Lekció: Zsolt 27,11-3

Alapige: Zsolt 56,1-5

Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor a filiszteusok elfogták Gátban.

Légy kegyelmes hozzám, Istenem, mert bosszút lihegnek ellenem, szüntelenül támadnak és gyötörnek engem. Ellenségeim szüntelenül bosszút lihegnek, sokan támadnak rám kevésen.

Ha félek is, benned bízom! Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes Atyánk, köszönjük, hogy így van ez pontosan, ahogy az ősi zsoltár is bizonyságot tesz róla: minket is kimentettél már sok veszedelemből, megőriztél sok végzetessé váló bajtól. Ott is mellettünk voltál, ahol nem gondoltuk, és elhalmoztál minket sok ajándékkal, amiket meg sem köszöntünk.

Áldunk téged azért, mert örökkévaló szeretettel szerettél minket, ezért terjesztetted ki reánk is a te irgalmasságodat. Köszönjük, hogy irgalmad újabb jele most az, hogy elkészítetted ezt a csendes órát. Látod, Atyánk, hogy melyikünk mit vár ettől, s látod azt is, ha semmit sem várunk tőle. Köszönjük, hogy tőled mindent várhatunk. Minden jó adomány és tökéletes ajándék tőled származik. Köszönjük, hogy az életünk legnagyobb kincseit valóban ajándékként adod. Nem érdemeink szerint fizetsz nekünk. Köszönjük, hogy amit érdemelnénk, azt elszenvedte a te egyszülött Fiad, a mi megváltónk, Jézus, a kereszten.

Áldunk téged Jézus Krisztus kereszthalálodért, dicsőséges feltámadásodért. Magasztalunk téged vérednek bűntörlő erejéért és szabadító hatalmáért. Engedd, hogy mindnyájan részesei lehessünk azoknak az áldásoknak, amiket kínhaláloddal megszereztél nekünk. Segíts ma különösen is, hogy a megterített asztal is az Úrnak halálát hirdesse nekünk. Hadd jelentsen minden eddiginél többet számunkra az, hogy szerettél minket, és önmagadat adtad érettünk.

Segíts, hogy olyan hatalmasnak és olyan irgalmasnak lássunk téged, amilyen vagy. Éppen ez a bizonyosság, ez az egyre teljesebb ismeret hadd támasszon a szívünkben rendíthetetlen bizalmat irántad. Ez a bizalom szabadítson meg sokféle félelemtől, aggodalmaskodástól, találgatástól, szorongástól és segíts el minket az Isten fiainak a szabadságára. Sok minden megkötözve tart bennünket, adj nekünk ma szabadulást.

Szabadításodra várunk, Urunk! Kérünk, te magad szólj hozzánk igédben és még azért is hozzád könyörgünk: adj nekünk nyitott figyelmes szívet. Szabadíts meg mindenféle fenntartástól, kételkedéstől, felületességtől, sekélyességtől. Segíts, hogy hadd legyen a szívünk, életünk olyan jó föld, amelyikbe belehull a te igédnek az áldott magja, ott gyökeret ereszt és gyümölcsöt terem harmincszor, hatvanszor, százszor annyit is.

Beszélj velünk ebben a csendben te magad és vedd kezedbe életünket, gyógyítsd, tisztítsd, teremtsd azt egészen újjá a te dicsőségedre és sokaknak javára.

Ámen.

Igehirdetés

Az elmúlt héten egyik bibliaóránkon írásban feltett kérdésekre kerestünk választ Isten igéjéből. Sok fontos, izgalmas kérdés került terítékre. Ezek közül egyet szeretnék most említeni. Azt kérdezte testvérünk: el lehet-e jutni a hitbeli fejlődés útján oda, hogy az ember többé nem izgul, nem fél, nem szorong, nem szenved. Hiszen a komolyan vennénk Jézusnak például ezt az ígéretét: „Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”, akkor nagyon boldog és vidám emberek kellene hogy legyünk. Többször, többféle változatban hallottam már ezt a kérdést: El lehet-e jutni a hitben való fejlődés útján oda… és a folytatás sokféle lehet. Egyebek között ez is: az ember többé nem fél, nem szorong, nem aggodalmaskodik, nem szenved — ez is oda írta ő.

