Önmagát adta értünk
Lekció: Jn 19,17-30
Alapige: Tit 2,11-15/a
„Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan, és kegyesen éljünk a világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonosz-ságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik. Ezt hirdesd."
Imádkozzunk!
Hadd álljunk Urunk előtted most a kereszt alatt, és láthassuk meg végre egyszer igazán, hogyan fizetted meg a bűnünk árát! Segíts, hogy ma talán életünkben először szembesüljünk azzal a rettenetes ténnyel, meghaltál helyettünk, hogy nekünk életünk lehessen és bővölködjünk.
Köszönjük, hogy vállaltad a kereszt útját, hogy nekünk utat nyiss a mennybe. Segíts, hogy életünket oda akarjuk adni neked! És kérünk, használd fel ehhez, hogy erre eljussunk, mindazt, ami majd most elhangzik.
Urunk, minden kínt, ütést, megaláztatást magunk hoztunk rád a mi istentelen lényünkkel és hitetlen szívünkkel. Köszönjük, hogy kérhetjük most a bocsánatot, kérhetjük a te igédet, megszólító kegyelmedet és irgalmasságodat. S köszönjük, hogy te adod, kínálod, nyújtod a bocsánatot, és segítesz elfogadni azt.
Ámen.
Igehirdetés
A kegyelem szó gyakran használt kifejezés gyülekezeti alkalmakon, de sokszor éppen a sokszor használt szavak i-gazi érelmével vagyunk bajban.
Mit is jelent egy-egy kifejezés? Ha a kegyelmet nézzük, talán pont most, nagy-pénteken, amikor Jézus Krisztus kereszt-halálára emlékezünk, jó dolog tisztázni azt, mit is jelent a Szentírás értelmezése és tanítása szerint az, hogy Isten kegyel-met gyakorol?
A kegyelem Isten alkalmazott szere-tete. A héber megfelelője azt jelenti, hogy lehajolni, odafordulni, odahajolni valaki-hez. Ez egy olyan mozdulatot jelent, ami-kor egy anyaállat nagy szeretettel lehajol a kicsinye mellé, és közben bátorító, vigasztaló és biztató, hívogató hangot hallat.
Isten nem érzéketlen és nem hideg va-laki, hanem Isten szereti az embert, és ez-zel a szeretettel és ilyen szeretettel hívogat szüntelenül, újra és újra mindenkit.
A kegyelem azt jelenti, hogy egy na-gyobb és feljebbálló rokonszenvez a gyön-gébbel, a kisebbel, az alant valóval, a te-hetetlennel, a magáról gondoskodni nem tudóval. Vagy ahogyan a király megkönyörül az alattvalóján, s ahogy a jobb mó-dú lehajol szeretettel és nem megalázó módon a szegényebbhez, és segít annak.
Isten kegyelme azonban nem jár sen-kinek sem. Nem jog, amit követelhetne bárki is. Nem is adomány, amelyet később majd vissza kell fizetni Istennek. A kegyelem forrása Istennél a szeretet, ön-kéntes könyörületesség Isten részéről, a-melyet ad annak, akinek akar.
Nóéról azt olvassuk, hogy kegyelmet talált az Istennél. Találkozhatott Isten sze-retetével, Isten vezetésével és áldásával. De ezt olvassuk Mózesről, Gedeonról és másokról is. Az ember sokszor valami hasonlót gyakorol másokkal, de a legtöbbször ez úgy történik, hogyha valaki szimpatikus vagy kedves, akkor segítek neki. Istennél nem így van. Éppen elesettségünk és bűneink miatti nyomorúságos állapotunk indítja Istent irgalmasságra és könyörületességre, hogy szeretetét megmutassa.
A kegyelem azt jelenti, hogy nem azt kapjuk az Istentől, amit megérdemelnénk, hanem azt kapjuk tőle, amit nem érdem-lünk. A bűn büntetése helyett – ha valaki bocsánatot kér Istentől – a bűn következményének sokszor az elengedését és a bűnre a bocsánatot kapja Istentől.
