e szerint a tanítás szerint –, így a jelen is elveszíti az értelmét. Aki tudja, hogy van örök élet, az egészen másképp él a jelenben. Aki tudja, hogy le kell számolni az élettel, s oda kell állni az Isten ítélő széke elé, az másképpen kell hogy berendezze a mostani életét is.

Ámde, mondja Pál, Jézus feltámadott, és él, ezért van értelme a benne hívő em-ber jelenének, mert Krisztusban van jövője. Van jövője, egyébként nincs. Krisz-tusban van. Krisztusban van jövője. Érdemes tehát vele és neki élni, mert, ha idelent vele és neki élünk, akkor hozzá megyünk haza. A Szentírás szerint ez pedig mindennél jobb. Akik hisznek Jézusban, így már most benne élnek az örökkévalóságban. Benne élnek az örök-kévalóságban, ezért szabadok. Ezért tud-nak megtenni dolgokat szabadon, bárki bármit mond. Ezért tudnak elhagyni dol-gokat szabadon, ezért tudnak nyugodtan megszabadulni bármitől, még ha azt el is veszik tőlük, mert minden az övék. Krisztusban mérhetetlen gazdagságot kap-tak. Fáj az, ha valamitől megfosztanak, akár erőszakkal, de szabad a hívő ember Krisztusban. S tudja, hogy Isten tudta, akarata nélkül vele semmi nem történhet. Ez mérhetetlen szabadság Jézus Krisztusban, és így tudja a végén az életét is elengedni. Csak Jézus taníthat meg mindenkit arra, arra a bölcsességre, hogy hogyan éljünk itt, most a világban az élet javaival úgy, hogy az ne rontsa meg a re-ménységünket az örökkévalóságban. Hogy az ne rontsa meg és ne tegye tönkre a reménységünket az örök életre nézve.

Végül is a hívő keresztyén tudja, hogy ahol most él, ez a föld, ez a külföld a számára. És az örökkévalóság, a Krisztus színe előtt, a feltámadott élet az igazi haza. Ott vagyunk igazán otthon. Ideig való módon itt vagyunk, s aztán Jézus ha-zavisz majd a mennyei hajlékba. Vagyis a gyökér más. Nem ide gyökerezik, hanem oda föl gyökerezett bele az örök élet-be. Ezért vagyunk – mondja Pál – min-den embernél nyomorultabbak, ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisz-tusban.

Most így az igehirdetés végén még öt pontban szeretném elmondani azt, hogy mi erősítheti meg a feltámadásba vetett hitünket és reménységünket? Mi bizonyít-ja azt, hogy Jézus feltámadott? Először is Isten igéje, a Szentírás. Isten igéje nem hazudik. Így olvassuk János evangéliumában: Jézus feltámadott a halálból, és közvetlenül utána háromszor is megjelent a tanítványainak. Az 1Kor levélben ezt olvassuk: Megjelent a tanítványoknak, és Kéfás után mintegy ötszáz testvérnek, egyszerre. Több százan látták Jézust, a feltámadottat. Aztán bizonyítja ezt Jézus élete is. Senkinek nem volt akkora befo-lyása a történelemre, mint Jézus életének. Ahogy valaki vele közösségre jut, ott valóban minden megváltozik. Rendkívüli volt Jézus élete, és az életének a vége nem a halál volt, hanem a feltáma-dás. Az üres sír ténye a harmadik. Jézus halála után a tanítványok egészen világosan elmondták Jeruzsálemben, hogy haláláért elsősorban a nép vezetői, de ma-ga a nép is vétkes volt. Miért nem men-tek el a sírhoz, és miért nem nézték meg, hogy ott van-e Jézus holtteste? Ehelyett újra és újra azt ismételgették, hogy a tanítványok ellopták a testet. Ha így lett volna, akkor Isten nem áldja meg a tanítványok szolgálatát. Aki holttestet lop, az ezzel a teherrel és bűnnel nem állhat meg Isten színe előtt. A holttest lopás még soha senkinek az életét nem formálta át pozitív értelemben. De Jézus követői su-gárzó és ellenállhatatlan életű emberek vol-tak. Nem ártott nekik az üldözés, a megverettetés, a megaláztatás, sőt még a kivégzés sem, mert minél többet öltek meg közülük, annál többen jutottak hitre Krisz-tusban. A temetőfosztogató, hullarablók élete soha, senkit nem vezetett még Istenhez. A negyedik, Jézus feltámadott, mert van keresztyén egyház. Hiszen Jézus az alapja, gyökere, és annak a mai napig a vezetője és a feje. Figyeljük meg, egyik pillanatban ott van zárt ajtók mögött a tíz félő tanítvány csoportja, a másik pillanatban pedig örömmel hirdetik, hogy Jézus feltámadott, s találkoztak az élő Krisztussal. Egy halott Mester nem támaszt életet, és nem indít el missziót sem. A holtak emléke egy idő után elhal. De Jézus feltámadott és él, és így tudtak szolgálni neki. És az ötödik, Jézus ma is él, mert én is, meg sokan közületek többen ma is beszéltünk vele, és beszélni csak egy élővel lehet úgy, hogy az válaszol is. Legalább is Isten igéje sze-rint. Aki ma is megszólította az élő Jézust, az ma is kaphatott és kaphat tőle ve-zetést, tanácsot és bátorítást. Jézus maga mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet." S noha odaát nem lesz test, de lesz halhatatlan, dicsőséges test.