Lekció: Mik 7,7-9, 18-19.

Alapige: Mt 4,4

Jézus felelvén ezt mondta: „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik."

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, dicsőítünk téged azért, mert ez az ősi bizonyságtétel sokunk személyes vallomása is lehet. Köszönjük, hogy oly sokszor tapasztalhattuk, hogy hosszútűrő vagy, hogy gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban. Köszönjük, hogy elég nekünk is a te kegyelmed.

A te kegyelmed ajándékának tekintjük, hogy itt lehetünk most újra a gyülekezet közösségében, és egy szívvel dicsőíthetünk téged. Jó tudnunk, hogy pontosan ismersz bennünket. Tudod melyikünk milyen lélekkel van itt. Ismered terheinket, bűneinket, vágyakozásunkat, és egyedül te tudod betölteni minden szükségünket. Tedd ezt, kérünk, most is!

Szeretnénk bizalommal megnyitni a szívünket előtted és befogadni, megfogadni mindazt, amit mondasz és kínálsz. Hadd legyen a te ajándékozásod alkalma most ez az istentisztelet. Adj nekünk tanácsot, világosságot, feloldozást, bátorítást, vagy feddj meg minket, ha arra van szükségünk, de ne engedj el egyikünket se úgy, mint ahogy idejöttünk.

Adj erőt terheinkhez, vagy vegyél le rólunk terheket. Segíts el helyes döntésre. Adj belső bizonyosságot. Tisztítsd, formáld az életünket, hogy lehessünk a te dicsőségedre és lehessünk sokaknak áldássá.

Kérjük a te igédet. Tedd azt számunkra egyszerűvé és meggyőzővé. Őrizz meg minket attól, hogy csak hallgassuk, de ne cselekedjük, és így csak szaporítsuk a bűneinket. Taníts meg engedelmes lélekkel tenni, amit mondasz, elhagyni, amit elítélsz, elkezdeni, amire bátorítasz, megerősödni abban, amit már elkezdtél az életünkben. Hadd legyünk mindannyian a te áldott rendelődben, Urunk Jézus Krisztus, és te légy a mi gyógyítónk a szó mindenféle értelmében.

Ámen.

Igehirdetés

Szeretném folytatni az újévi igehirdetést, ahogy ígértem is akkor. Először egy rövid, de fontos kiegészítést hadd mondjak, utána az igeolvasásunk eredményességéről lesz majd szó.

I.

Az újévi igehirdetés vége arról szólt, hogy Jézus fölényesen győzött a sátán minden támadásával szemben. Egy pillanatra sem ingott meg, egy picit sem engedett az Atyának való engedelmességből. Azt kutattuk, hogy mi volt az Ő győzelmének a titka. Láttuk, hogy egyszerűen az a tény, hogy erősebb, mint az ördög. Ő az erősebb fegyveres. Ugyanakkor két gyakorlati moz-zanatra is felfigyeltünk: nagy erőt adott neki, hogy rendíthetetlenül ragaszkodott az Atyához, az Atyától kapott küldetéséhez, és szilárdan állt az írott igének, a Szentírásnak a talaján. Mind a három kísértésre adott válasza így kezdődött: Meg van írva… — és akkor elhangzott egy odaillő bibliai idézet úgy, ahogy az valóban meg van írva.

Láttuk, hogy ez az a kard, amiről Pál apostol az Isten fegyverei között ír: „Öltsétek magatokra a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.” Az ott felsorolt fegyverek közül ez az egyetlen támadó fegyver. Isten nekünk az Ő igéjét adta ahhoz, hogy a kísértővel szemben vívott harcainkban is hasz-náljuk ezt győzelmes fegyverként.

Láttuk azt is, hogy milyen fontos az el-tökéltség. Az a belső elhatározás, hogy bár-mit kínál az ördög, tőle semmi nem kell. Hogy tudjunk minden ajánlatára az első pil-lanatban már nemet mondani, és a második menetben is nemet mondani. És akárhányszor próbálkozik, akkor is egyre határozottabb nemet mondani. Még akkor is, ha jónak tűnik, amit felajánl.