A kegyelem Isten egyedülálló tulajdonságát fedi fel. A mennyei Atya az ember engedetlensége ellenére is szereti az embert, és nem fordult el tőle, hanem szeretetével megy utána és keresi, és újra és újra szeretné megszólítani és megváltoztatni. E nélkül a kegyelem nélkül és kereső szeretet nélkül az ember – és mondhatom így nyugodtan –, az emberiség már régen elpusztult volna. Isten mindent az Ő ígérete és szövetsége szerint cselekszik. Most láthatjuk ezt a csodálatos tavaszt, s ez is azért van, mert Isten megígérte, hogy lesz tavasz és nyár, ősz és tél, vetés és aratás meg nem szűnik, mert Ő megtartja az ígéreteit, és hű-séges szövetségéhez. Nem szeszélyes Is-ten, hanem az Ő kegyelmében lehet bízni, és hűségében biztosak lehetünk.
Isten kegyelme nélkül az isteni törvények kérlelhetetlen kegyetlenségével ta-lálkoznánk. A törvény utasítása, paran-csa így hangzik: tartsd meg Isten törvényét, és élsz. A zsidó nép próbálta meg-tartani Isten törvényét. A kegyelem azt jelenti, Isten segítségével elfogadhatja bár-ki a bűneire a bocsánatot. Kezdhet újat Jézus Krisztussal, és kezdi tapasztalni azt, hogy Isten szeretetének a segítségével tud-ja megtartani Isten törvényét.
A kegyelem és a törvény Isten parancsolatai szembekerülhetnek egymással. Aki csak az Isten írott törvényét akar-ja megtartani, az a saját lábára áll. Saját maga gondolja úgy, hogy megtarthatja Isten szavát, tud aszerint élni, és újra és újra annak a csődjével kerül szembe, hogy ez önmagunkban képtelenség. Az eredmény erőlködés, verítékezés lelki értelemben, és a végén kudarc. Még azt a mi-nimális tíz rövidke kis parancsolatot sem tudjuk megtartani Isten segítsége nélkül.
A kegyelem útja pont az ellenkezője. Isten kegyelme – ha valaki ezt elfogadja – megtanít minket teljesen Istenre bízni magunkat. Egyedül és kizárólag rá támaszkodni. Mindent tőle várni, benne bíz-ni, benne reménykedni, az Ő szavát, igé-jét komolyan venni és aszerint élni, csak vele számolni.
Az Isten törvénye önmagában, az Isten kegyelme nélkül mindig önvizsgálatra késztet. Megtartottunk-e egy parancsolatot, vagy éppen megszegtük ezt? A kegyelemben élő ember mindig Istent keresi, és Őt akarja megérteni. A kegye-lem elfogadása meggyógyítja az életünket. Meggyógyítja az életünket, mert kezd-jük látni önmagunkat, és kezdjük igazán jól látni Istent is. Milyenek vagyunk mi saját magunkban, Isten nélkül, és milyenné válhatunk az Isten szeretetének és kegyelmének segítségével?
Amikor valaki számára életében először válik döbbenetes felismeréssé, hogy Isten nem a bűneink szerint bánik velünk, s nem a bűnei szerint bánik vele, ebbe törik össze igazán a szívünk. Ha Isten ke-ményen bánna velünk, abba nem biztos hogy összetörne a szívünk, lehet, hogy keménységre keménységgel válaszolnánk. De amikor az ítélet helyett kegyelemmel közelít, az összetöri az ember szívét, ami-kor nem azt kapja, amit érdemelne, hanem azt, amit nem érdemelne.
A bűnbánat és a hála felismerteti ve-lünk: Méltatlanok vagyunk az Isten kegyelmére. Figyeljük csak meg, amíg va-laki csak a vallás előírásait akarja megtartani, akár csak a Tízparancsolatot vagy a keresztyén egyház előírásait, törvénye-it, abba mérhetetlenül belefárad a szíve, lelke, és tulajdonképpen abba törik össze igazán az élete, mert rádöbben, hogy nem tudja megtartani. Nem tud eleget tenni Is-ten törvényének. Amikor találkozik a ke-gyelemmel, akkor szabaddá válik, mert felismeri, hogy nem ő teljesít, hanem az Isten adott és ad meg mindent a számára.