Nos, el lehet-e jutni? Mielőtt erre a kérdésre Isten igéjéből megpróbálok választ keresni és találni, két előzetes megjegyzést hadd tegyek, amivel szeretném óvni a testvéreket két gyakran előforduló véglettől.

Az egyik megjegyzés: ne várjunk se magunktól, se másoktól olyat, amire nem vagyunk képesek. Ne alakuljon ki senkiben olyan hamis kép, mint ha a hívő ember afféle emberfeletti ember kellene hogy legyen, aki mentes mindenféle gyengeségtől, akinek nemcsak kötélből vannak az idegei, hanem szinte nincsenek is idegei, akinek illik mindent kibírnia arcrándulás, szemrebbenés nélkül akármit csinálnak is vele, mert hogy ő hívő.

A Biblia nem ilyen képet fest Isten újjászületett gyermekeiről. Isten gyermekének is van idegrendszere, ő is elfárad estére, főleg, ha munkával töltötte a napot. Sőt, sokszor már hamarabb elfárad. Ha nem hagyják, hogy kialudja magát napokon, heteken keresztül, akkor ő is morcos lesz, és ha táncolnak az idegein egész nap, akkor egy idő után ő se tud már jókedvű és türelmes lenni. Nem hibátlan — és ilyen értelemben tökéletes lesz — az újjászületett ember, hanem valami másban van az a többlet, amit Isten az övéinek ad.

A másik gyakori véglet: ugyanakkor viszont óvakodjunk attól, hogy emberi erőtlenségünkre hivatkozva próbáljuk mentegetni az Istennel szembeni engedetlenségünket, és hitetlenségünket. Vagyis: minden bűnünket úgy próbáljuk enyhíteni, magyarázni, csökkenteni, hogy azt mondjuk: mindnyájan gyarlók vagyunk. Ez, amit elkövettem most, bárkivel előfordulhatott volna, és akkor jön a nagy bölcsesség: a lónak négy lába van, mégis megbotlik, hát én szegény gyenge ember, hogyne fordulhatna elő velem ilyen. Ez meg a másik véglet, ami szintén nem igaz. Ha valaki például megcsalja a feleségét, az nem az általános emberi gyarlóságból következő szükségszerűség, hanem az az ő személyes, gyalázatos bűne, és személyes felelőssége, amiért a büntetést neki vállalnia kell.

Az újjászületett ember tehát nem szuper ember, aki nem fél, nem retteg, nem szorong, nem aggodalmaskodik soha semmi miatt, ugyanakkor viszont ne bújjunk átlátszó kifogások mögé a bűneinkkel, ha tele vagyunk félelemmel, szorongással, aggodalmaskodással egyszerűen azért, mert nem hiszünk Istenben vagy nem vesszük komolyan az Ő ígéreteit.

Visszatérve a kérdésre: el lehet-e tehát oda jutni, hogy valaki nem fél, nem aggódik, nem szorong, nem szenved azért, mert hívő ember? Mit mond erről a Szentírás? A felolvasott zsoltár elején szinte pontról pontra minden ezzel kapcsolatos részletkérdésre is világos választ kapunk.

Dávid imádkozik itt akkor, amikor a filiszteusok fogságába került, és ez rendkívül veszélyes helyzet volt a számára. Még azzal is számolnia kellett, hogy nem szabadul ki onnan többet. És hogy imádkozik? „Légy kegyelmes hozzám, Istenem, mert bosszút lihegnek ellenem, szüntelenül támadnak és gyötörnek engem. Ellenségeim szüntelenül bosszút lihegnek, sokan támadnak rám kevélyen. Ha félek is, benned bízom! Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!”

Három egyszerű igazságot mond itt el Dávid, amik egymásból következnek. Az első: őt, mint Isten kiválasztott gyermekét is, sok veszedelem éri. A baj nem kerüli el a hívőt. A másik: ismeri a félelmet. Tudja milyen az a hirtelen támadt veszedelemben megijedni. Félti az életét, nem tudja mi vár rá. Hirtelen bizonytalanná vált a jövője, vagy szinte biztossá vált a halála. De azt mondja: ha félek is, bízom benned! És el lehet jutni oda, hogy Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!

Három egyszerű megállapítás, de ha engedjük, hogy mint Isten igéje a szívünk mélyéig hatoljon, akkor sok rossz félelemtől megszabadíthat minket. Mit jelent ez a három igazság több, más bibliai ige fényében is?

1. Ezzel józanul számolnunk kell, hogy Isten gyermekeit sem kerülik el a bajok. A hívő embert is érik támadások, lásd itt éppen Dávid helyzetét. Nem kerülnek el bennünket sem a nehézségek, a betegségek. A hívőnek is lehetnek ellenségei, sőt éppen az utóbbi vasárnapokon láttuk, hogy Isten hívő gyermekei sok minden miatt még többet szenvednek mint mások. Csakhogy…

Mindez a sok baj, veszedelem, támadás, nehézség, rossz az Istennel való szövetségen belül éri a hívőt. Körülveszi őt egy védőburok mint egy erős vár és ez az élő és hatalmas Istennel való közössége. Ezért használja éppen Dávid a zsoltárokban olyan gyakran ezeket a képeket: erős várunk vagy te nekünk. Igen bizonyos menedék a nyomorúság idején. Van nyomorúság ideje a hívő ember életében is bőven, de van kihez menekülnie, mégpedig igen bizonyos menedék Isten, nem bizonytalan. Nem kell arra gondolni, hogy lehet, hogy sokszor tudott már segíteni, de ez talán meghaladja még az Ő képességeit is. Ez nevetséges a hívő ember számára, hiszen az övé minden hatalom. Ő alkotta ezt az egész világot, Ő tart kezében minden eseményt, és Ő tartja hatalmas kezében a benne bízókat, akik védve vannak. Ott is érheti őket sok támadás és kellemetlenség, de végzetes baj már nem történhet velük. Még ha az életüket követeli valami veszedelem, akkor sem történik velük végzetes baj.

Pál apostol a kivégzése előtt meri ezt leírni a Filippi gyülekezetnek. Ha kivégeznek engem, jól járok. Megszabadulok mindattól, ami itt rossz és kiteljesedik az életemben mind az, ami már jó a Krisztussal való közösségben. Még közelebb visz hozzá a halálom. Ebben mi a rossz?

Ez a bizonyosság és ez a békesség tanítja meg Isten gyermekeit másként fogadni az ijesztést, a veszedelmet, a bajt, a szenvedéseket. Mit jelent ez a másként?

A 34. zsoltárban is lényegében effélékről van szó. Ezt olvashatjuk: Akik az Úrhoz kiáltanak, azokat meghallgatja, és kimenti őket minden bajból. Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti. Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr. (18-20)

Nem az a különbség, hogy kevesebb vagy nem éri baj, hanem az, hogy mindig az Úrral való közösségben éri a baj és ott minden bajnak más a súlya, a jelentősége. Számíthat a hatalmas szövetségesére a hívő ember.

A 27. zsoltár is ezt mondja: Ha rám támadnak is a gonoszok, szorongató ellenségeim, hogy marcangoljanak engem, majd megbotlanak és elesnek. (2)

Éppen rátámadtak, ő ott van kétségbeesve, hogy mi lesz most, mert meg akarnak fojtani, marcangolnak, szorongatnak, de tudja, hogy nem egyedül érte a baj, ott van vele az ő hatalmas szövetségese, és Őneki hatalma van a gonoszokon, akik most éppen rátámadtak, és majd azok megbotlanak, vagy valami történik. Nem tudja, hogy mi történik, de az fog történni, amit a szabadító Isten akar. És ez a bizonyosság ad tartást az Istenben igazán hívő embereknek a bajok között, akármilyen nagy bajok is legyenek azok. A hívő tudja, hogy vele véletlenül semmi nem történhet. Mindarról tud hatalmas, szövetséges Istene, ami vele történik, kezében tartja őt, számíthat rá. Valóban: igen bizonyos menedék a nyomorúság idején.

Éppen ezt jelenti a hit. Láttuk legutóbb is. Hinni azt jelenti: egyre jobban ismeri valaki kicsoda Isten. Miután megismerte őt, így ismeri el az élete felett is úrnak. Tudja, hogy nincs egyedül, nincs kiszolgáltatva. Kiszolgáltatta magát egyszer s mindenkorra az őt kimondhatatlanul szerető Istennek, és éppen ezért rajta kívül senki másnak nincs kiszolgáltatva. Nem labdázhatnak vele idegen erők, ennek a világnak a sötét hatalmai, emberi gonoszság. Még a saját hibáinak sincs kiszolgáltatva, ha igazán oda helyezte magát Isten kezébe. Isten megbízható szövetséges.

A hit szó az Ószövetségben azt jelenti: valakit megbízhatónak tartani.

2. Ennek ellenére Isten gyermekei is ismerik a félelmet. Olyan őszintén mondja itt Dávid: Ha félek is, benned bízom! Abban a helyzetben félt. Mit csinálnak vele a filiszteusok? A hívő embernek is ugyanolyan idegrendszere van, mint másnak, és ugyanúgy reagál a különböző ingerekre, csakhogy mindig van egy: de a folytatás előtt. De bízik Istenben. Vagyis nem magára néz, hogy milyen erőtelen. Nem az ellenségeire, hogy azok milyen szörnyűek. Nem a valós vagy elképzelt veszedelmekre, mert a legtöbb aggodalmaskodásunk elképzelt veszedelmektől van, hanem a hatalmas Istenre, aki mindenható és aki nagyon szereti őt. Fél, de másként fél. Úgy fél, hogy közben bízik Istenben, tudja, hogy védve van.

A 34. zsoltárból hadd idézzek ismét egy verset. Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem. (5) Nem mondja Dávid: hívő vagyok, nem ismerem a rettegést. Nem. A Biblia őszinte könyv. Azt mondja: ismerem a rettegést, volt olyan, hogy rettegtem, és volt okom arra, hogy rettegjek, de így rettegve is az Úrhoz kiáltottam és Ő válaszolt. Újabb bizonyságát adta, hogy szemmel tart, számíthatók rá, Ő megbízható, és kimentett a veszedelemből. Lehet, hogy egészen addig rettegtem, míg ki nem mentett, de rettegve is tőle vártam a szabadulást, és tudtam, hogy Ő úr efelett a helyzet felett is, és neki minden lehetséges. Az is, ami az embereknél lehetetlen.

Fél, de bízik Istenben. A Bibliában több olyan ige van, ami arra enged következtetni, hogy az, amit sokan tapasztalunk, az természetes állapot. Az, hogy az Istenben bízó ember szívében a hit keveredik valami kis hitetlenséggel. Mindig belekeveredik valami kis hitetlenség a hitünkbe.

Az Újszövetségből a legtöbben ismerjük azt a történetet, amikor egy kétségbeesett édesapa a gyógyíthatatlan beteg gyerekét Jézushoz viszi. Jézus nincs ott, a tanítványok nem tudják meggyógyítani. Amikor jön Jézus, leborul elé és azt mondja: …ha tehetsz valamit, segíts rajtunk! Mire Jézus azt mondja: …ha tehetsz valamit? Nem ez a kérdés. Ha hiszel. Minden lehetséges annak, aki hisz. (Mk 9) Az ember szinte maga előtt látja azt a láthatatlan lelki folyamatot, ami pillanatok alatt lezajlik ennek az apának a szívében. Ha minden lehetséges a hívőnek, és csak a hívőnek lehetséges minden — Jézust nem korlátozza semmi —, akkor most az övé a felelősség. Most hisz vagy nem hisz? Hit ez, amivel odajött Jézushoz, vagy ez még csak valami kezdemény? Még el kellene jutnia a hitben való fejlődésben oda, hogy… És akkor mondja ezt a becsületes választ: „hiszek, Uram, segíts a hitetlenségemnek!”

Egyszer egy magát igen okosnak tartó testvérünk egy bibliaórán azt mondta: na, a Bibliában ilyen faramuci mondatok vannak. Ha hisz, akkor miért beszél hitetlenségről, ha meg hitetlen, miért hazudja: hiszek, Uram? Ezzel elárulta a testvérünk: nem ismeri a hitnek a harcát. Nem ismeri, hogy akiben van igazi bizalom a mindenható Istenben, aki hittel hozzá hozza a problémáit annak a hitét is rágja mindig a hitetlenségnek a férge, és erőtlenné akarja tenni. Harcol az emberben a hit és hitetlenség. Ez a becsületes vallomás, amit ez az ember mondott: hiszek — azért hozta Jézushoz a gyerekét, és azért nem fordított hátat a tanítványok tehetetlenségét látva. Azért marad ott tovább és latolgatja a dolgot, hogy mit tehetne a gyerekéért. Jézustól vár megoldást. Ugyanakkor azt is érzi: hátha nem fog segíteni Jézus. Hátha nem tud segíteni — mit tudom én? Most ki felelős itt az egészért? Hit ez, vagy nem hit ez? Sokféle bizonytalanság ott van, de akkor is ott marad Jézus előtt és továbbra is tőle várja a megoldást.

Hit és hitetlenség együtt. A kettőnek az aránya változik állandóan. Az fontos, hogy a hitünk egyre jobban erősödjék, a bizalmunk Istenben. Ez önmagától erőtlenné teszi a kételyeinket, a hitetlenségünket. Nem is a hitetlenségünk ellen kell harcolnunk, az Istenbe vetett bizalmunkat kell szüntelenül erősítenünk. Egyebek között ezzel is, hogy akkor is ott maradok előtte.

Van tehát olyan, hogy a hívő ember is ismeri a félelmet, de amikor félek is, bízom tebenned. Nem az a hős, aki soha nem fél, az a hős, aki félve is helytáll, és végig csinálja azt, amit rábíztak, vagy amit elkezdett.

Valószínű sokan hallották már a testvérek közül ezt az anekdotát, de mégis elmondom, mert ide kívánkozik. Volt egyszer egy híres hadvezér, aki a bátorságáról, talpra esettségéről volt különösen nevezetes. Egyszer a tisztiszolgájának feltűnt, hogy milyen fehér, milyen ideges, sőt talán még a keze is remeg egy kicsit. Csodálkozva megkérdezte: csak nem fél a tábornok úr? Mindez egy sorsdöntő és nehéznek ígérkező csata előtt volt. Mire a tábornok azt mondta: ha maga így félne, már régen elszaladt volna.

Nem az a hős, aki soha nem fél, és ezzel még dicsekszik is. Az a hős, aki félve is helytáll, és ott marad, vállalja, és befejezi úgy, hogy nem tudja bizonyosan mi fog történni, de mégis hűséges marad. Ha Istenben bízó emberről van szó hűséges marad az Istenéhez, aki megbízható, aki nem csapott be eddig még soha senkit. Lehet, hogy megengedi ez az Isten, hogy a gyermekeit is ellenség támadja meg, de eközben is bíznak az övéi Őbenne. Lehet, hogy gyalázattal illetik őket Isten nevéért, de ők annál jobban szeretik azt az Istent, aki miatt gyalázzák őket.

Lehet, hogy vétkeznek ezek a hívő emberek, s akkor leborulnak és bocsánatért könyörögnek ahhoz az Istenhez, akit megbízhatónak tartanak. Lehet, hogy elbuktak — és ahogy ma mondják: a padlón vannak —, de felkelnek, vagy engedik, hogy felemelje őket a gyöngéden szerető Isten, és mennek tovább az eredeti irányba. Lehet, hogy nem teljesülnek a kéréseik, amikért már hosszú idő óta könyörülnek, ők annál hűségesebben könyörögnek tovább, és ragaszkodnak Istenhez. Ez nem fanatizmus, hanem ez az igaz Isten-ismeretből fakadó rendíthetetlen bizalom, amelyikben van sok-sok alázat is, amivel az ember nem akar okosabb lenni, mint Isten, hanem Őreá bízza a döntéseket és tőle várja a szabadítást.

Van tehát, hogy a hívő is ismeri a félelmet, ezt mindig követi egy: de. De akkor is bízik Istenben.