Mert az ördög mindig „segíteni” akar. Az első embert is így támadta meg az Éden-kertben. Ráajánl arra, amit Isten nekünk kí-nált, aztán megláthatja az áldozat mit kapott helyette. Ezért fontos ez az eltökéltség: semmi nem kell! Ha egészséget kínál, az se kell. Tőle nem kell az egészség. Tőle nem kell a pénz, bármilyen szorult helyzetben vagyunk is, mert nagyon-nagy ára van annak, ha valaki tőle fogad el bármit.

Jézusnak is ajánlatokat tett a kísértésnél, láttuk ezt a múltkor. Ő azonban határozott nemet mondott mindig.

Nem beszéltünk azonban arról, hogy mi történik, ha mégis elbukik valaki a kísértésben? Ha a kísértésből bűn lesz? Ha mégis hallgat valaki a sátán csábítására? Ha él az általa felkínált lehetőséggel, vagyis ha vétkezik Isten ellen? Akkor végképp elveszítette a hívő ember is az élő Istennel való kapcsolatát? Eljátszotta azt a nagy ajándékot, hogy Isten gyermekévé lehetett? Visszakaparintotta őt mint újabb áldozatot az ellenség? Jó tudnunk, hogy a Biblia válasza erre határozott nem.

Ezért olvastam ezt a néhány mondatot a Mikeás könyvéből, aztán olvasom majd ugyanezt újszövetségi hangszerelésben is.

Mit olvastunk Mikeásnál? Már ahogy kezdődik, az figyelemre méltó. Egy ellentétes kötőszóval kezd egy fontos szakaszt: de. Ez az ember harcol, ez nem íróasztalra könyökölve találta ki, amit itt leír, hanem vívja a hitnek a néha nagyon kemény harcát. Ebben a küzdelemben jelenti ki szent daccal: de. Sok minden történik körülöttem, „de én az Úrra nézek. Várom az én szabadításom Istenét. Meghallgat engem az én Istenem! Ne örülj én ellenségem.” Neveti az ellensége, aki elbuktatta. „Ne örülj én el-lenségem, elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom. Az Úr haragját kell hordoznom, mert vétkeztem ellene. Mindaddig, amíg leperli peremet és meghozza ítéletemet. De kivisz engem a világosságra, meg-látom az Ő igazságát.”

És akkor himnikus magasságokba lép az imádsága: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk: eltapossa álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnüket! Hűséget mutatsz Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, amint megesküdtél atyáiknak még az ősidőkben.”

Érdemes lenne minden szavát elemezni ennek a csodálatos prófétai szakasznak. A hit harca közben valaki szégyenletesen elbukott. De nem akar ott maradni a földön, mert tudja, hogy van, aki felemeli. Számíthat arra az Istenre, akit most megbántott. Az fog rajta segíteni, aki ellen vétkezett. Senki másra nem számíthat. A saját ereje kevés, az ellensége kacag rajta. Akkor felemeli a tekintetét, és azt mondja: De én az Úrra nézek, akit éppen most bántottam meg. Mert Ő bővölködik a kegyelemben és gazdag a megbocsátásban. Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátod a vétket, aki nem tartasz haragot örökké, aki leperled peremet, mert mindennek van következménye, ezt alázatosan vállalom, de tudom, hogy nem haragszol örökké. A te kegyelmedben reménykedem, és tudom, hogy mindazt, ami történt, örökre el fogod felejteni. A tenger mélységébe veted a mi bű-neinket. Mert egyszer megígérted, hogy i-lyen leszel, és állod az ígéretedet. Megesküdtél az őseinknek, és mi számítunk a te igazmondásodra.

Ez a bűnös embernek a hite. A bűnbocsánatot nyert embernek az öröme követi ezt. Ugyanezt az idős János apostol így írja le: „Fiacskáim — olyan kedves ez a megszó-lítás — ezeket azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek. De ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisz-tus. Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.”

A cél a győzelmes élet, és a múltkor láttuk, hogy lehet győzni a kísértésen, mert Jézus legyőzte a kísértőt. De ha mégis vétkezik valaki, ezzel számolni kell, akkor mi lesz? Nincs vége mindennek, mert van szószólónk, védőügyvédünk a mindenható Isten előtt. És Ő odaáll velünk együtt, mert Ő már elszenvedte a mi vétkezésünknek a büntetését. Ő engesztelő áldozat lett a mi vétkeinkért. És Őreá való tekintettel van kegyelem és lehet továbbmenni.