Még egy piciny, aprócska dolgot sem tudunk magunktól megtartani, és az élet folyik a régi medrében tovább, és sokszor az ember magától is megcsömörlik. S mivel belső nyugtalanság és önmagunk-kal való elégedetlenség van a szívünkben, így az ember elkeseredik és feladja. Vagy pedig önámító lesz, és úgy tesz, mint aki hívő keresztyén. Egyik sem vezet seho-va sem.
Így az istentiszteletek csupán egyfaj-ta átélt hangulatokká válnak, de nincsen gyümölcs az ember életében. A kegyelem pedig megtermi azt, ha elfogadjuk. Elkezd belülről hatni, és átformálja a szívünket.
Az igazi biblikus hit az, amelynek az alapja a meg nem érdemelt, ingyen kegyelem. Vagyis koldusként újra és újra Istenhez megy az ember. Beismeri teljes tehetetlenségét, felismeri teljes lehetetlenségét és hitetlenségét, s kezdi látni a bűneit, és koldusként kéri arra Istent, hogy könyörüljön meg, adjon bocsánatot, törölje el a vétkeit, és irgalmas szeretetével változtassa meg az életét. Amíg az ember csak a törvényt szolgálja, próbálja megtartani, mindig retteg, hogy melyiket szegem meg. Amikor kezdünk kegyelemből élni, az Isten szeretetéből fakadóan, elfogadva a bocsánatot, szabaddá válunk arra, hogy többé már önma-gunktól nem akarunk vétkezni, hanem sze-retnénk Isten szerint való módon élni, úgy járni vele, úgy hinni benne, hogy ab-ban Istennek öröme legyen. Aki hisz Jézusban, az szabad, mert mindent elmond-hat az Istennek. Figyeljük meg Jób életét! Ő kegyelemből élt, ezért nem lázadt fel Isten ellen, de elmondott neki mindet őszintén, ami a szívében volt, mert tud-ta, hogy megteheti, hiszen kegyelmes Is-tennel van dolga, és nem kegyetlen Istennel. S a végén maga Jób is felismerte, mi volt a hiányossága a hitének, és Is-ten segítségével megváltozott az élete.
Szükség van tehát arra, hogy Isten kegyelmét mindenki elfogadja, hogy az istentelenség és a hitetlenség állapotából vagy oldaláról átléphessen az ember a hit, Isten oldalára. Ezért olvassuk ezt, itt a Szentírásban, hogy megjelent az Isten ke-gyelme minden embernek. Nincsen kivé-tel, minden embernek megjelent az Isten üdvözítő kegyelme. Ez volt alapvetően Is-tennek a terve azzal, hogy elküldte Jézust, és hogy odaadta a golgotai keresztre. Minden embernek – kivétel nélkül – megjelent az Isten üdvözítő, megmentő kegyelme.
Ezzel Istennek az a terve – és itt a pedagógia, nevelési cél szó szerepel –, hogy mindenkit helyes istenismeretre, életvitelre vezethessen el. Ez pedig meg-előző szeretet által tervezte el és végezte el Isten. Azt mondja a Szentírás, hogy mikor még bűnösök voltunk, Jézus már akkor meghalt értünk. Isten pedagógiájának a terve az, hogy megtagadja minden ember a hitetlenséget, a kívánságokat. Józanul, igazságosan, kegyesen, hit-ben, Isten számára elkülönítetten éljünk ebben a világban. A józan élet azt jelen-ti: értelmünk és érzelmi életünk Isten Szentlelkének a vezetése és irányítása a-latt van, vagyis kiegyensúlyozott, felettébb nagy csüggedéstől, vagy felettébb nagy elbizakodottságtól mentes, kiegyen-súlyozott, mert a középpontban Krisztus van, és tőle fogadunk és kérünk el mindent. Erre az életre Jézus Krisztus segítsége nélkül nincsen lehetőségünk, ez ön-magunktól nem megy. Ez csak úgy lehet, hogy valaki kéri Istentől, és aztán alázatosan elfogadja.
A kegyelem azt jelenti, hogy Isten meg akar menteni az ítélettől, és ilyen józan, az Isten igazságából táplálkozó é-letre akar eljuttatni, hogy így tudjunk jó-zanul és értelmes módon élni ebben a világban, és élni mindazzal, amivel kell, ebből a világból. Az ember józan lesz. Tud józan döntéseket hozni. Tud Isten szerint való módon gondolkozni és tervezni, s ha kell, Isten szerint való módon a terveiről lemondani, vagy ahelyett mást engedni az életébe, mert az Istennel való szoros közösségben és közösségből él naponta. Ez csak úgy lehetséges, hogy Isten előre odaadta Jézust. A bűntelent odaadta a bűnösökért, s ezzel megteremtette a lehetőséget, hogy mi másképpen éljünk. Vagyis, Jézus kapta azt az ítéletet, amit nekünk kellett volna kapnunk.
A Szentírás azt mondja, hogy véron-tás nélkül nincsen bűnbocsánat. A kegye-lem a bocsánat forrása Jézus golgotai ál-dozata. A megöletett Bárány szerezte meg a jogot arra, hogy mindenki, ahogy azt itt Pál mondja, üdvözüljön, aki elfogadja a ke-gyelmet, aki igent mond az ő felelősségénél fogva Isten hívására és keresésére.
Isten Jézust, a Bárányt nézi, és érte nekünk bocsát meg. Ez a kegyelem. Nem azt kapjuk tehát Istentől, amit érdemelnénk, a halált, hanem kapjuk, amit nem érdemlünk, a bocsánatot és az életet Jézusért. Ez pedig örömet kell hogy jelent-sen. Az újszövetségi kegyelem szó az ezt is jelenti: örvendezés, öröm. Ezért tudta Pál apostol elfogadni Istentől a kérésének teljesítése helyett az Isten válaszát. „Elég néked az én kegyelmem."
Hányan mondják, mondjuk ezt ki mos-tanában is, hogy elég. Elég ebből a hely-zetből. Elég volt a családból, a gyerekek-ből, a társból. Elég a munkahelyből, elég a főnökömből. Olyan gyakran kimondjuk azt, hogy elég. Elég volt ebből az é-letből, senki nem ért meg. Elegem van mindenből. Hányszor elhangzik ez? Lehet, hogy nem szavakkal, csak itt belül mondjuk ki.
Nagyon sokszor kimondjuk azt tehát, hogy elég volt, mert mi alapvetően elégedetlen emberek vagyunk. De figyeljük meg, amikor valami jó történik velünk, arra nagyon ritkán mondjuk azt, hogy e-lég. Ne többet! Azt korlát nélkül tudnánk elfogadni. Mivel az Isten kegyelme nélkül nekünk soha semmi nem elég, s még a törvény sem tud minket felmenteni.
Nem régen mondta el valaki, aki bör-tönből jött: „Kiengedtek, mert nem tud-tak rám bizonyítani semmit, és mégsem vagyok elégedett, és nincsen békességem, mert itt belül tudom, hogy én követtem el, és a bűnöm jön velem.” Még az sem elég, ha felment a törvény, mert belül a lelkiismeret vádol.
Így szólal meg igazi teljességében a mai ige: „Megjelent az Isten kegyelme minden embernek." Azoknak is, akiknek elegük van az életből, talán a saját életükből is. Akik a gyász miatt összetörtek, akiknek békétlen a szívük, akik nem bírják már a betegápolást vagy a betegséget, s azt mondják, hogy elég. A Szent-írás azt mondja, hogy Jézus kereszthalála elég mindenre. A kereszthalál által végezte el azt Isten, hogy az ember tud elégedett ember lenni. Mert a kereszt ar-ról beszél, hogy Isten nem kegyelmezett Jézusnak azért, hogy nekünk kegyelmez-hessen. Isten nem cselekedett irgalmasságot Jézus Krisztussal nagypénteken, hogy nekünk irgalmat, kegyelmet és bocsánatot adhasson. Hozzá nem hajolt le az Atya irgalmas szeretettel, s kegyelmes irgalommal, hanem elfordult tőle, és Jézusnak ki kellett innia teljesen a poharat. Egészen mélyre, pokolra kellett leszállnia, hogy megmenthesse az embert.
A kereszt arról beszélt, hogy mindenért fizetni kell. És ez így van az életben is. Mindenért fizetni kell. De Jézus a Golgotán kifizette a bűn válságdíját, hogy minket megmentsen.
Az a kegyelem, amelyről a kereszt beszél, a bűnt és a büntetést teljes összefüggésében mutatja meg. A bűnt Jézusra tette Isten, és a büntetést is Ő hordozta el. Akkor aki ezt elfogadja, az szabad le-het. Így van. Aki ezt elfogadja, az szabad lehet a kegyelemre, és Isten kegyel-méből és szeretetéből tud élni.
Gondoljunk ma úgy arra a véres gol-gotai keresztre, hogy ott Jézus tényleg mindent elvégzett! Nincsen semmi híja az Ő áldozatának. Betöltötte a törvényt teljesen. A bűn zsoldja, következménye, fizetsége halál. Ezt betöltötte Jézus a Gol-gotán, s aki ezt elfogadja, annak a számára igaz lesz a kegyelem is, és a bocsá-nat is.
Mi, ha a mai eszünkkel ott lehettünk volna a nagypénteki események során, lehet, hogy már a Gecsemáné-kertben azt mondtuk volna, amikor Jézus véres verítékkel könyörgött, hogy elég volt Isten, ne tovább! Vagy a főpap udvarában, ami-kor Jézust kigúnyolták és megverték, vagy amikor Heródes elé lökdösték. Elég, Is-ten, ne engedd tovább a dolgokat! De Is-ten engedte tovább az eseményeket, és csak akkor mondta azt, hogy elég, amikor Jézus kimondta ezt a szót, hogy elvégeztetett.
Egyszer valaki megkérdezte azt, hogy de miért így kellett Jézusnak meghalnia? Nem volt más lehetőség, hogy meghaljon? Lukács evangéliumában ezt olvassuk: „Így kellett Jézusnak szenvednie." Egészen ki kellett innia a megaláztatás és a nyomorúság poharát, s amikor kimondta azt a szót, hogy elvégeztetett, akkor azt mondta Isten, hogy elég. S at-tól kezdve már nem azt tettek Jézussal, a-mit akartak. Attól kezdve már csak az tör-tént vele, ami az Isten akarata volt, amit a próféciák előre megmondtak. Csontját nem törték meg, testét királyi módon temették el, előkelő sírboltjába. Attól kezdve már minden úgy történt, ahogy az Isten akarta. Az a csodálatos feltámadás. Az, hogy megjelent az övéinek, at-tól kezdve minden úgy van, ahogy azt az Isten akarta, és addig is. Ezért minden szenvedés, minden nélkülözés, minden baj és nyomorúság idején az Isten mond-hatja ki egyedül azt, hogy elég. És akkor vége lesz a szenvedésnek, a nyomorúságnak, a betegségnek, és akkor befe-jeződik mindaz, amire Isten azt mondja, hogy elég. Ahogy ott kimondta Jézus éle-tére, és Jézus élete véget ért.
Vajon hisszük-e mi azt, hogy Jézus kereszthalála, az Ő szenvedése, helyettes áldozata mindenre elég? Nekünk is. Így személyesen hisszük ezt mi? Mindenre elég az Isten kegyelme. Elég lett volna Júdásnak is az árulás után, ahogy elég volt a kegyelem Péternek. Nincs olyan bűn, testvérek, amire nem elég Jé-zus kegyelme. Amiért ne halt volna meg a golgotai kereszten.
Mit mond Pál Titusznak? „Józanul, igazságosan, kegyesen, hitben éljünk a világban, mivel várjuk vissza Jézust, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé." Megváltson és megtisztítson. Kell nekünk ez a kettő? Megváltás és a megtisztítás. Van, akinek kell a hívő élet minden ajándéka és lehetősége, de nem kell sem a megváltás, sem az, ahogy Jézus vére megtisztítsa őt. Neki nincsenek bűnei. Vagy ha van is, az nagyon kevés és csekély. Kell-e így együtt a megváltás és a megtisztítás?
A kegyelem által lehet bárki Isten népének a tagja, mennyei állampolgárrá. Azért jött Jézus, hogy megváltson és meg-tisztítson, és a maga népévé tegyen minket.
Azt olvassuk így tovább, hogy tudjon jót cselekedni, amely jó cselekedetre törekszik. Tehát olyan emberekké lehet a hívő keresztyén tömege, sora, akik tud-nak az Isten szerint való módon jót cselekedni. Ők már tudják, hogy nem a jó cselekedet üdvözít, hanem az Isten kegyelme üdvözít, de mint Isten népének a tagjai, mint hívő emberek, tudnak jót cselekedni. Vagyis az életutat Jézus határozza meg. Mi ilyen emberek vagyunk-e, akik igazságból, az Isten kegyelméből, jót cselekedve, Isten akaratát cselekedve akarunk élni? Elégedetlen vagy elégedett emberek vagyunk?
A végén azt mondja még Pál Titusznak: „Titusz ezt hirdesd." Testvérek, aki megváltott és megtisztított életű ember, az semmi mást nem akar, mint ezt hirdetni. Eljött az Isten üdvözítő kegyelme Krisztusban. Meghalt Jézus értünk, akarod, e ezt a kegyelmet? Ezt hirdeti a szí-ve, gondolata, a cselekedetei, a szavai, az egész lénye, életvitele, a viselkedése, a forgolódás a világban, ezt hirdeti. Erre hívott el az Isten.
Kegyelemből élni azt jelenti, Jézus mellett maradok, tőle várok mindent, Őt hirdetem, mint pedig megfeszítettet. Isten kegyelmét minden embernek. Miközben ezt tesszük, eljutunk oda, hogy tudjuk megtagadni a világi kívánságokat. Tudunk józanul, Isten igazságosságát hirdetve, s azt elfogadva élni, kegye-sen, szentül – így is lehet ezt fordítani. Isten számára elkülönített módon élni. Erre tanít minket Isten kegyelme. Az Ő kegyelméből élni szabadságot jelent. Sza-badságot arra, hogy meg tudjam tartani szeretetének segítségével törvényeit. És ez a kegyelem mindenre elég lesz. Nem követelőzünk, legfeljebb kérünk. Nem akarunk már semmit önmagunkban, elmondjuk a kéréseinket és kívánságainkat Istennek. Isten kínálja a kegyelmet, de megvárja a beleegyezésünket és az együtt-működésünket. Ha igent mondunk Isten akaratára, akkor Isten keze szabaddá lesz arra, hogy Ő, aki tökéletes, tökéletesen megáldjon minket, és mindazzal mega-jándékozzon, amit Ő készített el az Őt szeretőknek. Erre az együttmunkálkodás-ra, erre a harmóniára hív mindenkit Jézus Krisztus.
Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, hogy megváltson és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik. Ezt hirdesd.
Testvérek, nagypénteken Isten ezt a feladatot és lehetőséget adja nekünk.
Imádkozzunk!
Köszönjük, Urunk Jézus, hogy kegyelemből, ajándékként lehet megmenekvé-sünk az ítélettől. Áldunk, hogy nem engeded, hogy cselekedeteinkkel kérkedjünk. Áldunk, hogy nem kell semmit sem tennünk, te elvégezted a mi megváltásunkat.
Szeretnénk szívből kimondani: köszönjük, Jézus, hogy meghaltál értünk a kereszten. És szeretnénk megköszönni azt is, hogy most is élsz a hívőkben. Segíts, hogy hirdessük: megjelent a te üdvözítő kegyelmed mindenkinek úgy, hogy önmagadat adtad minden emberért, hogy mindenki a te népeddé legyen.
Köszönjük, hogy ez elég mindnyájunk számára.
Ámen.