Alapige: Mk 16,2-4

A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek az asszonyok a sírbolthoz, és erről beszéltek egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, áldunk, magasztalunk és dicsőítünk téged örök megváltó tervedért. Köszönjük, hogy mielőtt ez a világ lett, már készen volt a te szabadító terved. Sose értjük meg korlátolt értelmünkkel ezeket az összefüggéseket, de köszönjük, hogy te kívül és felül az időn, örökkévaló szeretettel szeretsz minket és ezért terjesztetted ki reánk a te irgalmasságodat.

Magasztalunk téged Jézus Krisztus keresztjéért és azért a győzelemért, amit azon halálával aratott. Áldunk téged, mert nem maradhatott a sírban. Dicsőítünk téged megváltó Urunk, Jézus, mert öröktől fogva mindörökké Isten vagy. Te vagy az, aki vagy, voltál és leszel, és élsz örökkön örökké.

Magasztalunk téged dicsőséges feltámadásodért. Köszönjük, hogy mint utolsó ellenségünket ezzel legyőzted a halált is. Bocsásd meg, ha mindezt nem hisszük. Bocsásd meg, ha legfeljebb tudunk róla, mégsem ad nekünk vigasztalást a gyászunkban, erőt a roskasztó terhek alatt, reménységet csüggesztő körülményeink között. Szabadíts meg minket ettől a keményszívűségtől és hitetlenségtől!

Urunk, megvalljuk becsülettel, hogy nekünk is szemünkre hányhatod, mint első tanítványaidnak azt, hogy nem hiszünk az igének és kemény a szívünk. Ezért kérünk most alázatosan, hogy miközben hallgatjuk az igét, támassz a szívünkben hitet, és erősítsd, izmosítsd folyamatosan ezt a benned vetett hitet és bizalmat. Tedd ezt bizonyossággá, olyan meggyőződéssé, amivel másoknak is meggyőzően tudunk bizonyságot tenni arról, hogy élsz és uralkodsz, számíthatunk rád minden nyomorúságunkban.

Alázatosan kérünk, legyen a te feltámadásod bizonysága most számunkra az is, hogy szólsz hozzánk. Olyan személyesen, olyan gyöngéd szeretettel és olyan ellenállhatatlan hatalommal, ahogyan az első húsvétkor szólítottad meg azokat, akik még gyászoltak téged és sajnálták magukat elvesztésed miatt. Köszönjük, hogy egyetlen szavaddal, egyetlen mozdulatoddal, hatalmas, valóságos jelenléteddel hitet tudtál éb-reszteni a szívükben. Ezért könyörgünk most mi is. Ismersz mindnyájunkat, tudod, milyen terheket hordozunk, ismered tanácstalanságunkat és tehetetlenségünket, könyörülj rajtunk! Hajolj közel hozzánk, emelj közel magadhoz és töltsd meg a szívünket a te feltámadásod bizonyosságával, benned megtalált örömmel, reménységgel, megvigasztaltsággal, jobban, mint ahogy azt mi hinni és elképzelni tudjuk.

Szenteld meg istentiszteletünket, állj meg itt a középen, mint annakidején első, hitetlen tanítványaid körében, és mondd nekünk: békesség néktek, és add is nekünk a te békességedet. Várjuk a te szavadat, szólíts meg minket és munkálkodj bennünk!

Ámen.

Igehirdetés

Az izgalmas fordulatokban bővölkö-dő húsvéti történetből ma egyetlen jelenetre szeretném irányítani a figyelmeteket, és ennek alapján hirdetni Jézus feltámadásának az örömhírét és mindazt, ami abból következik.

Ez a jelenet pedig az, amikor a Jézus sírjához igyekvő asszonyok aggodal-maskodva kérdezgetik egymást meg ma-gukat: ki hengeríti el nekünk a követ a sír bejáratáról? Ők tudták, milyen nagy követ hengerítettek oda, mert pénteken délután végignézték, hogy arimátiai József hova és hogyan temette el Jézus holt-testét. Jól megjegyezték a helyet, mert az volt a tervük, hogy a szombat elmúlta után vasárnap, mihelyt lehet, pótolják még a kegyeletes temetésnek azt a mozzanatát, amire pénteken már nem volt le-hetőségük, hogy a holttestet illatos szerekkel megkenik.