Nem tudom, hogy ki tapasztalta már azt, hogy amikor elbukott, amikor egy kísér-tésbe gyalázatosan belegyalogoltunk és bűn lett belőle, és ott voltunk összetörve, szégyenkezve — én többször átéltem ezt —, az ember abban is kételkedik: vajon erre is van-e bocsánat? Vajon ezek után még egyszer lehet-e képem odajárulni Isten elé, kegyelemért könyörögni, vajon elég-e nekem is az Ő kegyelme? És aki ilyenkor belefogózik abba, hogy ez nem kérdő mondat a Bibliában, hanem ígéret: elég néked az én kegyelmem, az tapasztalja, hogy Isten meg-vigasztalja, megerősíti, felemeli és lehet újra kezdeni.

Szeretném minden ilyen bukdácsoló test-véremnek hirdetni az örömhírt: van tovább. Elég nékünk az Ő kegyelme. A Bibliának ezek a mondatai is igazak, amiket most olvastunk. Csak vissza ne éljünk ezzel a kegyelemmel!

II.

Ez volt a kiegészítés. És azt ígértem, egészen gyakorlati módon fogunk arról beszélni, ha Jézus ilyen fontosnak tartja, hogy az Ő igéjével mint mindennapi kenyérrel éljünk, akkor hogyan lehet jobb hatásfoka a bibliaolvasásunknak? Hogyan lehet eredményesebben olvasnunk a Szentírást úgy, hogy az valóban győzelemre segítő fegyver lehessen az életünkben?

Sok ember úgy olvassa a Bibliát, még ha naponta előveszi is, hogy megnézi, mi következik arra a napra, kikeresi, elolvassa. Talán egy kicsit gondolkozik rajta, becsukja és megy a dolgára. Aztán vagy megértette, vagy nem. Egy részét talán értette, a másikról le is mond. Vagy emlékszik rá még délután, vagy nem. Azt hiszi, hogy tett valamit.

Meggyesi Pálnak vagy egy 300 évvel ezelőtt megjelent csodálatos könyve — néhányszor idéztem már belőle —: A kegyes-ség gyakorlása (Praxis pietatis). Ebben rész-letesen ír arról, hogyan lehetne olvasnunk úgy a Szentírást, hogy az valóban tápláló kenyérré váljék. Azt mondja, aki így olvas-sa a Bibliát, ahogy az előbb elmondtam, az az ember „olyatén módon cselekeszik, mint-ha az finom fehér kenyeret megfogván az szája mellé rakná.” Soha nem lesz belőle táplálék. Adva van a finom fehér kenyér, Is-ten igéje, kinyújtom a kezemet utána, szánok rá időt, hogy elolvasom, de a szám mellé rakom. Csodálkozom, hogy nem erő-sített. Meg kellett volna rágni, le kellett volna nyelni, meg kellett volna emészteni, s úgy lett volna belőle erő.

Nos, mit tehetnénk annak érdekében, hogy a szánkba rakjuk a kenyeret? Hogy Isten igéjét megtanuljuk úgy olvasni, hogy az valóban tápláló erővé váljék a számunkra. Mert Jézus ezt akarja. Nem véletlenül idézi a kísértőnek az Ószövetségből ezt a mondatot: Meg van írva: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik.” Ez azt jelenti, hogy ha valaki ember akar lenni, akkor nemcsak a testét táplálja, hanem a lelkét is. Ha a testét nem táplálja, mindenki tudja, hogy bizonyos idő után menthetetlenül elpusztul. És ha a lelkét nem táplálja? Az is elpusztul! És lesz lélektelen, lelketlen társadalom, amilyenben élünk. Ezért fontos, hogy kapjon megfelelő táplálékot rendszeresen a lélek is. És ez ugyanúgy történik, mint a kenyérrel való táplálkozás.

Jézus hasonlatai a maguk egyszerűségében zseniálisak. A kenyér az, amit minden nap eszünk. Sok mindent nem eszünk egy-egy nap, de kenyeret, azt hiszem, min-den nap eszünk. Legyen áldott Isten, hogy ehetünk! Aztán hogy eszi az ember? Nem úgy, hogy itt belecsíp, ott belecsíp, hanem szeleteli sorba, s ahol este abbahagytam, reggel ott folytatom. Aztán megrágom — jó esetben, és nem kapkodva nyelem le. Aztán innentől kezdve nem én irányítom. Elindul egy csodálatos folyamat, és lesz a kenyérből fizikai erő, gondolat, ötlet, békesség, öröm. Átalakul energiává.

