Lekció: Lk 14,7-11

Alapige: Dán 4,15-34

„Én, Nabukadneccar király, ezt az álmot láttam, te pedig Baltazár, magyarázd meg, mert országomnak egyetlen bölcse sem tudta megmagyarázni nekem. De neked tudnod kell, mert szent, isteni lélek van benned. Ekkor Dániel, más néven Baltazár, egy pillanatra megdöbbent, mert gondolatai megrémítették. De a király így szólt hozzá: Baltazár, ne rémülj meg az álomtól és a jelentésétől! Baltazár erre így válaszolt: Uram, szálljon az álom gyűlölőidre, jelentése pedig ellenségeidre! Az a fa, amelyet láttál, és amely olyan nagyra és hatalmasra nőtt, hogy az égig ért, és látható volt az egész földön, szép lombja és sok gyümölcse volt, táplálékot nyújtott mindenkinek, alatta tanyáztak a mezei vadak, ágain fészkeltek az égi madarak, az te magad vagy, ó király! Te lettél naggyá és hatalmassá; hatalmad megnőtt, felér az égig, és uralmad elér a föld széléig. Annak pedig, hogy a király egy szent angyalt látott leszállni a mennyből, aki ezt mondta: Vágjátok ki ezt a fát és pusztítsátok el, de a tövét gyökerestül hagy-játok a földben, vas- és rézbilincsben a mező füve között, hadd áztassa az ég harmatja, és azt egye, amit a mezei vadak, míg csak hét időszak el nem telik fölötte! – annak ez a magyarázata, ó király: A Felségesnek az ítélete ér utol téged, uram, király. Száműznek téged az emberek közül, a mezei vadak közt tanyázol, füvet eszel, mint az ökrök, és az ég harmatja áztat. Hét időszak telik el így fölötted, amíg el nem ismered, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött, és annak adja azt, akinek akarja. Azért mondták, hogy a fa tövét gyökerestül hagyják meg, mert királyságod megmarad, mihelyt elismered, hogy a menny uralkodik. Azért, ó király, fogadd meg tanácsomat: Hagyj fel vétkeiddel, légy igazságos, és gonoszság helyett bánj irgalmasan a szegényekkel. Így boldogan élhetsz sokáig. Mindez megtörtént Nabukadneccar királlyal. Tizenkét hónap múlva, amikor a királyi palota tején sétált Babilonban, így szólt a király: Ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyi székhellyé hatalmam teljében, fenségem dicsőítésére! Alighogy a király kimondta ezeket a szavakat, egy hang hallatszott a mennyből: Neked szól ez az üzenet Nabukadneccar király! Elvesztetted királyságodat! Száműznek az emberek közül, a mezei vadak közt tanyázol, füvet eszel, mint az ökrök, és hét időszak múlik el fölötted, amíg el nem ismered, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött, és an-nak adja, akinek akarja. Azon nyomban beteljesedett ez a beszéd Nabukadnec-caron. Száműzték az emberek közül, füvet evett, mint az ökrök, és az ég harmatja áztatta testét, míg olyan hosszúra nem nőtt a szőre, mint a sasnak a tolla, és olyan karmai nem lettek, mint a madaraknak. Amikor eltelt az az idő, én, Nabukadneccar, föltekintettem az égre, és értelmem visszatért. Áldottam a Felségest, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt, mert az ő uralma örök uralom, és királysága megmarad nemzedékről nemzedékre. A föld minden lakó-ját semminek tekinti, tetszése szerint bánik a menny seregével és a föld lakóival. Senki sem foghatja le a kezét, és senki sem mondhatja neki: mit csinálsz? Abban az időben értelmem visszatért, és királyságomhoz méltóan visszatért tün-döklő dicsőségem is. Az udvari emberek és a főurak fölkerestek engem, visszahelyeztek királyságomba, és még nagyobb hatalomra jutottam. Most azért én, Nabukadneccar, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei Királyt, mert minden tette helyes, eljárása igazságos, és meg tudja alázni azokat, akik kevélyen élnek."

Imádkozzunk!

Urunk, olyan sokszor átéltük már azt, hogy a te kegyelmed és szereteted magához vonzott minket. Olyan sokszor átélhettük már azt is, hogy a közeledben nem tudtunk semmit sem elhallgatni, eltakarni, és a megvallott bűneinkre a te kiontott véred érdeméért bocsánatot kaptunk.

Tudjuk, és te is tudod, mindenható Isten, hogy közted és köztünk a mi büszke és gőgös szívünk az akadály talán most is. Mi még előtted sem akarunk megalázkodni, levetkőzni. Kérünk, végezze el a te igéd a gyógyítást ezen a mai vasárnapon a szívünkben, hogy lehessünk újra boldog és szabad emberek. Kérünk, alázz meg, hogyha kell, hogy alázatosan tudjunk élni. S kérünk, a te igéd legyen most vigasztaló üzenet azoknak is, akik ezen a héten álltak meg ravatal mellett. Hisszük és valljuk, hogy a te szavad ír s gyógyító erő, Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, kérünk, könyörülj rajtunk!

Úr Jézus, ezt a lelki táplálást kérjük most tőled. Szeretnénk úgy itt lenni ezen az istentiszteleten, hogy talán életünkben először vagy újra átéljük azt a csodát, hogy te valóban létezel, kész és képes vagy megszólítani minket.

Ámen.

Igehirdetés

Nabukadneccar király második álmát olvastuk most fel. Ebben nem birodalmának bokros teendői foglalkoztatják, hanem saját élete és hatalma kerül előtérbe. Hiába ő az akkori birodalom talán leghatalmasabb uralkodója. Amikor min-den jól működik a birodalmában, amikor a sikerek csúcsán van, amikor mindent elért, amit akart, legyőzött minden ellenséget, csend és béke van a birodalom területén, élvezhetné az életét, hatalmát és gazdagságát, jön valami, amivel nem képes megbirkózni.

A sikerek, a sikeres élet csúcsán egy-szerre csak nyugtalanító álmot lát, és nem tudja annak a jelentését. Senki nem tudja ezt az álmot megfejteni, csak Dániel, a fogoly fiúcska. Hívják Dánielt. Dániel maga is megretten attól, ami az álom megfejtése. Hogy lehet ezt a királynak megmondani? Aztán mégis megmondja. Elhangzanak a félelmetes szavak. Vége a király hatalmának. Ezért kivégzés is járhatott, ha valaki ilyet mondott. Eltelik egy év, és egy év múlva beteljesedik az, amit Isten Dánielen keresztül mondott.

Mi a célja annak, ami történt? Isten célja az, hogy a király megváltozzon. Amikor Isten tesz valamit, vagy megenged valamit a mi életünkben, annak min-dig célja és értelme van. Itt az volt a cél és a dolog értelme, hogy Nabukadneccar más emberré legyen életvitelében, beszédében, cselekedeteiben és az Istenről alkotott saját felfogásában.

Isten adott egy évet a királynak, hogy változzon meg, de Nabukadneccar király nem változott meg. Nem tudott megvál-tozni, mert nem akart változni. Büszke és gőgös szíve nem hajlott a változásra, így Isten elkezdte törni a szívét, mert ami nem hajlik, az törni szokott általában.

Igaz az, amit a király mondott a városról, amit ő épített: csodálatos, szép, hatalmas? Igaz. Igaz az, hogy az ő szel-lemi terméke az a város? Ő terveztette meg, ő adta hozzá a pénzt a birodalom kincstárából. Az ő tulajdona – így is lehet mondani. Mindez igaz. Az ő dicsőségét szolgálja? Ez is igaz. De arról nem esik semmi szó, hogy hány száz vagy ezer rabszolga halt bele a kegyetlen mun-kába. Mennyi könny, nyomorúság, fájdalom és iszonyat kötődik ahhoz, hogy Babilon olyan várossá lett, amilyenné? Ez az ember nem tud változni, mert nem akar változni, így Isten maga veszi kezébe Nabukadneccar életét, mert Isten szereti ezt a királyt, és nem akarja, hogy olyan maradjon, amilyen.

Miért álmodott Nabukadneccar? A-zért, hogy Isten kibillenthesse őt abból a hamis békességből és nyugalomból, ami-ben élt. Béke van, nincs háború, legyőz-te az ellenségeit. Sínen vagyunk – ahogy szokták mondani. Csakhogy ez olyan ha-mis békesség volt, amely a halálba veze-tő út kezdete volt. Az önelégültség idején mond valamit Isten, és figyelmeztet-te a királyt valamire, mert szerette volna, hogy ez az ember meg tudjon változni, hogy más emberré legyen. És érdekes módon, a király komolyan is vette ezt az álmot, ezt a jelet. Igyekezett meg-találni, megérteni az értelmét annak, a-mit álmodott.

Ma, kezünkben van a Szentírás, hiszen bibliavasárnap van – különösen igaz ez –, a kezünkben van a Szentírás, olvashatjuk Isten igéjét. Az igahirdetésen keresztül megszólal Isten. Beszélhet ve-lünk az imádáságon keresztül. Ma nem álomban szól, végképp nem rajongás ide-jén, tudaton kívüli állapotban, hanem szól az Ő megszokott, az Ő bevett csatornáin keresztül, amelyeket említettem.

A második lépcsőfok lefelé az volt, hogy Nabukadneccar megtudta az álom jelentését, mert Dániel elmondta neki. És a király, miután megtudja, hogy mi fog vele történni, az egésszel többet nem törődik. És Isten nem csap le azonnal. Milyen kegyelmes az Isten, nem? Vár egy egész esztendőn át. 12 hónap sok idő. Várja, hogy a király észhez tér, hogy meggondolja, hogy végiggondolja, és vál-toztat rajta.

Mennyire igaz az, amit így olvasunk Ezékiel könyvében a 18. fejezetben „Hi-szen nem kívánom én a bűnös halálát, ha-nem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen." De Nabukadneccar király nem tért meg. Nem tért észhez, nem fordult meg, és nem vette komolyan az intést. Egy évig nem foglalkozott az egész kérdéssel, és talán a végén már el is felejtette, hogy Dánielen keresztül mit üzent Isten. Valószínű így gondolkodhatott: hát, egy évig nem történt semmi sem, akkor már úgysem fog történni semmi. Nem ismerős ez a gondolkodás? Amikor Isten figyelmeztetett minket vagy így vagy úgy, valamilyen módon: Ha ezen az úton mész tovább, ez és ez lesz a következménye. S nem történt semmi, s mi úgy voltunk vele, vagy úgy vagyunk vele, hogy lehet ezt csinálni tovább is, hát nem történt semmi. Eltelt egy év Nabukadneccar éle-tében is, és nem történt semmi. Hányan vannak, akik egy életen át ilyen közömbösen mennek el Isten intése és figyelmeztetése mellett? Megvetik Isten törvényét, és nem érdekli őket, hogy mit mond Isten.

Pinochet mosolyogva lépett ki a chi-lei repülőtéren a repülőgépből, már nem is tűnt olyan betegnek. Elfelejti azt, hogy Isten ítélete elől sehova nem fog tudni elrepülni.

Ennek a történetnek a második nagy kérdése az, hogy vajon jogosan aláz-e meg Isten bárkit is? Megteheti ezt az Is-ten az emberrel? Érdekes, hogy Nabu-kadneccar szívében, gondolataiban ez a kérdés fel sem merül. Így olvassuk, hogy amikor az értelme visszatért. Tessék csak figyelni a Biblia szövegét! Amikor visszatért az értelme, akkor szólal meg. Is-ten úgy szól a szívünkhöz, hogy az értelmünket használja fel. Nem transz-álla-potban van Nabukadneccar, visszatér az értelme, és akkor megérti Isten szavát, megszólal és ezt mondja: „Isten minden tette helyes, eljárása igazságos."

Mi mikor mondtuk ki ezt utoljára Is-ten előtt, Istennek? Uram, minden tetted helyes, és ami történt, az igazságos. Mi-vel kapcsolatban nem tudjuk ezt kimondani? Minden tetted helyes, s eljárásod igazságos.

Testvérek, Nabukadneccar énje Babilon nagyságúra nőtt. Akkorára, hogy Istennek ott már nem maradt hely. S mivel Isten – újra mondom – szerette ezt az embert, szerette a királyt, elkezdett helyet csinálni magának a király szívében. Ehhez sok mindent ki kellett onnan tennie, hogy Ő beférjen.

Szintén Dániel könyvében olvassuk ezt a mondatot: „Tied Uram az igazság, mienk pedig orcánk pirulása." Testvérek, a büszkeség is lehet vagyon, amit még Jézus szavára sem hagyunk el.

Bizony nagy szükségünk van a megaláztatásra, mert nagy szükségünk van arra, hogy kimondjuk szívből: egyedül nálad van igazság, mindenható Isten.

Ábrahám alázatos volt, és Isten felmagasztalta őt. Istenre szorultságunkat alázatosan elismerni, hogy megváltásra szorulunk, ez az első lépcsőfok ahhoz, hogy az életünk megváltozzon. Mint a-hogy megváltozott Ábrahám vagy éppen Pál apostol élete.

Csak az marad megalázott, aki nem alázza meg magát az Isten előtt. Mert Is-tennek soha nem az a célja, hogy megalázza az embert, hanem az, hogy egy i-lyen történésen keresztül, amely ezzel a királlyal történt, elérje a magasabb célt, hogy az ember tudjon és akarjon változni.

Amíg az énünk van a középpontban, addig ott nincs Istennek helye. Ha Isten színe elé állva azt mondjuk, hogy Uram, legyél te az énem központja, sőt, te legyél az én Uram, Királyom, s ez akár na-pi imádságunk lehet, akkor minden meg-változik.

Mi nagyon sokszor alázatoskodunk, és nem alázzuk meg szívből magunkat. Nem vesszük le az álarcainkat, és nem állunk oda őszintén Isten színe elé. Mi sokszor csak illendőségből teszünk úgy, ahogy teszünk, de egészen mást gondolunk. Betartjuk a szabályokat, de mi van a szívünkben? Szívből alázatos – ezt Jézusról mondja a Szentírás.

A Példabeszédek könyvében, a 22. fejezetben ezt olvassuk: „Az alázatnak és az Úr félelmének jutalma gazdagság, dicsőség és élet.” Nem ezt akarta a király saját magától elérni? Gazdagság, dicsőség és élet.

Nabukadneccar magának adott dicső-séget. Milyen más az, amikor megalázza magát valaki Isten előtt, s kap gazdagságot a szó sokfajta értelmében, dicsőséget és életet, olyat, ami nem múlik el.

Jakab apostol ezt írja: „Isten az alázatosoknak kegyelmet ad." Jézus Krisz-tus ezt mondta: „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és szívből alázatos vagyok." Az, hogy Jézus testté lett, megszületett erre a földre, már önmagában megaláztatást jelentett a számára. Otthagyta a mennyei dicsőséget, s magára vette a mi nyomorult testünket, lényünket. Emberré lett, hogy megmentsen min-ket. Szegénnyé lett – mondja a Szentírás –, hogy minket gazdaggá, Isten gyermekeivé tehessen. Benne az az indulat volt, amiről Pál apostol beszél a filippibeliek-hez írott levél 2. fejezetében: „Az az indulat legyen bennetek, amely volt a Jézus Krisztusban, aki mikor Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő.” Vagyis, nem dicsekedett vele, nem élt vissza azzal, nem vált öncélúvá, hogy Ő Isten Fia. „Nem használta fel azt a saját dicsőségének, hírnevének fokozására, hanem ön-magát megüresítvén, szolgai formát vett fel, emberekhez lett hasonlóvá, mega-lázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. An-nakokáért az Isten is felmagasztalta őt, s ajándékozott neki olyan nevet, amely minden név fölött van, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljék, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”

Ha megvalljuk a bűneinket, megbocsát és megtisztít. Kezd el azt tenni, amit megértettél Isten akarataként! Azt a kicsit, keveset, amit Ő mondott, és te meg-értetted. Bánj irgalmasan! Lehet, hogy valakinek az irgalmasság a kérdés. Cse-lekedd Isten megértett akaratát! Azt tedd, amiről tudhatod, az az Ő akarata!

Testvérek, így lehet növekedni a kegyelemben és az alázatban lefelé.

Imádkozzunk!

Istenünk, kérünk, segíts kimondani a számunkra kimondhatatlannak tűnő mondatot: Jézus, minden tetted helyes, és minden cselekedeted igazságos. Azt kérjük tőled, hogy segíts nekünk, hogy felhagyjunk a vétkeinkkel, igazságosak és szelídek, alázatosak és irgalmas szívűek tudjunk lenni, hogy boldogan éljünk, és olyan keresztyénségünk legyen, amely valóban keresztyén.