Mária Magdaléna annyira biztosra veszi ezt a saját gondolatát, hogy amikor találkozik a feltámadott Krisztussal, és azt gondolja, hogy ő ott a kertész, ak-kor ezt kérdezi tőle: ha te vitted el Őt, mondd meg nekem: hová tetted? Ennyire bele vagyunk ragadva a magunk szűkös elképzeléseibe, mert nem értjük és sokszor nem is akarjuk érteni Isten egészen más gondolatait. Teljesen érthetetlen volt nekik, hogyan tűnt el onnan a kő. Még érthetetlenebb volt, hogyan tűnt el Jézus teste a sírból. Az pedig egyenesen sokkolta őket, amikor megpillantják ott az angyalt, aki rövid, majdnem pattogó információkat és utasításokat ad nekik: Ne féljetek, ti Jézust keresitek. Nincs itt, feltámadt. Menjetek el, mond-játok meg az övéinek is. Előttetek megy majd Galileába, és meg fogjátok őt látni úgy, ahogy megmondta nektek.

Hirtelen fel sem tudja fogni az ember a sok meglepő hírt, nemhogy fel tud-ná dolgozni. Ijedten szaladnak ki a sírkamrából, és amíg a lélegzetük bírja, futnak. Azt olvassuk: nem mondanak sen-kinek semmit. Ezzel a jó hírrel egyelőre nem futnak a tanítványokhoz.

Két fontos igazságot szeretnék kie-melni ebből a roppant gazdag történetből, s majd ezeknek a reánk vonatkozó konzekvenciáját.

Az egyik: Jézust nem lehet bebalzsa-mozni. Nem lehet mumifikálni, nem lehet bezárni őt semmiféle sírba. Sem a múltba, sem könyvekbe nem lehet beszo-rítani, sem a történelem nagyjainak a sorába, de még a vallásalapítók közé sem. Jézus isteni természete szétfeszíti ezeket a szűkös kereteket. Egészen nevetséges próbálkozás volt ez, hogy pecséttel és őrséggel próbálják őt a sírjában marasz-talni. Az a hatósági pecsét azon a nagy kövön körülbelül annyit ért, mint papírzacskón egy lakat. Nevetséges, szánalmas erőlködés az ember részéről mindig, ha Jézust a múltba akarja visszaszorítani.

Ezek a kedves asszonyok terveztek, vásároltak, készültek, hajnalok hajnalán felkeltek, elindultak. A vélt akadály el-lenére is mentek a sírhoz. Teljesen feleslegesen. Egyáltalán senkinek, semmi szüksége nem volt arra, amit ők csinálni akartak, mert a halott Jézussal akartak foglalkozni. Ő azonban már feltámadott és élt.

Nem ismerték, kicsoda Jézus. Nem vették komolyan az Isten tervét, amiről pedig hallottak Jézustól. Nem hitték el az Ő szavát, amiben világosan megmond-ta előre, hogy a harmadik napon feltámad. Nem számoltak azzal, hogy Ő telj-hatalmú Isten. Az Ő holtteste nem olyan, mint mindannyiunké: ott marad, ahova teszik. Ő azért vállalta a halált, hogy min-ket megszabadítson az örök haláltól. De Ő nem maradhat a sírban, mert Ő Isten.

Ma divatos újra Jézussal „foglalkozni”, ahelyett, hogy engednénk, Ő foglal-kozzék velünk. Illik ismerni valamennyire az evangéliumok cselekményét, mert hozzá tartozik az általános műveltséghez. Sokkal könnyebb keresztrejtvényt fejteni úgy — mondta a múltkor valaki — ha nagyjából ismerem a Biblia sokat emlegetett történeteit. Ez kétségtelen. De ha valaki csak ilyen szinten akarja megismerni Jézust, ugyanúgy fog csalódni, mint ezek az asszonyok. Ez ugyanolyan szánalmas kisigényűség, mint ahogy be akarták balzsamozni az Ő holttestét, ami már nem volt holt, hanem Ő már dicsőséges testben járt az övéi között.

Jézust tehát nem lehet bezárni a sírba. Ha megfeszülnek, ha akármit csinál-nak, jöhet a hadsereg, a hatalom, a hatóság, a pecsét, vagy a gyengéd szeretetnek a jelei, mind szánalmas, nevetséges, felesleges próbálkozás. Jézus mindenkit megelőzően feltámadott és hatalmasan él és uralkodik ma is.