És ugyanez történik az igével is. Isten igéjét is minden nap ennünk, olvasnunk kell. Azt se csipegetjük, nem mazsolázzuk! Addig lapozgatok, amíg valami nekem tetszőt találok. Vagy becsukom a szemem, ki-nyitom a Bibliát, odabökök és az az ige. Nem, hanem szeletelem: sorba. Tegnap a 10. versig olvastam, akkor ma a 11-kel kez-dem. És elfogadom azt Isten üzenetének, ami éppen következik. Mindegy, hogy milyen rend szerint, de rend szerint olvassuk! Aztán megrágom, gondolkozom rajta, és ez is csodálatosan átalakul. Lesz belőle szeretet, derű, megbocsátás, Istentől való jó gondolat. Tudok csendben maradni, amikor máskor már ideges voltam. S mindezt a bennem munkálkodó ige teszi lehetővé.

Valaki le is rajzolta kis képekben, hogyan lehet ezt csinálni. Elnézést, ha ma il-lusztrációk is megjelennek a falon. Hátha így még jobban belénk vésődik és segíteni fog abban, hogy jobban olvassuk Isten igéjét.

1. Látunk ott egy kis emberkét, aki egyelőre nem Bibliát olvas, hanem úgy látszik, imádkozik. Ezzel kezdődik a jó bibliaolvasás. Egy-két mondatos imádság, ame-lyik talán így hangzik: Istenem, köszönöm, hogy van szavad hozzám. Segíts, hogy meg-értsem. Ámen. De ez fontos, hogy nemcsak felütöm a Bibliát és elkezdem olvasni, hiszen az csoda, hogy Isten hajlandó szólni hozzánk, és mi megérthetjük az Ő nagyságos gondolatait. Csodára vár az, aki a Bibliát kinyitja, és Isten gondolatait akarja meg-érteni. Mert nem a ti gondolataitok az én gondolataim — mondja Isten. Ez újra és újra ismétlődő nagy ajándék. Vételre kell állítani a szívünket, s legalább ennyit mondani: Uram, szeretnék tisztában lenni azzal, hogy ki előtt állok most. Köszönöm, hogy szóba állsz velem, de én nem értem meg a te nagy gondolataidat, segíts ebben! Ez az első lépés.

3. Amikor már nagyjából érti az ember, miről van ott szó, akkor elkezd gondolkozni. Ez jelenti azt, hogy megrágja a kenyeret az ember. Kérdéseket kell feltenni az elolvasott bibliai részhez. Ilyen kérdéseket például: Kik ennek a szereplői? Milyen kapcsolatban vannak egymással? Miről is volt szó a megelőző részben — mert ez valaminek a folytatása esetleg?

Többnyire fel szoktam tenni azt a kérdést: mit mond ez a rész Istenről, mit az emberekről, s vajon mit akar mondani Isten most nekem? Ezt a kérdést a végén tegyük fel. Sokan ezzel kezdik, és meg sem értették, hogy ott miről van szó, de már alkalmazzák magukra, szükségképpen félreértik, amiről ott szó van, és esetleg hamisan értelmeznek valamit. Vegyük a fáradságot, hogy értsük meg, mit jelent az a néhány mondat, amit elolvastunk aznap. Ott, akkor, mi volt annak a jelentése?

Többször tapasztaltam már, hogy az első kérdésemre, hogy mit mond Istenről, a felületes válaszom az volt: semmit. Itt mondjuk két király veszekszik egymással, itt nem mond semmit Istenről. És amikor a szövegbe mélyedtem, kiderült, hogy dehogynem! Az egész felett ott áll Isten, Ő mozgatja az eseményeket. Ő tervezte el, mi lesz a következménye ennek, amit ezek az emberek itt csinálnak. Az egyikük tudja is ezt, a másik nem tudja. Én szoktam-e tudni, hogy mi miért történik az életemben? Már ott van az ember, hogy vajon engem most mire akar tanítani Isten. De előbb azt kellett megérteni: itt miről van szó? És hogy Ő mennyire benne van mindenben, mennyire felette áll mindennek…!

