Lekció: Gal 5,1-9

Alapige: Józs, 9,3-24

„De meghallották Gibeón lakói, hogy mit tett Józsué Jerikóval és Aj városával, ezért ők cselhez folyamodtak. Elindultak, és így szerelték föl magukat: elnyűtt zsákokat szereztek szamaraikra, meg elnyűtt, megrepedezett és összekötözött borostömlőket, a lábukra elnyűtt és foltozott sarukat, magukra pedig elnyűtt ruhát. Útravaló kenyerük is mind száraz és csupa morzsa volt. Így mentek Józsuéhoz a táborba, Gilgálba, és ezt mondták neki meg az izráelieknek: Messze földről jöttünk. Kössetek most szövetséget velünk! Az izráeliek azonban ezt mondták a hivvieknek: Hátha köztünk laktok; hogyan köthetnénk akkor veletek szövetséget? Azok ezt mondták Józsuénak: Szolgáid vagyunk. Józsué azonban megkérdezte: Kik vagytok, és honnan jöttök? Azok ezt felelték neki: Igen messze földről jöttek szolgáid, Istenednek, az Úrnak nevéért, mert halottuk hírét és mindazt, amit Egyiptomban vitt véghez. Meg mindazt, amit az emóriak két királyával tett a Jordánon túl: Szihónnal, Hesbón királyával és Óggal, Básán királyával Astárótban. Ezért véneink és országunk lakói ezt mondták nekünk: Vegyetek magatokhoz útravalót, menjetek eléjük, és mondjátok nekik: Szolgáitok vagyunk, kössetek hát szövetséget velünk! Itt a kenyerünk: még meleg volt, amikor otthonunkban elláttuk magunkat vele, és elindultunk, hogy hozzátok jöjjünk, most meg már száraz és csupa morzsa lett. Ezek a borostömlők is újak voltak, amikor megtöltöttük, most pedig repedezettek. A ruhánk és a sarunk is elnyűtt a nagyon hosszú úton. Akkor kezükbe vették az emberek azoknak az útravalóját, de az Úr akaratát nem kérdezték meg. Józsué ráállt a békére, és szövetséget kötött velük azzal az ígérettel, hogy életben hagyja őket. A népközösség vezetői pedig megesküdtek erre. Három nappal azután, hogy szövetséget kötöttek velük, meghallották, hogy a közelből valók, sőt közöttük laknak. Fölkerekedtek tehát Izráel fiai, és harmadnapra elérkeztek azoknak városaihoz. Ezek voltak a városaik: Gibeón, Kefirá, Beérót és Kirját-Jeárim. De nem koncolták fel őket Izráel fiai, mert a közösség vezetői megesküdtek nekik az Úrra, Izráel Istenére. Emiatt zúgolódott az egész közösség a vezetők ellen. De a vezetők mind azt mondták az egész közösségnek: Megesküdtünk nekik az Úrra, Izráel Istenére. Nem bánthatjuk őket. Azt csináljuk velük, hogy életben hagyjuk őket, és akkor nem ér bennünket az Úr haragja az eskü miatt, amivel megesküdtünk nekik. Azt mondták a vezetők, hogy életben maradhatnak, de legyenek az egész közösség favágói és vízhordói. Így határoztak róluk a vezetők. Józsué pedig hivatta őket, és így beszélt hozzájuk: Miért csaltatok meg bennünket? Azt mondtátok, hogy nagyon messze laktok tőlünk, pedig közöttünk laktok? Legyetek tehát átkozottak! Ne fogyjanak ki közületek a szolgák, az Isten házának favágói és vízhordói! Azok ezt felelték Józsuénak: Mivel tudomásukra jutott szolgáidnak, hogy Istenetek, az Úr megígérte szolgájának, Mózesnek, hogy nektek adja az egész országot, és kipusztítja előletek az ország minden lakóját, nagyon féltettük tőletek az életünket, ezért tettünk így.”

Imádkozzunk!

Hálát adunk, mindenható Istenünk, hogy itt lehettünk előtted. Köszönjük, hogy beszélgetni akarsz velünk. Megvalljuk, hogy mi nem mindig azért jövünk ide, hogy komolyan vegyünk téged. Urunk, a legtöbbször megdöbbent az, hogy mennyire is-mersz minket. Kérünk, segíts, hogy elfogadjuk tanácsodat, vezetésedet, ítéletedet, hogy megnyerhessük kegyelmedet.

Áldunk, hogy a te szeretetedben megbízhatunk. Kérünk, ezzel a szeretettel adj vigasztalást a gyászolóknak, akik az elmúlt héten temették el szerettüket. Kérünk, adj bölcsességet, Urunk, hogy nyitott szívvel hallgassuk a te szavadat, épüljünk azáltal, és más emberré legyünk!

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy te mindnyájunknak jó pásztorunk akarsz lenni, s azt akarod, hogy megértsük a te szavadat, s megtegyük azt. Arra kérünk, hogy beszélj most velünk a csöndben. Szólíts meg és változtass meg minket!

Ámen.

Igehirdetés

Az Aj fölött aratott győzelem újra megerősítette az izráeli csapatok tekintélyét a kánaáni bennszülöttek előtt, és megerősödött a félelem is, hogy ez a nagy erejű hadsereg megállás nélkül tud-ja majd elfoglalni az egész országot. Ezért kánaán királyai közül több pogány fejedelem szövetkezett, hogy összefogjanak és szembeszálljanak Izráel csapataival. Az őslakók közül egy törzs – a gibeóniták – azonban másképpen gondol-kodtak. A szívükben az a gondolat támadt, hogyha továbbra is élni akarnak, akkor nem szembeszállniuk kell Izráel csapataival, hanem szövetséget kellene kötni velük, és majd ha elfoglalják az e-gész országot – mert ebben biztosak vol-tak, hogy ez megtörténik –, akkor ők mint szövetségesek életben maradhatnak.

Mit tanulhatunk a gibeónitáktól? Elő-ször is azt, hogy felismerték, hogy Iz-ráel Isten népe. S valami egészen külön-leges erő van velük, amelynek a segítsé-gével újra és újra győzelmet aratnak a na-gyon megerősített, a több évre élelemmel és vízzel ellátott város-királyságok-kal szemben is, amelyeket egyébként csak nagyon nagy véráldozat árán, s több éves háború során lehetett elfoglalni.

A történet még arról is beszámol, hogy amikor megjelennek a „jelmezekben", mert ez nem volt más, a 9. vers szerint, mikor elmondják a történetüket, még Isten nevét is felveszik, és azt mondják, hogy hallottunk rólatok és Istenről, noha mind, amit mondtak, az első szótól az utolsói, hazugság volt. És mégis igaz az, hogy Isten tette, cselekedete, ahogy Izráel népe győzött a csaták során, az elgondolkodtatta ezeket az em-bereket.

Végül is kijött Egyiptomból egy kis létszámú népesség. Isten csodálatosan átvitte őket a Vörös-tengeren. Egyik várost foglalták el a másik után. Maguknál sokkal erősebb városokat győztek le. Volt ott valami más erő, s ezt ez a pogány népcsoport észrevette. Észrevette azt, hogy Isten harcol Izráel oldalán. Micsoda felismerés ez? Amit Isten cselekedett, az hatott Izráel életében. Ezek a pogányok úgy gondolkodtak, hogy a-mit Izráel cselekedett, az valahol Istenre mutat. Kölcsönhatás van. Micsoda lehetőség és micsoda felelősség volt ez Izráel népe számára, hogy Istenre mutatott az ő életük.

Abban a sok-istenhívő, pogány világban Isten az Ő népének sorsfordulóin keresztül is tanította a pogányokat arra, hogy Ő létezik, hogy ereje él és hat ott és akkor. Ma nem így van ez? Ugyanilyen sok-istenhívő ez a világ, és ugyanilyen pogány. És vannak, akik már semminek, senkinek és semmiben nem hisznek. Végképp két pólusúvá szakadt szét a világ. Vannak, akik valamiben vagy valakiben még hisznek, és vannak olyanok, akik már senkinek, semmiben és senkiben nem hisznek. Ők a hitetlenek nagy csoportja.

Ebben a világban ugyanilyen szükség van ilyen céltudatos, világosan Isten akaratát kereső és azt teljesíteni akaró hívő népre, mint ahogy ott, akkor szükség volt.

Isten az Ő népének életén, sorsán, sokszor a nyomorúságok tüzének viselése által tanítgatja a pogány világot. Az enyéimen láttatik meg az én dicsőségem. Igazán kérdés ez a történetet boncolgatva, megnézve, mélyére hatolva, hogy a-hogy ott világított Izráel népe, Isten népe, ma világít-e ugyanígy: öröm és baj idején egyaránt? Törekednek-e a hitben járók arra, hogy teljesítsék Isten felismert akaratát?

A másik, ami kiderül ebből a felolvasott történetből, hogy a gibeóniták csak félelemből kötöttek szövetséget az Istennel. A félelem pedig semmilyen szoros szövetségnek nem lehet az alapja. Isten nem azt akarja, hogy az ember féljen tő-le. Isten azt akarja, hogy mi féljük Őt. Ez a szép régies, magyar kifejezés azt jelenti: Félem az Istent, vagyis tisztelem, becsülöm, szeretem Őt. Nem félek tőle, hanem bízom benne. Fontos számomra a véleménye, az akarata, sőt, az a legfon-tosabb, hogy Ő mit akar velem, Őt hogyan tudom dicsőíteni, tisztelni és követni. Mert tudja az ilyen ember – aki így gondolkodik –, hogy számára az a legjobb, ha ezt teszi. A félelem mindig megkötöz, a szeretet mindig feloldoz.

Egy éles elméjű férfi a következőt mondta: „Az Isten szeretetéről szóló üze-net nagyon szépen hangzik, de mi lesz – kérdezte –, ha jönnek az élet tragédiái, és az élet mégsem sikerül ilyen szépen és takarosan?" Feleleteink tehát nem lehetnek – valóban igaz – szépek és takarosak, vagy éppen sztereotip válaszok, hogy az Istennél mindenre van megoldás. Ez önmagában igaz, de ez csak egy szó, egy mondat, amit kimond az ember. Mert valóban súlyos tragédiákkal kerülünk szembe, vagy éppen szenvedünk azok miatt személyesen, méghozzá úgy, hogy a legtöbbször azokat nem lehet kiszámítani, és sokszor úgy tűnik, hogy értelmük sincs igazán.

A gibeónitáknál az volt a fő baj, hogy az Istennek való igazi engedelmesség helyett – elnézést ezért a szóért –, csak megúszni akarták a dolgot. Csak túlélni akartak, de nem hívőként, Isten népével együtt élni. Csak túlélni, és nem élni.

Egészséges hívő élet ott van, ahol ott van a vágy is, hogy egészséges módon, megszabadulva a félelmektől, s egyre in-kább bízva Jézusban, kövesse Őt a hívő keresztyén.

A gibeóniták szívében a félelem volt az úr, s nem Istent keresték igazán. Mi lett a következménye? Egész életükben, még az utódaik életében is szolgaság. De nem az Istennek szolgáltak, hanem Izráel népének szolgái lettek. Nem lettek Isten népének a tagjai, csupán azt érték el, hogy életben maradtak. Vízhordók és favágók lettek, még az utódaik is. Hány ember élete ilyen szüntelen favágás és vízhordás?

Igen agyafúrt gondolkodásuk volt, még ezt az egész jelmezesdit kitalálták. Még a kenyerük is úgy nézett ki – mint a jelmezük, hogy messziről jöttünk –, már az is morzsává lett. Csellel akartak az igazságos Isten táborába tartozni. A hazugság azonban mindig félelmet szül, és a félelem vége mindig hazugság lesz.

Sokan azt mondják – testvérek, vagy a testvérek közül is talán –, hogy miért kell a bűn kérdésével foglalkozni? Nem kell a bűn kérdésével foglalkozni. De, ha csak az elmúlt hét lelkigondozói beszélgetéseit gondolom most végig, talán nagyon régen volt az, hogy ennyire tragikusan, töményen vált az világossá, hogy hány ember és család életét tette és teszi tönkre folyamatosan az Isten elleni bűnök sorozata. Hogy mennyire gyilkol-ja az embert a bűn, mennyire odaáll az Isten és az ember közé, s mennyire azt sugallja az embernek, hogy nehogy Istenhez fordulj! Miközben ott van egye-düli megoldás a mindenható Istennél. Ott kaphatunk bocsánatot és megtisztulást. Azért kerül szóba a bűnkérdés, mert Jézus meghalt a mi bűneinkért. S aki neki megvallja, amiben vétkezett, azt Jézus az Ő kereszthaláláért elveszi és eltörli.

A harmadik, amin elgondolkodhatunk ezzel a résszel kapcsolatban, hogy a hívő Józsué beleesik vezetőtársaival együtt egy csapdába. Hogyan lehet ez? Elhiszik, hogy a gibeóniták messze földről jöttek, messziről érkeztek. Ez úgy történhetett meg, hogy ezt olvassuk róluk: Józsuéról és a vezetőkről: „…, de az Úr akaratát nem kérdezték meg.” Kettős hibát követtek el. Csak a tényekre néztek, azoknak hittek, a látható dolgoknak. A gibe-óniták rongyos ruháit látták, s a morzsává tört száraz kenyerüket.

Testvérek, egy hívő ember soha nem hagyatkozhat csupán arra, amit lát, és mindig eltéved, ha nem arra hagyatkozik, akit nem lát. Ha egy hívő keresztyén csak azt figyeli, ami a szeme előtt van, és nem kérdezi meg azt, akit nem lát, a mindenható Istent, akkor biztos, hogy eltéved. Így olvassuk: „…, de az Urat nem kérdezték meg.” Ez volt minden későbbi baj oka és forrása. Izráel megtapasztalhatta Jerikó és Aj elestéből, hogy a győzelem az engedelmességen múlik, és átélhették azt is, hogyha nem figyelnek és nem hallgatnak Istenre, az engedetlenség gyümölcsét aratják. Minden lépéshez szükség van az Istennek való engedelmességre.

Az engedetlenségből fakadó döntésekben az a legrosszabb, hogy csak később jelenik meg a következmény. Akkor, amikor nem lehet segíteni a bajon, vagy nagyon nehezen. Hányszor hangzott el csak az elmúlt héten is: Ha tudom, hogy az a kaland a válásunkat munkálja, dehogy mentem volna bele. Aztán már nem lehetett segíteni, és ráment a házasság arra a kalandra. És nem is igazán érthető az, hogyha valaki vét Isten alapvető etikai parancsa, törvénye ellen, hogy nem érti meg azt, hogy később, mintegy időzített bomba vagy akna az életét felrobbanthatja az a bűn, amit ott, akkor elkövetett.

Józsué kérdezhette volna Istent, de nem tette. Jézus olyan kedvesen biztat mindnyájunkat. Kérjetek, keressetek, zör-gessetek. Az imádságról, a vezetésről nem elmélkedni kell, hanem azt lehet gyakorolni. Kérjetek – mondja Jézus. Ke-ressetek, zörgessetek. Mert, aki kér, az kap, aki keres, az talál, és aki nálam zör-get, annak én megnyitom a mennyei erők áradatát, s kapja ajándékba tőlem mindazt, amire szüksége van. Kérhetünk és kereshetünk nála.

Ha valakinek elkérem a címét, ez egy nagyon fontos lépés. Ha elkezdem megkeresni, hogy hol lakik, ez még jobb. De, ha elmegyek hozzá, és bezörgetek az ajtaján, mert tudom, hogy csak ő tud rajtam segíteni, az a legjobb dolog. Kérni, keresni és zörgetni az Istennél, és megérteni az Ő akaratát.

Aki Jézustól kér vezetést, annak Jézus ad vezetést. A gibeóniták csak félelemből akartak csatlakozni. Istennek o-lyan szövetség nem kell, ami félelmen vagy éppen hazugságon alapszik. De kell az, ahogy Ráháb állt hozzá Jerikóban. Nem csak csatlakozni akart a hódító iz-ráeli csapatokhoz, neki Isten kellett. Isten maga, a vele való szövetség.

A gibeóni férfiak számára is lehetett volna más út. Őszintén feltárják Józsué és a vezetők előtt, hogy mi szeretnénk életben maradni, könyörüljetek meg raj-tunk. És akkor Józusé megkérdezhette volna Istent, s Isten válaszolt volna. De az ő hazugságuk mindenki számára csak bajt hozott.

Testévek, legyünk őszinték Isten e-lőtt! Álljunk oda őszintén az Ő színe elé! Valljunk neki! Nincs olyan nyomorúság, baj betegség, bűn vagy bármi, amin Ő ne tudna segíteni, amit ne akarna megoldani, vagy meghagyja a betegséget, s az által dicsőíti meg az Ő nevét, vagy megszabadulunk a bajtól, vagy meg-gazdagít az által Isten. A hiányok és a nyomorúságok sok áldást rejthetnek magukban. Isten szeretne megáldani minket, de a félelem és hazugság által ezt soha nem teszi meg. A szomorúság felszánthatja a mezőt Isten vetése és a mi aratásunk számára. Minden akadályoztatást, bajt és nyomorúságot áldássá tehet a számunkra.

Pál ezt írja a filippibelieknek: „Amik rajtam estek, azok inkább előremenete-lére szolgáltak az evangéliumnak."

Onnan indultunk el, hogy Isten népe, hívő népe ott élt a pogány tengerben, és az ő életüket figyelve, a pogányok meg-látták azt, hogy Isten velük van. Pál éle-te, szenvedése ugyanerről beszél. Ami velem történt – mondja –, inkább előre-menetelére volt az evangélium ügyének. És, ami Jézussal történt? Amikor ott füg-gött ég és föld között, s mindenki azt mondta, hogy vége, akkor győzte le a kínt, poklot, a halált, a bűnt, s akkor kez-dődött el valami csodálatos. Attól kezdve kezdődött el igazán az Ő népének gya-rapodása.

A keresztyén ember nem megtörik a bajban, hanem Isten segítségével kitörhet abból, mert kérhet, kereshet, zörget-het Istennél, és Isten meghallgat minket. Ő azt mondja, hogy nem a félelemnek lelkét adta, hanem a gyermekség lelkét. Kiálthatunk az Istenhez: Édesatyánk, hall-gass meg minket!

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük neked, hogy te a te igéddel kezded mindig a velünk való beszélgetést. Kérünk, segíts nekünk, hogy ne kelljen sok nehézségen és szenvedésen át beszélni velünk! Te tudod, hogy értettünk-e ma a szóból, vagy másképpen kell bánnod velünk, hogy változni tudjunk. Segíts, hogy hittel nézzünk a te keresztedre, amelyen elvégezted a mi megváltásunkat! Hadd lássuk meg azt, amit te tettél értünk, s akkor talán akarjuk megtenni azt, amit te kérsz tőlünk.

Hadd tudjuk ma kimondani mindenfajta félelem és hazugság nélkül: Legyen meg a te akaratod a mi életünkre nézve is!

Urunk, keresünk téged. Kérünk tőled, és zörgetünk nálad. Kérünk, ne küldj el minket! Hova mehetnénk, hiszen örök életnek beszéde van nálad. És mi ezt az örök életet kérjük is tőled. Kérjük a bűneink bocsánatát is, s add nekünk a te szeretetedet, kérünk!