A másik fontos igazság ebben a történetben az, hogy a Jézushoz vezető útról minden akadályt maga a feltámadott Jézus távolít el. Ki hengeríti el a követ? Nagy tanakodás, szorongás, aggodalmas-kodás... Azért mégis menjünk, de érde-mes-e menni? Ismerős ez a lelkiállapot nekünk. Teljesen felesleges, mert a kő már nincs ott. Valaki elhengerítette. Ő vette el a követ az útból, szabadon be-mehettek a sírkamrába. Az Ő holtteste már nem volt ott, nyugodtan visszajöhet-tek a sírkamrából. Az úton meg szembe jött velük és Ő adott nekik bizonyosságot arról, hogy Ő valóban él.

Olyan kedves ezeknek az asszonyok-nak a nagy készülődése. Sok tiszteletre-méltó cselekedetre készültek ők fel, és azok közül semmire nem volt szükség ah-hoz, hogy találkozzanak Jézussal. Mindent Jézus készített el és tett lehetővé. Még az is az Ő érdeme volt, hogy vonzotta őket és nem fordultak vissza félútról, azt gondolván, hogy úgy sem tudna a kő miatt behatolni. Az Ő szeretete vonz ma is minden embert.

A mi üdvösségünkért is egyedül Ő tett meg mindent. És csak azért üdvözülhetsz te is, mert Jézus mindent elkészített a számodra. Teljesen kár erőlköd-nünk, hogy bármivel ezt megkönnyítsük vagy kiegészítsük, nincs rá szükség. Ő hengerítette el az útból a bűnnek mozdíthatatlan nagy kövét. Ő tett eleget Isten igazságának, Ő engesztelte ki Őt. Ő szenvedte el a mi bűneink büntetését. Ő gondoskodott arról, hogy az erről szóló jó hír eljusson hozzánk.

Ha valaki soha nem hallotta, ma hall-hatja, hogy Isten szeret minket is, Isten hatalmas, Isten mindent elkészített a fel-támadott Krisztus személyében a mi szá-munkra is. Ő nyitotta ki a mennynek be-zárt kapuját. Egyedül az Ő szavára állt félre az útból az a kérub, az az őrző angyal, akit a bűneset után Isten odaállított, hogy ne engedjen bennünket az örök életnek a fájához. Egyedül Jézus képes arra is, hogy a mi hitetlen, kételkedő, ke-mény szívünkben igazi hitet ébresszen, és bizonyosakká tegyen minket arról, hogy amit Ő mondott, igaz, amit Ő cse-lekedett, az valóban megtörtént: megbo-csáttattak a mi vétkeink az Ő nevéért. Örök életet adott nekünk az Atya és ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, Jézus, azé az élet, akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.

Az embert az élő Istentől elválasztó nagy kárpit, a jeruzsálemi templom szen-tek szentjének a kárpitja ezt jelképezte: csak akkor hasadhatott meg, amikor Jézus Krisztus kilehelte lelkét és kimondta: elvégeztetett. De akkor meghasadt. Azóta Őreá való tekintettel minden benne hívő akadály nélkül járulhat a kegyel-mes Isten elé.

Jó lenne, ha felragyogna előttünk ez az egyszerű tény, hogy ezek az asszonyok semmit, de egyáltalán semmit nem tettek és nem tehettek azért, hogy Jézussal találkozzanak és az Ő feltámadásának az öröme betöltse a szívüket. Hiszen maga Jézus indította őket erre az útra, Ő várta őket, Ő tette félre a követ, Ő küld-te az angyalt, Ő adott nekik igét, feladatot, szárnyakat, hogy így repüljenek vissza most már ezzel az örömhírrel.

Ugyanez a Jézus készített el nekünk is mindent, amire szükségünk van ebben az életben és az örök életben. Kár erőlködnünk lelki áldásokért, ajándékokért, mert ez mind ajándék.

Az Ő feltámadásáról szóló örömhír egyebek között ezt is tartalmazza: gyertek, mert immár minden kész. Ő készítette el a mi új életünket is. Ő kínál nekünk ma reggel megalapozott reménységet, elvehetetlen békességet, összetörhetetlen örömet. Ő kínálja nekünk önmagát. Az Ő Szentlelkét, hogy aztán Ő vezessen minket.