Néhány kérdést tehát tegyünk fel mindig. Ez nem kerül órákba. Ettől félnek sokan, hogy kinek van erre ideje? Nyilván két perc az kevés, de egy félóra alatt már nagyon bele lehet mélyedni egy bibliai szakaszba. Közben kinyílik az ember lelki füle, és akkor azt fogja meghallani, amit Isten akar neki mondani azon keresztül, és nem ő magyaráz bele valamit, amit szeretne meghallani tőle. Megőriz bennünket sok félreértéstől. A részletek is kinyílnak. Kezd-jük sejteni, hogy milyen gazdag az Isten igéje. Sokszor egy-egy szó megvilágosodik, hát még ha kikeressük esetleg a párhuzamos részeket is! A Károli Bibliában a versek alá van írva apró betűkkel, számokkal. Az új fordításban pedig a lap alján találjuk meg azt az egy-két másik részt, ami ugyanerről szól, de azt megvilágítja, kiegészíti. És rácsodálkozunk arra, milyen gazdag az Isten gondolattára, és hogyan emel minket ki a magunk földhöz ragadtságából. Kitágul a horizont, és olyasmiket is észreveszünk, amit addig nem. Magunkban, ma-gunk körül, másokban, Istenben, és az igazi lelki gazdagodás így történik. A sok kicsi összeadódik, egymásra rakódik, és egyre gazdagabb lesz az ember Isten-ismerete, életismerete, önismerete. Ne hagyjuk ki ezt a részét, ami a kenyér megrágásához hasonlít. Szánjunk erre, ha rövid időt is!

4. Mivel az ember legtöbbször eljut va-lami felismerésre, jó azt leírni. Előveszi a kis ember a füzetét is. Csak egy-két mondatot. Látom a fiatalok között azokat, akik láthatóan növekednek a hitben: Mindegyiknek van valamilyen igenaplója. Ha megértett valamit az igéből, azt leírja, mert egy hét múlva nem biztos, hogy emlékszik rá. Viszont az a füzet kincsesbánya lesz. A mai napig elő szoktam venni azokat a füzeteimet, amiket még gimnazista koromban, meg a teológián kezdtem így írni. Egy-egy megértett ige, és néha elcsodálkozom: mennyi világosságot adott Isten. Vagy mennyi mindent értettem meg azóta ugyanarról az igéről, és az mind benne van. Isten adagolja nekünk mindig azt, amire szükségünk van.

Tanuljuk meg a kis Sámueltől, akiről azt olvassuk: Amikor hallotta Isten igéjét, „semmit az Ő igéjéből a földre nem hagyott esni.” (1Sám 3,19) Mint drága kincset szorította és elraktározta, hogy a földre semmi ne essék. Mindig nagy ajándék, ha megértünk valamit. Vagy ugyanilyen fon-tos: ha végképp nem értünk valamit abban a szakaszban, azt meg a füzetem hátuljára szoktam felírni, és megkérdezek valakit, aki járatos a Szentírásnak abban a részében, vagy utána nézek megfelelő könyvekben. Minél kevesebb fehér folt maradjon a Biblia-ismeretünkben. Fogyjanak a fehér fol-tok, a meg nem értett igék.

Ha már leír az ember egy-egy mondatot, akkor jól teszi, ha meg is tanul egy-egy mondatot a Bibliából. Mondjuk, a legfontosabb mondatot abból a szakaszból, ami az aznapi ige volt. Ha minden nap megtanul valaki egy bibliai verset, az nem biztos, hogy azt jelenti, hogy óesztendő napján háromszázhatvanötöt fel tud mondani. De ha csak százra, vagy húszra emlékszik, az óriási segítség lesz neki a másoknak való bizonyságtételben, a saját gondjaival való küszködésben. Egy váratlan kritikus helyzetben Jézus megígérte, hogy a Szentlélek eszetekbe juttatja azt, amit tőlem tanultatok. Na, de az jut az eszembe, ami bement az eszembe egyszer. Egyszer meg kellett tanulni, aztán félig-meddig elfelejtettem, de amikor arra van szükség, Isten Lelke előhozza, és nagy erő lesz a számomra.

Azt hiszem: nem lenne helytálló, ha azt mondanám Jézus is ezért tudta idézni pontosan az igéket. Ő, az Ő isteni mindent tudásával tudta a Szentírást, nekünk meg meg kell tanulnunk. De aki így tanulgatja, az meg fogja tapasztalni, hogy milyen nagy örömöt és segítséget jelent ez.

