„Ha mint keresztyén szenved…”

3.

 

Lekció: 1Pét 4,12-16

Alapige: 1Pét 4,12-16, 19

Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepo dolog érne titeket. Sot amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az o dicsoségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsoség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok. Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevo, vagy mint más dolgába avatkozó. Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsoítse Istent ezzel a névvel. Akik tehát az Isten akaratából szenvednek, azok is — jót cselekedve — ajánlják lelküket a hu teremtonek.

 


 

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, hálásan köszönjük ezt a csendes vasárnap reggelt. Magasztalunk téged és valljuk, hogy az égig ér a kegyelmed és a felhokig a huséged. Köszönjük, hogy hosszan tursz értünk, hogy minél többet eljussunk a te igazi megismerésedre és a benned való feltétel nélküli bizalomra. Segíts ehhez közelebb minket most is!

Megvalljuk bunbánattal ennek a böjti idonek az elején, hogy annyira távol áll tolünk minden értelmesen, határozott céllal, önként vállalt böjt. Még a gondolatától is irtózunk annak, hogy valamirol lemondjunk, hogy valamivel várjunk, hogy másokért áldozatot hozzunk, hogy a rövidebbet húzzuk, hogy a sor végére álljunk — olyan távol áll tolünk mindez!

Dicsoítünk téged, Jézus Krisztus, hogy erre is te adtál nekünk példát. Magasztalunk azért, mert volt erod letenni az életedet és volt hatalmad újra felvenni azt. Senki nem vette azt el toled, te magadtól cselekedted mindezt — érettünk.

Áldunk azért, mert egész földi életed egyetlen nagy böjt volt az Atya dicsoségére és a mi üdvösségünkre. Engedd megértenünk ennek a szent böjtödnek az indítékait. Segíts, hogy csodáljuk isteni szeretetedet, tudjunk téged dicsoíteni ezért, és tudjuk követni példádat.

Megvalljuk bunbánattal, hogy böjt helyett sokkal több elégedetlenség, követelozés, zúgolódás, hálátlanság van a szívükben. Ebbol lesz aztán mások vádolása, sot rágalmazása. Sot még odáig is eljutunk olykor, hogy ellened rázzuk az öklünket, és rajtad kérünk számon dolgokat. Légy irgalmas nekünk, lázadóknak!

Kérünk, segíts el ebbol az állapotból oda, hogy tudjunk szüntelenül hálád adni, téged szívbol dicsoíteni, téged igazán megismerni. Engedd, hogy közelebb jussunk a te megismerésedhez és hozzád magadhoz is most ebben a csendes órában. Olyan nagy szükségünk van rád, olyan sokféle szükségük van. Fohászkodunk hát hozzád, és szeretnénk újra elmondani ennek az éneknek minden hitvallását és könyörgését és megvallani, hogy egyedül toled várunk mindent: érdemi választ a kérdéseinkre, valóságos megoldást a problémáinkra, helyes útmutatást az útvesztoben. Növeljed a hitünket! Szeretnénk becsületesen állni elotted, és nem tudunk mást mondani mint azt: hiszek, Uram, segíts hitetlenségemnek!

Legyen a te hozzánk lehajló szereteted újabb jele az, hogy szólsz most hozzánk. Segíts félretenni a magunk gondolatait, eloítéleteit, okoskodásait és engedd, hogy úgy fogadjuk a te ajándékaidat, mint a gyermekek. Hadd menjünk tovább az általad mutatott úton, toled elvállalt körülmények között, a toled kapott erovel.

Jézus érdeméért tekints reánk, és ajándékozz meg minket!

Ámen.

 


 

Igehirdetés

A szenvedés eredetét kutatva láttuk, hogy minden szenvedés, ami megnyomorítja az életünket az Isten elleni lázadásunk, a bun következtében tört be a világba. Nincs tehát mit számon kértünk Istenen, hogy miért engedi meg…, mert miért vagyunk az okozói mindannak a nyomorúságnak, ami miatt nehéz élni. Sot, ha már Isten nevét is bele keveri valaki a gondolataiba, akkor csak csodálattal borulhatunk le elotte, hogy O még ezt a magunk okozta rosszat is hatalmas kezébe tudja venni, és javunkra formálja.