3. És amit még megtudunk ebből a szép zsoltárból, hogy elsegíthet Isten minket oda, hogy csendesen, de mégis az igazat megfogalmazva ki tudjuk mondani: nem félek. Lehet, hogy félnem kellene, lehet, hogy ezt nem egészen érti a környezetem, hogy nem félek, de mit csinálja: nem félek. Istenben bízom, nem félek, mert azon gondolkoztam el: ember mit árthat nekem? Ezt a vallomást többször is elmondja Dávid ebben az imádságában.

Először tudomásul kell venni: bajok jönnek csőstül, de ezek a bajok az Istennel való szövetségen belül élik a hívőt. Még így is megtapasztalja olykor mit jelent félni, de félve is bízik az ő Istenében és tőle vár szabadítást. Eközben időnként rajta kapja magát: nem fél. Teljesen bizonytalan mit hoz a jövő, s mégsem aggodalmaskodik. Nem spekulál fél éber állapotban, meg álmatlan éjszakákon, meg munka közben, hogy ha így lesz, akkor mit csinálunk, ha nem sikerül, akkor. Ha bejön, ha nem jön be… nem ekörül forog, hanem az egészet rábízta Istenre, végzi a munkáját és újra és újra kiált hozzá szabadításért, megoldásért. Netalán úgy — néha előfordult velem is —, hogy előre megköszöni azt a szabadítást és azt a megoldást, amit Ő majd adni fog. Egyelőre csak a megoldatlan helyzet szorongat, s máris tudja dicsőíteni az Istenben bízó ember a szabadító Istent azért, hogy nem fog elkésni, hogy nála már most készen van a szabadítás, és jól tudja, hogy mire van az övéinek szükségük.

Ez megint nem fanatizmus, nem idealizmus, nem illúziót kerget az ilyen ember, hanem komolyan veszi mindazt, amit Isten önmagáról mondott. Vagyis: féli az Istent. Mert mindenféle félelem leghatásosabb gyógyszere, ellenszere az igazi istenfélelem. Az istenfélelemről azt mondja a Szentírás, hogy az azt jelenti: komolyan veszem Istent, Őt Istennek tekintem. Annak tekintem, úgy hiszek benne, úgy gondolok rá, úgy beszélek hozzá, mint az, akinek Ő magát mondja. Tisztelem Őt, dicsőítem Őt, és így bízom benne. Ezért veszem komolyan azt is, amit mond, az Ő igéjét, s igyekszem a szerint élni.

Az előbb idézett 34. zsoltárban olvashatjuk ezt a verset is: Féljétek az Urat, ti szentjei, mert nem szűkölködnek az istenfélők. (10) Aki az emberektől fél, az attól fél, hogy valaki esetleg árthat neki. Aki Istent féli, az abban reménykedik, hogy Isten segíthet neki. Ez nagyon nagy különbség! Nem azt jelenti, hogy fél Istentől. Akkor nem mondaná Jézusról a Szentírás, hogy Ő is félte az Istent. A Zsidókhoz írt levél 5. részében olvassuk ezt: Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. (7-8)

Az ember felkapja a fejét. Jézus is ismerte a félelmet. A Máté 26-ban is olvassuk, hogy szorongva és gyötrődve kezd a Gecsemáné kertben imádkozni, és úgy kéri: ha lehet, múljék el tőle a keserű pohár. Jött azonban itt is a de: de mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. Feltétel nélkül bízott az Atyában és rábízta magát és a megoldást. Végül is kiitta a keserűpoharat az utolsó cseppig.

Ezért lehet itt ma megterítve az úrasztala. Ezért jöhetünk ma is bizalommal a kegyelem királyi székéhez. Jézus ártatlanul, bűn nélkül vállalta a kínhalált azért, hogy nekünk életünk lehessen. Ő vállalta az Istentől való elhagyatottságot ott a kereszten, azért, hogy minket minden baj is az Istennel való szoros közösségben érjen, és soha meg ne szakadjon a vele való közösségünk. Ezért mondhatjuk el a 23. zsoltárral együtt: még ha a halál árnyéka völgyében árok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy. (4) Ez a hívő ember alapbizonyossága.

Amíg a te közeledben maradok és ragaszkodom hozzád, te velem vagy. Történjék bármi, támadjon akár félelem is a szívemben, én félve is bízom tebenned, időnként pedig átélem azt: nem félek. Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik józanul azt mondják körülöttem, hogy most félni kellene, s mégsem félek, mert megtanultam kicsoda Ő és ezért megtanultam egyre jobban rábízni magamat.

Mindez azonban csak a szövetségen belül érvényes. Ezért fontos, hogy valaki lépjen be egyszer az Istennel való szövetségbe, és maradjon meg ott minden körülmények között. Hogy is mondta Jézus az utolsó vacsora szereztetésekor? E pohár az új szövetség az én vérem által…

Legyen áldott, hogy az Ő kifolyt vérével lehetővé tette, hogy bármelyikünk ennek az új szövetségnek a védelmében éljen itt, amikor viszonylag jól mennek a dolgaink akkor is, a bajok között is, a halálunk óráján is, meg azután is örökkön örökké.

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, drága Megváltónk! Köszönjük, hogy ma is a keresztedet tartod elég. Köszönjük, hogy ott fordult meg ennek a világnak a sora. Köszönjük, hogy ott győzted le véglegesen minden ellenségedet és ellenségünket. Köszönjük, hogy mint utolsó ellenséget, legyőzted és eltörölted a halált is.

Áldunk azért a szövetségért, amit véreddel szereztél nekünk. Segíts, hogy határozott döntéssel belépjünk mindnyájan ebbe a szövetségbe. Urunk, bocsásd meg, hogy sokszor úgy gondoljuk mi teszünk szívességet neked, pedig egyedül a te szövetségedben van életlehetőségünk. Azon kívül, nálad nélkül az örök halál vár mindnyájunkra. Segíts ezt világosan látnunk és ennek a konzekvenciáit levonnunk.

Köszönjük, hogy most is nyitva van az ajtó előttünk. Köszönjük, hogy vársz minket kimondhatatlan szeretettel. Köszönjük, hogy ma is azokat hívogatod magadhoz, akik megfáradtak és terheket hordoznak, és kiálthatunk mi is hozzád ezer bajunkból, nyomorúságunkból azzal a bizonyossággal, hogy nálad készen van a szabadítás. Te erős vár vagy ma is minden benned bízónak és igen bizonyos segítség a nyomorúság idején.

Bocsásd meg, amikor eluralkodott rajtunk a félelem. Bocsásd meg valahányszor nem hiszünk benned, nem vesszük komolyan ígéreteidet, nem veszünk komolyan téged. Bocsásd meg, amikor azért félünk sok mindentől és sok mindenkitől, mert nem félünk téged igazán.

Ajándékozz meg igazi istenfélelemmel. Segíts el minket egyre teljesebb és helyesebb istenismeretre. Segíts, hogy számon tudjuk tartani a te nagy tetteidet, meg azokat is, amiket a mi kicsi életünkben cselekedtél eddig. Minden újabb szabadításod bátorítson minket arra, hogy bízzunk benned sokkal jobban és bízzuk rád szeretteinket, népünket, egyházunkat, és mindazokat, akikért felelősekké tettél minket, mindazokat, akiknek a nyomorúságát sokszor olyan tehetetlenül kell néznünk. Sokszor válunk tehetetlenekké, Urunk.

Dicsőítünk téged, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen. Könyörgünk ezért hozzád betegeinkért, gyógyíthatatlan betegeinkért is. Könyörgünk, adj igazi vigasztalást a gyászolóknak, azoknak is, akik úgy vélik: vigasztalhatatlanok. Könyörgünk, adj megoldást, kiutat, szabadulást olyan helyzetekből és bilincsekből is, ahol az emberi tudomány és jó szándék tehetetlenné válik. Taníts minket sokkal erősebb hittel bízni benned. Hitetlenül is hinni benned. Növeljed a hitünket!

Köszönjük, hogy reád bízhatjuk a jövő hetünket is. Segíts ezt a mai napot veled töltenünk, igazán megszentelnünk. Töltsd meg a szívünket olyan reménységgel, erővel, tőled való jó gondolatokkal, igazi tiszta szeretettel, amit mi magunktól soha nem tudnánk produkálni, de amire olyan nagy szükségük van azoknak, akik közé tettél minket.