5. Itt következik az utolsó szakasza a csendességünknek. Be lehet csukni a füzet-két. Be lehet csukni a Bibliát, és bele lehet feledkezni az imádságba. Itt már ne egy mondatot mondjon az ember, hiszen ha Isten szólt hozzá eddig, arra már csak illemből is valamit válaszolni kell, de itt többről van szó minthogy illedelmesen viselkedünk. A Biblia azt mondja, aki imádkozik, az mit is csinál? Az kiönti a szívét az Úrnak. Ami éppen benne van. Ha gondok, aggodalmak, indulatok, félelmek vannak benne, azt is. Ha öröm, hála azt is. De itt is segít, ha nem össze-vissza mondjuk. Ha valami rend van az imádságunkban. És ha a bibliaolvasáshoz ezt az öt kis mozzanatot javasoltam, akkor az imádsághoz másik ötöt javasolnék. Hiszen így egyhangúak és üresek sokszor imádságaink. Valaki a múltkor őszintén mondta, hogy azt hittem, szabadon, kötetlenül imádkozom, s rájöttem: kötött imákat mondok. Minden nap ugyanazt mon-dom el Istennek. Ugyanúgy elsorolom a gyerekeket, az egészséget, a magunk gond-jait, és semmi több nem jut eszembe.

Mitől lehetne sokkal gazdagabb és mé-lyebb az imádságunk?

b) hanem dicsőítjük Istent. A hálaadás és dicsőítés között az a különbség, hogy a hálaadásban megköszönjük, amit kaptunk, a dicsőítésben pedig elmondjuk, kinek tart-juk Őt. Erre nem neki van szüksége, mert egyedül Ő tudja, kicsoda, nekünk van szük-ségünk, hogy úgy imádkozzunk, hogy tud-juk, kihez beszélünk.

Tessék megnézni a bibliai imádságokat: A legtöbb dicsőítéssel kezdődik: Te, aki teremtetted a mennyet és a földet, te, aki i-lyen meg olyan csodákat tettél velünk. Erről az alapról egészen másként fogom a jövőmet is rábízni, és a kéréseimet elmondani. Tudatosítanom kell magamban, hogy kihez beszélek én, mikor imádkozom. Dicsőítsem Őt! Elvégre Isten erre teremtett minket.

c) Aztán még mindig ne engedjek a kéréseknek, hanem valljam meg a bűneimet. Sajnos minden alkalommal van szükség arra, hogy valamit bűnbánattal elmondjunk és kérjünk rá bocsánatot.

d) Most már jöhetnek a kérések, de még mindig ne a magunkéi, hanem mások nyomorúságát vigyük oda, a közbenjárás óriási lehetőség. Annyi ember bajáról tudunk a környezetünkben, olyan sok nyomorúságról hallunk az országban, a világban. A hívő ember életében mindenből imádság lesz. Ha a szomszéd meggyógyult, megköszönöm Istennek. Ha hallom, hogy összevesz-tek és válófélben vannak, ha nem rokonaim, akkor is könyörgök Istenhez: ne engedd, Uram, újítsd meg a szeretetüket. Mindenből imádság lehet, ha valakinek igazán van kapcsolata Istennel. Rendkívül gazdag az ilyen ember.

Ismerek olyan ágyhoz kötött, súlyos be-teg imádkozókat, akiknek az imádságaikban valóban az egész világ benne van, amit Isten a szívükre helyezett. S valahol valami csoda történik, és az lehet, hogy egy csendes, hűséges imádság meghallgatása. Nem szeretnénk ilyen csodákat hallani?

e) A végén azután jöjjenek a mi kéréseink. A legkisebb dolgunk is fontos Istennek. Mondjuk el bizalommal, de merjünk tőle nagy csodákat is kérni, mert neki minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen. Ez sem tart órákig, csak megszoktuk, hogy másodpercekig imádkozunk, még csak nem is percekig.