Nem lehetett tehát Jézust semmi mó-don bezárni a sírba, és nem lehet ma sem a múltban felejteni. S minden akadályt, ami előttünk tornyosul, hogy vele találkozzunk, Ő maga távolít el az útból, és ahogy a Zsoltárok könyvében olvassuk: Elénk jön a mi Megváltónk az úton.

Egyetlen kérdés marad, amire válaszolnunk kell: Hisszük-e azt, hogy Ő ma is ugyanez a hatalmas, mindenható Isten? Aki minket annyira szeret, hogy önmagát adta értünk, s akire mi ma is minden nyomorúságunk között számíthatunk.

Azt hiszem, kevesen vannak köztünk, akik még nem tapasztalták a reménytelenségnek, csüggedésnek, tehetetlenségnek azt az állapotát, amiben ezek az asszonyok voltak ott az első húsvét reggelén. Olyan sok nagy kő van a mi utunk-ban is. Nehéz emberek családon belül meg kívül. Megoldhatatlan vagy annak látszó problémák. Teljesen összekuszáló-dott helyzetek, végzetesen elromlott kap-csolatok. Betegség, pénztelenség, magány, csalódások kísérnek bennünket. A gyerek rossz társaságba keveredett és nem hallgat ránk. Ijesztő adatok vannak a diagnózisban. Elveszítette munkáját és keresetét a családfő. Csak néhány centiméterrel magasabbak a gátak, mint a sok méteres iszonyatos víztömeg.

Mit hoz a jövő? Mit hoz a holnap? Lesz-e egyáltalán holnap? Holnapja a né-pünknek, egyházunknak, családunknak, nekünk magunknak. Bizony sokszor meg-van minden okunk arra, hogy szorongva kérdezzük egymástól meg magunktól, vá-laszt sem várva: kicsoda hengeríti el nekünk ezt a nagy követ? Nem bírunk az előttünk tornyosuló feladatokkal.

Ó, de sokszor hall a lelkigondozó ilyen mondatokat: nem bírom tovább. Képtelen vagyok rá. Feladom. Legjobb lenne most mindjárt meghalni, — vagy ennek az ellenkezője: jaj, még semmiképpen nem akarok meghalni. Olyan kö-vekkel kellene megbirkóznunk, amiket tényleg nem tudunk elhengeríteni az útból. Életkérdés mindannyiunk számára: hisszük-e azt, hogy az a Jézus, akivel az első húsvét reggelén ezek a csüggedt, te-hetetlen asszonyok találkoztak, ma is él. Nem maradt a sírban. Előttünk megy — ahogy itt az angyal mondja nekik, és nem mögöttünk kullog. Ha mi utána me-gyünk és követjük Őt, akkor tapasztalni fogjuk: számíthatunk rá.

Ő az, aki minden követ megmozgatott azért, hogy segítsen rajtunk, és aki ma is bármilyen nagy követ el tud hengeríteni az útból, ha nekünk azon az úton kell továbbhaladnunk. Neki erre van ha-talma. Nála van elég bocsánat minden rettenetes bűnünkre is. Nála készen van a megoldás, a kiút, az igazi szabadítás, amit csak tőle kaphatunk mindnyájan.

Érdemes hozzá imádkozni. Nem biz-tos, hogy minden kívánságunkat teljesíti, de minden imádságunkra válaszol. Sok-szor még akkor is, ha az ilyen — imádságnak alig nevezhető — felkiáltás: jaj, kicsoda hengeríti el nekünk a követ? Ha meg hit is van mögötte: Uram, kérlek te hengerítsd el ezt a követ, akkor még inkább meg fogjuk tapasztalni az Ő hatalmát.

Ma Ő nekünk mondja: ne féljetek, feltámadott. Ma is él. Számíthattok rá. Előttetek megy, menjetek utána.

Hadd kérjelek és bátorítsalak titeket: merjetek bízni ebben az élő Jézusban. Amit az angyal itt mondott: majd, ha e-lőttetek megy, meglátjátok őt, ez érvényes reánk úgy, hogy meglátjuk Őt a hit-nek a szemével, és ha mindvégig követ-jük, meglátjuk Őt egyszer majd színről színre is.

Az egyik szép húsvéti énekük ilyen bátorítással akar segíteni a hívőkön. Éne-keljük el válaszképpen ezt:

Bátorságban légyetek: Jézus hordoz, mint övéit.
Hát ne keseregjetek: Krisztus újonnan megépít.
Angyalának szavára Felkeltek nemsokára.
Emeld fel hát lelkedet, Hagyj el minden földi vágyat.
Bízd rá arra szívedet, Kiből idvességed árad.
Jézusnál tartsd kincsedet, Légyen Jézusé szíved!

(357,6-7 ének)

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, bűnbánattal bevalljuk, hogy sok bajunknak éppen ez az oka: nem a tied a szívünk. Átadjuk a szívünket sokszor a kétségbeesésnek, szorongatja azt a félelem, és sokszor csak egymást meg önmagukat kérdezgetjük: ki hengeríti el nekünk a követ? Csak vízszintesen próbálunk tekintgetni, és valahonnan segítséget várni, de nem tudunk újra és újra bátor hittel feltekinteni terád és várni tőled, hogy te minden követ el tudsz hengeríteni az útból.

Bocsásd meg, valahányszor kételkedtünk ebben, vagy eszünkbe sem jutott leborulni előtted, és tőled várni szabadítást.

Köszönjük, amikor tudtuk ezt tenni. Köszönjük, hogy ha akármilyen kicsi hittel kiáltottunk hozzád, te a hitünkre néztél és nem a mellette levő hitetlenségre és kételyeinkre. Megmutattad hatalmadat és szeretetedet.

Kérünk, hadd lássunk téged olyan nagynak, aki vagy. Ha nem tudjuk is elképzelni, merjük hinni mindazt, amit az Írás rólad mond.

Így hozzuk eléd most mindnyájan személyes terheinket és gondjainkat. Bocsásd meg, hogy nem is a munka fáraszt el minket igazán, hanem gondjaink szívják el energiáinkat meg az örömünket. Olyan sok aggodalmaskodás és szorongás van bennünk. Szabadíts meg minket ezektől!

Kérünk, taníts meg reménységgel élni, minden gondunkat tereád vetni, és tőled kérni és várni a megoldást. Sokszor valóban emberileg megoldhatatlanok ezek és olyan tehetetlenek vagyunk. Hisszük, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Így könyörgünk hozzád most: őrizz meg minket még nagyobb árvíztől. Erősítsd azokat, akik ma is ott dolgoznak. Te tudsz parancsolni az elemeknek. Egyedül te tudsz parancsolni azoknak. A te irgalmadat, bűnbocsátó kegyelmedet mutasd meg mindnyájunknak abban, hogy megvéded azokat, akiket fenyeget az ár, és erősíted azokat, akik ott fáradoznak. Indíts minket is, hogy a magunk módján hogyan segíthetünk a bajba jutottaknak.

Könyörgünk hozzád, aki feltámadásoddal legyőzted a halált, hogy adj igazi vigasztalást minden gyászolónak. Engedd, hogy túllássunk a láthatókon, elmúláson, emlékeken, ravatalokon, lelkiismeret-furdaláson, mulasztásainkon, és tudjunk tőled bocsánatot kérni, és el merjük fogadni tőled azt a vigasztalást, amit egyedül te tudsz adni mindnyájunknak.

Könyörgünk azokért, akik különösen nehéz terheket hordoznak, akik másoknak a terheit is magukra vállalják. Sokszorozd meg az erejüket.

Így bízzuk rád népünknek a jövőjét. Kérünk téged, az élő Urat, adj lelki ébredést egyházunkban. Könyörgünk hozzád a gyülekezetekért. Ezért a miénkért is. Szaporítsd a gyülekezeteket az idvezülőkkel. Add, hogy mi is feltétlenül ezek között legyünk. Hadd tudjuk továbbvinni másoknak is a te feltámadásod jó hírét, és hadd prédikáljon a mi beszédes életünk is arról, hogy te életeket tudsz átformálni, és benned mindenre lehet erőnk, mert te megerősítesz.

Kérünk, szenteld meg az ünnepeinket. Add, hogy most az úri szent vacsora során senki ne legyen, aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úrnak poharát. Tölts meg minket a bocsánatnak, a benned megtalált új életnek az örömével.

Ámen.