Láttuk legutóbb, hogy éppen a szenvedéseink során juthatunk el helyes önismeretre. Akkor derül ki, hogy kik vagyunk valójában. Eközben látjuk meg mennyire rászorulunk Istenre és közel kerülhetünk hozzá. A szenvedéssel formálja Isten a jellemünket és ez életfontosságú dolog mindannyiunknak. Szenvedések során jut el valaki kipróbált hitre, vagyis oda, hogy igazi helyes Isten-ismeret alapján úgy tud ragaszkodni Istenéhez, hogy semmi és senki tole el nem szakítja, vagyis az élet forrásához, az élethez mindvégig közel marad.

Folytassuk ma is azt, hogy mit tanít a Szentírás errol a mindannyiunkat érinto nehéz kérdésrol, a szenvedésrol. Szeretnék eloször leleplezni egy hamis evangéliumot, amit ezzel kapcsolatban manapság gyakran prédikálnak, aztán nézzük meg mit jelent Jézusért szenvedést vállalni, majd azt: mit jelent elfogadni a szenvedést, vagyis mi a hitnek a szerepe a szenvedo ember életében.

1. Mi a hamis evangélium? Egyre gyakrabban halljuk az úgynevezett siker-evangélium hirdetését. Ennek a lényege az: aki Jézusban hisz, az egészséges, gazdag, sikeres ember lesz. Foleg amerikai prédikátorok szeretik ezt hirdetni. Ezenkívül az úgynevezett karizmatikus gyülekezetekben hangzik gyakran ez a megtévelyíto tanítás.

Mintha a keresztyén élet célja az élvezet lenne. Holott mi a keresztyén élet célja a Biblia tanítása szerint? Egyáltalán mi az emberi élet Istentol adott célja? Isten dicsoítése. Arra adta Isten nekünk ezt az életet, hogy újjászületve újra képesekké váljunk Isten dicsoségére élni, az O akaratát cselekedni, Oróla hitelesen vallást tenni és minden körülmények között Ot dicsoíteni, úgy mint Jób, aki súlyos vesztesége, rettenetes gyásza, szörnyu fizikai és lelki fájdalmai közepette is ki tudta mondani: az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!

A Biblia azt tanítja és a tapasztalat ezt mutatja, hogy Isten gyermekei sem kerülik el a szenvedéseket. Sot még több és többféle szenvedésben van részük mint másoknak. Jézus egyenesen felkészítette az övéit erre. Nyíltan beszélt róla. Nem prédikált nekik siker-evangéliumot, mert nem akarta megtéveszteni oket. Azt mondta: elküldelek titeket mint juhokat a farkasok közé. Ez nem azonos azzal, hogy aki Ot követi és képviseli az gazdag lesz, boldog lesz, egészséges lesz, sikeres lesz.

Azt mondja: ha a hatóság elé cipelnek titeket, és ott gyomroznak és kínoznak, akkor majd megadatik nektek, hogy mit mondjatok. Felkészíti oket arra, hogy gyulöletesek lesztek mindenki elott az én nevemért. De ugyanakkor azt is mondja — mindjárt a Hegyi beszéd legelején bátorításul, biztatásul —: „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha én miattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok boséges a mennyekben, hiszen így üldözték a profétákat is, akik elottetek voltak.”

Nem ebbol áll a keresztyén élet, de Krisztus elkötelezett követojének az élete nem mentes semmiféle szenvedéstol sem. Nem igaz tehát, hogy a Krisztus követésében jólét, egészség és siker vár a tanítványra, és hogy ha mégis beteg vagy szegény, akkor nem hisz eléggé — mert ezt is prédikálják ezek a tévtanítók. A Szentírás nem tud ilyenrol.

2. Tud viszont arról — és ez a második fejezete a mai elmélkedésünknek —, amirol Pál apostol különösen utolsó levelében, a Timóteushoz írt második levélben, részletesen ír lelki gyermekének és a szolgálatban utódának, hogy felkészítse ot arra, hogy diadalmasan megállja helyét a szolgálatban. Ezt olvassuk: „Te azonban követojévé lettél az én tanításomnak, életmódomnak, szándékomnak, hitemnek, türelmemnek, (…) üldöztetéseimnek, szenvedéseimnek. (…) Milyen üldöztetéseket viseltem el, és mindegyikbol megszabadított az Úr! De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják. A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve. De te maradj meg abban, amit tanultál…” (2Tim 3,10-14)

Majd késobb ezt írja neki: „Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat.” (4,5) Mindvégig végezni a Krisztustól kapott szolgálatot és azt betölteni, vagyis elvégezni egyebek közt azt is jelenti, hogy szakadatlanul bajokat elszenvedni. Aki így is vállalja, az meg fogja tapasztalni azt, amirol itt Pál diadalmasan bizonyságot tesz: „mindegyikbol megszabadított engem az Úr!” Aki így nem vállalja, az jobb, ha nem szegodik Krisztus nyomába, mert szakadatlan csalódások érnék.

Amikor az apostoli munkáról, egyáltalán a lelki szolgálatról ír az apostol, akkor is azt írja Timóteusnak: „Vállalt velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája.” (2,3) Vele együtt vállalni a szenvedést. „Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az o foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által.” (l,8) Mint a legtermészetesebb velejárójáról beszél a szolgálatnak a Krisztusért vállalt szenvedésrol. Ezt a levelet Pál a börtönbol írja Timóteusnak. Azt olvashatjuk a sorok között, hogy számolja azzal, édes fiam, hogy rád is efféle vár. Ez ne rettentsen vissza, készülj fel rá. Ne lepodjél meg, ha különbözo szenvedések jönnek. Ne tántorítson el soha a Krisztustól, ez vele jár a szolgálattal. Nem lehet más a tanítvány útja, mint a mesteréé.

A mi Mesterünk és Megváltónk földi élete egyetlen tömény szenvedés volt. Lépésrol-lépésre ezt kellett vállalnia, és vállalta, de kimondhatatlan áldás fakadt minden csepp verítékébol és vérébol. Vállald tehát te is ezt. Járd végig azt az utat, amit szenvedések szegélyeznek. Ne felejtsd el, amit a késobbi szent írók gyakran mondtak: per crucem an lucem = kereszten át jutunk el a dicsoségbe, szenvedéseken át vezet az út oda. Sok háborúságon át kell nekünk az Isten országába bejutnunk — mondta Pál az ot vigasztaló barátainak, amikor éppen megkövezték az egyik helyen. A célt kell nézni, nem azt, hogy közben milyen inzultusok érnek.

A Thesszalonikaiakhoz írott levélben egyenesen arról szól az apostol, hogy erre hívott el minket Jézus. Ezt olvashatjuk: „senki meg ne tántorodjék a mostani megpróbáltatásokban. Hiszen ti is tudjátok, hogy erre vagyunk rendelve” (Károli így fordítja: erre hívattattunk el) (1Tessz 3,3).

Aki ezt tudja, és akiben tudatos az, hogy a Krisztusért vállalt szenvedések során van éppen Krisztus-közelben, sot ezek egyre közelebb viszik a szenvedo Megváltóhoz ot, azoknak az embereknek ez a tény a fontos, s nem az, hogy közben és oérte mit kell szenvedniük. Ezért képesek arra — amire e nélkül senki nem képes —, hogy akár örömmel vállalják ezeket a szenvedéseket.

A Zsidókhoz ír levélnek e címzettjei sokat kellett, hogy szenvedjenek Jézusért. Mint keresztyének a hitükért kellett, hogy szenvedjenek. Ilyen különös dolgokat ír nekik a levél szerzoje: „Emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet állottatok ki. Mert egyrészt gyalázásokkal és gyötrésekkel nyilvánosan megszégyenítettek titeket, másrészt társaikká lettetek azoknak, akikkel ugyanez történt. A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van. Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. (…) Az igaz ember hitbol fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” (Zsid 10,32-39)

Akár még a vagyonuk elrablását, vagy a Krisztusért vállalt fogságot is örömmel tudja szenvedni az, aki tudja, hogy ki van mind e mögött, kinek a szenvedésében részesedik ezáltal. Annak a Krisztusnak, aki szeretett minket, és önmagát adta érettünk. Csak egy a fontos: ez a szenvedés valóban a Krisztusért vállalt szenvedés legyen, és ne a magunk bunei miatt.

Errol ír Péter apostol az elején felolvasott alapigénkben, amikor ismerve azokat, akiknek ír, és ismerve a maga szenvedéseit is, és az e közben tapasztalható lelki állapotot, olyan kedvesen szólítja meg oket. Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, — mert az éget, az fáj —, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepo dolog érne titeket. — Ezt elore lehet tudni, ezzel számolhattok. — Sot amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az o dicsoségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért,— szinte idézi a Hegyi beszédet —, csak senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevo, vagy mint más dolgába avatkozó. Ha azonban mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsoítse Istent. (1Pét 4,12-16, 19)

Nem az minosíti valakinek a hitét, hogy mennyit szenved Krisztusért. De ha Krisztus elkötelezett tanítványa, biztos, hogy részese lesz a Krisztus szenvedésének.

Ennek sokféle megnyilatkozása van. Lehet, hogy az lesz a szenvedése, hogy egyedül kell hívo emberként élnie egy nem hívo családban. Egy ilyen szempontból vegyes házasságban hívo és nem hívo kénytelen együtt tervezni, más-más szempontokat állandóan egyeztetni. Hívo diák egy mai kollégiumban. Iszonyatos próbatétel. Nem merek konkrétumokat mondani innen, hogy mivel jár ez a hívo fiataljainknak. Egy hívo ember nem hívo munkatársak között — mindent másként ítélnek meg. Mindennek más a jelentosége, a súlya. Amin az egyik nevet, a másiknak azon sírni lenne kedve, és fordítva. Közös vállalkozásban nem hívokkel. Néha kénytelen kilépni ebbol a hívo fél, ha valóban Jézus tanítványa akar maradni. És akkor mit csináljon helyette, hova menjen, és mihez kezdjen?

Innen elkezdve egészen odáig, hogy Indonéziában élo keresztyén testvéreinkre ezekben a napokban is rájuk gyújtják a házaikat. Amikor összejönnek istentiszteletre körül veszik a kis templomot és felgyújtják, vagy felkoncolják oket. Kínában és más ázsiai országban válogatott hátratételekben és szenvedésekben van részük azoknak, akik Jézus Krisztust Uruknak és Megváltójuknak vallják. Lehet az ilyesmi ellen tiltakozni, fel lehet háborodni, vagy tehetetlenül, keseruen bele lehet törodni, vagy: el lehet fogadni. És ez a harmadik, amirol a mai igénk még szól.

3. Mit lehet az: elfogadni a szenvedéseinket? Vagyis mi a hitnek a szerepe a szenvedo ember életében? Ábrahámot nevezi az Újszövetség a hívok atyjának. Nézzük meg egészen röviden az o példáján, mit jelentett az, hogy o hitt az Úrnak, és ez igazságul tulajdoníttatott neki?

Ábrahám nem magától határozta el, hogy hinni fog Istennek, hanem Isten szólította meg ot, és az o hite az Isten megszólítására adott válaszában mutatkozott meg. Az Isten megszólítására adott pozitív válasz: a hit. A hitnek a forrása tehát soha nem bennünk van, akiket megszólít Isten, hanem Obenne, a megszólító Istenben. De az o megszólítására adott pozitív válasz soha nem csupán valami kegyes érzület, hanem nagyon is konkrét engedelmesség. Ábrahám otthagyott mindent és elindult egy ismeretlen úton, amire ot Isten hívta. Ezt jelentette az, hogy o hitt. Egészen gyakorlati mindig Isten megszólítása is és egészen gyakorlati módon viselkedik az is, aki arra pozitíven válaszol. Isten ehhez a megszólításhoz mindig csodálatos ígéreteket is mellékel. A továbbiakban hinni azt jelenti, hogy ezekrol az ígéretekrol nem feledkezik meg a hívo. Akkor sem, ha a tények, a tapasztalatok ellene mondanak annak, mint ahogy Ábrahám esetében is.

Mit jelentett tehát, hogy Ábrahám hitt? Azt, hogy döntött. Úgy döntött, hogy Isten szava igaz, neki szól, és o annak megfeleloen jár el. Elindult és ez egy új életformát jelentett a számára. A hit tehát azt jelenti: döntök egy életforma vállalására. Nem nekem jutott eszembe, nem a környezetem tanácsolta, sot a jóakaróim mind lebeszélnének róla, de miközben Isten igéjét, megszólítását hallgattam, O engem bizonyossá tett arról, hogy ez az O megszólítása, munkálta bennem a hitet, én igent mondtam rá, és elindulok. Döntés egy életforma vállalására. A Krisztusban való hit, Krisztus mellett való döntés egy Krisztus-ellenes világban, a krisztusi életforma vállalására. Ami ma is ugyanolyan idegen ettol a világtól, mint volt akkor, amikor Megváltónk emberi testben itt járt a földön.

Márpedig a krisztusi életformával együtt jár mindig a szenvedés is. De együtt jár a többi szenvedo szenvedésének az enyhítésére való törekvés is. Ezt a szenvedést vele együtt, ahogy a Biblia mondja: Krisztussal együtt vállalja és hordozza a hívo. Érdekes módon a hangsúly a hívok esetében mindig ezen van. Nem azon, hogy szenvednem kell, hanem azon, hogy Krisztussal együtt kell vagy lehet szenvednem. Vele együtt részesülök a szenvedésben és az O szenvedéseinek a javaiban is.

Ezért képes az ember akár még örömmel is szenvedni, mert bízik abban, akivel együtt szenved, mert látja ennek az értelmét, látja a határát is — hiszen itt arról van szó, hogy vele együtt örvendeztek majd az O dicsoségében —, és mert az életét mégsem a szenvedés jellemzi vagy tölti ki, hanem Krisztus jelenti számára az életet. Úgy ahogy Pál írta: „Mivel nekem az élet Krisztus.” Ezért tudja elfogadni a vele járó szenvedéseket is a sokféle áldás és öröm mellett.

Egészen más elfogadni, mint beletörodni. Aki beletörodik, az tehetetlenül tudomásul veszi a változtathatatlant: szenvedni kell. Aki elfogadja, az személyes kapcsolatban van valakivel, akivel nagyon jó együtt lennie, akivel együtt még szenvedni is kész. Aki elobb elfogadott minket és úgy fogadhattuk el mi el Ot, és vele együtt aztán bármit.

Látom azokat, akik hittel fogadják el Istentol az életük terheit, próbáit, szenvedéseit, hogy mennyire másként hordozzák azokat. Annak is hordoznia kell, aki nem fogadja el, csak annak sokkal nehezebb. Mint amikor két embernek vinnie kell ugyanakkor súlyt, az egyik legszívesebben ledobná, állandóan tiltakozik ellene, mondjuk, ha a vállán van, rángatja alatta a vállát, keresi hova lehetne ledobni, de tudja, hogy nem lehet. A másik meg aláigazítja a vállát, igyekszik minél kényelmesebben elhelyezni. Ugyanúgy izzad, ugyanúgy kapkodja a levegot, de tudja, hogy meddig kell azt vinni, meg látja, hogy van értelme vinni. És foleg szereti azt, aki rátette ezt a súlyt. Egészen más ugyanaz a súly a hordozás közben.

Egészen másként ápolja a fogyatékos gyermekét egy életen át az, aki ezt megharcolja, és Istentol fogadja el. Másként gondozza a lebénult házastársát. Másként hordozza az öregséggel együtt járó tehetetlenséget és sokszor céltalanságot. Másként hordozza magában a gyógyíthatatlan betegséget. Egészen másként hordozza az egyedüllétnek a terhét. Másként hordozza a szerény anyagiakat, vagy azokat a körülményeket, amikrol felismerte, hogy Isten tette ot azok közé. Még mosolyogva is képes hordozni. Nem úgy, hogy megjátssza magát, mert ez az öröm sokkal mélyebbrol fakad: a Krisztussal való közösségbol. Mert az ilyen ember a Krisztussal való közösségben hordozza ezeket a terheket is.

Ez az, amirol fogalma sincs a világnak, az Isten nélkül élo és gondolkozó embernek. Ezeknek a Krisztus-tanítványoknak is nehéz a szenvedés. Ok is azt mondják: jobb lenne, ha nem lenne. Ok is megtettek mindent azért, hogy megpróbáljanak változtatni rajta — nem mindenbe beletörodo, bólogató emberek ezek, de amikor felismerték vagy azt, hogy ez a Krisztusért vállalandó szenvedés, vagy azt, hogy ezzel Isten akar engem formálni és elfogadják tole, onnantól kezdve egészen más lesz a súlya, mert hittel hordozzák. A hit pedig döntés egy életforma vállalására. Nemcsak alkalmi terhek elfogadására, egy életforma vállalására. E mögött a döntés mögött egy személy van. Elobb azt a drága személyt, a megváltó Krisztust vállalta a hívo, aki még ezt megelozoen vállalt bennünket.

Kívánom, hogy mindnyájan tapasztaljuk meg, hogy minosülnek át a terheink, a szenvedéseink, a veszteségeink, a tartósan hordozandó próbák is, meg a hirtelen reánk szakadó megpróbáltatások is ebben a Krisztussal való közösségben. Ez a közösség nem akkor jön létre, ezért fontos, hogy már elotte igazán lelki hitbeli közösségre jussunk Jézussal, hogy amikor jönnek ezek a próbák, terhek, veszteségek egyebek, akkor már készen legyünk ezeknek a fogadására és hordozására.

Pál apostol a Korinthusiakhoz írt második levélben a korinthusiak provokatív kényszerítésére felsorolja, hogy durván milyen súlyosabb szenvedéseket kellett Krisztusért és az evangéliumért elhordoznia. O maga is szégyelli magát, a végén azt mondja: bolond lettem, hogy ilyeneket írok, de hát ti kényszeríttettetek rá. Mindennek a szörnyu sorozatnak a végén azt mondja: tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel. (2Kor 7,4)

Egyszer valakinek idéztem ezt, aki akkor még távol állt Istentol és azt mondta: ne haragudjon, Lelkész úr, ez az ember vagy bolond volt, vagy hazudik. Mert ennyi szenvedés után nem lehet ezt leírni, hogy tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok és éppen örömmel. Mert az, hogy csordultig van, azt jelenti: másnak is jut belole.

Vagy bolond, vagy hazudik, vagy: ismeri Jézust és a vele való szoros közösségben szenvedte el mindazt, amit elszenvedett, és ennek a közösségnek ezek a szenvedések nem ártottak, hanem még mélyítették és erosítették a Krisztushoz való tartozását, és így mindennek egészen más lett a súlya

A Filippi levélben, amit Pál apostol a börtönbol írt, betegen, mindenkitol elhagyottan, sokféle nélkülözés közepette, mintegy zenei téma vagy fotéma végig húzódik ez: örülök az Úrban, ti is örüljetek az Úrban, örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom örüljetek … tizen valahányszor fordul ez elo abban a rövid kis levélben. De mivel kezdodik ez a levél? Amikor röviden tudomásukra hozza, hogy lehet, hogy hamarosan kivégzik, akkor azt mondja: „Mivel nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség!” (Fil 1,21) Csak jól járok, ha kivégeznek, vége a szenvedésnek, s még közelebb kerülök Krisztushoz. De azért nem lesz öngyilkos, mert vállalja tovább. Azt mondja: ha kiengednek, megyek hozzátok és szolgálok közöttetek. De mivel nekem az élet Krisztus… ezért képes még a szenvedések között is örülni, másokat vigasztalni, mert tele volt vigasztalással. Nem akkor kapkodott egy kis vigaszért, amikor rázúdultak a szenvedések, hanem elotte már megtelt a szíve a Krisztusban kapott vigasztalással, bizonyossággal, reménységgel, tartással. Amikor éppen ezekre volt szükség, volt hova nyúlnia.

Ezért fontos, hogy folyamatosan és folyamatosan megerosített kapcsolatunk legyen a mi Megváltónkkal. Egyáltalán létrejöjjön ez a kapcsolat, összekössük az életünket vele, és vele járjunk. Amikor jönnek a szenvedések akár Oérette, akár egyébként, akkor legyen hova nyúlnunk, és elmondhassuk: tele vagyok vigasztalódással. Nagy szükségem van most vigaszra, mert jobbról, balról rúgnak, ütnek, vágnak, elveszitek mindent és mindenkit… — azt írja az apostol a Timóteusi levélben: már csak Lukács van mellettem, mindenki más elpárolgott a bajból és mégis öröm és reménység van a szívében.

Hadd fejezzem be néhány olyan mondattal, amit szintén a Korinthusiakhoz írt második levélben olvasunk: „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja, és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az isten vigasztal minket. Mert amilyen boséggel részünk van a Krisztus szenvedéseiben, Krisztus által olyan boséges a mi vigasztalásunk is. Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég eros ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. A mi reménységünk bizonyos feloletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagyok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.” (2Kor 1,3-6)

Itt jut el a hívo oda, hogy már nem az harsog az ajkán örökké: miért, Uram, hanem az, amit Jézus mondott: igen, Atyám! Ez a hívo igazi Isten-ismerete. Ettol van messze mindaz, aki csak azt tudja mondani: miért engedi, miért nézi, miért éppen én, miért éppen ez a szenvedés, miért éppen most… és ki nem fogyunk belole. Magunktól, a magunk harsogásától nem halljuk meg az O csendes válaszát. Aki eljut az O igazi megismerésére, így a benne való hitre, és tole fogadja el, az ki tudja mondani Jézussal együtt: igen, Atyám, mert így volt kedves elotted. Az a temérdek energiája, ami a miértekben elfolyik, így megmarad nemcsak a maga terhének derus hordozására, hanem arra, hogy másokat is vigasztaljon ugyanazzal a vigasztalással, amivel Krisztus vigasztalt meg minket.

Próbáljuk ki, hogy minosülnek át a terheink, szenvedéseink ebben a Krisztusban való közösségben!

 


 

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, tudjuk, hogy könnyu minderrol így beszélni egy istentisztelet csendjében, színed elott kényelmesen elmélkedve, de idegesek és aggodalmaskodók leszünk, amikor valóban reánk szakad valami csapás: megérkezik egy rossz hír, vagy sokszor egészen kicsi csalódások is ki tudnak borítani bennünket.

Bocsásd meg, hogy sokkal könnyebb kiborulnunk, mert nem gyakoroltuk be, hogy leboruljunk elotted az áldások idején is és a próbák idején is. Segíts el ide minket! Szeretnénk a te példádat követni, Urunk Jézus Krisztus. Segíts el minket oda, hogy szívbol, meggyozodéssel tudjuk mondani: igen, Atyám, mert így volt kedves te elotted.

Segíts, hogy tudjunk változtatni azon, amin változtatni kell vagy lehet. Segíts, hogy hittel reád tudjuk bízni a szabadítást mindabból, ami nyomaszt. Taníts meg minket arra is, hogy hittel elfogadjuk toled mindazt, amit te a javunkra adsz. Segíts rendíthetetlenül bízni abban, hogy azoknak, akik téged szeretnek, minden a javukat munkálja. Ebben erosíts meg minket, hogy tudjunk téged szeretni teljes szívünkbol, teljes lelkünkbol, teljes elménkbol és minden eronkkel. Ebben adj növekedést a most következo héten is.

Könyörgünk hozzád ma különösen szenvedo testvéreinkért. Légy gyógyítójuk a betegeknek, vigasztalójuk a gyászolóknak, társuk a magányosoknak, gondviselo Édesatyja minden nélkülözonek. Nekünk pedig adj irgalmas szemet, hogy használhass minket ebben a te vigasztaló, gondoskodó, áldott munkádban.

Ámen.