Olyan szép az Ézsaiás könyvében az: Isten minden reggel felserkenti fülemet, hogy úgy hallgassak rá, mint egy tanítvány, akit Ő taníthat. Utána tapasztalja meg, hogy bölcs nyelvet adott nekem, és tudom erősíteni a megfáradtakat beszéddel. De ez ott kezdődik, hogy minden reggel odatartom a fülemet, s amikor szükség lesz rá, használ engem mások javára. Lehet ezt együtt, más-sal is, ha van még hívő ember a családban, de azért tanuljon meg mindenki külön-kü-lön is Bibliát tanulmányozni és Istenhez tar-talmasabban, mélyebben imádkozni.

Isten nagy ajándéka, hogy ha elesünk is, felemel minket, és lehet továbbmenni az Ő útján. Isten nagy ajándéka, hogy újra és újra kész szólni hozzánk az Ő igéjén keresztül, és minden jót el tud végezni bennünk az Ő igéjével. Isten csodálatos ajándéka, hogy kis, nyomorult emberkék hozzá, a Mindenhatóhoz, úgy beszélhetünk, mint egy kisgyerek az apjához: bizalommal, egyszerűen, és megtapasztalhatjuk ennek a csodáit. Mindez az Ő nagy ajándéka, de ne-künk kell kézbe venni a Bibliát, nekünk kell felhúzni a vekkert, hogy annyival korábban keljünk. Nekünk kell elkezdeni az imádságot, aztán majd Ő elsegít oda, hogy a Lélek által tudjuk folytatni, és minket, magunkat is megerősít a vele való találkozás.

Próbáljuk ki így vagy másként. Ez nem kötelező, ez lehetőség, inkább csak szemlélteti azt, hogy jobban is lehetne, mint ahogy tesszük. Boldog, aki elkezdi, és állhatatos marad, mert egészen bizonyos, hogy jó lelki kondíciója lesz, és győzni fog a kísértésekben.

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, mennyei Atyánk, hálásan köszönjük, hogy ilyen egyszerűen szólíthatunk, és ilyen bizalommal jöhetünk hozzád most is, így együtt is. Köszönünk neked minden megértett igét, minden meghallgatott imádságot. Köszönjük, ha sokszor tapasztalhattuk, hogy te valóban gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban. Könyörülj rajtunk, hogy soha ne éljünk vissza ezzel a te hosszan tűrő kegyelmeddel, de tudjunk mindig bizalommal élni azzal, hogy elég nékünk is a te kegyelmed.

Kérünk, adj nekünk is irgalmas szívet. Néha oly irgalmatlanok tudunk egymáshoz lenni. Taníts megbocsátani szívből és valóban a tenger mélyére vetni mások ellenünk elkövetett bűneit is.

Kérünk, készíts nekünk ebben az évben sok-sok olyan órát, időt, amikor igazán eléd állhatunk, amikor valóban elcsendesedhet a mi háborgó és hangos lelkünk, amikor csak-ugyan megérthetjük a te halk és szelíd szavadat. Tedd igédet kenyérré, tápláló erővé a szá-munkra. Legyen az egész évben a mi ösvényünk világossága. Olyan fény, aminél tájékozódni tudunk. Taníts meg minket imádkozni. Így a csendességünkben is, meg napközben is.

Köszönjük, hogy a legképtelenebb helyzetekben is kiálthatunk hozzád, és sokszor tapasztalhattuk, hogy válaszolsz, sőt, amikor még ajkunkon sincs a szó, te már érted azt.

Könyörgünk hozzád ezen a napon különösen is gyülekezetünkért. Szaporítsd ezt a gyülekezetet az idvezülőkkel. Könyörgünk ennek a gyülekezetnek az újonnan választott presbitériumáért. Tedd világossá minden testvérünknek, hogy mi a tőled kapott szolgálatuk. Engedd tapasztalnunk, milyen az, egy Lélekkel megitattatva szolgálni neked. Segíts mindnyájunkat, hogy ne embereknek igyekezzünk tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként szolgáljunk örömmel.

Eléd hozzuk betegeinket és a közöttük, érettük fáradozókat. Könyörgünk a bizonytalankodókért, kétségek között hánykolódókért. Kérünk, adj igazi vigasztalást a gyászolóknak. Te erősítsd meg mindannyiunk szívében a benned vetett bizalmat, hogy rád tudjuk bízni jelentéktelennek tűnő dolgainkat is, de merjünk tőled nagy ügyekben is szabadítást, megoldást, kiutat kérni és várni. Hisszük, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen.